Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-06 / 155. szám, hétfő

Küszöbön a fellendülés? i j szú 5 i87. VII. 6. Fúzió után egy sportegyesület hétköznapjairól Mi kell egy kisváros sportéletének fellendüléséhez? Erre a kérdésre kerestem választ, amikor legutóbb Kolárovóban jártam. Három eszten­dővel ezelőtt éppen a helyi sportcsarnok átadása kapcsán érdeklődtem a továbblépés akkori lehetőségeiről. Akik megszólaltak, egytől egyig azt állították: sokat várnak az új létesítménytől, megerősödhet a létező sportágak pozíciója, s a javuló körülmények között mások is meghono­sodhatnak. Mi történt azóta? Mennyire valósultak meg a korábbi elképzelések? Sportcsarnokügyben Madari Bé­lánál kopogtattam. A helyi sportléte­sítmények vezetője nem panasz­kodhat az érdeklődés hiányára. Munkanapokon reggel nyolctól este tízig, fél tizenegyig foglalt a csarnok. Délután kettőig a közeli, Május 1 ut­cai alapiskola használja, a délutáni és esti órákban pedig a sportegye­sület szakosztályai. Szinte futósza­lagon követik egymást az edzések. Használati díjat senki sem fizet, ez alól csak az a kivétel, ha tornát vagy rendezvényt kívánnak a sportcsar­nokban tartani. Az már nem ingye­nes. Szavai szerint: senkit sem kül­denek el, aki egy kis testmozgásra tér be hozzájuk. Vannak viszont olyan sajátos kérések, amelyeknek nem tudnak eleget tenni. Mert a fon­tossági sorrend, - érzésem szerint helyesen - a szervezett sporttevé­kenységet részesíti előnyben.- Pótolhatatlan számunkra ez a sportcsarnok. A rendelkezésünkre álló idő felét ugyanis a kézilabda kapta. Nincsenek már olyan gondja­ink, mint korábban voltak. A mosto­ha téli körülmények miatt tavasszal mindig gyengébben szerepeltek csapataink a bajnokságban. Most már más a helyzet, nincs ilyen telje­sítménybeli különbség a két idény között - állítja Mahor Mihály, a sportág helyi meghonosítója, s egyben megszállottja, aki 1985-től más szerepkörben is tevékenykedik. Egyesületi titkár. Tőle tudom: a csarnok minden­képpen javított a város sportéleté­nek helyzetén. Hogy lendített-e raj­ta, azt nemigen éreztem ki szavai­ból. Annál több ambíció, optimizmus bujkált mondatai között. Az történt ugyanis: tavaly közös nevezőre ju­tott a két helyi sportegyesület, a Družstevník és a Strojár. Koráb­ban külön-külön próbáltak boldogul­ni, nem sok sikerrel. Fúziójuk után az Agro ZVL nevet vették fel, s most is ezekben a színekben képviselik a város sportéletét. Hogy mit vár az egyesületi titkár ettől az összefo­gástól?- Sokat - válaszolja tömören, s csak némi töprengés után fűzi hozzá:- Ha az új vezetőség tartja magát elképzeléseihez, nem lehet különö­sebb baj. Lesz mód a közös edzőtá­borokra, lehetőség nyílik a költség- vetés szakosztályonkénti lebontásá­ra, aminek nagy jelentőséget tulaj­donítok, mivel a gazdálkodási kere­tek az egyesület életében szintén meghatározóak. S ide sorolnám az új szakosztályvezetőségek megvá­lasztását is. Tevékenységük fel­pezsdítheti a sportágakon belüli szakmai munkát. Lelkesedéssel mesél az egyesü­let hétköznapjairól. Sikerek és félsi­kerek között kalandozunk. Nevek, sportágak kerülnek szóba, fényké­pek, albumok idézik a tegnapokat. Leggyakoribb témánk mégis a kézi­labda.-Az 1984-85-ös bajnokságban a serdülő diáklányok kerületi elsők lettek; egy évvel később az ifjúsági­ak között folytatták, és hajszálon múlott, hogy nem jutottak az első ligába. Aztán közös megegyezéssel Naszvadra (Nesvady) kerültek, s ma is az ottani Slávia színeiben edze- nek-játszanak. Most három lány di­ákcsapatunk van, a fiatalabbak és idősebbek a kerületi bajnokság kö­zépmezőnyében végeztek, s a legki­sebbek (4. és 5. osztályosok) már szintén belekóstoltak a bajnokság légkörébe. Diák, ifjúsági és felnőtt férficsapatunk is van. Ezekkel Kulich László és Litvai András foglalkozik. Nemrégiben mindhárom lánycsa­patuk elindult az ellenállók emléké­re rendezett prágai nemzetközi tor­nán, amelyen négy korosztályban 240 csapat vett részt. Két hatodik és egy második hellyel tértek vissza. Ez utóbbi a legkisebbek érdeme. Mahor Mihály nagy jövőt lát bennük:- Ennyi tehetséges lányra még nem bukkantam egyszerre. Négy-öt mindig akadt, 10-15 az elmúlt 10-12 év során még egyszer sem. Tavaly a három helyi alapiskola 3. és 4. osztályában 112 lány tanult. Toborzásunkra 80-an jelentkeztek, s közülük 30-an máig kézilabdáz­nak. Egyéves felkészülés után már beneveztünk a bajnokságba... Igyekszem minél több játéklehető­Új korszak kezdődött veszem a lépcsőket.- Ez a gárda sem tér magához egyhamar - jegyezték meg néhá- nyan két évvel ezelőtt a Bódva-parti városka csapatáról, miután az a fel­jutást eldöntő selejtező mérkőzésen 0:1 arányban kikapott a kelet-szlo­vákiai kerület bajnokság II. csoport­jának győztesétől, a Nagykapostól (V. Kapušany). Hogy melyik „prófétából“ ki, illet­ve mi beszélt, azt már azért sem érdemes firtatni, mert ebben a sport­ágban bármikor bármely jóslat be­válhat. Ezúttal például azoknak lett igazuk, akik a balszerencsés mérkő­zés után is hittek a szepsiek (Molda­va nad Bodvou) sikersorozatának folytatásában. Igaz ugyan, hogy Ta­más László és társai tavaly egy kicsit gyengélkedtek, és nem jutot­tak el az SZNL II küszöbéig, ám a közelmúltban befejeződött újabb versenysorozatban már ismét reme­keltek. Bajnoki címet nyertek, és a csoportgyőztesek továbbjutását eldöntő osztályozón kiharcolták azt is, hogy ősztől egy fokkal magasabb osztályban szerepelhessenek. Ott, ahol a legutóbb a hatvanas évek elején játszott a Szepsi, s amelyik a labdarúgás helyi történetében ed­dig a legmagasabb elért szint. A minap befejeződött idény utolsó mérkőzése után boldogan vonult le a pályáról Tamás László - a csapat motorja, s egyben másodedzője valamint Zupko László, Jakab László, Varga Rudolf, Tomko Zol­tán, ifj. Jozef Vlčej, Lászlófi Vladi­mír, Ondrej Blahovský, Molnár Ľubomír, Fazekas László, Kusnyír István, Dankó László, Szarvas Gé­za, Krompasszky Vladimír, Dudás Imre és Kovács Imre. örült a csa- £ £ patnál egy éve tevékenykedő Jozef Vlčej edző is, hiszen kívánságát a játékosok maradéktalanul teljesí­tették. Ó ugyanis tavaly nyáron az­zal az elhatározással vette át a szepsiek irányítását, hogy olyan csapatot kovácsol belőlük, amelyik képes lesz a továbbjutás kiharcolá­sára, s ugyanakkor szépen, korsze­rűen futballozik majd. Egyébként a Svidník elleni selej­tező mérkőzésük - melyen hosz- szabbítás után 5:1 -re győztek - igen hasonlított az elmúlt bajnokságban mutatott teljesítményükhöz, illetve sikermenetelésükhöz. Rajtjuk ugyan ott sem volt meggyőző, olyan maga­biztos és eredményes, mint a hajrá­juk. Sőt, volt időszak, amikor legna­gyobb vetélytársuk, a Lubeník már- már tetemes előnnyel vezetett előt­tük. A küzdelemsorozat felénél pél­dául egyaránt 20-20 ponttal álltak a táblázat élén, s amikor ,az első tavaszi fordulóban saját pályájukon szenvedtek vereséget a Stará Ľu- bovňától, szurkolóik ereiben meg­hűlt a vér. Szerencsére maguk a já­tékosok nem ijedtek meg túlságo­san. Ók okultak a vereségből, s utá­na még komolyabb munkába kezd­tek, még többet edzettek. Kitartásu­kat, igyekezetüket siker koronázta, idegenben is gyűjtögették a ponto­kat, s a bajnokság befejező szaka­szában érett csapatjátékkal leparan­csolták a táblázat éléről a szintén trónkövetelő Lubeníkot. I Akik figyelemmel követik Kelet- Szlovákia labdarúgását, azok ma másképpen vélekednek a szepsi csapatról, mint két évvel korábban. Most sokan azt mondják: egy új korszak kezdődött a Bódva-menti városka labdarúgásában. Hogy az ó jóslatuk mennyivel iga­zibb, mint azoké volt, akik nemrég ennek az ellenkezőjét állították, arra a jövő adja meg a pontos választ. No meg természetesen a helyi labdarú­gók és sportvezetők. Ók azt szeret­nék: csapatuk a magasabb osztály­ban is megállja a helyét, s minél eredményesebben képviselje ott a sportszerető városka és környéké­nek színeit. (gazdag) Szerencsére kényeztették „Kettesével Az idén májusban három cseh­szlovák veterán sportoló kimagasló teljesítményéről számolt be a sajtó: Jaroslav Líška (Bohemians Praha, Rudolf Jaš ka (RH Brno), és Milan Kručay (Slávia VŠ Prešov) a Firen­zében megrendezett nemzetközi ve­terán úszóversenyről összesen 12 arany-, 2 ezüstéremmel és egy 4. hellyel tértek haza. A kis csapat ezzel - az egyébként népes me­zőnyben - az előkelő ötödik helyet szerezte meg az összetett verseny­ben, és három új Európa-csúcsot állított fel. Jaroslav Uška, a csapat legidősebb tagja kategóriájában (65- 69 év) a kilenc úszószámból hét­szer is rajtköre állt), és valamennyi számban nyert. Egy új Európa-re- kordot ért el, s tagja volt a csehszlo- vák-jugoszláv összetételű ezüstér­mes 4x50 m gyors-, illetve a negye­dik helyen végzett 4x50 m-es ve­gyesváltónak is. Az egyes távokon a következő eredményeket érte el- 200 m vegyes 4:03,14 (új Európa- csúcs), 50 m pillangó 55,33, 100 m hát 2:00,38, 50 m mellúszás 54,34, 100 m gyors 1:34,03, 50 m hát 49,15, 50 m gyors 41,09. A kiváló sportolóval prágai szer­kesztőségünkben beszélgettünk. • Mikor kezdett el rendszeresen úszni?- Mai szemmel nézve már vi­szonylag későn: 14 éves koromban. A Vrútky melletti Priekopából szár­mazom. Egyik alkalommal a vrútkyi úszószakosztály medencéjének kö­zelében rúgtuk a labdát, amikor va­laki megkért bennünket: mossuk le a medence falát. Ketten vállalkoz­tunk rá, hogy aztán egy hétig szabad belépésünk legyen az uszodába. , A hét gyorsan elrepült, engem to­vábbra is nagyon vonzott a csillogó víztükör, és fölajánlottam, takarítani fogom az öltözőket, ha továbbra is bejárhatok. Megegyeztünk, s én el­lesve az úszók edzésmódszereit - a trnavai Kovárik, a 200 méteres gyorsúszás akkori csúcstartója volt az edző - elkezdtem oda-vissza róni a távokat. Aztán egyszer felfigyelt rám a szakosztály vezetősége, és megkaptam az igazolványt. Ezentúl már nem kellett takarítanom. De a szép napok hamar véget értek. • A háború?- Igen, a fasizmus elől a csalá­dunknak menekülnie kellett. Apám cseh volt, ezért Csehországba köl­töztünk. Jihlava mellett éltünk, a Sokol Tŕešťben úsztam még egy ideig. Sőt, egyszer serdülőként a férfiak kategóriájában meg is nyer­tem egy hosszabb távú versenyt. Egy halastót kellett átúszni, a táv kb. 550 méter lehetett. 0 A háború tehát sportpályafutá­sát is megszakította...- A versenyszerű sportolás lehe­tőségét mindenképpen. Utána elvé­geztem a kereskedelmi főiskolát, és a sport már csak hobbim volt. Azóta is hetente rendszeresen legalább egy alkalommal egy - másfél kilo­métert úszom és kerékpározom. Évente körülbelül 5000 kilométert ülök a nyeregben. Nézze, itt van a noteszomban a tavaly év végi adat: 87 372 kilométer. Tehát már kétszer megkerültem a Földet az egyenlítő körül. Ezenkívül rendsze­resen teniszezem, szeretek asztali­teniszezni és futballozni is. 0 Végül is hogyan lett veterán úszó?- Az 1985-ös spartakiád prágai bemutatója alatt egy érdekes hírt olvastam a Večerní Praha napilap­ban arról, hogy az egyik prágai séget biztosítani számukra, csakis így bontakoztathatják ki tehetsé­güket. És mi a helyzet a többi sport­ágban?- A fiatalok körében eléggé köz­kedvelt a cselgáncs. Eddigi legjobb­jaink az idén: ifj. Kulich László szlo­vákiai harmadik lett, s három kerületi bajnokunk is van. Vincze Ferenc megszállottként foglalkozik a sport­ág kedvelőivel. Felszerelés híján ko­rábban otthon nem tudtunk verse­nyeket rendezni, mára már ez is megoldódott. Ugyancsak fellendült a sakk. Mintegy húszán űzik, közü­lük ketten kerületi viszonylatban is jó eredményekkel büszkélkedhetnek. Gyengébben megy az asztalitenisz. Mivel kevésbé igényes sportágról van szó, s adottak hozzá a feltéte­lek, fellendítése nem ütközhet külö­nösebb akadályokba. Aránylag so­kan vannak az alapozó testnevelés szakosztályában. Többnyire azok, akik a legutóbbi spartakiádon is sze­repeltek, s azóta sem fordítottak há­tat a testmozgásnak. Az esztendő végéig tenisz- és súlyemelőszak­osztály létrehozását tervezzük. És a labdarúgás?- Alighanem újra virágzásnak in­dul. Igaz, csak az első lépések van­nak mögöttünk. Fontosnak tartom, hogy bővült a foci bázisa, több lett az ificsapat. Elsősorban az iskolák­ban sikerült jó alapokat lerakni, né­miképp ösztönözve a pedagóguso­kat is. Jelenleg 120 igazolt diákunk négy csapatban rúgja a bőrt. Az ifjúságiak hosszú évek óta a kerületi bajnokság középmezőnyében sze­repelnek, s legtöbbször azért, mert nem voltak megfelelően felkészítve erre az osztályra. Most beiktattunk egy újabb láncszemet, a fiatalabb ifiket, akik már indultak a járási baj­nokságban. Felnőtt csapatunk épp a napokban jutott fel a kerületi I. B osztályba, s ez is egy lépés előre. Csupa optimizmus minden mon­data. Vajon mire alapozza ezt?- Arra, hogy ilyen tehetséges fia­taljaink vannak és ahogyan dolgo­zunk velük. Ez önmagában már so­kat jelent. Szerencsére sportágan­ként is találtunk olyan embereket, akik megszállottként végzik munká­jukat, s már a gyerekekkel rendsze­resen foglalkoznak. No meg azt is tudom: minél jobban megy majd a foci a városban, annál jobb lesz a kézilabda is. Mert igazán nehéz a futball fölé nőni. Nekem elhiheti. J. MÉSZÁROS KÁROLY uszodában az érdeklődők kipróbál­hatják úszótudásukat a 100 méteres távon. Elmentem, és ott valaki azt tanácsolta: érdemes lenne felkeres­nem a Bohemians úszószakosztá­lyát, ahol veteránok is edzenek rendszeresen. így is lett, s egy évvel később beneveztem a gottwaldovi harmadik országos veterán úszóbaj­nokságra. A jó eredmények alapján indulhattam a firenzei nemzetközi versenyen is. 0 Milyen érzéssel tért haza Olaszországból?- A sikernek természetesen örül­tem, de ebbe az örömbe kis üröm is vegyült. Nem mintha sajnáltam vol­na az útiköltséget - a kiadásokat saját zsebünkből fizettük -, de a si­keres szereplés alapján meghívtak a szeptemberben Blackpoolban megrendezésre kerülő Európa-baj- nokságra. Ennek költségeit már nem bírnám el. Pedig szeretnék ott lenni. 0 Úgy tudom, a sport mellett a nyelvtanulás a másik hobbija...- Igen, még annak idején Vrútky- ban édesapám megtanított magya­rul. Ő az első világháborúban sajátí­totta el, s amikor hazatért azt vallot­ta: kár lenne nem megragadni a le­hetőséget. Otthon magyarul kezdett el velünk beszélni. Én a háború alatt aztán még megtanultam szerbül és németül. Most néhány éve újra igyekszem aktív nyelvtudásomat el­mélyíteni. A Prágai Magyar Kulturá­lis Központ nyelvtanfolyamát láto­gatom. 0 Végezetül hadd kérdezzem meg: mit ad (ott) önnek a sport?- Azt mondják, az úszás tüdőt, a kerékpározás szívet ad az ember­nek. Mindenesetre tény: ma is kette­sével veszem a lépcsőket... GÁL JENÓ Igor Poljanszkij, a szovjet úszósport egyik legfiatalabb csillaga 1967-ben született Novoszibirszk- ben. Mint szülei egyetlen gyermeke élvezte az egykék minden előnyét és hátrányát. Az előnyök közé volt sorolható - legalább is gyerekkorá­ban így érezte hogy szülei mindig kényeztették és igyekeztek a kedvé­ben járni. A kényeztetés következ­ményeként a válogatós és rossz étvágyú gyerek rendkívül lefogyott és sokat betegeskedett. Szülei több­féle sporttal kísérleteztek, hogy megerősítsék szervezetét. Először különtornára járatták, majd a jégko­ronggal próbálkoztak, ám a gyenge fizikumú gyereknek egyikhez sem volt elég ereje. Végül is elvitték az uszodába, ahol a fiatal Igor nagyon gyorsan elárulta a tehetség első jeleit. Az edzők hamarosan felfigyeltek kitűnő vízfekvésére, hallatlan szorgalmára. 1982-ben már tagja volt a szovjet ifjúsági válogatottnak, amely Inns­bruckban szerepelt az ifjúsági Eu- rópa-bajnokságon. Itt nagy megle­petésre megszerezte a 100 és 200 méteres hátúszás aranyérmét. 1983-ban már Szergej Vajce- hovszkijhoz, a szovjet felnőtt úszó­válogatott világhírű edzőjéhez ke­rült, aki néhány hónapos foglalkozás után így nyilatkozott róla: - Ez a fia­talember mindent megtesz azért, hogy elérje célját, és benne feléledni látom Vlagyimir Szalnyikov legjobb erényeit. Az ezután következő időszak minden napját a szorgalmas és ki­tartó munka jellemezte. Ennek meg is lett az eredménye. 1985. március 3-án Erfurtban a Szovjetunió és az NDK közötti úszóviadalon Poljan­szkij a 200 méteres hátúszásban az akkor világcsúcsot tartó Dirk Rich­ter mellett úszott, és a találkozó legnagyobb meglepetéseként 1:58,14 perces idővel új világcsú­csot állított fel. A rekordot újabb diadalok követték. Még 1985-ben Szófiában az Európa-bajnokságon, majd a japán Kobéban az Universia- dén, 1986-ban pedig a madridi vi­lágbajnokságon szintén mindkét hátúszószámban aranyérmes lett. Marlies Grohe, az NDK világ­szerte ismert úszóedzónóje így jelle­mezte-Poljanszkij úszását:- Esztétikai látványnak is beillik Poljanszkij versenyzése. Egyene­sen mesébe illő, ahogy a karjait mozgatja. Eközben teste olyan egyenes marad, mintha deszka len­ne alatta. Karjának és lábának erejét maximálisan az előrehaladás szol­gálatába állítja. (n) A szepsi (Moldava nad Bodvou) labdarúgócsapat az őszi idénytől kezdve az SZNL ll-ben szerepel (Robert Berenhaut felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents