Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-29 / 149. szám, hétfő
A párt feladatai a gazdaságirányítás gyökeres átalakításában (Folytatás a 3. oldalról) a legnagyobb és a legfontosabb állami feladatok teljesítése számára marad fenn. A vállalatok egyben széles körű lehetőséget kapnak a bankhitel átgondolt kihasználására. A dolgozókollektivának tehát teljes gazdasági felelősséget kell viselnie tevékenységének eredményeiért. Az új gazdálkodási mechanizmusban igen fontos szerepet játszanak majd a stabil hosszú távú normatívák. Ezek a termelési alapok, a föld, a víz és más természeti források, valamint a munkaerő használata utáni befizetések az állami költségvetésbe és a hitelkamatok. Jelentik továbbá a béralapok létrehozásának, a szociális és kulturális szükségletek kielégítésének a normatíváit. Specifikus gazdasági normatívaként hatnak a termékek árai és a szolgáltatási díjak. A normatívák közvetítésével gazdasági módszerekkel lesz biztosítva a kollektíva érdekei és az össznépi érdekek közötti összhang. Az új gazdasági mechanizmus a vállalatok anyagi-műszaki ellátása rendszerének gyökeres megváltoztatását - a centralizált anyagi-műszaki ellátásról a termelőeszközökkel való nagykereskedelemre történő átállást - feltételezi. A vállalatok számára lehetővé kell tenni, hogy a maguk által megkeresett pénzért megvehessenek mindent, ami a termeléshez, a beruházásokhoz, a rekonstrukcióhoz és a szociális kérdések megoldásához szükséges. A dolgozók kezdeményezőkészségének hatékony ösztönzőjévé válik, ha a dolgozókollektíva átáll az önigazgatásra, minek során a kollektíva önállóan dönt a termelés belső szervezésének valamennyi kérdésről, még a vezetők megválasztásáról is. Nagy vonalakban ilyen elképzeléseink vannak a vállalatok és egyesülések új gazdálkodási mechanizmusáról. Az új mechanizmusra való átállás során, természetesen, egész sor szokatlan kérdés vetődhet fel. Néhányról már szó esett az állami vállalat törvényjavaslatáról szóló össznépi vitában. E kérdések egyike, hogyan kell eljárni azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek a rossz gazdálkodás következtében nem képesek biztosítani az állami átutalásokat és a dolgozókollektíva jövedelmének normális szintjét. Itt természetesen a segítség különböző formáit lehet alkalmazni: az ágazattól vagy a banktól folyósított segítséget. De ha az összes intézkedés után sem javul a helyzet, akkor a társadalom elsőrendű érdekeire való tekintettel felmerülhet a vállalat átszervezésének, vagy a vállalat tevékenysége megszüntetésének a kérdése. Ez természetesen szélsőséges intézkedés. Az államnak gondoskodnia kell arról, hogy a dolgozók számára munkát biztosítson. Felmerül a másik kérdés is: vajon a vállalatok önállóságának bővítése, az Elvtársak! A teljes önelszámolás és a népgazdaság fő láncszemeinek önigazgatása mellett minőségileg újnak kell lennie a központi gazdaságirányításnak is. Lényegében a centralizmus olyan új koncepciójának a kidolgozásáról van szó, amely a dolgozók aktivitására és a vállalatok önállóságára támaszkodik, vagyis ez a valódi demokratikus centralizmus Lenin általi értelmezését jelenti, amely összehasonlíthatatlanul erősebb a mindent irányítani akaró, és ezért fulladozó centralizmusnál. Elsősorban a népgazdasági tervezésről kell szólni. Milyen az országos terv „filozófiája" az új feltételek között? Meg kell határoznia a fö prioritásokat és az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének céljait, a szerkezeti és beruházási politika, a tudományos-műszaki haladás irányait, a tudományos, művelődési és kulturális potenciál bővítésének feladatait és a szükséges védelmi képesség fenntartását. Az új feltételek között növelni kell - így mondanám - a tervezés „irányadó“ részének szerepét, mindenekelőtt az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének távlati, tizenöt évre szóló koncepciója szerepét. Magában kell foglalnia az összes nagy programot, egyensúlyba kell őket hoznia és meghatároznia a stratégiai célok eléréséhez vezető utakat. Az országos tervezés alapvető formája a gyakorlatban az ötéves terv marad, melynek feladatait az ötéves tervidőszak egyes éveire lebontják. Azzal számolunk, hogy a tervek és a gazdaság kiegyensúlyozottságának biztosítása érdekében a minisztériumok és főhatóságok, valamint a szövetségi köztársaságok kiinduló adatokat kapnak a tervezéshez. Ami a vállalatokat illeti, utasításos mutatók bevezetett rendszerétől való eltérés nem vezet-e a tervezés elveinek meggyengüléséhez és a népgazdaság kiegyensúlyozottságának romlásához? Úgy véljük, hogy ezek az aggodalmak indokolatlanok. Ha valaki azt hiszi, hogy egy ilyen kiterjedt gazdaságot, mint a miénk, a központból lehet irányítani, az illúziókban ringatja magát. Az állami tervbizottság és más gazdasági főhatóságok tevékenysége a népgazdaság egyensúlyának biztosítása során a vállalatok gazdasági érdekeivel és gazdasági felelőssé-' gével, kölcsönös gazdasági szerződéseik szerepének fokozásával lesz erősítve. Ilyen körülmények között az egyensúly elérése reálisabb lesz. Az új gazdasági mechanizmus fő vonásait foglalja magában a vállalati törvény tervezete. A termelésben dolgozók, a tudósok, a főhatóságok, a pártmunkások, a tanácsi dolgozók, közvéleményünk általános nézete a következő: egészében véve az olyan szolid dokumentum, amely megfelel a mai szükségleteknek és az új feladatoknak. Ez jó alap az új mechanizmusra való átálláshoz. A törvénytervezetről folytatott össznépi vita során hangsúlyozottan felmerült a követelmény, hogy ne hátráljunk meg a megcsontosodott szokások és elképzelések elől, s hogy határozottan lépjünk előre. Nem szabad megengedni, hogy az új törvényt - ahogy az korábban gyakran megesett - számos olyan instrukcióhoz kössük, amelyek megnyirbálhatják lényegét és fékezhetik az átalakítást. Az új gazdasági módszerekre való áttérés lényegében már megkezdődött. Gondolok arra, hogy több ágazat vállalatai és egyesülései már a mostani évtől kezdve a teljes önelszámolás és önfinanszírozás elvei alapján dolgoznak, öt-hat hónap, természetesen, túl rövid idő ahhoz, hogy teljes mértékben megmutatkozzanak az új gazdasági mechanizmus erős oldalai, illetve hiányosságai. Annál is inkább, mivel az átalakításnak megvannak a bizonyos sajátosságai. Ezeknek a vállalatoknak a tevékenységére nagy hatást gyakorolnak az átmeneti tényezők és mindenekelőtt „elszigeteltségük". Vonatkozik ez a vállalatoknak azokhoz a szállítókhoz és megrendelőkhöz fűződő viszonyára, amelyek a régi elvek alapján tevékenykednek, s ugyancsak itt kell megemlíteni, hogy a vállalatok olyan minisztériumok és gazdasági főhatóságok irányítása alatt állnak, amelyek úgyszintén a régi módon dolgoznak. A vállalatok átállása a teljes önelszámolás és önfinanszírozás elveinek alkalmazására olyan helyzetben kezdődött meg, amikor már folyamatban van az ötéves terv és amikor több normatívát ehhez kell idomítani. Ennek ellenére nem szabad, hogy megtorpanjon a gazdálkodás új elveinek a bevezetése. a rájuk gyakorolt hatás legfőbb eszköze a gazdasági normatíva és ösztönzés lesz. Ezeknek olyan feltételeket kell létrehozniuk az egyesülések és a vállalatok tevékenysége számára, hogy kedvező legyen nekik az irányszámokra való orientáció, s ugyanakkor keressék a társadalmi szükségletek leghatékonyabb kielégítésének az útjait is. Itt emlékeztetni kell egy dologra, amely sok ember szívét nyomja. Olyan aggodalmakat hallani, hogy ha a vállalat és az egyesülés a teljes önelszámolás feltételei között nem kapja meg a volumenmutatóra vonatkozó közvetlen irányelvet, egy időre az egyes ágazatokban, területeken, sót az egész országban csökkenhet a termelésnövekedés üteme. Mit kell erről elmondani, elvtársak? Ha a növekedés olyan megemelt adatairól van szó, amelyek a bruttó volumenek, a kettős beszámítás segítségével születnek, a végső eredmények reális növekedése nélkül, akkor a társadalom ezzel nemcsak hogy semmit sem nyer, hanem ellenkezőleg, veszít. De hiszen mindnyájan azzal számolunk, hogy az önelszámolásra, az új gazdálkodási módszerekre, a kollektív szállítási szerződések és a munkaszervezés más progresszív formáinak a széles körű bevezetésére való áttérés lehetővé teszi az emberek munkaaktivitásának fokozását, az eddig ki nem használt források érvényesítését, a hatékonyság növelését, és így a termékek magas minősége melletti valódi, gyorsabb növekedés elérését. A gazdasági növekedés új minőségének biztosítása szempontjából éppen az ilyen átalakítás a természetes, sót, elengedhetetlen. Ha a hatékonyan nem dolgozó vállalatok mutatóit fogja érinteni, akkor ez az átalakítás az egész népgazdaság szempontjából pozitív szerepet játszik, s elősegíti távlati fejlesztését is, melynek értékmutatója a végső eredmény és a társadalmi szükségletek kielégítésének mértéke lesz. A gazdaságirányítás átalakításának egyik legfontosabb része az árképzés radikális reformja. Enélkül nem lehetséges az új mechanizmusra való teljes átállás. Az árnak fontos ösztönzó szerepet kell játszania a források jobb kihasználásában, a ráfordítások csökkentésében, a termékek minőségének növelésében, a tudományos-műszaki haladás meggyorsításában, az elosztás és a fogyasztás egész rendszerének ésszerűsítésében. Itt új politikai-gazdasági hozzáállást kell érvényesíteni, amely megfelel a fejlődés jelenlegi szakaszának. Az eddigi árrendszer sokáig az olcsó természeti forrásokra orientálódott. A szén, a kőolaj, a gáz és az elektromos energia mai árai nem biztosítják a tüzeló- anyag-energetikai komplexum önfinanszírozásának feltételeit. Továbbra is az olcsó, kimeríthetetlen természeti források illúzióját keltik és termelésük, fogyasztásuk és kivitelük további bővítésére ösztönöznek. Az árképzéshez való gazdaságilag indokolatlan hozzáállás a legkülönbözőbb áru- és szolgáltatási fajták dotálásának kialakulásához és gyors növekedéséhez vezetett. Az állami költségvetésből folyósított dotációk összvolumene meghaladja az évi 73 milliárd rubelt. A másik oldalon számos termékfajta a rentabilitás indokolatlanul magas szintjét érte el, amely semmiképp sem tükrözi a termelés hatékonyságát. Ez is a hibás árképzés eredménye. Az, aki indokolatlanul alacsony áron ad el, híján van a termelés bővítését szolgáló ösztönzőknek, de az, aki a megemelt áraknak köszönhetően aránytalanul nagy jövedelmekre tesz szert, híján van a költségek csökkentését és a hatékonyság növelését célzó ösztönzőknek. Ilyen helyzetben a népgazdaságban egyszerűen nem alakulhatnak ki normális gazdasági kapcsolatok. Ezért szükséges az árrendszernek nem csupán valamiféle részleges tökéletesítése, hanem az árképzés valóban radikális reformja, egész „árgazdaságunk“ - a nagykereskedelmi, felvásárlási és kiskereskedelmi árak és díjak - kölcsönösen összefonódó átalakítása. Nemcsak az árszintról, hanem az árak meghatározásának módjáról is szó van. A legfontosabb termékek árát, természetesen, központilag kell meghatározni, az országos terv kidolgozásával egyidőben, annak részeként. Az új mechanizmusban ugyanakkor célszerű kibővíteni a szerződéses árak alkalmazásának szféráját, ami egyaránt hozzájárul a vállalatok jogainak bővítéséhez és gazdasági önállóságuk fokozásához. A nagykereskedelmi árreformnak javítania kell a népgazdasági helyzetet, jobb feltételeket kell teremtenie a termelés hatékonyságáért, a forrásokkal való takarékoskodásért és a termékek minőségéért vívott küzdelemhez. Ami a kiskereskedelmi árakat illeti, módosításuknak nem szabad a dolgozók életszínvonalának romlásához vezetnie, hanem ellenkezőleg, bizonyos kategóriák esetében emelnie kell az életszínvonalat és a szociális igazságosság tökéletesebb érvényesítéséhez kell vezetnie. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az árképzés reformjának fontosságára és összetettségére való tekintettel, előkészítéséhez rendkívül felelősségteljesen kel! hozzálátni. Rövid időn belül nagy munkát kell végezni és ehhez meg kell nyernünk a szükséges erőket. Figyelembe kell vennünk, hogy e kérdés megoldása nélkül nem lehet kidolgozni az új ötéves tervet és áttérni a gazdaságirányítás átfogó rendszerére. Az árképzési reform politikai és szociális jelentőségére való tekintettel a reformot a lehető legszélesebb vita tárgyává kell ternyi. Az árképzés reformjával szorosan összefügg a népgazdaság anyagiműszaki ellátása rendszerének átalakítása. Ennek fő iránya a határozott átállás a termelőeszközökkel való nagykereskedelemre mind a szállítók és megrendelők közvetlen kapcsolatai révén, mind az önelszámolású nagykereskedelmi bázisok által. Az állami szervek ebben az esetben a nagykereskedelmet szabályozó és ellenőrző funkciót töltené- nek be. A termelőeszközökkel való nagykereskedelemre történő átállás kérdése nem újszerű, de ezen a területen csak a legutóbbi időben sikerű# megtenni az első reális lépéseket. Meg kell gyorsítanunk ezt a munkát, hogy a legközelebbi években befejezhessük. A termelőeszközökkel való nagykereskedelem, és mindenekelőtt a vállalatok és egyesülések átállása az önelszámolásra, számos komoly okból elengedhetetlen. Szeretnék megemlíteni még egy okot - az áru- és anyagkészletek normalizálásának szükségességét. A termelési szféra fő ágazataiban ezek a készletek túllépték a 300 milliárd rubel értéket. Tehát jelentős nemzeti kincs hever parlagon. Ez a helyzet nagyrészt a nehézkes és rugalmatlan anyagi-műszaki ellátással, annak megbízhatatlanságával magyarázható, tehát a vállalatok igyekeznek forrásaikat készletekben felhalmozni. Nézzék csak meg, mi történik a fémmel. Szüntelenül hallani a panaszt, hogy kevés ván belőle, ugyanakkor a készletek növekednek. Az elmúlt hat év során a hengerelt vas készletei a fogyasztóknál 2 millió tonnával növekedtek és az idei év elején elérték a 9,3 millió tonnát. Hogy van ez, nincs elég fémünk, vagy nem tudunk vele rendesen gazdálkodni? Természetesen nem egyszerű ezeknek a hengerelt vas készleteknek a kihasználása, hiszen a vállalatoknál vannak felhalmozva. Talán meglepődnek, de el. kell mondanom önöknek, hogy az anyagi- műszaki ellátási állami bizottság szervezeteire az áru- és az anyagkészleteknek csupán az 1,5 százaléka jut, a többi a népgazdaságban van szétszórva. Az SZKP Központi Bizottságán rendezett értekezleten felmerült a kérdés, vajon bevezethetó-e a nagykereskedelem a források hiánya mellett. Ez az érv mindig előkerül, amikor a nagykereskedelemre való áttérés időpontjáról van szó. Az értekezlet résztvevői meggyőzően hangoztatták, hogy a hiány oka maga az alapok képzésének és az ellátásnak a rendszere. Ezt konkrét példákkal bizonyították. E téren döntő fontosságú lesz a vállalatok átállása a teljes önelszámolás elveire. Minél gyorsabban állunk át a közvetlen kapcsolatokra és a nagykereskedelemre, annál gyorsabban szabadulunk meg mind a deficittől, mind a mértéktelen készletektől. Ez nem csupán akadémiai gondolat- menet. Konkrét példát mondok. Már ma, amikor a kolhozok és szovhozok kezdenek átállni az önelszámolás új elveire, jelentősen csökkennek megrendeléseik a mezőgazdasági technikát és más forrásokat illetően. Jövőre, például, mintegy 30 százalékkal csökkentik a kombájnok megrendeléseit. Ugyancsak csökkennek az egyes traktortípusok és más mezőgazdasági technika, mindenekelőtt az elavult és kis teljesítményű gépek megrendelései. Ilyen a valós helyzet. Úgy tűnik, a mai hiányból holnapra túltermelés lehet. Igényes feladatokat kellett megoldani a pénzgazdálkodás, a hitelek és a pénzforgalom területén. Enélkül sem lehet létrehozni az új gazdasági mechanizmust. E szférában ma a legfőbb hiányosság, hogy a pénzügyi és hitelforrások, valamint a pénzeszközök forgalma elszakadt az anyagi értékek mozgásától, s a népgazdaság túltelített a fizetési eszközökkel. A jelenlegi rubel nem teljesíti egészen a gazdaság pénzügyi ellenőrzése aktív eszközének a feladatát. Országunk pénzügyi rendszere nyilvánvalóan elavult. Nem ösztönöz a gazdálkodás hatékonyságának fokozására, gyakran a pillanatnyi költségvetési célokat követi. Jelentős mértékben elveszítette szerepét a hitel is. Elmosódnak a hitelt a térítésmentes finanszírozástól elválasztó határok. Mindebből az következik, hogy nem kerülhetjük el a radikális pénzügyi és hitelreformot. Ezt arra kell összpontosítani, hogy a vállalatok és a költségvetés kapcsolatai normatív alapokra helyeződjenek át, hogy lehetetlenné váljon a bevétel az áru tényleges eladása előtt, s a reformnak a népgazdaság sokoldalú pénzügyi javítására kell irányulnia. Elvtársak! A mai világban gazdasági szempontból egyetlen állam sem szigetelheti el magát a többitől. Nem kivétel a Szovjetunió sem. A szovjet gazdaság a világgazdaság része. A nemzetközi kereskedelmi, deviza- és pénzügyi kapcsolatok, a legújabb tudományos-műszaki változások szükségszerűen, így vagy úgy, tükröződnek népgazdaságunk helyzetén is. A külgazdasági kapcsolatok irányításának tökéletesítése érdekében hozott intézkedések célja elsősorban az, hogy elmélyüljön a Szovjetunió részvétele a nemzetközi munkamegosztásban, ami a szovjet népgazdaság fejlesztésének egyre jelentősebb tényezője. A másik oldalon az átalakítás terveinek sikeres megvalósítása és gazdaságunk korszerűsítése nemcsak nekünk és szövetségeseinknek lenne hasznos, hanem mindazoknak is, akiknek érdeke, hogy országunkkal új és még kedvezőbb feltételek mellett folytassanak együttműködést. Más szóval, tekintettel arra, hogy a Szovjetunió a világgazdaságban jelentős szerepet játszik, a szovjet gazdaság átalakítása hozzájárul a széles körű nemzetközi együttműködés fejlesztéséhez, s ezáltal a nemzetközi gazdasági kapcsolatok egészségesebbé tételéhez is. A közelmúltban fontos és messzemenő döntéseket hoztunk a külgazdasági politikára és megvalósításának mechanizmusára vonatkozóan. A gazdaságirányítás átalakítása tág teret nyit külgazdasági kapcsolataink hatékonyságának fokozása előtt, és ami különösen fontos, erősíti a külföldi piac befolyását az ágazatok és vállalatok munkájára, termékeik minőségére és a tudományos-műszaki haladásra. Ezzel összefüggésben elvi jelentőségű a szocialista országokkal folytatott együttműködés hatékonyságának fokozása. A gazdasági mechanizmus átalakításának kedvező gazdasági és szerveze- ti-jogi feltételeket kell teremtenie népgazdaságunk és a testvéri országok népgazdaságai közötti mélyreható integrációhoz. Ehhez széles körű lehetőségeket biztosítanak a vállalatoknak adott jogkörök, amelyek megengedik a szocialista országokban működő partnerekkel való közvetlen kooperációs kapcsolatok kiépítését. Amint azt a politikai bizottságban az erről a kérdésről nemrég folytatott vita megmutatta, a gyakorlatban ezekkel a jogkörökkel még nem élnek eléggé. Ennek egyik oka nyilván az, hogy hiányzik a dolgozókollektivák önelszámolási érdekeltsége. Teljesen világos, hogy az átalakítás sikerét nálunk jelentős mértékben befolyásolja a testvéri országokkal folytatott gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés hatékonyságának fokozása is. A politikai bizottságnak, a KB titkárságának és a minisztertanácsnak szüntelenül figyelemmel kell követnie a velük való gazdasági együttműködés fejlődését. Figyelmesen és alaposan kell tanulmányoznunk barátaink tapasztalatait és kihasználnunk mindazt, ami a Szovjetunió népgazdaságának érdekeit szolgálhatja. Egyszóval, elvtársak, jelentős és széles körű munka vár ránk a centralizált gazdaságirányítás átalakítása során. Ez a munka egységes egészet alkot a vállalatok átállításával az önelszámolásra - a gazdaságirányítás radikális reformját jelenti. Az irányítási szervek szervezeti struktúráinak és tevékenységének átalakítása Elvtársak! Nyilván megértik, hogy a gazdasági mechanizmus átalakítása és az új gazdaságirányítási módszerekre való áttérés során foglalkoznunk kell a szervezeti struktúrák tökéletesítésével is. Mit lehet ezzel összefüggésben elmondani a gazdaság alapvető láncszeméről? - A mai vállalatok és egyesülések olyan feltételek között jöttek létre, amikor kénytelenek voltak kiépíteni saját előkészítő, eszközgyártó, öntödei, javító- és más részlegeiket, tekintet nélkül az önköltségek növekedésére, a termelés primitív jellegére és a munkatermelékenység alacsony színvonalára. Az ágazaton belül is folytatódik a naturális gazdálkodás növekedése, ami irracionális kapcsolatokat hozott létre és a társadalmi munka elfecsérlését eredményezte. Tekintet nélkül erőfeszítéseinkre, lelassult a termelési és főleg a tudományos-tervező egyesülések létrehozása. Ez a folyamat a reszortok gátjaiba és a területi határokba, továbbá a felettes szervek azon igyekezetébe ütközött, hogy az egyesülésbe csak a saját minisztérum- hoz, néha csak a saját főhatósághoz tartozó üzemeket vonják be. Milyen üzemekre és egyesülésekre van szükségünk? Erre természetesen nincs egyértelmű válasz. Az ilyen fontos kérdés megoldásakor nem lehet sablonok szerint eljárni. Egyes kiutat jelentő gondolatokról azonban szólnom kell. A vállalatok és egyesülések összetételének mindenekelőtt meg kell felelnie az ésszerű szakosítás és kooperáció követelményeinek Is meg kell teremteni a feltételeket a legkorszerűbb technika és technológiák alkalmazásához. Fontos, hogy egy szervezetbe kapcsoljuk össze a termelés minden szakaszát - az alkalmazott kutatásoktól egészen a sorozat- gyártásig és a műszaki kiszolgálásig. (Folytatás az 5. oldalon) A központi gazdaságirányítás feladatainak átalakítása ÚJ szú 4 1987. VI. 29
