Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-04 / 102. szám, hétfő

ÚJ szú 5 1987. V. 4. „Visszajövök a tornaterembe“ A „Keressük a jövő olimpikonjait“ elnevezésű tehetségkutató akció során a sportág számos hírességével is találkozhatnak a részvevők. Köztük Bugár Imre világ- és Európa-bajnokkal (ČSTK-felvétel) Atlétikai tehetség kutató akció indul „Keressük a jövő olimpikonjait“ Aki mondja: Natalja Jurcsenko tornász-világbajnoknö és Világ Ku­pa-győztes. a Szovjetunió sokszo­ros bajnoka. Jurcsenko monológja a Szovjetszkij Szport című napilap­ban jelent meg. 1. Egyedül ülök a néptelen tornate­remben. Várok. A mama ígérte, hogy este felhív Norilszkból. Az edzésnek vége, a lányok szétszé­ledtek. Mentükben azon morfondí­roztak: sikerül-e a lefekvésig meg­csinálni a leckét, aztán meg moziba is elszaladni vagy olvasni. Hangos­kodásuk nélkül a teľem olyan ide­gen, rém szokatlan a csönd. Időn­ként hallatszik a gyerekcsicsergés - az első foglalkozásra készülődő legkisebb lányok zajonganak. A csöppségek öltöznek, örömmel húzzák fel a sporttrikót, tekintetük mindent végigpásztáz. Annyi szo­katlan történik! Jómagam is öröm­mel figyelem őket. Olyan picinyek, megmosolyogni valók. A csöppségek nagyon örülnek. Foglalkozásuk, bocsánat, edzésük lesz) nekik nagyon tetszik ez a szó- használat) a nagyteremben, hiszen a nagyok már elvonultak. A nagyok, 13-14 esztendős bakfisok! Ki vagyok én tulajdonképpen ezeknek a lányoknak a magam hu­szonegy évével? 2. Jön Lena Rilkova, az edző. Kor­társam! Felsorakoztatja tanítványait: „Szépen állunk, egyenesen, kihúz­zuk magunkat, hiszen tornásznök vagyunk..." Ezek a csöppségek va­lóban olyanok, mint a babák. Kihúz­zák magukat, és ruganyosán lép­kednek. Nincs kizárva, hogy tíz év múlva megjelenik egy újságíró, s megkéri az egyik lányt, az új baj­noknőt, mondja el, hogyan és mikor kezdett tornázni. Ahogy annak ide­jén nekem is mindent el kellett me­sélnem. Emlékszem, hogy még ja­vában tanultam olvasni, amikor megláttam az ismeretlen szót: „Tor­naterem“. Megkértem a tanárnő­met, hogy kísérjen oda. Ezt olvas­Négy futballcsapattal büszkélked­het Hidaskürt (Mostová), e Galántá- tól (Galanta) alig hét kilométerre fek­vő falu. Természetesen a felnőtt együttes rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral, hiszen sikerrel szerepel a járási második osztály­ban. Az 1983-ban átadott új pályán nem ritka a 200-300 néző sem. A színvonalas mérkőzéseket az újjáalakult szakvezetés, s termé­szetesen a játékosok szavatolják. A szakosztály vezetősége tavaly szakított a régi hagyományokkal, soraiból menesztett néhány kevés­bé aktív tagot, s helyüket tettrekész fiatalokkal töltötte be. Az új titkár, Marafkó Béla és társai munkájának köszönhetően rövid időn belül talpra állt a szervezet. Az edzői poszton is változás történt. Visszatért a csapat­hoz a régi sikerek kovácsa, Bodri János, aki „civilben“ a helyi alapis­kola tanítója. Tőle megtudtuk: a kollektíva idő­sebb és fiatal játékosok ötvözete. Többnyire saját nevelésű futballis­ták. Az őszi idényben a 7. helyen végeztek, egy ponttal lemaradva a második helyezettől. Tavasszal az tam a rólcfm készült riportban, de nem emlékszem, valóban így volt-e. Ám nem is fontos. A tornaterembe évente a lányok százai, ezrei jönnek. Egyeseket a nagymama, másokat a mama gar­dírozza. De csak keveseknek sikerül bekerülni a válogatottba. Még keve­sebben állhatnak fel a győzelmi do­bogóra. De miért? Hiszen egyfor­mán kezdtek, gyakran egy mester­nél tanultak. Sajnos, ezekre senki nem tud válaszolni, sem a szakem­berek, sem pszichológusok, sem maga Vlagyiszlav Rasztorockij, a válogatott edzője. S hogyan vonulnak vissza a spor­tolók? Egyformán. Bár mindegyiknél más- és másképpen köszön be a búcsúzás. Az esztendők folyamán elfárad, egyre több és több erőt kíván a versenyzés, s érzi az ember, hogy bármely pillanatban bekövet­kezhet a bukás. Pedig nem szabad leesni! S nemcsak a csapattársnők miatt nem szabad, hanem a többiek miatt sem, akik otthon a televízió előtt szurkolnak. 3. Kortársaim sorsa különböző. Ver­senyzői pályafutása csúcsán van például Arvydas Sabonis, a csodála­tos kosárlabdázó; amikor látom őt, nehezen hiszem el, hogy egy évben születtünk. Jevgenyij Belosejkin jég­korong-pályafutása csak most kez­dődik igazán, pedig ö alig fiatalabb nálam. Igen, vannak sportágak, amelyekben korom még csak kez­detet jelent. Huszonegy esztendős vagyok. Tornásznő, és búcsúznom kell... „Eh, ha sikerülne egy hátraszaltót megcsinálni, de nem a térben, ha­nem - az időben...“ Ez a mondat egy Turiscseváról szóló régebbi portréból való. Nehezen hihető, hogy 1976-ban íródott, amikor Ljud- mila visszavonult. Én éppen akkor érkeztem meg Rosztovba. Tíz év tulajdonképpen nem sok, de nálunk, a tornában ennyi idő alatt három nemzedék is kicserélődik! Egyre gyakrabban teszem fel ma­gamnak a kérdést: mire voltak jók „Elmondhatom, összetartó csapat voltunk, s ezért le­győzhetetlen“ - nyi­latkozta a Szov­jetszkij Szportban a közelmúltban megjelent cikkben Natalja Jurcsenko, a többszörös világ- és Európa-bajnok, valamint Világ Ku- pa-győztes szovjet tornásznő, aki nem­régiben edzőként tért vissza a sporthoz (Záhonyi Iván felvétele) első öt között szeretnének végezni, ezért már januárban elkezdték a téli alapozást. Hogy ez sikeres volt, bi­zonyítja: az eddigi négy mérkőzés­ből 6 pontot szereztek. Tehát a bű­vös háromszög minden eleme adott. Az edző, a játékosok, a vezetőség. Hogy közös munkájuk sikeres lesz, vagy sem, eldönti az idény végi bajnoki tabella. Az utánpótlás neve­lése is avatott kezekbe került. Az ifjúsági csapat Lancz József vezetésével a felnőttek nyomdokain halad. Az érdeklődést a foci iránt bizonyítja a diákcsapat, amely 20 fős kerettel a járási bajnokságban szerepel. Hogy kik alkotják a negye­dik együttest? Sportolni vágyó em­berek, akik nem sajnálva időt s pénzt, csapatot szerveztek. Saját felszerelésük, labdájuk van. Mérkő­zéseiket a környékbeli falvak öregfiú gárdáival játsszák. A csapatban együtt játszik a húszéves a negy­venévessel. Reméljük, a falu sportélete a kö­zeljövőben sokoldalúbbá válik; las- san-lassan tért hódít a tenisz és más labdajátékok... NÉMA LÁSZLÓ a vég nélküli edzések, fájdalmak, amelyeket a sérülések és vereségek okoztak? Ugyanarra a következte­tésre jutok, mint elődeim. A serle­gek, érmek, értékelések nem a leg­fontosabbak. A legfontosabb, hogy itt vannak a lányok; és abban a pilla­natban, amikor menned kell, lesz aki a helyedre lép! 4. Szeptemberben a Szovjetunió népei spartakiádján először mutat­koztam' be edzőként, Lena Korszunt kísértem. Novemberben az orszá­gos bajnokságon Krasznojarszkban Szveta Rilkova is bemutatkozott. Nagyon sajnálom, hogy nem lehet­tem mellette. Abban az időben Ja­pánban tornáztam az utolsó verse­nyemen. Rosztorockij edzőt gyakran meg­kérdezték: miben rejlik a titka, hogy ennyi bajnoknőt nevelt? Ö humoro­san válaszolt: „A doni levegőn nő­nek fel a bajnoknők!" Véleményem szerint a titka nagyon egyszerű. Az olyan szavak, mint „iskola“, „a nemzedék váltója“ nálunk nemcsak jelszavak maradnak. Egykor a Sapa (így becéztük Natasa Saposnyiko- vát) ott állt a szőnyeg szélén és leste Turiscseva minden mozdulatát. Majd én lestem őt, Lena és Szveta pedig tőlem tanul. Amikor a lányok befejezték pályafutásukat, sohasem mondtak búcsút a tornacsarnoknak. Csak egy példa: Szveta számára a talajgyakorlathoz a zenét az Anyu- ta-balettből Saposnyikova állította össze. Rasztorockij edző nem szívesen beszél tanítványairól. „Csak dolgoz­zanak!" És dolgoznak. Öröm nézni, ahogy edzenek. Micsoda lelkese­déssel, kitartással, szeretettel! Való­színűleg ez a legfontosabb a szak­vezető számára, hogy tudják érté­kelni a torna minden mozdulatát. Emlékezetemben végigperegnek az elmúlt évek, köszönetét mondok mindenkinek, aki mellettem állt. El­sősorban Rasztorockij mesternek, aztán a Dinamo-tornaiskola minden edzőjének. Galina Haszanovának, az első edzőmnek és a válogatott szakvezetőinek. A lányoknak, akik­kel együtt edzettünk: Albina Sisová- nak, Lena Ponomarenkónak, s min­den válogatottbeli társnőmnek. El­mondhatom - összetartó csapat vol­tunk, s ezért legyőzhetetlen! 5. ... véget ért az utolsó versenyem. Egyelőre nagyon szokatlan, hogy nem kell korán kelni, nem kell szám­talan gyakorlatot végezni a különbö­ző szereken. De szeretném, hogy életemben ne legyenek elviselhetet­len változások. Akárhogy is alakul a sorsom, visszajövök a tornaterem­be. Nem bírok kikerülni a vonzá­sából ... Újból hallom a lányok csicsergését. Befejeződött a foglalkozásuk. Beval­lom - irigykedem. Még sok-sok edzésük lesz, még számtalan szép nap vár rájuk a torna csodálatos világában! Az idei év jól kezdődött a szlová­kiai atlétikában. Fedettpályán törté­netének legsikeresebb időszakát zárta. A felnőttek az országos baj­nokságon hat érmet és tizenkét cí­met szereztek. Még ennél is ered­ményesebbek voltak az ifjúságiak tizenkét címmel, huszonhét érem­mel. S mindez annak ellenére, hogy a cseh országrészekben régóta mű­ködő sportiskolák óriási konkurenci­át jelentenek számukra. Az ifjúsági versenyzők között szá­mos kimondott tehetség is mutatko­zik - tudtuk meg a nemrégiben tar­tott sajtóértekezleten Anton Ihring- töl, a Szlovákiai Élsportközpont igazgatójától. Kondtróttal, Bobo- kovával és Tichývel már a junior Európa-bajnokságon is számolnak a szakvezetők. Valamivel kedvezőtlenebb a hely­zet a serdülőknél, épp ezért - s ter­mészetesen a sportág hazai hagyo­mányait és nemzetközi sikereit is tekintetbe véve - a Csehszlovák Atlétikai Szövetség szlovákiai bizott­sága a sportág fennállásának 90. évfordulója tiszteletére tehetségku­tató ver^gnyt indít „Keressük a jövő olimpikonjait“ elnevezéssel. Az ak­ció célja, hogy vidéken is népszerű­sítse az atlétikát, s minél több fiatalt megnyerjen a sportágnak.- Szeretnénk megteremteni a feltételeket az úgynevezett atlé­tikai központok létrejöttéhez - vá­zolta az elképzelést Paulina Májo­vá, az atlétikai szövetség szlovákiai bizottságának módszertani előadó­ja. - Annak idején a falvakon is sok ilyen működött, idővel azon­ban fokozatosan megszűntek. Ta­valy néhány járásban - főként a Kelet-szlovákiai kerületben - új szakosztályok alakultak, tehát a fiatalok körében van érdeklődés a sportág iránt. Egyébként, ami a számadatokat illeti: 205 atlétikai szakosztály működik Szlovákiá­ban 15 200 taggal, ebből 3500 a regisztrált versenyzők száma. Célunk, hogy 1990-ig elérjük a 20 ezres taglétszámot. Persze, ezt nem szeretnénk kierőszakolni az­zal, hogy az alapozó testnevelési szakosztályokban működő koco- gókat mi tartjuk majd nyilván. Fő­leg a fiatalokat akarjuk magunk­hoz csalogatni, hogy ezáltal meg­teremtsük azt az alapot, amelyből kiválogathatjuk azokat, akik él­sportszinten folytatják az atlé­tikát. A sportok királynője világszerte - így nálunk is - egyre népszerűbb. Itt van tehát a lehetőség mindazok előtt, akiknek eddig nem volt alkal­muk, hogy komolyabban foglalkoz­zanak vele. Az akcióba bárki bene­vezhet, aki az 1969.-es évjáratnál fiatalabb. A verseny feltételeit az atlétikai szakosztályok, a sportisko­lák és -osztályok, az ifjúsági edző­központok, az élsportközpontok biz­tosítják; természetesen edzők, szakvezetők, pedagógusok és volt versenyzők bevonásával. Ott, ahol ilyenek nincsenek - főleg a falvakon -, az iskolák és a tornatanárok kez­deményezésén múlik az akció sike­re. A helyi körülményeknek megfele­lően választják meg természetesen az egyes versenyszámokat - vágta, közép- és hosszútávfutás, ugrás, dobás -, s az elért eredményeket jegyzőkönyvben rögzítik. Ezeket el­küldik a CSSZTSZ járási bizottsága­ihoz, ahonnan természetesen a ren­dezőkhöz, az atlétikai szövetséghez továbbítják. így biztosított, hogy egyetlen tehetség sem kallódhat el. Fiúk, lányok, tehát rajta! Ameny- nyiben éreztek magatokban adott­ságot e szép sportág iránt, vegyetek részt az akcióban. Ki tudja, talán éppen ti léptek majd Bugár Imre vagy Jarmila Kratochvílová öröké­be URBÁN KLÁRA Egy szurkoló gondolatai Érsekújváron (Nové Zámky) már hagyománynak számít, hogy a vasárnapi sporteseményeket (főleg focit) a szurkolók a főtéren terebélyesedő gesztenye­fa alatt beszélik meg minden hétfőn. Itt szidják a helyi focimérkőzés főszereplőit; a bírót vagy a kétballábas jobbszélsőt, aki két méterről is képes az üres kapu fölé emelni, vagy éppen a hazaiak csodakapusát, aki azzal borzolja a szurkolók idegeit, hogy megszégye­nítő potyagóllal,.segíti elő" csapata vergődését. De megbeszélik itt a világ rangosabb sporteseményeit is. Az újvári labdarúgásról manapság egyre keve­sebb dicsérő szó hangzik el. Nosztalgiáznak a régi idők focijáról, amikor a hatvanas évek ,,aranycsapa­ta“ a II. liga éllovasai közé tartozott. Akkor igen, akkor érdemes volt felrúgni a családi békét egy-egy vasárnap délutáni focimeccs miatt. De ma?!... A vén gesztenyefa hallgat, és bizonyára csodálko­zik: az ágai alatt árnyékot, eső elöl védelmet kereső vagy csak megszokásból ide sereglő sportrajongók a hétvégi focimeccseket egy-két szóval elintézik, s inkább a televízió sportközvetítéseit vitatják meg. Pedig nemrég még a tévé képernyőjén láthatták Mareček kapus káprázatos tizenegyes-védéseit, vagy a Ponesz leheletfinom átadásait és Ševčik gőlratörő játékát a Baník Ostrava - Elektrosvit Nové Zámky mérkőzésen. A megalakulásának nyolcvana­dik évfordulóját a közelmúltban ünneplő újvári labda­rúgás szebb napokat is megélt. A vasárnapi mérkő­zések eseményt jelentettek a városban. A két helyi rivális, a Lokomotíva és a Slovan szurkolói hosszú sorokban kígyóztak a stadion felé, hogy buzdítsák kedvenceiket. A szurkolók száma a két csapat egye­sülése után sem csökkent, pedig akkor sokan a fúziót rossz szemmel nézték. Nemcsak sportélményt jelen­tett egy-egy meccs a városban, hanem az emberek közti kapcsolatok elmélyítésére, barátságok szövő- désére és a régi barátságok ápolására is jó lehetősé­get kínált. Csoportosan jártak az emberek a mérkő­zésre, mindig egy helyre ültek, és ismerték egymást. Megbeszélték a legutóbbi találkozás óta történt ese­ményeket, együtt bosszankodtak, örültek. Jelenleg a kerületi bajnokságban szereplő Elekt­rosvit Nové Zámky hazai találkozóira 100-200 ember kíváncsi. Valamikor a főtéri gesztenyefa alatt gyűltek össze ennyien! Az őszi ígéretes szereplést gyenge tavaszi rajt követte: két hazai vereség. A vén gesz­tenyefa csak hallgatta a sóhajokat, kérdéseket: - Dunaszerdahelyen (D. Streda) vagy Hurbanovó- ban lehet? Nálunk nem? Ott jobban értenek a foci­hoz? Jobb az utánpótlás-nevelés? Ott a vezetők szívügye a sport? Ott tehetségesebbek a fiatalok?... A gqsztenyefa ágai a meg-megerősödő tavaszi szélben megértően bólogatnak. Hogy melyik kérdés­re? Nem tudni. Az avatatlan újvári szurkoló csak sejtheti és reménykedhet a megújulásban - hétfőn a gesztenyefa alatt, vasárnap az üres lelátókon, esetleg otthon a karosszékben televíziót nézve. Száraz Dénes Egy falu - négy csapat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents