Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-05 / 103. szám, kedd

A nagy palócra emlékezve Látogatás a felújított Mikszáth-házban Mikszáth Kálmán születésének 140. évfordulójáról Szklabonya (Sklabiná) ma már szinte teljesen szlovák ajkú lakossága is megemlé­kezett. Igazán méltó módon, a nagy palóc Író egykori, átépített szülőhá­zának felújításával, a korábban léte­sített állandó kiállítás újbóli megnyi­tásával.- Április eleje óta többszáz ven­dége volt már a Mikszáth-emlékház- nak - tájékoztatott Jana Paholiková. a helyi nemzeti bizottságon dolgozó népművelő. - A rendkívüli érdeklő­dés részben annak tulajdonítható, hogy a létesítmény felújításáról és átadási ünnepségéről beszámolt a Magyar Televízió Híradója is. Egyelőre nem tartunk állandó fel­ügyeletet az épületben, hiszen en­nek költségeit nem is tudnánk miből fedezni, a nyári turistaidény kezde­tétől azonban remélhetőleg biztosí­tani tudjuk a folyamatos nyitvatar- tást. Ebben elsősorban a falu nyug­díjasai lehetnek segítségünkre. Szá­mukra ugyanis az épület hátsó, ed­dig használatlan részében napközi otthont rendezünk be. Idős polgára­ink ..ellenszolgáltatásként“ gondos­kodnának az emlékmúzeum felü­gyeletéről. sőt környékének rend- bentartásáról is. Miközben kísérőnk elmondja a fa­lu vezetésének elképzeléseit, a szürke vakolatú, egyszintes ház elé érünk. A pici kert növényei még csak sarjadoznak, az épület homlok­terének emléktábláját azonban friss virágok borítják. Megtudjuk, szinte nem múlik el nap hazai és magyar- országi látogatók nélkül, közülük so­kan virágokkal, koszorúval tiszteleg­nek az iró emlékének. A frissen meszelt bejárati szoba panelein felnagyított fényképek idé­zik az író életének és munkásságá­nak egy-egy jelentős állomását. A nádfedeles szülői házat megörökí­tő fénykép melletti felvételen ünnep­lőbe öltözött szklabonyaiak egy cso­portja díszeleg, egyszerű pa­rasztemberek, akik elődeitől az író saját visszaemlékezése szerint is ..elbeszélni“ tanult. A szebbnél szebb népdalokkal és népmesékkel ugyanis Palócföldön ismerkedett meg, a táj színei aztán végigkísérték egész életpályáján és művészetén. Az utcára néző két első szobában kaptak helyet életének és írói mun­kásságának fontos dokumentumai. Sokatmondóak a családi felvételek is: esküvője Mauks Ilonával, családi körben egy asztalnál, az író hintalo­vakon díszelgő fiúgyermekeivel, a pihenés órái a később vásárolt horpácsi birtokon. Külön panelen láthatók Mikszáth idegen nyelvekre fordított müveinek fotói. A beszélő köntöst például szlo­vák, cseh, francia, német, olasz, finn, orosz, spanyol és török nyelvre is átültették, a Szent Péter esernyője pedig nem kevesebb, mint huszon­egy nyelven látott napvilágot. Több felvétel is látható Mikszáth életének utolsó másfél évtizedéről, irői munkásságának talán legtermé­kenyebb, legsikeresebb időszakáról. Mikszáth a művészetben - ez a címe egy különálló panelnek: rajz a szundikáló íróról, Major Henrik karikatúrája Mikszáthról, mellette két olajportré. Mikszáth a közéletben - fénykép­dokumentumok a Magyar Tudomá­nyos Akadémia nagydíjának átadá­sáról, 1908-ból, felvételek írói pálya­kezdése negyvenedik évfordulójá­nak ünnepségeiről, majd rövidesen bekövetkezett haláláról, illetve felra- vatalozásáról a Magyar Tudomá­nyos Akadémia épületében. A fényképek, dokumentumok, kéziratkópiák mellett a szobai vitri­nekben láthatók első kiadású köny­vei is. Miközben a múltat idézzük, egy sárga autóbusz gördül a ház elé, idős emberek lépnek ki belőle. Mint hamarosan megtudjuk, a budapesti Centrum áruházak nyugdíjasai tet­ték tiszteletüket a közeli temetőben (a Mikszáth család sírjánál), s ter­mészetesen a felújított Mikszáth- házra is nagyon kiváncsiak. A turis­tacsoport vezetője, Joó Nándor az elmúlt években már háromszor járt IBUSZ kirándulókkal Szklabonyán. s terveiben az idén meg négy turis­taút is szerepel, egyszer sem mellő­zik majd a dél-szlovákiai kis falut, az író emlékházát. Jana Paholíková ugyan nem beszél nyelvükön, de segítségére van a technika, hama­rosan bekapcsolja a bejáiati szoba asztalára helyezett magnetofont, s máris felhangzik az előre rögzített kisérőszöveg.- A felvétel minősége ugyan kifo­gástalan, ennek ellenére az első szobában alig érthető a szöveg a si­lány berendezés, a hangfal hibája miatt - mondja kissé magyarázkod­va. Sajnos, a panelek címfeliratait csak szlovákul készítették annak­idején, emiatt a magyarországi turis­ták tájékoztatása nem kifogástalan, s ezt jeleztük is a járási szerveknek. A falutól néhány kilométerre fekvő Nagykürtösön (Veľký Krtíš) a járási nemzeti bizottság kulturális osztá­lyán a Mikszáth-ház egyik „gazdájá­tól“, Mária Václavovától kaptunk ezirányú tájékoztatást:- A jelenlegi felújítás 81 ezer ko­ronába került, az építőknek nem volt könnyű dolguk, mert az épület falai eléggé vizesek. Ami a feliratok ügyét illeti, értesüléseim szerint a járási népművelési központ, az állandó ki­állítás megtervezője és kivitelezője, utasítást kapott a panelek alatti cí­mek újbóli megfestésére, kétnyelvű feliratokkal való ellátására. így re­mélhetően rövidesen már mindenki zavartalanul szemlélheti azt a kiállí­tást, amely hozzájárul közös múl­tunk, a magyar és a szlovák kultúra haladó hagyományainak méltó ápo­lásához. HACSI ATTILA A bratislavai Kamaraopera első premierje REMÉNYTELJES BEMUTATKOZÁS Az elmúlt napokban jelentős ze­nei eseményre került sor Szlovákia fővárosában. Ekkor mutatkozott be a közönségnek a bratislavai Kama­raopera társulata, amely a tervek szerint a Szlovák Filharmónia égisze alatt működik majd. A szakemberek már évek óta szorgalmazták olyan társulat létrehozását, amely színre vinné a zeneirodalom nálunk méltat­lanul mellőzött értékeit: a kevés sze­replős, vagy az egyfelvonásos, vagyis a kamarajellegű operákat. Az esemény örömteli, ám bizonyos gondokat is felszínre hozott: több énekes szerződött és szerződik majd ehhez a társulathoz, tovább gyengítve a Bratislaván kívüli szlo­vák operatársulatok ma sem telje­sen megfelelő - elsősorban lét­számra és bizonyos típusokra gon­dolok - művészgárdáját. Az új társulat bemutatkozása re­ményteljes volt. Méltán dicsérhetjük meg a müsorválasztást is, hiszen Donizetti eléggé ismeretlen művét, a Manieri teatrali című alkotását mu­tatták be. A mű főleg dallamos zené­je és jól pergő cselekménye révén nagy közönségsikerre tarthat szá­mot A müvet Jela Krčméryová fordí­totta szlovákra, aki Jozef Bednárik rendezővel és Oliver Dohnányi kar­mesterrel együtt igyekezett időtlen­né, egyszersmind időszerűvé is ten­ni a „színház a színházban“ elvre épülő történetet. Sikeres munkájuk eredményeképpen olyan jellemek szerepelnek a darabban, amelyek ma sem ismeretlenek a művészvi­lágban, és nemcsak ott. Az igazgató fontoskodása, a primadonna hiszte- roid viselkedése, a tenorista felfuval- kodottsága és több más szereplő jellemvonása megnevetteti és el is gondolkoztatja a nézőt a kis közön­ségek emberi kapcsolatairól, az ér­telmes munkát nehezítő kicsinyes és rosszindulatú gáncsoskodások számos vonatkozásban is káros ha­tásáról. Persze, sem az opera, sem az előadás nem akar mélyebbre ás­ni. a szerző és a társulat nyilvánvaló célja a szellemes szórakoztatás. Elmondhatjuk, hogy ezt a nem is olyan kis célt sikerült elérni. A bemu­tató közönsége valóban nagyon jól szórakozott, s ez elsősorban Jozef Bednárik rendező érdeme, aki érez­hetően örömét lelte az opera szín- padraállításában. Sziporkázó ötle­teinek igyekezett mértéket szabni és a cselekmény plasztikus kibontako­zását segítő funkciót adni, s ez - ha nem is minden esetben - többnyire sikerült is. Bednárik egyik érdeme az, hogy rendezésében és a szí­nészvezetésben figyelembe vette a zenemű bizonyos törvényszerűsé­geit, s ezzel elejét vette mindenféle öncélúságnak. Elismerően kell szól­nunk Ľudmila Városová látványos, de mégsem hivalkodó jelmezeiről, Jozef C///eregyszerű, jól bejátszható díszleteiről, valamint Ondrej Šoth koreográfus művészi munkájáról is. A szereplők közül mindannyian átlagon felüli énekesi és színészi teljesítményt nyújtottak, az lenne te­hát a helyénvaló, ha valamennyiük játékát névszerint méltatnám. Hely­szűke miatt azonban csupán a ven­dégként fellépő František Zvarík (igazgató) és Juraj Ďurdiak (tenor) kiemelkedő alakítását említem meg. Különösen az utóbbi színész éneke­si teljesítménye jelentett kellemes meglepetést, hiszen ő még soha­sem szerepelt zenés darabban. Az új bratislavai társulat bemutat­kozása tehát biztató és sikeres volt. Természetesen az ünnepeket hét­köznapok követik, ám remélhetően az ambiciózus együttes céltudatos munkával el Tudja majd kerülni a - főként a továbblépéssel kapcso­latos - buktatókat. Fontos feladat az átgondolt dramaturgiai munka, tehát a megfelelő műsorválasztás, amely nagyban hozzájárulhat a közönség érdeklődésének megtartásához, a vonzó és igényes repertoár foko­zatos kialakításához. Az új társulat remélhetően hazai zeneszerzőinket is megihleti, s ak­kor majd nem csupán klasszikusok, hanem kortárs szlovák és cseh szer­zők müvei is szerepelnek majd a Ka­maraopera műsortervében. Bízunk benne, hogy nincs is olyan messze ez az idő. M. P. ■ ÚJ FILMEK \ Kegyetlen románc (szovjet) Viták kereszttüzébe került a szov­jet lapokban 1984-ben, bemutatása idején, a Kegyetlen románc. A kriti­kusok irodalmi mű és filmes adaptá­ció viszonyáról cikkeztek, a film ugyanis Alekszandr Osztrovszkii Hozomány nélküli menyasszony cí­mű drámája alapján készült, Eldar Nyikita Mihalkov a szovjet film egyik jelenetében fogalmaztak meg a film és az irodal­mi alapmű viszonyáról, a klassziku­sok filmre vihetőségéről. Elítélőleg szóltak az eredeti történetet ugyan megőrző, de azt átértelmező pro­dukcióról, s ezek közé sorolták a Ke­gyetlen románcot is. Tény, Eldar Rjazanov meglehető­sen szabadon bánt az eredeti irodal­mi mű anyagával; sok ismert részle­tét kihagyta, a monológokat megrö­vidítette, a dráma futólag említett témáit egész jelenetekké duzzasz­totta, ráadásul az író más darabjai­nak motívumaiból is merített. S ha vállalkozása nem szolgál is rá egyértelmű elismerésre, az adaptá­ció mégiscsak szép munka. Bár egy kicsit vontatott, hosszabb a kelleté­nél. De Nyikita Mihalkov, a mai szovjet film élvonalbeli alakja (nem tudni, rendezőnek avagy színésznek nagyobb-e) lenyűgöző egy hajózási társaság könnyelmű, tönkrement tu­lajdonosának szerepében. (Vagyo­nát elherdálja, a szeretett Larisza helyett végül kénytelen lesz egy dúsgazdag leányt feleségül venni.) Színészi játéka hallatlanul pontos, sokszínű, feledhetetlen. A több mint száz évvel ezelőtt játszódó történet többi szerepét is ismert szovjet szí­nészek alakítják: Alisza Frejndlih (az elszegényedett nemesözvegy), Lari­sza Guzejeva (a hozomány nélküli menyasszony), Andrej Mjagkov (La­risza kérője). (francia) A pénz _______________________ Ro bert Bresszon francia rendező nem tartozik a legnépszerűbb alko­tók közé. Filmjei szinte észrevétlenül tűnnek fel a moziműsoron, majd tűn­nek el róla, pedig az idős művész talán a legnagyobb francia filmren­dező. Eddig mindössze tizenhárom filmet készített, ebből vajmi keveset láthattunk nálunk, kár, hiszen korunk egyik legnagyobb élő klasszikusa mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelne. Sajátságosán bressoni film a Cannes-ban, 1983-ban, nagydíjjal jutalmazott A pénz, amely Tolsztoj A hamis szelvény című elbeszélése alapján készült. Kevés mégis a két mü között a hasonlatosság. Bresson az eredeti történetet ugyanis a hu­szadik századi Franciaországba átemelve nemcsak modernizálta a cselekményt, hanem egyéni és egységes kompozíciót is teremt hő­sei köré. Két tizenéves kamasz pénzt hamisít, ezt elsózza egy fotó­üzletben, amelynek alkalmazottja vi­szont továbbadja egy, az üzletbe fűtőolajat szállító fiatal munkásnak. A fiatalembert pénzhamisítás miatt letartóztatják, s mert a fotóüzlet se­gédje a tárgyaláson letagadja, hogy ő adta a hamis ötszázast a fiatalem­bernek, Yvont elítélik. Amíg börtön­ben ül, felesége elhagyja, kislánya meghal. Kiszabadulása után, betel­jesül rajta az előre sejthető végzet: akárcsak Tolsztoj hőse, ő is tömeg­gyilkosként végzi sorsát. Bresson a történetet végtelenül egyszerűen, szűkszavúan meséli el, előadásmódja puritán, csak a lé­nyegre koncentrál. Amíg azonban Tolsztoj a pénz megrontó hatásának teljes pszichológiáját elemzi, Bres- sont csak a logikája, a mechanizmu­sa érdekli, csak annak tulajdonít va­lóságos jelentőséget. Nincs itt társa­dalmi háttér, nem kutatja a felelősö­ket, vagy a felelősség mértékét A dokumentarizmus hidegségével, a képek, hangok, zörejek kímélet­lenségével jelzi a lélekben végbe­menő torzulást. A pénz iránti mono­mánia, a borzalom, a gyilkolás me­chanizmusát, láncreakcióját. Úgy zajlik a történet, mintha valami eleve elrendelt görög sorstragédiát lát­nánk modern „átiratban“: közöny az egyik oldalon, reménytelen beletörő­dés a másikon. Az okok ki nem mondása, s az okozatok jelzésszerű sejtetése jellemzi a filmet, a szerep­lők életének kényszerpályái, ame­lyek mentén mindegyik valamiféle kikerülhetetlen végzet felé sodródik. Mindenki tudja, hogy helye kijelölte­tett a társadalmi hierarchiában, s ez megszabja sorsát, lehetőségeinek távlatait. Felkavaróan higgadt és hűvös vi­lágot épített A pénzben Bresson; de benne van az élet torzulása, az ember kétsége, s a megértés iránti vágya. (A filmet a stúdiómozik vetí­tik.) -ym­Dél-csehországi tájak, emberek Jirí Karmazin kiállítása Prágában Rózsaszínben izzó nyári rét, tür­kiz felhő, érlelődő kalászok, aratás, betakarítás ideje, csupa ín-ideg lófo­gat, esti hazatérés a rétről, nyers­zöld tavasz a Blatná melletti Laci- nán, fénylő, sápadt, mosolygó, bol­dog napraforgók, nyugalmat árasztó berkenyeágak... ,,A téma: Dél-csehországi tájak, emberek. Tudom, a képkollekcióban még sok hiányosság található. Többnek már most a tudatában vagyok. Bár hosszú értekezést írhatnék festmé­nyeim védelmében, az azonban mit sem változtatna az eredményen. Mert a képben rejlő jóról a képnek magának kell beszélnie. Az alkotásoknak maguknak kell szólniuk - magukért. Prága, 1963. június 11.“ Huszonhárom éve már - olvas­hatjuk a Jirí Karmazin festőművész legújabb kiállításához készült kata­lógus előszavában hogy a prágai Képzőművészeti Akadémia akkori­ban végzős festőnövendéke ezekkel a szavakkal készült diplomamunká­jának a megvédésére. Jirí Karmazin ma sem ajánlja másként megtekintésre legújabb műveit a Václav špála galériát felke­reső tárlatlátogatóknak: ,,Ma is úgy vélem, hogy a képekről, védelmük­ben, szóljon maga az alkotás. Mert ez a festmény, a mű feladata..." Jirí Karmazin a cseh képzőművé­szeti élet jól ismert alakja, termé­keny alkotó. 1967 óta tizennégy önálló kiállítással jelentkezett, rend­szeresen szerepel a csehszlovák képzőművészet külföldi bemutatóin. Bár Jirí Karmazin elsősorban a fi­gurális tájképfestészet jelentős kép­viselője, illusztrációs tevékenysége is jól ismert. Számos figurális kerá­miamozaik megalkotója. Pályájának figyelemreméltó állomása a Színház világa című nagyszabású olajfest­mény, mely 1983 óta a prágai Nem­zeti Színház belső terét díszíti. Jirí Karmazin pedagógus is. 1975-től asszisztensként, 1986-tól a prágai Képzőművészeti Akadémia docenseként foglalkozik a fiatal fes­tőnemzedék képzésével. Tavaly, át­véve mesterétől, František Jiroudek nemzeti művésztől a stafétabotot, a tájkép- és figurális festészeti iskola vezetője lett. Mostani kiállításán, melyen ismét a figurális tájképfestészet dominál, az utóbbi öt esztendő terméséből mintegy száz olajfestményt mutat be. Érdeklődésének középpontjá­ban továbbra is örök-kedves „diák­köri témája“ áll - fáradhatatlanul rója palettájával, ecsetjével a dél-cseh­országi tájakat, gyermekkorának színhelyét, amely Mikoláš Aleš szü­lőföldje is; festi monumentális virág­csendéleteit. Karmazin többnyire hatalmas vásznakkal dolgozik. Nagyszabású panorámái, lüktető színei, figurális tájképei az ember és a természet összefonódását hangsúlyozzák. A szívéhez oly közel álló színhelyek­nek, embereknek nem egyszerű lát­tatója csupán, hanem maga is szer­vesen hozzájuk tartozik. Elemi erő­vel, sodró lendülettel megkomponált alkotásaiból az emberekhez, a táj­hoz fűződő bensőséges viszonya sugárzik. Karmazin a jiroudeki út érzékeny folytatója, művészete a cseh tájkép­festészet legjobb hagyományaiból táplálkozik. Kiállításairól nem hiá­nyozhat palettájának jellegzetes „színe“ - a csendélet. Új elemként jelentkezik a berkenye-motívum, s ismét visszatér a kedvelt naprafor­gó-téma, mely ezúttal a tárlat meg­határozó élményét jelenti. A napra­forgókat a művész lendületes ábrá­zolásmódja az élet szimbólumává emeli. TARICS ADRIENN ÚJ szí 4 1987. V. 5 Rjazanov rendezésében. Klasszikus műről lévén szó, a támadók az egyéni feldolgozást, a darab önké­nyes értelmezését kifogásolták. Volt, aki a nemzeti irodalom „eláru­lásáról“ írt, de még a visszafogot­tabb elemzések is sok észrevételt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents