Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)
1987-07-11 / 160. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban Július 4-töl 10-ig Szombat: Ramadan iraki miniszterelnök-helyettes befejezte szovjetunióbeli látogatását Vasárnap: Kabulban bejelentették, össznépi vitára bocsátják az új alkotmány tervezetét Hétfő: Moszkvába érkezett Richard von Weizsäcker, az NSZK államfője Kedd: Ulánbátorban 21 kommunista és forradalmi demokratikus párt képviselői kezdtek regionális konzultatív tanácskozást Szerda: Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök megkezdte ausztriai hivatalos látogatását Csütörtök: Országos gyásznapot tartottak Haitiban a rendőri önkény áldozatainak emlékére Péntek: Csőn Tu Hvan dél-koreai diktátor lemondott a kormányzó párt elnökének tisztségéről Csernobilban július 7-én kezdődött meg a tavalyi atomerőmű-baleset felelőseinek pere. A képen balról: Brjuhanov volt igazgató, Djatlov mérnök és Fomin főmérnök a vádlottak padján. Indiai indulatok Ismét magasra csaptak az indulatok Indiában: újult erővel támadott a szikh terrorizmus, a másik oldalon pedig a kormány alig-alig tudja vísz- szatartani a hinduk bosszúhadjáratát. A hét elején szikh szélsőséges fegyveresek megtámadtak három autóbuszt és többségében hindu utasaikat kegyetlenül lemészárolták. A vérfürdőnek csaknem 80 áldozata volt, köztük nók és gyermekek. Az elmúlt négy évben ez volt a legvéresebb szikh terrorakció, s várható volt, hogy nyomában ismét felekezeti villongások lángolnak fel. A múltban is többször megesett, hogy a hinduk válaszul valóságos pogromokat rendeztek a szikh vallá- sú lakďsság ellen, jóllehet, többségüknek semmi köze a terroristákhoz. Épp ezt megakadályozandó rendelte el a delhi kormány a rendőrség és a hadsereg számára a legmagasabb harckészültségi fokozatot, ám több helyütt ennek ellenére hindu -szikh összecsapások voltak a három északi szövetségi államban: Pandzsábban, Harijánában és Hi- macsal Pradesben, illetve Delhiben is. A kormány és az ellenzéki pártok többsége nyugalomra szólította fel a lakosságot, szorgalmazva, ne hagyja magát kiprovokálni a felforgató erőktől. A jobboldali Bharatija Dzsanata Párt azonban a mészárlás keltette indulatokat kihasználva csütörtökre általános sztrájkot hirdetett a fővárosban, s az említett tartományokban is voltak hasonló megmozdulások. Radzsiv Gandhi kormánya tehát kettős nyomás alatt áll: meg kellene fékeznie a szikh terrorizmust, ugyanakkor az ártatlan szikheket is meg kell védenie a hinduk „válaszától“. A terrorista fanatikusok, úgy tűnik, nem hátrálnak meg, s így nyilván határozottabb fellépésre lenne szükség velük szemben, ami viszont esetleg újabb indulatokat szülhet. Pandzsábban, ahol a szikh lakosság többsége él, két hónapja menesztették a mérsékelt szikhek vezette kormányt, mert az képtelen volt úrrá lenni a szeparatista erőszakon. A szövetségi államot ekkor helyezték központi irányítás alá, vagyis bevezették az ún. elnöki rezsimet. Amint azt az e heti események mutatják, egyelőre nem sok eredménynyel. Figyelemre méltó körülmény, hogy szintén ezekben a napokban több incidensre került sor az indiai -pakisztáni határon. Pakisztáni ügynökök csoportjai megkísérelték a behatolást India területére, azzal a céllal, hogy ott diverzáns akciókat hajtsanak végre, s ezzel is fokozzák a feszültséget. Köztudott, hogy a szikh fanatikusok jelentős ösztönzést kapnak külföldről Khalisztán nevű független államuk kikiáltására irányuló erőfeszítéseikhez. S ez a támogatás egyebek között Pakisztánon keresztül