Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-03 / 232. szám, szombat

Az alkotó munka a biztonság és a társadalmi haladás záloga

(Folytatás a 3. oldalról) inknek és a pártszervezeteknek is, hogy a dolgozók mindenbe beleszólhatnak. Ez az ô országuk, az ő rendszerük, az ő társadalmuk. Ók a gazdák. A pártszervezetek és a káderek a népet szolgálják, az egész párt is a népet szolgálja. És nem megfordítva. A dolgozókollektívák tagjainak igazi gazdákként kell érezniük és cselekedniük a munkahelyükön. Határozottan meg kell hiúsítani minden olyan kísérletet, amellyel meg akarják akadályozni ennek a jognak a megvalósítását és fékezik a dolgozók kezdeményezőkészségét - bárkitől is induljanak ki az ilyen kísérletek.

Mindaz, ami az ügy javítására irányul, ami az előrehaladást, az új gazdálkodási módszerek, az új dolgok bevezetését, a tudományos-múszaki haladás elérését gátló tényezők felszámolását célozza, tehát mindez nemcsak indokolt, hanem társadalmunk számára létszükséglet is.

Minden dolgozót be kell vonni a vállalatoknál a rend és a szervezettség megteremtésének reális folyamatába, a dolgozókollektívák termelésének és szociális életének irányításába. Ez az SZKP KB januári és júniusi plénumülésén hozott határozatok értelme. Az állami vállalatról szóló törvénynek is az a legfőbb célja.

Elvtársak, ezért kijelentem: már ne várjanak semmilyen utasításokat felülről. A politikai koncepciót ismerik, a megfelelő jogi dokumentumokat jóváhagytuk, s most már cselekedni kell, alulról elkezdeni a kezdeményezést. A vezető dolgozóknak és a pártszervezeteknek mindent meg kell tenniük, hogy e folyamat kibontakozzon és erősödjön.

Kedvező benyomásokat viszek magammal a Murmanszki kerületben tett látogatásról az itt folytatott beszélgetésekről. Már megmutatkozik az emberek kezdeményezése, az az óhajuk, hogy valódi gazdákká váljanak. V. N. Pltyicin, a kerületi pártbizottság első titkára a következőt mondta nekem: ha jellemezni akarom a kerület jelenlegi helyzetét, el kell ismernem, hogy a dolgozók most nyomást gyakorolnak a káderekre és a pártszervezetekre. Jó szándékkal és határozottan teszik ezt.

Ha ez egyeseket megriaszt a gazdasági vagy állami szervekben, netán a pártszervezetekben, az csak a dolog szokatlansága miatt van. Hiszen a szocializmusban ennek így kell lennie. Egy bizonyos idő múlva önök maguk fogják keresni azokat az utakat, miként irányítsák a kollektíva figyelmét egy kérdésre, hogyan döntsenek mindenről az ó részvételével. Ez a legfontosabb eszköz. S ha ennek során létrejön a vezető káderek, a pártszervezetek és a dolgozókollektívák igazi szövetsége, akkor ez döntő erőnek fog számítani. A technika jó dolog, viszont ha ez a szövetség nem alakul ki, akkor semmit sem érünk el. A nép a főhős, s a fő eszköz, hogy ezt az erőt mozgásba hozzuk, a demokrácia, a gazdálkodás új módszerei. Éppen ehhez adott ösztönzést az SZKP Központi Bizottságának januári és júniusi ülése.

Még valamiről szeretnék külön szólni. Most nagyon fontos, hogy helyesen tájékozódjunk mindabban, ami a vállalati törvényt, az önelszámolást, a kollektív szállítási szerződéseket érinti, mindabban, amit új gazdasági mechanizmusnak hívunk. Elvtársak, ez nem olyan egyszerű. Visszagondolok az 1986- os évre, amikor az állami áruátvétel első szakaszának bevezetésére készültünk. Voltak, akik komolyan álltak hozzá, mások túlzott önbizalommal. Az első csoportba tartozóknak az idei év kezdetétől ment a dolog, bár nem nehézségek nélkül. De a másik csoportba tartozókat úgy kirázta a hideg, hogy egyesek még a mai napig sem tértek magukhoz. Csakhogy, elvtársak, nem szabad meghátrálni.

Ma például beszélgetést folytattunk a kikötőben. A munkások elmondták nekünk, hogy kaptak rakodógépeket, csakhogy azok nem működnek. Miért? Mert rosszak. Ez csak egy példa, de említhetek másokat is: volt, aki televíziót vett, s az néhány nap vagy óra múlva elromlott. A kolhozba traktort, a faluba kombájnt küldtek, de ahhoz, hogy működőképes állapotban legyenek, még egy egész hónapon keresztül javítani kell őket. Tehát elvtársak, ne helyezzünk súlyt a minőségre, álljunk el az állami áruátvételtól? Ebben az esetben mire fordítjuk munkaidőnket, erőinket, nyersanyagainkat, energiánkat, ha mindebből végül is tökéletlen végtermék lesz? Nem szeretnék mindent befeketíteni. Sok dolgot jól csinálunk. Vegyek a honvédelmet. E téren semmivel sem maradunk le. Ami azt jelenti, hogy tudunk dolgozni. Csakhogy el kell mondanom, ott az átvétel munkatársai úgy járnak el, hogy attól mindenkinek melege van - a munkásoknak, a konstruktőröknek, a mérnököknek és a gazdasági dolgozóknak is. Az állami átvételnek épp igy kell működnie. Ekkor lesznek gépeink és áruink, olyanok, amilyeneket akarunk. De ha ez nem így lesz, akkor minek kell nekünk a pénz, mit is tudnánk érte vásárolni? Erről nem szabad megfeledkezni. Tulajdonképpen miért járunk minden reggel a munkába? Mindannyiunknak, az egész társadalomnak el kell gondolkodnia az ilyen helyzeten. Az állami átvételtől nem tekinthetünk el. S a központi bizottság nevében már legkevesebb tízszer is mély köszönetemet fejeztem ki a munkásosztálynak a dolog megértéséért, hogy osztályöntudattal megértik, hogy a minőség javítását célzó irányvonalról nem lehet letérni. Ez ügyben a munkásosztály óriási támogatást nyújt nekünk. Vannak viszont vezető gazdasági dolgozók, akik egyszerűen elvesztették a fejüket.

Alaposan át kell tanulmányoznunk az állami átvétel bevezetése során és a vállalataink ilyen körülmények között végzett munkájának a tapasztalatait, s levonni a helyes következtetéseket, hogy ne kerüljünk nehéz helyzetbe, ha 1988 január elsejétől gazdaságunk 60 százalékát átállítjuk az önelszámolás, az önfinanszírozás és a rentabilitás elveire Ez még nehezebb dolog, mint az állami áruátvétel. Nem mondhatunk le semmiiól, amit elkezdünk. Megkezdtük az italozás felszámolását, s ezzel nem hagyhatunk fel még akkor sem, ha sokan elégedetlenek. Mi is tudjuk, mi mindent mondanak a kormányra az alkohollal kapcsolatban. Mi tudjuk ezt, csakhogy lent vannak olyanok, akik nem bírják ki a nyomást. Nem baj, ezzel számolunk. De az emberek többsége elítéli az alkoholizmust. Ha határozatlanok leszünk, ha elkezdünk meghátrálni, átalakításunk frontja szétesik.

Ha bevezetjük az önelszámolást és a vállalatoknál megváltozik az egész helyzet, s az egész gazdaság elórelendül, a végeredmények is mások lesznek.

Ez azt jelenti, elvtársak, hogy új lehetőségek nyílnak a szociális problémák egész komplexumának megoldására. Hiszen a kőolaj, a vasérc, a nyersvas, az acél tonnáira, a földgáz és a fa köbmétereire nem öncálúan van szükségünk. Hanem azért, hogy végül is nagyobb legyen a nemzeti jövedelem, amit társadalmunk életének javítására fordíthatnánk. Végsősoron tonnákból ma is sokkal rendelkezünk, viszont a nemzeti jövedelem egységére 50 vagy akár 100 százalékkal több energiát és anyagot használunk fel, mint a fejlett országokban. Ebből az következik, ha helyesen használnánk ki a rendelkezésünkre álló forrásokat, az új technológiák és a tudományos-műszaki haladás eredményei alapján a nemzeti jövedelmünk is 50 vagy 100 százalékkal lehetne magasabb. Milyen óriási lehetőségek vannak itt! Hogy elrontott mindannyiunkat a gazdagság! Erről már szóltam, most megismétlem, s továbbra is ismételni fogom, mert ez így van. Szinte fulladozunk a forrásainkban. Szégyenletes, ahogyan bánunk velük. Már tudjuk, hol kell keresni az okot. Nem örvendeztettem meg önöket az ünnepük elótt, de lenini szellemben gondoltam mindezt.

Amikor az önelszámolásról beszélünk, látni kell, az önelszámolás feltételei között végzett munka megfelelően lesz jutalmazva és ösztönözve. Ezt szintén emlékezetünkbe kell vésni. Hiszen az önelszámolás, egyszerűen fogalmazva, a politikai gazdaságtan kategóriáinak emlegetése nélkül, nem bonyolult dolog - az önelszámolás a jó munka ösztönzése és a rossz munkát is annak arányában értékeli.

Szándékosan nem kívánok most az önelszámolás gazdasági lényegének részletes magyarázatába bocsátkozni. De mivel az önelszámolás közvetlen összefüggést jelent a dolgozók bére, tehát helyzetük és életszínvonaluk, valamint a végeredmények között, ezért sürgetően merül fel a következő kérdés. Arra gondolok, hogy az önelszámolás alkalmazása során a dolgozóknak, a munkásoknak, a kollektíváknak maximális érdekük, hogy a termelési részlegek, műhelyek, műszaki szolgáltatások és az egész vállalat élén hozzáértő, modern és felkészült dolgozók álljanak, akikre a dolgozókollektíva rábízhatja a sorsát, akikben megbízhat. Ez azt jelenti, hogy az önelszámolás feltételei között végzett munkára való felkészülés magában foglalja a káderkérdések megvitatását és megoldását is. Mindezt úgy kell csinálni, ahogyan azt a kor megköveteli, ahogy a dolgozók akarják, vagyis demokratikusan.

Ebben a nehéz átmeneti időszakban kell, hogy a vállalatok segítségére siessenek az ágazatok vezérkarai, a központi gazdasági hivatalok. Ez ma az ő legfontosabb feladatuk. Murmanszki tartózkodásom két napja alatt a minisztériumoknak címzett számos megjegyzés nyugtalanított engem. Különösen azzal kapcsolatban, hogy hátráltatják az új gazdasági

normák eljuttatását a vállalatokhoz. Enél- kül viszont nem lehet megkezdeni az önelszámolásra való áttérést. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy az új körülmények között végzendő munkára teljes komolysággal kell felkészülni, tudatosítva, hogy ez az emberek millióit érinti, hogy társadalmunk legfontosabb, döntő szférájára, a gazdaságra vonatkozik. Azok a tapasztalatok, amelyeket minden ágazatban a több mint két év alatt szereztünk a gazdálkodás új módszereinek, a termelés új szervezési formáinak alkalmazásával, s azok a tapasztalatok, amelyeket az állami vállalatról szóló törvény össznépi vitájában szereztünk, arról győznek meg bennünket, hogy helyes úton járunk, hogy a kezdeti nehézségek ellenére is ígéretes mű ez mindannyiunk számára, az egész társadalom, a szocializmus számára. S nekünk a jelenlegi szakasz minden problémáját felelősség- teljesen kell megoldanunk.

Lehet, hogy nem sikerül minden egyszerre. Bizonyára lesznek majd tévedések, s nem zárhatók ki a hibák sem. De mindenben nyugodtan, demokratikusan, össznépi módon, pánik és demagógia nélkül, komolyan kell tájékozódnunk, eligazodnunk. Hiszen mindaz, amit meg akarunk valósítani, országunk társadalmi és gazdasági fejlődésének meggyorsítását, a dolgozók életének javítását célozza. Ezt nagymértékben tudatosítanunk kell. Mindaz, amit a gazdaságban pluszként elérünk, végső soron a nép életszínvonalának emelését segíti elő, s ez elsősorban társadalmunk szociális szférájának színvonalában mutatkozik meg E kérdésekről jelenleg széleskörű vita folyik a tömegtájékoztató eszközökben, a sajtóban, a rádióban és a televízióban. Normális ez a folyamat. Segít nekünk abban, hogy mindenben kiismerjük magunkat, öntudatosan, biztonsággal és hatékonyan járjunk el.

Jelenleg számos más problémával együtt vita folyik az árakról - a nagykereskedelmi, a felvásárlási és a kiskereskedelmi árakról. Az új gazdasági mechanizmus fontos összetevője ez. S nem lehet megvalósítani az új gazdálkodási módszerekre való áttérés folyamatát, amíg nem igazodunk el helyesen és következetesen az árakban. De az árakról folyó vita - amint ezt az SZKP Központi Bizottságára és a kormányhoz érkező információk mutatják - bizonyos aggodalmakat keltett a dolgozók, az ország lakossága körében.

Ennek a nyugtalanságnak a lényege a következő, nem akarja-e a jelenlegi vezetés a gazdaság összes problémáit a nép életszínvonalának a csökkentésével megoldani? Ezt már magyaráznom kellett a kongresszuson, s a KB ülésein is. Ismét el akarom mondani: foglalkozni kell majd az árakkal éppen úgy, ahogy az új gazdasági mechanizmus egyéb kérdéseivel is foglalkozunk.

De elsősorban ezt gazdaságunk fejlődésének meggyorsítása érdekében, az ország számára elkerülhetetlenül szükséges élelmiszer és áru termelésének növelése, a nemzeti jövedelem és a dolgozók életszínvonalának növelése érdekében kell tenni. Ez a szándékunk.

Másodsorban pedig ahogy az átalakítás kezdeti szakaszában, vagyis a KB 1985-ös áprilisi ülése után jártunk el, úgy fogunk eljárni a továbbiakban is - nyíltan, az egész nép részvételével fogjuk megvitatni társadalmunk életének fő kérdéseit. S ha szükség lesz rá, természetesen az árak kérdését is a dolgozók elé terjesztjük megvitatásra. Ennek a dolognak teljesen világosnak kell lennie.

S még valamiről szeretnék mai találkozónkon szólni. Elvtársak, szigorúan törekednünk kell a takarékosságra. Takarékoskodni kell a munkával, az erőforrásokkal, a pénzügyi eszközökkel. E téren nagy a rendetlenség. Ezt egy nagyon fontos és lényeges példával akarom szemléltetni.

Mivel a gazdaságirányításban és az egész társadalom irányításában is évtizedeken keresztül a centralizálásra építettek, vagyis az utasításos és adminisztratív módszerekre, ez az irányító apparátus jelentős növekedéséhez vezetett, beleértve az állami, a gazdasági apparátust, a társadalmi szervezetekét és bizonyos mértékben a pártapparátust is.

Az irányítás terén nálunk jelenleg 18 millió ember dolgozik, ebből 2,5 millió a különböző irányító szervek apparátusaiban, 15 millió pedig az egyesülések, vállalatok és szervezetek adminisztratív személyzeteként. Ez az összes munkás és alkalmazott 15 százalékának felel meg.

Most, amikor a demokratizálás, a dolgozókollektívák kezdeményezőkészsége és felelősségtudata széles körű fejlesztésének, önállóságuk növelésének útján haladunk, s az adminisztratív irányítási módszerekről áttérünk a gazdasági módszerekre, természetesen alaposan el kell

gondolkodnunk azon, hogyan egyszerűsítsük az aránytalanul elburjánzott irányító apparátust.

Azonban nagy felelősségtudattal és megfontoltsággal fogjuk ezt tenni, gondolkodunk minden emberről, az ő és a családja sorsáról. Tehát ez ügyben mindenben szocialista módon kell dönteni. Országunkban sok munka van, mindenki számára lehet munkát találni. Nagyon sok munka van.

Az egész irányító apparátus fenntartása nagy tartaléknak számít a nemzeti jövedelem megtakarítása szempontjából. Hiszen jelenleg az apparátus fenntartására, fizetésére, abban a terjedelemben, amelyről szóltam, évente több mint 40 milliárd rubelt fordítunk, ezzel szemben az utóbbi években a nemzeti jövedelem csak 20 milliárddal nőtt.

Az SZKP Központi Bizottsága és a kormány a közelmúltban úgy döntött, ■ hogy a tudományos intézeteket át kell állítani az önelszámolásra. Ezt azzal a céllal hajtjuk végre, hogy növekedjék tudományos potenciálunk hatékonysága, másrészt hogy megtakarításokat érhessünk el. Mindezek az intézkedések nemcsak szükségesek, hanem igazságosak is.

Jermakov elvtárs, a Szeveronikel kombinát igazgatója tegnap elmondta: most az önelszámolás által azt a reális hozzájárulást fizetjük meg a tudománynak, amit ad nekünk. Eddig az állam számlájára csináltuk ezt, ezért aláírtuk a szerződéseket, tekintet nélkül arra, hogy mit adott a tudomány. Most már igy nem lehet. A mi pénzünkről van szó, az önelszámolást és az önfinanszírozást a saját forrásainkból kell biztosítanunk. Ezért a tudományos intézetek dolgozóinak is el kell gondolkodniuk azon, hogyan tegyenek több mézet a mi közös szocialista kaptárunkba. Az a vállalat, amely nem keresi meg a magára valót, oszlassa föl saját magát. Ez is demokratikus. Hiszen a szocializmus a munka szerinti jutalmazást jelenti. Ha nincs elvégezve a munka, akkor miért legyen jutalom? Egyébként, a minisztertanács döntése alapján már bezártunk két ágazati intézetet, amelyek az utóbbi években semmi lényegeset nem adtak a gazdaságnak. Most pedig jóváhagyták a döntést az egész tudomány átállításáról az önelszámolásra. Ezt a társadalom érdekei, 5 maguknak a tudományos dolgozóknak az érdekei is diktálják. Hiszen, őszintén szólva, ma a tehetséges tudományos dolgozók sürgetően követelik, hogy az igazi munkát, az igazi hozzájárulást jutalmazzuk. Szigorúan a szocializmus elvéhez kell tartanunk magunkat: mindenki a képességei szerint, mindenkinek a munkája szerint.

A továbbiakban is jóváhagyunk olyan döntéseket és olyan intézkedéseket foganatosítunk, amelyek mindenkit a takarékos gazdálkodásra ösztönöznek. Ez a tervezés és az irányítás reformjának az értelme, az átalakítás egyik célja. De az emberek tudatát és lelkiismeretét is a gazdaságtalanság elleni könyörtelen harcra kell irányítani.

S mennyi ilyen van még nálunk! A népgazdaság minden ágazatában. Nemcsak az ágazatokban, hanem minden kollektívában, minden munkahelyen. Vegyék például a mezőgazdasági termés begyűjtése és raktározása során, a fakitermelésben és az építőiparban keletkezett veszteségeket. Mindenki, aki ebben a teremben ül, bizonyára gondolkodás nélkül a saját tapasztalataiból is példák tucatjait tudná felhozni bizonyítékul arra, hogy nálunk mindenütt találkozni a rossz gazdálkodással Ez a mi ellenségünk. Még megengedhetetlenül pazarlóak vagyunk. Tudatosítanunk kell ezt, s országunkban mindent határozottan jobbá kell tenni.

Tanuljunk meg mindanyian takarékosan gazdálkodni, a saját munkahelyeinken vezessük be a megfelelő gazdasági rendet, s csak ezt követően érjük el a hatékonyságot. Nem kell majd az új vállalatok tucatjait építeni, milliárdos összegeket beruházni. Az átalakítás eredményei közelebb kerülnek hozzánk, kézzelfoghatóbbak lesznek. Nem is beszélve arról, hogy a pazarlás nagyon negatívan hat az emberek erkölcsére. Felszámolni a pazarlást, egyet jelent annak az erkölcsi légkörnek az egészségesebbé tételével, amelyben élünk, dolgozunk és pihenünk.

Elvtársak, hangsúlyozni kell, hogy a gazdaság radikális reformjának megvalósításával társadalmunk az átalakítás döntő szakaszába lép. Tegnap a Murmanszki kerület bányaipari komplexumának gazdasági dolgozóival beszélgetve elmondottam a politikai bizottság véleményét: Az átalakítás kritikus szakaszába léptünk. E hatalmas történelmi mű sikerének legfontosabb feltétele a hozzáértő politikai, gazdasági irányítás és a dolgozók nagyfokú öntudatossága. Ez a két legfontosabb feltétel. Cselekedjünk közösen, tudatosítva felelősségteljes helyzetünket.

Ha valahol valami nem sikerül, ha váratlan, előre nem látott vagy nem kívánatos eredmény születik, az nem ok a csalódásra, a megfutamodásra.

Hanem valami egészen másra. Arra és csakis arra, hogy marxista, szocialista és tudományos módon tegyük fel a kérdést: mi az oka annak, hogy nem valósul meg, amit elterveztünk, hogy tovább tart az apátia, a kivárás, az elégtelen kezdeményezés. S ha megértjük ennek vagy annak a helyzetnek az okait, utána határozottan kell cselekedni és javítani a helyzeten.

Sokáig eltart azonban még a stagnálás következményeinek a felszámolása. Bizonyos mértékben hozzászoktunk, az ember lelkivilága alkalmazkodott a stagnálás feltételeinek követelményeihez és megnyilvánulásaihoz. Nagyon elterjedtek nálunk az olyan jelenségek, mint az egyenlősdiség, a mások munkáján való élősködés. Sőt, az mondhatnám, hogy pszichológiai szempontból sokaknak megfelelt a stagnálás. Vannak, akik még mindig visszasírják azokat az időket. Ezt látnunk és értenünk kell, ez a valóság.

Az viszont, hogy látjuk ezt a tényt, nem jelenti, hogy bele kell törődnünk, s hogy az események sodorjanak magukkal bennünket. Látni és érteni számunkra csak az első lépés, a helyzet megváltoztatásának szükséges feltétele. Kizárólag a gazdasági és szociális intézkedések, az általános és a politikai kultúráltságra való nevelés útján tudjuk mindezt legyőzni. S mindez határozottan megnyilvánul az emberi erkölcs javulásában, az állampolgári magatartásban. A szocializmusnak semmi köze az oblomovizmushoz.

Egészében véve az átalakítás tovább gyorsul, bővül, s mind nagyobb bizonyossággal halad előre. Mindannyiunk feladata, hogy biztosítsuk ebben az előrehaladásban a következetességet, a kellő gyorsítást. Még egyszer meg kell ismételnem: mindazt, amit elterveztünk, egyedül a munkánkkal érhetjük el. Nem következik be és nem is következhet be semmilyen csoda! Életünk megújulása - ami létérdekünk - egyedül a mi kezünkben van! Ez az egész válasz.

Elvtársak! A közös ügyek, az átalakítás feladatai szempontjából kell megítélni az önök területének helyzetét is. Már beszéltem az önök munkaeredményeiről, hozzájárulásukról. Ezt nagyra becsüljük. Azonban megjegyzéseim is vannak a munkájukhoz.

Elsősorban a következőt szeretném mondani, önök a legészakibb területen élnek, önöknél sajátos a lakosság összetétele, s egyediek a feladatok is. Különleges körülmények között kell azokat teljesíteni. A város számos dolgozójának a tenger a munkahelye, ezernyi mérföldekre az otthontól, és természetes, hogy fokozott gondoskodásra van szükségük az emberek szociális és kulturális körülményeiről.

Ebből a szempontból figyelmeztetni szeretnék a lakásépítés lassú ütemére, ami feszült helyzetet teremtett a lakások elosztásakor, főleg a halászok körében. Most a helyzet kissé javult, de a kerületi szervek rendelkezésére álló számítások szerint - e számítások a munkakollektívák adataira épülnek - látható, nem felelnek meg annak a feladatnak, amely szerint 2000-ig meg kell oldani a lakás- problémát. Ennek meg kellene változnia, gyorsabban kell dolgozni.

Nem kevés gondot okoznak a gyermekintézmények, az iskolák, az egészségügyi, kulturális és sportlétesítmények.

Ezek nem egyszerű feladatok. Annál inkább szükség van a lakások és a járulékos létesítmények építésének bővítését, a panelház építési kapacitások növelését és jobb kihasználását, az építőanyag- gyártás fokozását stb. érintő határozott intézkedésekre. Az erre irányuló erőfeszítéseket egyelőre nem tapasztaljuk. A Murmanszki kerület kiterjedt építőiparral rendelkezik. Ennek ellenére azonban évente az építési szervezetek egyharmada nem teljesíti a tervet.

Erről tanúskodik az önerős építkezések lebecsülése is. Nálunk eddig a lakásoknak csupán a nem egész 3 százaléka épül ebben a formában. Az emberek az erőforrások hiányára hivatkoznak. Még akkor is, ha megvannak a lehetőségeik számos építőanyag gyártására. A súlyos téglahiány mellett az elöregedett termelési alapok miatt csökkenti termelését a Kil- dinszkij üzem, amely az egyetlen téglagyár, s már 1936-ban épült fel. A murmanszki építkezésekre máshonnan szállítják a cementet, de az önök üzemeiben nyert nyersanyag - a nefelinkoncentrá- tum - túlnyomórészt a meddőhányókban (Folytatás az 5. oldalon)

ÚJ SZÚ

4

1987. X. 3.