Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)
1987-09-28 / 227. szám, hétfő
v Játékot, de milyet? Képzőművészek tárgyai a gyerekeknek Képzőművészet - falun működnének amatőr képzőművészeti körök is, aligha nyílnának galériák faluhelyen, aligha kerülne képzőművészeti alkotás közönség elé kisebb településen. Nem mintha oly sok lenne az efféle körökből, képtárakból, kiállításokból tájainkon, de vannak, Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec), Ipolyságon (Šahy), Komáromban (Komárno), Csicsón (Ci- čov), Kulcsodon (Klučovec), Marcel- házán (Marcelová), Somorján (Šamorín) és másutt. Sót képzőművészeti táborok is nyílnak, a nyárasdi- nak (Topol'níky) például már sokéves hagyománya van. Ennek a tevékenységnek a megalapozása és az utóbbi tíz évben tapasztalható fellendülése általában bizonyára nemegy hivatásos szívesen állítana ki, hiszen minden képzőművész számára minden tárlat esemény a pályán, megmérettetnek a nyilvánosság előtt, ,,új‘‘ közönséggel találkozván pedig még ihletvagy ösztönző forrásra is lelhetnek. No meg vevőre, ami nem mellékes, és nem csupán a művész szempontjából nem az. Ugyanis minél több értékes alkotás kerül egy-egy falu házaiba, annál nagyobb az esély arra, hogy a tulajdonoson kívül másokra is hat, mások ízlését is formálja. (Feltéve természetesen, ha a tulajdonos nem zárja el vendégei, látogatói elöl az alkotást. Ilyesmire azonban ritkán van példa, azt hiszem.) Nagy László: A csicsói galériában mindenütt csupán egy-két ember nevéhez fűződik, akik képesek voltak maguk köré gyűjteni és aktivizálni másokat, mi több, támogatókat is sikerült megnyerniük az ügynek, üzemeket, földműves-szövetkezeteket. Ilyenképpen aztán manapság már a falun élő ember sem csupán akkor találkozhat közvetlenül képzőművészeti alkotással, ha nagyobb városban jár, hanem helyben, és már nem a helyi giccsfestő, „másoló művész“ „idilli“ környezetben bőgő szarvasa jelenti számára a szépet csupán. Persze, ez így túl rózsásan fest, az általános helyzet korántsem ilyen, hiszen egyelőre kevés még azoknak a délszlovákiai falvaknak Ha lenne a művelődési házakban, a különböző társadalmi szervezetekben nagyobb akarat, kezdeményezőkészség, valamint több fantázia, mindenekelőtt pedig erősebb felelősségérzet a műyeltség gyarapítása, ezen belül a közízlés művelése iránt, gondolom, faluhelyen sem lenne ritka vagy még soha nem látott „vendég“ a képzőművészet, ezekben a közösségekben is lehetne művészi élmények forrása, betölt- hetné egyedi, sok szempontból fontos szerepét, és ha eddig nem volt, bizonyára ébredne iránta igény az emberekben. Csak legyen aki, illetve ami keltse. (bodnár) Nem véletlenül sugalmazok bizonytalanságot írásom címével. Még kevésbé véletlen az, hogy az alcímben képzőművészek gyerekeknek készített tárgyaira utalok. Elöljáróban egyelőre maradjunk annál a bizonyosságnál, melyet a következő tény fejez ki. a Szlovák Nemzeti Galériában ismét született egy játékkiállítás. Az elsőt - két# évvel ezelőtt - szintén a Nemzetközi Gyermekkönyv-illusztráció Biennálé- hoz (BIB) kapcsolódva nyitották meg. Játékügyben azóta csak egy- egy formatervezői (design) kiállításon történt valami. A játékpiacon (feltéve, ha van ilyen) minden maradt a régiben. Vagy mégsem? Szlovákia fővárosában megnyílt egy játékbolt, amely előtt vásárlók sorakoznak. Az újságírói etika tiltja, hogy reklámot csináljak, ezért maradjunk annyiban, hogy az egyik világcég konstrukciós játékait árusítják ott. Ugyanakkor nem tudom sorakoznának-e valamelyik játékbolt előtt, ha a kiállításon látható játékok közül bármelyiket is sorozatban gyártanák. Egyedi játékok, eredeti képzőművészeti alkotások, az esetlegesen gyártásra vállalkozó kis- és nagyipar szemszögéből „prototípusok“ tucatjait nézegethetik a gyerekek. Talán akad majd, aki természetes indíttatásból megfogná a játékokat, kipróbálná őket, hogy megismerje, milyen is valójában az élmény, melyet anyagi formájukba rejtettek a művészek. Erre aligha lesz módjuk, mert ezek a játékok, ebben a galériában, ezen a kiállításon elsősorban mint műalkotások vannak jelen. Márpedig ezzel a formával éppen a bennük rejlő tartalom - a játék lényege, szellemisége - megismerhetetlen. Ez lehetne az a tárlat, ahol a rendező galéria költségvetésében szerepelnie kellene annak a tételnek is, amely tartalmazza a játékok másolatainak elkészítésére fordítandó összeget. így a kiállítás ideje alatt mind a művészek, mind a pszichológusok, a pedagógusok, de elsősorban a potenciális gyártók, lemérhetnék az egyes játékok tartalmi értékét. Mert kétségtelen, hogy így, kiállítva, egymás mellé rakosgatva, sőt üvegvitrinekbe zárva, csupán vizuális élményt kínálnak. Márpedig a játék ennél sokkal, de sokkal több... Nem szeretnék pszichológusi babérokra pályázni, éppen ezért nem fejtem ki elméletemet a jó játékról, amely egy megfelelően előkészített érzelmi szituációban egyetlen papírdarab, botocska, alma vagy szárazkeksz is lehet. Nos, éppen ezért tetszett a kiállításon Pichler Károly textil és gomb kombinálásával készült játéksorozata. Nyersanyagként a textil-rövidáru üzletekben kapható szegőket, szalagokat, gombokat használta fel. Ezeket látva jelent meg lelki szemeim előtt az alig négyéves fiam játéka a reggeli öltözködések közben: olykor igencsak belefeledkezik a mindennapi kötelességként kirótt ki- és begombolko- zásba. Talán ettől az időhúzástól mentene meg az itt látott, konstrukciós készséget, kézügyességet, böző formákat képező játékait Alojz Klimo. Ezek a játékok hagyták a legtöbb kétséget bennem. A kicsik számára igencsak elvont formavilágot kínálnak, a nagyobb gyerekek viszont már nem ilyen játékokkal játszanak. Ehhez hasonló pedagógiai zsákutcát látok abban a játékban, amelynek tervezője jóindulat hiányával ugyan nem vádolható, mégis igen nagyot tévedett, amikor színesceruzákat imitáló, méte/es botjait összekapcsolta. Hegyes végeik balesetveszélyesek, ugyanakkor a mindenkori botokkal megjelenített fantáziatárgyakat is konkretizálta. Tamara Kolenčíková: Egér (textil, fém) (Jarmila Učníková felvétele) szín- és formaérzéket is fejlesztő gombos-szalagos játék. Ehhez közelálló, mégis más, inkább a mesék, mintsem a mindennapok didaktizáló világában gyökereznek Tamara Kolenčíková állatfigurái. Legombolható, lecsatolható farkuk, fülük, az obiigát plüssállat- kákkal szemben, igen gazdag lehetőséget kínálnak a gyermek képze- löerejének gazdagítására. Feltétlenül figyelmet érdemelnek azok a játékok, amelyek teret engednek a gyermek kreatív törekvéseinek. A művész által felkínált alkotótársi együttműködés sokszor egészen meglepő végeredményt hozhat. Ilyen lehet Júlia KunoVskának a kiállítás katalógusának címlapján szereplő fiú és lány figurája. A tölgyfából készült, a gyerekek életnagyságával méretarányos konstrukció megmozgatja a fantáziát. Fából készíti mozgatható,’ így térben különBár előre megtervezett képzőművészeti alkotásokat avat játékká Katerina Kissoczyová, a kirakós játékká változtatott sík-kompozíciók színskálája, a létrehozott formaelemek változatossága, a fa megérintésének melegérzete sok gyereket leköthetne. Tizenhárom művész állította ki játékait. Közöttük van olyan, aki felismerte a játék lelki és nevelésbeni funkcióit, s ezekhez alakította a képzőművészeti formát. Mások, következetesen ragaszkodva a vizuális élményhez, megfeledkeztek a játék konstrukciós kiteljesítéséről. Akad olyan művész is, aki jó érzékkel teret enged a majdani „tulajdonos“ szín-, forma- és arányérzékének. Viszont a legtöbben olyan játékokat képzeltek el, amelyeket legalább kis sorozatban gyártani lehetne. Ez a tény talán mozgósítja a gyártókat is. DUSZA ISTVÁN LEMEZ Homage to Beatles Rendkívül érdekes hanglemez jelent meg az Opus kiadásában, címe: Homage to Beatles. A lemez Štépan Raknak, a kiváló cseh gitárművésznek és zeneszerzőnek a kezdeményezésére és munkája nyomán született meg. Rak tanulmányozta a Beatles-együttes világhírű számait, és azt tapasztalta, hogy John Lennon több szerzeménye a régi angol zene, például a benne fellelhető reneszánsz motívumok felhasználásával készült. Rak ezt követően nem csupán hangszerelte a Beatles-számokat, hanem újra is komponálta őket, miközben alkalmazta az angol reneszánsz zene kiemelkedő képviselőjének, John Dowland-nek a vokális polifóniáját, másutt Haydn zenei nyelvét vagy századunk harmincas évei tánczenéjének stílusjegyeit. így a Beatles-dallamok vegyeskórus kíséretével, valamint régi és modern hangszerek előadásában csendülnek fel, valódi csemegét kínálva a zenekedvelőknek. A lemez, mint a Beatles iránti tisztelet, hódolat kifejezője, remek csapatmunka eredménye. Közreműködik többek között Zsapka József gitárművész, ifj. Vašo Patejdl (szintetizátor, Linn Drum Computer), Darina Zsapková (fuvola) és a Prágai Madrigálkórus. Ezenkívül megszólalnak olyan régi hangszerek is, mint a szoprán és tenor viola da gamba vagy a fidula. E különleges hangszeres felállás eredménye, hogy úgy tűnik fel, mintha a népszerű és közismert Beatles-dallamok klasszikus alkotások lennének. Ez természetesen a Beatles-dalok dallamgazdagságának és formai tökélyének is köszönhető. Ilyenképpen például a közismert Yesterday vagy a Michelle štépan Rak feldolgozásában valódi, klasszikus értelemben vett dalként hangzik, de természetesen magukon viselik a Beatles-szer- zemények sajátosságait. A dalok előadásában Zsapka Józsefé a vezető szerep, még akkor is, ha fentebb csapatmunkát emlegettünk. Interpretációja - amint azt már tőle megszoktuk - magas színvonalú. Jól illeszkedik a különleges összeállítású hangszeres kísérethez és a madrigálkórushoz. Régi dal a zongorán A nemrégiben megjelent Favoritlemez címe kétszeresen is megtévesztő. Sugallhatja, hogy a lemezen régi dalok hallhatók, másrészt, hogy e dalokat valaki vagy valakik zongorán adják elő. Csak ha jobban szemügyre vesszük a lemezborítót, akkor látjuk, hogy a lemez alcíme: Világslágerek. Majd ez olvasható: Világslágerek Bradányi Iván fordításában. Ez már azt is elárulja, hogy Bradányi Iván újabb szerzői lemezéről van szó. Az első saját dalszövegeivel készült magyar slágereket tartalmaz, ez olyan világslágereket, melyek szövegét Bradányi fordította magyarra. A lemez tizennégy ismert, köztük néhány kevésbé ismert számot tartalmaz a könnyűzene kiválóságainak előadásában. Hallhatjuk Ambrus Kyrit, Cserháti Zsuzsát, Kovács Katit, Mátrai Zsuzsát, Mikes Évát és Sasvári Annamáriát. További közreműködők: Hofi Géza, Korda György, Máté Péter, Soltész Rezső, Sztankay István, Túri Lajos és mások. A világslágerek sorát a talán kevésbé ismert Warren-szerze- mény, a címadó Régi dal a zongorán nyitja. Elég azonban, ha egyszer- kétszer meghallgatjuk Sztankay István szuggesztív tolmácsolásában, s már e dalt is az ismertek közé soroljuk. A Gibb-fivérek világhírű slágerét, a Szerelmes asszonyt (Woman In Love) ismertük már Sass Sylvia kislemezéről G. Dénes György és Bradányi Iván szövegével, amelyet ismét lefordított Bradányi, ezúttal szerzőtárs nélkül. Az újabb változat szebbnek és hatásosabbnak tűnik Mátrai Zsuzsa előadásában, akinek produkcióját a Magyar Rádió Vonós Tánczenekara teszi még emlékezetesebbé (karmester: Körmendi Vilmos). A kislemezről már jól ismert Hal- letz-Bradtke-szerzemény, a Bölcső- dal Hofi Géza és a kis Botba Tamás előadásában itt is jól illeszkedik a többi világsláger közé. Jean Villard Harangszó az esti szélben (Les trois cloches) című andalító dalát imponálóan adja elő Mikes Éva, valamint a Harmónia Vokálegyüttesr és a Randevú zenekar Balassa P. Tamás vezényletével. Még további három világslágerre szeretném felhívni a figyelmet. Közülük kettőt az igen rokonszenves Cserháti Zsuzsa ad elő kifinomult muzikalitással, a dalok mondanivalójához és hangulatához jól illeszkedő hangorgánumával. Az egyik Udo Jürgens ismert szerzeménye, a Merci, cheri (a cím nincs lefordítva), a másik pedig Zachar- -Jay megható és igen kedves szerzeménye, a Soleado, magyar címe: Édes kisfiam. A harmadik Bouwens fülbemászó dala, a Paloma blanca (Fehér galamb), mely Korda György briliáns előadásában hangzik el. De a többi sláger is, például Carmichael Georgia című dala Máté Péter előadásában vagy a jól ismert Warren-Gordon-szerzemény a Chattanooga Choo-Choo Ambrus Kyri előadásában - igazi élmény. Sági Tóth Tibor B izony, sok minden nem lenne, ha nem tűnnének fel időről időre kezdeményező szellemű, teremtő szenvedéllyel megáldott emberek az élet különböző színterein, hiszen, amire nem kényszerít központi szerv, korántsem biztos, hogy az „lent“ létrejön, bármennyire is a köz javát szolgálná. így aligha a száma, ahol képzőművészeti kiállítások rendezésére vállalkoznak és, részben ebből eredően, az ízlés is megreked az említett szarvasokat, epekedő vadászt, „mintha igazi lenne“ gyümöícsöstálat, tűzpiros diny- nyeszeleteket ábrázoló mázolmá- nyok, vagyis a giccs szintjén. Aligha kell különösebben bizonygatni, a mostaninál jóval több helyütt lehetne képzőművészeti kiállításokat rendezni, és nem várva arra az egy emberre, aki majdcsak felbukkan valamikor és elkezdi. Alkalmas terem is akadna számos művelődési házban, főként azokban, melyekben hetekig legfeljebb a transzparensfestés jelenti a kulturális tevékenységet. A képzőművészek ugyanakkor örülnének a lehetőségnek, a közelben vagy távolabb működő amatőr festők, szobrászok, fotósok mellett Kocsis Ernő: Csallóközi táj (tempera) (Bíró Béla fotoreprodukciója) ÚJ SZÚ 4 1987. IX. 28.
