Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-07 / 105. szám, csütörtök
Tanítás - régi stílusban Egy alapiskolai felmérés tapasztalatai A Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Pedagógiai Intézete felmérést végzett az alapiskolai oktatás helyzetéről, keresve a választ néhány olyan kérdésre, amelyektől jelentős mértékben függ a tanulók és a pedagógusok munkája. A felmérés eredményeiről, tapasztalatairól cikk jelent meg a Nové slovo április 23-i számában. Minthogy több szempontból tanulságosnak tartjuk a magyar tanítási nyelvű alapiskolák vonatkozásában, közreadjuk mi is, némileg rövidített változatban. A fiatalság csodája Claudio Abbado és a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar hangversenye iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii O ktatási-nevelési rendszerünk jövőjének alakulását mindenekelőtt a pedagógiai és a pszichológiai tudományok fejlődése határozza meg. Különösen a gyermekeink jellemében mutatkozó változásokról szerzett új ismeretek teszik lehetővé, hogy új módon növeljük az alapiskola oktató-nevelő munkájának hatékonyságát. Az iskola kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy a mai gyerekek fejlettebbek, mint a korábbi évtizedek hasonló korú nemzedékei, éspedig azért, mert fejlettebb a társadalom, amelybe beleszülettek és amelyben fejlődnek. Bizonyítékokkal szolgált erről G. Pavlovié (A fejlődés gyorsulása és a szocialista iskola, 1975); kimutatta, hogy 1964-ben az akkor hatéves gyerekek mentális szintje egy sót két év értékével volt magasabb az 1941-ben hatéves gyerekekéinél. A testi és szellemi fejlődés fel- gyorsulásának törvényszerűen hatnia kell az oktató-nevelő munka tartalmára is, de vigyázni kell, nehogy tévesen értelmezzük a jelenséget. Mégha a gyermekek képesek is többet és gyorsabban megtanulni, amint azt feltételezte az eddigi oktatási koncepció, akkor sem engedhetjük meg, hogy tényszerű adatok halmazával, elméletileg igényes tananyagokkal tömjék tele magukat. A gyermek emlékezetének egyoldalú túlterhelése fárasztó, fékezi, visz- szafogja a fejlődést. A túlterhelésnek, a tananyag aránytalan feldolgozásának számos más olyan következménye van, amelyek kedvezőtlenül hatnak a tanuló egész személyiségének a fejlődésére. Az oktatás és a nevelés új koncepciója hangsúlyozza, hogy ki kell használni a gyermek természetes, alkotó-megismerő aktivitását. Amikor a gyermek életének első éveiben ismerkedik a világgal, aktív individuumként viselkedik - kérdez, érdeklődik minden iránt, ami körülötte történik, kommunikál a környezetével. Ezzel szemben a mi iskolánk a megismerés más módját nyújtja neki: a tanító beszél, tényeket közöl vele, feldolgozott ismeretek formájában, ő pedig, a tanuló, hallgat, igyekszik megérteni az elhangzottakat, de sokszor nem érti. A tanuló számára nincs elegendő tér arra, hogy saját kérdést vagy gondolatot fogalmazzon meg, nem választhat saját módszert a munkában, a tanító utasításait teljesíti. A tanuló azonban nem lehet csupán olyan személy, akit „informálnak“ a tényekről, és aki köteles azokat megérteni és megjegyezni, hanem a tényeket a saját megismerő tevékenységének a révén, problémák felvetésével és megoldásával kell birtokba venni. A tanuló iskolai megismerő tevékenységének valami módon hasonlítania kellene a tudományos dolgozó megismerő munkájához. K ísérletünk során 10 alapiskolában 500 tanulóval készítettünk didaktikus felmérést, és 30 alapiskolában 424 pedagógus töltötte ki a kiegészítő kérdőíveket. A didaktikus teszteket az alapiskolák 7. osztályában tanított szlovák nyelv és irodalom, matematika, fizika, polgári nevelés és földrajz anyagából állítottuk össze. Miroslav Motyčík rajza Amikor egybevetettük a standard, valamint a szabványostól eltérő feladatok megoldásait, azt állapítottuk meg, hogy szlovákból, matematikából és fizikából kevesebben oldották meg sikeresen az utóbb említett feladatokat. Nem feltételeztük azonban, hogy a 25 feladatból 17-ben 60 százaléknál magasabb lesz az eredménytelen megoldások száma. A polgári nevelésből és a földrajzból elért eredmények nagyjából azonosak voltak a két feladattípus viszonylatában. Jelentős fogyatékosságokat észleltünk a szlovák nyelv helyesírásában, 100 szóra 11 hiba jutott; a tanulók írásbeli megnyilatkozásában; a matematika területén a százalék- számításban és a képletek mechanikus alkalmazásában; a fizika területén a matematikai ismeretek érvényesítésében és a fogalmak formális használatában; polgári nevelésből és földrajzból nem rögzül eléggé a tananyag, egyes fogalmakat nem értenek a tanulók. A nem egészen megnyugtató helyzet okait, hivatkozva a pedagógusok véleményére, a tananyag elégtelen gyakorlásában és rögzítésében láthatjuk. Arra a kérdésre, hogy - ha növekedne a tanítási óra időtartama - miként használnák ki a pluszperceket, a pedagógusok 91 százaléka válaszolta, hogy gyakorlásra, a tananyag rögzítésére fordítaná. A tankönyvek legnagyobb fogyatékosságának azt tartják, hogy sok fogalmat tartalmaznak, és ezek a fogalmak összetettek az adott korosztály képességeihez mérten, továbbá sok a tényszerű anyag, a mondatok hosszát és összetettségét tekintve pedig aránytalanok a szövegek. Ugyanakkor kevés a gyakorlásra szolgáló feladat. A csehszlovák oktatási-nevelési rendszer további fejlesztéséről szóló dokumentumban szerepel, hogy fel * kell hagyni azzal ,,a hagyományos tanítási móddal, amely a tananyag verbális elsajátításán és gépies reprodukálásán alapszik“. A nem szabványos feladatok megoldásaiból azonban az derül ki. hogy a tanulók alkotó és aplikációs készségei körül korántsem megnyugtató a helyzet. Az emlékezetre építő tanítás során, valamint a tanulók többnyire reproduktív jellegű tevékenységében kialakult negatív szokásokat nyilván nem lehet majd rövid idő alatt leküzdeni. Noha a pedagógusok a legfontosabbnak azt tartják, hogy a tanuló legyen képes alkalmazni az elsajátított ismereteket (a válaszolók 81 százaléka), az még nem jelenti azt, hogy ennek a célnak - főként időszükében - megfelelő figyelmet is szenteljenek. E redményeink igazolják számos jeles csehszlovák szakember kritikus nézeteit, melyeket A csehszlovák oktatási-nevelési rendszer további fejlesztése című dokumentum programjának a megvalósításával kapcsolatban fejtettek ki. Tudatosítjuk azonban, hogy itt egy olyan összetett, sokrétű és hosszú folyamatról van szó, amely megköveteli, hogy az egyes tudományágak és a didaktika fejlődésével párhuzamosan szüntelenül korrigáljuk. A tananyag korszerűsítése vagy rekonstrukciója nem csupán annyit jelent, hogy az új tartalmat hozzátesszük a régihez. A tananyag új struktúrájának tartalmaznia kell az adott tudományágban született legújabb és legfontosabb ismereteket, amelyeket a tanuló fel tud használni további tanulmányai során és a gyakorlatban. Ennek megfelelően kell feldolgozni azokat didaktikai szempontból, a tanulók életkorának és mentális színvonalának figyelembevételével. A tankönyvekről még annyit, hogy a szerző, a tanmenet szerint, különféleképpen megírhatja a tankönyvet. Azonban nem tévesztheti szem elől, hogy olyan tanuló számára készül a könyv, akinek a megismerő képességei csak most fejlődnek. Némely tankönyv áltudományos stílusa arról tanúskodik, hogy ezt a szempontot figyelmen kívül hagyják. É gető gondot jelentenek a nagylétszámú osztályok (40 gyerek is egy tanteremben). Ezekben az osztályokban nehéz a pedagógus munkája, mindenekelőtt az egyénenkénti nevelés szempontjából, de az új tananyag átvételét, begyakorlását vagy a tanulók értékelését tekintve is. Nem látunk más kiutat, mint csökkenteni a létszámot az osztályokban, mégha ez anyagi áldozatokat kíván is. Persze, ezek az anyagi ráfordítások megtérülnek - ott, hogy gyermekeink jobb minőségű nevelésben részesülnek, aminek az értékét a jövő szempontjából ma még fel sem tudjuk becsülni. Dr. ĽUDOVÍT HRDINA, a tudományok kandidátusa, Dr. JURAJ VANTUCH Bármennyire is mellékesnek tűnhet, ezúttal egy szimfonikus koncertről írva a zenekar múltjáról is meg kell emlékezni. A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar esetében ez a múlt, egyben maga a jelen és a jövő is. Az 1986-ban Claudio Abbado kezdeményezésére Bécsben alapított együttes maga is jelképpé vált. A közép-európai egymásrautaltság szellemisége találkozik a legfiatalabb zenésznemzedék gesztusában. Osztrákok, csehek, szlovákok, magyarok, jugoszlávok, svájciak, finnek találkoznak évente kétszer. A tekintélyes külsővel kiállított műsorfüzetben közel száznegyven arcot és nevet lát a koncertlátogató. Ók a zenekar tagjai, akik számára ez a tevékenység feltehetőleg a tehetségük teljes kibontakoztatását szolgálja majd. Persze, mint már jeleztem is, ennél sokkal többet is jelent a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar létezése. A műsorfüzetben Bécs, Prága, Bratislava és Budapest polgármesterei levélben köszöntik az együttest, amelynek névválasztását indokolja, hogy Mahler osztrák zeneszerző ifjúsága Csehországhoz kötődött. Személyéhez kapcsolható a magyar operajátszás fellendítése is, hiszen a múlt század végén Budapesten tevékenykedett. Az új szimfonikus zenekarnak a Szlovák Filharmónia koncerttermében hallott hangversenye egyike volt annak a sorozatnak, amelyet az idei tavaszi találkozójuk betetőzéseként négy országban rendeztek meg. A bratislavai koncerten hallott Bartók Béla Csodálatos mandarin című nagyzenekari szvitje és Gustav Mahler I. (D-dur) szimfóniája is jelezte, hogy a zenekar vezetője és karmestere, Claudio Abbado maximális igényeket támaszt a zenekarral szemben. Ennek megvan a szervezési alapja is, hiszen a zenekar jelenlegi tagjainak késő ősszel ismét pályázniuk kell majd, azokkal együtt, akik újonnan jelentkeztek az ifjúsági zenekarba. Bartók Béla Csodálatos mandarinja eredetileg táncjáték-zenének készült, s később alkotta meg a magyar zeneszerző a koncerten is hatásos szimfonikus változatot. Természetes, hogy a színpadi megjelenítést szolgáló eredeti zenemű bizonyos tömörítések után nyerte el ezt a formáját. A koncerten hallott tolmácsolás elsősorban dinamizmusával volt magávalragadó. Fontos azonban leszögezni, hogy ez nem volt azonos a zeneműben kimutathatóan meglévő expresszivitás hangsúlyozásával. Abbado értelmezése elsősorban a szvit eredeti tánc- játék-zene üzenetét emelte ki. Az érzelmi telítettség jelen volt a zenekar egyes hangszercsoportjainak a játékában, de a formai arányokkal Abbado az értelem elsődlegességét is hangsúlyozta. Ezt elsősorban Bartók Béla alkotói világa indokolja, amelyben az érzelem, a szenvedély mindig a szellem realitásképén átszűrve jelenik meg. így lehetett a zenekari-szvit tolmácsolása egyszerre érzelmileg felkavaró, és gondolatiságában rádöbbentő. Olyan művet szólaltatott meg a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar élén az olasz karmester, amely ebben az értelmezésben a világunkban jelenleg meglévő feszültségeket, ellentmondásokat fejezte ki. Felfigyeltetó volt az a pontosság, művészi azonosulás és dinamizmus, amellyel a csupán alkalomszerűen együtt muzsikáló fiatal művészek dolgoztak. A karmester értelmezése nyomán a műnek azok a gondolati arányai kaptak hangsúlyt, amelyek éppen a tolmácsolok életkorából eredő világlátáshoz állnak közel: humánum, erkölcsi meghatározottság, értelmi és érzelmi értékek. Gustav Mahler I. (D-dur) szimfóniája sem csupán a zenekar névadója előtt való tisztelgés miatt került a bemutató koncert-turné műsorára. Az osztrák zeneszerzőnek ezt a zenekari müvét 1889-ben Budapesten mutatták be, amikor az Operaház igazgatója és karmestere volt. Természetesen erőteljesen meghatározhatta a választást a szimfónia alapeszméje, amely Jean Paul romantikus költőnek, A titán című alkotásból merít. Állíthatnám azt is, hogy ebben a műben a fiatalok örök dilemmái fogalmazódtak meg. A túlfűtött érzelmek és az önmagát kereső intellektus párbaja jelen volt az Abbado-vezényelte produkcióban. A Zenekar játéka a négy tételben megfogalmazott zenei hullámzást pontosan kifejezte. Az egyes tételek mind a négy esetben egy bizonyos szinten megjelenő feszültségbe torkolltak. így a tételek nem az egymás utániság érzetét keltették, hanem az egymásból növekvő, megerősödő témák egyre bővülő összefoglalásaként hangzottak el. így az ifjúsági zenekar és Abbado mester produkciójában a műben elrejtett érzelmi feszültségek érzékeltetése, a fiatalos tombolás kifejezése, az üres érzelmi ellágyulás kigúnyolása és a fő- témát befejező romantikus felfoko- zottság hangsúlyozása volt magávalragadó. Felfigyeltetó volt a koncert dramaturgiája. Bár egymástól merőben különböző művészi világú zeneszerzők müveit tolmácsolták, felismerhető volt a szimfonikus művek eszméinek kötődése a fiatalsághoz. Mind Bartók, mind Mahler azokat a humánus művészi gondolatokat fogalmazta meg a zene nyelvén, amelyekből a világ mindenkori fiatalsága meríthet. Éppen ezért, ez a találko-1 zás a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarral és a neves Claudio Abbadóval a fiatalság csodájának, megújuló és megújító erejének az ünnepe volt. Méltánytalan lenne, ha befejezésül nem tennék említést a ráadásként előadott Brahms 21. magyar táncáról, amelyben, ha csak egy villanásnyi ideig is, de megjelent a fiatal zenekar játékos felszabadult- sága, amely az előző két mű elmélyült, a mélyrétegekig lehatolóan árnyalt és dinamizált tolmácsolására figyelve, no meg a zeneművek világából eredően is, hiányzott. Az sem maradt ki az élményből, aki nem jutott be a filharmónia koncerttermébe, hiszen május 3-án délelőtt mind a csehszlovák, mind az osztrák tévé közvetítette bécsi ünnepi hangversenyüket. SZÚNYOG JUDIT A lem tudom, máshol is igy járja-e, de tény, /V hogy itt Prágában a kicsit hosszúra nyúlt tél idején többször is találkoztam a jelenséggel: amikor egy-egy darab végén immár a nézőn a sor, hogy tapssal is kifejezze tetszését, illetve nem tetszését a látottakkal szemben, szinte a fél nézőtér megmozdul egy-két percen belül, s a ,,legügyesebbek“ atlétákat is megszégyenítő gyorsasággal surrannak ki a teremből a ruhatárak felé... Hadd szögezzem le, nem azokra az esetekre gondolok, amikor az ember a látottak után inkább csak kötelességből, csupán a munkának kijáró tisztelet jeleként csapkodja össze tenyerét. Ilyenkor ugyanis a nézőtér néhány perc alatt kiürül. Sőt, azt is tapasztaltam már, hogy olykor-olykor a néző maga sem tehet a sietségről: csoportos társasutazás résztvevőjeként akarva-akaratlanul mennie kell, az autóbuszokat már túráztatják a színház bejárata előtt... Olyan esetekre gondolok tehát, amikor az ember egész előadás alatt úgy érzi, nemcsak nagyszerű darabot lát, de kiváló a közönség is, egy emberként reagál a látottakra, szinte egyszerre lélegzik. Már előre hallani vélem a válaszokat: Minek ezt egyáltalán szóvá tenni? Elvégre más az élet és más a színház! A darab szép volt, nekem is tetszett, tapsoltam is, de holnap vár a munka, messze lakom a színháztól, megy a villamosom stb.... Különben is, magam szabom meg, mennyi tapssal jutalmazom a teljesítményt, Más az élet? vagy talán nem?! De igen, mondom magamnak, s bevallom, nehéz az előbbi érvelésekkel vitatkozni. Nemcsak azért, mert a mai rohanó életünk nem igazán kedvez a meditativ hajlamú embereknek, de azért sem, mert magam sem hiszek az egyarcú tömegben. Mit akarok tehát? Ami engem nyugtalanít - túl sok az erkölcsi alapokon nyugvó megfontoláson, hogy vajon mit érezhetnek a munkájukba szívüket-lelküket adó színészek a megvilágított nézőtérről elcsörtető emberek láttán - az a fentebb említett „színház és élet“ kettőssége. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy őszinte nyíltszíni tapssal lehet jutalmazni például a darab egy-egy jelenetében elhangzó, meggyőzően előadott szép és humanista gondolatokat, majd röpke félórával később embertársainkról megfeledkezve önzőn, emberi méltóságunkat sutba dobva cselekednünk. A darab, s egyáltalán a művészet ugyanis nem akkor él, amikor éppen látom, olvasom, hallom. Ez csupán a kezdet. Még a mesét sem azért mondjuk este gyermekeink ágyánál, hogy elaltassuk őket. Ellenkezőleg, ébreszteni szeretnénk vele, hogy majdan a nemes emberi értékek hétköznapi életük szerves részévé váljanak. Nekünk, fiataloknak az idősebb és tapasztaltabb kollégák nemegyszer emlegetik jóindulatúan az opportunizmustól az irónia eszközével elzárkózó életbölcsességet. Eszerint óriási energiát emészt föl, amíg a gyakorlat kiveri fejünkből az iskolákban belénk táplált nemes erkölcsi eszméket. Én viszont különösen most abban szeretnék hinni, hogy létezik olyan erő, amely ezzel szemben az eszmékhez próbálja közelíteni a gyakorlatot. GÁL JENÓ ÚJ SZÓ 6 1987. V. 7.
