Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-23 / 249. szám, péntek
Új hid épül a GaramonAz idegen gépkocsivezető, aki a legújabb autóatlasz szerint közlekedik hazánk déli részén, bizonyára meglepődik, hogy a térképen jelölt l/75-ös közút egyik szakasza Sáró (Šárovce) és Garamgyörgy (Jur nad Hronom) között eltűnt“. A továbbhaladásban csak a jótanács segít. Garamkálna (Kalná nad Hronom) felé haladva az utazó rátalál a Gara- mon átvezető hídra és kis kerülővel ismét az l/75-ösön folytathatja útját. Ez a helyzet két év múlva megoldódik, ugyanis a térképen megjelölt út a valóságban is létezni fog. Építését a bratislavai Doprastav 6. számú üzeme komáromi (Komárno) központjának dolgozói végzik a főépítésvezető, Jozef Cuboň mérnök irányításával. A több mint háromkilométeres útszakasz alapja nagyjából már elkészült, ám a kővel megrakott teherautók egyre szállítják a töltésanyagot, hiszen az épülő híd közelében még sok-sok köbméter kőre, kavicsra lesz szükség. A Garammal párhuzamosan futó közútról semmit sem látni az épülő hídból, csak a munkahídon komótosan közlekedő toronydaru mozgása árulja el, hogy az építkezésen a munka szüntelenül folyik: dolgoznak a pillérépítők, ömlik a beton a zsalu között mértani pontossággal összeszerelt vezetékekre, előkészítik a további munkákhoz szükséges betonelemeket. Zdenék Rýdl mérnököt, az építés vezetőjét a folyó árterületének egyik magasabb pontján elhelyezett, irodának kinevezett lakókocsiban találom, ott beszélgetünk az építkezésről.- Tavaly májusban kezdtük meg az előkészületi munkálatokat. Maga a beruházás két építkezésre vonatkozik. Az egyik - mutatja a falra függesztett lepedőnyi tervrajzon - a híd, melynek költségei 38 millió koronát tesznek ki. A második beruházás a szükséges útszakasz megépítése, amire 50 millió korona volt előirányozva.- Voltak, vannak-e problémák az építkezésen, tudják-e tartani az előirányzott ütemtervet?-Az indulásnál bizony akadtak különféle gondok - mondja. - Különösen a helybeli földműves-szövetkezettel voltak nézeteltéréseink, mivel nemcsak hogy mezőgazdasági területüket ,,sajátítottuk“ ki. hanem az állattenyésztők munkáját is bonyolítottuk, mivel az új út közvetlenül a szarvasmarha-telep mellett épül. Azóta persze rendeződtek a dolgok, igen jó kapcsolat alakult ki közöttünk, sőt különféle gépekkel, teherautókkal is segíti az építkezést a szövetkezet. Nekik is érdemük van abban, hogy az idei kemény tél ellenére, csak kisebb időeltolódás van a tervezett munkákban, ami az építkezés nagyságához mérve jelentéktelen. Beszélgetésünket Németh János mester szakítja meg, a pillérépítők szakmai tanácsot kérnek. Velük tartok, legalább képet kapok az építkezés részleteiről is.- Rengeteg töltésanyagra van szükségünk az úttest kialakításához - magyarázza, amint elhaladunk a frissen szállított követ egyengető lyó felett. Persze, a daru most is nagy szerepet játszik az építésben, hiszen a pillérek építéséhez szükséges vasat, betont is ezzel emelik a helyére.- öt ekkora pilléren nyugszik majd a 185 méter hosszú híd - lép hozzám az építésvezető, amint éppen az egyik tartópillér vashálóját szemléiem. - Minden pillér a folyó medrén kívül épül majd fel, az öt közül három a folyó árterületén. Ezek elkészítéséhez ezer köbméter betonra lesz szükség.--Nagyobb munkacsoportot nem látok itt tevékenykedni - jegyzem Zdenek Rýdl építésvezető (jobbról) a hegesztőkkel gép mellett. - Annak nagy részét a Nyugat-szlovákiai Kőbányák tlma- óei kőfejtőjéből szállítják a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat Lévai (Levice) Üzemének jármüvei, valamint a sárói szövetkezet teherautói. A szükséges 110 ezer köbméternek mintegy a felét szállították már ide. Ám ennél jelentősen több anyag megmozgatására volt szükség, hiszen a töltés építésének megkezdése előtt el kellett szállítani a humuszréteget, ami mintegy 35 ezer köbmétert tett ki. A hegesztők a folyó jobb partján épülő hídfőnél készítenek egy betonozáshoz szükséges „segédeszközt“, ehhez volt szükség egy kis megbeszélésre. Amíg az építésvezető és a szakemberek szakmai eszmecserét folytattak, én az eddig elvégzett munkát szemrevételeztem A Garamon már át lehetett kelni száraz lábbal, ugyanis a félemeletes magasságú mozgódaru részére, amely az előfeszített betonból készült hídelemeket emeli majd a helyükre, sínpályát kellett építeni a fomeg, miközben a túlsó part felé haladunk az ideiglenes hídon.-Az építkezés jelenlegi szakaszában főleg a gépeké a szó, mindössze harminc fős kollektíva dolgozik itt. Ján Bizik darukezeló a legfontosabbak közé tartozik, de nélkülözhetetlen František Motyčka földgyalus munkája, akárcsak Németh Gábor és társai hegesztőszaktudása, akik a pillérek vaskonstrukcióját készítik. Az építkezés ütemtervét lényegében sikerül tartanunk, csupán az idei tél okozott kisebb gondot. Az idén az a feladatunk, hogy a híd tartópilléreit elkészítsük, s igy megkezdődhessen a hídelemek elhelyezése, a 11 és fél méter széles híd- test elkészítése. Az építkezést két év múlva kell befejeznünk, a tervek szerint 1989 novemberében nyitjuk meg az útszakaszt. Igyekszünk, hogy idejében és természetesen jó minőségben végezzük el a szükséges munkákat. Az épülő útszakasznak, melynek tartozéka az újabb Garam-híd is, örülnek az arra járó motorosok. Ha elkészül, lényegesen meggyorsítja majd Dél-Szlovákia ezen részén a kelet-nyugat irányban történő közlekedést. Nem is a „kiiktatott“, nem egész tíz kilométeres kerülő, inkább a közbeeső lakott területen való áthaladás megszűnése miatt, ahol kanyargós, keskeny úton bonyolódott le eddig a forgalom. BÖJTÖS JÁNOS « TÖRVÉNY- EafflB TERVEZETEKRŐL Vállalkozás és kockázat Az egységes földműves-szövetkezetek gazdálkodásával kapcsolatban a mezőgazdasági szövetkezeti törvénytervezet kimondja, hogy a szövetkezetek a gazdasági és szociális fejlődés állami tervével, valamint a saját kontóra történő gazdálkodás és a szövetkezeti demokrácia alapelveivel összhangban kidolgozott, saját gazdasági tervük alapján folytathatnak vállalkozói tevékenységet. Ez annyit jelent, hogy a szövetkezet az esetleges gazdasági veszteségek kockázatát vállalva gazdálkodik a saját kontójára, és teljes gazdasági felelősséget vállal gazdálkodásának az eredményeiért, amelyektől közvetlenül függenek a szövetkezeti dolgozókollektíva, illetve az egyes szövetkezeti tagok bevételei. Az élelmiszer-ellátás javítása és a táplálkozás színvonalasabbá tétele céljából a törvénytervezet lehetővé teszi, hogy a szövetkezetek bekapcsolódjanak az értékesítési folyamatba. önállóan, vagy az élelmiszeripar vállalataival kialakított koo- oerációs és integrációs kapcsolatok keretében mindenekelőtt a saját termékeik feldolgozására, kikészítésére, esetleg saját üzletekben történő forgalmazására vállalkozhatnak. Igazán előnyös volna, ha a szövetkezetek elsősorban olyan termékekre összpontosítanák a figyelmüket, melyeknek feldolgozására, illetve előállítása sokkal gazdaságosabb közvetlenül a mezőgazdasági vállalatnál, ahol építeni lehet a mezőgazdasági alaptermelésre, a szerződéses feladatok teljesítése után hasznosítható nyersanyagként jelentkező többtermékre stb. Az így beállított vállalkozás lehetőséget teremtene a mezőgazdasági produkció maradéktalan hasznosítására, s ezzel egyetemben az élelmiszer-kínálat javítására és bővítésére. A törvénytervezet egyik új eleme, hogy lehetővé teszi a szövetkezetek és a közös vállalatok számára a közvetlen külkereskedelmi tevékenységet, melynek szabályozására külön előírások lépnek életbe. Az új jogi szabályozó remélhetőleg hozzájárul a nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan földterületek és gazdasági létesítmények kihasználásának javításához. A tervezet értelmében ugyanis a szövetkezet az általa kihasználhatatlan gazdasági épületeket visszaadhatja a tagjának vagy hivatalosan elismert örökösének A nagyüzemi termelésre alkalmatlan mezőgazdasági földterületet a szövetkezet ideiglenes kihasználásra átengedheti valamely állami, szövetkezeti vagy társadalmi szervezetnek, a szövetkezet tagjának vagy bármely állampolgárnak, mégpedig vagy megfelelő térítés ellenében, vagy ingyenesen. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági mechanizmusának átalakítására vonatkozó alapelvekkel összhangban, a törvénytervezet kitér a tartósan elmaradott szövetkezetekben alkalmazható különleges gazdálkodási rendszerre is. Erre az intézkedésre azért van szükség, mert a többi szövetkezetben az állam csak korlátozott mennyiségű szabályozó (terv és jogi előírásokkal meghatározott egyéb szabályozók) érvényesítését tervezi. Valamennyi intézkedésnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a szövetkezet képes legyen saját forrásokból biztosítani önnön fejlődését. Persze, ezeket az intézkedéseket úgy kell a gyakorlatban megvalósítani, hogy ne érintsék a szövetkezet tagjainak az alapvető jogait a szociális ellátás keretei közé tartozó betegbiztosításra. A szervezeti alapegységek vezetőit illetően, szintén új alapelv elfogadását javasolja a törvénytervezet. Konkrétan azt, hogy a jövőben ne munkafeltételekről szóló megállapodások értelmében töltsék be tisztségüket, hanem az elöljáróság nevezze ki és hívja össze őket. Ezt azért tartom előnyösnek, mert a mindennapi gyakorlatban egyszerűen nem lehetett rugalmasan megoldani a kádercserét a vezető tisztségviselők esetében. Azzal, hogy a kinevezési és visszahívási jogot az elöljáróságra ruházzuk, egyrészt növeljük az elöljáróság jogkörét, másrészt megszilárdítjuk ennek a szervnek a tisztségviselők kiválasztásával kapcsolatos felelősségét. Azonkívül - és ez szintén nagyon fontos - remélhető, hogy a szövetkezet elöljárósága figyelembe veszi majd az adott dolgozókollektíva javaslatait, s ezzel elmélyül a tagoknak a szövetkezet irányításában és igazgatásában való részvétele. És még egy új alapelvről: a vitára bocsátott tervezet kimondja, hogy a szövetkezeti tagnak a Munka Törvénykönyve értelmében ugyanolyan joga van az üdülési szabadságra mint a szerződéses munkaviszonyban lévő dolgozóknak. Ez igen lényeges kitétel, ugyanis a most érvényben lévő törvény úgy rendelkezik, hogy a szövetkezet a gazdasági feltételeitől függően biztosíthatja tagjai üdülési szabadságoltatását. Ami pedig az alapvető belüzemi jogi szabályozást illeti, a szövetkezetekben ennek szerepét az alap- szabályzat helyett a szervezeti szabályzat veszi át, amelyet az új mezőgazdasági szövetkezeti törvénynyel és más vonatkozó jogi előírással összhangban, 1989. március 31- ig kell majd kidolgozniuk a szövetkezeteknek. Dr. BLAU ISTVÁN, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Bizottságának jogtanácsosa A munkahíd már elkészült (A szerző felvételei) Egyre sürgetőbb feladat a gyártási lemaradások pótlása • Nem engedhetőek meg az újabb átütemezések Közép-Szlovákiában, ahol mind a gazdasági, mind a szociális fejlesztés ütemét elsősorban az ipari termelés határozza meg, idén összesen 87 milliárd korona értékű termék előállítását irányozták elő a tervek. Az éves feladatokból szeptember végéig közel 65 milliárd korona értékűt kellett volna teljesíteniük a vállalatoknak és az üzemeknek. Az elmúlt kilenc hónapban több helyen számos kedvezőtlen körülmény nehezítette meg a munkát, s így mindeddig nem sikerült teljesen pótolni a javarészben még az év elején keletkezett lemaradásokat. A sikertelenség okainak feltárása és gyökeres fordulat elősegítése céljából az elmúlt héten gazdasági értekezletre hívta az ipari vállalatok vezetőit az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottsága. A tanácskozás fóbeszámolójában Ján Cipov, a kerületi pártbizottság titkára részletesen elemezte az eltelt háromnegyedév termelési eredményeit. Elmondta, hogy a vállalatok és az üzemek egy részénél idén sem volt zökkenőmentes az igényesebb új feladatokra való átállás. Bár a vállalatok gazdasági és pártszerve- zeti vezetőit idejében figyelmeztették arBarrandovi tervek ÚJ SZÚ 5 1987. X. 23. A Barrandovi Filmstúdió a jövő évre 25 egész estét betöltő film forgatását vette tervbe - közölték minapi sajtótájékoztatójukon a filmstúdió vezetői. Jirí Plachý művészeti igazgató megelégedéssel állapította meg, hogy nőtt a jelenhez kapcsolódó, napjaink jelenségeit elkötelezetten bemutató alkotások száma. A tervek kidolgozása során előnyben részesítették a kérdéseket nyílt őszinteséggel tárgyaló, belső meggyőződést tükröző, eredeti, elkötelezett filmeket. A tervbe vett alkotások fö jellemzője az igazság ábrázolására irányuló törekvés. A filmstúdió az 1988-as filmek közül többnek a forgatását fiatal rendezőkre bízza. A következő két évben előreláthatólag 10-13 fiatal rendezőnek nyílik alkalma játékfilmmel debütálni. A tervben szereplő huszonöt alkotás közül tizenhatnak a forgatása már folyik. Vannak közöttük vietnami, lengyel és szovjet filmstúdióval közösen készített filmek is. A Barrandovi Filmstúdióban készül a Hűek maradunk című kétrészes, a spanyol polgárháború hőseinek emléket állító alkotás is, amelynek elkészítésében részt vállalt a szovjet, a csehszlovák, a bolgár, NDK-beli, lengyel és magyar filmgyártás is. Az idén a Barrandovi Filmstúdióban készült filmek közül különböző külföldi és hazai fesztiválokon tizennyolcat díjaztak. Az egyik legsikeresebb közülük Jirí Menzel Az én kis falum című filmvígjátéka. (sm) koronás termeléskiesést a fafeldolgozó üzemeknek és bútorgyáraknak kell pótolniuk, de jelentős a žilinai Vág Menti Vegyipari Müvek, a Martini Nehézgépiari Művek, a Kysucké Nové Mesto-i Húsipari Vállalat, a füleki (Fiľakovo) Kovosmalt, a Banská Štiavnica-i Pieta, valamint a Trenčíni Ruhagyár šafárikovói üzemének lemaradása is. További veszteségek adódnak a gyártmányok minőségének tervezettnél lassúbb ütemű javulásából, a másod- sőt harmadosztályú termékek tavalyinál nagyobb részarányából és a gyári raktárkészletek növekedéséből. Csupán a selejtböl idén már több mint 33 millió korona kára származik az ipari vállalatoknak. A tanácskozás résztvevői hasznos javaslatokat tettek a termelési kiesések mielőbbi pótlása érdekében. A vitában felszólalók többsége rámutatott a szocialista munkabrigádok tevékenységének tartalékaira is. Közép-Szlovákiában jelenleg már több mint 21 ezer kollektívát tartanak számon, de közülük csak alig 12 ezer brigád eredményei értékelhetők példamu- tatóaknak A kezdeményezések kibontakoztatására pedig sajnos éppen azokon a munkahelyeken fordítanak a kelleténél kevesebb gondot, ahol minden erőt maximálisan ki kellene használni a lemaradások pótlására és az utolsó negyedévre kitűzött termelési feladatok teljesítésére -lyra, hogy Közép-Szlovákia iparától 1987- ben a tavalyinál hét százalékkal több terméket vár a népgazdaság és megnövekednek az exportfeladatok is, nem mindenütt fordítottak nagy figyelmet a gyártási tervek kiegyensúlyozott teljesítésére. A legnagyobb termeléskiesések - amelyeket szinte kivétel nélkül a rendkívül kemény téli fagyok számlájára igyekeztek írni az igazgatók - januárban keletkeztek. A tervvel szembeni adósságokat az előzetes reszortközi megállapodások, valamint az egyre gyakoribb sürgetések ellenére is a késve kapott nyersanyagokra vagy félkész termékekre hivatkozva magyarázták a vállalati és üzemi vezetők, de a fogyatékosságok az esetek többségében sokkal inkább a felületes szervezésre vezethetők vissza. Az eltelt kilenc hónapban 42 középszlovákiai vállalatnál keletkeztek komolyabb lemaradások a saját termelési érték tervének teljesítésében, 26 vállalatnak pedig nem sikerült megbirkóznia az árugyártási feladatokkal így a harmadik negyedév végén több mint 550 millió korona érték hiányzott a kerület ipari ágazatainak a tervteljesitéshez. Ebből közel 350 millió A sikertelenség okai