Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)
1987-12-18 / 297. szám, péntek
Párbeszéd - Jövőbe tekintés ÚJ SZÚ 5 Gondolatok Mihail Gorbacsov könyvéről Mihail Gorbacsov Átalakítás és új gondolkodás országunk és az egész világ számára címú könyvének cseh és szlovák kiadása röviddel azután jelenik meg, hogy Washingtonban aláírták a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló szovjet-amerikai szerződést. Az a rövid időbeli szakasz, amelyen belül a könyvet különböző nyelvekre lefordították, és nyomásra előkészítették, egyúttal az az időszak volt, melyben megérett az új gondolkodás első gyümölcse: a szovjetamerikai egyezmény. Az a nap, amely ezt az előkészületi időszakot lezárta, 1987. december 8-a a szovjet államférfi szavait idézve olyan dátum, amely szerepelni fog a történelemkönyvekben: fontos határvonal lesz az atomfenyegetés növekedésének időszaka és az emberiség demilitarizálásának szakasza között. A könyvnek - amely a jövő évberi kétségkívül a legolvasottabbak közé fog tartozni - a megírásához az indíttatást annak a tudata adta, hogy az embereket az egész világon aggasztja bolygónk sorsa, az a fenyegetés, amely Földünk és minden rajta élő ember számára egyre elviselhetetlenebb. A szerző mindjárt a kötet elején kifejti meggyőződését, hogy a Föld jövőjével kapcsolatos problémákat az együttműködés, nem pedig az ellenségeskedés szellemében kell megoldanunk. „Nagyon jól tudom, hogy nem fog mindenki egyetérteni nézeteimmel - írja Mihail Gorbacsov. - Hisz én sem értek egyet mindennel, amit a különböző problémákról mások mondanak. Annál hamarabb ki kell fejlődnie a párbeszédnek. E könyv hozzájárulhat ehhez.“ A dialógus, a különböző nézetet valló emberek közti párbeszéd, amelynek résztvevői álláspontjukat és hátterét kölcsönösen megvilágítják, hogy jobban megértsék egymást, s megtalálják a közös cselekvés lehetőségeit, az utóbbi évek jellemző vonása. Tudósok, orvosok, írók és papok bontakoztatják ki sok világfórumon, és elválaszthatatlan- ná vált sok állam vezetőinek tevékenységétől. Mihail Gorbacsov könyve azonban egyenesen, közvetítők nélkül a Szovjetunió, az Egyesült Államok s a szocialista és kapitalista országok nemzeteihez szól. Célja, mint a szerző írja, hogy bolygónk lakóival megossza a mindnyájunkat érintő kérdésekről vallott nézeteit. Olyan gondolatokat közvetít, amelyeket távolról sem mindenki ért meg s fogad el, különösen azokban az országokban, amelyeket a Szovjetuniótól az eltérő társadalmi viszonyok gátja választ el, s amelyekben nem kis számú és befolyású olyan csoport és szervezet van, mely számára minden „vörös“ gyűlölet tárgya a beleivódott előítéleteknél fogva. Röviddel Mihail Gorbacsov amerikai egyesült államokbeli útja előtt a Washington Post az ABC televíziós társasággal közösen felmérést készített arról, mennyire tájékozottak az amerikaiak a szovjet-amerikai viszonyról. Az 1007 megkérdezettnek csupán a harmada tudta, hogy a két ország a második világháború idején szövetséges volt. Alig 50 százalékuk hallott vagy olvasott valamit a közép- és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló szerződésről, amelyet a két ország képviselői néhány nappal később írtak alá. A Szovjetunió létét öt amerikai közül három súlyos fenyegetésnek tartja az Egyesült Államokra nézve, és az ország lakosainak nem egészen fele van csak meggyőződve arról, hogy a következő tíz év alatt javulni fognak a szovjetamerikai kapcsolatok. De nem csupán a tájékozottság hiánya olyan számottevő akadály, amellyel a Nyugatot illetően számolni kell, s amelyet fokozatosan le kell küzdeni. Sokkal erősebbek azok a gátak, amelyek a „hidegháború“ fegyvertárából származó „érvek“ továbbélése következtében keletkeztek, s amelyeket az olyasmik jellemzik, mint a Szovjetuniónak a gonosz birodalmaként való beállítása vagy a bizalmatlanságnak a „szovjet fenyegetés“ kitartó ecsetelésével való szítása. Ezek még távolról sem a múltéi. A The Times brit napilap közvetlenül Mihail Gorbacsovnak Margaret Thatcherrel való megbeszélése előtt egy bizonyos George Urban által irt cikket tett közzé Gorbacsov könyvéről. A szerző a kötetet kiváló csapdának nevezi, amelybe a nyugati közvélemény egy része bizonyosan beleesik. Egész sor vádat sorakoztat fel ellene, továbbá kiforgatott és hamis állításokat a tartalmát illetően; s természetesen ad sok jótanácsot is, mi mindennek kellene lennie a könyvben az adott témáról. A kötet értelmezéséhez kiindulópontul az az állítás szolgál számára, hogy a szovjet rendszer csődöt mondott, és hogy „Mihail Gorbacsov alig kezdte el kirángatni a Szovjetuniót a XVIII. (sic!) századból, máris nekünk ad tanácsot, mit tegyünk a XXI. században“. Azzal, amit új gondolkodásnak nevez, állítólag „most a saját utópiáját alkotja meg azt követően, hogy bátran fellépve óvott a régi marxista-leninista utópiától“. Urban szerint „ő és az igazság még mindig más ütemre lép“. Ehhez az állításhoz mégiscsak elég kell, hogy legyen az, hogy Mihail Gorbacsov meg van győződve a szocializmus előnyeiről és végső győzelméről, hogy minden tette összhangban van ezzel a meggyőződéssel, s így Urban úrnak csalódnia kellett benne, ami „Kelet-Európa felszabadítását“ illeti. Urban úr ugyanis Nagy Imrét - aki megnyitotta az utat a fegyveres ellenforradalom felé Magyarországon -, Ota Šikot - aki Csehszlovákiában a „harmadik utat“ szorgalmazta, vagyis hogy saját szavai szerint olyan vállalatokat kell létrehozni, amelyek a tőkés vállalatoktól csupán abban különböznének, hogy alkalmazottaik kollektív tulajdonát képeznék -, Lech Walesát - akinek híres lett az a kijelentése, hogy amíg a kormány a szocializmus kifejezést használja, nincs miről tárgyalni vele valamint Alexander Dubčeket állítja be a glasznoszty és a peresztrojka úttörőinek, akiket „talán már rehabilitálni kellett volna, ha Gorbacsovnak fontos az ügy“. A glasznosztynak és a peresztrojkának igazán különös értelmezése! Sajnos a tőkés országokban nem áll egyedül. De élnek ott más emberek is: olyanok, akik komolyan érdeklődnek az iránt, mi történik most a Szovjetunióban, mi a célja annak a folyamatnak, amelyet peresztrojkának neveznek, hogyan zajlik le, s mik lesznek a következményei a Szovjetunióra és a külföldre nézve; olyan emberek, akiket Urban megvetően „naivaknak“ és „nyúlszí- vüeknek“ tart. Ám éppen az a meggyőződés, hogy ezekből a „naivakból“ és „nyúlszívűekből“, akik tudatában vannak, hogy a háború kiküszöbölése, az atomfegyverek nélküli és erőszaktól mentes világ világméretekben objektív szükséglet, egyre több lesz, az egyike azoknak az okoknak, amelyek Gorbacsov elvtársat könyvének megírására késztették. A kapitalizmus azt követően is, hogy a jóakaratú emberek a világ különböző országaiban megismerkednek Mihail Gorbacsov könyvével, kétségkívül kapitalizmus marad, a szocializmus pedig szocializmus. De talán kevesebben lesznek azok, akik hisznek a különböző fecsegéseknek és olyan légből kapott dől-* goknak, amelyeket a különböző Ur- banok terjesztenek, s amelyekkel a Szovjetunió és népe iránti bizalmatlanságot és ellenségeskedést hintenek el. „Távol vagyunk attól, hogy a mi módszerünket tartsuk egyedül helyesnek - mondja Gorbacsov elvtárs. - Nincsenek univerzális receptjeink, s készek vagyunk őszintén és az Amerikai Egyesült Államokkal, valamint a többi országgal közösen keresni a választ minden kérdésre, a legnehezebbeket sem kivéve.“ Az átalakítás forradalom Mihail Gorbacsov Átalakítás és új gondolkodás országunk és az egész világ számára című könyve két részből áll Az elsőnek a címe Átalakítás, s tartalma az átalakítás forrásainak és lényegének ismertetése, valamint forradalmi jellegének megvilágítása, továbbá a gyakorlati megvalósításával kapcsolatos első következtetések, a második rész - címe: Az új gondolkodás és a világ - pedig megmutatja, hogyan tekintenek a szovjet kommunisták a mai világra. Az átalakítás problémakörének jellemzése előtt Mihail Gorbacsov a szovjet társadalom 80-as évek eleji állapotát elemzi, s egyúttal értékeli a szocializmus szovjetunióbeli építésének régebbi szakaszait is. Az átalakítás értelmezésére jellemző az új szocjalizmusfelfogásnak a szocializmus történetének új értékelésével való összekötése. „Nincs okunk arra, hogy Októberről és a szocializmusról zavartan és csendesen beszéljünk. Sikereink hatalmasak és tagadhatatlanok. A múltat azonban teljes komplexitásában, összetettségében értelmezzük. ... Ha a mai nehézségek és problémák gyökereit keressük, azért tesszük, hogy megértsük okaikat, s hogy levonjuk az időszerű következtetéseket az eseményekből, amelyek messze, a 30-as évekbe nyúlnak vissza. Az eddigi történelemből számunkra a legfontosabb az, hogy megértése révén eljutunk az átalakítás feltételeinek megértéséhez“ - olvassuk. Ezt az eljárást aztán a szerző sok konkrét példával szemlélteti, s többek között megvilágítja velük a népgazdaság irányítási rendszerének fejlődését. Megmutatja, hogy erre a rendszerre elkerülhetetlenül rányomták bélyegüket azok a szélsőséges feltételek, amelyek közepette a Szovjetunióban a szocializmus építése folyt, a hosszú ideig tartó háborús veszély és maguk a súlyos, pusztító háborúk: kétszer kellett romjaiból felemelni a népgazdaságot, s mindez az irányítás szigorú központosításához vezetett. A könyv szerzője azonban távolról sem elégszik meg az objektív okok felsorolásával, rámutat arra is, hogy a rendszer kialakulásában közrejátszottak tévedések és szubjektív döntések is. Fokozatosan kezdett kirajzolódni, hogyan kerül ellentétbe ez a 30-as és 40-es évekre visszamenő gazdasági mechanizmus a gazdasági fejlődés szükségleteivel, s változik fékezőmechanizmussá. Az áru- és pénzviszonyok s az értéktörvény működésével kapcsolatos feladatokkal szemben nihilista magatartás alakult ki: az említetteket a szocializmustól idegennek nyilvánították. Ez azután az önelszámolás elvének lebecsüléséhez vezetett, és önkényesség kezdett érvényesülni az árképzésben. E helyzet elkerülhetetlen következménye lett a bürokrácia fokozódása és a demokrácia visszaszorulása: nem volt hely a dolgozók önigazgatása lenini gondolatának érvényesítésére. A társadalmi tulajdon fokozatosan elkülönült a tulajdonosi viszony valódi hordozóitól, a dolgozóktól, s kezdett megnyilvánulni az embernek a termelőeszközöktől és a temelés eredményeitől való elidegenedése. Ez az állapot jellemzi a 80-as évek elejét. Elemzésének Mihail Gorbacsov könyvében nagy teret szentel. Ez a helyzet forradalmi folyamatot tett szükségessé, ugrást a szocializmus fejlődésében s alapvető céljainak megvalósításában. E folyamatot jellemző kifejezéssel peresztrojkának, átalakításnak nevezzük. A szerző könyvében megmagyarázza, mi az átalakítás, mi a lényege és alapvető céljai. Hangsúlyozza: „Az átalakítás nem a látásnak valamiféle újbóli visszanyerése, nem felvilágosodás, hanem a megújulás és a gyorsítás objektív elkerülhetetlenségének megértése, amely társadalmunk legmélyéről indult ki. Az átalakítás lényege éppen abban rejlik, hogy összeköti a szocializmust a demokráciával, elméletileg és gyakorlatilag teljesen felújítja a szocialista építés lenini koncepcióját.“ „Ha az átalakítás sok jellemzőjéből ki akarjuk választani alapvonását, amely a legjobban kifejezi lényegét - írja Mihail Gorbacsov -, elmondhatjuk, hogy az átalakítás forradalom.“ A szerző ebben az összefüggésben Lenin ismert megállapítására hivatkozik, hogy a szocializmus kísérletek sorozata lesz, s e kísérletek mindegyike bizonyos értelemben egyoldalú lesz, s meglesznek a specifikus jellemzői. Az átalakítás alapja a gazdasági reform, a társulások és vállalatok önállóságának növelése, áttérésük a teljes önelszámolásra, a munkahelyi közösségek jogainak és a hatékony gazdálkodásért, a végeredményekért való felelősségük lényeges növelése. Ennek a reformnak részei lesznek a tervezésben, árképzésben, a termelés anyagi és műszaki téren való biztosításában s a műszaki fejlesztés, a munka és a szociális ügyek irányításában bekövetkező nagyszabású változások. Röviden összefoglalva, az a cél, hogy a társadalom két-három év alatt áttérjen a túlzottan központosított, direktív irányításról a centralizmusnak a demokráciával való demokratikus párosításán alapuló rendszerre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az átalakítást le lehet szűkíteni a gazdasági mechanizmus változásaira. Mihail Gorbacsov hangsúlyozza, hogy az átalakítás érinti a társadalom életének minden területét, s hogy a gazdaságon belüli változások a dolgozók széles körének aktív részvételét feltételezik, ezért elválaszthatatlanok a demokrácia elmélyítésétől. Meg kell még említeni, hogy az átalakítás - mint a szóban forgó kiadványból is kiviláglik - bár mindenekelőtt építést jelent, egyúttal azonban elengedhetetlenül valaminek a lerombolása is. A régi lebontása nélkül nem nyerhetünk helyet az új építkezéshez. Ezért az átalakítás azoknak az akadályoknak az energikus eltávolítását is jelenti, amelyek gátolják a társadalmi-gazdasági haladást: ilyenek a népgazdaság irányításának elavult módjai és a gondolkodásbeli dogmatikus sztereotípiák. Tehát magától értetődő, hogy nem kerülhetők el a konfliktusok, sőt néhol a réginek és az újnak a heves összecsapása sem. A fékező mechanizmus képviselői védekeznek. Egyelőre sokan vannak azok is, akik- mint Mihail Gorbacsov jellemzi- „az evolúció állapotában élnek“, azaz másképp fogalmazva kivárnak. Az átalakítás végső sikerét illetően azonban nincs kétség: a garancia az rá, hogy a munkásosztálynak, a dolgozók egyre szélesebb körének ügyévé vált. A szovjetunióbeli átalakítás és ' a szocializmus világa Mihail Gorbacsov elvtárs könyvében külön fejezetet szentelt a Szovjetuniónak a többi szocialista országhoz fűződő viszonyának s a sikeres és nehéz fejlődési szakaszoknak, amelyekben a szocializmus formálódott. A háború utáni első években csupán a Szovjetunió rendelkezett tapasztalatokkal a szocialista építéssel kapcsolatban. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy a szocializmust építő országok különböző területeken, így az államszervezet kialakításában is a szovjet példára támaszkodtak. A szerző ezt bizonyos mértékig elkerülhetetlennek tartja, s megjegyzi, hogy az első szocialista állam tapasztalatai és segítsége lényegében jótékonyan ható tényező volt az új társadalomnak más országokba való felépítése során. Néhol azonban - írja - ezeket a tapasztalatokat anélkül vették át, hogy megfelelően átgondolták volna, az illető országok sajátosságainak tiszteletben tartása nélkül alkalmazták, s ezt a sablonosságot nemegyszer ideológiailag is indokolták. Ezenfelül a szocialista államokra születésük pillanatától fogva az imperializmus összpontosított politikai, katonai, gazdasági és ideológiai nyomást gyakorolt. Mindez egyesek - köztük van Csehszlovákia is - fejlődésében súlyos válságot okozott. Mihail Gorbacsov elvtárs megemlíti, hogy a szocialista országok közötti viszonyban szakadékok is keletkeztek- ebben az összefüggésben utal a baráti kapcsolatoknak a Szovjetunió, illetve Jugoszlávia, a Kínai Népköztársaság és Albánia közti megszakadására s hozzáteszi: „Keserű tanulság valóban sok volt. A kommunisták azonban tanultak, és mindmáig tanulnak." A Kínai Népköztársasággal való mai viszonyról a következőket mondja: „Kínában szocialista nagyhatalmat látunk, és gyakorlati lépéseket teszünk, hogy a szovjet-kínai kapcsolatok sikeresen fejlődjenek a barátság és együttműködés útján. Van bizonyos haladás, javulás. Hisszük, hogy az elidegenedés időszaka a múlté." Tehát - bár az utóbbi években javultak, és túlnyomórészt normalizálódtak a szocialista országok közti viszonyok, itt is szükségessé vált az átalakítás. A könyv szerzője rámutat, hogy a kapcsolatoknak mindmáig azok a formái maradtak fenn, amelyek a szocialista világrendszer keletkezése idején alakultak ki. Most, hogy ez az időszak már mögöttünk van, új formákat kell alkalmazni. Ennek során nem kerülhető el a negatív jelenségek számbavétele és a kapcsolatok terén fékezően ható mechanizmusok feltárása. A szocializmus további fejlődésének objektiv szükségletei az egyes országok közti politikai. gazdasági és emberi kapcsolatok egész skálájának kialakítását követelik meg. Közös erővel már sok mindent sikerült elvégezni, s a munka folytatódik. Persze egyelőre még csak a kezdeteknél tartunk, de a szükséges változtatások fő irányai már kirajzolódtak. Mihail Gorbacsov elvtárs a következőképpen vázolta fel őket: „Elsősorban az a cél, hogy a szocialista országok közti politikai kapcsolatok egész rendszerét következetesen a teljes önállóság alapján építsük ki. ... Minden párt önállósága, arra való joga, hogy maga oldja meg országának problémáit és a saját népével szembeni felelőssége- ezek feltétlen alapelvek. Ugyanilyen mélyen meg vagyok győződve arról is. hogy a társadalom sikerei nem lehetségesek anélkül, hogy minden párt és állam nemcsak a maga érdekeit, hanem a közös érdekeket is szem előtt tartsa. Mint a tapasztalatok mutatják, nemcsak a szocialista országok közti viszonyok átalakításáról van szó. Minden ilyen kapcsolat terén felmerül az olyan új utak és módszerek keresésének szükségessége, amelyek megfelelnek a társadalom immár lényegesen magasabb fejlettségi szintjének. A Szovjetunióban végbemenő mélyreható változások mindenki számára az elgondolkodásra való ösztönzés és inspiratív példát jelentenek. Ebből azonban nem következik az, hogy e változások minden országban ugyanúgy fognak lezajlani: hisz mindegyik országban megvannak a hagyományai, sajátosságai. Ezért mindegyiknek a vezetése és népe maga dönt arról, hogyan végzi el a szükséges változtatásokat, milyen sorrendben, ütemben s formában. Ebben az összefüggésben Mihail Gorbacsov elvtárs könyvében foglalkozik azokkal a híresztelésekkel is, hogy egyes szocialista államok „nem értenek egyet" a szovjet vezetésnek az átalakításra való orientálódásával. „Semmiféle súlyosabb nézeteltérésünk nincs barátainkkal és szövetségeseinkkel - írja a szerző. - De a vitának nyíltnak és tárgyszerűnek kell lennie. A nekünk szóló, minden alkalomra kijáró baráti taps szerintem sokkal rosz- szabb, mint lépéseink és kezdeményezéseink elvi álláspontot tükröző kritikus megítélése. Ez az egyik. A másik pedig- ebben az összefüggésben is megismétlem nem igényeljük az igazság monopóliumát. Az igazság a közös keresésben és munkában születik.“ Az átalakítás a mi pártunk - amely kezdettől fogva egyértelműen a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresz- szusának s az SZKP KB azt követő üléseinek gondolatai mellett foglalt állást- politikájának is kulcskérdése. Említsük meg a CSKP KB- nek a XVII. kongresszuson előterjesztett politikai beszámolójában elhangzottakat: „Az SZKP XXVII. kongresszusának határozatai, elvei, szellemisége mellett foglalunk állást. Számunkra ebből az következik, hogy még többet kell tanulnunk a szovjet kommunisták lenini pártjától..." Azóta már előbbre jutottunk az átalakítás útján. Elmélyült az a felismerésünk, hogy nem csupán a gazdasági mechanizmusnak, hanem minden területnek az átalakítására szükség van. Gorbacsov elvtárs könyvét azzal zárja, hogy ma átalakításra, azaz fejlődésre és minőségi változásra az egész világnak szüksége van. Az emberek érzik és tudják ezt. A szerzővel együtt mi is úgy gondoljuk, hogy minden jóakaratú embernek érdekében áll, hogy e könyvet tettekkel, a világ átalakításával - amely a béke és a társadalmi haladás nevében való közeledésre irányul - „egészítse ki". VLADIMÍR GERLOCH 387. XII. 18.1 lllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllll