Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-10 / 133. szám, szerda
Mi a célja a szovjet sajté nyíltságának? A szovjet szakembereket nem nagyon izgatja, milyen benyomást kelt Nyugaton a „glasznoszty“ orosz szó. Ennek belső rendeltetése van. Akinek pedig úgy tetszik, tekintheti a nyilvánosságot akár „kozmetikai“ szernek vagy a szovjet diplomácia „új fegyverének“. Azokat a nyugati személyiségeket, akiket bosszant a „glasz- noszty“, és a Szovjetunióban azokat, akik a nyilvánosságot túlságosan veszélyes, „kétélű“ fegyvernek tekintik - aligha vigasztalja a szovjet társadalom egységének új, határozott megnyilvánulása, éppen a nyilvánosság politikája körül. Egyfelől csupán a központi szovjet sajtó 14 millió új olvasót szerzett a legutóbbi időben; másfelől az ország politikai vezetői szavakkal és tettekkel fáradhatatlanul igazolják azt, hogy kitartanak a nyilvánosság mellett. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB ez évi januári plénumán kijelentette: ,, Támogatni kell a tömegtájékoztatási eszközöknek a kritika és az önkritika fejlesztésére irányuló erőfeszítéseit“. Két és fél hónappal később, áprilisban, amikor kissé fokozódott a nyilvánosság belföldi kritikája, Gorbacsov teljesen határozottan kijelentette, hogy a nyilvánosság politikája „nem ideiglenes, nem utilitá- rius szükséglet, mint egyesek tartják. A nyilvánosság, a kritika és a demokrácia: a megújulás mozgatóéról, hiányuk pedig megint csak pangáshoz vezetne bennünket.“ Azt lehetne gondolni, minden világos, a nyilvánosság ellenfelei azonban egyre újabb érveket keresnek avégből, hogy kétségbe vonják a szovjet vezetés őszinteségét. Ezek az érvek meglehetősen köny- nyü fajsúlyúak. Mihail Gorbacsov, amikor értékelte a nyilvánosság jelenlegi mértékének indokoltságáról az országon belül folyó vitát, kijelentette: „Mi ezt a vitát nem tekintjük negatívumnak: ebben a maga módján jelen van a társadalmunk stabilizálásáról való gondoskodás". És hozzátette: „ Vannak olyan emberek, akik mintegy az újért harcolnak, amikor azonban tettekre kerül sor, akkor a demokrácia, a kritika, a nyilvánosság fejlődését különféle feltételekkel bástyázzák körül". Tatyjana Zaszlavszkaja akadémikus, a Szovjet Szociológiai Társaság elnöke- nem csupán bürokratikus, hanem lélektani okokkal is magyarázza azt, hogy az országon belül ellenállás mutatkozik a nyilvánossággal szemben. Az Izvesztyijának nemrég adott interjújában megállapította: „Az emberek jelentős része számára a társadalmi élet stabilitása, formáinak megbízhatósága önálló érték. A hagyományos viszonyok megváltoztatását, új, szokatlan viszonyokkal való felváltását sokan fájdalmasan érzékelik.". Minthogy a nyilvánosság mindenki számára egyre nyilvánvalóbb eredményekkel jár, a kritika és az önkritika ilyen fájdalmas reagálása a szocialista társadalmon belül valószínűleg háttérbe szorul majd. Ezekhez az eredményekhez lehet sorolni már ma a következő jelenségeket: az ország rendkívül pezsgő életét, a társadalom valamennyi egészséges erejének konszolidálását, a szocializmus végeredményben szilárdító jellegű stabilitását, a társadalom vezetői cselekedeteinek aktív támogatását a lakosság legszélesebb rétegei részéről és valamennyi szintű vezető konstruktív érdeklődését a közvélemény iránt. Mi több, a nyilvánosság már gazdasági hatással is jár. Az északi folyók vízmennyisége egy részének délre történő irányítására vonatkozó terv elvetése - ami a nyilvánosság politikájának kétségtelen győzelme - sok milliárd rubelt takarított meg az ország számára. A szolgáltatások valóban megsemmisítő kritikája ösztönözte azt, hogy törvényt hozzanak az egyéni munkatevékenységről, amely lehetővé teszi az e téren muHárommillió óvodai hely Kiemelt kérdés volt az SZKP XXVII. kongresszusán és a szovjet szakszervezetek idén megtartott XVIII. kongresszusán is a dolgozókról való gondoskodás, a lakosság életszínvonalának emelése. Nemcsak határozatok születnek ezekről a problémákról, hanem konkrét intézkedések is történnek. Például az elmúlt öt év alatt több mint 15 millió munkahelyen szüntették meg az egészségre ártalmas tényezőket, így a magas zajszintet, a port, a vibrációt, a rossz levegőt. Huszonhat százalékkal sikerült csökkenteni a foglalkozási betegségeket és 20 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek száma. Jelentős gazdasági eredményeket'szül az is, hogy a szakszervezetek tagjainak ingyenesen, vagy csak jelentéktelen személyes hozzájárulás ellenében üdüléseket, szanatóriumi tartózkodást biztosítanak. Előtérbe került a családokról való komplex gondoskodás is, amiben ugyancsak nagy szerepet vállalnak a szakszervezetek. A Szovjetunióban a munkaképes nók 90 százaléka tanul vagy dolgozik. A háztartásvezetéssel, a neveléssel és a mukával járó gondokon, problémákon sokat segít az óvoda. Ebben az ötéves tervben 3 millió új óvodai helyet létesítenek a Szovjetunióban, így 1990-ben már valamennyi család kiskorú gyermekei óvodába járhatnak. Jelenleg a Szovjetunióban több mint 16 millió gyermeket fogadnak az óvodák. Az iskoláskor előtti gyermekintézmények fenntartására a kormány évente több mint 6 milliárd rubelt fordít. Ez a szükséges kiadások négyötöd része. A többit az üzemek, vállalatok biztosítják. A nagycsaládosok, a sokgyermekesek és az alacsony fizetésűek gyermekei térítésmentes ellátásban részesülnek. Minden gyermekintézményben az étkezés mellett orvosi ellátást, iskolai előkészítést, sportolási lehetőségeket is nyújtanak a kicsinyeknek. (ČSTK - APN) tatkozó hiány felszámolását és azt, hogy több millió állampolgár - aki él majd a törvény nyújtotta jogokkal- növelje jövedelmét. A nyilvánosság: a szovjet fogyasztók egyik reménysége. Már csupán ez is biztosítja számára az országos méretű támogatást. Rendkívül fontosak a nyilvánosság első sikerei az ökológia területén. Csupán kettőt említünk a legutóbbi kormányhatározatok közül, amelyek erre a területre vonatkoznak: a szennyvizeivel a Bajkál- és a Ladoga-tó vizét mérgező vállalatok profiljának megváltoztatására vonatkozó határozatok jobban megszilárdították a nyilvánosságba vetett hitet, mint az erről a témáról szóló, sok tucat, egyébként helyes eszmefuttatás. A nyilvánosság a kulturális ügyekben - azelőtt meg nem jelent könyvek közlése, éles problematikájú és szokatlan formájú filmek széles körű bemutatása, azelőtt érinthetetlen „irodalmi nagyságok“ nyílt kritikája - mindez az értelmiséget a szellemi területre vonatkozó nyilvánosság nem kevésbé aktív hívévé tette, mint a fogyasztókat a gazdaság területén. A nyilvánosság az olyan, a közvélemény széles körei számára látszólag tabutémákba is merészen behatolt, amilyen például a jog. A Lityera- turnaja Gazeta egyik számában a szovjet börtönökben uralkodó helyzet problémáját vetette fel; a Moszkovszkije Novosztyi pedig azt a kérdést fűzte napirendre, vajon indokolt-e manapság a halálbüntetés alkalmazása. A „glasznoszty“ nyugati értelmezése és a szovjet nyilvánosság között azonban elvi különbség van. Ennek lényege az, hogy a Szovjetunióban jelenleg végbemenő valamennyi folyamat a szocializmus erősítésére irányul. Számunkra nemcsak a mai napnak, hanem a jövőnek is ez a jelszava: „Több szocializmust!“ Tőlünk pedig azt követelik, hogy - éppen ellenkezőleg- a „glasznoszty“ segítségével aláássuk a szocializmus pilléreit. Kénytelenek vagyunk kiábrándítani kritikusainkat: a szovjet emberek egyáltalán nem szándékoznak lemondani szociális vívmányaikról csupán azért, hogy eleget tegyenek egyes nyugati elemek kívánságainak. Minden szovjet ember, minden nyugati megfigyelő olvashatta a több millió példányban megjelenő Pravda 1987. január 28-i számában Mihail Gorbacsovnak azt a kijelentését, hogy csupán a demokrácia révén lehet tág teret nyitni „a szocializmus leghatalmasabb alkotóereje - a szabad országban való szabad munka és szabad gondolat“ számára. VITALIJ TRETYJAKOV, az APN szemleírója A nyári turistaidény előtt Még néhány hét, s itt a szünidő, kezdetét veszi a szabadságok ideje. Az emberek idehaza vagy külföldre mennek üdülni, hogy egész évi fáradságukat kipihenjék. S hozzánk is jönnek szép számmal vendégek, külföldi turisták. Tavaly például tizenkilenc- millió külföldi látogatott el hazánkba, ami csúcseredmény. Említést érdemlő tény, hogy a hazai turizmus előnyeivel a szóban forgó időszakban állampolgáraink csaknem 57 millió alkalommal éltek, és az üdülés céljaira több mint 16 milliárd koronát költöttek. Mindez azt bizonyítja, hogy a turizmus jelentős bevételhez juttatja népgazdaságunkat. Am ez az összeg nagyobb is lehetne, ha a kínálat a kereslethez igazodna, ha jobb volna az ellátás, a szolgáltatás. Egyszóval, ha az utazási irodák és az egyéb intézmények, amelyek érdekeltek az idegenforgalomban, jobb szervező munkát végeznének. A nyári turistaidény az az időszak, amikor nem szívesen állnak sorban az emberek, amikor egyesek nemigen számolják meg a visszajáró pénzt, s ezt sokan jogtalan haszonszerzésre igyekeznek felhasználni. A Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség dolgozói a tavaly nyári turistaidényben 1485 ellenőrzést végeztek a vendéglátóipari létesítményekben. Arra a megállapításra jutottak, hogy az esetek negyven százalékában becsapták a vendégeket. Mégpedig minden száz korona értékű bevásárlásnál csaknem három koronával. A Javorina vállalat létesítményeiben ez az arány még ennél is nagyobb volt. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, a bajok okozója a megnövekedett kereslet, a szolgáltatásokat biztosító üzemek, vállalatok érdektelensége. Sok helyen magatartásuk azt sugallja: ha nem tetszik, menj tovább, jön helyetted más. Éppen ezért fokozni kell a belső ellenőrzést. A vásárlók megkárosítását az eddigieknél is jobban kellene bírságolni, s ahol ez sem segít, a kereskedelmi munkától el kellene tiltani a haszonlesőket. Nem engedhetjük meg, hogy egyéni vagy csoportérdekek miatt eltékozoljuk a szocialista kereskedelmünkbe vetett bizalmat. Az idegenforgalom komplex biztosítása, a turistákról a kellő gondoskodás a kiszolgáló létesítmények feladata. Tájételekkel, sportkellékek és kerékpárok kölcsönzésével, és egyéb leleményességgel el lehetne érni azt, hogy mindenki, vagy legalább is a többség jól érezze magát, hazánk bármely táján is üdül. Csakhogy ehhez élni kellene a kereskedelem, a szórakoztatás lehetőségeivel. A szlovák fővárosban például a színházlátogatás után a külföldi nehezen talál olyan igényeinek megfelelő helyet, ahol leülhetne beszélgetni. Nem a legjobb megoldás az sem, hogy a takarékpénztár kirendeltségei csupán hétfőn tartanak este hatig nyitva, más napokon csak kettőig, illetve fél négyig. Szombaton és vasárnap ez a pénzintézmény semmilyen szolgáltatást sem biztosít. Akinek elfogyott a pénze, annak hiába van a zsebében a takarékbetétkönyve, várhat hétfőig. Az átutalási betétszámlák csekkjeit sajnos csak huzakodva fogadják el. Fejlesztés is szükséges ahhoz, hogy idegenforgalmi létesítményeinket még vonzóbbá tegyük. Csakhogy erre a népgazdaságnak kevés pénze van, mindenütt a helyi forrásokat kell kihasználni. Például Csallóközaranyoson (Zlatná na Ostrove) Z akcióban készült el az autókemping, az önsegélyes autójavító- műhely, s ma mindkettő az idegenforgalom célját szolgálja. A duchoňkai autókemping egy múlt évi ankét keretében országos elsőségre tett szert, míg a bratislavai Aranyhomok a mezőny végére került, pedig egyenlő feltételek között dolgoznak. Sabi- novban, ahol a hnb kisüzeme gondoskodik az idegenforgalmi létesítményekről, nincs munkaerőhiány, mert az idényen kívüli időt a fejlesztésre használják fel. S így van ez rendjén, hiszen az idegenforgalom bevétele nem kis összeggel gyarapítja a hnb költségvetését. Szépek hazánk tájai, üdülőhelyei. Vonzza a turistákat a Magas- Tátra, a zempléni Šírava, Domaáa, Dél-Szlovákia termálfürdői. Az emberek, a külföldieket is beleértve, tudnak ezekről. Úgy kell fogadni őket, hogy máskor is visszatérjenek, s az üdülésben jóval több legyen az öröm, mint a gond. Ezt kívánja a vendéglátás és a népgazdasági érdek is. NÉMETH JÁNOS Táborozás rászorulóknak Üzemi óvodában ** * (ČSTK-felvétel) * A cigányság beilleszkedése elősegítésének egyik módja a gyerekekkel való foglalkozás. E célból rendeznek a Galántai (Galanta) járásban nyaranta ingyenes tábort az alapiskolás cigány gyerekek számára. Ez év júliusában a Zemianske Sady-i Mezőgazdasági Szaktanintézet kollégiumában 60 gyerekkel foglalkoznak majd.- A járás minden iskolájából két olyan gyerek kerül a táborba, akik a legjobban rászorulnak a szociális támogatásra - mondja Gödölle László, a Tallósi (Tomášikovo) Kisegítő Iskola igazgatóhelyettese, aki a tábornak három éve vezetője. - Célunk kiemelni ezeket a gyerekeket környezetükből, önállóságra nevelni őket és bepótolni velük az iskolai tananyagot. A legrosszabb helyzetben talán a tallósi gyerekek vannak. Ebben a faluban a valamikori Jegenyés majorban hét-nyolc- tíztagú cigánycsaládok nagyon rossz körülmények közt élnek, házaikban még a villany sincs bevezetve. A gyerekek a táborban ingyenes ellátásban részesülnek, ruhát kapnak - ezalatt az egy hónap alatt semmiben sem különböznek a többi gyerektől. Rá is szorulnak, hiszen sokuknak még pizsamájuk sincs. A gyerekeket rá kell szoktatni a tisztálkodásra, a fogmosásra, meg kell tanulniuk evőeszközzel enni, meg kell szokniuk a rendszerességet, számukra ez nem könnyű feladat. Eltart egy hétig is, amíg megszokják a tábor rendjét. Megzavarja a munkánkat, ha megjelennek a szüleik és sírás-rívás közepette haza akarják vinni csemetéiket, hiszen rendkívül ragaszkodnak gyermekeikhez és nem szokták meg, hogy távol legyenek a családtól. Később teljesen ellenkező a helyzet, nagyon meg tudják szeretni a nevelőket és a hónap végén nem akarnak hazamenni. Délelőttönként négy órát tanulnak a gyerekek, külön-külön csoportban a kisebbek és a nagyobbak. A délutáni program az úgynevezett „életre való felkészülés“ - egy óra hosz- szat meghívott szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel. Előadásuk tárgya orvosi, pszichológiai témák, például az emberi kapcsolatok, foglalkozások, szexuális felvilágosítás. Majd játék, sport, fürdés. Ezek a gyerekek rendkívül mozgékonyak és nagyon jó hallásuk van. Ezért esténként a versenyjátékok mellett a tánc és az éneklés a legkedveltebb szórakozás, bár nem foglalkoznak külön a legtehetségesebb gyerekekkel.- Nem könnyű alkalmas pedagógusokat választani a gyerekek mellé - folytatja Gödölle László. - A négy tanító és négy nevelő tapasztalt, türelmes pedagógus kell hogy legyen. A gyerekek felével magyarul, felével pedig szlovák nyelven foglalkoznak. Ismerniük kell a cigánygyerekek mentalitását és ezt figyelembe véve kell őket kezelniük. Meg kell figyelniük a gyerekek közti kapcsolatokat és csoportosulásokat, szóval meg kell érteniük a gondolkodásukat, hogy munkájuk hasznos lehessen ÉCSI GYÖNGYI ÚJ SZÍ 4 1987. VI.