Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-20 / 273. szám, péntek

Középpontban a színészi játék A moszkvai Vahtangov Színház vendégjátékáról Bensőséges ünnepség egy alapiskolában öt éve került először kezembe Rab Zsuzsa fordításában Csingiz Ajtmatov (eredetiben 1981-ben Frunzeben, Kirgizia fővárosában megjelent) könyvcsodája, Az évszá­zadnál hosszabb ez a nap. öt esz­tendeje lett része a kirgiz író nagy emberi szintézise szemléletemnek. Regényt írt Ajtmatov, mert regény­íróként fejezhette ki leginkább azt a létbeli és tudati összetettséget, amely a huszadik század végén a Földön élő embereknek létük tel­jességében megadatik. Nem vélet­lenül vonzza ez a regény a művé­szetek szintézisének - a színháznak - a művelőit. Tudomásom szerint több színpadi adaptáció is készült az Ajtmatov-múböl, hiszen az effajta szellemi kihívásokra a valamire való színházi alkotók mindig szeretnének válaszolni. A moszkvai Vahtangov Színház csehszlovákiai vendégszereplésé­nek első előadásán is ezt a regény­adaptációt játszotta. A Szlovák Nemzeti Színház színpadán meg­elevenedő történéseket tévedés len­ne a regény tartalmának függvényé­ben megítélni. Egy autonóm művé­szet formavilágába helyezve, annak összetett eszközrendszerével tol­mácsolva nem lehet a prózai mű tartalmi elemeit színpadi változatán számonkérni. Az azonban vitatha­tatlanul objektív szempont, hogy a regényből kiemelt drámai szeg­mentumok tükrözték-e azt a gondo­lati szintézist, amely nélkül minden adaptáció csak halvány utánzata marad a prózai műnek. A. M. Mam- betov nemcsak átdolgozója, de ren-1 dezóje is volt ennek a színpadi vál­tozatnak. Mondhatnám azt is, hogy egyidóben tudta, mit akar és mit lehet közölni a később színpadra kerülő művel. Olyan drámai formát választott, amelyben a narrációnak, így egy rendkívüli képességű szí­nész játékának is fontos szerepet szánt. Förgeteges Edigej mint vala­milyen történetfüzért meséli el a múlt, a jelen történéseit. Ezzel a formával a színpadi változatból kihagyták Ajtmatov regényének egyik nagy szellemi hozadékát: a tér-idő fizikai egyidejűségének emberi léptékűvé zsugorítását. A múlt mítoszainak mai erkölcsi üze­nete, a jelenidejű történések történel- misége és a jövő várható eseményei­nek a mindennapiság részévé változ­tatása olyan gondolati értéke az ere­Több érdekes, érdeklődésre szá­mot tartó anyag található a cseh irodalmi folyóirat új számában, amely nemrég került a hírlapárusok­hoz. Ivan Skála verseit olvashatjuk az első oldalon A kortárs cseh köl­tészet egyik vezető egyénisége, a kritikus, az újságíró, a művelődés­politikánk egyik aktív alakítója októ­ber 6-án volt hatvanöt éves. Irodal­mi, kultúrpolitikai munkásságát a ne­ves irodalomtörténész, Milan Blahynka méltatja A Költő című ta­nulmányában. Az ünnepelt versei mellett még többek között Jarmila Urbánková, Karéi Boušek, Jiŕi Žá- ček, Václav Hons, Josef Peterka új költeményeivel is találkozhatunk eb­ben a számban. A cseh szépprózát pedig Oto Hofman: Noc kejklírü (Szemfényvesztők éjszakája) című elbeszélése és Jaromír Tomeček prózája képviselik. Bő teret kapott ezúttal is a szlovák irodalom; Peter Jaroš elbeszélése és Ján Turan ver­sei mellett Dalimír Hajko a kortárs szlovák költészetben végez „mély- szondázást" a fiatalabb, illetve a kö­zépnemzedékhez tartozó tollforga- tók költészetét elemezve. Ismert irodalmár érdekes, alkotá­sokban gazdag alkotói és életpályá­ját ismerheti meg még közelebbről az olvasó abból a beszélgetésből, me­lyet történelmi regényei, s ugyan­ilyen tematikájú filmforgatókönyvei révén a magyar olvasó is ismert Miloš Václav KratochvíHe\ folytat a lap oldalain e műfajnak egy másik jeles és ismert, ám egy nemzedék­kel fiatalabb képviselője, Václav Er­ben S úgy érzem, ugyancsak érde­kes Miroslav Vizdal riportalanya a Munka Hőse sorozatban; Bohus­lav Horáček üvegműves ugyanis - akinek munkájáról és személyéről készült riport - kiemelkedő szemé­lyisége a világhírű cseh üvegműves­deti műnek, amelyet a „csodákra képes" színházban meg kellett volna őrizni. A történések, a gondolatok, a szellemi üzenet elmesélését Mam- betov rendezésében számtalan lát­ványos jelenet kísérte, így az előadás egésze Edigej elbeszélésének in­kább képi illusztrációja volt. Nem hátránya ez egy színpadi előadás­nak, sőt, éppen a legnagyobb rende­zők egyik vezérlő elve a látványos­ság. Ennek elérésében a rendezőnek nagy segítségére volt I. G. Szumba- tasvili díszlet- és jelmeztervező, aki szinte jelképes szoborrá növelte a végtelenbe hajlított vágánypárt, amelyen a sztyeppi állomás mellett a vonatok eljárnak, önmagában véve a lézertechnikával megvalósított, le­nyűgöző fényeffektusok egész sorát felvonultató világürbeli jelenetek is egy rendkívüli hatásos előadás részei lehettek volna. Feltéve, haarendező- nek sikerül stílusegységetteremtenie az így nemcsak a gondolatiságuk­ban, de a megjelenítés látványvilágá­ban is különböző erejű jelenetek sorából szerkesztett lineáris já­téknak. Az előadás legnagyobb élménye Mihail Uljanov (Förgeteges Edigej) játéka volt. O azt a színésztípust képviseli, aki történelmi személyisé­geket, értelmiségieket és egyszerű munkásokat, parasztokat is ugyan­azzal a lelki megjelenítő erővel for­mál meg. Az ő Edigeje maga az emberi jószándék és tisztaság, ugyanakkor kötelességteljesítése soha nem szolgalelkűség. Az ilyen embernek belső vezére a saját lelki­ismerete, és nem a hivatalnokok, államhatalmi emberek parancssza­va. Nem véletlenül tűnt úgy, hogy ez az előadás (és természetesen az adaptáció is így formálódott) Mihail Uljanov jutalomjátéka. Színészeté­nek monumentalitását, rugalmassá­gát jellemzi, hogy a narráció és az abból való gyors átlépései a drámai csomópontok jeleneteibe, törés­mentesek voltak. Kár, hogy ebben a briliáns játékban nem voltak meg­felelő partnerei, bár kétlem, hogy egy határozottabb rendezői színész­vezetéssel nem lett volna elérhető a színészi játék komplex egysége. A szlovákiai vendégjáték más­napján két egyfelvonásos zenés bo­hózatnak tapsolhattak a műfaj ked­velői. A Régi orosz vaudeville-ek című est két fergeteges egyfelvoná- sosának rendezője Jevgenyij Szimo­ségnek. Munkásportréjából sok min­den megtudható ezáltal ennek az ősi, gyönyörű mesterségnek a múlt­járól, jelenéről is. A Nap üdvözlése címmel - India függetlenségének negyvenedik év­fordulója alkalmából - olvashatjuk azt az irodalmi összeállítást a lap­ban, amelyhez Odolen Smékal írt az indiai irodalmat röviden áttekintő be­vezetőt (az ő nyelvi közreműködé­sével készültek a versfordítások is), s amelyben öt - más-más anyanyel­vű - indiai költő kerül bemutatásra. A lap vendégrovatában pedig Ra- món Urdaneta venezuelai író kerül bemutatásra. John Reed-rőI szüle­tésének századik évfordulója alkal­mából Radko Pytlik emlékezik meg. Kétszáz éve Prágában volt Mo­zart: Don Giovanni operájának az ősbemutatója. E jubileum kapcsán olvasható a lap hasábjain Václav Holzknecht tanulmányának első ré­sze, melyben a szerző Don Juan irodalmi figurájának születését, s gazdag irodalmi utóéletét kíséri figyelemmel. Megemlékezést közöl­nek továbbá a harmincöt éve el­hunyt Fráňa Šrámekrôl, Vladimir Forst pedig a chodok méltatlanul elfeledett irodalmárának, Jindrich Šimon Baar-nak a személyiségét és irodalmi ténykedését próbálja meg megszabadítani a ráüllepedett fele­dés porától. S a szerkesztés, a nyomdai átfutás hosszúsága foly­tán ebben a számban búcsúzik a lap a májusban elhunyt Óta Dubtól, aki­nek nevét, főként orvosi környezet­ben játszódó prózáit a magyar olva­só is jól ismerheti. A számot ezúttal is a fiatalok műhely melléklete zárja, amelyben a gyermekekkel foglalkozó Írások, versek kaptak helyet. NÉMETH GYULA nov kétségtelenül azokra a nézőkre gondolt, akik feltétel nélkül elfogad­ják ennek a műfajnak minden velejá­róját. Néha olyan dolgokat is eltűr a zenés bohózat, amelyek bizonyos mértékű színészi szabadosság eredményei. Nos, Szimonov ren­dezéséhez mindkét egyfelvonásos bohózatban az a színésznő nyújtja át a kulcsot, aki megszeppent szen- deséggel a prológusban bejelenti, kiket és mit fogunk látni. Ezzel egy színházi stílus jelenlétét előlegezte. A dolog buktatói elsősorban a Hu- szár-kisasszony című első vaude- ville-ben jelentek meg. Nem mind­egyik színész képes az eltúlzott arc­játékra, a túlhajtott gesztusokra, a szélsőséges, már-már akrobatikus képességet igénylő mozgásra, ame­lyek ezeket az egyszerű történeteket a humor magasabb szintjére felsegí­tik. Ez a második, Ide az öregasz- szonyt! című zenés bohózatban tö­kéletesen sikerült. G. Abrikoszov, S. Makoveckij, L. Makszakova és L. Platnyikova olyan színészek, akik a színpadon mindent végre tudná­nak hajtani. Különösen Makoveckij és Makszakova van abban a fizikai és szellemi erőnlétben, amellyel a végletekig stilizált mozgást karak- terizálásra is tudják használni. Kü­lönben az ilyen színészi játék nélkül érdektelenségbe fullad minden. A félreértésekre alapozott történe- tecskékböl mára már kikopott az a humor, amelyet a múltszázadi életből kiragadott idillikus helyzetek valamikor még tartogattak. Ezekben a zenés bohózatokban minden a rendezői találékonyságon és a szí­nészek karakterizáló képességein áll vagy bukik. Aligha kaphattunk teljes képet a moszkvai Vahtangov Színházról. Az azonban kétségtelen, hogy tö­rekvéseiben a közönségre figyelő társulatot ismerhettünk meg. Ez azonban nem lehet minősítés, mivel ezzel a színházművészet egyik lét­feltételét teljesítették. Ez a megálla­pítás akkor kapja meg minősítő ér­veit, ha hozzátesszük, hogy a ven­dégjáték darabjaiból ítélve a színház egyszerre törekszik az olykor egy­mástól igencsak különböző és szintű nézői elvárások szolgálatára. Ez azonban egyik előadás esetében sem jelent téveteg ízlések kiszolgá­lását. Az Ajtmatov-adaptációval az emberiség huszadik századi sors­kérdését, a múlt, jelen, jövő emberi tudatban anyagiasuló egyidejűségét igyekeztek kifejezni. A vaudeville-ek csupán a színészi játék lehetőségei­ként voltak érdekesek, de így is bizonyítékai egy kétségbevontahat- lanul meglevő közönségigény ilye­tén való kielégítése jogosságának. Azt hiszem, nem tévedek, ha ez utóbbi előadást, az éppen zajló szovjet színházirányítási kísérletek­ben a színháztól szórakoztatást váró rétegeket megcélzó igyekezet ter­mékének tartom. Nataša Tanská Prágában él, szlovákul és csehül egyaránt ír. Ma este Ella meg a Bella című groteszk játékának ősbemutatóját tartja a ko­máromi (Komárno) Magyar Területi Színház. Az írónő Csehországban szüle­tett, s bár ifjú éveiből néhányat Tren- čínben és Bratislavában töltött el, eddigi élete nagy részt ehhez az országrészhez köti. Tízéves volt, amikor az olomouci strandon „felfe­dezte" egy filmrendező. Ekkor ké­szítettek filmet Božena Nemcová Nagyanyó című könyvéből, s nála keresve sem találhattak volna jobbat Barunka szerepére. Aztán egy bal­eset mindörökre véget vetett a szí­nészi karriernek... Tragikus időszak következett az életében: filmben töb­bé nem szerepelhetett. Végül meg­találta a megoldást: beiratkozott a bratislavai Színművészeti Főisko­lára, ahol dramaturgi oklevelet szer­zett. Tollat fogott a kezébe, írogatni kezdett a különböző lapoknak. Előbb apró karcolatokat, majd hosz- szabb elbeszéléseket. Sorra szület­tek a gyermekeknek és felnőtteknek írt könyvei, míg végül újra találkozott a filmmel, emellett a rádióval és a színpaddal is. Műveit szinte jobban ismerik kül­földön, mint idehaza. A finn tör esete című színpadi krimijét sorra mutatják Hatodik-hetedik osztályos tanulók között ülök Kassán (Košice), a Fábry József utcai Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Tiszta szemekkel néznek rám, őszinte érdeklődéssel várják a kérdéseimet.- Boldogtalanság - e szó hallatán mi jut az eszetekbe, vajon mi teheti boldogtalanná az embert? - kérde­zem tőlük. Nem ilyen kérdéseket vártak, lá­tom arcukon a meglepetés első pil­lanatait, de ezek máris tova röppen­nek, és ahogy vártam, hangosan gondolkodnak:- Akkor lennék boldogtalan, ha meghalnának a szüleim, ha közeli rokonaim sem lennének.- Boldogtalanságot a nyomor, az ínség, a szenvedés is okozhat - így vélekedik egy másik, majd a har­madik:- Egyedül lenni, barátok nélkül élni - az is boldogtalanság.- És a boldogság? Most már minden szünet nélkül, szinte egymás szavába vágva pat­tan le ajkukról a válasz:- Ha törekszem, ha jó jegyet ka­pok és megdicsérnek.- Boldogság? Versenyezni és győzni! Elsőnek lenni!- Ha sok barátunk van! Ha sze­retnek! A válaszadóim közül Jozef Stremeň, ha felnő, kutatóintézetben szeretne dolgozni, természettudo­mányokkal foglalkozna legszíveseb­ben, örülne, ha fel tudna valami olyasmit fedezni, ami az emberek javát szolgálná. Natália Uhlárová tit­kárnő akar lenni, közgazdasági szakközépiskolában szeretne to­vábbtanulni. Szereti a matematikát, de a zenét is: szívesen zongorázik. örülök őszinteségüknek, mert úgy érzem, hogy ezek a feleletek hűen tükrözik világukat, egyben vágyaikat is. Ezekről is tudni akar­tam, jóllehet most nem ezért jöttem ide. Több, mint ötszáz fős pionír­szervezetüket Fábry József ezre­desről, az egykori Petőfi Sándor ma­gyar partizánosztag kommiszárjáról nevezték el. Megkérdem a körülöt­be a külföldi színházak, Párbaj című hangjátékát sugározta a bécsi, az amszterdami, a stuttgarti rádió, de elhangzott az Egyesült Államokban is. Az Angol nyelvleckét műsorukra tűzték bukaresti, moszkvai és rigai színházak. Az öt és hét között című színmüvet a bukaresti Nemzeti Színház mutatta be. Tanská színda­rabjainak többsége egyfelvonásos. Alkotásainak főszereplői mindig nők. így van ez az Ella meg a Bella című groteszk játékban is. Talán még annyit tehetünk hozzá, hogy az írónő kedveli a szokatlan (színpadi) helyzeteket. A Mateszban most be­mutatásra kerülő müvének eredeti címe: Grotesky. Tulajdonképpen ka­barétréfák sorozata; úgy is mond­hatnánk: furcsa példázatok a mai nők életéből. Tanská látásmódja nagyon ha­sonlít Miro Procházka rendezőéhez, így feltételezhető, hogy a produkció nemcsak megőrzi az eredeti alkotás jellegzetességeit, hanem néhány színnel gazdagítja is azokat. A fő­szerepeket Tóth Erzsébet és Né­meth Ica játssza. Partnereik Boráros Imre, Holocsy István, Mák Ildikó, Varsányi Mária, Benes Ildikó, Pöthe István, Lörincz Margit, Szentpétery Ari és Keszegh Marianna lesznek. KMECZKÓ MIHÁLY tem ülő tanulóktól, szerintük ő mi­ként vélekedne a boldogságról. Császár Ingrid válaszol:- Ha élne, biztosan azt válaszol­ná, hogy számára a boldogság a szabadságot jelenti. Ó a mi sza­badságunkért is harcolt és én is úgy hiszem: szabadság nélkül nem is lehet igaz boldogság. Fábry József életéről, küzdelmeirő, családjuk ne­héz életéről a városunkban élő húga - Ica néni nagyon sok érdekes dol­got mondott el nekünk. Gabriela Tabačková pionírvezetó folytatja:- Három évvel ezelőtt itt a Fábry utcában épült fel az iskolánk. Azután került szóba, hogy pionírszerveze­tünket valamilyen neves személyi­ségről kellene elnevezni. Sokáig nem is kellett gondolkodnunk, hi­szen kézenfekvő volt, hogy Fábry Józsefet válasszuk. Persze, be kell vallanunk, hogy sokat azért nem tudtunk az életéről, cselekedeteiről. Szerencsére akkor még az iskolánk­ban tanított Anna Mrázová, aki ma­ga is részt vett az antifasiszta el­lenállási harcokban. Tőle tudtuk meg, hogy Fábry József húga, Kole- szár Ilona itt lakik Kassán. Meghív­tuk öt iskolánkba. Emlékszem, hét éve, decemLer közepén találkoz­tunk vele először, majd utána még öt alkalommal beszélgettünk vele. Ica néni fölkeltette tanulóink érdeklődé­sét, mert érdekesen és okosan be­szélt, s volt is mit mesélnie, hiszen egész családjuk aktívan részt vett a szlovákiai munkásság politikai és szociális harcaiban. Fábry József is - öt testvéréhez hasonlóan - harcos és nehéz életutat járt be. Nem kevés tanulságot nyújtó és példázatot is sugárzó életéből igyekeztünk össze­gyűjteni minden elérhető dokumen­tumot. Ebből az anyagból iskolánk­ban állandó kiállítást rendeztünk be. Arra a bensőséges ünnepségre, amelyen a pionírszervezet fölvette Fábry József nevét, meghívták a család tagjait is. Rengeteg kérdést kaptak a gyermekektől, alig győztek rá válaszolni. Fábry József özvegye egyebek között elmondta, hogy férje 1948-ban fontos szerepet játszott a magyar néphadsereg megszerve­zésében. Fábry József leánya, aki egy budapesti sportiskolában tanít, meghívta a pionírokat, a magyar fővárosba. S elmondta azt is, hogy bátyja, Béla is igen készült Kassára, de egy tanulmányi útra Dániába kel­lett utaznia. Egyébként ő a budapes­ti Németvölgyi úti Általános Iskola igazgatója és szeretné felvenni a baráti kapcsolatot a kassai Fábry utcai alapiskolával. A kezdeménye­zést a pedagógusok és a pionírok is örömmel fogadták. Az ünnepségen sokat beszéltek a múltról, a munkásmozgalmi har­cokról, a megpróbáltatásokról. Nem a közhelyek szintjén, hanem az em­beri vonatkozásokat felidézve. Úgy, hogy a jelenlevő pionírok nem szá­raz történelemórán érezték magu­kat, hanem lebilincselő és elgondol­koztató történeteket hallgattak.- Számunkra is felemelő érzés volt résztvenni ezen a bensőséges ünnepségen - mondta a meghívot­tak nevében is Fábry István, az SZNT nyugalmazott alelnöke. Szlo­vák és magyar nemzetiségű pioní­rokhoz került közelebb egy kommu­nista, s vele együtt egy sokat szen­vedett, de az eszméért végsőkig küzdő és kitartó nemzedék. Több ilyen rendezvény kellene, hogy ér­tékrendünk, eszméink a mai fiatalok tetteiben éljenek tovább... SZASZÁK GYÖRGY Évfordulók, új versek és novellák A Literárni mésíčník új számáról DUSZA ISTVÁN Ma: ősbemutató a Mateszban A kijevi partizániskola harcokban megedzett magyar csoportja. A középső sorban jobbról a második Fábry József. (Archív-felvétel) ÚJ SZÚ 6 1987. XI. 20. Fábry József nevével

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents