Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-18 / 219. szám, péntek

A biztonságos világ megteremtésének garanciái

Mihail Gorbacsov cikke a moszkvai Pravdában és az Izvesztyijában

A moszkvai Pravda és az Izvesztyija tegnapi számában közölte Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának a cikkét A biztonságos világ megteremtésének garanciái cimmel.

Az élmúlt napokban kezdődött még az ENSZ közgyűlésének 42. ülésszaka. Ez a tény tette indokolttá e cikk megírását.

Az objektív folyamatok abba az irányba hatnak, hogy bonyolult és sokszínű világunk kölcsönös függősége, összefo- nódottsága egyre erősödik. Mindinkább szükség van egy olyan mechanizmusra, amely képes lenne felelősségteljesen és reprezentatív színvonalon megvitatni a közös problémákat, közösen törekedve az államok és népek különböző, akár ellentétes, de reális érdekeinek összehangolására, egyensúlyának megteremtésére. Alapgondolatait és küldetését tekintve az Egyesült Nemzetek Szervezete képezi ezt a mechanizmust. Meggyőződésünk, hogy az ENSZ képes e feladat teljesítésére. Ezért az első őszi napokban, amikor véget ér a szabadságok időszaka és a nemzetközi politikai élet felgyorsul, amikor a leszerelés terén fontos döntések lehetősége körvonalazódik, a szovjet vezetés hasznosnak tartja, hogy a huszadik század végének fő világpolitikai kérdéseivel kapcsolatos nézeteiről adjon tájékoztatást. Ez annál inkább is helyénvaló, mert az ENSZ Közgyűlésének ülésszaka e politika rendkívül fontos vetü- leteivel foglalkozik

Ezzel kapcsolatban természetesen mindenekelőtt azt kívánjuk megvizsgálni, hogy ma, másfél évvel az SZKP XXVII. kongresszusa után, mi a helyzet a nemzetközi biztonság átfogó rendszere megteremtésének gondolatával, amit a kongresszuson ismertettünk. Ezt a gondolatot sok állam támogatta. Aktívan közreműködtek barátaink - a szocialista országok és az el nem kötelezettek mozgalmának tagjai.

E cikk elsősorban arról szól, hogyan közelítjük meg mi az ilyen rendszer létrehozásának kérdését. Ugyanakkor véleménycserére szólító felhívásnak is szánjuk az ENSZ-tagországok és a világ közvéleménye felé.

I.

A huszadik század utolsó negyedére életünk anyagi alapjának változásai jellemzők, e változások tartalmukat és jelentőségüket tekintve forradalmiak. A történelemben az emberiség először volt képes sok olyan probléma megoldására, amelyek évszázadokon keresztül fékezték fejlődését. Az eddigi és az újonnan létrejövő erőforrások és technológiák szempontjából nincs akadálya annak, hogy a több milliárdos lakosságnak elegendő élelme legyen, megszerezze a műveltséget, biztosítva legyenek számára a lakásfeltételek és az egészségügyi gondoskodás. Az egyes népek és országok nyilvánvaló különbségei és eltérő lehetőségei ellenére olyan távlatok bontakoznak ki, hogy a Föld lakossága számára létrejönnek a megfelelő létfeltételek.

Ugyanakkor olyan veszély keletkezett, amely az emberi nem halhatatlanságát veszélyezteti. Ezért elkerülhetetlenül szükséges bolygónkon bevezetni az együttélés új szabályait, amelyek megfelelnek az új szükségleteknek és a megváltozott feltételeknek.

Vannak befolyásos erők, amelyek viszont - sajnos - továbbra is ragaszkodnak a nemzeti biztonság szavatolásáról alkotott elöregedett elképzelésekhez. Ennek következtében a világ olyan abszurd helyzetbe került, amikor rá akarják erőszakolni azt a nézetet, hogy a leghelyesebb út a szakadék felé vezető út.

Nehéz ugyanis másként értelmezni azt a véleményt, mely szerint az atomfegyverek állítólag lehetővé teszik a világháború elhárítását. Éppen azért nem egyszerű ezt megcáfolni, mert egyáltalán nem lehet bizonyítani sem. Azzal kell ugyanis vitába szállni, amit axiómaként terjesztenek elő: az atomfegyverek megszületése óta nem robbant ki világháború, ezért éppen ezek a fegyverek akadályozták azt meg. Mi viszont úgy gondoljuk, helyesebb azt mondani, hogy az atomfegyverek létezése ellenére is sikerült megakadályozni a világháborút.

Valamikor mindkét félnek csak néhány tucat atombombája volt, később mindkettőnél megjelentek a nukleáris rakéták százai és végül az arzenálok több ezer atomtöltetre duzzadtak. A szovjet és amerikai tudósok nemrégiben megvizsgálták, milyen összefüggés van a stratégiai stabilitás és a nukleáris arzenálok nagysága között, s közösen arra a megállapításra jutottak, hogy az USA és a Szovjetunió atomfegyvereinek 95 százalékát fel lehet számolni anélkül, hogy

megsértenék az egyensúlyt. Jó érv ez a ,,nukleáris feltartóztatás" stratégiájával szemben, amely őrült logika forrása. Úgy gondoljuk, még azt az öt százalékot sem kellene meghagyni. S akkor minőségileg új stabilitás keletkezik.

Senkit sem kívánunk kioktatni, de mi megértettük, milyen eredménytelen, ha pusztán csak megállapítjuk, hogy a világban a helyzet veszélyes. Ezért kezdtük keresni a választ a kérdésre: lehetséges-e napjainkban a nemzeti biztonság garantálásának olyan modellje, amely nem fenyegetne világméretű katasztrófával.

Ez a hozzáállás megfelelt azoknak az elképzeléseknek, amelyek az új politikai gondolkodásmód kidolgozása során alakultak ki, s amelyekre jellemző, hogy reálisan tekintenek arra, ami körülvesz bennünket, ami körülöttünk történik, valamint önmagunkra is. Továbbá az jellemzi, hogy elfogulatlanul viszonyulunk másokhoz, tudatosítva saját magunk felelősségét és biztonságát is.

Az új gondolkodásmód a szavak és tettek közti ellentétek felszámolását is jelenti. Cselekedni kezdtünk. Abból a meggyőződésből fakadóan, hogy az atomfegyverek jelentik a legnagyobb rosszat és a legszörnyübb fenyegetést, egyoldalú moratóriumot hirdettünk az összes atomrobbantásra, s e moratóriumot - nyíltan kimondom - tovább megtartottuk, mint kellett volna... Következett az 1986. január 15-én tett nyilatkozat, amely az atomfegyverek fokozatos felszámolásának konkrét programját tartalmazza Reykjavíki találkozónkon Reagan elnökkel ahhoz a nézethet közelítettünk, hogy a teljes nukleáris leszerelés szükséges és lehetséges.

Azután olyan lépéseket tettünk, amelyek elősegítették, hogy a nukleáris fegyverek két osztályának - a közepes ható- távolságú és a harcászati-hadműveleti rakétáknak - a felszámolása lehetővé váljon.

Véleményünk szerint a megállapodás lehetséges és reális. Ezzel kapcsolatban meg akarom említeni, hogy az NSZK kormánya olyan álláspontra helyezkedett, amely ezt bizonyos mértékben elősegíti. A Szovjetunió abból indul ki, hogy az erre vonatkozó szerződést az év végéig ki lehet dolgozni. Várható előnyeiről már sok szó esett. Nem fogom ezeket megismételni. Csupán azt akarom mondani, a megállapodás érzékeny csapást mérne az atomfegyverek korlátozott alkalmazásáról, valamint a nukleáris konfliktus ún. „ellenőrzött fokozásáról“ alkotott elméletekre. Más illuzórikus variánsok nem léteznek. A helyzet stabilizálódik.

A közepes hatótávolságú és harcászati-hadműveleti rakétákról szóló szerződés jó kezdet lenne az előrelépéshez a stratégiai támadófegyverek jelentős, 50 százalékos csökkentéséről - természetesen a rakétaelháritó rendszerek korlátozásáról szóló szerződés szigorú megtartása mellett - szóló tárgyalásokon való előrelépéshez. Feltételezem, hogy mindkét, fél akarata mellett az erről szóló megállapodás már a jövő év első felében elérhető lenne.

Ha elgondolkodunk az atomfegyverektől mentes világhoz vezető útról, már ma gondoskodnunk kell arról, miként szavatoljuk a biztonságot a leszerelés folyamán, annak minden szakaszában, s nemcsak gondolkodni kell róla, hanem meg is állapodni a béke megőrzésének mechanizmusait illetően, a nem nukleáris fegyverek lényegesen alacsonyabb szintjén.

Mindezeket a kérdéseket tartalmazták a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének létrehozására vonatkozo javaslatok, amelyeket más szocialista országokkal közösen terjesztettünk elő az ENSZ-ben.

Hogyan képzeljük el ezt a rendszert?

A biztonság terve, amit javasoltunk, mindenekelőtt a béke megőrzésére törekvő intézményekkel való kontinuitást és összhangot feltételezi. A rendszer az ENSZ Alapokmánya szerint az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében működhetne. Úgy gondoljuk, akcióképességét az Alapokmány előírásainak szigorú megtartása, az államok pótlólagos egyoldalú kötelezettségvállalásai, valamint a bizalomerősítést és a minden területen folytatott nemzetközi együttműködést (katonapolitikai, gazdasági, ökológiai, humanitárius stb.) célzó intézkedések szavatolnák.

Nem akarok előre jóslásokba bocsátkozni arról, hogy végül is miként nézne ki pontosan az egyetemes biztonság rendszere. Csak az a nyilvánvaló, hogy akkor

válhat valósággá, ha felszámoljuk az összes tömegpusztító fegyvert. Javasolok, hogy mindezeket vitassa meg egy független szakértői bizottság, amely következtetéseit az ENSZ elé terjesztené.

Én személyesen nem vonom kétségbe, hogy a független államok már most képesek garanciákat vállalni a nemzetközi biztonság terén Sok állam ezt teszi. A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság, mint ismeretes, kijelentette, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert. További példát jelentenek a szovjet-ameri- kai megállapodások az atomfegyverekről. Ezek a szovjet-amerikai kapcsolatok legérzékenyebb szférájában tanúsított visz- szafogottság és önmérséklet öntudatos megnyilvánulásai. S tulajdonképpen mi is az atomsorompó-szerzódés? Az államok nagyfokú felelősségtudatának egyedülálló példája. Ma már a valóságban léteznek azok a „téglák“, amelyekből fel lehet építeni a jövő biztonsági rendszerét.

A nemzetközi ügyek ésszerű, felelősségteljes és racionális elrendezésének szférája, igaz, hogy nem túl gyorsan, de mégis csak a szemünk előtt szélesedik. A nyíltság, a kölcsönös tájékoztatás, a kötelezettségek kölcsönös ellenőrzésének korábban ismeretlen normái lépnek életbe. Amerikai ellenőrző csoport látogat arra a területre, ahol a szovjet csapatok gyakorlatoznak, s az USA Kongresszusának tagjai megtekintik a krasznojarszki radarállomást, amerikai tudósok szerelik fel műszereiket a szovjet nukleáris kísérleti telep térségében. Szovjet és amerikai megfigyelők vesznek részt a másik fél hadgyakorlatain A helsinki folyamat keretében született megállapodásokkal összhangban közzé teszik a katonai tevékenység éves terveit.

A helyzet változására nem ismerek jellemzőbb és impozánsabb érvet, mint azt, ha egy atomhatalom kinyilvánítja hajlandóságát arra, hogy önként lemond a nukleáris fegyverekről. Ezek felváltása a hagyományos fegyverekkel - amelyek terén a NATO és a Varsói Szerződés között állítólag aránytalanságok vannak a VSZ javára - indokolatlan. Ha vannak aránytalanságok, akkor azokat fel kell számolni. Szüntelenül ezt hangoztatjuk, s előterjesztettük a probléma megoldásának konkrét módjaira vonatkozó javaslatokat.

A Szovjetunió mindezekben a kérdésekben úttörőnek számít, bizonyítja, hogy szavai és tettei között nincs ellentmondás.

És a védelemre fordított kiadások összehasonlításának a kérdése? Ezen még dolgozni kell.

Úgy vélem, kellő igyekezettel már két- három éven belül összehasonlíthatnánk a bennünket és a partnereinket érdeklő számokat, amelyek szimmetrikusan kifejeznék a két fél kiadásait.

Az atom- és űrfegyverekről folytatott szovjet-amerikai tárgyalások, a vegyi fegyverek betiltásáról szóló konvenció, amelynek megkötése már közel van, meggyorsítja az előrelépést - s ez meggyőződésem - az enyhülés és leszerelés felé.

Erős ösztönzést adhat ebben az irányban a ,.védelmi stratégiáról" és a „katonailag ésszerű védelemről" szóló megállapodás. Ezek a fogalmak az államok fegyveres erőinek olyan struktúráját feltételezik, hogy azok elegendők lesznek az esetleges agresszió visszaverésére, a támadó akciók lebonyolítására azonban nem. Az első lépés e felé: a nukleáris és más támadófegyverek ellenőrzött visszavonása a határokról azzal, hogy a határok mentén létrejönnek a kevés fegyverrel ellátott övezetek, a potenciális ellenségek között pedig a demilitarizált övezetek. Azonban alapvetően a katonai tömbök feloszlatására, az idegen területeken levő támaszpontok felszámolására, a külföldön levő csapatok hazatérésére kell törekedni.

Bonyolultabb az a kérdés, hogy milyen lehet a nukleáris konfliktus elhárítását szolgáló mechanizmus. Itt jutottam el az általános biztonság gondolatának legérzékenyebb pontjához: sok mindent kell átgondolni és kidolgozni. A nemzetközi közösségnek mindenesetre intézkedéseket kell kidolgoznia arra az esetre, ha megsértik az atomfegyverek alkalmazásának tilalmáról és felszámolásukról szóló szerződést, vagy ha kísérletet tesznek az ilyen megállapodás megsértésére. Ami a potenciális nukleáris kalózkodást illeti, nyilvánvalóan lehetséges és szükséges is előre mérlegelni és kidolgozni a kollektív intézkedéseket ennek a megakadályozására.

Minél hatékonyabb lesz ez a rendszer, annál előbb garantálja majd a nem nukleáris agresszió elhárítását és meghiúsítását.

Az általunk javasolt rendszer éppen olyan konkrét intézkedéseket feltételez, amelyek lehetővé tennék az Egyesült Nemzetek Szervezetének - a biztonság legfőbb és univerzális szervének - megbízható működését.

II.

A világ felosztása olyan 'államokra, amelyek rendelkeznek atomfegyverekkel és amelyek nem, magát a biztonság fogalmát is kettéosztotta. Az emberi élet szempontjából azonban a biztonság oszthatatlan Ebben az értelemben tehát nemcsak politikai, katonai és jogi, hanem erkölcsi kategória is. Etikai szempontból egyértelműen nem állja meg helyét annak a hangoztatása, hogy már csaknem fél évszázada nem volt háború. Mi az hogy nem volt? Hiszen a világban a regionális háború tucatjai robbantak ki!

Erkölcstelen úgy viszonyulni ehhez, mint valami másodrendű dologhoz. S nemcsak megengedhetetlen nukleáris fölényeskedésről van szó Az atomfegyverek felszámolása jelentős lépés lenne az államok közötti kölcsönös kapcsolatok valódi demokratizálása, az államok egyenlősége és egyenlő felelőssége felé.

Az átfogó biztonság kötelező érvényű feltétele az ENSZ Alapokmányának, s a népek azon jogának a tiszteletben tartása, hogy önállóan válasszák meg fejlődésük - forradalmi vagy evolúciós - útjait és formáit Ez a társadalmi status quo-ra is vonatkozik. Ez is kizárólag belső ügy. Ki kell zárni minden közvetett és közvetlen kísérletet a más országok ügyeibe való beavatkozásra, fejlődésük befolyásolására.

Úgyszintén megengedhetetlenek a hivatalban levő kormányok kívülről történő destabilizálását célzó törekvések.

Ugyanakkor a világközösség nem hagyhatja figyelmen kívül az országok közötti konfliktusokat. E szempontból meg lehetne kezdeni az ENSZ-főtitkár javaslatának megvalósítását, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett hozzanak létre nemzetközi központot a háborús veszély csökkentésére. Ennek érdekében fontolóra lehetne venni közvetlen összeköttetés létesítését az ENSZ- központ, valamint a Biztonsági Tanács állandó tagjainak fővárosai és az el nem kötelezett országok mozgalma elnökének székhelye között.

Úgy véljük, a bizalom és a kölcsönös megértés erősítése érdekében az ENSZ égisze alatt a nemzetközi ellenőrzés széles körű mechanizmusát lehetne létrehozni, amely a nemzetközi feszültség csökkentését, a fegyverzetkorlátozást célzó megállapodások, valamint a konfliktusos térségek katonai helyzetének ellenőrzését szolgálná. E mechanizmus érvényesülése során az ellenőrzés különböző formáit és módszereit alkalmaznák, annak érdekében, hogy megfelelő információkat szerezzenek, s ezeket azonnal az ENSZ-hez továbbíthassák. Ez lehetővé tenné, hogy objektív kép alakuljon ki az eseményekről, időben leleplezzék a háborús akcióra való készülődést, megnehezítené a váratlan támadást és így intézkedéseket lehetne hozni a háborús konfliktus megakadályozására, vagy pedig annak érdekében, nehogy a háború kiterjedjen és kiéleződjön. Arra a megállapításra jutottunk, a szembenálló felek csapatainak szétválasztására, vagy annak az ellenőrzése érdekében, hogy beszüntet- ték-e a harcot és megtartják-e a túzszüneti megállapodásokat, nagyobb mértékben ki kellene használni az ENSZ katonai megfigyelőinek intézményét és békefenntartó fegyveres erőit.

Természetesen egy konfliktus minden stádiumában szükséges széles körűen alkalmazni a viták és véleménykülönbségek békés rendezésének összes eszközét, felkínálni a közvetítői szolgálatokat a tűzszünet megkötése érdekében. Célszerűnek tartjuk a kormányon kívüli bizottságokra és csoportokra vonatkozó olyan elképzeléseket, hogy ezek elemezhetnék az egyes konfliktusos helyzetek okait, körülményeit és rendezésük módszereit.

A regionális biztonság garantálóivá a BT állandó tagjai válhatnának, amelyek kötelezettséget vállalnának, hogy lemondanak az erő alkalmazásáról, az ezzel való fenyegetésről, s ugyancsak lemondanának a demonstratív katonai jelenlétről. Ugyanis az ilyen eljárások jelentik a regionális konfliktusok egyik forrását.

Rendkívül fontos lenne, ha a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem érdekében az államok erősítenék és bővítenék együttműködésüket. Célszerű lenne az ENSZ keretében összefogni ezt a kérdést. Véleményünk szerint hasznos lenne az ENSZ égisze alatt létrehozni egy bíróságot, amely kivizsgálná a nemzetközi terrorizmus eseteit.

Úgyszintén hasznos lenne az apartheid - a nemzetközi helyzet egyik destabilizáló tényezője - elleni harc nagyobb mértékű koordinálása.

Véleményünk szerint a felsorolt intézkedések a béke és biztonság átfogó rendszerének szerves részét képezhetnék.

III.

Az utóbbi évtizedek eseményei és tendenciái ezt a fogalmat új vonásokkal és sajátosságokkal bővítették ki. Az egyik a gazdasági biztonság problémája. Nem biztonságos az a világ, amelyben egy egész kontinens az éhhalál küszöbén találhatja magát és amelyben emberek hatalmas tömegei csaknem folyamatosan alultápláltságban szenvednek. Nem biztonságos az a világ, amelyben számos országot és nemzetet az adósságok hurka fojtogat.

Az egyes országok vagy országcsoportok gazdasági érdekei tényleg olyan sokrétűek és ellentétesek, hogy az új világgazdasági rend koncepciójáról szóló megállapodás valóban nehezen elérhetőnek tűnik. De mint reméljük, itt is hatnia kell az életösztönnek. Ez az ösztön biztosan megnyilvánul, ha sikerül eligazodnunk a prioritások egész láncolatában és tudatosítanunk, hogy léteznek a visszafordíthatatlanságukkal fenyegető körülmények és hogy már eljött az ideje a múltból örökölt, megcsontosodott politikai gondolkodásmód feladásának: ez a világ már nem a nagyok és erősek „létérdekeinek“ szférája.

A kor parancsa arra utasít bennüket, hogy az egyszerű, józan ész számos normáját a politika kategóriájába emeljük. A bankhitelek kamatainak csökkentéséről és a legkevésbé fejlett országok számára nyújtott további előnyök kidolgozásáról szóló megállapodásra vonatkozó javaslatunkat távolról sem a jótékonyság diktálja. Ez mindenki számára előnyöket jelent, s ezek az előnyök teremtik meg a biztonságos |övőt. Ha a fejlődő világ adósság- terhei csökkennek, nagyobb lesz a valószínűsége a biztonságos lövőnek. Valamennyi fejlődő ország adósságtörlesztését az éves exportbevételek szintjére lehetne csökkenteni, hogy ez ne váljon fejlődésük akadályává. Az is lehetséges, hogy a fejlődő országok exportcikkekkel törlesszék adósságaikat, továbbá hogy a hitelező országok megszüntessék a különböző diszkriminációs akadályokat és arra is mód nyílna, hogy a törlesztési határidők meghosszabbításakor ne számoljanak fel további kamatokat.

Ezekhez a javaslatokhoz különbözőképp lehet hozzáállni. Nem kétlem azonban, hogy a nemzetközi közösség nagyobb része tudatosítja a fejlődő világ adósságterheinek megkönnyítését szolgáló azonnali akciók szükségességét. Ha ez így van, hozzá lehetne fogni a program közös kidolgozásához.

Az a szó, hogy „közös", a mai világ számára rendkívül fontos. A leszerelés és a fejlesztés közötti összefüggés - amit a New Yorkban nemrég rendezett nemzetközi konferencia is megerősített - a gyakorlatban akkor valósulhat meg, ha az erősek és gazdagok közül senki sem áll félre. Már korábban kifejtettem véleményemet, hogy a Biztonsági Tanács tagállamainak legfelsőbb vezetői közösen megvitathatnák ezt a problémát és kidolgozhatnák megoldásának módját. Ezt a javaslatot most megerősítem.

ökológiai biztonság. A szó szoros értelmében veszélyes, ha a folyók medrében mérgező anyagok áramlanak, ha a felhőkből savanyú eső esik, a városokat és egész területeket az ipar és közlekedés által kibocsátott szennyeződés fojtogatja, s ha az atomenergia-ipar fejlődése elfogadhatatlan kockázattal jár. Ezt már sokan nem spekulatív módon, hanem saját tapasztalataikra való tekintettel konkrétan értelmezik. A világ korábbi értelmezésére jellemző biztonság - „ez bennünket nem érint" - eltűnt. Azt szokták mondani, hogy egy rossz tapasztalat felér az éveken át folytatott kioktatással. Számunkra ez a tapasztalat Csernobil volt...

Az ember és a természet közötti viszony szörnyű formát öltött. Az ökológiai biztonság problémái mindenkit érintenek, a gazdagokat és a szegényeket egyaránt A környezetvédelem és az erőforrások ésszerű kihasználásának globális stratégiájára van szükség. Javasoljuk, hogy ezt a stratégiát az ENSZ szakosított prog- ram|a keretében is kidolgozzák.

(Folytatás a 4. oldalon)