Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)
1987-07-02 / 152. szám, csütörtök
A VARSÓI SZERZŐDÉS TAGORSZÁGAI PARLAMENTJEI ELNÖKEINEK TALÁLKOZÓJA Keresni kell az együttműködés és tapasztalatcsere új formáit Mihail Gorbacsov fogadta James Cartert (ČSTK) - A lengyel fővárosban tegnap megkezdődött az a találkozó, • amelyen a Varsói Szerződés tagországai parlamentjeinek elnökei vesznek részt. Megvitatják a parlamentek helyét és szerepét a szocialista közösség együttműködése és integrációja megszilárdításában, a parlamenteknek a szocialista országok békeszerető politikája fő irányvonalai megvalósításához való hozzájárulása fokozásában - a VSZ-tagországok Politikai Tanácskozó Testülete közelmúltban Berlinben megtartott ülése dokumentumainak szellemében. Kicserélik tapasztalataikat a szocialista építés folyamatának tökéletesítése és meggyorsítása terén a testvéri országokban a parlamentek által végzett munkáról. A találkozón részt vesz Sztanko (Folytatás az 1. oldalról) gyökeresen megváltoztatták a lakosság életét. A Szlovákia sokoldalú felemelkedéséért a háború óta folytatott küzdelemben megszilárdult a csehek, a szlovákok és nemzetiségeink internacionalista testvérisége, amely ma a szövetségi állam- rendszer elveire támaszkodva a csehszlovák államiság szilárd alapját képezi. Tájékoztatott a Szlovák Nemzeti Tanács létrejöttéről, hagyományairól és a legfelsőbb szlovákiai képviselőtestületként kifejtett tevékenységéről. Társadalmunk sokoldalú fejlesztésének tervei és céljai azon alapulnak, hogy részt veszünk a nemzetközi munkamegosztásban, sokoldalú együttműködést fejtünk ki a KGST keretében-Egyúttal azonban érdekünk az NSZK-hoz fűződő kapcsolataink kiterjesztése is, hiszen ez az ország Csehszlovákia legnagyobb kereskedelmi partnere a fejlett nyugati államok között. Rámutatott a környezetvédelem, a kultúra, a művészet, a tudomány és az idegenforgalom területén kifejtett együttműködés bővítésének lehetőségeire. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy az NSZK szövetségi parlamentje elnökének látogatása hozzájárul a parlamentközi és másfajta kapcsolatok elmélyítéséhez. Hangsúlyozta, hogy az eltérő politikai és társadalmi rendszer nem akadályozhatja meg a kölcsönösen hasznos politikai párbeszédet, a jobb kölcsönös megismerés lehetőségeinek keresését, valamint az európai és a világbéke megszilárdítását. Philipp Jenninger köszönetét mondott a baráti fogadtatásért, és nagyra értékelte a két ország parlamenti kapcsolatait. - Nem akarom túlbecsülni e kapcsolatok jelentőségét - mondotta ezért szükséges, hogy együttműködjenek a kormányok, hogy találkozzanak, és megismerjék egymást az emberek, s fonbiakban értékelte a žilinai Pamiat- kostav feladatainak teljesítését, és hangsúlyozta, hogy a vállalat kapacitásait elsősorban a Bratislavában és más városokban lévő műemlék- épületek felújítására és karbantartására kell felhaszálni Hangsúlyozta, hogy nagyobb súlyt kell helyezni az ilyen munkák minőségére. A szlovák kormány egyetértését fejezte ki az ásványkincsek védelméről és hasznosításáról szóló szöTodorov, a bolgár, Alois Indra, a csehszlovák, Sarlós István, a magyar, Horst Sindermann, az NDK, Roman Malinowski, a lengyel, Nicolae Giosan, a román parlament elnöke és Lev Tolkunov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke. Roman Malinowski üdvözölte az ülés résztvevőit. Elmondta, a találkozónak három fő napirendi pontja van: tapasztalatcsere a parlamentek tevékenységéről és szerepükről a testvéri országokban végbemenő változások folyamatában, a parlamentek közti együttmüködés, mint a szocialista országok együttes eljárását erősítő jelentős tényező, valamint a szocialista országok parlamentjeinek a nemzetközi színtéren való tevékenységének nagyobb dinamizmusa. A találkozó elnökévé Roman Ma- linowskit választották meg. A megnyitó után beszédet mondtak a parlamentek elnökei, elsőként a lengyel szejm elnöke. Hangsúlyozta, a Mihail Gorbacsov által tavaly januárban előterjesztett békeprogram a szocialista országok külpolitikájának vezérfonala. Megállapította, a szocialista országokban végbementő változások és a nemzetközi feltételek fontos feladatokat rónak a parlamentekre. Többek között keresniük kell az együttműködés és a tapasztalatcsere új formáit. Visszatérve a Varsói Szerződés tagországai Politikai Tanácskozó Testülete berlini ülésére, elmondta, tos, hogy a nép képviselőiként példát mutassunk. A csehek és a szlovákok közös államát az európai népek együttélése és együttműködése példájának nevezte. Hangsúlyozta, hogy az NSZK-nak érdeke a Csehszlovákiához mint iparilag fejlett országhoz fűződő kapcsolatainak elmélyítése. A jelen kor legfontosabb feladatának a világbéke megőrzését nevezte. A fegyverekkel együtt - mondotta - világszerte sok bizalmatlanság is felhalmozódott, amelyet meg kell szüntetni, hogy a fegyverek is értelmüket veszítsék. Az eltérő társadalmi rendszerű országok párbeszéde erősítheti a kölcsönös bizalmat. Hozzátette, hogy e cél eléréséhez remélhetőleg mostani látogatása is hozzájárul. Ina Jenninger asszony, az NSZK szövetségi parlamentje elnökének felesége délelőtt a bratislavai várban a Szlovák Nemzeti Múzeum kiállítási anyagával ismerkedett. Viliam Šalgovič Philipp Jenninger tiszteletére díszebédet adott, amelyen részt vett Ján Marko, Ján Gregor, Krocsány Dezső, Kamii Brodzi- ansky és több más személyiség. A délutáni órákban Philipp Jenninger és kísérete a Magas-Tátrába utazott. A vendégeket elkísérte Ján Marko és Ján Gregor. Bírók eskütétele (ČSTK) - A Szlovák Nemzeti Tanács 6. ülésén kinevezett 11 bíró tegnap a bratislavai várban letette a törvényben előírt esküt Kamii Brodzianský, az SZNT alelnöke előtt. Jelen volt Ján Pješčák szlovák igazságügy-miniszter. Brodzianský elvtárs beszédében kiemelte a bírák igényes és felelős munkáját, és vázolta, milyen feladatok várnak rájuk a szocialista törvényesség szilárdítása terén. A kinevezett bírák nevében Tibor Matia- šovský, a Bratislavai IV. Városkerületi Bíróság munkatársa mondott köszönetét. vetségi törvény javaslatával, ezen kívül támogatásáról biztosította a bányászati tevékenységről szóló SZNT-törvény kormányjavaslatát és több más törvény tervezetét is. A tudományos-műszaki fejlesztés meggyorsításának szükségességéből kiindulva ugyancsak egyetértését fejezte ki a továbbképző tanfolyamok szervezéséről szóló törvény elveivel, és hangsúlyozta, hogy a jövőben ennek kell válnia a diplomások továbbképzésének alapvető formájává. ez megerősítette a szocialista országok törekvéseit a béke megőrzésére Európában és az egész világon. Ebből következik a szocialista közösség parlamentjeinek jelentős feladata - a világ közvéleményének mozgósítása a szocialista országoknak a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó koncepciója és kezdeményezései támogatása érdekében. Az USA jelenlegi kormánya politikájának fő eszköze a lázas fegyverkezés, ezáltal akarja biztosítani az Egyesült Államok fölényét, csökkenteni a szocializmus fejlődésének ütemét. Mihail Gorbacsov békejavaslatai és a szocialista országok kezdeményezései offenzívát jelentenek az új gondolkodásmód érdekében, egyben az újszerű tevékenység konkrét javaslatai. A parlamentek jelentős mértékben hozzájárulhatnak és hozzá is kell járulniuk e folyamat kibontakoztatásához, mondotta Roman Malinowski. (ČSTK) - Radzsiv Gandhi indiai kormányfő a szovjet hírközlő eszközöknek adott nyilatkozatában nagyra értékelte a két ország közti kapcsolatok fejlődését. Az indiai miniszterelnök ma kezdi meg hivatalos baráti látogatását a Szovjetunióban, ahol többek között megbeszéléseket folytat majd Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával és további magas rangú párt- és állami vezetőkkel. Radzsiv Gandhi rámutatott Mihail Gorbacsov múlt évi indiai látogatásának jelentőségére. Ekkor került sor ugyanis az atomfegyverek nélküli és erőszakmentes világ alapelveiről szóló közös delhi nyilatkozat aláírására. A dokumentumot Radzsiv Gandhi jelentős előrelépésnek minősítette a nagy államok új gondolkodásmódja felé vezető úton. A gazdasági együttműködést illetően hangsúlyozta, hogy az már meghaladja az egyszerű kereskedelmi csere kereteit, tudományos-műszaki együttműködéssé válik. Elítélte az új katonai terveket, elsősorban a világűr militarizálására vonatkozó (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a moszkvai Kremlben tegnap fogadta James Carter volt amerikai elnököt. A Szovjetunió, mondotta Mihail Gorbacsov, az USA volt államfőjének nevét nemcsak annak az időszaknak a negatív mozzanataival hozza összefüggésbe, hanem az olyan jelentős sikerrel is, mint amilyen a SALT-II szerződés volt. Nagyon sok lehetőség azonban kihasználatlan maradt. Ez lehetővé tette, hogy mind a szovjet-amerikai kapcsolatokban, mind a nemzetközi helyzetben a fordulat a rosszabb irányába történjék. A két politikus megbeszéléseik jelentős részét a regionális konfliktusoknak, mindenekelőtt a közel-keleti helyzetnek szentelte. Az SZKP KB főtitkára megállapította, hogy Carter mostani álláspontjában több pozitívum van. Ha az amerikai kormány amerikai tervet. Nagyra értékelte viszont Mihail Gorbacsov erőfeszítéseit, melyek hatalmas ösztönző erőként hatnak a világ békeszerető erőire, s kifejtette meggyőződését, hogy azok pozitív visszhangra találnak a másik félnél is. Hangsúlyozta: a Szovjetunióval való gazdasági együttmüködés fontos szerepet játszik India társadalmi-gazdasági kérdéseinek megoldásában. xxx Vaszilij Zaharov szovjet kulturális miniszter moszkvai sajtótájékoztatóján bejelentette: befejeződtek a Szovjetunióban megrendezésre kerülő indiai fesztivál előkészületei. A nagyszabású akció július 3-án kezdődik Moszkvában, majd száz további szovjet városban folytatódik. Indiában a szovjet fesztivál november 21 -én nyílik meg. Tüntetések Panamában (ČSTK) - Panamában az amerikai nagykövetség épülete előtt kedden legalább 20 ezer ember tüntetett az Egyesült Államoknak az ország belügyeibe való durva beavatkozása ellen. Előzőleg nagyszabású Amerika-ellenes tüntetés volt a külügyminisztérium épülete előtt. A szónokok a nemzeti szuverenitás megszilárdítására szólítottak fel azon elvek alapján, amelyeket Omar Torrijos, az elhunyt panamai elnök tűzött ki célul. Mindkét tüntetés résztvevői támogatták a kormány erőfeszítéseit, hogy a Conta- dora-csoport keretén belül békés úton rendezzék a közép-amerikai válságot és elítélték az Egyesült Államok által pénzelt és irányított nicaraguai ellenforradalmárok terrorista tevékenységét. (ČSTK) - Kabulban ülést tartott az Afganisztáni Nemzeti Front országos bizottsága. A nemzeti megbékélés politikájának megvalósításával kapcsolatos feladatokat tárgyalta figyelembe venné nézeteit, lehetővé válna ezek közös megítélése. A Szovjetunió kész sokoldalúan hozzájárulni a Közel-Kelettel foglalkozó nemzetközi konferencia sikeréhez, természetesen feltételezve, ha a tanácskozás rendjét úgy dolgozzák ki, hogy a konferencia tiszteletben tartsa minden arab nemzet és Izrael érdekeit, és kizárja annak lehetőségét, hogy a tanácskozással leplezzék a különszerződéseket. Megértjük, mondotta Mihail Gorbacsov, hogy az Egyesült Államoknak és más nyugati országoknak megvannak a saját érdekeik a világnak ebben a részében. A Szovjetunió ezeket semmiképpen sem akarja károsítani, ez nem is lenne reális. Viszont a Nyugatnak sem szabad irreális célokat követnie a válság rendezése során. A nemzetközi közösség valamennyi tagját befolyásolják a korábban ismeretlen problémák - a nukleáris veszélytől a tömegtájékoztató eszközök óriási szerepéig. Ha ma nem tisztázzuk a jelenlegi helyzetet és az erőviszonyokat, és csak úgy fogunk politizálni, hogy reagálunk az eseményekre, akkor ez a politika döcögésre és meg nem jósolható irányváltoztatásokra lesz ítélve. Eljött az ideje annak - szögezte le Mihail Gorbacsov hogy a korábbi külpolitikai koncepciókat átértékeljük, összhangban az új realitásokkal. Beszélt arról, hogy ebbe az irányba a Szovjetunió már számos lépést tett, igyekszik megvalósítani a reális tettek politikáját. E cél elérése érdekében a másik fél reális hozzáállása is szükséges, a Szovjetunió egyedül nem tudja felépíteni a béke hídját. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az ENSZ-nek aktívabb szerepet kell játszania a regionális konfliktusok megoldásában. Ehhez a Szovjetunió kész minden eszközzel hozzájárulni. James Carter kérdésére, hogy hisz-e az átalakítás sikerében, a szovjet képviselő a következőket válaszolta: Jelentős és nehéz feladat megvalósításához láttunk hozzá. Az átalakítás kezdeti időszakának legfontosabb szakaszát már megkezdtük. A változások politikáját a társadalom jóváhagyta, és már hozzálátott megvalósításához. A széles körű tájékoztatás és demokratizálás támogatásra lelt. Erre támaszkodunk és így haladunk előre. Most, hogy már több mint két éve folytatódik az átalakítás, nagyban nőtt a meggyőződés, hogy sikeres lesz. James Carter a különböző országokban megvalósult találkozói során szerzett információkra hivatkozva kijelentette, hogy az egész világon többségben vannak azok, akik sok sikert kívánnak a Szovjetuniónak a megkezdett változások sikeres megvalósításában. A találkozón részt vett Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára. meg. Abdar Rahim Hatif, a nemzeti front országos bizottságának elnöke rámutatott a szervezet tekintélyének növekedésére. Hangsúlyozta, az elmúlt öt hónapban 13 ezer 700 emberrel1 nőtt a szervezet taglétszáma. Kiemelte továbbá a nemzeti front jelentős feladatát a nemzeti megbékélési bizottságok felállításánál, melyekből jelenleg 1650 működik az országban. A tartományi és városi bizottságok képviselői az ülésen kijelentették, készek teljes mértékben támogatni a nemzeti megbékélésre irányuló törekvéseket. A Karibi Közös Piac csúcskonferenciája (ČSTK) - Santa Lucia fővárosában kedden megkezdődött a Karibi Közös Piac (CARICOM) csúcskonferenciája. A 13 tagország kormányfői a gazdasági együttműködés feltételeinek javításáról tárgyalnak. A pénzügy- és kereskedelmi miniszterek az előkészítő tanácskozáson javasolták: elsősorban a tagországok közös üzemei létrehozásának lehetőségeit vitassák meg, hozzanak létre közös pénzügyi intézeteket, valamint szüntessék meg az áru- és tőkevándorlás akadályait. A látogatás hozzájárul a kapcsolatok elmélyítéséhez Közlemény az SZSZK kormányának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) India számára nagyon fontos a Szovjetunióval való együttműködés Radzsiv Gandhi nyilatkozata ma kezdődő moszkvai látogatása előtt Afganisztán A nemzeti megbékélés javára ÚJS d 1987. Részvétnyilvánítási ívek (ČSTK) - A Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnöksége közli, hogy a részvétnyilvánítási íveket Zdenék Snítil akadémikusnak, a CSKP KB tagjának, a Csehszlovák Tudományos Akadémia alelnöké- nek, a CSKP KB Marxizmus-Leni- nizmus Intézete igazgatójának elhunytéval kapcsolatban a Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnökségének prágai székházában (Národní 3.) levő dolgozószobájában pénteken 9-től 15 óráig és hétfőn 9- től 16 óráig lesznek kitéve. Munkalátogatás (ČSTK) - Ladislav Adamec, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterenök tegnap munkalátogatást tett a Kelet-csehországi kerületben, František Tesaŕ, a CSKP Kelet-csehországi Kerületi Bizottságának vezető titkára és Václav Jireček, a kerületi nemzeti bizottság elnöke tájékoztatta őt a XVII. pártkongresszus és a CSKP KB 5. ülése határozatainak teljesítéséről. Ladislav Adamec ezután a Hradec Králové-i Csehszlovák Hangszerkészítő Vállalathoz látogatott, a délutáni órákban a kraslicei Amati hegedügyár Hradec Králové-i üzemrészlegét is megtekintette. A kerületben tett látogatása végén a králíkyi Vörös Csillag Efsz-ben járt. Finn vendég Prágában (ČSTK) - Bedŕich Švestka, a Csehszlovák Békebizottság elnöke tegnap Prágában fogadta Olavi Mratikainent, a finn Középpárt Végrehajtó Bizottságának tagját, aki a párt küldöttségét vezeti. Mindkét fél tájékoztatta egymást azokról a rendezvényekről, amelyeket a béke megőrzéséért és a különböző társadalmi rendszerű államok együttműködésének fejlesztése érdekében szerveznek a két országban. A finn vendégeket fogadta Ján Pudlák, az európai biztonság és együttműködés csehszlovák bizottságának alelnöke. Felhőszakadás (ČSTK) - Libouchecben (Ústí nad La- bem-i járás) tegnap 13 órakor felhőszakadás volt. 25 perccel később megáradt a Jíli-patak. Ezután az 1600 lélekszámú székhelyközség nemzeti bizottsága segítséget kért. A járási rendőrparancsnokság tájékoztatása szerint az Ústi nad Labem és Déčín közötti 13-as számú út Jílové -Libouchec-Chlumec szakasza árvíz miatt járhatatlan. Amerikai szankciók a Toshiba ellen (ČSTK) - Az amerikai szenátus1 kedden jóváhagyta a Toshiba japán cég és a Kornsberg Vaapenfabrik norvég fegyvergyár elleni szankciókat. Mindkét vállalatot azzal vádolják, hogy a Szovjetunió számára illegálisan eladta a legmodernebb technológiai berendezéseket. A szenátus úgy döntött, hogy két évre betiltja a japán cég Egyesült Államokba történő áruszállításait. A Toshiba csak 1986-ban 4 milliárd dollár értékű terméket dobott amerikai piacra. A törvényjavaslatot, amelyet Ronald Reagan elnök öt évre meghosszabbíthat, még a képviselőháznak kell jóváhagynia. xxx Vatari Sugiicsiro, a Toshiba cég elnöke és Szaba Soicsi, az igazgató tanács elnöke tegnap beadta lemondását.