Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-30 / 176. szám, csütörtök

Egy város két nagy festője Emlékezés Csordák Lajosra és Bauer Szilárdra Csordák Lajos (1864-1937) és Bauer Szilárd (1893-1928) - két festőművész, akiknek az életművé­ben jóformán semmi közös vonás nem található. Egyvalami mégis összeköti őket, s ez nem más, mint Kassa (Košice), ahol a művészetük kibontakozott. Csordákot a szlováki­ai képzőművészet-történet a múlt század végi tájképfestészet egyik legnagyobb egyéniségeként tartja számon, Bauert pedig a húszas évek társadalomkritikai festészeté­nek legjelentősebb avantgarde kép­viselőjeként. Ez a rangsorolás elfo­gadható, hiszen ma már nyilvánvaló, hogy e két művész életműve európai mércével mérve is figyelemre méltó. Mindezt leginkább a művészettörté­nészek tudják, publicitás hiányában (és itt nemzetiségi sajtónknak nagy a mulasztása) ez azonban a köztu­datba még nem került be. Csordák Lajos és Bauer Szilárd tehát különböző egyéniségek voltak, a művészetről vallott nézeteik is el­térnek egymástól. Hogy e két alkotó­ról mégis egy írásban szólunk, an­nak fő oka, hogy Kassán, a Kelet­szlovákiai Képtár Lenin utcai kiállító- termében Csordák Lajos, šrobár ut­cai kiállítótermében pedig Bauer Szilárd alkotásaiból nyitottak egy­idejűleg kiállítást. Ha figyelembe vesszük, hogy Kassán egyúttal A 19. és 20. századi képzőművészet Kelet-Szlovákiában, valamint a Kas­sa a képzőművészetben című állan­dó tárlatok is megtekinthetők, akkor azt kell mondanunk: helyesen dön­töttek a szervezők, hogy a Bauer- kiállítással nem igazodtak - a jubile­umhoz, nem vártak még egy évet, ugyanis a négy tárlaton nagyon jól kirajzolódik a látogató előtt, milyen hagyományokat, milyen képzőmű­vészeti felfogásokat teremtett Bauer Szilárd, milyen új értékek alkotására volt képes alig egy évtizedig tartó alkotói pályáján. Előbb azonban Csordák Lajosról. Csordák Lajos ifjú korában Kas­sán még nem volt élénk képzőmű­vészeti élet, noha az „erjedés“ már megindult, ebben a Klimkovics fivé­reknek volt nagy érdemük. Csordák Lajos rajzkészségére is Klimkovics Béla, a kassai gimnázium rajztanára figyelt fel, és a tehetséges ifjú az ő ösztönzésére került a budapesti Képzőművészeti Főiskola rajztanár­képző intézetébe. Hogy kevés időt töltött ott, annak legfőbb oka szülei egzisztenciális gondjaiban kere­sendő. Szabó­mester édesapjá­nak Kassán bi­zony nem mindig volt megrendelő­je; ráadásul Lajos két testvéröccse a születés után pár évvel meghal. A megrázkódtatá­sok és nehézsé­gek szorításában úgy döntött a csa­lád, hogy Mün­chenben próbál szerencsét. En­nek a döntésnek természetesen Lajos örülhetett leginkább, hiszen lehetősége nyílt arra, hogy Közép- Európa akkori legjelentősebb képzőművészeti központjában gyarapítsa szak­mai ismereteit. Münchenben 1883-tól 1889-ig tartózkodott, megszakításokkal, közben ugyanis vissza-visszatért Kassára, hogy kiállítsa és értékesít­se képeit - így szerezve anyagi alapot kint tartózkodásának finan­szírozásához. Müncheni éveiről egyébként kevés adat van, az vi­szont csaknem biztos, hogy meste­reit nem tudatosan, hanem véletlen­szerűen szövődő barátság révén vá­lasztotta meg. így került kapcsolatba Emil Holárekkel, a Münchenben élő cseh festőművésszel is, aki, megis­merve Csordák tájképfestői ambíci­óit, a fiatalember figyelmébe ajánlot­ta Julius Marák speciális osztályát a prágai Képzőművészeti Akadémi­án. Csordák Lajos 1889-től 1895-ig tartózkodott Prágában, hűséges ta­nítványaként Maráknak, aki a cseh képzőművészet európai rangra emelésén munkálkodott. Csordák tagja lett a Mánes-csoportnak, 1893-ban pedig kimagasló alkotása­iért Purmann-ösztöndíjat kapott. Az­tán úgy döntött, hogy hazajön. Édes­apja ekkor már nem él, Kassán gondot jelent számára az otthonte­remtés. Tornára (Turňa) ment, on­nan járt ki a Szádelői-völgybe, tanul­mányozni és festeni a természet eme csodálatos alkotását. Torna után Szalánc (Slanec) következett, ahol megnősült és családot alapított. A lenyűgöző táj itt is témát adott, de Csordák Lajos nem akart mindenki­től elšzigetelten élni, csak az alkotásnak szentelni az idejét. Régi tervét, hogy Kassán telepedjen le, s hogy képzőművé­szeti ismereteit meg­oszthassa az érdek­lődőkkel, 1909-től vé­gül is megvalósíthat­ta. Kassára költözött, Halász-Hradil Ele­mérrel együtt dolgo­zott egy középkori bástyából átalakított műteremben. Csordák Lajos szerelmese volt a Kassa környéki tá­jaknak. Amint azt a mostani kiállítás is tanúsítja, jó megfi­gyelője volt a termé­szet apró történései­nek, ugyanakkor fes­tett panoramatikus képeket. Erős oldala volt a rajz, nem ke­vésbé a színérzé­kenység. Sokat tartózkodott a ter­mészetben, érezte, hogy szakítania kell a clair-obscure festészettel. A szabadban tanulmányozta a dol­gokat, a napfény és a színes tárgyi világ egymásmellettiségének nyo­mán gazdag színlátásra tett szert. Csendes, mélyen érző ember volt, a romantikától sem mentes. Ez kiér­ződik tájképeinek nagy részéből, amiként az is, hogy a vászonra kerü­lő tájban jelkép erejű motívumok talál­hatók (Táj fával, Táj legelésző tehe­nekkel, Nyári táj nyírfával stb.) Míg Csordák Lajost kimondottan a természet valósága foglalkoztatta, Bauer Szilárdot sokkal inkább a tár­sadalom valósága, különösen a ki­zsákmányolt, meggyötört munkások .megélt tapasztalásainak hatására formálódott. Érdeklődése előbb a műszaki tudományok felé terelte. Műegyetemet végzett. Vasútmér- nökként Erdélyben dolgozott, majd rövid ideig Bécsben a hadügymi­nisztérium civil alkalmazottjaként. Kassán a villamosművek műszaki vezetője volt. Kétségtelen, hogy éle­tének ezeken az állomásain is sokat látott, kirajzolódott előtte a burzsoá társadalom valós képe. Valóságlátá­sában a kassai haladó szellemű mű­vészeti élet csak megerősítette, s arra bátorította, hogy a képzőmű­Bauer Szilárd: Paraszt (Milan Bobula fotoreprodukciója) vészét eszközeivel szóljon a társa­dalom igazságtalanságairól, bajai­ról, hiányairól. Nyers, drámai erejű, dinamikus képeket festett. Már a képcímek is sokat mondanak: Sé­ta a börtönudvaron, Sztrájk, A mun­kaközvetítőben, Látogatás a kórház­ban, Munkanélküliek, Éhező, Agitá­tor stb. Külön kiemelésre méltó, hogy tá­jainkon Bauer az első festő, aki a munkást már nem sajnálkozással festi, öntudatosnak ábrázolja. Az sem véletlen, hogy a proletariátus, mint osztály, nála szerepel először a szlovákiai művészetben! A figurá­lis alkotásokhoz Kassa külvárosá­nak, a munkásházaknak és udva­roknak a festése után jutott el. Fejlő­désének ebben a szakaszában fő­ként Kővári Szilárd festészete volt rá hatással. Felfogását tekintve, önma­gához közelállónak tartotta Schiller Géza és a cseh František Foltyn művészetét. A modern művészetbe vetett hitét megerősítették párizsi ta­nulmányútjai. Minden bizonnyal ezek az utak is hozzájárultak ahhoz, hogy 1927-ben tusrajzot készített a nagy francia forradalomról. (A ti­zenhat ecsetrajzból a mostani kas­sai kiállításon a Börtönbíróság, a Lámpavas, a Guillotine, a Robes­pierre utolsó útja tekinthető meg.) Bauer Szilárd sajnos mindössze 35 évig élt (1928-ban, tüdőbajban halt meg), öt évig tartó aktív festés­sel azonban olyan életművet hagyott hátra, amely mindmáig előkelő he­lyet biztosít számára a haladó szel­lemű szlovákiai festészetben. Hogy alkotásainak szellemi kisugárzása nem visszhangtalan, azt egyebek közt az is bizonyítja, hogy a mostani tárlaton Bartusz György fiatal szob­rászművész Bauer Szilárdról készí­tett portréja is szerepel. SZASZÁK GYÖRGY \ Ha valamiért kiborít... GONDOLATOK AZ ENGEDETLENSÉGRŐL Mi az, hogy engedetlenség? Nem egy szülő engedetlennek tartja azt a gyereket, aki nem ugrik az első szóra, nem csinálja azonnal azt, amit a felnőtt kér tőle. Nem gondol­nak arra, ahány gyermek, annyiféle vérmérséklet, érdeklődéskor, kész­ség- és szokásrendszer. De még ha valamennyien egyformák lennének is, a helyzet, amelyikben felszólítják őket, annyiféle lehet, hogy felsorolni is szinte lehetetlen. Akinek a figyel­me szűkebb terjedelmű, a nagy ját­szás közben meg sem hallja például a szülő szavát. Vagy meghallja, szót is akar fogadni, de még helyére szeretné tenni a kirakós kocka utol­só darabját, befejezni az elkezdett rajzot, kiformázni a gyurmából a fi­gura fülét is, a babát teljesen felöl­töztetni, pedánsan betakarni - tehát igazában kitató, rendszerető és kö­vetkezetes a gyerek, s lám, egy­kettőre rásütik az engedetlenség bé­lyegét. Persze az engedetlenségnek másféle megnyilvánulásai is van­nak. Sok szülő hangoztatja, igazán nem kívánja, hogy a gyerek azonnal ugorjon a szavára, azonban érzi, bármit mond is, kér a gyerektől, szavait az elengedi a füle mellett, egyáltalán nem veszi figyelembe őket. Ekkor pedig nem mondható, hogy a gyerek azért nem reagál azonnal, mert be akar fejezni vala­mit, hiszen nem is csinált semmit, s azzal sem magyarázható ez, hogy nem tudja összpontosítani a figyel­mét. Ilyen esetben általában arról van szó, hogy nem elég érzékeny a külvilág ingereire, s ez központi idegrendszerének sajátosságából adódik. Erre olykor csak hosszabb idő után derül fény. Egy család óriási kerttel körülvett házban él, a tízéves Jancsi mozgás­tere szinte végtelen. Minden szabad idejét a patakig húzódó kertben és a környező mezőn töltötte. Szágul­dozása és fékezhetetlensége itt nem tűnt fel annyira, amikor azonban az anya városi barátnőjéhez látogattak, annak lakásán egy-kettőre kiderült, mennyire nem tud alkalmazkodni, „viselkedni“ a gyerek. Percek alatt feje tetejére állította az egész lakást, kinyitogatta a szekrényajtókat, fióko­kat, mindent kezébe vett, amit elért, a szekrény tetejéről is levette a régi értékes órát, azután az erkély rá­csán kezdett tornászni. Anyja figyel­meztető szavai nem jutottak el hoz­zá, amikor a háziasszony is rászólt, azonnal elmenésre unszolta az any­ját. Az utcán átszaladgált a másik oldalra, keresztülvágtatott a virág­ágyakon, nála kisebb gyerekek fi­gyelmeztető szavára rá se hederí­tett, még a híd korlátjára is felmá­szott. Igazán nem irigylésre méltó az a felnőtt, legyen akár szülő, akár pedagógus, akinek ilyen gyereket kell megóvni a balesettől. A fékez­hetetlenség nem egyszerű engedet­lenség, itt óhatatlanul szembe kell nézni a tényekkel: alighanem vala­milyen neurotikus zavarról van szó. Ádám is tízéves, ö sem szeret tétlenül ülni egy pillanatig sem. Egész nap ég a tettvágytól, minden­be bekapcsolódik, ahol érvényre jut­tathatja ügyességét, ha megkérik, önállóan bevásárol, megcsinálja a reggelit, kirántja a húst a kishúgá- nak, a kerti ház rendcsinálásában, túltesz az apján is. Egyszóval teli van vele a ház, szívesen mond önál­ló véleményt mindenről, nem lehet mellette unatkozni. Az ideges, ki­egyensúlyozatlan felnőttet zavarja azonban az ilyen gyerek, akit nem lehet a székhez ragasztani (könyvet is csak este vesz a kezébe, mert akkor már mást nem lehet csinál­ni...) A probléma akkor jelentkezik, ha hosszabb ideig nem élheti ki cselekvésvágyát, unalmas tanítási órákon elóbb-utóbb „rosszalkodni“ kezd, talál magának tevékenységet, amilyent lehet. Bori okos kislány, egyke, szülei egyenrangú partnerként kezelik kis­korától kezdve. Remekül tud beszél­getni, vitázni kortársaival, nemegy­szer kijavítja a gyerekeket, de a fel­nőtteket is. A tanító néni is erre a sorsra jutott magyarázat, beszél­getés közben, amikor az éles eszű kislány az adott témáról már többet tudott, mint amennyi a tankönyvben van. Nem is szereti őt a természetis­meret tanára, sőt kimondottan szemtelennek, engedetlennek tartja, ahol lehet, ignorálja, hogy - mint mondja - „letörje a túlságosan meg­nőtt szarvait“. Bori ezt képtelen fel­fogni, hiszen ő semmi rosszat nem csinált, csak a dolgok végére akart járni. Ennek az érthetetlenségnek azután az a következménye, hogy nem tudnak semmiben megegyezni. A 14 éves Zsóka először ment esti mozielóadásra. Egy órás késés­sel jött nagy derűsen haza. Erre így emlékezik az apa: „Nem nagyszerű nevelési elvek vezéreltek, amint egyre idegesebben járkáltam a la­kásban. Nem az volt a fontos, hogy a gyereket'pontosságra kell nevelni. Az sem, hogy - ugyebár - nem baj, ha önállósul kissé.“ Az apának, mint felkent nevelési szakembernek egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy az engedetlenség tűrhetetlen. Be meri vallani: egy­szerűen csak féltette gyerekét... A nevelési elvek akkor virágoztak ki, amikor a lány végre belibegett az ajtón. A gyereket pontosságra kell nevelni! Nem tűrhetem az engedet­lenséget! - villant át az apa agyán. A túlnyomás felengedett, sisteregve csapott ki a felgyülemlett gőz. El­hangzott az összes jogos szülői kí­vánalom, s ismétlődés esetére kilá­tásba helyezték a megfelelő bünte­tést. (Mellesleg: a lányka azért ké­sett, mert két villamosjárat kimaradt, s a barátnőivel gyalog bandukoltak haza...) Ahány magatartásmód, annyiféle indíték és mind más és más lehet. A gyerekek megnyilvánulásait akkor érthetjük meg jobban, ha: különbsé­get tudunk tenni az aktivitás magas .szintje, a vérmérsékleti tulajdonság és a különböző feltételezettségű magatartási zavarok között; megkü­lönböztetjük az egészséges öntu­datot a szemtelenségtől, a fékezhe­tetlenségtől; nem azonosítjuk a szervezet reagáló készségének a milyenségét az engedelmeskedés készségével; keressük az engedel- metlenség, a nem adekvát viselke­dés okát; nyugodt légkörben beszél­getünk a gyerekkel, hogy megértse: féltjük, a veszélyektől szeretnénk tő­lünk telhetóen megóvni. (Az idő mú­lik, egyszer majd nem lesz jogunk és okunk számonkérni tőle, hogy mikor megy haza. S anélkül fogjuk félteni öt, hogy számot adnánk róla...) Az engedetlenség tehát olyan szó, amelyet csak gyűjtőfogalom­ként szoktunk használni. Akkor, amikor a gyermek valamiért kiborít. Ne feledjük, hogy minden gyermek­ben rengeteg olyan lehetőség buj- káll, amelyek igen jó kedvre derít­hetnek minket, csak türelmesen ke­ressük és hozzuk fel a felszínre ezeket. SZEBERÉNYI JUDIT Csordák Lajos: A pataknál élete és életközege. A táj romantiká­ja őt nem tudta megejteni, már csak azért sem, mert nem intuitív művész volt, nála a tudatos cselekvésnek, az emberi ész felismeréseinek volt nagy jelentősége. Bauer Szilárd Zólyomlipcsében, a mai Slovenská Ľupčában szüle­tett. Gyerekkorát Banská Bystricá- ban töltötte, majd 1908-ban Kassára költözött a család. Bauert kétségte­lenül Kassa tette festővé, az a szel­lemi pezsgés, amely a század hú­szas éveitől kezdve e város képző- művészetét Európa avantgarde irányzatához kapcsolta „Szlovensz- kón“ ebben az időben Kassa a kép­zőművészet centruma. Bauer Szilárd alkotóereje eleven szellemi-művészi légkörben bonta­kozott ki, jóllehet világnézete saját Dubrovnyik aranykora Dubrovnik aranykora címmel nyílt le­nyűgöző gazdaságú kiállítás a Zágrábi Múzeumban. A tárlat a 15. és a 16. század közötti időszaknak a műkincseit öleli fel. Természetesen a képzőművészetek állnak a homloktérben, de a rendezők a dubrovniki kultúra minél átfogóbb be­mutatása érdekében beiktatták a kézmű­vesség, elsősorban az ötvösművészet re­mekeinek bemutatását is. Láthatók nagy hozzáértéssel megmunkált használati tár­gyak, kegytárgyak, ereklyék, serlegek. Ezek legnagyobb része eddig nem került közszemlére. A szervezők nem elégedtek meg a műalkotások puszta kiállításával, ha­nem a korszerű múzeumi munka követel­ményeinek megfelelően a tengerészet, a hajózás, a kereskedelem fejlődését be­mutatva társadalmi képet, korrajzot ad­nak, s ezzel megkísérlik érzékeltetni a dubrovniki köztársaság virágkorának pezsgő szellemi életét, légkörét is. A 14. századi dubrovniki művészetben elsősorban Velence, a 15. században pedig főként Firenze hatása fedezhető fel. A gótika, majd a reneszánsz nyomja rá bélyegét a dubrovniki kéziratos könyvek miniatúráira, világi és egyház festészeti, szobrászati alkotásaira és az építészetre, így alakul ki a gótikus és a reneszánsz stílus jegyeinek keveredéséből a későbbi, híres dubrovniki iskola, amely a nagy itáliai iskolákkal vetekszik. Az Itáliával és Európa más országaival fenntartott kapcsolatok eredményeként a 16. században amúgy is virágzó művé­szet új lendületet kapott. Az aranykort rettenetes természeti katasztrófa, az 1667-es földrengés, illetve az ezt követő pusztító tűzvész zárta le tragikusan. Dub­rovnik polgárai túladtak mesés kincseiken - már, ami megmaradt hogy városukat ugyanazon a helyen ismét felépíthessék. A zágrábi kiállításon ezt a súlyos idősza­kot néhány épen maradt oszlopfő, farag- vány illusztrálja. A kiállítást a külföldi turizmusra való tekintettel a jeles nyári játékok kísérőren­dezvényeként e napokban Dubrovnikban is bemutatják a nagyközönségnek. (T) ÚJS € 1987. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents