Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-22 / 248. szám, csütörtök

A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány a KGST 43. (rendkívüli) ülésszakának eredményeiről (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolatok és az együttmüködés jogi alapjai átala­kításának. A jóváhagyott intézkedéseket kiindulópontnak te­kinti ahhoz, hogy további konkrét javaslatokat dol­gozzanak ki, s ezeket a nemzeti gazdasági mechaniz­musok átalakítására támaszkodva kell összeállítani. Ezzel kapcsolatban kidomborította azon intézkedé­sek jelentőségét, amelyek célja a gazdasági és a tu­dományos-műszaki szervezetek széles körű bevo­nása az együttműködés minden szférájába, elsősor­ban a köztük fennálló közvetlen kapcsolatok és a közös vállalatok létrehozása révén. Jóváhagyólag tudomásul vette a komplex tudo­mányos-műszaki fejlesztési program és az azon elmaradások pótlására jóváhagyott intézkedések végrehajtásának kritikus elemzését, amelyek egyes feladatok teljesítésében az előkészítő szakaszban keletkeztek. Hangsűlyozta, hogy a csehszlovákiai szervezeteknek aktívabban kell viszonyulniuk az eb­ből a stratégiai dokumentumból eredő feladatoknak a teljesítéséhez. Kifejezte meggyőződését: a jóváhagyott alapvető intézkedések konkretizálása megteremti a feltételeit annak, hogy az együttmüködés és a szocialista gazdasági integráció területén is teljes mértékben fel lehessen használni a szocializmus előnyeit, alkotó lehetőségeit és potenciálját. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány nagyra értékelte a Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára által a testvérpártok központi bizottságai­nak küldöttségvezetöivel és titkáraival tartott talál­kozón folytatott ösztönző eszmecserét. Egyetértését fejezte ki a nemzetközi helyzet értékelésével, amely ezen a találkozón és a KGST ülésszakán hangzott el, s ezzel kapcsolatban méltatta azt a szovjet-amerikai megegyezést, hogy egyezményt dolgoznak ki a kö­zepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati rakéták megsemmisítéséről. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány jóváhagyta a csehszlovák küldöttségnek a KGST 43. (rendkívüli) ülésszakán követett eljárását, és intéz­kedéseket tett határozatának végrehajtására. Hang­súlyozta: úgy kell folytatni a KGST-ben kifejtett csehszlovák aktivitást, hogy a KGST 44. ülésszaka, amelyet a tagállamok megegyezése alapján 1988- ban Prágában tartanak, teljes sikerrel végezze mun­káját. Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (Folytatás az 1. oldalról) kenykedö pártszervezetek tagjaikat aktivitásuk és személyes felelősségük növelésére a XVII. pártkong­resszus határozatainak megvalósítása kapcsán. Nagyra értékelte azokat az erőfeszítéseket, amelye­ket az alapszervezetek politikai szervező- és ellenör- zőtevékenységük javítására tesznek. Egyidejűleg hangsúlyozta, hogy az új feladatok megkövetelik a kommunisták személyes felelősségének és a párt- határozatok végrehajtásában való részvételének nö­velését. Ez szükségessé teszi a nyílt eszmecsere támogatását, a bírálat és az önbírálat kibontakoztatá­sát, valamint a kommunisták jobb tájékoztatását a taggyűléseken. Ugyancsak fokozott figyelmet keli fordítani a párttagállomány összetételének javításá­ra. Az elnökség rámutatott annak szükségességére, hogy a járási pártbizottságok elmélyítsék személyes kapcsolataikat az alapszervezetekkel, tökéletesítsék irányításuk módszereit és a pártaktiva körében vég­zett munkájukat. Ezenkívül az elnökség ülésének napirendjén sze­repelt az arról szóló jelentés megvitatása, milyen tapasztalatok születtek a sajtó, a rádió és a televízió útján való nyílt tájékoztatás kiszélesítése terén. Az elnökség kiemelte az ilyen tájékoztatás jelentőségét a szocialista demokrácia elmélyítése, az embereknek a politika formálásában, megvalósításában és ellen­őrzésében való részvétele szempontjából. Nagyra értékelte az e téren elért eredményeket, és hangsú­lyozta, hogy tovább kell mélyíteni a nyílt tájékozta­tást. A tömegtájékoztató eszközök fontos feladata, hogy állandóan és meggyőzően magyarázzák a kom­munista párt és a Nemzeti Front politikáját, szakava­tottan és közérthetően világítsák meg az átalakítás lényegét és céljait, általánosítsák és terjesszék a po­zitív tapasztalatokat és példákat. Nagy szerepe van az igazságnak megfelelő objektív és építő szellemű bírálatnak, amely a hibák és a fogyatékosságok elleni harc hatékony eszköze. Az elnökség rámuta­tott arra, hogy ezek a feladatok lényegesen nagyobb igényeket támasztanak a tömegtájékoztató eszközök és az újságírók munkájának színvonalával és társa­dalmi felelősségükkel szemben. Ezt követően a CSKP KB Elnöksége a művészeti szövetségek idei első félévben tartott kongresszusa­inak eredményeivel foglalkozott. Nagyra értékelte, hogy nyílt és kritikus vitában mondtak véleményt a kulturális és a művészeti front munkájáról, vala­mint a szövetségek eszmei, alkotó és nevelő tevé­kenységéről. Megelégedéssel vette tudomásul, hogy a kongresszusok teljes támogatásukról biztosították a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött kultúrpolitikai irányvonalat, s kifejezték eltökéltségüket, hogy aktí­van részt vesznek ezen irányvonal megvalósítá­sában. Az elnökség hangsűlyozta, hogy tovább kell töké­letesíteni a művészeti szövetségek tevékenységét, el kell mélyíteni csehországi, szlovákiai és szövetségi szervei együttműködését és belső életük demokra­tizmusát. Arra kötelezte a kulturális minisztériumok­ban és a szövetségek vezetőségeiben dolgozó kom­munistákat, hogy felelősségteljesen ítéljék meg és a lehetőségektől függően váltsák valóra a kongresz- szusokon a kulturális élet fejlesztésével és a művé­szi alkotás feltételeinek, főleg a felnövekvő művész- nemzedék körében végzett munkának javításával kapcsolatban előterjesztett javaslatokat. Ezután a CSKP KB Elnöksége az alkoholizmus és narkománia elleni harc hatékonyságának növelését célzó további intézkedések javaslatával foglalkozott. Kiemelte, hogy határozottabban szembe kell szállni a munkahelyeken munkaidőben, az ifjúság számára szervezett kulturális és társas rendezvényeken, vala­mint a sportrendezvényeken való alkoholfogyasz­tással. Rámutatott arra, hogy intézkedéseket kell tenni az üdítőitalok előállításával és eladásával kap­csolatban. Fokozni kell a harcot a narkománia ellen. Az ezzel kapcsolatban elkövetett bűncselekmények megtorlásának megszigorításával párhuzamosan fő­leg a megelőző munka növelésére kell súlyt helyezni. Ugyancsak szigorítják a közületek és az egyének büntetését abban az esetben, ha nem teljesítik a tár­sadalomnak az alkoholizmussal és a narkomániával szembeni védelmével kapcsolatos kötelességeiket. Ezenkívül intézkedéseket tesznek a nem dohányo­sok védelmének erősítésére és a nem dohányzásra való nevelés intenzivebbé tételére, főleg az ifjúság körében. A felelős szerveknél dolgozó kommunistá­kat utasították, hogy megfelelő konkrét javaslatokat dolgozzanak ki, s ezeket a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány elé terjesszék. A CSKP KB Elnöksége néhány külpolitikai kérdés­sel is foglalkozott. Jóváhagyólag tudomásul vette František Pitrának a Román Szocialista Köztársa­ságban tett munkalátogatásáról és az észak-rajna- -vesztfáliai tartományi parlament küldöttségének csehszlovákiai látogatásáról szóló tájékoztatót. RŰVIDEN- Békegyűlést tartottak tegnap a dolgozó nők Prešovban. Jelen volt és felszólalt Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke.- Ján Marko, a Szövetségi Gyű­lés első alelnöke tegnap Prágában fogadta Severo Aguire del Cristót, a Kubai Köztársaság Néphatalmi Nemzetgyűlésének alelnökét, aki küldöttség élén rövid látogatáson tartózkodik hazánkban.- Bohusiav Kučera, az európai biztonság és együttmüködés cseh­szlovák bizottságának elnöke teg­nap Prágában fogadta a Darmstadti jeladás elnevezésű nyugatnémet békemozgalom küldöttségét, ame­lyet Helmuth Priess vezet. Eszme­cserét folytattak a nemzetközi kap­csolatok időszerű kérdéseiről. Napirenden a másodlagos nyersanyagok értékesítése és a nők munkakörülményeinek javítása (Tudósítónktól) - A Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizottságokkal és a nemzetiségek kérdéseivel foglalkozó bizottsága tegnap megtartotta 14. ülését. A tanácskozáson, melyet Filler Gyula, a bizottság elnöke vezetett, jelen volt Štefan' Lazar szlovák belügyminiszter és Ľubomír Nemec, a szlovák ipari minisz­ter első helyettese. A képviselők az ipari és háztartási hulladékok, illetve másodlagos nyers­anyagok felhasználására vonatkozó be­számolót hallgattak meg s vitattak meg Ezen nyersanyagok megfelelően szerve­zett begyűjtéséről és újraértékesítéséről szólva, az energiamegtakarításon kívül Ľubomír Nemec kiemelt szempontként említette a környezetvédelmet. A továbbiakban a nemzeti bizottságo­kon, a helyi gazdálkodásban és a közle­kedésben dolgozó nók munkakörülmé­nyeinek további javításáról tanácskoztak. Az elfogadott intézkedések ellenére — hallhattuk - a helyi gazdálkodás veszé­lyes munkahelyein a dolgozók 17,5 szá­zaléka nő.- Eduard Saul kohó- és nehéz­gépipari miniszter részvételével ágazati aktívaértekezletet tartottak tegnap Brnóban a gépipari technoló­giák fejlesztéséről. A tanácskozás résztvevői javaslatokat fogadtak el a termelés-előkészítő munkahe­lyek problémáinak megoldására. Shultz sajtóértekezlete Helsinkiben Már minden elvi jelentőségű kérdést sikerült megoldani (ČSTK) - George Shultz ameri­kai külügyminiszter Szovjetunióba való elutazása előtt Helsinkiben teg­nap sajtóértekezletet tartott. Meg­győződését fejezte ki, hogy Moszk­vában mai és holnapi tárgyalásain a szovjet vezetőkkel sikerül haladást elérnie. „Biztos vagyok abban, hogy a fegyverzetellenőrzés terén hala­dást érünk el. Csak az a kérdés, milyen mértékűt" - nyilatkozta Shultz. Reményét fejezte ki, hogy sikerül kitűzni a szovjet-amerikai csúcstalálkozó pontos dátumát, ez azonban a moszkvai tárgyalások eredményeitől függ. Ami a kettős nullamegoldást illeti, Shultz kijelentette: minden „elvi je­lentőségű kérdést“ sikerült megol­dani, már csak néhány „operatív részlet“ nyitott. Ezek a javasolt szer­ződés ellenőrzésének és a fegyve­rek felszámolása időrendjének egyes mozzanatait érintik. A továb­biakban elmondta, Moszkvában al­kalma nyílik a tárgyalásokra a hadá­szati fegyverek és a vegyi fegyverek korlátozásáról is, ugyanúgy a regio­nális kérdésekről. Az emberi jogok problémáira vonatkozóan elmondta: szovjet vezetőkkel e kérdésről foly­tatott legutóbbi tárgyalásai haszno­sak voltak és reményét fejezte ki, hogy ez az irányzat folytatódni fog. Mivel a moszkvai repülőtéren már néhány napja sűrű köd van, Shultz vonattal utazott Helsinkiből Moszk­vába. JAVUL A HELYSET AZ ÉRTÉKTŐZSDÉKEN A „fekete hétfő“ utórezgései (ČSTK) - A hét eleji megrázkódtatá­sok után szerdán a főbb ázsiai értéktőzs­déken részben javult a helyzet. Bizonyos javulást mutattak ki az ausztrál és az új- zélandi tőzsdén is. Hongkongban és Toki­óban mérsékelten emelkedett az arany ára, a déli órákban 467 dollárt adtak egy unciáért. A New York-i tőzsdén - ahonnan a lavina múlt pénteken indult el - szintén stabilizálódni kezdett a helyzet, a Dow Jones-index 102 ponttal emelkedett. Né­mileg ugyancsak javult a helyzet a valuta­piacokon, a dollár árfolyama az előző napok zuhanásához képest erősödött. Szakemberek azonban igen tartózkodóak a helyzet további alakulását illetően. Fő­leg a részvények általános esésére mu­tatnak rá, ami a múlt héten 1,4 billió dollárnyi, csillagászti veszteségeket oko­zott a részvéttulajdonosoknak, s ez ked­vezőtlenül befolyásolhatja a világgazda­ság alakulását. xxx Ronald Reagan amerikai elnök ked­den az állami költségvetés korlátozásáért szállt síkra, összhangban a költségvetési deficit fokozatos felszámolásáról szóló törvénnyel. A törvényt az államadósság maximális mértékének növeléséről szóló törvényjavaslathoz csatolták, ezt három héttel ezelőtt írta alá az elnök. Ez a kiegé­szítés egy bizonyos deficitplafon esetén a katonai és a szociális kiadások automa­tikus és egyidőben történő korlátozását határozza meg. Az október 1-én megkez­dett költségvetési év 144 milliárd dolláros maximális deficittel számol, ám ezt szak­emberek szerint jelentősen túllépik. Megfigyelők szerint a költségvetési deficit kérdéséről eddig vitázni nem haj­landó Reagan elnök álláspontját az ame­rikai és más értéktőzsdéken kialakult kriti­kus helyzet változtatta meg. Merénylet Koppenhágában (ČSTK) - Tegnap délután Kop­penhágában eddig ismeretlen tette­sek gyúlékony anyagot tartalmazó palackokat dobtak a Christiansborg kastélyra, melyben a kormányfő hi­vatala és a legfelsőbb bíróság szék­helye van. Még a tűzoltók megérke­zése előtt sikerült a tüzet eloltani. Senki sem sebesült meg és a károk is jelentéktelenek. Poul Schlüter miniszterelnök a támadás idején iro­dájában tartózkodott. ENSZ-közgyűlés Tanácskozás a terrorizmusról és az AIDS-ről (ČSTK) - New Yorkban az ENSZ- közgyűlés 42. ülésszakán kedden a terrorizmus feltartóztatásának le­hetőségeivel foglalkoztak. Az arab államok nevében Ali Triki, Líbia képviselője támogatásáról biztosí­totta Szíria javaslatát a terrorizmus­sal foglalkozó konferencia összehí­vására. A javaslat szerint az ENSZ égisze alatt rendeznék meg a konfe­renciát, mely meghatározná a terro­rista tevékenység fogalmát és meg­különböztetné azt a nemzetek füg­getlenségi harcától. A közgyűlés kedden az AIDS problémájával is foglalkozott. Alek­szandr Belonogov szovjet küldött hangsúlyozta az olyan halaszthatat­lan és határozott intézkedések szük­ségességét, melyek egyesítenék az államok tudományos potenciálját e súlyos betegség terjedése elleni harcban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint jelenleg 62 438 AIDS-vírussal fertőzött sze­mélyt tartanak nyilván. Everett Koop, az amerikai egészségügyi szolgálat főnöke a WHO keretén belül a nemzetközi együttmüködés hatékonyabbá tételére szólított fel. Washingtoni politikai körökben növekszik az aggodalom (Folytatás az 1. oldalról) tornyok elleni hétfői támadás után az amerikai haditengerészet nem ta­pasztalt a térségben olyan akciót, amelyet a támadásra adott válasz­ként lehetne értelmezni. Ugyanak­kor jelezte, Washingtonban komo­lyan veszik a legfelsőbb iráni veze­tők azon kijelentéseit, hogy „komoly választ“ adnak az amerikai táma­dásra. Egyébként a hétfői támadás­ban részt vevő négy amerikai hadi­hajó közül három visszatért az Omá- ni-öbölbe, s itt csatlakozott a Misso­uri hadihajóhoz. Egyébként bármi­kor visszahívhatók és bevethetők a Perzsa-öbölben - fűzte hozzá a szóvivő. Ugyancsak tegnapi hír, hogy wa­shingtoni politikai körökben növek­szik az aggodalom az amerikai fegy­veres erők beavatkozása miatt. Ar­ien Specter szenátor például a je­lenlegi öbölbeli helyzetet a koreai és a vietnami háború kezdeti szakaszá­hoz hasonlította. „Beránthatnak bennünket a háborúba anélkül, hogy azt meghirdettük volna - pontosan úgy, ahogy Koreában és Vietnam­ban történt.“ Ezzel a nézettel sokan egyetértenek. A Washington Post legutóbbi közvéleménykutatási ada­tai szerint a megkérdezettek kéthar­mada tartott attól, hogy az USA egy nagy katonai konfliktus résztvevőjévé válhat. Iraki vadászbombázók a tegnapra virradó éjszaka ismét „nagy tengeri célpontot“ támadtak az iráni partok közelében. A hírt a bagdadi katonai főparancsnokság közölte, hozzáfűz­ve, hogy a bombázók sértetlenül visszatértek támaszpontjukra. Azt nem közölték, hogy milyen zászló alatt hajózó úszóművet ért támadás. Egyéb források még nem erősítették meg a támadás tényét. A bagdadi katonai jelentés a to­vábbiakban arról számol be, hogy az iraki csapatok kedden este iráni állá­sokat lőttek a frontvonalon, s az ellenség több tüzelőállását meg­semmisítették. A teheráni jelentések szerint viszont Irán kedden ágyútűz- zel súlyos csapásokat mért köze­lebbről meg nem határozott iraki célpontokra, s a front északi szaka­szán az irakiak többször megkísé­relték az iráni védelmi vonalak áttö­rését, a támadásokat azonban visz- szaverték. Kuvaitban a katonai szóvivő kö­zölte, hogy a keddi iraki-iráni ágyú­párbaj alatt néhány gránát kuvaiti területre esett. A KUNA hírügynök­ség jelentése szerint emberéletben nem esett kár. ÚJ szú 2 1987. X. 22. Tanácskozott a bratislavai városi pártbizottság feladatainak teljesítését értékelve rámu­tatott arra, hogy a Kablo, a Nemzetközi Nőnap Vállalat, a Milex, a Bratislavai Húsipari Vállalat és a Bratislavai Sör- és Szikvízgyártó Vállalat esetében a leg­rosszabb a helyzet. A központilag irányí­tott 40 üzem közül 14 nem teljesíti felada­tait. Hasonló a helyzet a komplex lakásé­pítés terén is, ahol nem teljesítik a felada­tok mennyiségi mutatóit. Az elfogadott szervezési intézkedések megvalósításá­val sem emelkedett a városi közlekedés színvonala. A megvitatott jelentés kidom­borítja a kommunisták és a vezetők sze­mélyes felelősségének szükségességét a főváros szociális és gazdasági fejlesz­tése, valamint a környezetvédelem cél­jából. (ČSTK) - Ülést tartott tegnap a brati­slavai városi pártbizottság. A résztvevők megvitatták a pártbizottság elnökségének arról szóló jelentését, hogyan teljesítik a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusának, valamint a városi kon­ferenciának a határozatait. A tanácskozá­son jelen volt Vladimír Trvala, az SZLKP KB osztályvezetője. Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a bratislavai városi pártbi­zottság vezető titkára hangsúlyozta: a pártmunka eredményeinek értékelése során megállapították, hogy a rá fordított erőfeszítések ellenére nem mindenütt ér­tek el jó eredményeket, főleg gazdasági téren nem valósították meg a XVII. párt- kongresszuson előirányzottakat. Az ipar

Next

/
Thumbnails
Contents