Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-17 / 191. szám, hétfő
E gyre inkább elmosódik a határ az amatőr és a hivatásos művészet között. Szándékosan nem írtam „művészt“, mert akkor nemcsak a szavakkal való manipulálás bűnébe esnék, hanem hazudnék is. Ugyanis, belső invencióból, művészi adottságokkal és tehetséggel hivatásos státusz nélkül is létrehozhat bárki művészi alkotást. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy a rutin, a fásultság, a kiégettség fogságában a „profi helyzet“ bárki számára elegendő lenne, hogy művésznek neveztessen. Erre jó példákat láttam a nyáron. Ezúttal nem az ismert fordulattal akarom szembeállítani az unalmaés a színészmesterség ismerete teremtett eredeti produkciókat. Bevallom, hogyha két előadás színészei nem hangoztatták volna szüntelenül pedagógusi-szakmai ártalmaikat, ha nem ebből, a szatíra tollhegyére kívánkozó sajátos szakmai miliőből választják egyik darabjuk témáját, nem mertem volna hinni róluk, hogy amatőrök. Ugyanakkor az ebben a sorozatban látott két monodrámát bemutató színészek „amatőrsége“ és „hivatásossága'‘ is összemosódott, mivel az egyik amatőrként messzemenőkig profi színészi eszközökkel játszott, a másik meg hivatásos színészként a gondolatközlés eredetiségét meghatározó, szabad képzettársításokra késztető amatőr művészi szabadságból merített. Amikor az amatőr és a hivatásos művészet közötti határok eltűnéséről tézisszerűen gondolkodtam, ezt a jelenséget értettem alatta. Persze mindehhez hozzátartozik az is, hogy ezt a négy, ízig-vérig színházi produkciót a szakma jelenleg az „ügynökségi, alternatív színház“ kategóriájába sorolja. Mit jelent ez a fogalom? A színházművészet intézményesített hálózatán kívül is eleven színházi munka folyik. Ez többé- kevésbé azonos, de többé-kevésbé Önkéntesek az eredményesebb hagyományőrzésért Színváltozás san szokványos „hivatásost“ a fel- üdítően eredeti „amatőrrel“. Lerágott csont ez már, közhellyé kemé- nyedett, mert mi mással lehetne jobban irritálni az önmaga bűvkörén . belül vakoskodó profit, mint a kirobbanó alkotóképességgel dolgozó amatőrrel. Történt, hogy a bratislavai Kulturális Nyár rendezvényeinek sorában, hét napba sűrítve helyet kaptak másodvonalba tartozó amatőr kisszínpadok és színjátszócsoportok. Mindez csupán azért történhetett, mert szatirikus vagy komediális jellegű produkciókat tartottak műsoron. Nyáron pedig intézményesen irányított rendezvényen csak ilyet fogadnak el. Egyáltalán nem játszottak olyan színvonalon, amilyet egy szélesebb közönségréteget vonzó előadásban minimális értékként elvár a néző. Ha nem is volt minőség, annál több volt a póz, a rosszul másolt profizmus, a rutin, a sablon. Egyáltalán nem ezekre az amatőrökre gondoltam, amikor a kategorikus állítást az elmosódó határokról, leírtam. Példájuk legfeljebb arra jó, hogy intsen másokat: egy véletlenül létrejött „profi helyzet“ nem avat hivatásossá senkit. A másodrangú amatőrből sem lesz egycsapásra profi, ha valamilyen csoda folytán (ezt ebben az esetben „jó társadalmi összeköttetésnek“ nevezném) egy adakozó (miért ne lenne az, ha a közönség pénzét osztogatja) szervező-nagybácsi megvásárolja az előadást. Volt viszont ennek a hétnek egy másik, az előbbivel azonos napokon, két órával előbb kezdődő kamaraszínházi sorozata. Két monodrámát, egy szatirikus játékot és egy erős gondolati vezérfonalra felfűzött irodalmi összeállítást láthattunk. Mind a négy előadás azzal tűnt ki, hogy a létrehozók művészi autonómiáját tükrözték. Gondolat és kifejező eszközök arányos megválasztása, a formai kötöttségeken belül a lehető legtudatosabb improvizáció különbözik a világhírű cseh stúdió- színházak kísérleteitől. Vagyis: formai kifejezőeszközök keresésében szembefordulnak mind a színházi hálózat társulat és repertoár-jellegével, mind az elismert, már már „klasszikus“ kísérletezőknek nevezett stúdiókkal. Ez adja „alternatív“ jellegüket. Ügynökségivé úgy lesznek, hogy 1) a rendszerint hivatásos színészekből, amatőr viszonyok között verbuválódó csapatokat, 2) a tehetséges amatőrök műhelyeiben megszületett produkciókat a kockázatvállalásra hajlandó városi, kerületi vagy központi hatáskörű művészeti ügynökségek felvállalják. Ezután kinyomtatják a plakátokat, műsorfüzeteket és igyekeznek minél több helyre eljuttatni az előadást. Ily módon elérhető, értelmes cél lebeg a kiváló amatőr együttesek előtt, amelyek egynémely előadásának száma már-már a repertoár-színházak százas szériáit is meghaladja. Amint ebből is kiderül, a végeredményt vizsgálva, nincs határ amatőr és hivatásos művészet között. A dolog azonban mégsem ilyen közhelyszerű. Végül is a tavalyi České Budéjovice-i Színházi Ifjúság fesztiválon, amelyet a „hivatásosok“ drámaművészeti szövetsége rendezett, részt vett egy amatőr együttes is, de több olyan „csapat“ bemutatkozhatott, amelyek művészeti ügynökségek vagy művelődési központok hivatásos együtteseinek amatőr stúdiójában dolgoznak. Mondanom sem kell, hogy az újító szándék, az útkeresés, a teremtőerő - a néha vitatható végeredmény ellenére is - jelezte, hogy ebből az irányból várhatók a hazai színházművészet megújulását segítő változások. (Tévedések elkerülése végett: a „hazai színház- művészet“ fogalmával nem azonosítom, csupán egyik nagy területének tekintem a hivatásos színházak hálózatát.) Ebben pedig profiknak és amatőröknek egyaránt kijuthat majd a munkából. DUSZA ISTVÁN Veszprémben a közelmúltban megrendezték az önkéntes néprajzi és nyelvjárásgyűjtők 13. országos találkozóját, melyre Csehszlovákiából, a Szovjetunióból, Jugoszláviából és Ausztriából is érkeztek vendégek. A kétévenként ismétlődő rendezvényen már korábban felmerült a gondolat, hogy jó lenne, ha a nem magyarországi gyűjtők egy nappal előbb érkeznének - megtárgyalhatnák az önkéntes néprajz- gyűjtéssel kapcsolatos tapasztalataikat, problémáikat, beszámolhatnáderült, hogy ott, ahol a Csemadok járási bizottsága megfelelő módon támogatja és értékeli a gyűjtök áldozatos munkáját, az eredmények sem maradnak el. E sorok írója a szlovákiai magyarság körében végzett önkéntes néprajzi gyűjtőmunkát elemezte. Ennek kapcsán több javaslat hangzott el: miként lehetne szervezettebb, egységesebb és átfogóbb a nemzetiségi néprajzkutatás. Ugyanakkor szó esett a publikálási lehetőségekről, melyek bizony eléggé szűkösek. nak egymásnak munkájukról. Ez most megtörtént, és a jelekből ítélve: a jövőben létjogosultságot nyer a „kiegészítő tanácskozás“. Ezen Csehszlovákiából először Dániel Erzsébet tartott előadást arról, hogy az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban milyen eredményeket érnek el a Liszka József vezetésével működő önkéntes néprajzi gyűjtőcsoportok. Szavaiból kiA Magyar Néprajzi Társaság, amint elnöke, dr. Balassa Iván mondta, úgy kíván hozzájárulni a külföldi magyar nemzetiségű néprajzkutatók tájékozottságának, szakmai felkészültségének további gyarapodásához, hogy rendszeresen elküldi címükre a Magyarországon megjelenő néprajzi kiadványokat, ismertetőket, szaklapokat. Megfogalmazódott az az igény is, hogy a Társaság LEMEZ Önmagát adja Alig néhány éve új csillag tűnt fel a szlovák popzene egén, az akkor még mindössze tízesztendős Darin- ka Rolincová. Hallottuk őt a rádióban, láttuk a televízióban, sokat olvashattunk a szlovák popmuzsika „csodagyerekéről“, akinek pályája gyorsan ívelt felfelé, több könnyűzenei műsorban Darinka például Karéi Gott nemzeti művész partnereként lépett a világot jelentő deszkákra. Azóta is ott van, egyre-másra jelennek meg nagylemezei, amelyek közül alább a Keby som bola princezná Arabela (Ha én Arabella hercegnő lennék) című, tizenhárom dalt tartalmazó Opus-lemezt ismertetjük. A kislány első fellépéseit a közönség és a szakma nem fogadta egyértelmű lelkesedéssel. „Tízéves gyerek, aki egészen jól utánozza a felnőtt profi művészeket“, „Majd kinövi“ - ilyen és ehhez hasonló „szakvélemények“ hangzottak el. Egyesek csupán kuriózumot láttak a bátran mikrofon elé álló kislány szereplésében. A hozzáértőbbek más szemmel nézték Darinka teljeVÁLTOZATOS KÍNÁLAT - SOK LÁTOGATÓ A trenčíni M. A. Bazovský Területi Galériának évente több tízezer látogatója van. A rendezvények száma is tekintélyes. Az elmúlt esztendőben itthon és külföldön összesen negyvennégy kiállítást szerveztek a galéria munkatársai. A legnagyobb látogatottságnak Josef Lada művei örvendtek, közel tízezren tekintették meg őket, de a többi hazai festő- és szobrászművész munkáit sem látták sokkal kevesebben. Mindezt dr. Danica Lovišková, a galéria igazgatóhelyettese mondotta el, aki egyúttal tájékoztatott az idei rendezvényekről és az év további művészeti eseményeiről is. A téli és a tavaszi hónapok a kortárs cseh képzőművészet jegyében teltek. Josef Lada alkotásain kívül bemutatták Adolf Born grafikáit, valamint Cestmír Pechr kulturális tematikájú, főként színházi plakátjait is. Érdekes színfoltot jelentenek a galéria idei programjában korunk cseh bizsukészítőinek alkotásai, amelyeknek a kiállítását stílszerűen a Trenčín a divat városa rendezvényhez időzítették. Ezt követően Jozef Fízel szobrait, a várgalériában pedig Emil Venkov szobrait és faragásait tekinthetik meg a látogatók. Az őszi és a téli hónapokban szintén gazdag lesz a kínálat. Bemutatkoznak a Trenčín környéki képzőművészek, csereakció keretében pedig a hradištei alkotók. A sort decemberben Vladimír Kompánek játéktervező alkotásai zárják. A területi galéria munkatársai a közeli városokban is rendeznek kiállításokat, és gyakran tesznek eleget külföldi felkéréseknek. Lengyelországban a közelmúltban Harcos művészet címmel rendeztek kiállítást, Budapesten pedig a februári eseményekhez kapcsolódó alkotásokból mutattak be néhányat. Jelenleg a legnagyobb vállalkozásukra készülnek. Havanna a közeljövőben a kortárs csehszlovák grafika legkiemelkedőbb alkotásaival ismerkedhet meg révükön. Danica Lovišková elmondotta, hogy a galéria nagy látogatottsága, a képzőművészet iránti rendkívüli érdeklődés nem csupán az előrelátó műsorpolitika, az átgondolt válogatás eredménye. A galéria munkatársai rendszeresen foglalkoznak a fiatalokkal, már az óvodás kortól kezdve, akciókat szerveznek a város iskoláiban, köztük a szakmunkásképzőkben. Néhány évvel ezelőtt megalakult a képzőművészet kedvelőinek és pártolóinak ifjúsági klubja, ahol rendszeressé váltak az alkotókkal szervezett találkozók, beszélgetések; ezenkívül a galéria munkatársai számos előadással, dia- és filmvetítéssel vesznek részt a fiatalok esztétikai és művészeti nevelésében. -h.a.sítményét, egyre inkább az volt a meggyőződésük, hogy a csinos szőke kislány nem utánozza a felnőtt táncdalénekeseket, hanem- önmagát adja. A bátrabb kritikusok már ekkor, a kezdet kezdetén azt is ki merték mondani, hogy Darinka Rolincová - tehetséges. Ezt a véleményt alátámasztották azok a sikerek, melyeket Darinka a közönség körében ért el, egyrészt a hangversenyein, másrészt nagy számban eladott hanglemezeivel. Darinka azért vált népszerűvé, mert gyermeki egyszerűséggel és bájjal interpretálja a dalokat. Nem gügyögéssel és „tipegéssel“ fejezi ki énjét, hanem természetes módon, mely rá és a vele egykorú gyerekekre jellemző. Hogy ezt megtehesse, hogy valóban önmagát adhassa, ahhoz persze segítségre volt szüksége. Szövegírók, zeneszerzők, műsor-, illetve hanglemez-szerkesztők, dramaturgok segítségére. Az eredmény pedig - valódi popzenei produkció. Darinka Rolincová számai belopják magukat nemcsak a gyerekek és tizenévesek, hanem a felnőtt zenebarátok szívébe is. Minden korosztályt érdeklő popzenét hallunk- egy tehetséges gyermek előadásában. íme néhány a témák közül: Diákszerelem, Dal a barátságról, Akkor van karácsony, Ha egyszer tanítónő leszek, Vakáció, A csalogány és a rózsa, Andersen úr, A mesébe vezetó út stb. A lemezen felcsendülő tizenhárom dal előadásában Darinka kiegyensúlyozott, színvonalas teljesítményt nyújt. Kellemes a hangja, igen jó a ritmusérzéke, mindig „együtt van“ a zenekarral, kifogástalan intonációval és szövegmondással adja elő dalait, a szó szoros értelmében, azaz valóban előad, nem csupán énekel, „dalolgat“. A kislány a szlovák popzene egyik nagy ígérete, bizonyára később is sokat hallunk még róla. A lemez elkészítésében egyébként a Popkodex együttes, a Slniečko gyermekkórus és Jana Nagyová működött közre. SÁGI TÓTH TIBOR termékenyebb kapcsolatokat teremtsen a szomszédos országokban hasonló céllal működő intézményekkel, elősegítendő a nemzetiségi néprajzkutatás fejlesztését. Például azt, hogy a kutatások monografikus jelleggel történjenek, amint az már Gömörben vagy az Ung-vidéken tapasztalható. Ebben a munkában sokat segíthetnének a területi (járási) múzeumok. A négynapos tanácskozáson - miután a legeredményesebb önkéntes néprajzgyűjtők átvették a Sebestyén Gyula emlékérmet - sorjáztak az előadások, cím szerint a következők: A társadalomnéprajzi kutatások és az önkéntes gyújtőmoz- galom, A magyar személynevek kutatásának kérdései, A külföldi magyar néprajzi kutatások, A földrajzi nevek szervezett gyűjtése Veszprém megyében a 19-20. század fordulóján. A történeti néprajz területéről két beszámolót hallottunk, a zamarádi anyakönyvekről, valamint a kolárovóiak állattartásáról a 18-19. században (ez utóbbit a Szlovákiából érkezett Angyal Béla tartotta). A második napon a szövegfolklórról és a nyelvjárásokról esett szó. Új ismereteket kaptunk az Ipoly menti palóc tájszótárról, a család-, a kereszt- és megkülönböztető nevekről, a ragadványnevek gyűjtéséről egy gimnáziumi szakkörben. Jankus Gyula, aki szintén Szlovákiából érkezett, az Alsó-Garam mentén végzett földrajznévgyűjtésről számolt be. Ezután a szokások és életformák kerültek előtérbe (a jászárokszállási temetési szokások, a poroszlói népszokások változásai, a szentgáli tanyavilág kialakulása és pusztulása). Itt kapott szót Jókai Mária, aki a zoboralji népszokásokról tartott rendkívül tartalmas és színes előadást. A harmadik nap fő témája a gyermek-néprajz volt, valamint a diákgyüjtők munkájával kapcsolatos kérdések; végül az elmúlt időszak eredményeiről és az önkéntes néprajzi és nyelvjárásgyújtő-mozga- lom további feladatairól esett szó; az előadások után a zárónapon is kiegészítő beszámolók hangzottak el, számos javaslat a vitában, szorgalmazva a további előrelépést. D. VARGA LÁSZLÓ Lipcsey György: Paraszt Don Quijote (Hrapka Tibor felvétele) ÚJ S 4 1987. V Könözsi István felvétele
