Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-27 / 252. szám, kedd

Fél évszázad emlékei A SZLOVÁK MŰSZAKI FŐISKOLA JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA Az oktatási intézményekben a leggyakrabban és a leggyorsab­ban természetesen a diákok változ­nak. Egy őszi napon beülnek az iskolapadba, kíváncsian é? némi áhítattal, azután röpke néhány év múltán leteszik az utolsó vizsgát is, és elmennek. És jönnek az új arcok évről évre, egymás után. Akadnak, akik megmaradnak valamelyik tanár emlékezetében - talán a tehetség, vagy éppen annak hiánya okán -, nagy részüket azonban elfelejti az iskola. Ók, a diákok, ugyanakkor mindig magukkal viszik iskolájuk emlékét. Csak a diákok, ez a változó és nyugtalan embersereg hiányzik arról a kiállításról, amely a Szlovák Mű­szaki Főiskola fél évszázados törté­netét mutatja be Bratislavában, a Technika Házában. Persze lehe­tetlen is lenne 60 ezer mérnököt külön-külön bemutatni, akik ebben a felsőoktatási intézményben sze­rezték meg diplomájukat, így aztán nem lehetett könnyű a kiállítás ren­dezőinek a dolga, amikor hiteles képet próbáltak nyújtani a műszaki főiskola múltjáról és jelenéről. A diá­kok jelenlétét jelzik azonban a sike­res diplomamunkák, az ügyesen el­készített oktatási segédeszközök, versenyeken nyert díjak. De van itt más is, ami információt adhat arról, hogyan élt az intézmény az elmúlt ötven év alatt, és hogyan él most. A bejárattal szemben a főiskola volt rektorainak fényképe fogadja a láto­gatót, közöttük az első képen Juraj Hronec professzor, a főiskola akkori rektora, aki olyan sokat tett azért, hogy ez az intézmény Szlovákiában létrejöjjön. Az utolsó képről pedig a jelenlegi rektor, Anton Blažej aka­démikus sokak által ismert arcképe tekint a látogatóra. Néhány bevezető panel a szlová­kiai műszaki képzés történetéről ad ismertetést. Az 1735-ben alapított Banská Štiavnica-i bányászati szak­iskoláról; látható alapítójának, Sa­muel Mikovini bányamérnöknek és kartográfusnak a képe, majd infor­mációk következnek az 1763-ban alapított bányászati és erdészeti fő­iskoláról, amely szintén Banská Štiavnícában - az akkori időkben Magyarország harmadik legna­gyobb városában - működött. Meg­ismerhetjük a Szlovákia területéről származó legnagyobb műszaki el-/ mék, Bőm Ignác, Jedlik Ányos, Seg- ner János András és Petzval József munkásságát. Tovább haladva a kiállításon, a Szlovák Műszaki Főiskola megala­pításával kapcsolatos dokumentu­mok, felvételek, tárgyi emlékek- leginkább könyvek - láthatók. A már említett Juraj Hronec professzor,- korábban a brnói Cseh Műszaki Főiskola tanára - és más szlovák hazafiak, a CSKP hathatós támoga­tásával kitartóan harcoltak azért, hogy a Komenský Egyetem mellett műszaki felsőoktatási intézménye is legyen Szlovákiának. A kiállításnak ezen a részén láthatjuk az első labo­ratóriumok és tantermek fényképeit, az első tankönyveket, az oktatáshoz szükséges akkori berendezéseket. Egy érdekes részlet; az egyik kép tanúsága szerint 1946-ig képzőmű­vészetet, rajzot és festészetet is ok­tattak a főiskolán. A felsőoktatási intézmény helyze­te nem volt könnyű a második világ­háború idején. A fasizmusnak, saj­nos, sokak estek áldozatául. De lát­ható a fényképeken a háború utáni évek lelkes újjáépítő munkája, az iskola újjászervezése is. 1948-ban lerakták, a mai Gottwald téren, az új épületegyüttes alapkövét, 1949-ben megindult a hallgatók tudományos tevékenysége, 1950-ben az addigi szakágazatok karokká szerveződ­tek, s megkezdődött a műszaki okta­tás és az ipar kapcsolatának szoro­sabbá fűzése is. Ennyi látható a kiállítás negyed részében, a következő háromne­gyed rész már az egyes karok múlt­ját, de leginkább jelenét tárja a láto­gatók elé. Az itt elhelyezett panelek­ről megtudhatjuk, mit oktatnak, mi­lyen tudományos munkát végeznek, és milyen eredménnyel a villamos- mérnöki, a vegyészmérnöki, az épí­tészmérnöki vagy a gépészmérnöki karon. A dokumentumok, oktatási segédeszközök vagy a főiskolán ki­fejlesztett műszaki berendezések bi­zonyítják, hogy szinte nincs olyan ága a műszaki tudományoknak, amellyel ne foglalkoznának. A mik- roáramköröktől az energetikáig, a biokémiától a petrolkémiáig, az anyagvizsgálatoktól a turbináig, vagy akár a családi házaktól a közé­pületeken át a komplex urbanizációs tervekig, sok minden része az okta­tásnak a főiskola hat karán. Nehéz a sok mindenből valamit is kiemelni, hiszen a látogató, akit in­kább a műszaki dolgok érdekelnek, a hallgatók és oktatók együttműkö­désével készült kaloriméter, számí­tógépes irányítórendszer vagy a bio­reaktor előtt időz el hosszabb ideig, míg azok, akiket az oktatás formái érdekelnek, a paneleken található információkat böngészik. A november 8-ig nyitva tartó kiál­lítás megtekintését azoknak az alap- és középiskolás fiataloknak ajánl­hatjuk, akiket a pályaválasztás gondja foglalkoztat. Ez a bemutató hiteles képet nyújt, mit követel a mű­szaki tudományok tanulása a hallga­tóktól, és arról is, milyen lehetősége­ket ad a főiskola a műszaki tehetség kibontakoztatására. Aki a Szlovák Műszaki Főiskolán szeretné folytatni tanulmányait, az olyan hasznos in­formációkat szerezhet a kiállításon, amelyek elegendők ahhoz, hogy a tanév első napján ne idegenként lépje át a főiskola kapuját. SZÉNÁSI GYÖRGY EMBERKÉNT, KOMMUNISTAKÉNT A nyolcvanéves Nagyidai Ernő köszöntése ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ i ÚJ FILMEK ■ Diszkósztori (cseh) Könnyek, apai pofonok, diszkó­bárok csillogása, leleményes fiata­lok, nevettető gikszerek - ez, ennyi a Diszkósztori laza fonalú története. A kamasz fiú (a nagystílű könnyed­séggel mozgó, kellemes megjelené­sű legifjabb Rudolf Hrušinský) első látásra beleszeret egy dekoratív szőke szépségbe. A lány a ,,na­gyobb“ fiúk oldalán kelleti magát, és mitsem törődik a kis kamasszal, aki magára haragítja az apját, mert a srácnak csak egy a fontos, hogy ne ilyen siker. Vége a játéknak, s érezzük, amit láttunk, csak a film­ben történhet meg, az élet más, sokszor hétköznapibb. A filmben minden elől ki lehet bújni, a csínyte­vésekért még csak lelkiismeret-fur- dalást sem kell érezni, nem bírná el a cukrozott báj, míg a valóságban felelni kell tetteinkért. Ami viszont meghatározó lehetne a serdülő éle­tében, azon a film könnyedén átsik­lik, mert az egész csak egy nagy játék. Soukup nem vállalkozik lé­Szobafogságra ítélve a kamasz - Rudolf Hrušinský különféle csínytevések - ruhátlanul végigfut a téren, kopaszra nyiratko- zik - hőseként felhívja magára a lány figyelmét, s tetszelegjen neki. Végül is lemond erről a szerelemről, és visszatalál az apjához. A film befejeződik ott, ahonnan elindult, nincs változás. A történet a látványt, a szórakoz­tatást szolgálja. S ha Jaroslav Sou­kup nem hitetné el zenével (Michal David tizenegy új dalával, játszik a Kroky együttes), nagyszerűen ko- reografált mozgással, fiatalos ele­ganciával, hogy az a szép, ha az idill bekövetkezik, ha a rosszalkodás megbocsátható, s ha az operatőr (Vladimír Smutný) munkája nem szolgálná tökéletes pontossággal az érzelmi töltést, a film korántsem len­lekábrázolásra. így ifjú hősünk élete egyetlen tragikumának (az anyja ha­lála) bemutatása funkciótlan marad. Minden a könnyedséget szolgál­ja, semmi se komoly, az iskola sem, a kéményseprő-tanulók szakmai gyakorlata sem, az élet sem. A ka­maszok életéről nem tudunk meg újat, csak annyit látunk, mindennap­jaikat átszövi, áthatja a zene, a ka­maszszerelem, ez irányítja őket ösz­tönös cselekedeteikben. De Soukup tudja, hogy a zene mágikus hatásával lehet leginkább megnyerni (megtéveszteni) az ifjú nézőt, ezért sikerült élvezhető, önfe­ledt szórakozást (nem többet) nyújtó filmet rendeznie a Boris Janíčekkel közösen írt forgatókönyv alapján. (jugoszláv) Anticasanova Már maga az ötlet sem ígér ere­detiséget, s Vladimír Tadej nem is tudott belőle szórakoztató komédiát csinálni. Egy negyvenes férfi, koráb­ban példás házasságban élő két­gyermekes apa, a lemezgyár alkal­mazottjaként, fiatal szomszédnóje énekesi pályafutását egyengetve, megpróbálja a mutatós hölgyet el­csábítani. Láthattunk már ilyen ötletet egy­szerű kabaréjelenetekben jobb ,,tá­lalásban“ is, élvezhetőbb fordula­tokkal, csattanókkal. Itt a bohózat elakad az erőltetett, s nevetést csak ritkán kiváltó helyzetkomikumokon. A jellemkomikumok kihasználásáig el sem jutnak az alkotók. A színé­szek (a főhőst alakító David Blues­tone és a nőcsábászt csupán meg­játszó barátja, Ljubisa Szamardzsics megformálásában) hiába igyekez­nek ízt adni a gegeknek, nem tudják elhitetni az előre sejthetőt. A film legfőbb hibája, hogy tét nélküli. Előre tudjuk; a férj félrelépé­se - ügyetlensége, alamuszisága miatt - úgy sem sikerül. Nem okoz családi bonyodalmat. A helyzetek sem elég valósak ahhoz, hogy el­higgyük, megtörténhetnek. A vélet­lenek konstruáltak. Az első kockától az utolsóig minden hamis. Ugyan ki nevet ma már azon, ha valaki az ebédnél a pohár mellé önti a bort. vagy amíg telefonál, a fülke előtt vacogva kígyózik a sor, ha a várat­lan látogató - a feleség - elől az erkélyre menekülő, hódítani vágyó férj fagyoskodik a hóban. Kimondot­tan ízléstelen, amikor a főhős, az ajtót eltévesztve, részeg kábulatá­ban beleájul felesége karjaiba. Egy­szóval; sem színésznek, sem a for- gatókönyvíró-rendezőnek, sem ope­ratőrnek nem nyújtott méltó feladatot a film.-si­Anticasanova hódító útra indul - David Bluestone angol színész (jobbra) Grendel Árpád felvétele Ahhoz a nemze­dékhez tartozik, mely a két világháború kö­zötti Csehszlovákiá­ban az együttélés, együttmüködés lehe­tőségeit kereste, az egy hazában élő né­pek testvéri megérté­sét tekintette megha­tározó küldetésének. Harcostársával, a Sarló-mozgalom vezetőjével, Balogh Edgárral együtt ő is elmondhatja: „Éle­temmel és egy nem­zedék értelmi gárdá­jának történetével igazolom, hogy a hu­mánum becsületéért sokfelől lehet startol­ni..., de megtalálni a humánum valósá­gát, érvényesíteni a legszebb emberi eszményeket nem lehet másutt, mint a kommunis­ták között A Sarló-mozgalom tevékenysé­gében fontos szerepet töltött be az egyetemi ifjúság, mely Prágában, Brnóban, Bratislavában (és mellet­tük a vidéki városok gimnazista fia­taljai) valóban pezsgő életet terem­tett. A bratislavai szervezet elnöke Nagyidai Ernő volt. Ó kapta azt a fel­adatot is, hogy kapcsolatot létesít­sen a szlovák egyetemi hallgatókkal. A Sarló bratislavai helyi csoportja 1930 októberében alakult meg. (Áz országos vezetőség élére Balogh Edgár került.) Az addig mozgalom­ként - sőt Balog Edgár visszaemlé- kezésében - ifjúsági „élcsapatként" * működő Sarló csak ekkor folyamo­dott először a Rendőrigazgatóság­hoz azzal a kéréssel, hogy egyesü­letként, szervezetként működhes­sen. Bár ilyen irányú tevékenysége engedélyezésére a későbbiekben sem került sor (a hatóságok nem utasították el, de nem is hagyták jóvá szervezetként való működését), a Sarló egészen (ön)feloszlatásáig (1934) aktív tevékenységet vállalt a magyar fiatalok eszmei-politikai tevékenységének alakításában. A nyári vándorlások szervezésében is ott találjuk Nagyidai Ernőt, aki korábban titkárként tevékenykedett, s ott találjuk őt korábban is a Sarló vezetőségi tagjai között. Balogh Ed­gár Prágából neki továbbította „sür­gős“ üzeneteit, melyek a Sarló-moz­galom időszerű tevékenységével függtek össze. A joghallgató Nagy­idai tevékeny részt vállalt abban is, hogy a sarlós fiatalokat megnyer­je a cseh és szlovák főiskolás fiata­lok rendezvényein való részvételre (YMCA, Etické hnutí - Etikai mozga­lom, Népszövetségi Főiskolás Liga stb.). A Szocialista Egyetemi Hallga­tók Egyesülete révén kerültek kap­csolatba a DAV-val, mely kezdettől fogva figyelemmel kísérte a Sarló tevékenységét és segítette a sarló­sokat abban, hogy kapcsolatba ke­rüljenek a csehországi Levá fronté­val, melynek szervezője Julius Fučík volt. A Népszövetségi Főiskolás Li­gában Nagyidai Ernő képviselte a magyar fiatalokat és - a csehszlo­vák küldöttség tagjaként - rész vett a szervezet genfi kongresszusán is A későbbi években is azok közé tartozott, akik a haladás ügyét, az ország egységét tartották legfonto­sabbnak azokkal az erőkkel szem­ben, melyek a fasiszta ideológiát s a köztársaság egységét veszé­lyeztették. Több mint ötven év telt el azóta, mégis Nagyidai Ernőnek (és kortár-' sainak) egy életre szóló élményt jelentett a Sarló-mozgalom, azok az eszmék, melyek meghatározták a fejlődés irányát, a népek, nemze­tek megértésének, megbecsülésé­nek az ügyét. Nehéz ma is megható- dottság nélkül hallgatni emlékeiket, élményeiket, melyek a közös sarlós múltat idézik, melyért - volt olyan időszak - a legkevesebbet, a kötele­zően kijáró tiszteletet sem kapták meg. Nagyidai Ernő nyolcvanéves. A felszabadulás után különböző tisztségeket töltött be, ügyvédként is, közéleti tényezőként is. A felsza­badult Csehszlovákiában a Szlovák Nemzeti Tanács első munkatársai közé tartozott, majd ügyvédi munkát vállalt. Később az egészségügyben működött, Kassán (Košice) és a ke­rületben aktívan részt vett a Vörös- kereszt tevékenységében, és részt vállalt más közéleti munkában, így a Nemzeti Front, illetve a nemzeti bizottságok szakaszán és a párt­munka területén. Különböző elisme­rések, oklevelek, kitüntetések bizo­nyítják, hogy társadalmunk számára hasznos munkát végzett Fábry Zol­tán utolsó végrendeletének is ő a jo­gi képviselője. Emberként, kommunistaként lel­kesen, önfeláldozóan végezte mind­azt, amit a társadalom reá bízott. A Sarló-nemzedék fájdalmasan fo­gyatkozó képviselői közül egyike azoknak, akik mindennapjainkban a hagyományok folytonosságát je­lentik számunkra. Annak idején húsz­esztendősen jutottak el a szocia­lista célkitűzések felismeréséig, a lé­nyeges tennivalók öntudatos vállalá­sáig és harmonikus egyeztetéséig. Napjainkban a kiteljesedő ember­ség, szocialista és nemzeti öntudat megvalósulásának tanúiként érté­kelhetik az azóta megtett utat... Aligha kívánhatunk mást, minthogy szaporodjanak, gazdagodjanak ér­tékeink, melyeket a hagyományok folytatóiként az őket követő nemze­dékek vállaltak, s övezze tisztelet és megbecsülés azt a munkát, melyet a közös haza, a közös sors érdeké­ben emberi tisztességgel tettek. FÓNOD ZOLTÁN ÚJ SZŐ 1987. X. 27.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents