Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-10 / 212. szám, csütörtök

Konkoly-Thege ’87 Csillagnézök éjszakája I ünödnek a napsugarak a kastély udvarán, aztán döntenek, maradnak még egy kicsit - ha a felhők enge­dik őket. Azok legyintenek egyet, jelezvén, csak maradjatok, úgysem sokáig élvezhetitek már fűnek, fá­nak, bokornak zöldjét, és elvonulnak más tájak felé. Végre, örülnek a csillagászok. Persze ezt inkább csak sejtem, hiszen egyelőre senkit nem látok közülük. A fal mellett fes- tegető hölgy azt mondja, bent van­nak a faluban, éppen vacsoráznak, másik részük a határban, a megfi­gyelő állomáson. Régi ismerős tűnik fel, Nagy Géza, amatőr festő, a hely­beli szövetkezet dolgozója.-Amíg a csillagászok megjön­nek, megnézem a galériát - mon­dom neki kézfogás közben. Sokat hallottam már erről a kép­tárról, kialakításának körülményei­ről, de látni még nem láttam. Tudom, ennek létrejötte is - amiként a táj­háznak, ahol időről időre népszoká­sokat elevenítenek meg a falubeli fiatalok, idős emberek közreműkö­désével - főként Nagy Géza érde­me, szenvedélyes és önzetlen kultú­ra-, valamint külön képzőművészet- szeretete ezúttal arra indította őt, hogy az elhanyagolt kastély egyik szárnyában felújítsanak néhány he­lyiséget, társadalmi munkával, és állandó képtárat rendezzenek be ott. Többet mond erről a szerény, nyilat­kozni sem nagyon akaró, évek óta egyformán fiatalnak látszó emberről, hogy a saját gyűjteményét, azaz a más képzőművészektől ajándékba kapott vagy vásárolt alkotásokat ajánlotta fel, mintegy alapnak, me­lyet aztán lehet tovább gyarapítani, immár közösen. Nem tárlatismertetőt írok, így csak megemlítem, kiknek a képei láthatók a „padlásteremben“. A névsor, még leszűkítve is, tekinté­lyes: Almási Róbert, Orest Dubay, Dúdor István, Vincent Hložník, Ko- pócs Tibor, Lórincz Zsuzsa, Petrla Ferenc. Szkukálek Lajos. Csicsóról (Čičov) egyszer ezt is meg kell írni, alaposabban, meg a kastélyt, melyben annyi minden­nek lehetne otthona, ha nem olyan állapotban lenne, amilyenben van. Üjra az udvaron, ahol a hölgy még mindig dolgozik a tájképen, de már nincs egyedül a halványuló napfényben, fiúk, fiatalemberek lép­nek ki s be az egyik ajtón. Feltűnik dr. Bödők Zsigmond csillagász, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Stre­da) Járási Népművelési Központ csillagászati kabinetjének a vezető­je. Az ő lelkes kezdeményezésére és irányításával találkoznak immár tizedszer nyári táborban a járás ifjú amatőr csillagászai, akik között azért vannak „vendégek“ máshon­nan is, az idén például a Galántai (Galanta) járásból, Kassáról (Koši­ce), sőt, mint minden esztendőben, Magyarországról is jöttek fiatalok. Eddig valamennyi tábor Hurbanovó- ban volt, Konkoly-Thege Miklós csil­lagdájának parkjában azonban most közművesítési munkálatok folynak, nem lehetett volna felállítani a sátra­kat - így kerültek Csicsóra, ahol meleg szívvel fogadták a Konkoly- Thege 87 résztvevőit. A másik új­donság, hogy ezúttal először külön tábort rendeztek az alapiskolások­nak, akiknek három héttel korábban szerencséjük volt, meleg és felhőt­len éjszakákon figyelhették a csilla­gokat. A nagyokat, a közép- és főis­kolásokat nem fogadta kegyeibe az időjárás.- Ilyen rossz időnk még soha nem volt - mondja Bödők Zsigmond. - Tizedik napja vagyunk itt, de mindössze két éjszakán fogadott derült égbolt. Igyekeztünk is kihasz­nálni, meteorokat, változócsillagokat észleltünk, fotóztunk, reggelig. Azért a többi napot sem töltöttük tétlenül, elméleti foglalkozásokat tartottunk, volt előadás, számítógépes progra­mozás, videoműsor a kozmoszról.- Mi a célja ennek az évről évre ismétlődő táborozásnak, és mi, illet- ■ ve mi lett volna külön e mostaninak?- Nem kell nagyon részletezni, mennyire hasznos időtöltésről van szó. Aki csillagászattal foglalkozik, az matematikával, fizikával, optiká­val, sőt filozófiával is, gondolok itt mindenekelőtt a tudományos világ­nézetre. Ami a megfigyeléseinket illeti, azok eredményei sem vesznek kárba. Az IAU, vagyis a Nemzetközi Csillagászati Szövetség szerepe többek között az, hogy koordinálja a megfigyeléseket szerte a világban, így olyan külön feladatokat ad az amatőr csillagászoknak, amelyekkel ők is képesek megbirkózni. Például, huszonkét ezer változócsillagot is­merünk, ha csak a hivatásos csilla­gászoknak kellene ezekkel foglal­kozniuk, mást se csinálhatnának. Természetesen mi is kapunk felada­tokat az IAU-tól, Dunaszerdahelyre. Észleléseink eredményeit elküldjük az Egyesült Államokban levő köz­pontnak, ahol aztán a hivatásosok felhasználják őket. Ott vannak to­vábbá a meteorfigyelések. Nem mellékes, hogy az évi tizenkét-tizen- négy üstökösből nyolcat-kilencet amatőrök fedeznek fel. És még egy dolog. Mivel a csillagvizsgálók nem egyenletesen hálóznak be egy-egy földrészt, megtörténik, hogy, ha egy adott terület fölött felhős az ég, a hi­vatásosok nem tudnak megfigyelé­seket végezni, viszont az amatőrök valamivel odébb, igen. Fölöttük, tisz­ta lévén az ég, láthatjuk például a Merkur átvonulását a Nap előtt. A mi mostani táborozásunk fő prog­ramja a változócsillagok figyelése, erre készítettünk számítógépes programokat. De most már azt ja­vaslom, menjünk ki a megfigyelő állomásra, úgy néz ki, ma érdemes felállítani a távcsöveket. Kocsiba ülünk, és néhány perc múlva már a falu mögött vagyunk: különböző színű sátrak tűnnek szembe, és távcsövek, egyik-másik már az égre irányítva. Szép gesztus volt a helyi földműves-szövetkezet­től, hogy körülbelül egy hektárnyi tarlót nem szántott fel, legyen meg­felelő terep a csillagnézők számára. És még sok minden másban segítet­tek nekik, akárcsak a SZISZ-szerve- zet, amely még be is osztotta tagjait, mikor kik lesznek az ügyeletesek a táborozok körül, akiket szinte ba­rátaiknak tekintenek. Az egyik nagy átmérőjű távcső mellett többen is, társukat, Jávorka Ágostont figyelik, amint a műszert bütyköli. Ö az egyik legrégebbi résztvevő, a tábor „mindenese“, egyébként a Komenský Egyetem Természettudományi Karának ma­tematika-fizika szakos hallgatója. Saját készítésű távcsöve néhány méterrel odébb áll, ha leszáll az est, azzal is rápillanthatunk majd a csilla­gokra. Bödők Zsigmond elégedett az előkészületekkel, visszamegyünk a kastélyba, amelynek egyik helyi­ségében számítógépek, tévéképer-, nyők, kazetták, hangfalak, video­magnó. Egy részük a kabinet tulaj­dona, a többi egy-egy táborozóé, a videomagnót, a színes tévével együtt egy jóbarát adta kölcsön, összesen, a távcsöveket is beleért­ve, mintegy kétmillió korona érték. Mielőtt beindulna az „éjszakai műszak“, kint az udvaron rövid be­szélgetésre ülök le néhány fiatallal. Török Ferenc, az idén végzett a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Karon, fizika-technika alapjai szakon, szep­tembertől a dunaszerdahelyi Gorkij utcai alapiskola pedagógusa. Már az első táborban ott volt:- Jártam én is annak idején a csil­lagászati szakkörbe, így kerültem a táborba Mindig érdekelt a fizika, a csillagászathoz azonban a földraj­zon keresztül jutottam el. Sokat se­gített ez nekem a tanulásban, a tá­borozások során pedig új barátokra tettem szert. Később ezekben a tá­borokban tanultam meg bánni a gyerekekkel, alkalmam nyílt mog- ismerni őket. Ami a csillagászati te­vékenységet illeti, képes vagyok önálló észlelésre, értékelésre és az adatok rögzítésére. De önállóan, ön­magában egyébként keveset tehet az ember, mert a csillagászat vala­hol csapatmunka. Lukács Ferenc, egyházfiakarcsai (Kostolné Kračany), most lesz elsős a Komenský Egyetem fizika-számí- tástechnika szakán. Ó a táborban az egyik programozó, aki betáplálja a számítógépbe az észlelt adatokat, ami egyben feldolgozást is jelent.- Három éve vagyok ebben a kör­ben, engem is érdekelt a csillagá­szat, az űrhajózás, de mindenekelőtt a számítógépek. Számítógép-kiállí­tásokra jártam, ahol könyv alapján készítettünk programot. Ezen a szá­lon jutottam el Bödők Zsigához, aki megkérdezte, nem állnék-e be kö­zéjük. Szívesen, hiszen így számító­géphez is hozzájuthattam. Szá­momra szintén jelent tanulást ez a táborozás, újabb és újabb problé­mákat kell megoldanom a progra­mozás során. Szabó Sándor Magyarországról jött, a bólyi Draco amatőr csillagá­szati kör vezetője, a budapesti Urá­nia csillagvizsgáló Meteor című fo­lyóiratának rovatvezetője, tizenki­lenc évesen. Egy hete szerelt le, és már itt van a táborban.- Főként a. baráti kör vonz, amely itt kialakult. Meg aztán jók a megfi­gyelési lehetőségek, hasznos a ta­pasztalatcsere. Sokat tanulunk itt. Közben eljött a csillagászok órája, szerencsére, a felhők nem tértek vissza. Indulás a határba, az állo­más közelébe érve, kialusznak a ko­csi lámpái, ne zavarják fényei az itt már javában észlelő fiúkat, az ég felé irányított fényképezőgépeket. Vaksötétben fordulunk be a tarlóra. Néhány perc múlva mindenki mun­kában, csendben, csak itt-ott hallat­szik egy-egy hangosabb szó vagy újjongó kiáltás, ha érdekes vagy szokatlan jelenséget fedez fel valaki az égbolton. Hogy azért a magam­fajta vendég se maradjon látvány nélkül, egy esztendő elteltével ismét csodálhatom a horizonton az egyre magasabbra emelkedő Jupitert, és a „süllyedő" Saturnust, többek kö­zött. Távcsőbe pillant mellettem Kiss Nándor is, a szövetkezet főmérnöke, aki ki-kilátogat a táborba. - Örülünk, hogy otthont adhatunk nekik, jó az, ha a fiatalok így dolgoznak. Miért ne segítenénk őket, ha tehetjük. Jó ez a tábor a falubeli fiatalok szempont­jából is, látnak, tanulnak, tevékeny­kednek a csillagászok körül. Két óra felé elbúcsúzom a fiata­loktól, visszamegyek a stábra, azaz a kastélyba, ahol alkalmi hálóterem­ben aludni térnek. Reggel hét körül egy legényt látok talpon csak, Nagy Sándort, aki a Somorjai (Šamorín) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium negyedikes diákja. Főként fizika' olimpiákon sikeres megoldó, a leg­utóbbi kerületi versenyen nyolcadik lett. Még nem tudja biztosan, hová megy érettségi után, de azért meg­említi a Komenský Egyetem fizika­kibernetika szakát, Ő a másik „szá­mítógépes“ itt. Tőle tudom, hogy hajnalig dolgoztak, „nemrégen mentek aludni a fiúk“. Ó nem álmos. Mielőtt még újra a számítógéphez ülne, azt mondja:- Ez volt eddig a legjobb éjsza­ka. BODNÁR GYULA Becsület dolga? S okszor lépek lakásomban a könyvespolchoz. Olykor azért is, hogy szó szoros értelem­ben gyönyörködjem az igazi mes­termunkában. Idős nyugdíjas ké­szítette még valamikor a hatvanas évek derekán ezt a mennyezetig érő, csaknem négyméteres polcot. Egyetlen szög nélkül illesztette össze a sötétre pácolt deszkákat.- Én már régen nem fogok élni, de ez a polc még akkor is áll majd - mondta, miután végzett a mun­kával. Igaza lett. A derék asztalos már nincs az élők között, de a polc még ma sem roskadt össze a sokasodó könyvek súlya alatt. Néhány éve más asztalos után kellett néznem, amikor azon törtük a fejünket, hogy ki kellene cserélni a függönytartót szebbre. Rá is ta­láltunk egy fiatalemberre, aki két­szer hökkentett meg bennünket. Először akkor, amikor megmond­ta, milyen borsos árat kér a mun­kájáért. Néhány nap múlva már nemcsak meglepődtem, hanem fel is dühödtem, amikor egyik ismerő­söm hosszas fürkészés után le­csavarta a függöny tartót, és meg­mutatta, hogy a fiatalember milyen kontármunkát végzett: alig gyalult deszkára ragasztott famintás tapé­tát. A fiatalember nem szégyenke­zett sem a munka, sem a kért összeg miatt... Valahogy egyre gyakrabban borzolják kedélyeinket a felületes, silány munka következményei. Sokezer sorstársamhoz hasonló­an évekbe tellett, amíg szövetke­zeti lakásomban részben helyre­hoztam mindazt, amit a lelketlen építők elfuseráltak. Ma már jól zár­nak az ablakok, viszonylag egyen­letes a fal, sikerült végre lekapar­nom mindehonnan a csupasz falra irdatlan sok ragasztóval odata­pasztott tapétát, már nem látni be az ajtó és a küszöb között, már be tudok minden ajtót csukni. De ha kilépek a házból, tovább­ra is bosszankodom. A járdát két éve aszfaltozták, de már töredezik a felülete. Van, ahol már besza­kadt a járda, mert a csővezeték lerakása után vagy kevés földet hordtak ide vagy rosszul döngölték meg, mindenesetre rövidesen ba­lesetveszélyes lesz erre járni. Itt télen nem kell havat lapátolni, ugyanis a távfűtés csővezetéke a járda alatt húzódik, s olyan rossz a hőszigetelése, hogy még ke­mény fagyok idején is percek alatt elolvad a hó... Áz üzletben vásá­rolható kifli egyre kisebb és ehetet­lenebb, sok felszólalást hallottam, sok újságcikket olvastam arról, hogy vagy a normák rosszak, vagy a liszt. S amíg az illetékesek elvi­tatkozgatnak, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) pékség tovább süti a rossz minőségű kiflit, ke­nyeret. Sajnos, nem csupán a szűkebb pátriámból sorolhatom a példákat. Én még életemben nem mentem végig például a Sered’ után kezdő­dő, s mindössze Nyitráig (Nitra) tartó, tizenegynéhány kilométeres autópályán úgy, hogy valamelyik pályaszakasz ne lett volna lezárva. Utánanéztem: az útszakaszt határ­idő előtt adták át, az illetékesek fölmarkolták a minden bizonnyal nem kis jutalmat - a hanyag mun­káért. Azóta már pereskedés is kezdődött, melyik vállalat okolható azért, hogy süllyed a föld, törede­zik az aszfaltszőnyeg. Egyik ismerősöm autószerelő, éveken át az ipari tanulók - vagy, ahogy ő is mondja: az inasok- mestere volt. Ma már nem az, mert egyszerűen nem bírta elvisel­ni azt, amilyen hanyagul dolgoztak a leendő autószerelők.- A húszból tizennyolcat állan­dóan ellenőriznem kellett, jó helyre szerelik-e be az alkatrészt, s nem lopják-e el az újat. Többségük pro­tekciósán került ide, a szakmából annyi érdekelte őket, hogy az au­tószerelő általában jól keres. Ak­kor mondtam, hogy ebből elég, amikor egyszer az egyikük nem húzta be a kerék csavarjait. Ha vé­letlenül más dolgom van, nem ellenőrzőm, s elviszik a kocsit, per­cek múlva bekövetkezik a tragé­dia. Dühömben lekevertem egyet a gyereknek, aztán berontottam a főnökhöz, más beosztást kértem. Bosszantó, olykor szinte vérfor­raló esetek, amelyeknek közös ne­vezője hanyagság, felelőtlenség Több jelenség, több példa figyel­meztet bennünket arra, hogy nem kevés helyen még mindig elsősor­ban az ügyeskedésnek van értéke, és nem a munkának. Hogy a papí­ron kiválónak minősített munka fa­batkát sem ér, hogy különböző szintű gazdasági vezetők szem­rebbenés nélkül írnak alá hamis adatokat, sokszoros árat kérnek a munka igazi értékéhez képest, hogy sok helyen még virágzik az egyenlősdi, amely emberek mun­kaszeretetét, kezdeményezőkész­ségét lohasztja le, s hogy még ma is közösségi célok helyett egyéni érdekek vezérlik nem egy gazdasági vezető és más tisztség- viselő cselekedeteit. Ha alaposan utána nézünk a különböző hibák, nehézségek mentségéül felhozott úgynevezett objektiv okoknak, ak­kor rendszerint emberi mulasztá­sokra, felelőtlenségek egész sorá­ra is fény derül... Napjainkban egyre inkább érle­lődnek a feltételek ahhoz, hogy igazi nevükön nevezzük azokat, akik szavai és tettei között nagy különbség van, akiknek hibái, mu­lasztásai mérhetetlen politikai, anyagi és erkölcsi kárt okoztak és okoznak társadalmunknak. Olyan törvénytervezetekről, olyan gazda­sági szabályozókról folytatunk eszmecserét ezekben a hetekben, amelyek hozzásegíthetik a ráter­mett vezetőket ahhoz, hogy gátat vessenek a rossz munkának, a legkülönbözőbb felelőtlenségek­nek, s annak, adjanak zöld utat, ami életrevaló korszerű, anyagi és erkölcsi értelemben gazdagítja tár­sadalmunkat. Még manapság is hallani olykor olyan cinikus megállapításokat, miszerint aki dolgozik, nem ér rá keresni, vagy hogy a munka az utolsó elkeseredett lehetőség a pénzszerzésre. Nem is elsősor­ban a megállapítások veszélye­sek, hanem az a szemlélet, ame­lyet takarnak, s amelynek követ­kezményeit egyéni és társadalmi viszonylatban egyaránt tapasz­taljuk. A lapvető érdekünk olyan tár­sadalmi légkör, olyan érték­rend megteremtése, ahol végre nem tud megélni, tollasodni az, aki ügyeskedik, mert éltető levegője, érvényesülési lehetősége csak a jó munkának, a becsületes dol­gozó embernek lesz. Nem könnyű ennek az elvnek mindenhol ér­vényt szerezni, de erőfeszítésein­ket, harcunkat nagyban erősítheti az a tudat, hogy másként nem boldogulunk, másként egyszerűen képtelenség előbbre lépni. SZILVÁSSY JÓZSEF ,,A férfiszívű asszony“ Százhúsz évvel ezelőtt született Käthe (Schmidt) Kollwitz, a 20. század eleji német képzőművészet kiemelkedő alakja. Polgári de­mokratikus környezetben, jómódban nevelkedett, majd 1891 -tői, amikor a berlini szegények orvo­sának, Kari Kollwitznak a felesége lett, már naponta láthatta, milyen szociális gondok sújtják a szegényeket, öt évtizeden keresztül lakott a berlini Prenzlauer Berg munkáskerületben, s ez idő alatt tanúja volt annak, hogy a látszatra tehetetlen elnyomottak miként kapnak erőre és hogyan keresik a közös és aktív cselekvésben saját jobb jövőjüket. Kollwitz felismerte, hogy az egységben cselekvő munkásosztály az emberi­ség jövőjének hordozója. A művész személyes sorsa tragikus módon fonódott össze a történelemmel. Fia, aki önkén­tesként vonult hadba az első világháborúban, már az első napokban elesett. Ez a pótolhatatlan veszteség még inkább megerősítette abban a tu­datban, hogy az együttérzés pusztán művészeti kifejezése önmagában nem elegendő. A békéért folytatott aktív cselekvés motiválta egész mun­kásságát. Mint azt oly sok müvében ábrázolta: a béke, a barátság és a szolidaritás hatotta át életét. Kollwitz az első német művészek között üdvö­zölte a nagy októberi szocialista forradalmat. 1919-ben megörökítette az elhunyt Karl Liebk­necht vonásait. 1920-ban pedig ugyancsak az ő portréját véste fába. Ebből készült a híres Liebknecht-emlékplakett. Proletárok című nagy­szabású sorozatával 1925-ben készült el, 1927- ben meghívott vendégként Moszkvába utazott a forradalom 10. évfordulójára. Ettől kezdve mun­káit még inkább a szocializmusba vetett hit hatja át. 1933-ban felhívást írt alá a Németországban mind inkább elhatalmasodó fasizmus elleni egy­ségfront létrehozása érdekében. Még ugyaneb­ben az évben arra kényszerítik a fasiszták, hogy lépjen ki a Porosz Művészeti Akadémia tagjainak sorából. Ezután a magány, az üldöztetés, a kény­szerű hallgatás évei következnek. ,,A férfiszívű asszony“ - ahogyan Romain Rolland, a nagy francia író jellemezte - emlékét az NDK-ban rendkívül nagy tisztelet övezi. A bér­ház közelében, ahol 1943-ig lakott, áll Gustav Seitz Kollwitz-szobra. Több iskola vette fel a ne­vét. Az NDK Művészeti Akadémiája 1960 óta évente ítéli oda tehetséges, fiatal művészeknek a Kollwitz-díjat.^A Neues Deutschland alapján) ÚJ S3 6 1987. IX.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents