Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-05 / 260. szám, csütörtök
Mindenkivel nyílt párbeszédre törekszünk (Folytatás az 1. oldalról) kát is előidéz. Az emberiséget egymással kapcsolatban álló globális problémák egész láncolata elé állítja. A legfontosabb vitathatatlanul az emberiség puszta fennmaradása, túlélésének és békés jövőjének biztosítása. Az eddig nem látott pusztító erejű fegyverek hatalmas méretű felhalmozása a világ teljes pusztulásának veszélyét jelenti. Jövőjének egyedüli záloga a békés egymás mellett élés és a fokozatos leszerelés. Vannak még további fontos kérdések is. Romlik az ökológiai helyzet. Elmélyül a szakadék a fejlett és a kevésbé fejlett országok között. Elviselhetetlen az eladósodás terhe. A modern technika és technológia ugyan haladást hoz, de a világ jelentős részén emberek millióit fosztja meg a munkától és a távlatoktól. A haladó és demokratikus erők körében erősödik az a tudat, hogy az ilyen globális problémák megoldása megköveteli az ezekkel a problémákkal való hatékony szembeszállás lehetőségeinek, útjainak, annak a közös keresését, mit kell tenni, hogy megteremtsük a békés fejlődésnek, a társadalmi haladásnak, a népek függetlenségének és szabad fejlődésének, az ember jobb életének feltételeit. Mai találkozónk is ezt bizonyítja. A kor megköveteli, hogy bővítsük a szocialista, a fejlődő és a tőkés országok politikai, gazdasági és kulturális téren, valamint más területeken kifejtett konstruktív együttműködését. Már nem kevés tapasztalat gyülemlett fel arról, hogy az ideológiai és másfajta különbségeknek nem kell akadályozniuk a kölcsönös - tiszteleten és hasznosságon alapuló széles körű együttműködést. Vannak olyan kérdések, amelyek az egész emberiséget érintik. Megoldásuk az egész nemzetközi közösség együttműködésétől függ. Úgy ítéljük meg, hogy főleg a Szovjetunió Kommunista Pártja szerzett nagy érdemeket a világ mai problémái új értelmezésének megfogalmazására és az új gondolkodásnak a nemzetközi kapcsolatok területén való érvényesítésére tett kezdeményezésben. Ezt az értelmezést, amely továbbfejleszti a szocializmus humánus lényegét, mai beszédében M^ail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára is meggyőzően kifejezte. A Szovjetunió és a többi szocialista ország békekezdeményezései és -erőfeszítései a lázas fegyverkezés megfékezésének, a nukleáris veszély elhárításának, a nemzetközi biztonság olyan átfogó rendszere megteremtésének reális útját mutatRÖVIDEN- Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára és Pavol Bahyl szlovák mi- niszterelnök-helyettes, a Szlovák Tervbizottság elnöke tegnap Július Varga szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter társaságában munkalátogatást tett a Bratislavai Élelmiszeripari Gépgyárban.- Josef Havlín, a CSKP KB titkára tegnap fogadta a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának hazánkban tartózkodó küldöttségét, amelyet Tran Do, a VKP KB tagja, a KB kulturális osztályvezetője vezet.- Befejeződtek tegnap Prágában az Észak-Rajna-Vesztfália és Csehország közti kormányszintű megbeszélések, amelyeken Csehország küldöttségét Rudolf Hegen- bart cseh miniszterelnök-helyettes, Észak-Rajna-Vesztfália küldöttségét pedig Klaus Matthiesen, a tartományi kormány környezetvédelmi, területrendezési és mezőgazdasági minisztere vezette.- Folytatódott tegnap Prágában a koreai dolgozókkal és néppel való szolidaritás céljából rendezett nemzetközi szakszervezeti konferencia 83 ország 130 küldöttjének részvételével. ják, amely kizárná a háborút a népek életéből. Csehszlovákia őszinte örömmel fogadja a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezését a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati rakéták megsemmisítéséről. Ezt fontos konkrét lépésnek tekintjük a nukleáris leszerelés folyamatában, és hiszünk abban, hogy ezt továbbiak követik. A béke és leszerelés kérdései növekvő mértékben válnak a széles nemzetközi demokratikus közvélemény ügyévé, amely egyre inkább tudatosítja kapcsolatukat azzal, hogy szükséges erőforrásokat kell felszabadítani a világ égető problémáinak megoldására. Korunk új távlatokat nyit meg a kommunista és munkáspártok, a forradalmi demokratikus és a nemzeti forradalmi erők, a szocialista és más haladó mozgalmak harcának. Természetesen véleménykülönbségek, eltérő elképzelések léteznek a társadalmi fejlődés útjairól Azok a feltételek is eltérőek, amelyek között ezek az erők tevékenykednek. Sürgetően szükséges azonban aktivizálni a béke és a haladás hatalmas társadalmi potenciálját. Ez minél szélesebb együttmüködés kibontakoztatását követeli meg, amely az egyenjogúság és az önállóság tiszteletben tartásán, valamint minden párt nézeteinek és saját népével szembeni felelősségének respektálásán alapul. Ami Csehszlovákiát illeti, célul tűzzük ki a gazdasági és szociális fejlesztés meggyorsítását, a gazdaságirányítás mechanizmusának és a társadalom élete más területeinek átalakítását, a szocialista demokrácia elmélyítését, a szocializmus lehetőségeinek teljesebb mértékű kihasználását. Ezt a programot dolgozóink döntő többsége támogatja. Rendszerünk lényegéből adódik, hogy létérdekünk a konstruktív nemzetközi együttmüködés. Készek vagyunk teljes mértékben hozzájárulni a jelenkor legsürgetőbb feladatának - a békéért és a haladásért vívott harcnak - békés megoldására tett erőfeszítésekhez. Új utakat kell keresni jelenünk kulcsfontosságú kérdéseinek megoldásához (Folytatás az 1. oldalról) a CSKP, valamint az SPD békekezdeményezéseire, s szólt nemrégi NSZK-beli látogatásának eredményeiről is. Kijelentette, hogy nagyra értékeli azokat az erőket, amelyek az NSZK-ban a lázas fegyverkezés leállítására törekednek. Elii Izebou- da asszony, a Holland KP KB elnöke kijelentette: a béke megőrzéséért nemcsak a nukleáris hatalmak tartoznak felelősséggel, s a békeharchoz minden kapitalista és szocialista országnak hozzá kell járulnia. Daniel Ortega nicaraguai államfő, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Végrehajtó Bizottságának koordinátora a Közel-Keleten, a Kö- zép-Amerikában és az Afrika déli részén kialakult válságos helyzettel foglalkozott. A délelőtt folyamán még több más párt és mozgalom képviselője is felszólalt. A délelőtti vita - amelyben 19-en mondták el véleményüket - eredményeit Mihail Gorbacsov foglalta össze. A tanácskozás tegnap a délutáni órákban folytatódott. Először Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára lépett a szónoki emelvényhez, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialista országokban végbemenő változások hatással lesznek az egész világra. A lengyel kommunisták tudatában vannak annak, hogy az előző reformok megvalósítása megrekedt a félúton. Lengyelországban a mostani átfogó megújhodási progam azonban egyre lendületesebben valósul meg a gyakorlatban, s ennek középpontjában az ember áll, - hangsúlyozta. Volodia Teitelboim, a Chilei Kommunista Párt KB PB tagja tájékoztatta a jelenlévőket a párt közelmúltban mély illegalitásban tartott központi bizottsági üléséről. Rámutatott: a chilei kommunisták bíznak győzelmükben és hálásak azért a támogatásért, amelyet a demokratikus erőktől kapnak. Arvo Aalto, a Finn KP elnöke hangsúlyozta, hogy a háború nem lehet a viták megoldásának az eszköze, a népeknek a nyomástól és a fenyegetéstől mentes fejlődés útját kell választaniuk. Felhívta a figyelmet a jelenlegi kapitalizmus fejlődésében tapasztalható válságjelenségekre, amelyek érintik a fejlett tőkés országokat is. A szónok méltatta azt a határozottságot, amellyel az SZKP megvalósítja a társadalom átalakításának és demokratizálásának folyamatát. Tegnap a délutáni órákban szólalt fel Gustáv Husák, a CSKP KB fötikára, köztársasági elnök. A vitában ezután Marcelino dós Santos, a Mozambiki Felszabadítási Front KB Politikai Bizottságának tagja és alelnöke szólalt fel. A következő felszólaló Sanka- ran Nambudiripad, az Indiai (marxista) Kommunista Párt főtitkára volt. Ö a nemrég felszabadult államok helyzetével foglalkozott, és nagyra értékelte azt a segítséget, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország nyújtott és nyújt ezeknek az államoknak. Jós Wijnickx, a Belga (flamand) Szocialista Párt Politikai Bizottságának tagja arra szólított fel, hogy hívják össze az európai kommunista és szociáldemokrata pártok nemzetközi konferenciáját a leszerelés alapvető kérdéseinek megvitatása céljából. Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára a jelenlegi nemzetközi helyzetet elemezte. Hangsúlyozta, hogy minden ellentétet kizárólag politikai eszközökkel kell rendezni. Ugyancsak a felszólalók között volt Mohamed Ibrahim Nugud, a Szudá- ni Kommunista Párt KB főtitkára. Ezután Mihail Gorbacsov befejezettnek nyilvánította a találkozó első napját, és elégedetten nyilatkozott lefolyásáról. Az eddigi vitában a politikai pártok és mozgalmak 28 képviselője szólalt fel. A találkozó ma folytatódik. Nyomozás az NSZK-ban a rendőrgyilkosság ügyében (CSTK) - NSZK-szerte széles körű nyomozás folyik a hétfőn este Majna- Frankfurtban lezajlott randalírozás okozói után. Mint ismeretes, az ottani repülőtér melletti zavargások két rendőr életét kioltották. Az eddigi vizsgálatok azt igazolják, hogy a békés tüntetők közé álarcos randalírozók csoportja vegyült, akik világítóbombákat dobtak a rájuk támadó rendőrökre. A Német Kommunista Párt az akciót a demokratikus erők elleni provokációnak minősítette, amely csak a jobboldali körök malmára hajtja a vizet. Lenin-szobrot avattak Kassán (Košice) ÜNNEPI BESZÉDET ĽUDOVÍT PEZLÁR MONDOTT (Tudósítónktól) - Tegnap Kassán a hősi halált halt szovjet katonák síremlékének, valamint a Felszabadulási-téren a szovjet katonák emlékművének megkoszorúzásával kezdődtek el a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója és a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának megnyitása alkalmából rendezett ünnepségek. Délelőtt a kerület legjobb dolgozóinak nevét ünnepélyes keretek között beírták a kerületi pártbizottság dicsőségkönyvébe. Délután tartották meg a dolgozók ünnepi ülését, melyen Ján Pirč, a CSKP KB tagja, az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára mondott beszédet hangsúlyozva a nagy október ma is érvényes üzenetét. Az új kassai pártház előtt Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára felavatta Arpád Račko érdemes művész monumentális Lenin-szobrát. A szoboravató ünnepségen jelen volt Sztyepan Mihajlovics Turjanica, a Szovjetunió Kommunista Pártja Kárpáton Túli Területi Bizottságának titkára is. (-szák) . Ezekben a napokban, amikor az egész világ a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójáról emlékezik meg, amikor még közvetlenül hat ránk az emberiség és a világ forradalmi fejlődésének az a mélyreható elemzése, amelyet hétfői beszédében Mihail Gorbacsov elvtárs végzett, ismételten tudatosítjuk, hogy egyetlen esemény és személy sem hatott annyira az egész emberiség fejlődésére, mint a nagy októberi szocialista forradalom és Vlagyimir lljics Lenin, a forradalom inspirátora, szervezője és vezetője, mondotta Pezlár elvtárs, majd igy folytatta: Az októberi forradalom hatására létrejött a mi köztársaságunk. Bennünket, kommunistákat a szocialista Csehszlovákia minden őszintén gondolkodó áHampolgárával együtt büszkeséggel tölt el, hogy a szocializmus javára végzett munkánkkal naponta hozzájárulunk Lenin eszméinek megvalósításához szocialista társadalmunk fejlődésének új történelmi szakaszában. Ahogyan a múltban, ma is alkotó módon felhasználjuk az SZKP elméleti és gyakorlati tevékenységének tapasztalatait. Hiszen éppen a szovjet kommunisták pártja- az, amely a gyorsítás stratégiája és az átalakítás programja révén közvetíti társadalmunknak az októberi forradalom szellemét. A CSKP forradalmi tevékenységének vitathatatlanul nagy történelmi sikerei közé tartozik, hogy Lenin gondolati gazdagságára támaszkodva és a szovjet kommunisták elméleti és gyakorlati tapasztalatait felhasználva a XVII. pártkongreszszuson és az azt követő központi bizottsági üléseken új feladatokat tűzött ki, amelyek jelentőségüket tekintve a 21. századot is érintik. Ez konkrét feltételeink között ismételten alátámasztja az októberi forradalom és Lenin eszmei örökségének tartós érvényességét és időszerűségét. A jelenlegi időszakban nagyobb következetességre és céltudatosságra van szükség az átalakítás nagy forradalmi müvének megvalósítása során. E folyamat elengedhetetlen és törvényszerű követelménye a szocialista demokrácia további elmélyítése, szocialista politikai rendszerünk állandó fejlesztése, a dolgozóknak a társadalom irányításban való közvetlen részvételének növelése és a szocialista önigazgatás elveinek érvényesítése. A hatvanas évek második felében pártunkban és társadalmunkban kialakult válság idején szerzett tapasztalatok alapján azonban azt sem feledhetek, hogy a maradandó értékek keresése mindig elválaszthatatlanul összefügg a hamis elméletek, koncepciók és nézetek meghaladásával. A ma felavatott emlékmű állandóan felidézi Lenin örökségének egyik rendkívül fontos aspektusát, ez pedig a nemzetiségi kérdés megoldása, Szlovákia egykori gazdasági és szociális elmaradottságának felszámolása és a haladás útjára váló lépése. Mindezt a szocializmus építésének folyamatában a lenini nemzetiségi politika alkotó érvényesítésének köszönhetően értük el. Annak megfelelően, ahogy a lenini igazság egyre inkább megnyeri az emberek millióinak szívét, és növekszik a Szovjetunió s a többi szocialista ország békepolitikájának vonzereje, az imperializmus reakciós erői is egyre nagyobb mértékben a mai világ realitásainak tudomásul vételére kényszerülnek. Tevékenységükkel válaszút elé állították a világot, ahol a tét az emberi civilizáció puszta léte. Annál inkább fontos, hogy következetesen felhasználjuk a békés kibontakozás azon lehetőségeit, amelyek a Szovjetunió és a többi szocialista ország fáradhatatlan erőfeszítéseinek köszönhetően kialakultak a nemzetközi életben. Az Egyesült Államok várakozó politikájával és az imperializmus szűnni nem akaró agresszív törekvéseivel szemtől szemben tudatosítjuk: egy olyan történelmi jelentőségű egyezmény aláírásának megbízható záloga, amely a leszerelési folyamat kezdetét jelentheti, a reális szocializmus politikai, gazdasági, ideológiai és védelmi erejének megszilárdítása. Tudatosítanunk kell, hogy ezektől az erőfeszítéseinktől, a szocializmus nemzetközi tekintélyétől és befolyásától meghatározó mértékben függ közös békepolitikánk megvalósításának terjedelme és üteme. Most, amikor továbbfejlesztjük az októberi forradalom örökségét a gyorsítás stratégiája révén, szükséges, hogy az egész társadalom feladatai minden ember tevékenységében visszatükröződjenek. Azt kívánjuk, hogy Lenin emlékműve Kassa (Košice) és a Kelet-szlovákiai kerület minden lakosa, főleg a fiatal nemzedék számára állandó emlékeztető legyen, amely felidézi a forradalmárok, a nemzeti felszabadító mozgalom harcosai és a szocialista munka úttörői számos nemzedéke életének és eredményeinek nagyságát. Ez az emlékmű is arra mozgósítson bennünket, hogy minden erőnkkel, tudásunkkal és képességünkkel a XVII. pártkongresszus programjának, a gyorsítás stratégiájának és az átalakítás koncepciójának megvalósítását szolgáljuk a világbéke és a nemzetközi haladás javára, mondotta befejezésül Ľudovít Pezlár. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap Moszkvában találkozott Erich Honeckerrel, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkárával, az NDK Ál- Iamtanacsának elnökével. Erich Honecker kifejezte az NDK népének és kommunistáinak jókívánságait az októberi forradalom 70. évfordulója alkalmából, és sok sikert kívánt a szovjet népnek az átalakítással kapcsolatban kitűzött célok eléréséhez. A találkozón behatóan foglalkoztak a Szovjetunió és az NDK kapcsolatainak fejlődésével, amelyek minőségileg magasabb szintet értek el. Mihail Gorbacsov tegnap találkozott Nicolae Ceausescuval, az RKP főtitkárával, román államfővel is. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen vélemény- cserét folytattak a két országban folyó szocialista építés időszerű problémáiról és megvitatták a kétoldalú kapcsolatok bővítésének kérdéseit. Mindkét részről megerősítették, hogy érdekeltek a sokoldalú együttműködés elmélyítésében és szorgalmazzák a jelenlegi fejlődési szakasznak megfelelő új formák alkalmazását. Történészek sajtóértekezlete (CSTK) - Moszkvában tegnap tekintélyes szovjet történészek tartottak sajtóértekezletet a Szovjetunió eddig megtett történelmi út|áról és azokról a feladatokról tájékoztatták a megjelent újságírókat, amelyek a szovjet történetírás előtt állnak Mihail Gorbacsov hétfői elvi jelentőségű beszédéből eredően. Georgij Szmirnov, az SZKP KB mellett működő Marxizmus-leninizmus Intézet igazgatója hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára hétfői terjedelmes beszédének felbecsülhetetlen politikai és elméleti jelentőségét, amely a tudósok számára új lehetőségeket kínál az alkotó kereséshez, a széles körű kutatáshoz és vitához. Oleg Rzsesevszkij, a történelemtudományok doktora kijelentette: a Kommunista Internacionálé története az egész nemzetközi munkásmozgalomé is, és ezért célszerű lenne történetét közösen kidolgozni. A továbbiakban szólt a Szovjetunió történelmében tapasztalható „fehér foltok" eltávolítását célzó törekvésekről. Arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a szovjet történészek szocialista orszá- gokbeli kollégáikkal együttműködve közösen készítenek egy kiadványt a második világháború okairól és ez 1989-re elkészül. Az SZKP KB Politikai Bizottsága úgy határozott, hogy tíz kötetben fel kell dolgozni a nagy honvédő háború történetét. Kiállítások a nagy október tiszteletére (Tudósítóinktól) - A noszf 70. évfordulója és az Orosz Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság napjai alkalmából Szovjet-Oroszország ma címmel november 13-án kiállítás nyílik a prágai Julius Fučík Művelődési és Pihenőparkban. A december 14-ig, naponta 10 órától 18 óráig megtekinthető kiállítással a rendezők, az OSZSZSZK Minisztertanácsa és hazánk kormánya a gazdasági mechanizmus átalakítása, valamint a politikai, gazdasági és szellemi életben folyó demokratizálási folyamat elmélyítése szemszögéből kívánják bemutatni a szovjet nép életét, alkotókészségét, az OSZSZSZK tudományos-műszaki fejlődésben elért sikereit. A 9140 négyzetméter területen bemutatásra kerülő 5000 kiállítási tárgy seregszemléje mindenekelőtt arra hivatott, hogy elmélyítse Csehszlovákia és a Szovjetunió barátságát. A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója ünnepségeinek egyik nagyszabású rendezvénye az a kiállítás, amely ma nyílik meg a bratislavai Szak- szervezetek Házában, Leningrád, a nagy október bölcsője címmel A 800 négyzetméternyi területen 35 kiállító vállalat mutatja be magas színvonalú műszaki termékeit. A mai Leningrád mutatkozik be, az a város, amely jelentős ipari, tudományos és kulturális centrum. A Szovjetunióban gyártott legújabb típusú gépek hét százaléka, s az energetikai berendezések több mint a fele itt készül, minden tizedik tudós Leningrádban dolgozik. A főiskolák, egyetemek, múzeumok, színházak városát, a békét mindennél többre becsülő leningrádiak életét mutatja be a december 6-ig megtekinthető kiállítás. (kop-bl-) ÚJ SZÚ 2 1987. XI. 5