Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-24 / 171. szám, péntek

A minőség győzelme Jegyzetek a moszkvai nemzetközi filmfesztiválról Kinek jó a verseny? Odafigyelni a kórustagokra (is) Sok szín, változatosság és nyi­tottság - ez jellemezte az idei, XV. nioszkvai nemzetközi filmfesztivált, amelyen 110 ország játék-, doku­mentum- és gyermekfilmjeit vetítet­ték versenyprogramban, informáci­ós és retrospektív sorozatban. A szí­nek, a stílusirányzatok sokfélesége, de legfőképp a társadalmi valóság­gal bátran szembenéző, őszinte al­kotások hosszú sora mellett a Szov­jetunióban végbemenő átalakulást, szemléletváltást jelezte az a tény is, hogy a moszkvai szemle zsűrijének először volt külföldi, méghozzá ame­rikai elnöke. Elem Klimov, a Szovjet Filmművészek Szövetségének első titkára meg is jegyezte nyitóbeszé­dében: ha a fesztivál elsőrendű célja az, hogy a különböző társadalmak közötti jobb szóértést segítse, akkor miért ne olyan valaki álljon a díjosztó bizottság élén, aki a másik parton él. így esett a választás Robert de Niró- ra, a negyvennégy éves hollywoodi sztárra. A fesztivál rangját, színvonalát igazolja a rendezők névsora is: a versenyfilmek kategóriájában Fel­lini, Coppola és Bo Widerberg alko­tása szerepelt, az információs soro­zatban Andrej Tarkovszkij, Nyikita Mihalkov, Francesco Rosi, Giusep­pe de Santis és Margarethe von Trotta filmjeit vetítették. Moszkva, mint mindig, ezen a fesztiválon is fejet hajtott a történe­lem előtt, ám a 27 versenyfilmből 14 a jelenről szólt. Társadalmi problé­mákról és családon belüli konfliktu­sokról. Életünk helyes és elfogadha­tatlan receptjéről. Apák és fiúk eltérő világképéről. Arról, hogy miért va­gyunk olyanok, amilyenek. A főhő­sök (még a brazil, az egyiptomi, a kínai és az indiai filmben is) hét­köznapi hősök voltak, ám amíg a la­tin-amerikai, afrikai és ázsiai alkotá­sok inkább csak skicceket adtak az életről, addig az európai rendezők munkáját sokkal hatásosabb, sokkal pontosabb vonalvezetés jellemezte. Karen Sahnazarov lírai komé­diája, A küldönc, amely különdíjat kapott a fesztiválon, a generációs kapcsolatokat elemzi. A harmincöt éves moszkvai rendező azokról a szovjet fiatalokról beszél őszintén és megmosolyogtatón, akik szüléi­kétől merőben eltérő, újfajta élet­módról álmodozva próbálnak beil­leszkedni a felnőttek társadalmába. Ivan Miroskin, a szerkesztőségi kifu­tófiú (Fjodor Dunajevszkij játssza el­ragadóan) ugyanis most kezdi önál­ló életét. Főiskolára nem jutott be, első munkahelyét anyja szerezte neki. Ivannak azonban nincs nagy kedve dolgozni. Ő nem akar fáradt, agyonhajszolt felnőtt lenni. Neki az élet napos oldala kell. Pénzzel, ko­csival, csinos barátnővel. A pénz, a kocsi persze várat még magára, a csinos barátnő már megvan: egy neves professzor lánya. Ivan nem jön zavarba ,,az öreg“ éveitől, s ér­demeitől, fricskáival, cinikus bemon­dásaival pillanatok alatt „leszereli“ őt. A professzor csak áll és szótla­nul, elképedve bámul maga elé. De legközelebb már vitába száll. Elvei­vel, erkölcsi értékrendszerével azonban nem tudja meggyőzni a fi­út, Ivan a formaságoktól mentes, szabad élet híve, aki gyűlöli a meg­kötöttségeket, a bevett szokásokat, a társadalmi beidegződéseket. És ezt szereti benne Kátya, a profesz- szor lánya is. Aki szintén nevetve fogadja apja ideáljait. Ivan cinizmu­sa azonban - amint az a film utolsó kockáin kiderül - felszíni cinizmus. Tekintetéből, ahogy az Afganisztánt megjárt katonát nézi lent a téren, az is kiolvasható, hogy holnaptól vagy holnaputántól higgadtabban és fele­lősségteljesebben gondolkozik majd, s valószínű, ő is igyekszik alkalmazkodni az elvárásokhoz. Sahnazarov filmje szórakoztató, meggyőző alkotás; színészei vérbő figurákat teremtenek. Az anya, a sorsába beletörődő elvált asszony: Inna Csurikova. Két nagyjelenete van a filmben. Az első, amikor elsírja magát a válás perceiben. A másik: ahogy fia mellett ülve bánatában operaénekesnőnek képzeli magát. Felejthetetlen pillanatok ezek! Mint ahogy Oleg Baszilasvilié is, aki a professzor szerepében élete egyik legjobb alakítását nyújtja. A küldöncben már csonka a csa­lád, Rózsa János filmjében, a Csók, anyu!-ban még nem. De már nem sok kell ahhoz, hogy szétessen. Ad­dig is ott a konyhai üzenőtábla. A példás szervezettség jele. Olyan mondatokkal, hogy: „Anyu, adj pénzt!“ „Nagyi haza akar jönni a kórházból.“ „Mari, beszélnünk kell a jövődről.“ „Ez nem család.“ „Itt mindenki csak magával törődik." A szülők elfoglaltak, a gyerekek ma­gányosak. Alekszandr Trosin, a leg­nevesebb szovjet kritikusok egyike a következő szavakkal fejezte ki tet­szését a vetítés utáni sajtótájékozta­tón: „A szétforgácsolódás, a csalá­don belüli elidegenedés veszélye sajnos nálunk is ugyanolyan élő probléma, mint Magyarországon, vagy bárhol másutt a világon. Rózsa János pontos diagnózist ad a nyolc­vanas évek családjáról, nem kertel és nem túloz, ezért tartom filmjét fontos, értékes munkának.“ A Csók, anyu! nagy tapsot kapott Moszkvá­ban; Udvaros Dorottya alakítását pedig a zsűri is díjazta. A lengyel Feliks Falk alkotását, Az év hősét nemcsak a zsűri, a Filmkritikusok Nemzetközi szerve­zete, a FIPRESCI és a Szovjet Film­művészek Szövetsége is díjra érde­mesnek tartotta. És nem véletlenül! Az év hőse egyszerű, tisztességes ember, aki gázszivárgást észlel egy lakótelepen, s mindenkit figyelmez­tet a veszélyre. Ludvik Daneilak, a varsói televízió egykor népszerű, ma viszont kegyvesztett riportere (Jerzy Stuhr játssza mély átéléssel), akit 1981 zűrzavaros napjainak egyikén bocsátottak el állásából, ál­tala szeretné visszanyerni hajdani beosztását. Kitalál egy műsort, amo­lyan zenés-táncos szórakoztató egyveleget, amelynek fénypontja ez a szerény, becsületes kisember. A tévéseknek épp kapóra jön az ötlet, így legalább a sokkal aktuáli­sabb kérdésekről elterelhetik a né­zők figyelmét. Az év hőse azonban megelégeli a szájába adott, előre megírt mondatokat, ha nem állhat színpadra a saját igazával, akkor köszöni, kilép a műsorból. Nem ér­dekli őt sem a taps, sem a konfor­mista Daneilak. Politikáról alig esik szó a filmben, Feliks Falk erőteljes, gunyoros szatírája mégis bátor, szó­kimondó, politikai töltetű film. Nem árul zsákbamacskát a nor­vég Solve Skagen sem. Kemény aszfalt című munkájában kíméletlen őszinteséggel mutatja be a biztos egzisztenciából a társadalom pere­mére „lecsúszottak" életét, azokét, akik az alkohol, a kábítószer áldoza­taivá váltak ott, ahol jövőjüket ígére­tesnek, megalapozottnak hitték. Skagen hiteles és elgondolkoztató képsorai minden kérdésünkre kime­rítő választ adnak; a film megdöb­bentő pontossággal írja fel a kapita­lista életmód kiábrándító képletét. Egy férfi és egy nő különös kap­csolatáról szól David Jones angol filmje, a Charing Cross Road 84 is. Helene, a New York-i írónő levelet küld egy londoni antikváriumba, s arra kéri az üzlet vezetőjét, postáz­zon neki néhány régebbi kiadású könyvet. Pár nappal később meg is kapja a küldeményt, s benne pár sort a könyvkereskedő Franktól. A két ember levelezni kezd; a nő további könyveket kér, a férfi egyre többet mesél. Már évek óta tart a kapcsolatuk, már szinte mindent tudnak egymásról - anélkül, hogy egyetlen egyszer is találkoztak vol­na. A film első képsorain Helene Londonba repül, az utolsó kockákon pedig ott áll az antikvárium megüre­sedett polcai előtt. Frank már nem él, csak az emlékek élnek egyre erősebben. Anthony Hopkins, Frank megformálója a legjobb férfialakítás díját kapta, a film sajnos hosszúra, helyenként vontatottra sikerült. Fellininek, az olasz mozi nagy­mesterének legújabb filmje, Az inter­jú fődíjat nyert Moszkvában. Alkotá­sa nem több és nem kevesebb, mint humorral és finom iróniával színe­zett vallomás önmagáról és munka­társairól, a Cinecittáról és legendás csillagairól, vallomás a forgatásokról és az „édes életről“, vallomás hat­vanhét évének legemlékezetesebb pillanatairól. Hazánkat Karéi Kachyňa balladá­ja, a Szép őzek halála képviselte Moszkvában. Díjat ugyan nem ka­pott a film, mondanivalója azonban összecsengett a fesztivál mottójá­val: ,,A filmművészet humanizmusá­ért, a népek közötti békéért és barát­ságért“. Kachyňa tehát megtette a magáét. A sárga csillagos reklám­ügynök szerencsétlen sorsa nem hagyta érintetlenül a nézők lelkét. Nem okozott csalódást Bo Wider- berg, a Kígyóösvény svéd rendezője sem, noha filmje többször is befeje­ződik. Múlt századi hősei mostoha körülmények között élő szegény emberek, akiknek nem is annyira a könyörtelen időjárás, a kemény tél, mint inkább a szívtelen és gátlásta­lan adóbehajtó a legnagyobb ellen­ségük. Fenyegetések, zsarolások és megaláztatások hosszú sorát kell eltűrniük, feladni önérzetüket azért, hogy életben maradhassanak. hrancis Ford Coppola filmje, a Kőkert aranyfiaskó díjat kaphatott volna, annyira unalmas, fárasztó munka. Az amerikai katonaéletről, a kiképzésről, Vietnamról sok film készült már a hetvenes-nyolcvanas években, de Coppola munkája nem versenyezhet sem Miloš Forman Ha/r/ével, sem Oliver Stone A sza­kasz című alkotásával. Jack, a Kő­kert központi alakja háborús érde­mekre vágyva önként jelentkezik Vi­etnamba, de nem sokkal azután, hogy kiviszik, koporsóban küldik ha­za. Ennyi a film, egy dekával sem több. Coppolától, azt hiszem, ez na­gyon kevés. Moszkva nem hisz a könnyeknek - hirdette évekkel ezelőtt az Oscar- díjas szovjet film. Lehet, hogy a könnyektől nem hatódik meg, de az Igazságot nagyon is tiszteli. A mi­nőséget pedig győzelemre viszi. SZABÓ G. LÁSZLÓ Híve vagyok minden nemes ve­télkedésnek, versenynek. Kell a megmérettetés. Ösztökél a többre, a jobbra. Szükséges azonban, hogy igazságos legyen. Ellenkező eset­ben a versenyzők úgy állnak egy­mással szemben, mint azok a test­vérek, akiket a szülő igazságtalanul jutalmazott. Nem beszélve arról, mi­lyen romboló hatása van az ilyesmi­nek. Pedig sok a tennivaló, amíg eljutunk a versenyig. Ha egy kisgyermeket, mielőtt meg­tanulna úszni, bedobunk a vízbe, lehet, hogy örökre kerülni fogja a vi­zet. Miért írom ezt? Mert mint kórus­tag, valami hasonlót tapasztaltam az eddigi kórusversenyeken. Járási, kerületi szinten, a Kodály Napokon. Nagyon sok énekkari tagot veszítet­tünk csak azért, mert kiábrándító volt egy-egy énekkari rendezvény. Megtörtént olyasmi is, hogy besorol­tak bennünket, közben nem is vet­tünk részt a versenyben. Ha az ember rájön, hogy valami csak formaság, csak egy kipipálan­dó akció, nem csinálja tovább. An­nak a kevés embernek, aki örömét szeretné lelni a közös éneklésben, nem sok élményt ad az ilyen ver­seny. Legtöbbször még örülni sem tudunk egymás műsorának, mert az egész szervezése olyan, hogy a kó­rustag számára majdhogynem sora- kozásból áll az egész nap. Mire színpadra kerül, fáradt és agyonhaj­szolt. A kórustagra nem nagyon figyel­nek oda. Év közben a felsőbb szer­vektől sem kap sok ösztönzést, gon­dolok itt az őszinte odafigyelésre. Nem kérdezi meg senki, vannak-e problémák, és melyek azok. A Du­naszerdahelyi (Dunajská Streda) já­rásban az elmúlt hét évben három felnőtt énekkar szűnt meg, valószí­nűleg azért, mert az évente rende­zett járási versenyeken gyenge eredményt értek el és a versenyek közötti időszakban senkitől sem kaptak szakmai segítséget. Ezen nem kellene elgondolkodni? Vagy, ha tovább látunk az orrunknál, azon, hogy előfordulhat: verseny ugyan lesz, de versenyző...? A győző számára is nagyobb si­Hazai magyar nemzetiségi kultú­ránkkal - sajnos - meglehetősen ritkán kerül közvetlen kapcsolatba a cseh közönség. Annál örvendete- sebb, hogy az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes többé-kevés- bé rendszeresen visszatérő, s szí­vesen látott vendége a prágai kultu­rális rendezvényeknek. Idén nyáron a Csehszlovákia tán­col és dalol elnevezésű rendezvény- sorozaton rangos hazai néptánc­együttesek szórakoztatják a közön­séget a Csehszlovák Állami Népi Ének- és Táncegyüttes vendége­ként. Közülük elsőként az Ifjú Szívek műsorát tekinthették meg az érdek­lődők, július 13-17 között, öt alka­lommal, a Szláv sziget reprezenta­tív, neoreneszánsz stílusban épült kongresszusi épületében, melynek pódiumán egykor olyan zenészek is megfordultak, mint Berlioz, Liszt vagy Wagner. Az új, 1985-ös repertoárral bemu­tatkozó Ifjú Szívek vendégszereplé­se különösen nagy jelentőségű. Az együttes munkájában - elsősorban Katona István koreográfusi és dra­maturgiai elképzeléseinek köszön­hetően - stílusváltás történik; ez azt jelenti, hogy kerülik a stilizáltságot, s tiszta forrásból merítve látványos­ság helyett magát az életet mutatják be, a népi kultúra múltbeli gyökereit keresik. Fellépésük jelentőségét nö­velte az a tény - amint arra dr. Kul­csár Tibor, az együttes igazgató­ja és művészeti vezetője utalt -, tudatában voltak annak, hogy műso­rukat a cseh közönségen kívül szá­mos külföldi turista is végignézi majd. És e szempontot figyelembe véve is értékelendő, hogy a java­részt magyar népdalok és néptán­cok mellett műsorra tűztek néhány szlovák népdalt, egy-egy szlovák, román illetve cigánytáncot is. Bepil­lantást nyújtva a közép-európai em­ker, ha sok közül kerül ki győztes­ként. Vagy elég nekünk versenyt futni egy lóval? Akkor ez nem moz­galom. Talán meg kellene kérdezni a leg­illetékesebbeket, az egyszerű kó­rustagokat is. Hiába lesz verseny meg karvezető, kórustagok nélkül nincsenek énekkarok. Énekkarok nélkül pedig nincs énekkari mozga­lom, következésképpen nincs, mi versenyben csúcsosodjon. Ne feled­jük, amatőrökről van szó, akik ön­szántukból járnak össze a kevés és drága szabadidő rovására. Az ő fi­zetségük az erkölcsi megbecsülés. Annyit elvárnak, hogy ha egész év­ben nem is, de legalább a megmé­rettetéskor becsületesen, szeretettel figyeljenek rájuk, a lehető legigazsá­gosabb döntésre törekedve. Persze, nem hiszem, hogy bármilyen amatőr mozgalomban a versenynek serken­tő ereje lenne. A fizetség tulajdonképpen minden kórustagnak egyforma, tekintet nél­kül arra, hányadik díjat nyert a kó­rus. Ez pedig nem anyagi jellegű, hanem a megbecsülésen kívül az az öröm, amikor úgy szólal meg az egész kar, hogy az szívet-lelket me­lenget. D. Dunajský Géza kérdése: ,,.. .miképpen tökéletesítsük a meg­levő versenyszabályt..." Nem a versenyszabályt kell tökéletesíte­ni, hanem egészséges énekkari mozgalmat kell teremteni! Először talán ültessünk sok facsemetét! Ápoljuk, gondozzuk szeretettel! Ha kór támadja meg, gyógyítsuk! Akkor idővel megerősödik, nagyra nő és értékes termést hoz, örömünkre. Mint magánember csak annyit fűz­nék hozzá, szerintem az amatőr kó­rusmozgalomban jelen pillanatban nem az az elsődleges probléma, hogy van-e verseny vagy nincs. Per­sze, nem tagadom, hogy szükséges az összehasonlítás, de csak abban az esetben, ha az elősegíti a moz­galom fejlődését. POLÁK ÁGOTA a nagymegyeri (Čalovo) Bárdos Lajos Vegyeskar tagja bér bonyolultan és szervesen összefüggő, átfedésekkel teli kultú­rájába. öt fellépés - öt különböző sikerű est, annak függvényeként, hogy a közönség cseh, francia, spanyol, olasz, német, angol vagy éppen szovjet turisták csoportjaiból tevő­dött össze. A bemutatott produkciók közül elsősorban a széki táncok, a román hajdútánc, a méhkeréki férfitánc, a madari böjti leánytánc, a bodrogközi cigánytánc és a marto- si tánc kapta a legnagyobb tapsot, A műsort - noha gondosan szer­kesztett - talán nem ártott volna mozgalmasabbá tenni, különösen a szünet előtti részre vonatkozik ez. Ezen sajnos az egyébként rendkívül fegyelmezett, jó felkészültségű, szívvel-lélekkel daloló, táncoló fiata­lok sem igen sokat változtathattak. A műsor második része változa­tos, pergő, figyelmet keltő produkci­ók sora. Rokonszenves vonás, hogy Katona István lehetővé tette két fia­tal, Morávek Róbert és Kaluz Árpád koreográfusi munkájának a bemuta­tását is (méhkeréki férfitánc illetve a Dunántúli táncok), amely szerve­sen simult-idomult a műsor egészé­be. A jól felkészült táncosok közül elsősorban Fonod Marianna, Morá­vek Róbert és Kaluz Árpád emelke­dett ki. Az Ifjú Szívek prágai vendégsze­replésének sikere egyértelműen iga­zolja az új úton járó együttes elkép­zeléseit és megerősítheti a lelkes és összetartó gárda önbizalmát. Nem­zetiségi kultúránk, önbecsülésünk és más nemzetek, nemzetiségek tiszteletének olyan megtestesítőivé válhatnak, akik méltán képviselhetik a hazai magyar nemzetiségi, a csehszlovákiai és a közép-európai kultúrát szerte a világban. GÁL JENŐ A fesztivál fődíját Karen Sahnazarov alkotása, A küldönc kapta. Képünkön Inna Csurikova és Fjodor Dunajevszkij a szovjet film egyik jelenetében. öt fellépés vastapssal Az Ifjú Szívek prágai vendégszereplése ÚJ SZ 6 1987. VII.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents