Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-08 / 236. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! II ■ ■ ■ ■ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1987. október 8. XL. évfolyam 236. szám ★ Ára 50 fillér Jobban és célratörőbben Október már hagyományosan az új pártoktatási év megnyitásának a hónapja. Igaz, a pártbizottságok jóval korábban megkezdik a felkészülést, hogy biztosítsák az oktatás színvonalának emelését. A pártbizottságok a hangsúlyt az idén is főleg az előadók eszmei, szakmai és módszertani felkészítésére helyezték. A Losonci (Lučenec) járásban például a közel négyszáz előadó közül csaknem háromszázötvenen végezték el a marxizmus-leninizmus esti egyetemét, ötvennek pedig pedagógiai képesítése van. Köztudomású, hogy az új pártoktatási év anyaga, akárcsak tavaly, most is minden oktatási forma számára egységes. A fő figyelmet továbbra is a kongresszusi anyagok tanulmányozására kell fordítani. A cél a hallgatók felkészítése a közös cselekvésre, a magas fokú felelősségtudat kialakítására. Az elvárás az, hogy a pártoktatás az eddigieknél sokkal jobban segítse a párttagok és tagjelöltek eszmei-politikai felkészítését és kiszélesítse látókörüket. A hangsúly a vitára késztető, a helyi feladatokhoz, problémákhoz igazodó elemzésen van. E követelményekkel összhangban szükséges az ellenőrzés fokozása. A Galántai (Galanta), Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban például folyamatosan ellenőrzik a tanterv megtartását, az előadók politikai, szakmai és módszertani felkészültségét. Nem kevesebbről van tehát szó, mint arról, hogy jelentőségének megfelelően kell fokozni a politikai-nevelő munka hatékonyságát. Megérteni és megértetni az új követelményeket, keresni a színvonal emeléséhez vezető lehető legjobb utakat és kidolgozni a legcélratörőbb módszereket. Lépés- és szemléletváltásra van szükség a propagandamunka minden szintjén. E munkában is meghatározó a folytonosság, a kor igényeihez való igazodás, a távlatok figyelembe vétele, nem engedhetjük meg itt sem a középszerűséget. A propagandistáknak és az előadóknak meg kell találniuk a meggyőzés legjobb formáit, azokat a korszerű módszereket, amelyek a korábbiaknál sokkal jobban ösztönöznek a gazdasági és politikai célok elérésére. E követelményekhez kell igazítani a mércét a pártoktatásban is. Persze, ez az elvárás nem szűkülhet csak a pártoktatásra. Sokat tehetnek - és tesznek is - e tekintetben a járási politikai nevelési házak, a marxizmus-leninizmus esti egyetemei, s nem utolsósorban a különböző szintű politikai tanfolyamok. Tudatosítanunk kell, hogy a gyorsítási és átalakítási folyamat minőségileg magasabb szinten tovább folytatódik a következő években is. Az élet egyetlen pillanatra sem áll meg. A párt hosszabb távon abban jelölte meg a feladatokat, hogy tovább kell fejleszteni az ország társadalmi, gazdasági életét, még jobban kibontakoztatni és elmélyíteni a szocialista demokráciát. E célt szolgálja többek között az állami vállalatról, a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvénytervezet vitája is, mely kihat életünk minden területére. A törvénytervezetek nemcsak gazdasági, hanem komoly politikai ügyet is jelentenek, mert ahogyan erősödik közéletünk demokratizmusa, úgy növekszenek az igények az irányítással, a vezetéssel szemben is. E kérdés azért is kap napjainkban különös hangsúlyt, mert az újabb és bonyolultabb társadalmi, gazdasági feladatok sikeres megoldásához még nagyobb szükség van a munkafegyelem, a közrend megszilárdítására és a közéleti tisztaság megőrzésére. A szocializmustól idegen jelenségek: a fegyelmezetlenség, a hanyagság, a nemtörődömség, a társadalmi tulajdon megkárosítása, a hatalommal való visszaélés stb. gátolja előrehaladásunkat és a közvéleményben ellenérzést vált ki. Meg kell értenie mindenkinek, hogy a munka, az alkotás olyan minőségi változására van szükség, amely nemcsak átsegít a jelen nehézségein, hanem jó alapokat teremt a továbblépéshez, a meglévő anyagi és kulturális javak gyarapításához, a korszerűen működő gazdasági élet megszilárdításához. Ez azt is jelenti, hogy a pártmunkában is kapjon nagyobb szerepet a kezdeményezés és a magasabb követelmények támogatása. Fel kell venni a harcot a visszahúzó erőkkel, a közönnyel, azokkal szemben, akik csak beszélnek, üres fecsegésbe fullasztanak mindent, de az újért, a változásért vajmi keveset tesznek. Az országot járva, a párttagok és a pártonkívüli becsületes dolgozók véleményét hallva bízvást állítható; a társadalom megújításának, a valóság kritikus újragondolásának útjára lépve van erőnk és elegendő tartalékunk a megújulásra, a belső tisztulásra. Ehhez persze szükséges, hogy továbbra is nyíltan, őszintén beszéljünk a gondokról, a nehézségekről és a fogyatékosságokról. Nem kifogások keresésére van szükség, hanem céltudatos, szorgalmas és becsületes munkára, igényességre önmagunkkal és másokkal szemben. TÖRÖK ELEMÉR Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (ČSTK) - A CSKP KB Elnöksége tegnapi ülésén jelentést vitatott meg arról, hogyan teljesítette a Csehszlovák Néphadsereg az 1986-1987-es kiképzési év feladatait, és milyen feladatok hárulnak rá a jövö időszakban. Pozitívan értékelte azon erőfeszítések eredményeit, amelyeket hadseregünk parancsnoksága és minden katonája az igényes követelmények realizálására tesz. Ezeket a követelményeket a jelenlegi időszak támasztja országunk védelmi képességének és népünk békés életének szavatolásával kapcsolatban. Az elnökség hangsúlyozta, hogy a hadseregre is vonatkozik az, hogy a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak szellemében hatékonyabb irányítási módszereket kell alkalmazni, energikusan fel kell számolni a fogyatékosságokat, és a lehető legnagyobb eredmények elérésére kell törekedni. Feltétlenül tovább kell emelni a harckészséget és a politikai felkészültség színvonalát, s növelni kell a politikai, ideológiai és a nevelömunka hatékonyságát. Ez egyúttal szükségessé teszi a hadseregben tevékenykedő pártszervezetek és kommunisták munkájának további javítását. Állandó figyelmet kell fordítani a katonák életkörülményeinek javítására. Tartós feladat a Csehszlovák Néphadsereg által a szovjet hadsereggel és más szövetséges orsíágo^ hadseregeivel a Varsói Szerződés kereté' , v ** * * *' 5^Y\' “ ben kifejtett együttmüködés elmélyítése. A CSKP KB Elnöksége jóváhagyta a Csehszlovák Néphadseregnek az 1987-1988-as kiképzési évre szóló fő feladatait. A továbbiakban a testület megtárgyalta a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa október 13-án Moszkvában kezdődő 43. (rendkívüli) ülésszakának előkészületeit. Hangsúlyozta: Csehszlovákia a KGST-tagországok testvérpártjai vezető tisztségviselőinek 1986. novemberében Moszkvában tartott ülésén hozott határozatok szellemében lényeges jelentőséget tulajdonit a sokoldalú együttmüködés és a gazdasági integráció mechanizmusának átalakításával kapcsolatban előterjesztett javaslatoknak. A KGST tevékenységének tökéletesítése a tagországok gazdasági és szociális fejlesztése meggyorsításának fontos feltétele. Az elnökség támogatásáról biztosította a nemzetközi szocialista munkamegosztás 1991-2005. évi kollektív koncepciójának kidolgozására vonatkozó javaslatot. Egyúttal értékelte a KGST-tagországok 2000-ig terjedő komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjának megvalósítása terén kifejtett együttmüködését, valamint az ezen együttmüködés (Folytatás a 7. oldalon) Csehszlovák felszólalás az ENSZ-közgyülés általános vitájában Atomfegyverek nélküli, erőszaktól mentes világot! Megkezdődött a 18. cukorrépakampány Tegnap reggel kezdte meg a 18. kampányt a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Cukorgyár. Idén több mint 300 000 tonna cukorrépát kell feldolgoznia, mintegy 8000 hektár összterületről a Bratislava-vidéki, Dunaszerdahelyi, Komáromi (Komárno), Ersekújvári (Nové Zámky) és Galántai (Galanta) járásból. Az idei tervfeladatok teljesítése céljából rögtön a tavalyi kampány befejezése után hozzáláttak a berendezések karbantartásához, felújításához. A karbantartási időszakban azokra a gépekre fordították' a legnagyobb figyelmet, melyek az elmúlt évi kampány idején meghibásodásukkal a legnagyobb mértékben fékezték a termelést. Nagyobb hangsúlyt helyeztek a tüzelőanyag- és energiatakarékosságra is. Olyan gépeket és berendezéseket szereltek fel, melyek az eddiginél kevesebb energiát fogyasztanak. A gyár az idei cukorgyártási idényt a saját dolgozóin kívül közel 300 idénymunkással bonyolítja le. Cs. Gy. Tisztelt elnök elvtárs, elsősorban szívélyes jókívánságaimat szeretném kifejezni önnek abból az alkalomból, hogy a Közgyűlés mostani ülésszakán megválasztották ebbe a magas tisztségbe. Őszinte örömmel tölt el bennünket, hogy baráti ország - a Német Demokratikus Köztársaság képviselőjét érte ez a nagy megtiszteltetés. Egyidejűleg elismerésemet szeretném kifejezni Javier Pérez de Cuellar úrnak, az ENSZ tisztelt főtitkárának, és biztosíthaKÉSZÜLNEK A TÉLRE (Tudósítónktól) - A Bodolói (Bu- dulov) Efsz-ben jó ütemben haladnak a betakarítással és az őszi talajmunkákkal. Az aszályos időjárás a takarmánytermesztésben komoly kiesést okozott, ezért a termés lehető legkisebb veszteséggel történő betakarítására és jó minőségben való elraktározására különösen nagy gondot fordítanak a szövetkezetben. Például silókukoricát 500 hektáron termeltek, s erről a területről megközelítőleg 15 ezer tonna termést várnak, ami ezer tonnával kevesebb a tervezett mennyiségnél. A hiányt leveles répafejből, szalmából, ásványi kiegészítőkből és melaszból készült eleséggel igyekeznek pótolni. Szénából 200 tonna a hiányuk, amit az útkarbantartó vállalattól vásárolt szénával igyekeznek pótolni. A szövetkezetben a napokban vetté kezdetét a cukorrépa és a kukorica betakarítása. Már most bizonyosra vehető, hogy cukorrépából nem érik el a tervezett hektárhozamot, viszont a termés minősége a több éves átlagnál jobb. Az eredetileg 500 hektár kukoricából 140 hektár növényzetét silóként kellett hasznosítaniuk. A megmaradt területen mintegy 4-4,5 tonna hektáronkénti szemtermésre számítanak. Napraforgóból szintén kevesebb termett a tervezettnél, viszont a minőség kifogástalan. A bodolói szövetkezet tagjai az ősziek vetését, a jövő évi termés megalapozását már befejezték. A növénytermesztési eredmények javítására törekedve, az idén ősszel a hagyományos talajmunkákon kívül 800 hektáron az altalajlazítást is szeretnék elvégezni. (csó) tóm ót arról, hogy Csehszlovákia támogatja az ENSZ és az egész nemzetközi közösség javára végzett érdemdús tevékenységében. Tisztelt elnök elvtárs, szeretnénk hinni - és az általános vita eddigi lefolyása erre vall hogy az idei ülésszak jelentős mértékben hozzájárul napjaink legégetőbb problémáinak megoldásához, az erőszaktól és az atomfegyverektől mentes világ koncepciójának kidolgozásához, a globális komplex biztonsághoz, amely bolygónk minden lakója számára garantálná a legalapvetőbb emberi jogot, a békés feltételek közötti élethez való jogot. Erre a reményre jogosít fel bennünket mindenekelőtt a Szovjetunió és az Egyesült Államok között létrejött keretmegállapodás az atomfegyverek két osztályának a megsemmisítéséről. Ezek nagy politikai és lélektani jelentőségű megállapodások A szerződés megkötésével - amit a népek világszerte olyannyira óhajtanak - a történelemben elsó ízben jönne létre megállapodás a felhalmozott nukleáris arzenálok egy részének a megsemmisítéséről. Ez előremutató lépés lenne a reális leszerelési folyamat kibontakoztatásához. (Folytatás a 2. oldalon) Kitüntetés (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap dr. Pavel Pudlák professzornak, az Állami Egészségügyi Intézet igazgatójának átnyújtotta a Győzelmes Február Érdemrendet, amelyet Pavel Pudláknak 60. születésnapja alkalmából a szocialista egészségügy és az orvostudomány fejlesztésében szerzett érdemeiért adományoztak. Az átadásnál jelen volt Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Mohamed Hoszni Mubaraknak az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökévé történt újraválasztása alkalmából. Nagykövet fogadása (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta František Chládot, hazánk rendkívüli és meghatalmazott hollandiai nagykövetét diplomáciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban. A Jindŕichuv Hradec melletti Strmilovi Efsz a Dél-csehországi kerület egyik hagyományos burgonyatermelője. Tagjai az idén a termést 180 hektárról takarítják be, amelyben 150 prágai idénymunkás is segít. A képen: szedik a burgonyát. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČSTK) (ČSTK) - Jaromír Johanes csehszlovák külügyminiszter-helyettes Bohuslav Chňoupek külügyminiszternek, az ENSZ-közgyülés 42. ülésszakán részt vevő csehszlovák küldöttség vezetőjének képviseletében tegnap szólalt fel az általános vitában. (Mint röviden közöltük, Bohuslav Chňoupek útban New Yorkba rosszul lett, és jelenleg egy londoni kórházban ápolják.) Jaromír Johanes a vitában a következő beszédet mondta: