Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-04 / 128. szám, csütörtök

A Jó példa erejével EGY ALAPISKOLAI PARTSZERVEZET MUNKÁJÁRÓL Bratislavai Líra ’87 Lehet keresni tovább Vannak helyek, ahová szívesen vissza-visszatérek. Ilyen a Galántai (Galanta) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola is. Nyolcvannégy telén jártam már itt, évzáró pártgyűlésen vettem részt, s a hallottak arról győz­tek meg akkor, hogy az iskola, a ne­velőtestület kiváló eredményeket mutat fel, nem csak a tanulók elő­menetelében és pályairányításában, hanem szakköri tevékenységükben és iskolán kívüli munkájukban is. Mostani látogatásomkor kézenfekvő hát a kérdés: mi történt azóta? Az eltelt években emelkedett-e iskolá­juk színvonala, megtartották-e elért pozíciójukat?- Szervezetünk tavaly januárban önállósult - újságolja Onódi József, a pártszervezet elnöke. - A korábbi években a szlovák tanítási nyelvű alapiskola, a kisegítő iskola és az óvoda kommunista pedagógusaival és nevelőivel közös alapszerveze­tünk volt. Mostani helyzetünk elő­nyösebb, mert lehetővé teszi, hogy a tagsági gyűléseken a pártélet kér­dései mellett több időt fordítsunk oktató-nevelő munkánk, saját teen­dőink megvitatására, jóllehet szer­vezetünknek csak tíz tagja és egy tagjelöltje van. Pártunk tizenhetedik kongresszusának dokumentumai alapján mi is megbeszéltük, hogy hosszabb-rövidebb távon milyen fel­adatok hárulnak ránk, kidolgoztuk a tennivalókat, s januárban, évzáró gyűlésünkön már számot is adtunk az azóta végzett munkánkról. Talán nem érdektelen, ha elmondom, hogy a tanév elején a járási pártbizottság Gottwald-napokat tartott iskolánk­ban. Az ellenőrzés átfogó és sokrétű volt, hiszen az oktató-nevelő munka színvonalától kezdve a tanulók pá­lyairányításán át kiterjedt az eszmei­politikai nevelésre épp úgy, mint a pedagógusok osztályon és iskolán kívüli munkájára, az iskola személyi­tárgyi ellátottságára. Jegyzőkönyveket, jelentéseket mutat Onódi József. Eredményeik valóban nagyszerűek, ezt a járási pártbizottság jelentése is alátámaszt­ja. Munkájukat tervszerűen, céltuda­tosan végzik, s elismeréssel szól az értékelés arról is, hogy növendékeik továbbtanulását a társadalmi szük­ségleteket figyelembe véve ösztön­zik, így a követelmények összhang­ban vannak a gyerekek érdeklődé­sével. Onódi Józsefet, az iskola pá­lyaválasztási tanácsadással megbí­zott pedagógusát ezért arra kérem, beszéljen részletesebben is tanulóik továbbtanulásáról.- Nálunk a pályaválasztást min­dig is céltudatosan, körültekintő és következetes munka előzte meg. A személyes kapcsolatnak, meg­győzésnek, szerintem, nagy szere­pe van a helyes irányításban, s e té­ren a nevelőtestület valóban sokat tehet. Nagy öröm számunkra, hogy évről évre eleget tudunk tenni az elvárásoknak, s tanulóink pályák, is­kolák szerinti megoszlása arányos. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a nyolcadikosok körében egyre nő az érdeklődés a továbbtanulás, főleg a gimnázium iránt. Ebben a tanévben is huszonkét gyerek je­lentkezett ide, s a többségük fiú. Huszonegyen szakközépiskolába mennek, változatlanul a közgazda- sági és az egészségügyi a legvon­zóbb, de meglepően sokan készül­nek mezőgazdaságiba is. És még egy adat: nyolcvanöt végzős tanu­lónknak 57,7 százaléka szeptember­től érettségit nyújtó középiskolában folytatja tanulmányait. A többiek szakmát tanulnak majd. Örülünk an­nak is, hogy az utóbbi években az érettségit nyújtó szakmunkásképzőt is sikerült elfogadtatnunk a szülők­kel; az idén már nyolcán jelentkez­tek ide. Gondot okoz viszont, hogy nagy az érdeklődés a szolgáltató­ipari szakmák iránt; sokan készülnek pincérnek, szakácsnak, hentesnek, autószerelőnek, fodrásznak, varró­nőnek.- ön szerint mitől olyan vonzó növendékeik körében a gimnázium? Sok helyen ugyanis azt tapasztalom: ha csak lehet, mellőzik a fiatalok ezt az iskolatípust.- A válaszom sokkal egyszerűbb lesz, mint gondolja. Szerintem csak fel kell kelteni az érdeklődést a gim­názium iránt, úgy is mondhatnám, jó reklámot kell csinálni neki. Sok he­lyen ugyanis rossz fényben tüntetik fel, elhallgatják előnyeit, így már ele­ve a gyerekek kedvét szegik. Tu­dom, nekünk könnyebb a helyze­tünk, mint a kisebb, vidéki iskoláké, hiszen tanulóinknak arra is lehető­ségük van, hogy számítástechnikai szakkörbe járjanak a helybeli gimná­ziumba, s igénybe vehetik uszodá­ját. ösztönzőleg hat növendékeinkre az is, hogy az itteni gimnázium diák­jai közül viszonylag sokan bejutnak egyetemre, főiskolára. A legfonto­sabb tehát a jó kapcsolat, mely a pe­dagógusok együttműködésére is ki­terjed. Megemlíthetem a tantárgybi­zottságok együttes üléseit, a kölcsö­nös óralátogatást, a közös kulturális rendezvényeket, melyek közelebb hozzák egymáshoz nemcsak a gye­rekeket, hanem a nevelőtestület tag­jait is.- A járási pártbizottság jelentését olvasva, szemembe ötlött egy mon­dat: „Fontos, hogy tovább fokozzák az érdeklődést a katonai pályák iránt.“ Csakugyan, milyen eredmé­nyeket érnek el ezen a téren?- Az utóbbi tíz évben lényegesen javultak eredményeink. S ha minden évben nem sikerült is hiánytalanul eleget tenni a követelményeknek, nincs olyan tanévünk, hogy legalább egy-két gyerek ne jelentkezne kato­nai középiskolába. Az idén is ketten készültek erre a pályára, egyikük az utolsó pillanatban azonban meggon­dolta magát. Mi továbbra is mindent megteszünk azért, hogy népszerűvé tegyük növendékeink számára eze­ket az iskolákat. Taggyűléseinken évente négyszer tűzzük napirendre a kérdést, szakköri foglalkozásokon igyekszünk felkelteni a gyerekek ér­deklődését, s voltaképpen az ötödik osztálytól kezdve rendszeresen fi­gyeljük adottságaikat, rátermettsé­güket, így a hetedikben már tudjuk, kit javasolhatunk erre a pályára. Ezek a tanulók aztán nyáron egyhe­tes táborozáson vesznek részt, ahol ízelítőt kapnak a katonaéletből. A kedvcsinálásban nagy segítsé­günkre vannak azok a volt növendé­keink is, akik a katonai hivatást vá­lasztották. Eljárnak hozzánk beszélge­tésekre, szakköri foglalkozást vezet­nek, patronálják a gyerekeket.- A jó eredmények mellett vannak azért gondjaink is. Sokat foglalkoztat például az a kérdés, hogy miért nem értesítik az alapiskolákat, ha vala­melyik tanulójukat nem veszik fel ebbe vagy abba a középiskolába. Újabban erről csak a járási pedagó- gusi-pszichológiai tanácsadó inté­zetet tájékoztatják, mely a tanuló jelentkezési lapját a szülőkkel való megbeszélés után új helyre továb­bítja. Igaz, az iskolát, a pályaválasz­tási felelőst ezzel sok teendőtől mentesítik, de hátránya ennek, hogy nincs áttekintésük arról, hol marad­tak üres helyek, a kívül rekedtek hol próbálkozhatnának ismételten. Ez­által nem elég rugalmas az ügyin­tézés, arról nem is szólva, hogy a tanácsunkat kérő szülőknek nem tudunk segíteni. Az iskola és a pártszervezet kap­csolatáról, együttműködéséről Sipos Béla igazgatót kérdezem.- Csak jót tudok mondani: ná­lunk a pártszervezet és az iskolave­zetés között példás a kapcsolat. Min­den lényeges kérdést megtárgya­lunk, munkatervünket is megvitatjuk, mielőtt azt a pedagógiai tanács jóvá­hagyná. A pártszervezet maximáli­san támogatja az iskola törekvéseit, s a feladatok megoldásában is kö­zös nyelven beszélünk. A párt veze­tő szerepe a szülői munkaközösség­ben is érvényesül. Nyugodt szívvel jegyzem meg, hogy a szülőkre min­dig számíthatunk. Vannak, akik szakkört vezetnek, de mindannyian szívesen jönnek, ha segítségre van szükségünk. Bíznak bennünk, mert látják, hogy mindent megteszünk gyerekeik érvényesüléséért. Tudá­sukat, felkészültségüket nem csak előmenetelük, hanem felvételi ered­ményeik is jelzik. A múlt tanévben a járás csaknem ötven alapiskolája között a felvételi eredmények alap­ján a harmadik helyen végeztünk. S akkor nem beszéltem még a kü­lönböző versenyekről, olimpiákról. Tanítványaink a vetélkedőkön mél­tóképpen képviselik iskolánkat, sike­resen szerepelnek a járási fordulók­ban, s eljutnak a kerületi - eseten­ként az országos - olimpiákra is, ahonnan sosem térnek haza üres kézzel. Kérdésére tehát hogy emel­kedett-e az elmúlt évek során isko­lánk színvonala, egyértelmű választ adhatok: igen. Mert akármilyen ma­gasak is a követelmények, a fejlő­déssel mindenképpen igyekszünk lépést tartani. tOlGYESSY MÁRIA Tartunk tőle, hogy az idei Brati­slavai Líra igazán szép plakátjai tovább maradnak meg a falakon, mint maga a fesztivál emlékezetünk­ben. Ilyenkor sóhajt fel az ember, hogy de kár, hiszen drukkol a rende­zőknek rokonszenves törekvéseik­hez, ugyanakkor nem hagyhatja fi­gyelmen kívül a huszonkettedik „életévét“ éppen betöltött, de még mindig gyerekcipőben járó fesztivál botladozásait. Igen, olyan volt, mint egy nagy gyerek, s ha stílusosak akarnánk lenni, az „ergós“ Szikora- szám juthatna eszünkbe: Szeretlek is, meg nem is... Nos, mindenképp hálátlan feladat egy ilyen fesztivál megrendezése, hiszen tudjuk, ízlések és pofonok... Ilyen könnyen azért mégsem intéz­hető el a dolog, ha azt akarjuk, hogy a Lírának valóban nemzetközi rang­ja és lelkes hazai szurkolótábora legyen. Azt kell eldönteni, elsősor­ban kihez is akarunk szólni. Márpe­dig a szervezők a fiatalokat szeret­ték volna célbavenni, ezért rendez­ték meg az előkoncerteket, ezért zajlott le az idén is két este a Fiata­lok koncertje, ezért hívtak meg att­raktív külföldi együtteseket, ezért válogattak a hazai versenybe csupa fiatalt. És bizonyára ezért is igyekez­tek tömöríteni a programot, lerövidí­teni a fesztivált, lendületesebbé ten­ni az egész rendezvénysorozatot. Mindez azonban helyenként a visszájára fordult, a kapkodás, a „legyünk már túl rajta“ érzése kerekedett felül. Ez, persze, a körí­tésre, vagyis a lebonyolításra érvé­nyes, de szóljunk most röviden a be­mutatott versenydalokról, amelyek mégiscsak a legfontosabbak egy fesztiválon. A hazai és a nemzetközi verseny­ről külön kell beszélni, mivel színvo­nalban igencsak eltértek egymástól. A hazai esetében rögtön az jut az eszünkbe, hogyha csak ez a kilenc dal felelt meg a válogatás során, akkor milyen lehetett a többi? Ugyanis a díjazott számokon kívül alig volt hallgatható dal. Heidi Jankű ismert és kedvelt a fiatalok körében, de csak gyönyörű estélyije tett be­nyomást a közönségre. Az önálló­sult Petr Kotvald és Trik nevű együt­tese igénytelen, az A. G. Flek unal­mas volt, a Team jó kezdés után elvesztette hangját, a Balet erőlkö­dött, Éva Hurychová és a Pudr is elszürkült a szám végére. Berco Ba­logh debütált a Lírán és „chicagós“, sok fúvósra épülő, kemény ritmusú száma, a Millimos (Milionár) ebben a mezőnyben megérdemelte a har­madik helyet. Robo Grigorovaz álta­la kitaposott ösvényen halad, idei második száma, az Orient presszó (Espresso Orient) tavalyi „bronz" dalának, az Európa-tangónak az édestestvére. Jövőre - ha indul - el­ső is lehet (a fokozatosság elve szerint), bár az idén sem volt mesz- sze tőle, a közönségdíj mindenkép­pen azt jelzi, hogy érdemes folytat­nia. Vašo Patejdl győztes száma, az Élni tudni (Umenie žiť) nem volt túl változatos dallamú, ritmusa viszont lendületes, szövege pedig kifejezet­ten jó volt (mégsem tudok megsza­badulni az érzéstől, hogy a rendezők szándékosan tették a verseny végé­re, azt sugallva a zsűrinek, hogy ez a nyerő). Szóval, a hazai mezőny a legjobb esetben is hullámzó volt, s a rendezőknek mindenképp el kell gondolkodniuk azon, vajon miért nem jelent a befutott, népszerű együtteseknek és énekeseknek ran­got, hogy részt vegyenek a Lírán! A nemzetközi verseny mezőnye elég erős volt, bár itt könnyebb a résztvevők dolga, mert ismert szá­mokat is bemutathatnak. Az alap­hangot Tedy Bajič adta meg melodi­kus számával - ahogy az egy ju­goszláv énekestől elvárható. Rögtön utána a magyar Postásy Júlia tett rá néhány lapáttal: izgalmas, erőteljes hangja és kicsit dzsesszes (angolul Lajma Vajkule, a nemzetközi dalver­seny idei győztese (Pavol Neubauer - ČSTK - felétele) énekelt) dala siker lenne bármelyik fesztiválon (a Lírán ötödik lett). A máltai Mike Spiteri is jó hangerőt képviselt, dala első hallásra megje­gyezhető, akárcsak az NDK-beli Ralf Bursyé, aki nagy-nagy tapsot kapott. A többiekről lényegében ugyanez mondható el: dallamos, jól hallgatható számokat adtak elő. Az első fesztiválnapról tudósítva szól­tunk már róla, hgy Lajma Vajkule szoros versenyben előzte meg Ni- cole-1 (érdekes, a közönségdíjat itt is a „hivatalosan“ második helyezett versenyző nyerte el). Dalibor Janda, a tavalyi Arany Csalogány jól képvi­selte a hazai színeket, s harmadik helyezett dalát bizonyára sokszor viszonthalljuk még a rádióban. Talán most kellene szólni a zsűri munkájáról, amely új elemeket tar­talmazott: az összes szám elhang­zása után nyilvánosan zajlott a sza­vazás (de sajnos áttekinthetetlen is volt). Ennek ellenére izgalmakban is bővelkedett (főleg, hogy a pontszá­mok felolvasásakor elég sok volt a tévedés). Valahogy így lehetne pontozni a jövőben is, csak rögtön a dal elhangzása után, hiszen pél­dául az atlétikai versenyen sem vár­nak az eredmény kiírásával a vé­géig. Egy fesztivál hangulatát nagy­mértékben befolyásol(hat)ja a kon­feranszié személye. A Lírán - szo­kás szerint - most is ketten voltak, de a választás nagy melléfogás volt. Marta Rapaičová, az ismert tévébe­mondó és Karéi Štédrý, a szintén ismert énekes ugyanis nem tudott ráállni a fiatalok hullámhosszára, rá­adásul az erőltetett rögtönzések (štédrý) gyakran dadogásba fullad­tak. A legbosszantóbb pedig az volt, hogy nem hagyták tapsolni a közön­séget, egy dal elhangzása után azonnal kijöttek a színpadra és már a következőt konferálták. A gálamű­sorban pl. így nem engedték vissza Nicole-t, pedig a közönség nagyon szerette volna a ráadást. Ugyanez azonban nem sikerült a hazai ver­seny utáni koncerten, amikor szintén bekonferálták az olasz Milk and Cof­fee együttest, de a közönség kierő­szakolta, hogy Dalibor Janda visz- szatérjen a színpadra (és Štédrý visszamenjen a színfalak mögé). Ez a konferanszié-magatartás is hoz­zájárult a már említett érzés kialaku­lásához („essünk már túl rajta“). Hát, tényleg túlestünk az idei Lí­rán, az a bizonyos kő mégsem esett le a szívünkről. A fesztivál még min­dig nem találta meg igazi arculatát, bár már rég „nagykorú“. Keresni kell tehát tovább, s a dalok minősé­ge mellett a szervezés, az egész produkció minőségére is nagyobb hangsúlyt kell helyezni. PAPUCSEK GERGELY Több levegőzést és mozgást Egy vasárnap délelőtt csendes, szemerkélő esőben igyekeztünk a művelődési ház gyermek- előadására. Útközben alig találkoztunk járókelő­vel, az autóforgalom is szokatlanul szerény volt. A kezdés időpontjában rajtunk kívül öten ültek a nézőtéren, láthatóan családtagok: mamák, nagymamák. Néhány néző még beszállingózott a hosszúra nyúlt várakozás alatt, s bár a függöny mögül kikukucskáló gyerekek, meglepetten látták a csaknem üres nézőteret, mégis remek, nívós előadást kerekítettek. Régen tapasztaljuk, hogy amint leesik egy csepp eső, nem szívesen mozdulnak ki az embe­rek otthonról. Nemhogy kirándulni, de még autó­val, busszal sem igen mennek sehová. Ennek ellenpéldája egy. régi finnországi emlékem: há­romgyermekes családdal beszéltem meg motor­csónak-kirándulást vasárnap délelőttre, de kora reggel látván a zuhogó esőt, nyugodtan visszafe­küdtem. Ók a megbeszélt időben teljes létszám­ban megjelentek értem, s leplezetlen csodálko- * zásomra azt felelték „ha a finn ember szép, száraz, meleg időre vár, aligha jut el valahová“. Ezután a talpig „vízhatlanba“ öltöztetett gyere­kekkel, széllel és esővel dacolva nekivágtunk a finn szigetvilág vizeinek. Az orvosok, főként gyermekgyógyászok nem tudják elég gyakran ismételni: minél több levegő­zést és szabadban való mozgást! Nyilván én is elunnám ezt a minduntalan visszatérő, elcsépelt mondatot, ha nem tudnám ennek élettani ma­gyarázatát, de méginkább, magam szülőként is nem tapasztalnám minden kétséget kizáróan, hogy kisgyerekem nyugodt, mély éjszakai alvása egyenes összefüggésben van a szabad levegőn való szaladgálás időtartamával. A gyerekeknek azért különösen fontos a jó levegő, mert - aho­gyan ezt Kontra György A fejlődő gyermek című könyvében kifejti - élénkebb anyagcseréjükhöz több oxigént használnak fel. Szándékosan említem a levegőn való szalad­gálást, a levegőn való tartózkodás helyett. A ki­csik, de még a kis iskolások is általában rohanva közlekednek, szertelenül ugrálnak, s ez termé­szetes. A kézen fogva sétálás egy idő után unalmas, fárasztó és örömtelen a pici gyereknek, ő féktelen mozgásra vágyik, persze ma már a kies városi utcákon sem tanácsos szabadjára engedni a gyerekeket. A gyerekek mozgásigénye sokszorosa a fel­nőttének, de gondoljuk csak meg, hogy ennek kiéléséhez milyen kevés lehetőséget nyújta­nak a szűk lakások, az általában zsúfolt óvodák, a tágas tornateremmel és udvarral alig vagy nem rendelkező iskolák. Tudom, hogy a munkából hazatérő, közben bevásárló szülők nem nagyon tudnak esténként „még egy kicsit kirándulni“ a gyerekkel, de az például megoldható lenne, hogy hol az egyik, hol a másik szülő néhány gyereket maga köré gyűjt­ve legalább a játszótérre vigye a társaságot, vagy a munkaszüneti napokon akár kirándulni is ma­gával vigye őket, hogy az a gyerek se rostokoljon otthon, akinek épp nem érnek rá a szülei. Az ideális persze, ha a család együtt megy kerékpá­rozni, futni, síelni, evezni a hétvégeken. Mi felnőt­tek fáradtak, olykor kényelmesek vagyunk és nem is ilyen mozgásserkentó légkörben és élet­rendben nőttünk fel. Most azonban, hogy tudjuk: a mozgás, az egészséges életmód valóban élet­bevágóan fontos, ne hagyjuk ezt gyermekünk nevelésében figyelmen kívül. _ mniT ÚJ SZÚ 6 1987. VI. 4.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents