Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-06 / 182. szám, csütörtök
Legfontosabb: az alkotó gondolkodás fejlesztése Az országos matematikatanítási szemináriumról Az emberi akarat maradandó Lipcsey György tárlata a Csallóközi Múzeum Galériájában A matematika és tanítása a tudományos-technikai forradalom korában olyan tényező, amelynek minden fejlett társadalom megkülönböztetett figyelmet szentel. Teljes mértékben igazolódott ez a megállapítás a Považská Bystricá- ban minap megtartott országos matematikatanítási szemináriumon is, amelyen az előadók meggyőzően mutattak rá a matematika szerepére a társadalmi élet csaknem minden területén. A szemináriumot a múlt év tavaszán megtartott szlovákiai matematikatanítási konferencia határozata értelmében rendezték meg azzal a céllal, hogy felülvizsgálja az ott hozott határozatok teljesítésének az ütemét és mértékét, s újrafogalmazzon néhány aktuális matematikatanítási feladatot. A munka túlnyomó része három szekcióban folyt. Az alapiskolai szekcióban a pedagógusok megismerkedhettek az új program általános bevezetésének tapasztalatai alapján átdolgozott 5-8. osztályos matematika-tanter- vek új vonásaival, tartalmával, és a készülő új tankönyvek szerkezetével, módszertani koncepciójával. Olyan fontos és a jelenlegi matematikatanítás által nem kellő mértékben értékelt és kezelt kérdéskörnek, mint a térszemlélet fejlesztése, a szemléletesség szerepe és funkciója a matematikatanításban, szintén kellő figyelmet szenteltek. Érdeklődést keltett a Matboj elnevezésű differenciált feladatmegoldó verseny szervezésével és értékelésével foglalkozó beszámoló is, és sorolhatnám tovább a programot olyan témákkal, mint az egyenletek megoldása, a százalékszámítás elsajátításával kapcsolatos vizsgálat eredményei stb. Egész sor érdekes témakört vitattak meg a középiskolai szekcióban, az analízistanítás néhány módszertani kérdésétől a függvényeken keresztül egészen a kombinatorika tanításának speciális témaköréig. Ezekben a szekciókban több előadó is foglalkozott az oktatási folyamat általánosabb kérdéseivel, így a gimnáziumi matematikatanítás hatékonyságával, az értékeléssel és az osztályozással a középiskolákban, a tanulók felkészítésével a főiskolai felvételi vizsgákra stb. Jelenleg mind az oktatásügy vezetését, mind az iskolaigazgatókat és pedagógusokat leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogyan lehet hatékonyabbá tenni az oktató-neve- lő munkát a számítástechnika és az elektronika iskolába való bevezetésével. Ezt a kérdéskört több előadó felvetette, az elmondottakat számítógépekkel is szemléltetve. A számítástechnika alapiskolai alkalmazásáról csak egy előadó szólt, s ez érthető, mivel a számítógéppel való ellátásban a középiskolák részesülnek előnyben. Abban a 12 iskolában, ahol kísérletek folynak a számítástechnika alkalmazására az oktató-nevelő munka hatékonyabbá tételére, egész sor technikai nehézséggel kerülnek szembe a kísérlet résztvevői, s ez elsősorban a számítógépek és magnetofonok gyakori meghibásodásából adódik. De gondot okoz a didaktikai programokkal való ellátottság kezdetleges szintje és minősége is. Baj, hogy még csak most fogják megoldani a didaktikai programkészítés intézményesítését, a pedagógusok programkészítő tevékenységét és irányítását valamint a programok árusítását. Emiatt nemcsak az alapiskolai számítógépes kísérlet során jelentkeznek nehézségek, hanem a középiskolákban is, hiszen - mint ismeretes - a gimnázium 1. és 2. évfolyamában kötelező tantárgyként tanítják az informatikát és számítástechnikát. A szakmunkásképző intézetekben és a szakközépiskolákban pedig egy témakörön belül oktatunk számítástechnikai ismereteket. A középiskolákban komoly gondot okoz a számítógépekkel való ellátottság minimális szintjének elérése, ami egy számítógépes osztályt jelent, 8-10 személyi számítógéppel. A résztvevők sürgették a pedagógusok szakirodalommal való ellátásának javítását, beleértve a tankönyveket és a módszertani segédkönyveket is. Külön hangsúlyozták a számítógépek szervizhálózata kiépítésének szükségességét. Az oktatóprogramok készítése céljából olyan munkacsoport létesítésére tettek javaslatot, amelyben pedagógus, programozó és pszichológus (esetleg képzőművész) dolgozna közösen egy-egy programon. Itt jegyzem meg, hogy ilyen munkacsoport Banská Bystricában, az Učebné pomôcky vállalaton belül már megalakult. Ezen a fórumon is szorgalmazták a tanárok megfelelő szakmai felkészítését a számítástechnikai ismeretek tanítására és a számítástechnika alkalmazására a különböző tantárgyak tanításában. A matematikatanítás színvonalának további emelése érdekében sürgették, hogy az irányító szervek minden szinten biztosítsanak nagyobb teret a pedagógusok alkotó készségének, támogassák és rendszeresen értékeljék ezt a tevékenységet. Javasolták olyan példatár kidolgozását, amely a tanulók alkotókészségét fejlesztené. Kérték a különböző matematikai versenyek és olimpiák felülvizsgálatát olyan szempontból, hogy ezek ne vezethessenek a tanulók túlterheléséhez, ugyanakkor segítsenek felszínre hozni a matematikai tehetségeket. A gimnáziumi tanárok azt javasolták, hogy az illetékesek vegyék fontolóra a matematikai érettségi vizsga jövő tanévben érvénybe lépő új rendszabályának módosítását (az új vizsgarend értelmében matematikából csak írásbeli érettségi záróvizsga lesz). Megállapították, hogy csak az írásbeli forma matematikából nem elégséges. K ritikusan, de tárgyilagosan mutatott rá a szeminárium matematikatanításunk néhány fogyatékosságára, ilyen a pedagógusok munkájában tapasztalható konzervativizmus; ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a tanárok nagyobb súlyt helyeznek az ismeretek közlésére, mint az alkotó gondolkodás fejlesztésére. A szeminárium megjelölte azt az utat is, amelyet a matematikatanításnak követnie kell, hogy teljesítse a reá háruló társadalmi feladatokat és eleget tegyen az elvárásoknak. Fontos, hogy a szeminárium résztvevői - akiknek nagy része kerületi és járási módszertani szakember volt - kerületükben és járásukban terjesszék azokat a gondolatokat, amelyekkel a szeminárium foglalkozott. Dr. BÁLINT LAJOS kandidátus Egy mítoszt szeretnék szétoszlatni. Jelesen azt, hogy Lipcsey György csak a csallóközi parasztsors ábrázolója, vagyis hogy még mindig az, aminek a hetvenes évek küszöbén indult. Akkor valóban úgy látszott, elreteszeli világra néző ablakát, s csak azokról az érzésekről tudósítja tárlatnézőit, amelyek közvetlen közössége adottságairól, kitartásairól és gyarlóságairól beszélnek. Figuráival ekkor szinte egyetlen gesztus kifejezésére összpontosított Lipcsey, a kétkezi munka halk, ám dinamikus magasztalására. Ma már csak az önámító provincializmusban ringatózó ember zárhatja öt a parasztábrázolás e skatulyájába, az, aki nem hajlandó látni, hogy Lipcsey szobrainak világa szétfeszíti annak a ,,közmegegyezéses“ értékrendnek a sémáját, amelynek a romantikus színezetű dekorativitás a legfőbb ismérve. Aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy Lipcsey már másféle létezések közelségét, idegensé- gét is elviselhetővé akarja tenni számunkra. Elsősorban azonban önmaga számára, hiszen ő, talán abból adódóan, hogy elkerülték az akadémia különböző áramlatai, később pedig a hivatalos megrendelések is, személyes szobrászait hozott létre. Ez alatt azt értem, hogy a világot, s benne szobrait, saját kínjain, individuumán keresztül igyekezett megérteni, megmutatni és elfogadtatni. Mellesleg: szerencséjére, hiszen éppen a minden értelemben magárautalt művész próbatételeiben kellő súlyúvá edződött személyisége hitelesíti azt, amit megalkotott A munkától való racionális megrészegülés embere Lipcsey. A megingottak fölé emelke-' dik, hogy az ő tanulságukra szobraiban megérzékítse azt, amit megany- nyi értékváltás közepette is maradandónak hisz: az akaratot. Az akaratot, amely sosem adja föl a reményt. Élni kell, sikoltják, dúdolják, súgják, sugallják szobrai, mert az élők alapvető kötelessége az élet. Az élet pedig szerelem és barátság, változás és állandóság, múltvizsgálat és jövőféltés, kételkedés és bizakodás. S e nyolc fogalommal akár Lipcsey koncentrációs terének határállomásait is jelölhetnénk. Az élet helyett azonban maradjunk a szobrászat kézzel foghatóbb tanúságtételénél. Annál is inkább, mert az utóbbi fél évtizedben már nemcsak egyéneket, figurákat, hanem mindnyájunk tudatában.honoló östípusokat is alkot. Heverő, könyöklő, álló, katedrálisként egybeboruló alakzatokat, amelyek legkevésbé sem hasonlatosak a mai emberhez - de ki tudja, nem hasonlita- nak-e a félmillió évvel ezelőtti őselannak, visszahúzódónak minősíthető szobrászunk vagy azt a semmit-, ugyanakkor sokatmondó címet adta nonfigurális szobrainak, hogy Formák, vagy számokkal, mondhatni, leltári vagy személyi számmal látta el őket, tudván, hogy e kettő csak megnevezésében, lényegében nem különbözik. Olyan ritmikai és formai elemeket alkalmazott rájuk, amelyeket kövek, fák, növények elmerülő figyelése közben dolgozott ki, s ez panteisztikus szemléletre utal. És arra is, hogy járja az önképzés nemzetközi mesteriskoláját. Az egyiptomi fafaragókon, a reneszánsz márványcsiszolókon, Barla- chon, Moore-on át egészen a két Szervátiuszig és a mi Nagy Jánosunkig. A tárlaton is látható, hogy stiláris alakulása a realisztikus, már- már naturalisztikus kisplasztikától a groteszken át az absztraktig vezetett. Igaz, Lipcsey groteszk világlátásáról aligha bizonyosodhat meg a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) tárlat közönsége, hiszen ilyen indíttatású szobrai nem kerültek közszemlére. Otthon, hegyétei (Kút- niky) műtermében maradt például a Gyííí, vagyis a hintalovon lovagló paraszt, a fejetlen Hintaló órával, a Piros harangozó bohóca és a remekbe szabott Zöld harangozó kiszolgáltatottságig mezítelen fölfújt hasú emberkéje, na és a tüskén ücsörgő Bohóc is, amellyel önmaga művészi pályájának tüskéit teszi nevetség tárgyává. Az életművet összegző szándékkal bemutatni kívánó tárlatról hiányoznak e groteszk ihletésű szobrok, amiként kirívó az is, hogy egy női akt részlete került a fő falra, mintegy a kiállított anyagot szimbolizáló alkotásként. Lipcsey szobrászatára nem ennyire leegyszerűsítve jellemző a corpus, vagyis a test (s kiváltképp nem a női test, s az általa kifejezhető szépségeszmény). Persze, e tárlatrendezői fogyatékosságok ellenére is kiolvasható a mintegy hetven szoborból, hogy a stiláris átmenetek és váltások csupán kisebb részt köszönhetőek az említett nemzetközi mesteriskolának, nagyobb részt Lipcsey konok következetességének tulajdonítható. E következetesség lényege: mindent bejárni, megismerni, ami a szobrászatban létezik, s a tapasztalatok kereszttüzében gyúrni- csiszolni önmagam formanyelvét. Vagyis ő nem keresgél, hanem egyszerűen: talál. Mondhatnánk, köny- nyű neki, hiszen mindig ugyanazt mondja: az ember elpusztíthatatlan. Ha egy érintéstől vagy büvszótól figurái megelevenedtek volna a tárlatnyitón, azzal a természetességgel illettek volna bele a nagy emberseregbe, mintha öröktől fogva ott lettek volna, velük. Velünk. Mert Lipcsey szobraiban az a legmegragadóbb, hogy telítve vannak emberi érzéssel, azzal a hittel, amit Ottlik úgy szöve- gezett meg, hogy „folytonosan összefüggünk egymással“. A befogadót szüntelen önvizsgálatra, mi több, rejtetten önösszeszedésre is sarkallja a megmunkált anyagból rendületlen nyugalommal sugárzó erény: a szófukar hűség a szeretet- hez, a tisztességhez, ugyanakkor a konok, de ártatlan erőhöz is. Tragikusan balladás légkör övezi valamennyi szobrát: izgalmas nemes modernségüket ez adja. A Csallóközi Múzeum Galériája ban, illetve udvarán közszemlére tett szobrok láttán sokakkal együtt bizakodással állítom: az idő megtartja ezt a szobrá- szatot. SZIGETI LÁSZLÓ TÁTRAI ÉLETKÉPEK Kilépek a lakásból és két hétre a mindennapos körforgásból is. Nem viszek magammal sem rádiót, sem hordozható tévét, eltökéltem, hogy még újságot sem veszek a kezembe. Erre a tizennégy napra a szakemberek javallata szerint kikapcsolom magamból az egész világot. Talán a középkorban ostromolták ekkora vehemenciával a várakat, mint ahogy ez a turistasereg rohamozza a Csorba-tóra tartó villanyvonatot. A szerelvény már zsúfolva érkezett Poprád felől, Starý Smokovecen mégis felkapaszkodtunk vagy százan. Pihegve kapkodunk levegőért a döcögő, zakatoló szaunában. Vyšné Hágyban valahonnan nagyot kurjant a vasutas:- Tíz percig állunk, bevárjuk az ellenvonatot. Aki nem ül, követi a vasutasok példáját, szederjes arccal tántorog le az enyhet adó lombok alá. Aztán feltűnik a várt vonat, s mi újult erővél rohamozzuk meg a szerelvényt. Már-már becsukódna az ajtó, amikor az állomásfőnök kétségbeesetten kiáltja:- Emberek, a mozdonyvezető meg lent maradt! Elcsukló hang hallatszik a kocsi belsejéből:-Tolakodjon csak fel ő is. Hadd tudja meg, milyen öröm nyáron a Tátrában vonaton utazni! Autóbusznyi magyarországi turistacsoport áll előttem a söntés előtt. Sörért sorakozunk. A csapos felfigyel a magyar beszédre, körülnéz, aztán megkérdi:- Forint nincs? Ha van, adok azért is, megy át az asszony, sokat akar vásárolni - mondja cinkos mosollyal. Előkerülnek a tíz- és húszforintosok, habzik a sör, fütyörészve tüsténkedik a fehérkötényes fiatalember.- Nekem csak koronám van, de azért mérje meg tisztességesen - mondom neki, amikor elém rakja a félig telt papírpoharat. Rámvillan a szeme:- Mi maga, ellenőr? - kérdi kissé bizonytalanul.- Csak újságíró. Rámnéz, valamit sziszeg a foga között, dühösen visszaveszi a poharat, s egy másikból löttyint rá, egy jókora adag - habot. Az erdőben kapott el bennünket a zivatar. Bőrig ázva, vacogva kaptatunk a Köpataki-tóhoz, dideregve lépünk a drótkötélpálya állomásánál lévő presszóba. Kisvártatva négyen nyitnak be, leülnek a szomszéd asztalhoz. Magyarul szólal meg az egyik:- Azért rongy ember vagy te, Jenő. Tegnap este fogadtad meg a bárban, hogy többé már nem ázol el, s lám, hogy nézel ki! Harsány nevetés, s valahogy már én sem fázom annyira... Felirat a Podtatran szövetkezet ólomkristály tárgyakat árusító boltjának ajtaján: „Szabadságolás miatt az üzlet ideiglenesen 15.45-től 16.30- ig tart nyitva.“ Alatta még egy cédula: „16.15-től gyűlésen vagyok“. Nem hiszek a szememnek, hüledezve olvasom el még egyszer a szöveget. Ez a bolt bizonyosan a rekordok könyvébe való. Nincs ugyanis a világon még egy olyan üzlet, amely olyan rövid ideig tartana nyitva, mint ez. Főleg akkor, ha az elárusító - jó hazai szokás szerint - később érkezik és hamarabb zárja be a boltot... Nemzetközi röplabda-torna a szálló vendégei között. Izgatottan számolgatjuk, mennyivel kell nyernünk az utolsó mérkőzésen, hogy mi legyünk az elsők. Megszólal az egyik vendég:- Ha szólnánk az endékásoknak, sörért biztosan odaadnák a meccset. A többiek lehurrogják. Én még játék közben is azon meditálok, hogy tényleg ennyire a vérünkbe ivódott a bundázás, az ügyeskedés? Az ösvények rövidítése tilos! - olvashatjuk mindenfelé a feliratot a turistautakon szlovákul, németül és magyarul. A kitaposott fű és más erdei növény láttán nyilvánvaló, hogy egyre többen fittyet hánynak az utasításnak. Pedig itt rendszerint senki sem siet, a rövidítésekkel húsz, vagy esetleg ötven métert nyer. És mégis. Sokan itt is ugyanúgy viselkednek, mint otthon. Nincsenek senkire és semmire sem tekintettel, csörtetnek előre. Mindenáron. Ma kezdődik a nemzetközi Rysy-túra, amely egyre népszerűbb idehaza és külföldön is. Nem is csoda, hiszen ez egyike a leghangulatosabb hazai ifjúsági rendezvényeknek. A szép, mondhatni romantikus környezet, a Rysy megmászása, amely nem kis fizikai erőfeszítést igényel, továbbá a sokféle közös szórakozás lehetősége, valamint a számos szellemi vetélkedő vonzza a fiatalokat. Akik politizálnak, felidézik Lenin kimagasló egyéniségét, világraszóló tetteit, tanításait is. Nem a közhelyek és a szóvirágok szintjén, hanem életkoruknak, életszemléletüknek megfelelő módon. Üdvös lenne, ha a fiatalok művelődését és szórakozását szervező-irányító illetékesek végre jobban felfigyelnének a Rysy-túra mind nagyobb népszerűségére, sikerére, s további munkájukban az eddiginél sokkal jobban kamatoztatnák a tapasztalatokat. Mert ma még elég kevés hazánkban az ilyen vonzó és tartalmas rendezvény. És sajnos elég sok a ténfergő, álértékekért és talmi csillogásért rajongó fiatal. Két nap telt el, vagy talán három, amikor megkerestem, hol árulnak újságot, s estére bizony megnéztem a híradót is a szálloda előcsarnokában. Ki tudja, hányadszor jöttem rá arra, hogy az ember nem tud kilépni a világból. Mert ez a vajúdó, forrongó, békésebb jövőjét kereső világ itt morajlik, itt lüktet körülöttünk. És bennünk. SZILVÁSSY JÓZSEF inkhez? A mindennapi életben szótA szobrász és művei (Hrapka Tibor felvétele)
