Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-28 / 280. szám, szombat

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1987. november 28. XL. évfolyam 280. szám ★ Ára 50 fillér Nagy érték a tapasztalat Az egész társadalmi haladás tulajdonképpen a tapasztalatok hasznosítására épül. Az évszázadok folyamán tudatos kísérletek eredményei, vagy véletlen tapasztalatok vezettek a termelőerők minőségi fejlődésére ható nagy felfedezésekhez, találmányokhoz is, s a marxizmus-leninizmus elméletének nagy klasszikusai is a társa­dalmi és gazdasági élet gyakorlati megnyilvánulásaiból indultak ki előremutató fejtegetéseikben, következtetéseikben. A gyakorlat, s az ebből eredő tapasztalat minden szakterületen a tudományos­ság nélkülözhetetlen kritériumává vált, s erről napjainkban sem szabad megfeledkezni, amikor az intenzív gazdaságfejlesztés köve­telményeihez igazodó társadalmi és gazdasági átalakítás bonyolult feladata előtt állunk. Magát az átalakítás objektív szükségességét is tapasztalati ténye­zők támasztják alá. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a társadalom számára a jövő szempontjából egyaránt fontos a nega­tív és a pozitív jelenségek elemzése, ezek okainak feltárása, hiszen az új, járatlan utakon haladva a szocialista társadalom építésében hibákat is elkövethetünk, de oktalanság lenne ezeket a hibákat többször is megismételni, s görcsösen ragaszkodni az új feltételek között helytelennek bizonyuló formákhoz, módszerekhez. Hiba volt például, hogy a gazdasági életben az áru- és pénzviszo­nyokat, s az ezekkel összefüggő értékkategóriákat, főleg a nyeresé­get a szocializmustól idegen, s ezért csak átmenetileg megtűrt tényezőknek tekintettük, aminek következtében az egész árrendszer eltávolodott az értékek valóságos ábrázolásától, a társadalmilag szükséges munka mennyiségének mérésétől és kifejezésétől. Ez a körülmény a gazdaságirányítás direktív, vertikális rendszerében, az extenzív fejlődés feltételei között nem jelentett akadályt, sőt bizonyos vonatkozásokban, a kitűzött gazdasági és szociális célok eléréséhez vezető utak formálásában célszerűnek is mutatkozott. Az intenzív gazdaságfejlesztés viszonyai között azonban a pénzügyi önellátásra, az önálló elszámolási rendszerre, valamint a vállalati önigazgatásra való áttérés szigorúan megköveteli az értékkategó­riák teljes érvényesítését, s ezzel összefüggésben az egész árrend­szer objektivizálását. Nem fér hozzá kétség, hogy a nagykereske­delmi, illetve a termelői árak rendezése lesz az átalakítás egyik legigényesebb feladata, amit a tervek szerint 1989. január elsejéig kell előkészíteni. A termelői árak objektivizálása egyrészt elősegíti a gazdasági szervezetek horizontális kapcsolatainak a fejlesztését, a szerződé­ses feladatok teljesítésében való tényleges anyagi érdekeltség érvényesítését, másrészt pedig serkentően fog hatni a technológiai innovációkra és a gyártmányfejlesztésre, a tudományos-műszaki haladás eredményeinek gyorsabb hasznosítására, mert az előállított termékek nagyobb használati értéke több jövedelemhez juttatja a vállalatot, s nagyobb keresethez a dolgozókat. Mindez nemcsak a népgazdaság keretein belül fog érvényesülni, hanem a KGST keretében megvalósuló nemzetközi együttműködésre is kihat. Az elmúlt időszak további jelentős tapasztalata az is, hogy a vertikális kapcsolatokra épülő direktív irányítási rendszer túlságo­san eltávolította, elkülönítette egymástól a gazdaság három alap­vető szféráját, a tudományos-műszaki kutatást, a termelést és a felhasználást. Mai nehézségeink döntő hányada ebből az elkülö­nülésből származik. Ez az oka ánnak, hogy a tudományos-műszaki haladás eredményei nem áramlanak át a szükséges és lehetséges mértékben a termelésbe, hogy a hazai kutatóintézetek számos eredménye kihasználatlanul marad, s ugyanakkor a termelés minőségi-műszaki színvonala egyre jobban elmarad a nemzetközi élvonaltól. Ezzel magyarázható az eladhatatlan, szükségtelen áru­készletek elviselhetetlen mértékű növekedése a vállalatok raktárai­ban és termelési célokra épített csarnokaiban, miközben egyes termékekből hiány mutatkozik, s akadozó, rendszertelen a termelés anyagi ellátása. Ezeket a nehézségeket csak a horizontális kapcsolatok minél gyorsabb kiépítésével lehet leküzdeni az említett három szféra között, mégpedig az önálló elszámolásból, az anyagi érdekeltségből kiinduló integrációs kapcsolatok fejlesztése útján. A CSKP XVII. kongresszusa nagy figyelmet fordított a gazdasági fejlődés bíráló elemzésére, amikor célúi tűzte a gyorsítás stratégiai irányvonalát. További határozott lépést jelentett ebben az irányban a CSKP Központi Bizottságának 5. ülése, amely részletesen foglal­kozott a társadalmi és gazdasági átalakítás alapvető irányvonalai­val. Ezek teljes mértékben visszatükröződnek a közzétett alapelvek­ben, valamint az állami vállalatról, a mezőgazdasági, a fogyasztási, az ipari és a lakásszövetkezetekről szóló törvénytervezetekben. Az eddig közzétett három törvénytervezet vitája alkalmat adott arra is, hogy országunk egész közvéleménye megismerkedjen az átalakítás programjának alapvető vonásaival, feltételeivel és követelményei­vel. Az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumokból is kitűnik, hogy nem egyik napról a másikra végrehajtható változásról van szó, hanem egy olyan összefüggő folyamatról, amelynek a változtatások mélysége és rendkívüli összetettsége miatt előkészítő és átmeneti szakasza is van. A 8. ötéves tervidőszak előttünk álló három évét ilyen előkészítő szakasznak kell tekintenünk, amelyben éppoly fontos az új gazdasági mechanizmusra vonatkozó dokumentumok körültekintő előkészítése és jóváhagyása, az új irányítási rendszer egyes elemeinek gyakorlati kipróbálása, mint az átalakítás szilárd gazdasági alapjainak a megteremtése, ami az egész tervidőszakra és az egyes évekre előirányzott termelési feladatok, elsősorban a minőségi mutatók hiánytalan teljesítését jelenti. Fontos mérföldkő lesz ebben az előkészítő szakaszban a CSKP Közonti Bizottságának decemberi ülése, amely gazdasági fejlődé­sünk következetes elemzése, s a tapasztalatok összegezése alapján megtárgyalja és jóváhagyja a gazdasági mechanizmus átalakításá­nak komplex dokumentumát. MAKRAI MIKLÓS Egy új gyártmány előállításának megkezdése minden vállalatnál rendkívüli esemény. A Škoda Favo­rit személygépkocsi gyártásának előkészületei még inkább igénye­sek, mert lényeges termelési módo­sításokat követel meg az egész Mla­dá Boleslav-i Autógyárban. A legje­lentősebb, hogy a karosszériagyár­tás robotok segítségével történik. A képen: az olasz Enrico Rinaldi a robotokkal felszerelt hegesztési munkahely vezérlőrendszerét állítja be. (Petr Josek felvétele - ČTK) Csehszlovák vezetők jókívánságai Jugoszláviába (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Lazar Mojszovnak, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság Államelnöksége elnökének és Bosko Krunics- nak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnöksége elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. A távirat szövege a követ­kező: Tisztelt Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság népe nevében, valamint a saját nevem­ben is szívből jövő üdvözletemet és jókívánságaimat küldöm Önöknek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának és az egész jugoszláv népnek országuk nemzeti ünnepe alkalmából. November 29-ét Csehszlovákia népe a jugoszláviai nemzetek hősies­sége, testvériessége és egysége jelképének tartja a fasizmus ellen, a nemzeti és szociális szabadságért vívott harcban. Az 1943. évi emlékezetes események megnyitották a jugoszláv nép előtt az utat az új, szociális szempontból igazságos társadalom építése előtt. Nagyra értékeljük azokat a jelentős eredményeket, amelyeket Jugoszlávia nemzetei a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége vezetésével a szocia­lizmus építésének éveiben a társadalmi élet minden területén elértek, és új sikereket kívánunk a szocialista Jugoszlávia építéséhez. (Folytatás a 2. oldalon) Köztársasági elnökünk nagyköveteket fogadott A kölcsönös kapcsolatokról (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap fogadta Viktor Loma- kint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét, s megtárgyalta vele a csehszlovák-szovjet együttműkö­dés néhány időszerű kérdését. (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Szajed Abbasz Elmutaszi- mot, a Szudáni Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott cseh­szlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A találkozón megállapították, hogy az utóbbi években a csehszlo- vák-szudáni kapcsolatok főleg gaz­dasági téren fejlődnek, ami kedvező feltételeket teremt továbbfejleszté­sükhöz. Köztársasági elnökünk tegnap Támogatjuk a palesztin nép igazságos harcát (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Jasszer Arafatnak, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehaj­tó Bizottsága elnökének a palesztin néppel való szolidaritási világnap al­kalmából. Táviratában teljes támogatásáról biztosítja a palesztin nép sokéves igazságos harcát az izraeli elnyo­más ellen, elidegeníthetetlen nem­zeti és emberi jogaiért. Kiemeli a pa­lesztin nép egységének és összefor- rottságának jelentőségét a PFSZ körül. Ez a közel-keleti válság és a palesztinkérdés olyan nemzetközi konferencia összehívása útján törté­nő sikeres átfogó rendezésének alapvető feltétele, amelyen minden érintett fél, köztük a PFSZ is részt venne. Pascal-Antoine Sanét, a Szenegá­li Köztársaság új rendkívüli és meg­hatalmazott csehszlovákiai nagykö­vetét is bemutatkozó látogatáson fo­gadta. A baráti találkozón áttekintették a kölcsönös kapcsolatok eddig elért színvonalát, s rámutattak az együtt­működés kiszélesítésének lehetősé­geire a felek kölcsönös érdeklődé­sére számot tartó minden területen. Ugyancsak tegnap adta át megbí­zólevelét Praszad Rimái, a Nepáli Királyság új rendkívüli és meghatal­mazott csehszlovákiai nagykövete. A felek kifejezték meggyőződésü­ket, hogy a csehszlovák-nepáli kap­csolatok továbbra is az eltérő társa­dalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének szellemében fejlődnek. Az új nagykövetek fogadásán je­len volt Bohuslav Chňoupek kül­ügyminiszter és František Šalda, a köztársasági elnök irodájának ve­zetője. (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Ramiz Alinak, az Al­bán Szocialista Népköztársaság Né­pi Gyűlése Elnöksége elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban köszöntöt­te Adil Csarcsanit, az Albán Szo­cialista Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban gratulalt Peter Dódénak, az Albán Szocialista Népköztársa­ság Népi Gyűlése vezetősége elnö­kének. Az albán nemzeti ünnep alkalmá­ból Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter üdvözlő táviratot küldött Re- isz Maliiénak, Albánia külügymi­niszterének. Ugyanebből az alkalomból a Csehszlovák Nemzeti Front Köz­ponti Bizottsága táviratban fejezte ki jókívánságait az Albán Demokrati­kus Frontnak. A Szovjetunió politikai döntést hozott az Afganisztánban állomásozó csapatok kivonásáról Igor Rogacsov (ČSTK) - Mihail Gorbacsov és Radzsiv Gandhi egy évvel ezelőtt írta alá az atomfegyverek nélküli és erőszaktól mentes világ alapelveiről szóló nyilatkozatot. E dokumentum jelentőségét hangsúlyozta tegnapi sajtóértekezletén Igor Rogacsov szovjet külügyminiszter-helyettes, aláhúzva, hogy az okmány - fontos­ságára való tekintettel - nagymér­tékben túlszárnyalja a kétoldalú kap­csolatok kereteit. A tegnapi évfordulóval kapcsoiat­sajtóértekezlete ban azt húzta alá, hogy a dokumen­tum sűrítve öleli fel az új politikai gondolkodásmódot, a nemzetközi ügyekhez való új hozzáállást, amelynek alapját az egyetemes em­beri érdekek elsődlegessége képezi. Jelenleg, a nukleáris és űrkorszak­ban ez korparancs. A delhi nyilatko­zat potenciális erejét és életképes­ségét az adja, hogy univerzális ak­cióprogramnak számít. Rogacsov emlékeztetett arra, (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Maaujo üld Szidi Ah­med Tajának, a Mauritániái Iszlám Köztársaság Nemzeti Újjászületési Katonai Tanácsa elnökének, állam­főnek az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Diplomata Gustáv Husáknál (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap fogadta Ivó Menšíket, hazánk újonnan kinevezett mozam­biki nagykövetét diplomáciai megbí­zatásának megkezdésével kapcso­latban. A csehszlovák-magyar együttműködésről (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a prágai černin-palotában fogadta Kovács Bélát, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét. Meg­tárgyalták a két ország együttműkö­dése további elmélyítésének néhány kérdését, és eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzetről. Üdvözlő táviratok Albániába Mauritánia nemzeti ünnepén

Next

/
Thumbnails
Contents