Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-16 / 295. szám, szerda

ÚJ szú 7 % » 1987. XII. 16. A lengyel nép támogatja a reformokat Jégkorong Izvesztyija Kupa LEMP KB-ülés Varsóban (ČSTK) - Varsóban tegnap meg­kezdődött a LEMP KB 6. ülésének második része. A tanácskozás első részét november 25-én tartották meg. A plénum a referendum ered­ményeivel összefüggésben megvi­tatja a gazdasági reformok megvaló­sítását és elmélyítését. Az ülést Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára nyitotta meg. Jaruzelski beszédében egyebek között hangsúlyozta, a lengyel nép támogatja a reformokat és a demok­ratikus változásokat. A nemrég tar­tott népszavazást olyan rendkívül jelentős eseménynek nevezte, amely felélénkítette a politikai lég­kört. A továbbiakban a Varsói Szer­ződés tagállamai legfelsőbb vezetői­nek berlini találkozóját a kapcsolatok és a konzultációk új stílusának pél­dájaként értékelte. A KB ülésén Zbigniew Messner kormányfő a gazdasági reform má­sodik szakasza programjának mó­dosításából adódó feladatokat rész­letezte. Vitával folytatta munkáját az RKP országos konferenciája (ČSTK) - Bukarestben tegnap folytatódott a Román Kommunista Párt országos konferenciája. A résztvevők a plenáris ülésen és nyolc szekcióban Nicolae Ceau­sescu főtitkár hétfőn elhangzott be­számolója felett vitáztak. A küldöttek egyebek között a ro­mán gazdaság eredményeire mutat­tak rá, de felhívták a figyelmet az iparban, a mezőgazdaságban és más ágazatokban meglevő jelentős tartalékokra is. A vitában nagy hang­súlyt helyeztek az új tudományos- műszaki ismeretek gyakorlati alkal­mazásának meggyorsítására. Számos felszólaló rámutatott, fel kell számolni az egyes pártszervek és -szervezetek munkájában ta­pasztalható negatív jelenségekét, ja­vítani kell a pártmunka stílusát, módszereit és tartalmát. összecsapások Srí Lankán az indiai békeerök és a tamil szélsőségesek között (ČSTK) - A Tigrisek elnevezésű szélsőséges szervezet és a kisebb tamil csoportok összecsapása során Srí Lankán legalább 10 ember vesz­tette életét. A rendőri jelentések sze­rint a hétfőre virradó éjjel Colombó- tól 230 kilométerre történt az össze­tűzés. Indiai források szerint a Tigrisek vasárnap éjjel indiai katonai konvoj ellen intéztek támadást, melynek so­rán egy katona életét vesztette, s ki­lencen megsebesültek. A mostani támadás a tamil szélsőségesek leg­nagyobb akciója volt a Tigrisek de­cember 2-i rajtaütése óta, amikor kilenc indiai katonát öltek meg. Az indiai békefenntartó erők és a Tigrisek között újabb összecsapá­sokra került sor, melyek során az indiai egységek 70 szélsőségest ej­tettek foglyul és nagy mennyiségű fegyvert és lőszert koboztak el. A Delhiben közölt hivatalos jelenté­sek szerint a Sri Lanka-i harcokban eddig 319 indiai katona vesztette életét, 1047-en sebesültek meg, s 12 az eltűntek száma. Gorbacsov-könyv Mexikóban (ČSTK) - A mexikói Diana könyv­kiadó gondozásában nagy példány­számban jelent meg Mihail Gorba­csov, az SZKP KB főtitkárának Áta­lakítás és új gondolkodásmód or­szágunk és az egész világ számára című könyve. Ebből az alkalomból Mexikóvá­rosban a Szovjetunió nagykövetsé­gén ünnepséget rendeztek, melyen részt vett Jósé Luis Ramirez, a kia­dó igazgatója, jelen voltak a mexikói külügyminisztérium, valamint szov­jet és külföldi hivatalok képviselői. Bangladesi enyhítő intézkedések (ČSTK) - A kormányzó Bangla­desi Nemzeti Párt vezetősége va­sárnapi ülésén ismételten alátá­masztotta azt az elhatározását, hogy 1988 márciusában megrendezi a rendkívüli parlamenti választáso­kat. Husszein Mohammed Ersad államfő, a párt elnöke kijelentette ,,a választásokra sor kerül és semmi­féle olyan döntést nem hoznak, amely ellentétben állna az alkot­mánnyal és nem felelne meg a nép érdekeinek“. Az ellenzéki pártok azonban to­vábbra sem hajlandók Ersad kormá­nyával a politikai párbeszédre, s kö­vetelik az elnök azonnali lemondá­sát, új választások kiírását, s a politi­kai foglyok ezreinek szabadon bo­csátását. Az elnök a széles ellenzéki moz­galom megfékezése érdekében enyhített a november 27-én meghir­detett rendkívüli állapoton. A pakisz­táni hadsereg felett aratott győzelem 16. évfordulója alkalmából - melyet a bangladesi felszabadító erők indiai egységek segítségével értek el - me­netek és tüntetések kivételével en­gedélyezte az összejöveteleket és nagygyűléseket. A Szovjetunió válogatottja az esélyes vül minden lesz, amely (ČSTK) - Ma Moszkvában megkezdődik a 20. jégkorong Izvesztyija Kupa, melyen részt vesz a szovjet, a csehszlovák, a svéd, a finn, az NSZK-beli és a kanadai olimpiai válogatott. A nemzetközi torna az utolsó nagy erőfelmérést jelenti a calgaryi téli olimpiai játékok előtt. A csehszlovák válogatott tegnap utazott a szovjet fő­városba. - Az Iz­vesztyija Kupa szó szerint világmére­tű erőpróbát je­lent, hiszen az USA csapatán ki* olyan válogatott ott indul az olimpián, s esélye van az éremszerzésre - mondotta Vladimír Kostka, a jég­korong szövetség elnöke. Ján Star­ší vezetőedző így látja a sereg­szemlét: „ A torna inkább az egyé­nek képességeit teszi próbára, mint a csapatét. Két állandó védő­kettőssel. illetve egy támadósor­ral (Volek, Hrdina, Doležal), vala­mint egy összeszokott duóval (Ro- sol-Ružička) lépünk pályára. Az összeállítás kiegészítése lehető­séget nyújt az improvizálásra. A válogatottban újoncok és olya­nok kaptak helyet, akik hosszabb- rövidebb kihagyás után térnek vissza“. A TORNA MŰSORA December 16. szerda, 12.30: Finnország-Csehszlovákia, 16.00: Kanada-Svédország és NSZK -Szovjetunió. December 17, csütörtök, 13.00: NSZK-Svédország, 16 00: Kanda -Csehszlovákia, 16.30: Finnor­szág-Szovjetunió. December 18, péntek: szünnap. December 19, szombat, 13.00: Svédország-Csehszlovákia, 16.00: NSZK-Finnország, 16.30: Kanada -Szovjetunió. December 20, vasárnap, 13.00: NSZK-Kanada, 16.00: Svédország -Finnország, 16.30 Szovjetunió -Csehszlovákia. December 21, hétfő: szünnap. December 22, kedd, 13.00: Finn­ország - Kanada 16.00: NSZK- Csehszlovákia, 16.30: Svédország -Szovjetunió. A kezdesi időpontokat közép-eu­rópai idő szerint tüntettük fel. A változásokat a sérülések kény­szerítették ki. Ezért fog hiányozni Moszkvában Pašek, Vlk, Hašek, Šejba és Stavjaňa. Az utóbbi három ugyan már nagyjából meggyógyult, de erőnlétileg még nincsenek kellő szinten. Tekintettel arra, hogy roha­mosan közeledik a téli olimpia, a vá­logatott az óév végén és az új év • A 41. kerékpáros Békeverseny szervező bizottsága berlini ülésén jóvá­hagyta a verseny útvonalát. A Békever­seny május 8.-án Bratislavában rajtol (4 km prológus), másnap a 137 km-es Bratislava-Levice útszakasszal folytató­dik. A részvevők összesen 2004 km-t (13 útszakasz) tesznek meg, a leghosszabb a 10. útszakasz lesz, 190 km. A Békever­seny Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK területén halad át, s első ízben kerüli meg Prágát és Varsót. A kerékpározók május 23.-án Berlinben érnek célba. • A csehszlovák olimpiai válogatott a Velezs Mosztar csapatával találkozik a Kuala Lumpur-i Merdeca labdarúgótor­na mai elődöntőjében. A másik ágon Dél- Korea Malaysiával mérkőzik. A B-csoport utolsó két eredménye: Velezs - Dnyepro- petrovszk 3:1 (1:0), Dél-Korea - Újpesti Dózsa 2:0 (1:0). • Ben Johnson kanadai atléta lett az év sportolója az AFP francia hírügynök­ség ankétjén. A további sorrend: 2. Roche (ír, kerékpáros), 3. Aouita (marokkói, atlé­ta), 4. Lendl (csehszlovák, teniszező), 5. Graf (NSZK-beli, teniszezőnő). Érdekes­ség, hogy összesen 41 sportoló kapott szavazatot, közöttük mindössze egyetlen volt a labdarúgó, az algériai Madjer. • A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentése szerint a római sza­badtéri világbajnokság vitatott férfi tá- volugróeredményét helybenhagyták, s így az olasz Giovanni Evangelisti megtarthat­ja bronzérmét. Az IAAF hivatalos közle­ménye szerint egy háromtagú technikai bizottság vizsgálata megállapította: a ver­seny szabályosan folyt le, az eredmények megfelelnek a valóságnak. • Szófiában a női kézilabdázók B-csoportos világbajnokságán: Jugoszlá­via - Kanada 26:17 (9:11), Magyarország- Kína 30:21 (14:9), NDK - Lengyel- ország 24:15 (11:7). A II. csoport: Dánia- NSZK 22:20 (10:10), Románia - Fran­ciaország 28:17 (14:9), Ausztria - Bulgá­ria 24:17 (7:5). • Másodszor is Jackie Joyne-Kersee veheti át a Jesse Owens-díjat, amely az USA legeredményesebb amatőr atlétáját illeti. Kersee a római vb-n két aranyérmet nyert. • A Maracana-stadionban 90 000 néző előtt játszották a brazil labdarúgó­bajnokság döntőjének visszavágóját. Az 1:1 -es első találkozó után a Flamengo 1:0 arányban legyőzte az Internacionáli, s ez­zel a 80-as években már negyedszer nyerte el a címet. 1980-ban, 82-ben és 83-ban is bajnok volt Zico csapata. • A csehszlovák női tenisz-váloga- tott Delray Beach-ben 3:0-ra győzött Ba­hama csapata ellen a Kontinentális Kupa 2. fordulójában. • Barátságos jégkorong-mérkőzé­sen Topoľčanyban: Slovan Bratislava- Szokol Kijev 2:7 (0:2, 1:3, 1:2). elején sem pihen. December végén Stuttgartban indul egy nemzetközi tornán, majd két mérkőzést játszik Svájc ellen. Január 8-12 között három ligafordulóra kerül sor; január 13 - 23 között a válogatott a Magas- Tátrában edzőtáborozik. Utána két- két mérkőzés következik a svédek és a finnek ellen. Ján Starší edző az új játékosokról a következőket mondta: „Suchánek kiválóan játszott a bajnokság so­rán, Haščák is kitűnő formában van, Gudas aktív és kemény védő, Lála nagyszerű formába lendült, akárcsak a korábban erőnléti gondokkal küszködő Rusnák. Bŕí­za kapus jól védett az I. ligában, ám a B-válogatottban ingadozó teljesítményt nyújtott. Ezért egye­lőre még nem állapítottuk meg, hogy a két kapus közül melyik lesz az első számú.“ Az Izvesztyija Kupa esélyese két­ségkívül a szbornaja. Hazai környe­zetben játszik, ráadásul tizehatszor megnyerte a tornát. Viktor Tyiho- nov edző a tágabb keretbe 28 ko- rongozót hívott meg, ők alkotják majd az olimpiai keretet is. A jelöl­tek: Milnyikov (Cseljabinszk), Belo- sejkin (CSZKA), Szamoljov (Riga) - Kaszatonov, Fetyiszov, Maka­rov, Larionov, Krutov - Kravcsuk, Sztyelnov, Homutov, Bikov, Ka­menszkij - Konsztantyinov (mind CSZKA), Csisztyakov (Szpartak), Szvetlov, Szemjonov, Lomakin (mind Dinamó Moszkva) - Sirjajev (Szokol Kijev), Szmirnov, Prjahin (Krilja Szovjetov), Csernih (Vosz- kreszenszk), Hmiljov (Krilja) - Fe­dotov (Dinamó), Bjakin (Szverd- lovsz), Jasin, Szemak (Dinamó), Dávidov (CSZKA).- A keretet közvetlenül az első mérkőzés előtt szűkítem le - mon­dotta Viktor Tyihonov. - Biztos, hogy a tornán nem lesz ott a ka­pus Milnyikov; nemrégen térdmü- téten esett át. Elsősorban az újon­cok képességére vagyok kíván­csi, mert teljesen másképpen ját­szanak a klubjukban és másképp a válogatottban. Az edző arra a kérdésre, hogy miért nem szere­pelt a közelmúltban a szbornajában a világ legjobbjának tartott Makarov, Larionov. Krutov csatársor, így vála­szolt: - Az olimpiai játékokon nem akarjuk olyan gyakran szerepel­tetni, mint korábban; ezért nem ját­szott az említett hármas Cseh­szlovákiában. Ráadásul az idén igyekszünk új korongozókat beé­píteni az együttesbe. Sportújságírók Ernest Demetrovičnál (ČSTK) - Ernest Demetrovič, a Csehszlovák Testnevelési Szövet­ség Szlovákiai Központi Bizottságá­nak elnöke tegnap Bratislavában sportújságírókkal találkozott. Az összejövetelen nagyra értékelte a sajtó, a rádió és a televízió érde­meit, hozzájárulását a tömeg- és az élsport, a turisztika és a honvédelmi sportok további fejlesztéséről szóló dokumentum határozatainak teljesí­téséhez. Hangsúlyozta, hogy a szer­vezet egyik legfontosabb jövő évi feladata az 1990-es spartakiád jó előkészítése. A továbbiakban szólt arról is, hogy a szlovákiai sportolók egyes versenyszámokban kitűnő eredményeket értek el a válogatot­tak tagjaként, vannak azonban sport­ágak - így a műkorcsolyázás, a tor­na, úszás, kötöttfogású birkózás, labdarúgás és néhány atlétikai szám-, amelyek eredményei elma­radnak a várakozástól. Kosárlabdakupák Földrészünk legjobb női csapata Prágában (CSTK) - Ma Prá­ga vendége lesz a négyszeres BEK- gyöztes Primigi Vi­cenza női csapata. A Sparta elleni mérkő­zésen az 1984-es olimpiai bajnok ameri­kai válogatott jelenleg Olaszországban idegenlégióskodó tagja, Lawrence, vala­mint még egy volt amerikai válogatott, Jones is bemutatkozik. A trió harmadik nagy tagja a tavalyi év legjobb európai kosarasa, a 193 cm magas univerzális Pollini. Kívüle természetesen több olasz válogatott is szerepel az együttesben. A vendéglátók is a lehető legerősebb összeállításban lépnek majd pályára, va­lamennyi válogatottal (Kalužáková, Kysilková, Brziaková, Valová). Az esé­lyekről csak annyit: a Primigi Vicenza A Športka 50. játékhete I. húzásának nyereményei: I. és II. díj: nincs nyertes, III. dij: 159 nyertes á 12 638 korona, IV. díj: 7842 nyertes á 441 korona, V. dij: 142 510 nyertes á 42 korona. A. II. húzás nyereményelosztása: I. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 47 nyertes á 41 861 korona, IV. díj: 4470 nyertes á 763 korona, V. díj: 92 916 nyertes á 63 korona. A Sazka 50. játékhetének nyeremé­nyei: I. díj: 17 nyertes á 34 355 korona, II. díj: 410 nyertes á 2138 korona, III. díj: 5010 nyertes á 291 korona. A Sazka 5 a 40-ből 12. sorsolásának nyereményelosztása: I. díj: 2 nyertes á 300 000 korona, II. díj: 9 nyertes á 52 314 korona, III. díj: 299 nyertes á 4724 korona, IV. díj: 12 429 nyertes á 179 korona. (ČSTK) három éve nem szenvedett vereséget a sorozatban! A döntö csoport harmadik fordulójának további párosítása: Novoszibirszk - Ver­sailles, Düsseldorf - Jedinsztvo Tuzla. A férfi BEK döntő csoportjában már a 4. fordulónál tartanak: Maccabi Tel Aviv - Tracer Milano, Arisz Szaloniki - Satum Köln, Nashua Hertogenbosch - BC Őri­hez, FC Barcelona - Partizán Belgrád. További két sorozatban, a férfi Koracs Kupában és a BEK-ben nincs csehszlo­vák képviselő. Sazkázóknak Az angol labdarúgó-divizió legutób­bi fordulójának eredményei: Chelsea- -West Ham 1:1, Coventry-Arsenal 0:0, Everton-Derby 3:0, Manchester U.-Ox- ford 3:1, Newcastle-Portsmouth 1:1, Not- tingham-Queen's Park 4:0, Sheffield -Wimbledon 1:0, Southampton-Liverpool 2:2, Tottenham-Charlton 0:1, Watford -Luton 0:1. 1. Liverpool 2. Arsenal 3. Nottingham 4. Everton 5. Manchester U. 6. Queens’s Park 7. Chelsea 8. Wimbledon 9. Luton 10. Southampton 11. Derby C. 12. West Ham 13. Newcastle 14. Tottenham 15. Oxford 16. Coventry 17. Sheffield 18. Portsmouth 19. Watford 20. Norwich 21. Charlton 18 43:11 44 19 33:14 34 17 36:15 34 19 28:12 33 18 31:19 32 19 22:22 32 19 28:30 27 19 25:23 27 18 24:21 24 19 27:28 24 18 16:19 24 19 21:24 23 18 22:27 22 19 17:22 22 19 22:31 22 19 19:27 21 19 20:33 21 19 16:34 19 19 12:24 16 19 14:27 15 19 17:30 14 Voroncov és Cordovez az afgán rendezésről (ČSTK) - Julij Voroncov, a szov­jet külügyminiszter első helyettese Moszkvában találkozott Diego Cor- dovezzel, az ENSZ-főtitkár politikai ügyekben illetékes helyettesével. A megbeszélésen az Afganisztán­ban tartózkodó szovjet csapatok ki­vonására vonatkozó, 12 hónapos határidőt feltételező kabuli javaslat gyakorlati megvalósításáról volt szó. A két politikus emellett áttekintette az afgán-pakisztáni közvetett tár­gyalások közelgő újabb fordulójának napirendjét. Ez a forduló valószínű­leg jövő év februárjában kezdődik Genfben, de a szovjet félnek nem lenne kifogása az ellen, ha a tárgya­lások kezdetét előrehoznák. A Szov­jetunió ugyancsak meg van győződ­ve arról, hogy ez a tárgyalási forduló az utolsó lesz. Az Afganisztán körüli politikai ren­dezésről szóló négy dokumentum gyakorlatilag már kész, és csupán a szovjet csapatok kivonásának me­netrendjét kell kidolgozni. Iráni támadás (ČSTK) - A Perzsa-öbölben, a Hormuzi-szoros közelében iráni gyorsnaszádok megtámadták az Ariadne nevű görög tankhajót. A több mint 100 ezer tonnás hajó Szaúd-Arábiából szállított kőolajat. Ez már a negyedik külföldi hajó, amely ellen a napokban Irán táma­dást intézett, válaszul az iráni tank­hajókat ért iraki légitámadásokra. Tiltakozás az izraeli terror ellen (ČSTK) - A Szakszervezeti Világszö­vetség 214 millió tagja nevében Jiechak Samir izraeli miniszterelnöknek táviratot küldött, amelyben tiltakozik az izraeli megszálló erők által Ciszjordániában és a Gázai övezetben elkövetett kegyetlen­ségek és gyilkosságok ellen. Követelik a brutális megtorlások azonnali megszün­tetését, és minden bebörtönzött paleszti- nai szabadon bocsátását. A Nemzetközi Újságíró-szervezet Fő­titkársága tegnap Prágában tiltakozó nyi­latkozatot adott ki az izraeli megszálló érőknek a palesztin nép elleni megtorlást és brutális akciói kapcsán. Ugyanezzel kapcsolatban tegnap a Csehszlovák Afro-ázsiai és Latin-ame­rikai Szolidáris Bizottság is nyilatkozatot adott ki. Ebben felháborodottan ítéli el az izraeli megszállóknak a palesztinai arab nép elleni brutális terrorját, amely az el­múlt napokban tovább fokozódott.

Next

/
Thumbnails
Contents