Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-02 / 126. szám, kedd

Zenei varázslatok A Prágai Tavasz hangversenytermeiből V arázslat, csoda - mesébe illő szavak. Mégis - erre a cso­dára vár minden alkalommal a hang­versenytermeket megtöltő közön­ség. A varázsra, melynek Zene a neve. A fővárosunkkal immár több mint négy évtizede összefonódó Prágai Tavasz - a zene igaz, nagy ünnepe, s a komolyzene szerelmesei számá­ra mindenkor felejthetetlen élmé­nyek sora. Ezt a kiemelkedő zenei rendez­vényt a hagyományokhoz híven is­mét Smetana Hazám című szimfoni­kus költeménye nyitotta meg. A mű­velődési palota kongresszusi termé­ben a vendégkarnagy szerepét ezúttal Oskar Dánon töltötte be. A jugoszláv karmestert bensőséges kapcsolat fűzi a cseh zenéhez, s ez nem véletlen, hiszen mestere maga Václav Talich volt. A karmester és a filharmónia közös játéka így a hal­hatatlan smetanai mű nagyságát tö­kéletesen értő, a darabot részletei­ben és egészében mindvégig érzé­kenyen visszaadó, kitűnő előadást eredményezett. Méltán aratott nagy sikert. A megnyitót követően a Leningrá- di Filharmónia Szimfonikus Zeneka­ra adott két ízben hangversenyt, a megnyitó színhelyén. Repertoár­jukban mindkét alkalommal a szov­jet és orosz zeneirodalom alkotásai­ból merítettek. A kortárs szovjet és orosz zenét Andrej Petrov a Mester és Margarita című szimfonikus fan­táziája - az esten a szerző is jelen volt - és Borisz Tyiscsenko hegedű­re és zenekarra írt 2. koncertje, az orosz klasszikusokat pedig három gyöngyszem, Prokofjev 2. hegedű- versenye, Csajkovszkij V. szimfó­niája és Rachmaninov e-moll szim­fóniája képviselte. A leningrádi fil­harmonikusok élén olyan nagynevű dirigensek - a zenekart lassan im­már fél évszázada vezető világhírű karmester, Jevgenyij Mravinszkij ta­nítványai - álltak, mint Marisz Jan- szonsz és Eduard Szeröv, aki gesz­tusrendszerében különösen emlé­keztet mesterére. Szergej Sztadler hegedüjátéka mindkét esetben a produkció ékes­sége volt. Az ifjú, huszonöt eszten­dős művész a fiatal szovjet előadó­művész-nemzedék kivételes tehet­ségű képviselője. Bravúros techni­kája, zenei kifejezésének választé­kossága, s a filharmónia briliáns já­téka elmékezetes esttel ajándékozta meg a hallgatókat. A Prágai Tavasz első dalestjét a brit Thomas Allen neve fémjelezte. Dvorák-terembeli hangversenyén Brahms, Schubert és Benjamin Brit­ten műveit hallhattuk. Allen rendkí­vül szép, lírai baritonja mindenek­előtt a Britten-dalok - Sweet Polly Oliver; The Salley Gardens; O Waly, Waly, The Plough Boy - előadása során ragyogott teljes fényében. A magával ragadó előadást Ro­ger Vignoles tiszta, pontos zongora- játéka kísérte. A hetvenedik életévéhez közele­dő örökifjú Ruggiero Riccit mint a virtuóz hegedűtechnika csúcsát jelentő Paganini Caprice-ainak - 24 darab szólóhegedűre - előadóját őrizte emlékezetében a prágai kö­zönség. A neves amerikai hegedű­művész ezúttal más oldaláról mutat­kozott be a Rudolfínumban. Igénye­sen összeállított műsorán három szonáta, Beethoven utolsó, Prokof­jev f-moll és Bartók Hegedű-szóló- szonátája szerepelt. A precíz zongo­rakíséretet a fiatal japán zongora- művésznő, Kioko Hashimoto bizto­sította. Ricci fölényes virtuóza hang­szerének, ám játékában elsősorban nem ez, hanem a formálás előkelő­sége, könnyedsége, a rendkívül igé­nyes Bartók-mű önvallomás erejű kicsengése ragadta meg a közönsé­get. A műsorváltozás miatt a rendez­vénysorozat első zongorakoncertjén végül Gerhard Oppitz NSZK-beli zongoraművészt üdvözölhettük. A harmincnégy éves művész az 1977-es évi Rubinstein-verseny győztese, s a nemzetközi zenei élet­ben elsősorban mint Beethoven és Bach műveinek tolmácsolóját jegy­zik. Prágába azonban meglepetés­sel érkezett - a német romantikusok legszebb darabjaiból válogatott. A hangverseny első részében kulti- vált, technikailag hibátlan, szép elő­adásban hangzott el Schumann Gyermekjelenetek című sorozata és Chopinnek ajánlott nyolctételes zon­goraciklusa, a Kreisleriana. A szo­katlan gradációjú program második felében a Schubert élete alkonyán született B-dúr szonátát szólaltatta meg. Igazi schuberti melankóliával, andalítóan - emlékezetes élményt nyújtva. U gyancsak a fesztivál első felé­ben került sor a Szlovák Fil­harmónia hangversenyére. Drama- turgiailag érdekesen felépített reper­toárral, Anton Rubinstein kevéssé ismert G-dúr, hegedűre és zenekar­ra írt koncertjével, Rogyion Scsedrin Sirály című balettjének szvitjével, Schubert 6. szimfóniájával és Ravel koreográfiái költeményével, a La Valse-szal léptek közönség elé. Az est szólistája Takako Nishizaki ja­pán hegedúművésznő Rubinstein koncertjét makulátlan technikával, maximális átéléssel tolmácsolta. Nagyszerű partnere volt a Szlovák Filharmónia, Zdenék Košler vezény­letével. Brahms két szólóénekre, vegyes karra és zenekarra írt Német rek­viemjét a hetvenöt éves amerikai karmester, Erich Leinsdorf vezé nyelte. A mű nagy erőpróbát jelen­tett a dirigens, a Cseh Filharmónia, a Prágai Filharmónia Kórusa és a szólisták - Thomas Allen és Ro­berta Alexander számára egyaránt. Leinsdorf megismételhetetlen előadást hozott létre. Nagyvonalú­an, ugyanakkor részleteiben gondo­san kidolgozva építette fel a nagylé­legzetű kompozíciót, tökéletes telje­sítményre sarkallva az előadókat. A zenei rendezvény programter­vében szereplő vonósnégyesek so­rát a Kodály Vonósnégyes nyitotta meg. A Liszt-díjas vonósnégyes Mo­zart Haydnnak ajánlott C-dúr vonós­négyesét, a Dissonanzen-Quartet- tet, Bartók 6. vonósnégyesét és Beethoven F-dúr vonósnégyesét szólaltatta meg, mindvégig igen ma­gas színvonalú, kristálytiszta, virtuóz előadásban. Az elbűvölő Mozart-in- terpretáció és a beethoveni mű szépségét teljes mélységében feltáró játék mellett a közönség soraiban a legnagyobb visszhangot a Bartók- tolmácsolás váltotta ki. A stafétabo­tot másnap este a Dvorák-teremben a Guarneri Quartet vette át. A művé­szi pályájának csúcsán levő vonós­négyes szintén kiemelkedő színvo­nalat képvisel. Sosztakovics 7., fisz- moll vonósnégyesét és Beethoven B-dúr kvartettjét igazi csemege kö­vette; Smetana Életemből című, a hazai interpretációs hagyomá­nyoktól eltérő értelmezésű tolmá­csolása, mely érdekes összehason­lításra adott lehetőséget a hallga­tóknak. A Prágai Tavasz első hetében a fiatal tehetségeknek is módjuk nyílt bemutatkozásra. A Smetana- teremben a rézfúvósok versenyének első díjasai, az amerikai William Forman, Jindrich Petráé és Jirí Novotný nyújtottak ízelítőt tehetsé­gükből. A nagy sikerek között feltétle­nül be kell számolnunk Josef Suk, a cseh koncertművészet álló­csillagának hegedű- és brácsaestjé­ről. A hallgatóság létszáma, az utol­só helyig megtelt Dvorák-terem, a művész osztatlan népszerűségé­nek és hírnevének kétségtelen bi­zonyságát jelezte. Hogy a közönség mindenkori „hitele" megérdemelt, azt Martinú szonátájának interpretá­ciója, Mozart korai, C-dúr szonátájá­nak ragyogó tolmácsolása, végeze­tül pedig Sosztakovics utolsó művé­nek, brácsára írt szonátájának ne­mes ábrázolása bizonyította. J. Hála zongorakísérete mindvégig egyen­rangú társa volt Suk virtuóz hegedű­jének. TARICS ADRIENN SZÍNVONALAS MŰSOROK A II. Lehár Napokról Néhány nappal ezelőtt értek vé­get Komáromban (Komárno) a II. Lehár Napok. A rendezvénysorozat iránt ebben az esztendőben is nagy érdeklődés nyilvánult meg a közön­ség és a szakemberek részéről egy­aránt. Ha felidézzük a tavalyi műsort, akkor elmondhatjuk, hogy az idei Lehár Napok színesebb és színvo­nalasabb volt, habár a rendezvény- sorozat végleges arculata még nem alakult ki. Az idei Lehár Napokon méltó for­mában - a Fazekasbál című daljáték előadásával - köszöntötték a nyolc­vanéves Gejza Dusikot. A bratisla­vai Új Színpad művészeinek előadá­sán megjelent dr. Zdenko Nováček, a tudományok kandidátusa, a Cseh­szlovák Zeneszerzők Szövetségé­nek elnöke, aki rövid köszöntőjében méltatta a Lehár Napok jelentősé­gét. Kifejezte meggyőződését, hogy ez a fesztivál új színt jelent majd a szlovákiai zenei események palet­táján. Levélben köszöntötte a rende­zőket és a nézőket Gejza Dusík, aki betegsége miatt nem vehetett részt operettjének komáromi előadásán. Több neves szólistát és együttest is köszönthettünk az idei fesztiválon. Nagy sikert aratott Leblanc Győző, az osztrák Elfride Mohrenberger és művészi élményt jelentett a Karlíni Zenei Színház vendégszereplése is. örömünkre szolgál, hogy a Duna Menti Múzeumban rendezett hang­versenyen fellépett Paszmár János, a helyi művészeti alapiskola tanára, akinek teljesítményét nagy tapssal jutalmazta a közönség. Ez a siker arra ösztönzi a rendezőket, hogy a következő évben több helybeli mű­vészt és más személyiséget hívjon meg a fesztiválra. Európai bemutatóra is sor került az idén. Peter Michalica érdemes művész ugyancsak a Duna Menti Múzeumban rendezett hangverse­nyen adta elő Lehár Conertino című kompozícióját. Erre a műre Peter Michalica egyesült államokbeli kör­útja során bukkant rá. Lehár ezt a zenemüvet valószínűleg még prá­gai tanulmányai idején komponálta. A technikai szempontból különösen Peter Michalica érdemes művész a Duna Menti Múzeumban (Varga Róbert felvétele) igényes mű Peter Michalica előadá­sában, Helena Michalicová zongo­rakíséretével osztatlan elismerést aratott. Ezen a hangversenyen meg­jelent dr. Ladislav Burlas, a Szlová­kiai Zeneszerzők Szövetségének el­nöke és más neves személyiségek. Az idei Lehár Napokon számos szakmai megbeszélést is rendeztek, amelyeken neves zenetudósok is megjelentek. Bízvást elmondhatjuk hát, hogy ez a fesztivál a látogatott­ságot és az előadások színvonalát tekintve egyaránt sikeres volt. A ren­dezőket mindez örömmel, de nem önelégültséggel tölti el. Jövőre sze­retnének még változatosabb műsort összeállítani. A tervek szerint legkö­zelebb megrendezik a fiatal éneke­sek versenyét, éspedig az operett és a musical műfajában. Szeretnék azt is, ha még több fiatal látogatná az egyes rendezvényeket, s ezért a program összeállításánál az ó igé­nyeiket jobban figyelembe veszik. Remélhetően jövőre már a Magyar Területi Színház is bekapcsolódik e rendezvénysorozatba. Bízunk ab­ban is, hogy a következő fesztiválon több külföldi, köztük magyarországi művészt is köszönthetünk kö­rünkben. Tervekből, elképzelésekből tehát nincs hiány, s támogatásból sem. A városi, valamint a párt- és az állami szervek, s a széleskörű nyil­vánosság elismerése arra ösztönzi a rendezőket, hogy a következő év­re még színvonalasabb műsort állít­sanak össze. BENDE ISTVÁN- ÚJ FILMEK ­Mielőtt a kakas megszólal (szlovák) Ivan Bukovőan Mielőtt a kakas megszólal című drámája 1969-es ősbemutatója óta bejárta nem csupán hazánk, hanem a környe­ző szocialista országok színpadait is. A darab cselekménye 1944 őszén, közvetlenül a szlovák nem­zeti felkelés elfojtása után játszó­dik, s egy éjszaka, egyetlen, meg­próbáltatásokkal teli éjszaka ese­ményeit idézi meg. Az alkotó fe­szült jelenetekben tárja a néző elé tíz túszul ejtett ember halálfélel­mét, reménykedését, lelki vívódá­sát, de civakodását is. Az ártatlan férfiakat és nőket a megszálló né­met katonai egységek egyetlen emberük elvesztése miatt megtor­lásként veszik őrizetbe. Nem újkeletű a téma, a darab megírása idején sem volt az, előt­te, s azóta is számos mű született e kérdéskörben. A Bukovčan-drá- ma alapján készült szlovák film alkotói - Igor Rusnák forgatókönyv­iró és Martin Ťapák rendező - ta­lán ezért is nem egy az egyben vitték vászonra a színművet, ha­nem megváltoztatták felépítését és mondanivalóját is. A film cse­lekménye később játszódik, mirit a drámáé; akkor, amikor az előre­nyomuló szovjet katonai egységek a hozzájuk csatlakozó partizánok­kal sorra szabadítják fel a szlová­kiai városokat, falvakat, a fasisz­ták meg fejvesztve menekülnek. Míg a drámában az ártatlanok tú­szul ejtése a náci megtorlás, ke­gyetlenkedés megnyilvánulása addig a filmben ez a németekkel kollaboráló Fischl bosszúja az őt és családját a felkelés idején ért „megaláztatás, sérelem" miatt, így aztán, amikor a túszok élete csak hajszálon lóg, s egyetlen cél­juk, hogy épségben maradjanak, megússzák, de úgy, hogy közben ne adják fel emberségüket, s meg­Az ártatlanság bizonyítása őrizzék tisztességüket - e drámai konfliktus voltaképpen fiktívvé vá­lik, hiszen akkor már senki sem őrzi őket, következésképp: meg­szűnt a fenyegetettség veszélye is. (A pincében tartózkodók ezt persze nem sejthetik.) A film befe­jezése is merőben különbözik a drámáétól; míg a darabban a gyáva borbély borotvájával meg­öli egyik fogolytársát, s a többiek követelik, hogy áldozza fel magát, így tegye jóvá szörnyű tettét, ad­dig a filmváltozatban helyzetét ki­használva, s a pincéből kijutva, kézigránátot dob a föld alatt rekedt nyolc túsz közé... E néhány kiragadott epizód is talán jelzi, hogy a forgatókönyvi változtatások mennyire nem vál­tak a feldolgozás javára, sőt mó­dosították a mű végkicsengését is, miszerint az emberi tisztesség, méltóság megőrzése ilyen kiéle­zett helyzetben teljesen lehetet­len, a drámai összeütközéseket csak a köpönyegforgatók élik túl, azok, akik másoktól függetlenül, csak a saját irhájukat mentik. Az alkotóknak az a szándéka, hogy elkerüljék az adaptálás buktatóit, úgy tűnik, a visszájára fordult. Az egyes figurák - kivéve Fischlt, a németek szekértolóját - nem változnak az események súlya alatt, a túszok fogva tartásának sincs igazi tétje. Az alkotó hiába sorakoztatta fel a szlovák színház- művészet élvonalbeli tagjait (Karol Machata, Leopold Haveri, Gustáv Valach, Milan Kňažko, Viera Strnisková, Vladimír Durdik, Zde­na Studenková és mások), vérbó drámai helyzetek, konfliktusok hí­ján nem igen volt lehetőségük ké­pességeik kibontakoztatására. A színmű ismeretébe a recenzens csak sajnálhatja, hogy ismét egy művészi élménytől fosztatott meg. _______________ (angol) Eg y klasszikus krimi, sok sztár­ral, sok rejtéllyel. Az ártatlanság bizonyítása ugyanis Agatha Chris­tie regénye alapján készült, Des­mond Davis angol tévérendező tolmácsolásában. Persze, nem ez az első Christie-mű (s minden bi­zonnyal nem is az utolsó), amely­ből film kerekedett. A világ első számú bűnügyi regényírójának könyveit (szám szerint 77) több logikus összeállítása. (Ezt go- molygó angliai köddel próbálja he­lyettesíteni.) E legfontosabb krimi­kellékek híján marad a meglehető­sen szimpla történet, mely dr. Art­hur Calgary őslénykutató különös kalandját részletezi. A derék, be­csületes tudós hosszabb külföldi útjáról hazatérve a ködös Albion- ba, döbbenettel értesül róla, hogy ismerősét halálra ítélték anyja Jelenet az angol filmből; a főszerepben Donald Sutherland - a képen jobb oldalt mint 450 millió példányban adták el, műveit száz nyelvre fordították le, mint ahogy a belőlük készült filmeket is szerte a világon forgal­mazták. Izgalmas, agyafúrt, ér­dekfeszítő munkáinak olvasótábo­ra szinte minden más szerzőét felülmúlja, a bűnügyi históriák já- tékos-komoly-izgalmas elemeit ugyanis mesterfokon variálta. S éppen ezek azok az elemek, amelyek az eddig látott filmes vál­tozatokból hiányoztak. Meg a „bölcs öregasszony" rejtvényjá­téka. Sokszálú, bonyolult történe­teit a legtöbb rendező hűségesen közvetíti, túlságosan is ragasz­kodva az irodalmi alapanyaghoz, s közben megfeledkeznek a leg­fontosabbról, a logikai játékról. Desmond Davis munkájából is hi­ányzik a lüktetés, a lendület, a to­rokszorító izgalom. Meg a sztori meggyilkolása miatt. Tudja, hogy egykori stoppos utasa ártatlan, hi­szen az ő autójában ült, amikor a gyilkosságot jóval odébb elkö­vették. Az ülésen felejtett noteszt azonban már nincs kinek átadni. Mivel a férfit időközben felakasz­tották... S az őslénykutató, lelkiis­meretes ember lévén, elhatároz­za: utánajár az igazságnak, meg­kezdi magányos nyomozását. A főszerepet Donald Suther­land (őslénykutató) alakítja, s hogy híres, nagy színész, ezt a mostani film is igazolja. Rajta kívül olyan népszerű színészek jutottak szerephez, mint Christop­her Plummer, Sarah Miles, Faye Dunaway. E sztárparádé sem kár­pótolja a nézőt a túl hosszú másfél óráért; s a hiányzó izgalmas játsz­máért. _ym_ ÚJSZ 4 1987. VI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents