Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-23 / 118. szám, szombat

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! déseket is, elsősorban a közel-keleti helyzet alakulásával, a palesztin el­lenállási mozgalommal és a PFSZ- szel kapcsolatosakat. Megelége­déssel állapították meg, hogy a megvitatott kérdésekben hasonló (Folytatás a 2. oldalon) SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Az ellenőrzés az irányítás szerves része Mostanában sokat vitatkozunk arról, miként lehetne fokozni az irányítás hatékonyságát, hogyan segíthetnénk elő a határozatok minél rugalmasabb gyakorlati megvalósítását, s milyen módszerek­kel lehetne általánosan úgy javítani az irányítók tevékenységét, hogy még nagyobb mértékben hozzájáruljon a termelés növelésé­hez? Ezekre a kérdésekre a választ többnyire maga az élet, a min­dennapi munka tapasztalatai adják meg. A párt- és gazdasági szervek értékelése megegyezik abban, hogy ahol az irányítást párosítják az alapos ellenőrző munkával, ott a dolgozók sikeresen teljesítik vállalt feladataikat. Azt is több esetben hangoztatjuk, hogy ,,élö“ irányító- és szerve­zőmunkára van szükség. Ezalatt elsősorban azt értjük, hogy az irányítás nem merülhet ki az irodákban és tanácstermekben hozott határozatokban. A tapasztalatok, sajnos, azt mutatják, hogy az irányító szervek túl sokat gyüléseznek. Például a mezőgazdaságban elég gyakran előfordul, hogy a vezetőség a legnagyobb munkaidő­ben fél napig vagy még tovább is arról tanácskozik, mit kellene tenni a műszakok megszervezése érdekében. Az agronómusok, gépesí- tök, csoportvezetők és más tisztségviselők ilyenkor rendszerint ,,tűkön ülnek“, mert időközben konkrét problémákat kellene megol­daniuk a munkahelyeken, ellenőrizniük kellene a napi feladatok teljesítését stb. Ezzel szemben a felmérések szerint olyan ügyek megtárgyalásán is részt kell venniük, amelyek egyébként az egyes bizottságok hatáskörébe tartoznak. Az irányítás demokratizálásának jó munkamegosztást is kell jelentenie. Feleljen mindenki azért, amit rábíztak, ebben az irányban fejtse ki tevékenységét. Tartsa kötelességének a vezető, hogy intézkedéseinek teljesítését a dolgozókollektívákban ellenőriznie kell, s irányító- és szervezőmunkájában használja fel a bizottságok javaslatait, észrevételeit. Az efsz-ek zárszámadó közgyűlésein is ez a nézet alakult ki. A beszámolók és a vitafelszólalások is többször hangoztatták az ellenőrzés szükségességét, mint az irányítás szerves részét. A reví­ziós bizottságok munkájában döntő fordulat történt. Már nemcsak apró-cseprö ügyekkel foglalkoznak, hanem felméréseket és elemzé­seket is végeznak az egyes ágazatokban. Emellett mindennapi ellenőrző tevékenységgel is segítik a vezetők munkáját. A felsőszeli (Horné Saliby) Csehszlovák-Szovjet Barátság Egységes Földmű­ves-szövetkezet revíziós bizottságának elnöke is az ilyen stílusú munka hatékonyságát bizonyította. A határban rendszeresen ellen­őrzik a munkát a vetéstől a betakarításig, az állattenyésztésben pedig még a takarmányok gazdaságos felhasználásával is foglal­koznak. Hasonló jó munkával segíti a vezetőség tevékenységét a revíziós bizottság a vágsellyei (Šaľa) Barátság, a vásárúti (Trhové Mýto) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz-ben és más gazdaságok­ban is. Már gyakorlattá vált, hogy a bizottságok értékelik az egyes szakaszokon dolgozó tisztségviselők munkáját is. Ez hozzájárul ahhoz, hogy az irányítók minél tökéletesebben dolgozzanak, és ne vétsenek nagyobb hibát. Azoknál a gazdaságoknál, ahol a vezetők jól együttműködnek az ellenőrző szervekkel, folyamatosan emelke­dik a termelés színvonala és nincsenek nagyobb ellentétek a dolgo­zók között. Közös erőfeszítéssel oldják meg az időszerű problémá­kat és egyetértésben határozzák meg a hosszabb időre szóló feladatokat is. Nagy szükség van az irányítás és az ellenőrzés összehangolá­sára, hogy a feltárt tartalékokat a mezőgazdaságban is még jobban felhasználhassuk a termelés növelésére. Egyebek között erről beszélt Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök-helyettes a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének 42. évfordulója alkalmából a prágai Kultúrpalotában rendezett ünnepi gyűlésen. Hangsúlyozta, hogy: „Értékes tapasztalatokra tettünk szert a társadalom irányításában, az állam demokratikus igazgatá­sában, a gazdasági fejlődés megvalósításában, a mezőgazdaság szövetkezetesítésében és a kulturális forradalomban. Azonban továbbra sem tudjuk megfelelőképpen hasznosítani a termelőerők nagy potenciálját, az emberek képességét és öntudatosságát“. Nagyon időszerű megállapítások ezek, mert, sajnos, egyes mező- gazdasági vállalatoknál még mindig nem vonják be eléggé a dolgo­zókat az irányításba. A bírálat elfojtása és az önbírálat mellőzése miatt csökken egyes vezetők tekintélye. Nem követelhetnek beosz- tottaiktól többet, ha maguk is keveset adnak a közösnek, ráadásul esetleg még a szocialista törvényesség alapelveit is megsértik. Az irányításnak és az ellenőrzésnek nagyobb jelentőséget kell kapnia a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban. A mosta­nában folyó alapos ellenőrzések eredményeiből le kell vonni az irányító munka tökéletesítésére vonatkozó tanulságokat. Nem elég rámutatni a rossz példákra, ezekből mindenkinek tanulnia kell. Nem az a célunk, hogy egyes vezetőket kipellengérezzünk, hanem az, hogy hatékony nevelő munkával segítsünk nekik fogyatékosságaik leküzdésében. A bírálatot nem támadásnak, inkább segítő szándék­nak tekintsék. Harag helyett azt kellene tudatosítaniuk, hogy adósai azoknak, akik figyelmeztették őket az irányító tevékenységükben előforduló hiányosságokra. Év közben többször is kérjék ki az ellenőrző sze*rvek véleményét a gazdálkodással kapcsolatban, hogy mindig idejében megtehessék az igényes feladatok teljesítését seqítő, szükséges intézkedéseket. a BALLAJÓZSEF Vasil Bil’ak és Nairn Ashab megbeszélései Támogatjuk a palesztin nép igazságos harcát (ČSTK) - Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában fogadta a Palesz­tin Kommunista Párt küldöttségét, amelyet Naim Ashab, a politikai bizottság tagja vezet. A küldöttség a CSKP KB meghívására tartózko­dik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen a két párt képviselői tájékoztatták egymást pártjuk tevékenységéről, s az együttműködés további bővítéséről és elmélyítéséről tárgyaltak. Megvi­tatták az időszerű nemzetközi kér­SZOMBAT 1987. május 23. XL. évfolyam 118. szám Ára 50 fillér Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök üdvözlő táviratot kül­dött Husszein Ibn Tatainak, a Jor­dán Hasimita Királyság királyának országa nemzeti ünnepe alkalmá­ból. Ugyanebből az alkalomból Ľu­bomír Štrougal szövetségi minisz­terelnök üdvözölte Zaid Rifait, Jor­dánia miniszterelnökét. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter szintén üdvözlő táviratot küldött ebből az alkalomból Tahir Masrimnak, a Jor­dán Hasimita Királyság külügymi­niszterének. A tudományos együttműködésről (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában fogadta Konsztantyin Frolov aka­démikust, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnökét. A baráti légkö­rű megbeszélésen megvitatták a CSTA, az SZTA és a Szovjet Tudományos Akadémia közötti tu­dományos együttműködés kérdése­it. Hangsúlyozták a KGST-tagá!la- mok komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjának jelentősé­gét. A fogadáson részt vett Jozef Ševc, az SZLKP KB osztályvezetője és Vladimír Hajko akadémikus, az SZTA elnöke. Jelen volt többek kö­zött Jurij Kandalov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja is. Ľubomír Štrougal Limassolban (ČSTK) - Ľubomír Štrougalt, hazánk miniszterelnökét, aki baráti látogatáson a Ciprusi Köztársaság­ban tartózkodik, tegnap a nicosiai városházán Lellosz Dimitriadisz, a ciprusi főváros polgármestere kö­szöntötte. A rövid beszélgetés során a polgármester emlékeztetett arra, hogy a főváros élő példája annak a tragédiának, amely a szigetorszá­got érte. A török csapatok 1974-es inváziója óta a város két részre van osztva. Ugyanakkor elismerően szólt arról, hogy Csehszlovákia tá­mogatja a ciprusi állam azon eröfe­Ülést tartott az SZSZK kormánya (ČSTK) - Az SZSZK kormánya tegnap tartott ülésén részletesen foglalkozott az állami végrehajtási terv elmúlt négy hónapra szóló fel­adatainak teljesítésével. Bírálóan rámutatott arra, hogy az elmúlt idő­szak lemaradását elsősorban az ipari vállalatok felkészületlensége okozta. A terv teljesítésének jelenle­gi helyzete annak ellenére, hogy áprilisban javulás mutatkozott, nem kielégítő. A kitűzött feladatok teljesí­tése is egyenlőtlen. A kormány az egyes ágazatoknak elsősorban az ellenőrzés fokozását és az intezifi- kációs tényezők következetes ki­használását irányozza elő. A kor­mány megvitatta és elfogadta az 1986-os állami pénzügyi zárójelen­tés javaslatát. A 8. ötéves tervidő­szakban lassan haladnak, elsősor­ban az intenzifikáció és a gazdálkodás területén. szítéseit, amelyek az igazságos ren­dezést célozzák. Štrougal elvtárs ezt követően el­látogatott Nicosia történelmi negye­débe. Megtekintette az érseki palo­tát, ahol annak idején Makariosz érsek, Ciprus nemzeti hőse lakott. Küldöttségünk innen Limassolba utazott. Miniszterelnökünket elkísér­te Hrisztosz Mavrellisz pénzügymi­niszter. Limassolban Ľubomír Štrougal el­látogatott az új Marathon szállodá­ba, melyet a tengerparton csehszlo­vák pénzügyi részvétellel építettek. A csehszlovák hitelt a ciprusi fél azzal törleszti, hogy tíz éven át biz­tosítja csehszlovák turisták tartózko­dását a szállodában. Štrougal elv­társ szívélyesen köszöntötte azokat az állampolgárainkat, akik már itt üdülnek. A csehszlovák vendégek ezen kí­vül ellátogattak két borászati üzem­be, melyek kereskedelmi kapcsolat­ban állnak Csehszlovákiával. A délutáni órákban Ľubomír Štrougal és kísérete visszatért Nico­siába. Gazdagítani akarják a piacot Kelet-Szlovákia ipari szövetkezetei és helyi gazdálkodási üzemei a fogyasztási cikkek 25. országos vásárán (Tudósítónktól) - Tegnap nyitotta meg kapuit Brnóban a fogyasztási cikkek 25. országos vására. Ezen a rangos seregszemlén ezúttal 478 vállalat, illetve üzem vesz részt - kö­zöttük mintegy harminc a Kelet-szlo­vákiai kerületből. Több olyan új ter­méket mutatnak be, amelyek min­den bizonnyal elnyerik a vásárlók tetszését. A kelet-szlovákiai ipari szövetke­zetek és helyi gazdálkodási üzemek legalább úgy szeretnének szerepel­ni, mint tavaly. Akkor a bemutatott termékekért a legnagyobb elisme­résben részesített 26 csehországi és 19 szlovákiai ipari szövetkezet között volt a prešovi Pieta és Vzoro- dev, valamint a popradi Podtatran szövetkezet is. Azelőtt a 138 helyi gazdálkodási üzem közül ötvenöt üzem terméke kapott aranyérmet, köztük négy kelet-szlovákiaié: a Kort, a kerületi műszaki fejlesztési intézet, a prešovi Koža-Guma-Tex- til bördíszmüáru-készítő üzem, a kassai (Košice), Obnova-Vkus, valamint a kežmaroki Tatra terméke. A VEGA-t lakberendezés műszaki kivitelezéséért különdíjjal jutalmaz­ták. A tavaly odaítélt aranyérmet senkitől sem kellett visszavonni, mert az üzemek megkezdték a be­mutatott termékek sorozatgyártását. Hogy az idén milyen sikerrel sze­repelnek Brnóban a kelet-szlovákiai üzemek és ipari szövetkezetek, erre rövidesen pontos választ kapunk. Számos kiváló árut, illetve árumintát vonultatnak majd fel, ugyanakkor a velük adásvételi szerződést kötő partnerek igényeit szeretnék jó mi­nőségű termékkel minél rövidebb időn belül kielégíteni. A Dobšinái Közszolgáltatási Vál­lalat a C pavilonban kínálja terméke­it - köztük kerámiai dísztárgyakat, játékokat. A Z pavilonban bemutat­kozó kassai Technika ipari szövet­kezet alumíniumból készült pala­csintasütőt is kínál a vásárlóknak, az exporttermelésben kitűnő eredmé­nyeket elérő Michalovcei Ipari Szö­vetkezet egyebek között pozdišov- cei kerámiát, valamint hímzett térítő­két és ruhaneműt és divatos szűcsi­pari termékeket árul. A kassai Ko- voslužba fémből készült korszerű lakberendezési tárgyakkal mutatko­zik be. Bizonyára a sporteszközöket készítő bardejovi Športvýroba, a kö­töttárut kínáló prešovi Pieta s a többi kiállító vállalat termékei között való­színűleg mindenki talál kedvére va­lót, aki ellátogat a tíz napig tartó vásárra. (gazdag) A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás Szlovákia legnagyobb zöldségter­mesztő járásai közé tartozik. Ebben az évben 31 ezer tonna az előirányzat. A Vásárúti (Trhové Mýto) Csehszlovák-Szovjet Barátság Egységes Földműves- szövetkezetben 89 hektáron termesztenek zöldségféléket, ezen belül négy hektá­ron termálvízzel fütött üveg- és fóliahazakban. A felvételen: Végh Rozália a dinnyepalántákat öntözi. (Štefan Petráš felvétele - ČSTK) Csehszlovákiába látogat Branko Mikulics (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök meghívására a közeli napokban hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Bran­ko Mikulics, a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság Szövet­ségi Végrehajtó Tanácsának elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents