Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-11 / 186. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1987. augusztus 11. XL. évfolyam 186. szám ★ Ára 50 fillér Hozzászólás a vállalati törvény tervezetéhez Nagyobb önállóság, nagyobb felelősség MIHALI DÁNIEL, a Jesenskéi Állami Gazdaság termelési igazgatóhelyettese: A vállalatról szóló törvénytervezetet többször is áttanulmányoztam, s természetesen megvitattuk gazdaságunk vezetőségében is. A kilátásba helyezett nagyobb önállóság az egyik olyan téma, ami különösen foglalkoztat bennünket, s amelynek a keretei ma még beláthatatlanok. A másik kérdéskör - amelyben parázs vita alakult ki közöttünk - hogy kik legyenek a vállalati önigazgatási tanács tagjai. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a mi körülményeink között ez a testület csak formális legyen, tehát olyan emberekből álljon, akik fenntartás nélkül segítik, támogatják az igazgató elképzeléseit, döntéseit. Ennek az elképzelésnek a hívei azzal érveltek, hogy gazdaságunk dolgozói, különösen pedig a termelési szféra képviselői nem rendelkeznek kellő közgazdasági ismeretekkel, így a bonyolult kérdésekben nem tudják a legjobb megoldást javasolni a gazdaság vezetőjének. És ebben van is némi igazság. Ezzel szemben az én álláspontom az, hogy igenis meg kell találni a megfelelő embereket az önigazgatási tanácsba, legyen ott egészséges vita, vegyék figyelembe minden egyes tag észrevételét, javaslatát. Persze, hogy ne kerülhessenek laikusok a testületbe, ez a párt- szervezeten és a szakszervezeten múlik majd, ha úgy tetszik, a kollektív irányítás biztosítása lesz egyik legfontosabb feladatuk. Nagyon fontos szerepe lesz a párt- szervezeteknek az elkövetkező időszakban a felvilágosító tömegpolitikai munkában is. Bármennyire hozzáértő ugyanis a vezetés, eredményt csak a dolgozók támogatásával tud elérni. A legfontosabb feladat tehát az emberek gondolkodásmódjának formálása és az új feltételekhez igazodó átalakítása. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy csupán a pártoktatás keretein belül ezt el tudnánk érni, ezért nagyon fontos ismeret- forrásnak tartom a mezőgazdasági élüzemek látogatását, a progresz- szív termelési tapasztalatok átve- vését, általánosítását is, különös tekintettel a munkaszervezés és a javadalmazás hatékony formáira. Szovjet kitüntetés Vdsil Bil’aknak (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntette ki Vasil Bil’akot, a CSKP KB Elnökségének tagját, a KB titkárát. A kitüntetést 70. születésnapja alkalmából a CSKP és az SZKP, Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti barátság és együttműködés fejlesztéséhez való hozzájárulása elismeréseként ítélték oda Vasil Bi- l'aknak. A kitüntetésről szóló rendeletet Andrej Gromiko, a legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke és Tengiz Mentesasvili, az elnökség titkára írta alá. SZOVJET-AMERIKAI KONZULTÁCIÓK Gustáv Husák elvtárs átnyújtja a kitüntetést Vasil Bil’ak elvtársnak (Telefoto - ČSTK) A vegyi fegyverek betiltásáról (ČSTK) - Genfben tegnap befejeződött a vegyi fegyverek betiltásáról szóló szovjet-amerikai konzultációk hatodik fordulója. A konzultációk az 1985. évi genfi szovjet-amerikai csúcstalálkozón született megállapodás értelmében folynak. Megvitatták azokat a kulcskérdéseket, melyek megoldása hozzájárulhat a vegyi fegyverek teljes, hatékony és ellenőrizhető betiltásáról, valamint gyártásuk ipari bázisának megsemmisítéséről szóló nemzetközi egyezmény megkötéséhez. A szovjet küldöttség részletesen kitért a vegyi fegyverek betiltását célzó erőfeszítéseire, melyeket a leszerelési konferencián augusztus 6-án terjesztett elő Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. Szóba került egy amerikai küldöttség látogatásának lehetősége a Sihani város melletti katonai objektumba, ahol megismerkednének a vegyi fegyverek egyes típusaival, valamint azok megsemmisítésének technológiájával. Az amerikai csoport ezenkívül megtekintheti a Csa- pajevszk város mellett épülő, a vegyi fegyverek megsemmisítésére szolgáló különleges üzemet is. Megállapodás született ezen kívül egy szovjet delegáció amerikai látogatásáról is a Tooelben levő, a vegyi fegyverek megsemmisítésére szolgáló amerikai objektumba. A szovjet fél a konzultációkon hangsúlyozta, hogy az amerikai kormánynak a bináris fegyverek gyártására vonatkozó terveinek megvalósítása súlyosan bonyolíthatja a vegyi fegyverek tilalmáról a megállapodás megkötését. A szocializmus javára végzett áldozatos munkáért Vasil Biľak elvtársnak 70. születésnapja alkalmából a legmagasabb csehszlovák kitüntetéseket adták át (ČSTK) - Béremelést, a munkahelyi faji megkülönböztetés megszüntetését és a bányákban az alapvető biztonsági intézkedések bevezetését követelve tegnapra virradó éjjel több mint 280 ezer délafrikai bányász lépett sztrájkba. A tiltakozó megmozdulást a kb. 200 ezer tagot tömörítő Bányászok Nemzeti Szakszervezeti Szövetsége (NUM) szervezte. 28 arany- és 18 szénbánya szüntette be a munkát. A sztrájk legális, mivel a NUM- nak a munkáltatókkal folytatott tárgyalásai nem vezettek eredményre. James Mokhlatxi, a NUM elnöke hangsúlyozta, céljuk eléréséig folytatják a sztrájkot. Cyril Ramaphosa, a NUM főtitkára a sztrájk kezdetét sikeresnek minősítette. Rámutatott, több mint 80 ezer olyan bányász is bekapcsolódott az akcióba, akik nem tagjai a szövetségnek. A dél-afrikai hatóságok kezdettől fogva igyekeznek megtörni a sztrájkot. Az első rendőri jelentések szerint az Orani tartományban gumilövedékekkel lőttek a sztrájkolók közé, egy bányászt megsebesítettek, tizet pedig letartóztattak. (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában átadta a legmagasabb csehszlovák állami kitüntetéseket Vasil Bil’aknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának 70. születésnapja alkalmából. A Csehszlovákia Kommunista Pártja javára szerzett érdemeiért, a szocialista társadalom építése terén kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdításához való jelentős hozzájárulásáért Vasil Bil’aknak a CSKP KB Elnöksége javaslatára a köztársasági elnök másodízben adományozta a Szocialista Munka Hőse címet, a Szocialista Munka Hőse címmel járó aranycsillagot, valamint a Klement Gottwald Érdemrendet. Az átadási ünnepségen részt vettek. Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Ladislav Adamec, Karel Hoffmann, Alois Indra, Miloš Jakeš, Antonín Kapek, Josef Kempný és Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Jan Fojtík, Josef Haman, Vladimír Herman, Ignác Janák és František Pitra, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo és Jind- ŕich Polednik, a CSKP KB titkárai, Marie Kabrhelová és Miroslav Zavadil, a CSKP KB Titkárságának tagjai, valamint Jaroslav Hajn, CSKP KERB elnöke. Gustáv Husák elvtárs a CSKP Központi Bizottsága s szervei, a pártvezetőség jelenlevő tagjai nevében és a saját nevében is nagyra értékelte Vasil Bil’ak elvtársnak pártunk, államunk és a szocialista társadalmunk javára kifejtett sokéves, CSKP-küldöttség utazott az USA-ba (ČSTK) - Az Egyesült Államokba utazott tegnap Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége Michal Štefaňáknak, a CSKP KB tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével. A delegáció Chicagóban részt vesz az Egyesült Államok Kommunista Pártjának XXIV. kongresszusán. A Ruzynéi repülőtéren a küldöttséget Radoslav Klein, a CSKP KB osztályvezető-helyettese búcsúztatta. áldozatos és alkotó tevékenységét, jelentős hozzájárulását Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának formálásához és megvalósításához. Méltatta a Szovjetunióval és a szocialista közösség más országaival való barátság és együttműködés elmélyítésében szerzett érdemeit, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének, valamint a demokratikus és haladó erők együttműködésének megszilárdítására tett erőfeszítéseit. Szólt a jubiláns életútjáról, arról, hogy a szegény falusi fiú a legfelsőbb párt- és állami tisztségekig jutott el, s állandóan, fáradhatatlanul küzdött a dolgozók érdekeiért. Nagyra értékelem az élethez való optimista viszonyodat, amelyben fontos az az eszme, amelyért az ember küzd - mondotta a továbbiakban Gustáv Husák elvtárs -, a szoci(Folytatás a 2. oldalon) VASIL BIĽAK ELVTÁRS ÉLETRAJZA (ČSTK) - Ma tölti be 70. életévét Vasil Biľak elvtárs, a CSKP Elnökségének tagja, a KB titkára, a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagja, a Népi Kamara képviselője. 1917. augusztus 11-én a Svidníki járásban levő Krajná Bystrá községben született. Nehéz feltételek között, szegény kisparaszti családban nőtt fel, s kora gyermekéveiben elvesztette szüleit. A Hradec Krá- lové-i F. Rousek cégnél szabónak tanult. Egyúttal itt szerezte meg az osztályharccal és a munkásszolidaritással kapcsolatos első tapasztalatait és ismereteit. Cseh munkáskörnyezetben formálódott és érett meg mély internacionalizmusa, amely egész további életét jellemzi. A proletárfiúból művelt forradalmár lett, aki gyorsan megértette, hogy a kizsákmányoló társadalom ellen engesztelhetetlenül harcolni kell. Tizenkilenc éves korában belépett a vörös szakszervezetekbe. Bratislavába való érkezése után szabósági munkásként dolgozott. A cseh munkásosztályhoz és a cseh nemzethez fűződő személyes kapcsolata annyira szilárd volt, hogy nem hagyhatta elítélés nélkül a köztársaság hitleri fasizmus és íudák kisegítői általi szétzúzását. Igazi hazafiként őszintén és a csodálat érzésével viszonyult a Szovjetunióhoz és hős népéhez. Ez a hazafias és internacionalista meggyőződése arra ösztönözte, hogy aktívan részt vegyen a szlovák nemzeti felkelésben, 1945-ben pedig belépjen a kommunista párt soraiba. Hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása után Vasil Biľak elv(Folytatás a 2. oldalon) Dél-afrikai Köztársaság Sztrájkba lépett 280 ezer bányász