Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-20 / 246. szám, kedd

Oktatás és kutatás ötvenéves a Szlovák Műszaki Főiskola Napjainkban, a tudományos­technikai forradalom, a rohamos tár­sadalmi, gazdasági és termelési vál­tozások idején a műszaki pályán nehezebb helytállni, mint valaha. A mérnökökkel szemben támasztott követelmények egyre nagyobbak és bonyolultabbak. Képes-e a ma mű­szaki értelmisége ezeknek eleget tenni és képes lesz-e erre holnap, a következő években, évtizedek­ben? Felkészítik-e őt erre? Hogyan tud majd megbirkózni a növekvő zeteket hoztak létre, ott, ahol azt a tanítás és kutatás érdekei megkö­vetelték. Egyszóval: a felsőoktatás korábbi extenzív fejlesztéséről folya­matosan áttérnek az intenzív fej-, lesztésre. E feladatok színvonalas teljesíté­se viszont aligha képzelhető el aktív kutatómunka nélkül. Nem csupán azért, mert a Szlovák Műszaki Főis­kolán egyidejűleg szakemberképzés és tudósképzés is folyik, hanem azért, mert tudományos kutatás nél­A Szlovák Műszaki Főiskola vegyészmérnöki karának harmadéves hallgatói laboratóriumi gyakorlaton (ČSTK-felvétel) feladatokkal, a korszakváltásból eredő tennivalókkal? Elég korsze­rű-e a leendő mérnökök képzése, megfelelő alapot kapnak-e feladata­ik ellátásához, s önmaguk tovább­képzéséhez? Alkalmassá teszik-e őket arra, hogy tudásukat szünte­lenül megújítsák, s az új ismereteket a gyakorlatban hasznosítsák? Ezekről a kérdésekről a szoká­sosnál is több szó esik ezekben a napokban, amikor fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli a bra­tislavai Szlovák Műszaki Főiskola. Hiszen gazdasági rendszerünk át­alakításáról, a műszaki-tudományos haladás meggyorsításáról, a nép­gazdaság hatékonyságának fokozá­sáról szólva nem hagyható figyel­men kívül a műszaki képzés szere­pe, a társadalom fejlődése, jövője ugyanis nem kis mértékben függ attól, milyen munkát végeznek a műszaki értelmiségiek. A Szlovák Műszaki Főiskola, mely az elmúlt öt évtized alatt Szlovákia legnagyobb felsőoktatási intézmé­nyévé fejlődött, jelentős szerepet játszott a műszaki értelmiség neve­lésében már a kezdet kezdetén is, 1948 februárja után, Szlovákia ipa­rosításának időszakában pedig kü­lönösen jelentőset. Nem kevésbé fontos feladatok hárulnak rá persze a fejlett szocialista társadalom építé­sében is, dinamikus korunk, a társa­dalom gazdasági és szociális fej­lesztésének meggyorsítása ugyanis megköveteli; a szakemberek minél szorosabban kövessék az élet válto­zásait, hogy minél kisebb legyen az elmaradás a valóságtól. E felsőokta­tási intézmény az utóbbi években, évtizedekben aktív szerepet vállalt a nukleáris-energiatermelés, a kor­szerű gépipari termelés, a petrolké­miai gyártási eljárások, a mikroelekt­ronikai alkatrészgyártás kifejleszté­sében, s ösztönzőleg hatott a nép­gazdaság más ágazatainak a fejlő­désére is. S mert a tudomány és a technika fejlődése soha nem sejtett iramot diktál, s a nagy változások nyomán szüntelenül alakul a gazdasági és szociális környezet, fontos, hogy a műszaki képzésben is előbbre lép­jünk, s a mérnökök oktatásában jobban tükröződjön a tudományok újabb fejlettségi foka. Ezért a Szlo­vák Műszaki Főiskolán - a tartalmi korszerűsítés értelmében - az utób­bi években módosították a tananyag struktúráját, valamint az intézmény szerkezetét és felépítését. A tanter­vekbe új tudományágakra épülő tan­tárgyakat - mikroelektronika, ökoló­gia, biotechnológia, biometria - ik­tattak be, szakokat vontak össze, újakat létesítettek, s hatékonyabbá tették az oktatást. És persze új inté­kül az oktatómunkának nincs hitele. S bár az intézmény már évtizedek­kel ezelőtt részt vett az ország tudo­mányos kutatóbázisának kiépítésé­ben, s az utóbbi években nőtt kuta­tóhelyeinek száma, hatékonyabb lett az itt végzett munka, a tanszékek egyre jobban bekapcsolódnak az or­szágos feladatok megoldásába és szellemi energiájukat a népgazda­sági szempontból fontos kutatási té­mákra fordítják, olyanokra, amelyek a gyakorlatban, az üzemekben, föld­műves-szövetkezetekben és más intézményekben vetődnek fel, a je­lenlegi helyzet ennek ellenére nem felel meg a társadalmi igényeknek. A tudományok rohamos fejlődése, a tudományágak integrációja ugyan­is megköveteli, hogy a műszaki fő­iskola intézetei, tanszékei a mainál sokkal hatékonyabban kutassanak, ésszerűbben használják ki tudomá­nyos erőiket és még több hallgató kapcsolódjon be ne csak a tudomá­nyos diákkörökben folyó munkába, hanem a konkrét tudományos tevé­kenységbe. Jelenleg a Szlovák Műszaki Főis­kola mintegy ötszáz kutatási felada­ton dolgozik, évente kétmillió órát fordítva erre a munkára; eredmé­nyeinek hasznosítása évente átlag háromszáz millió koronát hoz a tár­sadalomnak. S régen felismerték az iparral és a népgazdaság más ága­zataival való kapcsolat fontosságát is. Az iskola nyolcszáz üzemmel, vállalattal, tudományos intézmény­nyel és kutatóhellyel működik együtt, többek között olyanokkal, mint a bratislavai Slovnaft, a piešťa- nyi Tesla, a Szlovák Tudományos Akadémia, a légi (Lehnice) földmű­ves-szövetkezet. Ebből az együtt­működésből az elmúlt években szá­mos olyan eredmény született, ame­lyet a gyakorlatban is bevezettek. A vitathatatlan eredmények - a koo­peráció révén évente hetven millió koronát produkálnak - ellenére a fő­iskola a jövőben még hatékonyab­ban kíván együttműködni a vállala­tokkal, s szellemi erőit megsokszo­rozva akar munkálkodni a KGST- tagországok 2000-ig terjedő komp­lex tudományos-műszaki fejlesztési programja kulcsfeladatainak teljesí­tésén. A kutatás színvonalának emelése érdekében kapcsolataikat még szorosabbá szeretnék tenni a többi kutatóbázissal is, mert a tan­székek könnyebben és gyorsabban tudják a tananyagban alkalmazni a tudomány új eredményeit, ha köz­vetlenül nyomon követik megszüle­tésüket, sőt, részt is vesznek létre­jöttükben. S ha ehhez hozzátesszük, hogy a Szlovák Műszaki Főiskola hat kara a szocialista országok tizenöt mű­szaki főiskolájával-egyetemével - köztük a moszkvai, minszki, har­kovi, budapesti, bécsi, szófiai, ru- szei, krakkói, magdeburgi, weimari, ilmenaui, havannai intézménnyel -, ezen kívül holland, francia, angol és spanyol felsőoktatási intézmények­kel ápol baráti kapcsolatot, kétség­telen, hogy fél évszázados jubileu­ma alkalmából van mit méltatnia. Annál is inkább, mert míg ötven évvel ezelőtt az intézménynek csak hatvankét hallgatója volt, addig az utóbbi időben évente csaknem ti­zenhét ezer fiatal - köztük a magyar tanítási nyelvű iskolák néhány száz növendéke is - tanul itt. öt évtized alatt hatvanezren szereztek mérnöki diplomát, a főiskola padjaiból került ki Szlovákia műszaki értelmiségé­nek derékhada. TÖLGYESSY MÁRIA Legalább a kedvét ne szegjük A tánczenei műsor után bekap­csolva maradt a rádió. A Hunyadi Lászlóból közvetítettek részleteket. A gyerek ráfülelt az ismerős dalla­mokra, ám zord apja rárivallt: nem zárod le rögtön azt a macskanyávo­gást! Klasszikus drámát sugárzott va­sárnap este a tévé. Az apa kikap­csolta a készüléket, s a húzódozó gyereket ágyba parancsolta: aludj, késő van már! Máskor, kriminél ez az időpont még nem volt kései. Pe­dig a gyerek már hallott valamit erről a drámáról; szívesen megnézte vol­na, ha az apai érdeklődés bekap­csolva tartja a televíziót. Könyvet vásárol a gyerek. Érde­kes, jó könyv. Erre pazarlód a zseb­pénzed, könyvet veszel? És ilyen unalmas, faramuci dolgot? Én bez­zeg okosabbra költöttem a te korod­ban a pénzemet! S nem ritkán kiderül, csak a köny- nyű, szórakoztató mű a jó könyv. Vagy a krimi esetleg. S mi okosabb­ra lehet költeni a pénzt? Az édes­ség, a mozi is okosabb dolog, mint a könyv - mondja még ma is sok apa. Sokszor tapasztalt jelenség, hogy a tudni vágyó gyereknek kedvét sze­gi az értetlen szülő, aki egyáltalán nem méltányolja csemetéje okos ér­deklődését, s valami furcsa, prakti- cista szemlélet alapján csak azt a te­vékenységet tartja hasznosnak, amely a vélt foglalkozást, életpályát készíti elő. Minden szülő örül, ha gyermeke fúr-farag; annak már nem mindenki, ha múzeumba jár, vagy bújja a könyveket. Néha meg egye­nesen eltiltja - mondjuk - az iskolai művészeti szakkör látogatásától. Érthetetlen ez a - bár egyre ritku- lóban levő - szemlélet, amely nem hagyja a természetes érdeklődést kielégülni, amely, mondjuk ki nyíltan, még mindig haszontalan dolognak tartja a műveltséget. Amely csak azt látja egyedül szükségesnek, amiből él, amiből a kenyerét keresi majd a gyerek. Hátrányos helyzet születé­sének forrása, a képességek kibon­takozásának gátja ez a szemlélet. Szomorú tapasztalataim vannak e téren. Még pedagógustól is hallot­tam olyan kijelentést gyerekek előtt, hogy ót az operával ki lehetne űzni a világból. Olvastam mérnök nyilat­kozatát arról, hogy ő csak a szakiro­daimat olvassa - időhiány miatt. Pedagógus és szülő vagyok egy személyben. Tudom, milyen kitartó és fáradságos munka rászoktatni a gyereket az olvasásra, megszeret­tetni vele a szép képet, a komoly zenét. Csodálatos adomány, ha egy gyerekben olyan mélyen él a szép iránti érdeklődés, hogy különösebb ösztönzés nélkül érdeklődés támad benne és megszereti. Nincs ennél nagyobb szülői boldogság! S mégis, hány szülő nem tudja ezt értékelni, kedvét szegi az érdek­lődő gyereknek. Mindannyian azt szeretnénk, ha fiaink, lányaink jobb körülmények között élnék le életü­ket, ha pályájuk magasabbra ívelne, mint a miénk. Természetes emberi kívánság lenne hát az is, ha örül­nénk, hogy műveltebbek lesznek nálunk. ÁTÁNYI LÁSZLÓ TT I f? T T A/f T? K C-/ J Jl JL JLj Ívd JľL MSk. Rosa Luxemburg (NSZK-beli A Német Szövetségi Köztársaság kultúrájának hete alkalmából Prágá­ban bemutatták a Rosa Luxemburg című filmet, mely a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő harcosá­nak állít emléket. E nagy igényű életrajzi filmet Bratislavában most ugyan nem tűzték műsorra, rövide­sen azonban Szlovákia-szerte vetí­tik majd. Margarethe von Trotta munkája egyébként a legutóbbi Kar­lovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál információs vetítéssorozatában már látható volt, a recenzensnek így le­hetősége volt megismerni a művet. Rokonszenves, s politikailag rendkívül tisztességes vállalkozás ez a film, mégha a hasonló munkás­mozgalom-történeti alkotások közül nem emelkedik is ki. Margarethe von Trotta, a nyugatnémetek egyik legje­lentősebb mestere, akit tiszteletre méltó szenvedély hajt századunk baloldali forradalmi mozgalmai felé, a német és az egyetemes munkás­mozgalom-történet egyik kimagasló alakjának, az 1919 elején Karl Lieb­knecht együtt bestiálisán meggyil­kolt Rosa Luxemburgnak filmes em­lékművet emelve, arra törekedett, hogy elsősorban az embert mutassa meg. A szándék nemességéhez szemernyi kétség sem férhet, ám éppen az a hallatlan, elfogódott tisz­telet, amelyet Margarethe von Trotta hőse iránt érzett, vezette a filmet végül is valamiképpen mellékvá­gányra. A Rosa Luxemburg levelei alapján forgatott alkotás így elsősor­ban a kiváló forradalmár sorsát, éle­tének utolsó húsz esztendejét, a századelő éveit, s az akkori politi­kai élet eseményeit tárja a néző elé, kevesebbet láttat azonban ennek a nagyszerű asszonynak az arcula­tából, lelki világából. Szuggesztív képekben elevene­dik meg ahogy Rosa Luxemburg a német szociáldemokrata baloldal­nak és a II. Internacionálé baloldalá­nak elismert vezetőjeként és ideoló­gusaként fáradhatatlanul tevékeny­kedett, amint az első világháború kitörése után szervezte az Interna­cionále című forradalmi antimilitaris- ta lap kiadását, amely körül a német baloldali szociáldemokraták interna­cionalista csoportja kialakult. A for- gatókönyvíró-rendező emlékképek­ben, időrendi síkok váltogatásával idézi fel Rosa Luxemburg börtön­éveit, a Spartacus Szövetség veze­tésében Kari Liebknechttel végzett munkáját, majd az 1918 végén ala­kult Német Kommunista Párt alapító tagjaként és programjának készítő­iéként szerzett érdemeit. És 1919 januárjának azt a napját, amikor el­lenforradalmár tisztek elfogták és kegyetlenül meggyilkolták. Margarethe von Trotta meglehe­tősen hagyományos eszközökkel ábrázolta a kort, az embert, a politi­kai eseményeket, filmje tehát - for­máját, stílusát tekintve - nem he­lyezhető a legkorszerűbb megoldá­sokkal élő alkotások sorába. Munká­ja Luxemburg arculatát csak a tem­peramentuma oldaláról közelíti meg (micsoda indulatok lobogtak ebben az asszonyban!) s noha ambíciója szerint az embert kívánta megmu­tatni, a hétköznapi élet ezernyi apró­ságának és a kor politikai esemé­nyeinek vegyítésével készült film egy idő után mégis történelmi ké­peskönyvvé válik. A rendező Lu­xemburg politikai gondolkodását ta­lán meg sem értette, az asszony arcéle ezért sikeredett kissé leegy­szerűsítettre, noha Luxemburg több elméleti és gyakorlati kérdéssel kap­csolatos téves elképzelését is vázol­ta. Politikai tisztességén túl persze a filmnek más erénye is van, például hallható Rosa Luxemburg néhány háborúellenes beszéde - feltehető­leg eredeti szöveggel. Legnagyobb értéke az alkotásnak azonban Bar­bara Sukowa lenyűgöző játéka. Su- kowa nem a fizikai hasonlóságra, a külsőségekre helyezte a hang­súlyt; elsősorban lelkileg próbált azonosulni Luxemburggal, mélyen átélve érzékelteti az asszonynak az önmagával és másokkal szembeni kérlelhetetlenségét, ugyanakkor rendkívül érzelemgazdagságát is. Barbara Sukowa Luxemburg-szere- péért az 1986. évi cannes-i fesztivá­lon a legjobb női alakítás díját kapta. Partnerei: a lengyel Daniel Ólb- rychski, (a kedvese), Otto Sander (Karl Liebknecht), Doris Schade (Klara Zetkin), Adelheid Andrt (Luisa Kautsky), Jürgen Holtz (Karl Kaut- sky) komoly segítséget nyújtottak a rendezőnek szándéka megvalósí­tásában. Daniel Olbrychski és Barbara Sukowa az NSZK-film egyik jelenetében Madonna, milyen csendes az este (olasz) Szomorkásán komikus, érzelme­sen mulatságos helyzetek kis gyűj­teménye ez a Maurizio Ponzi által rendezett olasz film. A karmesteri pálca azonban ezúttal a főszereplő és társ-forgatókönyvíró Francesco Nuti kezébe került, hiszen az ő clown-személyisége (voltaképpen érzelmes, hóbortos, holdkóros komi­kus figura az övé) határozza meg és uralja az alkotást. A forgatókönyv laza szövege tág teret kínál és a főszereplő élvezettel használja ki a lehetőséget. Szerepe szerint reménytelen álláskereső ez a reményteljes álmokat szövögető, zsarnoki természetű anyja szoknyá­ja mellett éldegélő fiatalember, aki­nek reggeltől estig zajló naiv törté­nete csak ürügy, hogy egy sajátosan észak-olasz komédiás-típus sajáto­san észak-olasz (pontosan toszká- nai) humorú egyénisége maradékta­lanul érvényesülhessen. Furcsa, szabálytalan arcán és esetlen mozgásán túl Francesco Nuti leginkább a szöveg-humor elő­adásában hitelesíti komikusi adott­ságait. Zagyva, végeérhetetlen szó­görgetegei, önmagával folytatott he­ves párbeszédei általában rendkívül mulatságosak. A film hosszú főcím- mondatával labdázó monológja nagyszerű, egyszerre költői és hu­moros pillanatokat szerez. Ahhoz is van érzéke, hogy maga köré kellően sivár és idiotikus környezetet és kel­lően abszurd figurákat szervezzen, ettől az ő érzelemdús és gyermeki személyisége még tisztább fényben tündököl. Ám sajnos, azok a helyzetek, je­lenetek, amelyekben előfordul, több­nyire csapnivalóan rosszak és ezerszer látottak. Francesco Nuti egyszemélyes zenekara gyengén muzsikál. Magánszámaiból egyéb­ként sem futja másfél órára, ezért minden jelenet hosszabb a kelleté­nél. A film tempótlanná és unalmas­sá válik, s alighanem ez a legna­gyobb bűn, amelyet egy filmvígjáték esetében el lehet követni. -ym­újs: 4 1987. X

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents