Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-24 / 197. szám, hétfő
ÚJ szú 3 1987. VIII. 24. Az árak és a gazdasági szabályozók írta: Michal Sabolčík, a Szövetségi Árhivatal igazgatásával megbízott miniszter Az utóbbi időben az emberek gyakran vitatkoznak az áraknak a gazdasági mechanizmus átalakításában betöltött szerepéről, a gazdaságra gyakorolt aktív hatásukról. Felmerülnek helytelen nézetek is, olyan illúziók, hogy elegendő lenne az árakat átrendezni, s ezzel a források és a szükségletek közti tartalmi és szerkezeti összhang problémái „ megoldást nyernek“. Olyan nézetekkel is találkozunk, hogy az áru- és pénzviszonyok csak a szocializmus mostani szakaszában bontakozhatnak ki teljes mértékben, s az értéktörvény is csak most érvényesülhet, miközben azt hangsúlyozzák, hogy mindez a szocialista társadalom fejlettségi szintjének alapvető jellemzői közé tartozik. Éppúgy helytelennek tartom azt a nézetet, amely az áru- és pénzviszonyokat, valamint az értéktörvény hatását ellentétbe helyezi a szocializmussal, mintha ezek idegenek lennének tőle, mint azt az állítást, mely szerint az áru- és pénzviszonyok, valamint az értéktörvény érvényesítése a szocializmus fejlettségi szintjének egyik alapvető mércéjét képezné. A termelőeszközök szocialista tulajdona lehetővé tette, hogy megszüntessük a munkaerő árujellegét, s hogy objektív hatást fejtsenek ki a szocializmus gazdasági törvényei, közöttük a tervszerű és arányos fejlődés törvénye. Az új minőségi feltételek között az árutermelés tartalmi jellege is megváltozott. Sor kerülhetett az értéktörvény tervszerű érvényesítésére a szocialista termelési viszonyok szilárdításában, azzal a céllal, hogy elősegítse a gazdasági arányosságok kialakítását, s a hatékonysághoz vezető utak keresését. Ebben a folyamatban érvényesíteni kell az áru- és pénzviszonyokat, amelyeknek társadalmi fejlődésünk egyes szakaszaiban nem tulajdonítottunk kellő jelentőséget, sőt kétségbe vontuk a szerepüket. Az áru- és pénzviszonyok elégtelen gyakorlati kihasználása kedvezőtlenül hatott a szocialista társadalom építésére. Az ár szerepe a gazdaság fejlesztésében Az irányítási rendszer minden eddigi változása az árakra is kihatott. A történelmi fejlődésből számos tanulságot vonhatunk le. Az egyik tartós érvényű tanulság az, hogy az áraknak objektív értékmérőkként, a gazdasági mechanizmus eszközeként kell hatniuk, s ilyen értelemben kell gondoskodni az átrendezésükről is. ' A jelenlegi feltételek között az árakkal elő kell segíteni a hatékonyság növeléséhez vezető intenzifikációs folyamatokat, vagyis a gyártmányfejlesztés meggyorsítását, a bemeneti tényezők jobb értékesítését, az integrációban és a nemzetközi munkamegosztásban rejlő lehetőségek jobb kihasználását. Az áraknak a gazdasági egyensúly kialakításával, a termelés műszaki és technológiai fejlesztésének ösztönzésével, a minőségi színvonal javításával, a sorozatnagyság és a munkatermelékenység növelésével, a szerkezeti változások végrehajtásával stb. támogatniuk kell az egész újratermelési folyamat hatékonyságának a növelését. A megoldást tehát nem az öncélú árrendezésben, az értékviszonyok öncélú átalakításában, s a források olyan újraelosztásában kell keresni, amely kiegyenlíti az alacsony szintű hatékonyságot, s késlelteti okainak feltárását és megoldását. Az árakra mindig úgy kell tekintenünk, hogy milyen helyük van a népgazdaság irányítási rendszerében, milyen súlyt képviselnek az irányítás mechanizmusában. Ha számos esetben úgy is tűnik, hogy az ár segítségével minden könnyen megoldható, ez a megoldás nem mindig optimális, sőt gazdasági szempontból káros is lehet. Ugyanakkor az is igaz, hogy az áraknak már a terv kidolgozására is aktív hatást kell gyakorolniuk, s a feladatok végrehajtása során objektivizálniuk kell az értékviszonyokat. Egyelőre azonban a kezdő lépést sem sikerült megvalósítani, mégpedig azt, hogy a terv kidolgozása az új árakhoz igazodjon, annak ellenére, hogy már régóta beszélünk az ilyen eljárás helyességéről. A gazdasági mechanizmus átalakítása és az árak A gazdasági mechanizmus átalakítására vonatkozó alapelvek kiszélesítették a teret az árak funkcióinak érvényesítéséhez az értékviszonyok optimalizálásában, s ehhez a feltételeket is meghatározták. Ebből indulunk ki abban a munkában, amely a tervezésben és az árképzésben szükséges változások kidolgozására irányul, azzal a céllal, hogy növekedjen a központi tervszerű irányítás hatékonysága, objektív gazdasági szabályozók érvényesüljenek az irányításban, s hogy a teljes önelszámolás és az önfinanszírozás bevezetésével növekedjen a vállalati szféra önállósága. Az egyes szervezetek jogainak és kötelességeinek új tartalmával és terjedelmével határozottabban ki kell fejezni a társadalmi érdekeket, ami különösen fontos az árakról való döntések területén. Erre Ľubomír Štrougal elvtárs is figyelmeztetett a pártfunkcionáriusok és a gazdasági vezetők március másodikén tartott prágai aktívaértekezletén, amikor kijelentette: „Nem engedhetjük meg, hogy a vállalatok visszaéljenek a jelenlegi egyensúlyhiányos helyzettel, hogy a szállítók kiváltságos, esetleg monopoljellegű helyzete társadalmi szempontból helytelen módon vezessen a jobb gazdasági eredmények eléréséhez. Elsősorban egyes gazdasági vezetők olyan elképzeléseire gondolok, amelyek az autonóm árképzésre irányulnak, s azzal számolnak, hogy a vállalatok nagyobb jogköre az árak diktálására is vonatkozik.“ Az alapelvek hangsúlyozzák, hogy az árak pótolhatatlan és elsődleges szerepet töltenek be a gazdasági szabályozók objektivizálásá- ban, hatékonyságuk növelésében. Mindez nagy követelményeket támaszt az árpolitikával szemben. Az árak típusait, szerkezeti összetételét és magát az árképzést is a gazdasági szabályozók objektivizálásával összhangban kell fejleszteni, ami elsősorban a vállalati tiszta jövedelem nagyságára, összetételére és elosztására, a felhalmozás területét illető egységes eljárás kialakítására vonatkozik. Kihatással van erre a társadalmi költségek nagysága és összetétele is, az egyes termelési tényezők objektív újraértékelése, a használati érték elismerése a hazai és a külföldi piacokon, a szükségletek kielégítésének a mértéke, valamint áraink tényleges magassága Az árak azonban nem fejthetnek ki elszigetelt hatást, s csak az irányítási mechanizmus többi tényezőjével együtt érvényesülhetnek. Csak így alakulhat ki igényes légkör az eredményes gazdálkodáshoz és az önfinanszírozáshoz. Az áraknak együtt kell hatniuk a nyereségelvonást szabályozó normatívumokkal, amelyek kifejezik a termelési tényezők megkövetelt hatékonyságát, s biztosítják a centralizált és a decentralizált forrásokból az állami tervnek megfelelő újratermelés feltételeit. Végül pedig az áraknak összhangban kell lenniük az önfinanszírozás alapelveivel is, amelyek a teljes önálló elszámolás bevezetését feltételezik. Ezek a célok jelentős mértékben visszahatnak az árviszonyokra és az árak dinamikájára. A gazdasági szabályozók objektivizálását kölcsönösen koordinált utakon kell megvalósítani. Ezek közé tartozik az ártervezés és az árképzés fejlesztése, a nyereségelvonások, az árfolyamok, a hitelek és a nem árjellegű eszközök szabályozása stb., azzal a céllal, hogy minél megbízhatóbban fejezzék ki a társadalmilag szükséges munkaráfordítási költségeket, valamint a hazai és a külföldi felhasználók szükségleteinek kielégítésében elért színvonalat, mind a mennyiség, mind pedig a választék, a műszaki és minőségi követelmények szempontjából. Az anyagi és az értékviszonyok összhangjának a felújítását elsősorban hatékony termeléssel, a végtermékek magas műszaki és minőségi színvonalával, az igényes követelmények teljes kielégítésével kell elérnie. A kiindulási alap általános és szerkezeti mérlegegyensúlyát és dinamikáját az árváltozások önmagukban nem tudják pótolni. Egyúttal azonban növelni kell a gazdasági szabályozók aktív szerepét a terv kidolgozásában és végrehajtásában, ami gazdaságunk folyamatos és dinamikus fejlődésének egyik alapvető feltétele. Komplex árrendezés A szövetségi kormány jóváhagyta a nagykereskedelmi és a felvásárlási árak 1989. január elsejétől érvényes komplex rendezését az iparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban, az erdőgazdaságban és a vízgazdálkodásban, valamint egyes további ágazatokban. Komplex jellegű, bonyolult munkáról van szó, amely arra irányul, hogy az alapelvekkel összhangban kialakuljanak a feltételek a gazdasági szabályozók objektivizálásához, valamint az alapjában véve egységes nyereségelvonási rendszer kialakításához. Az árrendezés az olyan gazdasági intézkedések közé tartozik, amelyek célja az érdekeltség növelése, a termelési költségek csökkentése és a hatékonyság fokozása. Az árrendezés nem fogja növelni a nagykereskedelmi árak általános színvonalát. Arra irányul, hogy kialakítsa a feltételeket a vállalatok pénzügyi önellátásához. Csak a gazdasági szervezeteket érinti, s nem vonatkozik a kiskereskedelmi árakra. Az árrendezésnek színvonalasabb árak kialakításához kell vezetnie, amelyek jobban érvényesítik a gazdasági szempontokat a termékek előállításában, ezek kölcsönös árviszonyában, s kedvezően hatnak a tervezett össztársadalmi célok elérésére. Sokkal igényesebbek lesznek azok a mikroökonómiai árintézkedések, amelyek a gyártmányfejlesztés, az export és az intenzifikálás ösztönzésére fognak hatni, s a nem árjellegű intézkedésekkel együtt a mikroökonómiai egyensúlyhiányok felszámolására irányulnak. Egyszeri árrendezéssel nem lehet minden problémát megoldani. Ehhez nincsenek meg a feltételek. Számos alapvetően fontos feladatot csak az árak folyamatos időszerűsítésével lehet megoldani a 9. ötéves tervidőszakban, s az erre vonatkozó szabályokat még az idén kidolgozzuk, a gazdasági mechanizmus átalakítására vonatkozó komplex dokumentum előkészítése keretében. Az árakra és azok színvonalára különböző tényezők gyakorolnak hatást. Belföldiek és külföldiek egyaránt. Az árképzésben rugalmasan kell alkalmazkodni ezekhez a hatásokhoz. Tudjuk például, hogy az állóeszközök nem kielégítő kihasználásából, ezek fölösleges mennyiségéből és alacsony termelékenységű, sok munkaerőt lekötő működtetéséből társadalmi kár származik. Ezért semmi szükségünk sincs arra, hogy az árak a kihasználatlan állóeszközök és készletek felújítására is szolgáljanak. Az állóeszközök gazdaságos kihasználásának a követelményében legalább a kétműszakos üzemeltetésből kell kiindulnunk. Ezeket a kérdéseket össze kell kapcsolni az állóeszközök szükségessé vált általános leltározásával, ezek objektív átértékelésével együtt figyelembe véve nemcsak a fizikai, hanem főleg az erkölcsi elhasználódás mértékét. A gyakorlat bebizonyította, hogy ésszerű összhangot kell kialakítani a társadalmi fogyasztásra fordított kiadások, valamint az elért gazdasági eredmények között is. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni a költségek új színvonalát és összetételét, a változó világpiaci árviszonyokat, s a KGST szerveivel történő megállapodás alapján újból felül kell vizsgálni a behozatali árszabályozás módszereit, s eredményeinket össze kell hasonlítani a külföldi eredményekkel. Az árviszonyok rendezésével elő kell segíteni termelésünk anyagigényességének csökkentését, a termékek élettartamának a növelését, főleg a gépiparban. Az árpolitikával kifejezőbb hatást kell gyakorolni az anyagok és a termékek minőségi színvonalának javítására. Mindez kedvezőbb feltételeket alakít ki a tudományos-műszaki fejlesztéshez a végtermékek gyártóinál. Fokozatosan bevezetjük a kohászati termékek megkülönböztetett árképzését, hogy a nemesített acélfajták gyorsabban elterjedjenek a gépiparban. A vegyi nyersanyagok árrendezésével kedvező árviszonyokat alakítunk ki a műszálak és a műanyagok, valamint a természetes szálak területén. Az új termékek árképzése Jelentős szerepet játszik az új termékek árképzése. A társadalmi munkatermelékenység növekedésének, az új technikának és technológiának, a bemeneti tényezők jobb hasznosításának éppen az árképzés területén kell a legdinamikusabban megnyilvánulnia. Ezért az árrendezésre vonatkozó párt- és kormányhatározatok, valamint a CSKP KB 5. ülésén elfogadott határozatok lebontása keretében különösen nagy figyelmet fordítunk az új termékek árképzésére. Az árak színvonalával, dinamikájával és az árviszonyokkal elő kell segíteni a társadalmi munkatermelékenység növelését, azt a törekvést, hogy termékeink műszaki-gazdasági színvonala és minősége összhangban legyen a külföldi termékekével. Már hosszabb ideje alkalmazunk az árképzésben olyan új módszereket, amelyek visszatükrözik a műszaki-gazdasági paraméterek csúcsszínvonalát, s figyelembe veszik a nemzetközi munkamegosztás követelményeit. Meghatároztuk az árképzési módszerek alkalmazásának kötelező sorrendjét. Az első helyre tettük a külföldi árviszonyokból, a kiviteli árakból, az értékesítési feltételekből kiinduló árképzést. A szervezetek szavakban kifejezve helyeslik ezt az eljárást, de nagyon keveset valósítanak meg belőle a gyakorlatban, a nem árjellegű okok sokasága következtében. A külföldi árak érvényesítése számos esetben lecsökkenti a vállalati teljesítmények kimutatott értékét, s a szervezeteknek gondot okoz, hogy mivel pótolják a mennyiségi kieséseket, s teljesíthessék az előirányzott tervet. A külföldi árviszonyokból kiinduló árképzés, amely egyúttal az elért műszaki-gazdasági paramétereket, a használati tulajdonságot és a minőséget is figyelembe veszi, elősegíti, hogy az árak aktívan serkentsék az innovációs folyamatokat és a műszaki fejlesztést. Ez az igényes feladat szorosan összefügg az irányítás mechanizmusával és a tervezéssel. El kell érnünk, hogy gazdasági gyakorlatunkban jobb eredményeket érjünk el az új termékek árképzésében, s egyúttal a termelés mennyiségi és strukturális tervezésében is. Természetes dolog, hogy a felhasználók a legkorszerűbb berendezéseket és gépeket igénylik, amelyekkel növelhetik a munka termelékenységét. Ez azt jelenti, hogy az innovációk árképzésében úgy kell eljárni, hogy abból necsak a termelőnek és a társadalomnak, hanem a felhasználónak is haszna származzék, hogy az új berendezésnek a termelési érték egységére számított fajlagos ára alacsonyabb legyen. Ebben a folyamatban a társadalmilag szükséges ráfordítási költségek elérése szempontjából nagy szerephez jutnak a szerződéses árak, amelyekben visszatükröződik a munkatermelékenység nemzetközi színvonala, valamint a nemzetközi munkamegosztásnak a mi termékeinkre gyakorolt hatása. Ez a külkereskedelmi gyakorlatunkban alkalmazott szerződéses árak szerepéből is következik. Az árak megállapításánál figyelembe kell venni azt a végső hatást, amelyet az adott termék, munka vagy szolgáltatás eredményez. Ez a hozzáállás kihatással van az árarányok és az árszínvonal egész területére, a nyersanyagoktól kezdve, az alkatrészek szállításán át egészen a végtermékek gyártásáig. Ezért az árképzésben is hangsúlyozzuk a végső hatás elsődlegességét, aktív szerepét a szervezetek gazdálkodásában, a műszaki fejlesztésben és a termelési költségek csökkentésében. Az árképzésben ezért előtérbe kell helyezni a termelési tényezők árának objektivizálását, amelyek reális szempontok kialakításához vezetnek a termelési struktúra, a ráfordítások és a nyereség értékelésénél. Az árpolitika szempontjából az is fontos, hogy nagyobb mértékben használjuk ki a gazdasági szerződéseket, amelyek alapvető részét éppen az árnak kellene képeznie. Azzal is számolunk, hogy az önálló elszámolással kapcsolatos jogkör kiszélesedése az árképzés területét is érinteni fogja, azzal a feltétellel, hogy következetesen érvényesülnek majd a tervszerű állami árszabályozás szempontjai és követelményei. Emellett szigorúbban fogjuk ellenőrizni az árképzésre vonatkozó szabályzatok megtartását. Ezzel kedvező légkört akarunk kialakítani az árhivatali szervek, a termelők és a felhasználók közti együttműködéshez, figyelembe véve a társadalmi érdekek következetes érvényesítését. Nem zárkózunk el olyan további javaslatok elől, amelyek az árképzés színvonalának emelésére, s az ezzel kapcsolatos jogkörök elosztására vonatkoznak. Az árakat ott a leg- cé'szerűbb megállapítani, ahol a legtöbb objektív adattal rendelkeznek, s ahol egyúttal a társadalmi érdekek képviselete is biztosítva van olyan vonatkozásban, hogy a kialakított ár megfeleljen az előbb említett szabályzatoknak és szempontoknak. Ezért az egyes konkrét termékek árképzésének célszerű decentralizálását össze kell kapcsolni az ármeghatározási folyamatok központi irányítási rendszerének megerősítésével. Nem indulhatunk ki abból, hogy minden újdonságnak egyúttal drágábbnak is kell lennie. Elsősorban az elavuló termékek árát kell csökkenteni, s ezáltal kell ösztönözni a gyártmányfejlesztést. Nem fogjuk magas árszínvonalon tartani az olyan standard termékeket, amelyek gyártását nem lehet bővíteni, s nem elégítik ki a fogyasztói igényeket, csupán azért, hogy a termelők megfelelő nyereséghez jussanak és teljesíthessék a tervet, miközben nem csökkentik a termelési költségeket, nem javítják a termékek műszaki és minőségi színvonalát. Ezeket a kérdéseket az állami minőségvizsgá- lásról szóló törvény is figyelembe veszi, s ilyen irányban hatnak a szövetségi kormánynak a minőség javításával és ellenőrzésével kapcsolatos intézkedései is, amelyek szigorúbb követelményeket támasztanak a termékek minőségével és műszaki színvonalával szemben. Árpolitikánk a jelenlegi időszakban számos igényes és különböző jellegű feladatot teljesít. Gondoskodik azokról a feladatokról is, amelyek a jelenlegi irányítási mechanizmussal függnek össze, emellett előkészíti az 1989. január elsejétől érvényes komplex árrendezést, a tervszerű állami irányításban bevezetésre kerülő változásokat, az árképzésnek a 9. ötéves tervidőszakban érvényesülő rendszerét, s tanulmányozza az új árpolitikai szempontok érvényesítését a kísérletező vállalatoknál. Minden intézkedésben egyaránt megnyilvánul az a közös felelősség, amit mindannyian azért viselünk, hogy az árképzés módszereinek, rendszereinek és szempontjainak a rendezése az alapvető feladat teljesítésére irányuljon, elősegítse a gazdasági szabályozók objektivizálását, s a gazdasági hatékonyság olyan mértékű növelését, ahogy azt a nemzetközi munkamegosztás igényes feltételei megkövetelik. Ezért törekvéseink elsősorban arra irányulnak, hogy támogassuk a 8. ötéves tervidőszakra előirányzott célok elérését, s minél jobb kiindulási alapot hozzunk létre a 9 ötéves tervidőszak előkészítéséhez.