érkezik. Hátterében pedig azok az erők állnak, amelyeknek nem tetszik az indiai kormány antiimperialista politikája, az, hogy Radzsiv Gandhi egy erős, független és egységes ország kiépítésére törekszik, mely -külpolitikájának egyik alapppillére a Szovjetunióval való szoros együttműködés. Aligha lehet véletlen, hogy a terroristák Raázsiv Gandhi múlt heti, rendkívül eredményes és baráti hangulatú moszkvai látogatása után néhány nappal szánták el magukat véres akcióikra... P. G. Öböl-ügy Mert az lett már: ügy, méghozzá egyre komolyabb. Naponta nyilatkozatok, állásfoglalások, cáfolatok, jó- solgatások és találgatások tárgya. A héten két szálon futottak a legfontosabb események - hogyan reagál a hivatalos Washington a szovjet kormány nyilatkozatára és hogyan alakul a Fehér Ház és a Kapitolium licitálása a hadihajók bevetése mellett és ellen. Határozott intézkedéseket sürgetett a szovjet kormánynyilatkozat az öbölben kialakult helyzet mielőbbi javítására, és ennek módjára is javaslatot tett: az összes, nem a térséghez tartozó állam hadihajóját záros határidőn belül ki kell vonni a Perzsa (Arab)-öböl vizeiről. Iránnak és Iraknak viszont tartózkodnia kell az olyan cselekedetektől, melyek veszélyeztetnék a szabad nemzetközi hajózást. Logikátlanoknak és nem eléggé végiggondoltalak minősítette a TASZSZ szovjet hírügynökség Washington első válaszait a szovjet indítványra. Egyértelműen jogosan, hiszen Howard Baker, a Fehér Ház személyzeti főnöke úgy nyilatkozott, A hét eleji észak-indiai szikh vérfürdő áldozatainak hozzátartozói identifikálják a holttesteket ha a Szovjetunió kivonja az Öböl térségéből hadihajóit, az USA is hajlandó újragondolni ottani jelenlétét, ám semmi esetre sem engedi át az ellenőrzést a szovjeteknek. Ennek ellenére a szovjet külügyminisztérium nyilatkozata, melyet Borisz Pja- disev szóvivő ismertetett keddi sajtóértekezletén, bizonyos pozitív vonásokat értékelt Baker nyilatkozatában. Pjadisev egyébként azt is elmondta, hogy a szovjet kereskedelmi hajók biztonsága érdekében jelenleg három szovjet aknaszedő hajó és egy fregatt tartózkodik az öböl vizein. Ezzel szemben az USA az Öbölben és közvetlen közelében állandó jelleggel erős haditengerészeti kötelékeket állomásoztat, köztük három repülőgép-hordozó csoportot, mintegy harminc védelmi hajót és 270 fedélzeti repülőgépet. Nemcsak arra derített fényt a szovjet dokumentum, hogy az USA öböl-ügyben kész némi rugalmasságot tanúsítani, hanem arra is, hogy teljesen nem kizárt Irán és Irak nézetazonossága valamely kérdésben. Moszkva állásfoglalását és intézkedési javaslatait a két hadban álló fél egyaránt támogatta. Balgaság lenne azt remélni, hogy ebből a precedensből szabály lesz, de hát egy kis lépés is lépés... Viszont lényegesen bonyolultabb - és egyre kiélezettebb - a helyzet, ami a Fehér Ház és a törvényhozás nézeteit illeti az Öböl vizein és környékén való amerikai katonai jelenlét fokozása, de mindenekelőtt a ku- yaiti tartályhajók katonai védelme kérdésében. Szerdán a képviselőház ajánlotta 222 szavazattal 184 szavazat ellenében, hogy ne kezdjék meg a hónap közepén a kuvaiti tartályhajók konvojainak fegyveres kísérését, legalább 90 nappal halasszák el ezt a tervet. Egy nappal később a szenátus 57:42 szavazat- aránnyal ugyancsak szembehelyezkedett a Reagan-kormány törekvéseivel, hogy növelje a haderőt a térségben. Az amerikai zászló alatt hajózó kuvaiti tankerek védelmének tervét kalandor akciónak tartják nemcsak az ellenzéki Demokrata Párt képviselői, hanem többen az elnök pártjának szenátorai közül is. Megalapozottnak tűnnek azon aggodalmak, hogy Iránt nem fogja visszatartani a támadásoktól a csillagos-sávos lobogó, ugyanúgy meg fogja támadni a kuvaiti hajókat, mint eddig. Csakhogy ez már amerikai érdekeltségek elleni támadás lesz és kikényszerítheti az ellentámadást. Vagyis egyértelmű: a megnövekedett amerikai haderő nem csökkenteni, hanem éppen növelni fogja a feszültséget a térségben, s még inkább Teherán és Washington között. Erre a viszonyra pedig igazán ráférne egy kis javulás. Hogy menynyire ellentmondásos, zavaros, mennyire a pillanatnyi amerikai érdekek függvénye, az kikövetkeztethető többek között az iráni-kontra botrány kulcsfigurája, North alezredes e héten folyó nyilvános kihallgatásából is. Washington akkori és mostani öbölbeli szerepvállalása között mindössze annyi a különbség, hogy a fegyverüzletet a törvényhozás tilalma ellenére titokban bonyolították le, most a törvényhozás elutasítása ellenére leplezetlenül végzik a haderők összevonását a térségben. (gzs) Nyelvtani tájékozatlanságunk Csak az az ember ismer jól egy-egy nyelvet, aki annak a nyelvtanát is ismeri; tehát a nyelvet tudatosan, nem ösztönösen használja. Fokozott mértékben vonatkozik ez a megállapítás a magyar nyelvre, hiszen - és ezt nyugodtan kijelenthetjük - kevés nyelvnek van annyi nyelvhelyességi csínja-bínja, használati fortélya, mint ennek, s mindehhez még hozzájárulnak a helyesírás alkalmazásának problémái is. Egy magyar író is arra panaszkodik, hogy más nemzetek gyermekei már az iskolában elsajátítják anyanyelvűk helyes használatát, ő meg - noha örül egy-egy új nyelvművelő kötet megjelenésének- félve veszi ezeket a könyveket a kezébe, arra gondolva, vajon a szóvá tett hibák közül melyik fordul elő az ő nyelvhasználatában is. S a nyelvhelyességi, helyesírási szabályok a nyelvtani ismeretekhez kötődnek. Sokszor találkozunk egyének olyan törekvésével, hogy szeretnének szépen beszélni, jól fogalmazni, de a nyelvtani alapok megismerése, vagyis komolyabb munka nélkül szeretnék mindezt elérni. Levegőbe nem lehet várat építeni. Ahhoz, hogy bárki is elsajátítsa például valamelyik igefajta helyes használatát, ismernie kell azt az igefajtát, sőt minden igefajtát; az összetett szavak helyesírását meg lehetetlen megtanulni az összetett szavak fajtáinak alapos ismerete nélkül. A nyilatkozók, a tévé- vagy rádióriporterek, újságírók nyelvi megnyilatkozásait figyelve bizony gyakran észrevehetjük, hogy a nyelvtani tájékozottságuk hiányos. A múltkor az egyik képes hetilap keresztrejtvényében ezt a feladatot kapta a megfejtő: melléknévi igenév képzője. De bármelyik fajta melléknévi igenév képzőjét írta is be, nem bizonyult jónak a megfejtés. Végül is a szomszédos feladatok megfejtése hozta meg az eredményt: az odaillő képző a -va volt. Csakhogy a -va, -ve, -ván, -vén(írva, ülve, okulván, menvén) nem a melléknévi, hanem a határozói igenév képzője. Ezzel a melléfogással nemcsak megtévesztett a lap néhány megfejtőt, hanem félre is vezetett. Ugyanis aki - a rejtvény összeállítójához és a rovat szerkesztőjéhez hasonlóan - nem tudta, mi a melléknévi igenév képzője, az a kapott megfejtési eredmény alapján azt hiszi: a -va, -ve. Márpedig a háromfajta melléknévi igenév képzői a következők: -ó, -ő (világító, szenvedő); -t, -tt (sült, főtt - pl. hús); -andó, -endö (megoldandó, elvégzendő - pl. feladat). Egy illetékes nyilatkozik a tévé-riporternek: „Azt nem állítom, hogy megtörténik, csak feltételes módban mondom: megtörténhet.“ Hát ezt bizony nem feltételes módban mondta az illető, hanem csak a lehetőséget, a megengedést kifejező ható igét használta. A megtörténik ige feltételes módja ez lett volna: megtörténne vagy megtörténnék (valami). A ható igei alaknak is van feltételes módú alakja: megtörténhetne (valami). Az idézett mondat tehát így lett volna helyes: Azt nem állítom, hogy ez megtörténik, csak mint lehetőséget említem: megtörténhet. Ha valakire azt mondják: „Ez az ember nagyon tájékozatlan“, mások gyakran így veszik védelmükbe: „Azért ez a jelző nem illik rá.“ A bökkenő az, hogy itt a tájékozatlan nem jelző, hanem állítmány. Jelző akkor lehetne, ha jelzett szava volna, s ez előtt állna. Például: „Ő nagyon tájozatlan ember“; „A tájékozatlan ember ne szóljon bele“; stb. A legelső mondatban állítottuk az emberről, hogy tájékozatlan, tehát a tájékozatlan szó nem mint jelző nem illik rá, hanem mint állítás vagy minősítés. „A menni ige a magyarban rendhagyó ragozású" - nyilatkozott egy fordító a televízióban. Pedig ő igazán tudhatta volna, hogy a menni a magyarban nem ige, hanem már igéből képzett más szó: főnévi igenév. A megy igéről állíthatta volna, hogy rendhagyó ragozású. Csakhogy - ha nem menthető is - érthető a fordító tévedése: más nyelvekben általában a magyar igenévnek megfelelő, de ott igének számító infinitívus kerül be a szótárba. A szlovákban a písať igéről beszélünk, de a magyarban nem az írni, hanem az ír igéről. Nyelvünkben ugyanis az igék szótári alakja nem a főnévi igenév, hanem egy jeltelen, ragtalan igealak; ez pedig az igék kijelentő módú, jelen idejű, egyes szám harmadik személyű alakja; megy, ír, vár stb. Természetesen más kérdés a fordítás; itt az infinitívus megfelelője a főnévi igenév; a písať, čítať, ísť így fordítható le: írni, olvasni, menni. JAKAB ISTVÁN Dobálódzás a témával Ama kényelmi szavak közé, amelyekkel manapság minden különösebb észbeli megerőltetés nélkül szívesen dobálódzunk (probléma, terület stb.), bátran besorolhatjuk a téma szócskát is. Figyeljük csak meg, hogy a köznapi beszédben, értekezleten, rádiós és televíziós riportokban hogyan dobálózik boldog-boldogtalan ezzel a jobb sorsra érdemes, immár teljesen lejáratott kis szócskával. Idézünk néhányat: ebbe a témába kényszerítették őket; anyagilag dotálják ezt a témát; a vállalat ellátja ezt a témát; érdeklődés van ebben a témában. A témák kifogyhatatlanok, gátlástalanul röpködnek összevissza a levegőben. Például amikor elmondják nekünk, hogy az elnök lépett egyet-kettőt ebben a témában; de az egyik közelmúltbeli kiállítás sem nélkülözte a témát, mert imígy hirdették meg: Mai norvég iparművé-, szét címen nyílik ebből a témából kiállítás! Itt a téma szó már valóban teljesen fölösleges. A téma ragyogó csúcsait versenyben igyekeznek megközelíteni szószólók és nyilatkozók: olyan hírek kaptak lábra ebben a témában- mondotta egy gyűlésen az indítványtevő -, hogy minden más téma összeomlott mellette. Egy szövetkezet bajaival foglalkozó mérnök ezt a szónoki kérdést tette föl: nem tudna valaki bejönni ebben a témában? Egy osztályvezető így nyilatkozott: szerepeltetjük új technológiák kipróbálását ebben a témában. A csúcsot azonban - egyelőre, persze - ez a megnyilatkozás tartja: A jelen téma megfelelő témája az volna, ha kiszélesítenék a kereteket. Ez már öngól; a téma labdája visszapattant. De a többi idézett téma is csupán kényelmi mankó, amely valójában nem támogat semmit. Ha így van - márpedig a példák ezt igazolják -, akkor a tanulság számunkra csak egy lehet: ne támaszkodjunk erre a mankóra! SZOMBATHELYI VIKTOR ÚJ SZÍ 4 1987. VII.
