Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-18 / 297. szám, péntek

Párbeszéd - Jövőbe tekintés ÚJ SZÚ 5 Gondolatok Mihail Gorbacsov könyvéről Mihail Gorbacsov Átala­kítás és új gondolkodás orszá­gunk és az egész világ számá­ra címú könyvének cseh és szlovák kiadása röviddel az­után jelenik meg, hogy Wa­shingtonban aláírták a köze­pes és rövidebb hatótávolsá­gú rakéták megsemmisítésé­ről szóló szovjet-amerikai szerződést. Az a rövid időbeli szakasz, ame­lyen belül a könyvet különböző nyel­vekre lefordították, és nyomásra elő­készítették, egyúttal az az időszak volt, melyben megérett az új gondol­kodás első gyümölcse: a szovjet­amerikai egyezmény. Az a nap, amely ezt az előkészületi időszakot lezárta, 1987. december 8-a a szov­jet államférfi szavait idézve olyan dátum, amely szerepelni fog a törté­nelemkönyvekben: fontos határvo­nal lesz az atomfenyegetés növeke­désének időszaka és az emberiség demilitarizálásának szakasza kö­zött. A könyvnek - amely a jövő évberi kétségkívül a legolvasottabbak közé fog tartozni - a megírásához az indíttatást annak a tudata adta, hogy az embereket az egész világon ag­gasztja bolygónk sorsa, az a fenye­getés, amely Földünk és minden rajta élő ember számára egyre elvi­selhetetlenebb. A szerző mindjárt a kötet elején kifejti meggyőződését, hogy a Föld jövőjével kapcsolatos problémákat az együttműködés, nem pedig az ellenségeskedés szel­lemében kell megoldanunk. „Na­gyon jól tudom, hogy nem fog min­denki egyetérteni nézeteimmel - írja Mihail Gorbacsov. - Hisz én sem értek egyet mindennel, amit a külön­böző problémákról mások monda­nak. Annál hamarabb ki kell fejlődnie a párbeszédnek. E könyv hozzájá­rulhat ehhez.“ A dialógus, a különböző nézetet valló emberek közti párbeszéd, amelynek résztvevői álláspontjukat és hátterét kölcsönösen megvilágít­ják, hogy jobban megértsék egy­mást, s megtalálják a közös cselek­vés lehetőségeit, az utóbbi évek jel­lemző vonása. Tudósok, orvosok, írók és papok bontakoztatják ki sok világfórumon, és elválaszthatatlan- ná vált sok állam vezetőinek tevé­kenységétől. Mihail Gorbacsov könyve azonban egyenesen, közve­títők nélkül a Szovjetunió, az Egye­sült Államok s a szocialista és kapi­talista országok nemzeteihez szól. Célja, mint a szerző írja, hogy boly­gónk lakóival megossza a mindnyá­junkat érintő kérdésekről vallott né­zeteit. Olyan gondolatokat közvetít, amelyeket távolról sem mindenki ért meg s fogad el, különösen azokban az országokban, amelyeket a Szov­jetuniótól az eltérő társadalmi viszo­nyok gátja választ el, s amelyekben nem kis számú és befolyású olyan csoport és szervezet van, mely szá­mára minden „vörös“ gyűlölet tár­gya a beleivódott előítéleteknél fogva. Röviddel Mihail Gorbacsov ame­rikai egyesült államokbeli útja előtt a Washington Post az ABC televí­ziós társasággal közösen felmérést készített arról, mennyire tájékozot­tak az amerikaiak a szovjet-ameri­kai viszonyról. Az 1007 megkérde­zettnek csupán a harmada tudta, hogy a két ország a második világ­háború idején szövetséges volt. Alig 50 százalékuk hallott vagy olvasott valamit a közép- és rövidebb hatótá­volságú rakéták megsemmisítéséről szóló szerződésről, amelyet a két ország képviselői néhány nappal ké­sőbb írtak alá. A Szovjetunió létét öt amerikai közül három súlyos fenye­getésnek tartja az Egyesült Államok­ra nézve, és az ország lakosainak nem egészen fele van csak meg­győződve arról, hogy a következő tíz év alatt javulni fognak a szovjet­amerikai kapcsolatok. De nem csupán a tájékozottság hiánya olyan számottevő akadály, amellyel a Nyugatot illetően számol­ni kell, s amelyet fokozatosan le kell küzdeni. Sokkal erősebbek azok a gátak, amelyek a „hidegháború“ fegyvertárából származó „érvek“ továbbélése következtében kelet­keztek, s amelyeket az olyasmik jellemzik, mint a Szovjetuniónak a gonosz birodalmaként való beállí­tása vagy a bizalmatlanságnak a „szovjet fenyegetés“ kitartó ecse­telésével való szítása. Ezek még távolról sem a múltéi. A The Times brit napilap közvet­lenül Mihail Gorbacsovnak Margaret Thatcherrel való megbeszélése előtt egy bizonyos George Urban által irt cikket tett közzé Gorbacsov könyvé­ről. A szerző a kötetet kiváló csap­dának nevezi, amelybe a nyugati közvélemény egy része bizonyosan beleesik. Egész sor vádat sorakoz­tat fel ellene, továbbá kiforgatott és hamis állításokat a tartalmát illetően; s természetesen ad sok jótanácsot is, mi mindennek kellene lennie a könyvben az adott témáról. A kötet értelmezéséhez kiindulópontul az az állítás szolgál számára, hogy a szovjet rendszer csődöt mondott, és hogy „Mihail Gorbacsov alig kezdte el kirángatni a Szovjetuniót a XVIII. (sic!) századból, máris ne­künk ad tanácsot, mit tegyünk a XXI. században“. Azzal, amit új gondol­kodásnak nevez, állítólag „most a saját utópiáját alkotja meg azt követően, hogy bátran fellépve óvott a régi marxista-leninista utópiától“. Urban szerint „ő és az igazság még mindig más ütemre lép“. Ehhez az állításhoz mégiscsak elég kell, hogy legyen az, hogy Mihail Gorbacsov meg van győződve a szocializmus előnyeiről és végső győzelméről, hogy minden tette összhangban van ezzel a meggyőződéssel, s így Urban úrnak csalódnia kellett benne, ami „Kelet-Európa felszabadítását“ illeti. Urban úr ugyanis Nagy Imrét - aki megnyitotta az utat a fegyveres ellenforradalom felé Magyarorszá­gon -, Ota Šikot - aki Csehszlováki­ában a „harmadik utat“ szorgal­mazta, vagyis hogy saját szavai sze­rint olyan vállalatokat kell létrehozni, amelyek a tőkés vállalatoktól csupán abban különböznének, hogy alkal­mazottaik kollektív tulajdonát képez­nék -, Lech Walesát - akinek híres lett az a kijelentése, hogy amíg a kormány a szocializmus kifeje­zést használja, nincs miről tárgyalni vele valamint Alexander Dubčeket állítja be a glasznoszty és a pereszt­rojka úttörőinek, akiket „talán már rehabilitálni kellett volna, ha Gorba­csovnak fontos az ügy“. A glasznosztynak és a peresztroj­kának igazán különös értelmezése! Sajnos a tőkés országokban nem áll egyedül. De élnek ott más emberek is: olyanok, akik komolyan érdeklőd­nek az iránt, mi történik most a Szovjetunióban, mi a célja annak a folyamatnak, amelyet peresztroj­kának neveznek, hogyan zajlik le, s mik lesznek a következményei a Szovjetunióra és a külföldre néz­ve; olyan emberek, akiket Urban megvetően „naivaknak“ és „nyúlszí- vüeknek“ tart. Ám éppen az a meggyőződés, hogy ezekből a „naivakból“ és „nyúlszívűekből“, akik tudatában vannak, hogy a háború kiküszöbölé­se, az atomfegyverek nélküli és erő­szaktól mentes világ világméretek­ben objektív szükséglet, egyre több lesz, az egyike azoknak az okoknak, amelyek Gorbacsov elvtársat köny­vének megírására késztették. A kapitalizmus azt követően is, hogy a jóakaratú emberek a világ különböző országaiban megismer­kednek Mihail Gorbacsov könyvé­vel, kétségkívül kapitalizmus marad, a szocializmus pedig szocializmus. De talán kevesebben lesznek azok, akik hisznek a különböző fecsegé­seknek és olyan légből kapott dől-* goknak, amelyeket a különböző Ur- banok terjesztenek, s amelyekkel a Szovjetunió és népe iránti bizal­matlanságot és ellenségeskedést hintenek el. „Távol vagyunk attól, hogy a mi módszerünket tartsuk egyedül helyesnek - mondja Gorba­csov elvtárs. - Nincsenek univerzá­lis receptjeink, s készek vagyunk őszintén és az Amerikai Egyesült Államokkal, valamint a többi ország­gal közösen keresni a választ min­den kérdésre, a legnehezebbeket sem kivéve.“ Az átalakítás forradalom Mihail Gorbacsov Átalakítás és új gondolkodás országunk és az egész világ számára című könyve két rész­ből áll Az elsőnek a címe Átalakítás, s tartalma az átalakítás forrásainak és lényegének ismertetése, valamint forradalmi jellegének megvilágítása, továbbá a gyakorlati megvalósításá­val kapcsolatos első következteté­sek, a második rész - címe: Az új gondolkodás és a világ - pedig meg­mutatja, hogyan tekintenek a szovjet kommunisták a mai világra. Az átalakítás problémakörének jellemzése előtt Mihail Gorbacsov a szovjet társadalom 80-as évek eleji állapotát elemzi, s egyúttal érté­keli a szocializmus szovjetunióbeli építésének régebbi szakaszait is. Az átalakítás értelmezésére jellemző az új szocjalizmusfelfogásnak a szocia­lizmus történetének új értékelésével való összekötése. „Nincs okunk arra, hogy Október­ről és a szocializmusról zavartan és csendesen beszéljünk. Sikereink hatalmasak és tagadhatatlanok. A múltat azonban teljes komplexitá­sában, összetettségében értelmez­zük. ... Ha a mai nehézségek és problémák gyökereit keressük, azért tesszük, hogy megértsük okaikat, s hogy levonjuk az időszerű követ­keztetéseket az eseményekből, amelyek messze, a 30-as évekbe nyúlnak vissza. Az eddigi történe­lemből számunkra a legfontosabb az, hogy megértése révén eljutunk az átalakítás feltételeinek megérté­séhez“ - olvassuk. Ezt az eljárást aztán a szerző sok konkrét példával szemlélteti, s töb­bek között megvilágítja velük a nép­gazdaság irányítási rendszerének fejlődését. Megmutatja, hogy erre a rendszerre elkerülhetetlenül rá­nyomták bélyegüket azok a szélső­séges feltételek, amelyek közepette a Szovjetunióban a szocializmus építése folyt, a hosszú ideig tartó háborús veszély és maguk a súlyos, pusztító háborúk: kétszer kellett romjaiból felemelni a népgazdasá­got, s mindez az irányítás szigorú központosításához vezetett. A könyv szerzője azonban távol­ról sem elégszik meg az objektív okok felsorolásával, rámutat arra is, hogy a rendszer kialakulásában közrejátszottak tévedések és szub­jektív döntések is. Fokozatosan kez­dett kirajzolódni, hogyan kerül ellen­tétbe ez a 30-as és 40-es évekre visszamenő gazdasági mechaniz­mus a gazdasági fejlődés szükség­leteivel, s változik fékezőmechaniz­mussá. Az áru- és pénzviszonyok s az értéktörvény működésével kap­csolatos feladatokkal szemben nihi­lista magatartás alakult ki: az emlí­tetteket a szocializmustól idegennek nyilvánították. Ez azután az önel­számolás elvének lebecsüléséhez vezetett, és önkényesség kezdett érvényesülni az árképzésben. E helyzet elkerülhetetlen követ­kezménye lett a bürokrácia fokozó­dása és a demokrácia visszaszoru­lása: nem volt hely a dolgozók ön­igazgatása lenini gondolatának ér­vényesítésére. A társadalmi tulajdon fokozatosan elkülönült a tulajdonosi viszony valódi hordozóitól, a dolgo­zóktól, s kezdett megnyilvánulni az embernek a termelőeszközöktől és a temelés eredményeitől való elide­genedése. Ez az állapot jellemzi a 80-as évek elejét. Elemzésének Mihail Gorbacsov könyvében nagy teret szentel. Ez a helyzet forradalmi folyamatot tett szükségessé, ugrást a szocializmus fejlődésében s alapvető céljainak megvalósítá­sában. E folyamatot jellemző kifeje­zéssel peresztrojkának, átalakítás­nak nevezzük. A szerző könyvében megmagya­rázza, mi az átalakítás, mi a lényege és alapvető céljai. Hangsúlyozza: „Az átalakítás nem a látásnak vala­miféle újbóli visszanyerése, nem fel­világosodás, hanem a megújulás és a gyorsítás objektív elkerülhetetlen­ségének megértése, amely társa­dalmunk legmélyéről indult ki. Az átalakítás lényege éppen abban rej­lik, hogy összeköti a szocializmust a demokráciával, elméletileg és gya­korlatilag teljesen felújítja a szocia­lista építés lenini koncepcióját.“ „Ha az átalakítás sok jellemzőjé­ből ki akarjuk választani alapvoná­sát, amely a legjobban kifejezi lé­nyegét - írja Mihail Gorbacsov -, elmondhatjuk, hogy az átalakítás forradalom.“ A szerző ebben az összefüggésben Lenin ismert meg­állapítására hivatkozik, hogy a szo­cializmus kísérletek sorozata lesz, s e kísérletek mindegyike bizonyos értelemben egyoldalú lesz, s meg­lesznek a specifikus jellemzői. Az átalakítás alapja a gazdasági reform, a társulások és vállalatok önállóságának növelése, áttérésük a teljes önelszámolásra, a munka­helyi közösségek jogainak és a ha­tékony gazdálkodásért, a végered­ményekért való felelősségük lénye­ges növelése. Ennek a reformnak részei lesznek a tervezésben, ár­képzésben, a termelés anyagi és műszaki téren való biztosításában s a műszaki fejlesztés, a munka és a szociális ügyek irányításában be­következő nagyszabású változások. Röviden összefoglalva, az a cél, hogy a társadalom két-három év alatt áttérjen a túlzottan központosí­tott, direktív irányításról a centraliz­musnak a demokráciával való de­mokratikus párosításán alapuló rendszerre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az átalakítást le lehet szűkíteni a gazdasági mechanizmus változá­saira. Mihail Gorbacsov hangsúlyoz­za, hogy az átalakítás érinti a társa­dalom életének minden területét, s hogy a gazdaságon belüli változá­sok a dolgozók széles körének aktív részvételét feltételezik, ezért elvá­laszthatatlanok a demokrácia elmé­lyítésétől. Meg kell még említeni, hogy az átalakítás - mint a szóban forgó kiadványból is kiviláglik - bár minde­nekelőtt építést jelent, egyúttal azonban elengedhetetlenül valami­nek a lerombolása is. A régi lebontá­sa nélkül nem nyerhetünk helyet az új építkezéshez. Ezért az átalakítás azoknak az akadályoknak az energi­kus eltávolítását is jelenti, amelyek gátolják a társadalmi-gazdasági ha­ladást: ilyenek a népgazdaság irá­nyításának elavult módjai és a gon­dolkodásbeli dogmatikus sztereotí­piák. Tehát magától értetődő, hogy nem kerülhetők el a konfliktusok, sőt néhol a réginek és az újnak a heves összecsapása sem. A fékező me­chanizmus képviselői védekeznek. Egyelőre sokan vannak azok is, akik- mint Mihail Gorbacsov jellemzi- „az evolúció állapotában élnek“, azaz másképp fogalmazva kivárnak. Az átalakítás végső sikerét illetően azonban nincs kétség: a garancia az rá, hogy a munkásosztálynak, a dol­gozók egyre szélesebb körének ügyévé vált. A szovjetunióbeli átalakítás és ' a szocializmus világa Mihail Gorbacsov elvtárs könyvében külön fejezetet szentelt a Szovjetuniónak a többi szocialista országhoz fűződő vi­szonyának s a sikeres és nehéz fejlődési szakaszoknak, amelyekben a szocializ­mus formálódott. A háború utáni első években csupán a Szovjetunió rendelkezett tapasztalatok­kal a szocialista építéssel kapcsolatban. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy a szo­cializmust építő országok különböző terü­leteken, így az államszervezet kialakítá­sában is a szovjet példára támaszkodtak. A szerző ezt bizonyos mértékig elkerülhe­tetlennek tartja, s megjegyzi, hogy az első szocialista állam tapasztalatai és segítsé­ge lényegében jótékonyan ható tényező volt az új társadalomnak más országokba való felépítése során. Néhol azonban - ír­ja - ezeket a tapasztalatokat anélkül vet­ték át, hogy megfelelően átgondolták vol­na, az illető országok sajátosságainak tiszteletben tartása nélkül alkalmazták, s ezt a sablonosságot nemegyszer ideo­lógiailag is indokolták. Ezenfelül a szocia­lista államokra születésük pillanatától fog­va az imperializmus összpontosított politi­kai, katonai, gazdasági és ideológiai nyo­mást gyakorolt. Mindez egyesek - köztük van Csehszlovákia is - fejlődésében sú­lyos válságot okozott. Mihail Gorbacsov elvtárs megemlíti, hogy a szocialista országok közötti vi­szonyban szakadékok is keletkeztek- ebben az összefüggésben utal a baráti kapcsolatoknak a Szovjetunió, illetve Ju­goszlávia, a Kínai Népköztársaság és Albánia közti megszakadására s hoz­záteszi: „Keserű tanulság valóban sok volt. A kommunisták azonban tanultak, és mindmáig tanulnak." A Kínai Népköztár­sasággal való mai viszonyról a követke­zőket mondja: „Kínában szocialista nagy­hatalmat látunk, és gyakorlati lépéseket teszünk, hogy a szovjet-kínai kapcsola­tok sikeresen fejlődjenek a barátság és együttműködés útján. Van bizonyos hala­dás, javulás. Hisszük, hogy az elidegene­dés időszaka a múlté." Tehát - bár az utóbbi években javul­tak, és túlnyomórészt normalizálódtak a szocialista országok közti viszonyok, itt is szükségessé vált az átalakítás. A könyv szerzője rámutat, hogy a kapcsolatoknak mindmáig azok a formái maradtak fenn, amelyek a szocialista világrendszer kelet­kezése idején alakultak ki. Most, hogy ez az időszak már mögöttünk van, új formá­kat kell alkalmazni. Ennek során nem kerülhető el a negatív jelenségek szám­bavétele és a kapcsolatok terén fékezően ható mechanizmusok feltárása. A szocia­lizmus további fejlődésének objektiv szükségletei az egyes országok közti po­litikai. gazdasági és emberi kapcsolatok egész skálájának kialakítását követelik meg. Közös erővel már sok mindent sike­rült elvégezni, s a munka folytatódik. Per­sze egyelőre még csak a kezdeteknél tartunk, de a szükséges változtatások fő irányai már kirajzolódtak. Mihail Gorba­csov elvtárs a következőképpen vázolta fel őket: „Elsősorban az a cél, hogy a szocialis­ta országok közti politikai kapcsolatok egész rendszerét következetesen a teljes önállóság alapján építsük ki. ... Minden párt önállósága, arra való joga, hogy maga oldja meg országának problémáit és a saját népével szembeni felelőssége- ezek feltétlen alapelvek. Ugyanilyen mélyen meg vagyok győ­ződve arról is. hogy a társadalom sikerei nem lehetségesek anélkül, hogy minden párt és állam nemcsak a maga érdekeit, hanem a közös érdekeket is szem előtt tartsa. Mint a tapasztalatok mutatják, nem­csak a szocialista országok közti viszo­nyok átalakításáról van szó. Minden ilyen kapcsolat terén felmerül az olyan új utak és módszerek keresésének szükséges­sége, amelyek megfelelnek a társadalom immár lényegesen magasabb fejlettségi szintjének. A Szovjetunióban végbemenő mélyreható változások mindenki számára az elgondolkodásra való ösztönzés és inspiratív példát jelentenek. Ebből azon­ban nem következik az, hogy e változá­sok minden országban ugyanúgy fognak lezajlani: hisz mindegyik országban meg­vannak a hagyományai, sajátosságai. Ezért mindegyiknek a vezetése és népe maga dönt arról, hogyan végzi el a szük­séges változtatásokat, milyen sorrend­ben, ütemben s formában. Ebben az összefüggésben Mihail Gor­bacsov elvtárs könyvében foglalkozik azokkal a híresztelésekkel is, hogy egyes szocialista államok „nem értenek egyet" a szovjet vezetésnek az átalakításra való orientálódásával. „Semmiféle súlyosabb nézeteltérésünk nincs barátainkkal és szövetségeseinkkel - írja a szerző. - De a vitának nyíltnak és tárgyszerűnek kell lennie. A nekünk szóló, minden alkalomra kijáró baráti taps szerintem sokkal rosz- szabb, mint lépéseink és kezdeményezé­seink elvi álláspontot tükröző kritikus megítélése. Ez az egyik. A másik pedig- ebben az összefüggésben is megismét­lem nem igényeljük az igazság mono­póliumát. Az igazság a közös keresésben és munkában születik.“ Az átalakítás a mi pártunk - amely kezdettől fogva egyértelműen a Szovjet­unió Kommunista Pártja XXVII. kongresz- szusának s az SZKP KB azt követő ülé­seinek gondolatai mellett foglalt állást- politikájának is kulcskérdése. Említsük meg a CSKP KB- nek a XVII. kongresszu­son előterjesztett politikai beszámolójá­ban elhangzottakat: „Az SZKP XXVII. kongresszusának határozatai, elvei, szel­lemisége mellett foglalunk állást. Szá­munkra ebből az következik, hogy még többet kell tanulnunk a szovjet kommunis­ták lenini pártjától..." Azóta már előbbre jutottunk az átalakí­tás útján. Elmélyült az a felismerésünk, hogy nem csupán a gazdasági mechaniz­musnak, hanem minden területnek az átalakítására szükség van. Gorbacsov elvtárs könyvét azzal zárja, hogy ma átalakításra, azaz fejlődésre és minőségi változásra az egész világnak szüksége van. Az emberek érzik és tudják ezt. A szerzővel együtt mi is úgy gondol­juk, hogy minden jóakaratú embernek érdekében áll, hogy e könyvet tettekkel, a világ átalakításával - amely a béke és a társadalmi haladás nevében való köze­ledésre irányul - „egészítse ki". VLADIMÍR GERLOCH 387. XII. 18.1 lllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllll

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents