Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-20 / 167. szám, hétfő

Egy város öröme Elcsendesedett a futballpályák környéke, véget értek a labdarúgó­bajnokságok. Mint ahogy minden évben, most is öröm és üröm jelle­mezte a bajnoki idényt. Galántán (Galanta) az öröm jelképe egyértel­műen a diákcsapat lett: a kerületi verseny győzteseként jogot szerzett a kerületi bajnokságban való sze­replésre. A város ,,ligás" futballcsa­pattal büszkélkedhet, igaz csak diákligással, de ez mit sem von le a tény értékéből. Hogy is kezdődött? Két évvel ezelőtt iskolai sportközpont létesült. Egyesületi támogatással négy diák­csapatban kezdődött el az utánpót­lás nevelése. A lelkiismeretes mun­ka első eredménye a tavaly augusz­tusi hlohoveci labdarúgótorna volt. Tizenhat csapat közül a negyedik helyet szerezték meg a galántaiak. Olyan nagy nevű együtteseket uta­sítottak maguk mögé, mint a Plasti­ka Nitra, a Slovan Bratislava, a Zbrojovka Brno... A tornán elért helyezés és a mutatott játék jó elő­jelnek bizonyult. A bajnokságot vé­gig vezetve 127:7-es gólaránnyal nyerték meg a nagy rivális, a duna­szerdahelyi (D. Streda) gárda előtt. Huszonkét mérkőzésből 40 pontot szereztek. A magas színvonalról ta­núskodik, hogy a második helyezett mindössze egy ponttal gyűjtött keve­sebbet, a gólaránya 108:8 volt. Kie­gyensúlyozott teljesítményt nyújtot­tak a galántai fiúk. A rúgott gólok számát tekintve könnyen megálla­pítható: a csatársor volt a csapat legfőbb erőssége. A 127 gólból Kla- čan egymaga negyvenkettőt szer­zett. Hogy kinek köszönhető az elért eredmény? Elsősorban a két Sanyi bácsinak: Czigler Sándornak és Zsigárdi Sándornak. Ozigler Sán­dor az edző posztján nyújtott ki­emelkedő teljesítményt. ,,Nincs tit­kunk“ - állítja az edző. - Csupán hagyni kell játszani a gyerekeket. Nem szabad agyontaktikázni a mér­kőzéseket. A játék örömét élvező gyermekeknél nincs szebb látvány. Sajnos, ugyanez már nem mondha­tó el felnőtt társaik mérkőzéseit néz­ve“. Czigler Sándor 1960-tól edzős- ködik. Több első ligás játékos került ki keze alól: Kosztolányi, Sirý, Vra­bec, ha a jelenleg legismertebbeket soroljuk fel. Zsigárdi Sándor a csapatvezető tisztjét látta el kifogástalanul, s ha kellett, a segédedzői szerepet is el­vállalta. Többek közt a sikerhez hoz­zájárult még Tibor Žido technikai vezető, Štefan Karkuš és Miloš Ka- várek, a B-csapat edzője. Szoros kapcsolatot alakítottak ki az iskolákkal, állandóan ellenőrizték a fiúk tanulmányi eredményét, s ha netán problémák adódtak, azt közö­sen a tanári karral együtt próbálták megoldani, többnyire »sikeresen. Hathatós segítséget nyújtott a városi nemzeti bizottság is. A bajnokság végeztével a városi nemzeti bizott­ság elnöke ünnepélyes fogadáson köszönte meg a játékosoknak, hogy szereplésükkel öregbítették a város jó hírnevét. Az új feladatokról az edző így nyilatkozott: ,,Jelenleg az új csapat kialakításán dolgozunk. Célunk to­vábbra is az, hogy támadó futballt játsszunk, s lehetőleg mindig egy góllal többet rúgjunk,r mint az el­lenfél". Ha ezek a tehetséges fiatalok nemcsak Galánta, hanem egész labdarúgásunk hírnevét öregbítik majd, reméljük, a város örömében mi is részesülhetünk. NÉMA LÁSZLÓ Negyedszer a Föld körül Ha valakit, akkor a 63 éves Albert Leblanc-1 igazán megilleti a világjá­ró jelző. A kanadai férfi ugyanis immár negyedik alkalommal kereke­zi körbe a Földet azzal az öreg biciklivel, amely virító felirataival nem kis feltűnést keltett Budapest utcáin. Az ódon jármüvet tengeren­túli és európai városnevek sokasága díszíti, és a hosszú lista még koránt­sem teljes.- Eddig Kanadából az Egyesült Államokba, onnan Mexikóba hajtot­tam, majd - mivel az óceánon ugye­bár nem biciklizhetek - Mexikóvá­rosból repülőgéppel jöttem túrám el­ső európai állomáshelyére, Madrid­ba. Azóta bejártam Spanyolorszá­got, Franciaországot, Angliát, Belgi­umot, az NSZK-t, Ausztriát, Olasz­országot, Görögországot, Bulgáriát, Romániát és most Magyarországot is. Következik: Csehszlovákia- mondta Albert Leblanc. (N) A Kovomier labdarúgói a II. Szlovák Nemzeti Ligában A KITARTÁS JUTALMA Éveken keresztül eredménytele­nül harcolt a II. Szlovák Nemzeti Ligába jutásért a Kovomier Fiľakovo labdarúgócsapata. Két évvel ezelőtt ugyan már az „ígéret“ kapujához érkeztek, ám a két osztályozón alul­maradt a Dolný Kubín ellen. A sors szeszélye folytán az idén ugyancsak az oravai labdarúgókkal kerültek szembe (miután ők egy év elteltével kiestek az SZNL ll-ből), a kétfordu­lós megmérettetésből azonban most egyértelműen a nógrádi gyárváros labdarúgói kerültek ki győztesen. Az első találkozót otthonukban 3:0 arányban megnyerték, s a visszavá­gót nem adták alább a döntetlennél (2:2). Persze a bajnoki címig való me­netelés nem egy diadalút volt, hi­szen a feljutásért három együttes (Lučenec, Veľký Krtíš, Zvolen) is sokáig versenyben volt. A riválisok fokozatosan leszakadtak, és a tava­szi idény befejezése előtt már egyértelmű volt J. Michalik edző legénységének fölénye. A bajnoki cím megszerzése minden csapat életében ünnepi eseménynek szá­mít. Nem volt ez másként Füleken (Fiľakovo) sem, ahol a sorsdöntő összecsapáson közel hatezren szo­rongtak a lelátókon, s határtalan volt a szurkolók öröme, ünneplése Dolný Kubínban is, ahová legalább ezren kísérték el a csapatot. Az elismerés persze mindenek­előtt a gárda játékosainak, edzőinek és szakvezetőinek szólt; az ünnepi pillanatokban sem feledkeztek meg azonban a sikeres szereplés anyagi feltételeit megteremtő üzemekről és dolgozóikról, akik támogatásukat nemcsak úgy fejezték ki, hogy va­sárnaponként helyet foglaltak a né­zőtéren, hanem kollektív szponzorai is voltak a csapatnak. Az elődökről is illik megemlékézni az ünneplés óráiban. A mai labdarú­gók büszkék lehetnek rájuk, hiszen Dél-Szlovákiában a legelsők között alakítottak sportegyesületet (1908- ban), s labdarúgóik mindenkor a leg­jobbak közé tartoztak. A két világhá­ború közötti időszakban többször is bajnokságot nyertek, s így egy ízben ligaselejtezöt is játszottak. Az ötve­nes-hatvanas években is ütőképes csapata volt Füleknek, amikor a diví­zióban, illetve a kerületi bajnokság­ban szerepelt. A mai együttes fő erénye a ki­egyensúlyozottság. Minden csapat­részében szerepelt azonban egy- egy kiváló, első ligát is megjárt lab­darúgó. A védelemben a tavaszi idény kezdetétől Zvoda nyújtott ki­váló teljesítményt, a középpályás Kališ és Bodor, a támadósorban pedig Magéra és Karakó remekel­tek. Persze, a siker nem csupán négy-öt játékos érdeme, hanem az egész kollektíváé. Nem sokáig pihenhet azonban az SZNL II keleti csoportjának újonca, mert várják őt a minden korábbinál igényesebb feladatok. Az új idényre való felkészülést már megkezdték, az edzéseket továbbra is a Micha- lík-Tóth edzői páros irányítja. A já­tékoskeret még nem végleges, hi­szen öt-hat labdarúgó neve is szóba került az átigazolási időszakban. Többekkel, illetve egyesületeikkel már tárgyalnak, annyi azonban máris bizonyosra yehető: Targoš, a Banská Bystrica több poszton is használható játékosa nem költözik le a csonka vár alá, mert egyesülete legalább egy évig még igényt tart játékára. A bajnoki premierre hazai környe­zetben kerül sor, a VSŽ Košice csa­patát látják vendégül a fülekiek, ezt megelőzően azonban augusztus 2-án már tétmérkőzést játszik a csa­pat. A Szlovák Labdarúgó Kupa első fordulójában a ZV Michalovce együttesét fogadja, s ennek az összecsapásnak az eredménye már sokat elmond az újonc erejéről, fel- készültségéről. Egy anyának két élsportoló fia LIBAEK Aki figyelemmel kíséri a hazai sportéletet, annak egész biztosan feltűnt, hogy az élvonalbeli labdarúgásban és a jégkorongozásban egyaránt szerepel a Liba név. S aki azt hiszi, hogy az adott esetben fivérekről van szó, nem téved, mert Igor Liba, a VSŽ Košice és a csehszlovák jégkorongválogatott tagja, valamint Dušan Liba, a DAC középhátvédje édestestvérek. Kevés család mondhatja el magáról, hogy két élvonalbeli sportolót adott az országnak, mint a Liba család. Hogyan történt ez Libáéknál, erről beszélgettünk Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a DAC kiváló játékosával. • A szurkolók közül is kevesen tudják, honnan jöttél, milyen gye­rekkorod volt?- Szép, bár nehéz. Négyen vol­tunk fiútestvérek, édesanyánk egye­dül nevelt bennünket. Nem lehetett könnyű dolga, de azért mindent megkaptúnk tőle, és igyekeztünk neki mi is mindenben segíteni. A maradék időnkben mindig a labdát kergettük, télen pedig a korongot. Különösen az öcsémmel, Igorral a rajongásig szerettük a focit meg a hokit. Nem volt nehéz dolgunk, mert Prešovban közvetlenül a téli stadion mellett laktunk. Ezenkívül volt a házunk mellett egy kézilabda- pálya, amely ádáz focicsaták szín­helyévé vált. igy történt, hogy öcsémmel együtt kétéltűek lettünk. Azért Igor kezdettől fogva a hokit szerette jobban, és az ő hatására is jelentkeztem a Tatran hokicsapatá­nak előkészítőjébe, közben a ČH Prešovban diákligát játszottam fut­ballban. Mindkét sport elég jól ment, egy időben az ugyancsak válogatott jégkorongozó Vodilával, aki szintén a VSŽ Košice tagja, a Tatrannál az ifjúsági II. ligában játszottam. De lassan döntenem kellett; melyiket a kettő közül, és én a foci mellett döntöttem, pedig azt mondták, a jég­korongozáshoz is tehetségem volt, akárcsak az öcsémnek. • Találkoztok néha, s miről fo­lyik olyankor a szó?- Amikor csak tehetjük, felkeres­sük egymást vagy az édesanyánk­nál találkozunk. Természetesen ilyenkor a sportról, a futballról és a jégkerongozásról esik a legtöbb szó. Nagyon szurkolok Igornak, ál­landóan figyelemmel kísérem, ha a válogatottban játszik. A bécsi vi­lágbajnokság alatt mindig a tévé előtt ültem. Bántott a dolog, hogy nem úgy ment neki és a csapatnak sem, mint máskor. A vb után felkere­sett, jólesett egy kicsit elbeszélgetni vele. Sokszor mondta; miért nem maradtam a hoki mellett, milyen jó testvérpárt alkothattunk volna vala­melyik csapatban vagy a válogatott­ban. Gyakran szóba esik, hogy me­lyik keményebb, férfiasabb sport: a hoki vagy a foci. Hol kell jobban megdolgozni a sikerért? Én termé­szetesen a futballt védem. Azzal érvelek: míg a jégkorongozó egy­végtében jóformán csak másodper­cekig, legfeljebb egy-két percig van játékban, addig nekem csere nélkül végig kell küzdenem a kilencven percet. Igor viszont azzal vág vissza: néha bizony végigácsorogjuk a mér­kőzést. Az ördög tudja! Mindkét sportágban van valami szép. Ók például sokat súlyzóznak, erősíte­Igor Liba boldog: csapata a VSŽ 1986-ban bajnokságot nyert (örzsik és Berenhaut felvétele) nek, hogy jól állják az ütközéseket. Számunkra ez felesleges megterhe­lés lenne. Mi viszont sokat futunk, a kitartást gyakoroljuk, az ügyesség, a mozgékonyság fejlesztésére tö­rekszünk. Igaz, e tulajdonságokra a jégkorongozóknak is szükségük van. • A te esetedben hogyan szü­letett a döntés, hogy a labdarú­gásnál maradsz?- Egyszer hívtak az ifjúsági első csapatba: segítsem ki őket, és ott is maradtam. Nem bántam meg. Ha úgy vesszük a jégkorongozó az idényben jóformán nincs is otthon. Folyton utazik egyik mérkőzés szín­helyéről a másikra. A foci körül még­iscsak nyugodtabb a légkör. Bár azt hiszem, sokat köszönhetek annak, hogy egy darabig a jégkorongozást űztem, mert nem félek az ütközé­sektől, gyakran vállalkozom arra, hogy a védők gyűrűjén keresztül a legrövidebb úton betörjek az ellen­fél tizenhatosába. • Hogy zajlott eddigi játékos pályafutásod?-A Tatranból Kroméŕížbe vonul­tam be katonának. A leszerelés után Púchovban kötöttem ki, mert Pre­šovban akkor nagyon sok játékos volt, s nem jutott volna számomra hely a csapatban. Két év után Nyit- rára (Nitra) igazoltam át, két évvel ezelőtt jöttem ide a DAC-hoz. • Hallottam már olyan hango­kat is, hogy vándormadár vagy és a DAC-ot is csak átmeneti állo­másnak tartod...- Nem. Nem akarok senkinek sem udvarolni, de még sehol sem éreztem ilyen jól magam, mint Du­naszerdahelyen. Kiváló a játékos­gárda, a vezetőség törődik a csapat dolgaival, a közönség pedig egye­nesen szeretetreméltó. Nyitrán na­gyon rossz volt a klubmunka, - leg­alábbis akkor - keveset törődtek velünk, játékosokkal. Hangsúlyo­zom, hogy itt nagyszerűen érzem magam, és önszántamból sohasem megyek el. Én csak akkor távozom a DAC-ból, ha elküldenek. Egyszer természetesen erre is sör kerül, el­végre decemberben már harminc­egy éves leszek, de amíg megy a játék - és most úgy érzem, hogy valóban megy - szeretnék a DAC segítségére lenni. • Valóban egybehangzó véle­mény, hogy a DAC védelme el­képzelhetetlen nélküled. Ki volt az eszményképed, s ki a legnehe­zebb ellenfél a ligában?- Ószintén csodáltam Becken- bauert, a sokoldalúságát, az elegan­ciáját, az egész játékfelfogását. A legnehezebb ellenfélnek, akivel szembekerültem, Nehodát tartot­tam. Kiváló játékos volt, kiszámítha­tatlan húzásokkal. Az ember sosem tudta: mit tesz a következő pillanat­ban. Nagyon nehéz volt fedezni. Pillanatnyilag nincs is a csehszlovák élvonalban olyan játékos, aki külö­nösebb gondot okozna nekem. Elég szomorú szegénységi bizonyítvány ez. Talán Siva ellen nehéz játszani, mert alacsony, és minden pillanat­ban elesik. A játékvezető meg rend­szerint úgy ítéli meg a helyzetet, hogy szabálytalanság történt vele szemben. És ha ez az úgynevezett szabálytalanság a tizenhatoson be­lül történik, akkor tudod, mi lehet belőle. Nagyon jól fejlött Cabala, aki régi jó barátom. Amikor még Pre­šovban játszott, egy ideig példaké­pemnek tartottam. • A DAC belépett a nemzetközi kupaéletbe. Milyen a hangulat, mit vártok a KEK-szerepléstöl? . - A csapaton belül nagyszerű a hangulat. Meg akarjuk mutatni: a sikeres ligaszereplés meg a Cseh­szlovák Kupa megnyerése nem volt véletlen. Az az érzésem, hogy az előfordulón simán túljutunk és a Young Boys Bern sem egy legyőz­hetetlen ellenfel. pALÄGY| LAJOS új szí 6 1987. VII. : A Slovan Galanta diákcsapata (Archív-felvétel) Tipikus helyzet: Duáan Liba magasra felugorva tisztáz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents