Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-25 / 225. szám, péntek

A mívesség dicsérete Gondolatok a BIB ’87 kapcsán „VÉGY KARODRA IDŐ“ Kilencven éve született Sinka István A zsűri itt is előnyben van. így olykor igencsak nagy adag beleérző képességre van szüksége a XI. Nemzetközi Gyermekkönyv-illuszt- ráció Biennálé látogatójának, külön­ben a vizuális élményre, hatásra és a képzőművészeti megvalósításra hagyatkozva még összeütközésbe kerülne a zsűri döntésével. Lehetet­len ugyanis a könyvillusztrációt „puszta“ képzőművészeti alkotás­ként kezelni. Lényegéhez tartozik, hogy jó értelemben vett „tömegmű­vészet“, amely függőségi viszony­ban van az irodal­mi művel. Tömeg­művészeti megje­lenési formáját te­kintve pedig füg­gőségi viszony­ban van a papír­iparral és a nyom­daiparral. Nem véletlen tehát, hogy létezési for­mája megismeré­sének lehetősé­gétől megfosztva nézegeti a néző a bratislavai Mű­vészetek Házá­ban kiállított il­lusztrációkat. Mellettük ott van­nak a könyvek is, de elzárva a kí­váncsiak kezének érintésétől. (Meg aztán ki tudja, melyik „könyvba­rátban“ támad föl az erkölcsi gáta­kat átszakító bir­toklási vágy?) így a látogatóknak marad az illusz­trációk képzőmű­vészeti alkotás­ként való megszemlélése, amiből következik, hogy a szüntelen kétel­kedéssel élők meg-megállnak né­mely díjazott alkotó munkái előtt. Keresik azt az értéket, amely indo­kolja a döntést. Ehhez az értékhez azonban mindenképpen adalékot szolgáltat a könyv, amelynek legfel­jebb csak a borítólapját láthatja. Nincs más hátra, mint elhinni a ne­ves szakembereknek, hogy dönté­sük méltányos, s meghozatalakor minden összetevőt mérlegeltek. A gyermekkönyv egyébként az egyik legjobban eladható, így tisztes üzleti haszonnal is kecsegtető áruja a könyvpiacnak. Ezt a piaci keresle­tet sok országban a kommersz kép­regények, rajzfilmekből „ollózott" füzetek és minden megjelenési for­májával a vizuális giccs kategóriájá­ba sorolandó leporellók, könyvek gyártásával elégítik ki. Ebből igen kevés - és az is csak bizonyos fokú toleranciának köszönhetően - került a BIB ’87 kiállítására. Egyértelműen kiderül, hogy az IBBY (a gyermek­könyv nemzetközi szervezete) az UNESCO felügyeletével minden­képpen szembe fordult a giccs- áradattal, amelyből sok országban még a horror és a pornó sem marad ki. Ez a gyermekkönyv-illusztráció biennálé folytatja azt a nemes ha­gyományt, amely a világ gyermek- könyvtermésének a megméretteté­sét a humánum, a nemzetköziség, a béke jegyében a gyermeki lélek és tudat egészséges fejlesztésén alapul. Sajnos minden díjazott alkotásról lehetetlen szólni, hiszen összesen huszonöt művészt jutalmaztak. Tény azonban, hogy a nagydíjat, az Aranyalmákat átvett illusztrátorok művei kapcsán néhány dolog nyil­vánvalónak tetszik. Hannu Taina finn illusztrátor kapta a nagydíjat önmagukban is művészi értéket képviselő akvarelljeiért. Jirí Béhou- nek cseh és Robert Brun szlovák művészek révén két Aranyalma-díj idén itthon maradt. Mindketten kom­binált technikával készítik a más­más szemléletből fakadó képeiket. Antoni Boratyríski lengyel illusztrátor a világsikert aratott Ende-regény- hez, A végtelen történethez készített - véleményem szerint - komor tónu­sú képeket. A negyedik Aranyalmát Manuel Boix spanyol festő nagy ap­rólékossággal, virtuóz módon színe­zett akvarelljeiért kapta. Az ötödiket Leonyid Domnyinnak a moldáviai népmeséket illusztráló tollrajzaiért ítélték oda. Azt nem merném állítani, hogy ezek fejlődési tendenciákat, irányzatok előretörését vagy talán szemléletváltozást tükröznek. Min­denképpen felfigyeltető, hogy a nemzetközi zsűri mennyire méltá­nyolta a képzőművészek mester­ségbeli tudását. A mívesség, a gon­dolat képi kifejezésének szuggeszti- vitása háttérbe szorított mindenne­mű dekorativitást, vizuális „gügyö­gést“, öncélú elvonatkoztatást. Ugyanakkor szinte egyenlő arány­ban taláhatók a díjazott illusztrációk között a mese szürrealizmusához, a realista világlátáshoz és a képi ismeretterjesztés finom didakticiz- musához kötődő alkotások. Ennél az utóbbi illusztráció-féle- ségnél gondolatban el kell időzni. A gyermekek körében is kedveltek a világunkat több oldalról (élettelen természet, állat- és növényvilág, ember, technika, tudomány, művé­szet) bemutató ismeretterjesztő könyvek. Nem véletlenül kerültek te­hát a díjazottak közé olyan művé­szek, akik ezeknek a gyermek-en­ciklopédiáknak, -monográfiáknak az illusztrálására vállalkoztak. Igazi művészi invencióval közölve az eg­zakt tényeket, a képzőművészet se­gítségével lélekkel is megtöltik azo­kat. A világ szellemi és anyagi hala­dásának irányát tudatosítva, igen fontosnak tartom ezeket az illusztrá­ciókat. A biennálé képei között járva gyakran feltűntek ilyen jellegű köny­vek. Egyre több készül belőlük, hi­szen a gyermekek olvasási szoká­saiban (a felnőttekhez hasonlóan) is jelentkeztek már a hasznossági, cél­szerűségi (a tanulást, a pályaválasz­tást segítő) szempontok. Ezzel együtt csökken a szépirodalmat, verset, mesét olvasó gyerekek száma. A gyermekkönyv sorsát évtizedek óta befolyásolja a képregény. A „co­mics“ az a műfaj, amelyben a vizuá­lis közlés helyettesíti a betűt, a szö­Kassán (Košice) elkezdődött az Állami Színház felújítása. A 242 mil­lió 981 ezer koronás beruházást el­sősorban az tette szükségessé, hogy az 1899-ben felavatott színhá­zat eddig nem tatarozták, így né­hány helyen már beázott a tető, vizesek voltak a falak, ugyanakkor a mai igényeket a klasszikus fűtés, a szűk, parányi öltözők nem elégí­tették ki. A színházi előadások szü­netében a kis büfében nem tudták kiszolgálni a nézőket, arról nem is szólva, hogy a Lenin utcáról kitiltot­ták a gépkocsikat, ami igen megne­hezítette a díszletek szállítását. Emil Figel, a kassai Állami Szín­ház új igazgatója az évednyitó sajtó- értekezleten elmondta, hogy a felújí­tási munkák jó ütemben haladnak. A Kassai Magasépítő Vállalat dolgo­zói (ők a kivitelezők) jelenleg az Állami Színházat és a Lenin utca 58. szám alatti régi polgárházat össze­kötő földalatti folyosó építésén dol­goznak; a színház igazgatósága veget. Mondhatnám azt is, hogy az illusztráció helyét ebben a „műfaj­ban“ a szöveg vette át. Tagadhat­nánk a hazánkban és a többi szocia­lista országban is bekövetkezett tér­nyerését, azonban elegendő elő­venni a gyermek- és ifjúsági lapokat, máris kiderül a létezésük. Olyan helyzetben, amelyben a tömeges hatást éppen ezek fejtik ki, számom­ra egyfajta „struccmagatartást“, bi­zonyos mértékű izolálódást sejtet a BIB ’87. Valamilyen módon el kellene fogadni azt a nemzetközi kihívást, amelynek eredményeként szép lassan a szocialista országok­ban is elterjedt a képregény. Márpe­dig ezt a minden elemében képi közlésre alapozott „műfajt“ leg­alább ellenfélnek kellene tekinteni, ha már a partnerségről valamifajta képzőművészeti arisztokratizmusból hallani sem akarunk. Az okos komp­romisszumra itt is szükség lenne, hiszen szinte biztosra vehető, hogy a könyv, az illusztrált könyv elveszíti gyermekolvasóinak jelentős részét. Ahogy annak idején az animációs film, s immár a video is járulékos médiuma lett a Művészetek Házá­ban rendezett nemzetközi kiállítás­nak, úgy ezt a „szuper-illusztrációt“- a képregényt - is illene már szem­revételezni. Ha nem tesszük, akkor eleve lemondunk arról, hogy a minő­sége, a művészi értéke valaha is megváltozzon. Bármennyire is paradoxon, a kép­regény kapcsán jut eszembe Cle- mont-nak, a BIB ’85 nagydíjas il­lusztrátorának idei önálló kiállítása. (Erről és az Andersen-díjas ausztrál művész tárlatáról más alkalommal írok majd.) Ezen láthatók olyan tab­lók, amelyeken, ha nem is a képre­gényeket idéző módon, de a mély líraiságú eseményt folyamatában- emocionális és gondolati töltéssel telítve egy történést „mesél el“. Nem tudom, lesz-e olyan látogatója a kiállításnak, aki a Hold és a Nap metamorfózisának képi ábrázolását látva ne állna perceken át lenyű­gözve. Bizonyos mértékig az idén is megállapítható az illusztrálás szem­léleti változása. Remélhetően vég­érvényesen meghatározó marad az a tendencia, amely komoly műalko­tásként, de az irodalomtól teljes egészében nem elszakítható tartal­makkal, ugyanakkor míves kivitele­zéssel és magas fokú mesterségbeli tudással elkészített autentikus mű­tárgyként kezeli az illusztrációt. Ez még abban az esetben is lehetsé­ges, amikor az egyszerűsítéssel, a tiszta formák használátával, a szí­nekkel és a kompozícióval a leendő gyermekolvasó életkori sajátossá­gainak megfelelően bánik a művész. Azt sem felejtheti az illusztrátor, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt. így aztán méltán térek vissza arra az állításomra, hogy a zsűri előnyben volt a BIB ’87 látogatóival szemben. Amikor bírált és ítélt, tudta milyen irodalmi alkotáshoz készült, melyik korosztálynak szánt és mi- . lyen tipográfiai formába öntött könyv illusztrációját díjazza. Mi csak sejt­jük, ám ebben a sejtésben ott a bizo­nyosság: a mívesség dicsérete. DUSZA ISTVÁN ugyanis ebbe a házba fog költözni. Az építkezés következő szakaszá­ban a színház közvetlen közelében, a nyugati oldalon elterülő parkban - szintén a föld alatt - kétemeletes jelmez- és díszlettár készül. A har­madik szakaszban egy energiablok­kot, valamint próbatermet építenek a Lenin utca 58. és a Mészáros utca 19. számú házak között. A régi szín­házépületben új forgószínpadot, korszerű világosító és hangosító be­rendezéseket szerelnek. Az igazga­tó hangsúlyozta, hogy a beavatko­zások ellenére megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanak arra, hogy meg­őrizzék a színház eredeti belső és külső építészeti formáját. A felújítási munkálatokat, illetve az új színházi komplexum építését a tervek szerint öt év alatt végzik el. Ekkor a Moy- zes, a Šmeral, a Kuzmány és a Hviez­doslav utcák határolta területen Utolsó verskötete, mely 1964-ben jelent meg Végy karodra idő címmel, nemcsak ifjúságának, zaklatott éle­tének idézése volt, hanem a súlyos betegséggel küszködő író felelőssé­gének tudatosítása, a megbocsátó idő iránti reményének kifejezése is. Válogatott versei 1977-ben jelentek meg, ugyanezzel a címmel, a Koz­mosz Könyvek sorozatban. A válo­gatást Kormos István végezte, aki ezt írta Sinka Istvánról: ,,A puszták hajdani vándorkrónikásának is igaz­ságot szolgáltat az idő: egyre jobban elfoglalhatja irodalmi tudatunkban azt a helyet, amelyet kivételes tehet­sége megérdemel“. Zaklatott életét nemcsak társa­dalmi helyzete bonyolította, hanem azok a szemléleti tévedések is, me­lyeknek hirdetője lett a népi mozga­lom differenciálódásának éveiben. A szegénysor mélységéből jött, mé­lyebbről, mint bárki kortársai közül. Juhászok, pásztorok ivadéka, aki néhány évet gyerekeskedett Arany János városában, Nagyszalontán. Aztán az élet ősi parancsa őt is a bihari és békési puszták végtelen­jébe vetette, a kegyetlen nappalok­ba és a fekete éjszakába - fekete bojtárnak, ahonnét legfeljebb a kó- rótűz fényénél lehetett szemlélni a kegyetlen csillagokat. Első versét - papír híján - a csiz­maszárára írta. „Nem kellett kínlód­ni a verssel - írta később önéletraj­zában, a Fekete bojtár vallomásai­ban - Jött egyszerűen. Ott voltak a szilfák, szállt a pipám füstje, Guldi, a kis puli ott feküdt a szűrömön, s forró kis puha talpa volt... “ Az ősi, rideg pásztorvilág elevenedett meg verseiben, s a lázadást az ősök nevében is jogosnak tartotta. Sú- lyos-tiszta lázadása a „mély vilá­got“ idézte, ahonnét elindult: Kiáltanak az őseim: a pásztorok és a parasztok. S én, az úrköpött unoka értük most tengelyt akasztok. (Kiáltanak az őseim) A kisemmizett sorstársak iránti elkötelezettség forrósítja líráját, ,,A sok néma száj után / én már lázadó vagyok“ felismeréssel készíti a számvetést múlttal, jövővel (Csak ezer évig esküdött). Az orosz ki asz - szikusok és a Nyugat költőin, vala­mint a vásári ponyvákon keresztül vezetett az útja hiányzó műveltsége pótlásához s az olvasás öröméhez. Első versei még távol estek a nép- költészettől (Himnuszok Kelet kapu­jában, 1934), Ady hatása és a jobboldali sajtó által terjesztett, na- gyotmondó sámáni mámor és stílus­romantika ötvöződött szabadversei­ben. Dózsát idéző lázadása (Pusz­taszer megszállása) a népi mozga­lommal való találkozásával erősö­dött fel nála, a parasztmítosz irányá­ba tájékozódók munkássága megis­merésével. Főleg a népi lírikusok, elsősorban Erdélyi József hatására találta meg a népköltészet igazi for­máját. A Pásztorének (1935) című kötete már jelzi a megtalált utat, melynek kiteljesedése ezt követő köteteiben (Vád, 1939; Az élők fél­nek, 1940; Hontalanok útján, 1943) teljesedett ki. ösztönös lázadásában az anar­- a Nagypostával szemben - a kivi­telezőknek egy új színház építését is el kell kezdeniük. A kassai Állami Színház termé­szetesen a felújítás ideje alatt sem függeszti fel tevékenységét. Bemu­tatóikat és előadásaikat átmenetileg a Kelet-szlovákiai Vasmű Művelő­dési Házában, illetve a Smer Stúdió­ban tartják majd. A művelődési ház­ban az első premier október 16-án lesz. Ivan Stodola születésének 100. évfordulója alkalmából a Tea a sze­nátor úrnál című színmüvet mutatják be Milan Bobula rendezésében. Az új színházi évadban az Állami Szín­ház prózai részlege, opera- és ba­lett-társulata a művelődési házban, összesen 200 előadást tart. Ugyan­ennyit játszanak a Smer Stúdióban is, s a kerület városaiban 50 táj­előadást tartanak. Milan Mosáth, a Kelet-szlovákiai chista vonások is megtalálhatók, en­nek ellenére eljutott a népek testvé­riségének hirdetéséig. A szlovák népnek küldött üzenetében, a Kicsi nép nagy bánattal című versében írta: „a Duna-tájak kínja összeková­csol minket“. A pásztorélet idilljei, szerelmi örö­mei is megtalálhatók munkásságá­ban (Valaki a ligetben, Bődi Maris­ka), az „álmok betegének“ világké­pét azonban pesszimistává tette az „ősök“ és személyes sorsa. Balla­dái fájdalmas, megrázó kiáltásai a kilátástalan sorsnak, s az úri rend ellen harcolók elbukott küzdelmei­nek (Bozsár András, A Göncöl uta­sa, Virág ballada, Fábián Pista). Hozzátartozóinak balladai megjele­nítésétől sem riadt vissza (Anyám balladát táncol). Költészetében e té­ren a kísérteties elem sem ritka (Jósasszonyok balladája, Látták lúd képében szállni), s pásztormeséi némelyikét az irodalomkritika Bor­nemissza Péter ördögi kísértései szellemével rokonítja. Képzeletét a paraszti misztika foglalkoztatta, gondolkodásában viszont jelen volt a jobboldal által terjesztett paraszt­mítosz is. Denevérek honfoglalása (1941) című eposzának zavaros szimbolikája is bizonyítja, hogy a fajelmélet káros hatása munkássá­gát nem hagyta érintetlenül. Költői tevékenysége mellett no- vellisztikáját említhetjük. Első novel­láiban (Harmincnyolc vadalma, 1941) realista íróként jelentkezett. Kadocsa merre vagy (1944) című kisregényét tartják a legjobb prózai művének, melyben egy bojtárgye­rek öntudatra ébredésének útját raj­zolta meg. A Fekete bojtár vallomá­sai (1942) című önéletrajzi alkotása jócskán ellentmondásos, a jobbol­dali demagógia hatásától sem men­tes kötet. Derűs hangvételről árulko­dó novellákat a Fütyöri-történetek között találunk (Fütyőri és a hét vadász, 1940). Az 1936-ban Buda­pestre kerülő író prózai alkotásait általában a pesszimista életszemlé­let jellemzi. A felszabadulás után sokáig vitat­ták tevékenységét. 0 maga nem tudta elszánni magát korábbi állás­pontja felülvizsgálására, sőt a Kis­gazdapárt jobbszárnyának egyik szellemi képviselője lett. 1957-ben jelentkezett ismét. Verskötete mel­lett legújabb, a felszabadulás után írt elbeszéléseit is kiadták (Eltűnik a hóri domb, 1961). A Mesterek uccája (1967) és a halála után meg­jelent Szigetek könyve (1972) című elbeszélő költeményeiben ifjúságá­nak éveit idézte, ahogy ő maga írta: „... egy ember, egy költő életének legtitkosabb rejtelmeit...“ próbálta felmutatni. Németh László írta róla: ,,Ady óta nem volt költőnk, akiben ilyen mély, távoli dallamok jártak vissza. Ezek a dallamok a múlt kegyet­len, könyörtelen világát mutatják, a szegénységet, szegénysorsot vá­dolják. Kilencvenedik születésnap­ján azt a Sinka Istvánt idézzük, aki a lám, nem nagy dolog az élet“ kényszerű lemondásával a szépre és jóra érdemes szegényember-arc felmutatását tartotta a legfontosabb­nak FÓNOD ZOLTÁN Vasmű Művelődési Házának igaz­gatója elmondta, hogy a nyár folya­mán színháztermükben átalakításo­kat végeztek. így az Állami Színház megfelelő körülmények között kezd­hette el munkáját. A művelődési ház természetesen saját rendezvényei­ről, művelődéspolitikai munkájáról átmenetileg sem mond le. A klub- és szakköri tevékenységet nagyrészt az új városrészben levő székházuk­ban végzik, a nyelvtanfolyamokat pedig a városi művelődési központ, illetve a gépipari szakközépiskola speciális tantermeiben fogják meg­tartani. Továbbra is jó feltételei lesz­nek a Železiar néptáncegyüttesnek, az Impulz társastánc-csoportnak, a Tremolo modern tánccsoportnak, a kisszínpadnak és a bábjátszó cso­portnak. A művelődési ház a hagyo­mányaihoz híven a jövőben is terve­zi több vendégművész és együttes meghívását, s kiállítások szervezé­séről sem mond le. (-szák) Jirí Béhounek díjnyertes alkotása Színházfelújítás ÚJ SZÚ 6 1987. IX. 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents