Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-20 / 115. szám, szerda

Vasil Biľak elvtárs beszéde

(Folytatás az 1. oldalról)

datosan gazdálkodó ember alkotóképességének fejlődésére alapoztuk. Számunkra elsősorban a személyiség harmonikus fejlődése, a lelki élet kivirágzása, az eszmei, erkölcsi és esztétikai gazdagodás a fontos, s az ilyen ember nevelésében a kultúrának és a művészetnek pótolhatatlan szerepe van.

A szocializmus a leghumánusabb feladatot választotta: Mindent megtenni az ember boldogságáért. Ebben a kontextusban növekszik a kultúra feladata is, amely nem egy maroknyi kiválasztotté, hanem a nép széles rétegeié. Szorgalmazzuk, hogy a művészi alkotások igaz módon ábrázolják a szocialista valóságot, a maga ellentmondásosságával, az újért folytatott harccal, s mindazzal együtt, amit átéltünk. így mutathatja meg népünk elszántságát a szocializmus építésének útján reá váró feladatok megoldásában és az akadályok leküzdésében. A nép élete gazdag, sokarcú, szép és örömteli, ugyanakkor küzdelmes, fáradságos is. Gazdagabb és sokoldalúbb, mint minden elmélet és előrejelzés együttvéve. így kell ezt látnunk, és ennek megfelelően kell közelítenünk hozzá. Erre tanítottak azok az évek is, amelyeket a szocializmus építésében már magunk mögött tudhatunk. Nem volt ez sem könnyű, sem egyszerű út. Meg kellett változtatni nézeteket, elképzeléseket, de ugyanakkor az illúziókkal és az egyszerűsítésekkel is leszámoltunk. Minden nap, hét vagy hónap új ismereteket hozott, s ezeket elemezni és megérteni kellett, majd a gyakorlati tapasztalatok alapján a továbblépéshez a tanulságokat is levontuk.

Az élet naponta számtalan példát szolgáltat arra, hogyan szokja meg az ember a járt utat, a berögződött munkastílust, és miként válik cselekvése sablonossá, sztereotippé és nehézkessé, önök jól tudják, milyen az, amikor egy művész a sablonokhoz nyúl. Megáll a fejlődése és már nem alkot. Pozitív vagy negatív szerepben, szerelmesként vagy fösvényként, gesztusai mindig ugyanolyanok lesznek. A művészet, amelynek segítenie kellene a sablonok leküzdésében, maga sem ellenálló ezekkel szemben, s olykor hajla- s mos arra, hogy a megszokott kerékvágásban haladjon. Éppen itt fejthetnének ki ' nagyobb aktivitást a szövetségek.

Minden művészeti ágnak meg van a sajátossága és egyedisége, de nem mindegyik művésznek kell ugyanolyan kockázatot vállalnia. A drámaművészet a legkockázatosabb. Nem minden sikerül, és nem mindenütt születnek csak jó eredmények. Ezek ráadásul olykor éppen a vereségekből következhetnek. A dra- matikus alkotásokkal szemben türelemmel, bizalommal és nagyvonalúsággal kell viseltetni. A párt és az állam vezetése minderre sokoldalú figyelmet fordít, s mindannak, ami segíti a szocializmust, megfelelő körülményeket teremt, és érdemei szerint értékeli azt. Szövetségüknek nemcsak összekötőkapocsnak kell lennie a drámaművészet, a párt és a szocialista állam között. Elsősorban a megoldásra váró problémákat kell felvetnie, s a munka minőségével szemben támasztott követelményeket kell érvényesítenie. Segítse a tehetségeket, harcoljon a rezortérdeke- ket szilárdító, az alkotómunkát, a demokráciát, a kezdeményezést és a forradalmi gondolkodást pusztító bürokrácia ellen. A szövetség érvényesítse, hogy a művészetben se az ismeretségek, hanem az elvégzett munka minősége határozza meg a jutalmazást. Nem titok, hogy a kevésbé értékes alkotást olykor jobban honorálják, mint az igazi értékeket. Köztársaságaink kulturális minisztériumai ne várjanak arra, hogy minden magától megoldódik. Olyan jutalmazási alapelveket kell kidolgozniuk, hogy a művészek ne kényszerüljenek reklámokban szerepelni. Nem kellene arra várni, míg valaki határozatot hoz, vagy utasítást ad.

Nem titkoljuk, hogy a CSKP nagy súlyt helyez a művészet eszmei tartalmára. Ez nem olyan követelmény, amely bárkit is meglephet, és egyáltalán nem adhat okot az idegességre. Minden osztálynak megvannak a saját eszméi, s miután átveszi a hatalmat, érvényesíti is azokat. Főleg a burzsoázia alkalmazza ezt tökéletesen, így saját eszméit nemcsak következetesen érvényesíti, hanem megfelelően álcázza azok kizsákmányoló lényegét. A munkásosztály történelmi küldetését nem lehet tagadni. Az egyetlen osztály, amely a testvériség, a humanizmus és a demokrácia eszméit érvényesíti, s érdekeihez tartozik az emberek önmegvalósítása és valóságos szabadsága.

Az eszmei küzdelmek az emberiség történetében mindig viharosak és ádázok voltak. Néha a társadalmat vissza is ve- , tették. Egészében véve világméretekben azonban haladást jelentettek és a társadalmat előre vitték. A szocialista eszmék

a leghaladóbbak, de a legújabb keletűek is. Korántsem érti őket mindenki teljes mélységükben és távolról sem képes mindenki elgondolkodni további alkotó kibontakoztatásuk felett. Mi több, néha a marxizmus-leninizmus alkalmazói sincsenek tudásuk magaslatán. Az eszmék magyarázásához úgy közelednek, mintha valamilyen tantárgyról lenne szó, nem pedig mint a keresés és az érvényesítés alkotói módszeréről. Ezért a helytelen nézetekkel, szokásokkal, káros beidegződésekkel, a különféle múltbeli előítéletekkel szemben szüntelen harcot kell folytatni, hiszen napjainkban is újabbak ütik fel a fejüket.

A drámaművészet is az egykori társadalmi kritériumok és gyakorlat terhe alatt lépett az új társadalomba. Ezért ennek a művészetnek is szüntelenül küzdenie kell a különböző szokások és helytelen nézetek ellen, hogy korunk légkörét, kortársaink életét tükrözze, mert csak így tehet eleget a szocialista társadalomban betöltött kulturális és művészeti szerepének. A drámaművészet fontos eszköze annak, hogy az egyén gondjai és érdekei összekapcsolódjanak az össztársadalmi érdekekkel. Előtérbe kerülnek olyan emberi értékek, mint a tisztesség, lelkiismeretesség, szerénység, jólneveltség és nemesség. Ezek az emberi kapcsolatoknak tartóoszlopai és szabályozói.

A kulturális politikában is volt és van mit javítani, változtatni. Pártunk nem írhatja elő és nem is akarja megszabni a művészeti alkotómunka formáit, módszereit és témáit sem. Nem fogja megszabni, hogy művészeink miként jellemezzék az emberi sorsokat, hogyan ábrázolják a jó és a rossz, a hősiesség és gyávaság, a szeretet és gyűlölet, az öröm és bánat harcát, konfliktusát. Senkinek sem adunk a kezébe kész receptet arra, hogy a színpadon, filmvásznon, az éter hullámain vagy a tévé képernyőjén hogyan hozza életközeibe a történelmet, a jelent és a jövőt, a győzelmeket és kudarcokat, miként ábrázolják a királyokat és koldusokat, a szenteket és a bűnösöket, a bölcsességet és az ostobaságot, egyszóval mindazt, ami a társadalomban létezik. Ez a művész feladata. A lényeg azonban, hogy meggyőzően, szenvedélyesen, lelkesen és igazságosan mutassa meg a drámaművészet kortásaink gondolkodásmódját, érzelmi világát, napjaink emberének múltját, jelenét és jövőjét.

Az emberek az egész világon értékelik a művészetet, életük részének tekintik. A munka és a művészet ősidőktől kezdve szociális egységet alkotnak. A szocialista társadalomban ez még csak meghatványozódik. Éppen ezért az alkotó művészektől elvárják, hogy tevékenységükkel, mesterségbeli tudásukkal és becsületes munkával gazdagítsák életüket, esztétikai érzéküket és erkölcsi világukat, segítsenek eligazodni a különféle élethelyzetekben, ellenszenvet ébresszenek a rosszal szemben, lelkesítsenek, hogy örülni tudjanak az egyén és a társadalom sikereinek. Nem utolsósorban, hogy kielégítsék kulturális igényeiket azon alkotások révén, melyek kulturális örökségként és a jelen szellemi értékeként halmozódtak fel.

Az ember szabad és sokoldalú életéhez az atomkorban sem elég, hogy megbirkózzon a technika tökéletes vívmányaival, megtanuljon ésszerűen gondolkodni; szükséges, hogy a nemes emberi tulajdonságokat kibontakoztassa, hiszen végső soron ez teszi az embert emberré.

Részt venni a társadalom formálásában

Az elkötelezett művészetet, s mindazt, ami segíti a szocialista társadalmat formálni -, mely még fiatal és számos fogyatékosságot kell leküzdenie, de a jövő csakis ezé a társadalomé - a pártnak kötelessége támogatni, s ezt teljes egészében meg is teszi. Alkossanak, ne féljenek kockáztatni, ha a szocializmus ügyében kockáztatnak. Pártunk és szocialista államunk az esetleges sikertelenséget nem tekinti tisztességtelen szándékúnak. Tudatosítani kell és tiszteletben tartani, hogy a művész keres, kutat, tehát tévedhet is. Csak így fejlődhet, alakulhat és tökéletesedhet. Azok az idők, amikor kísérletek történtek arra, hogy a művészeti alkotások tartalmát hatalmi pozíciókból szabják meg, már mögöttünk vannak. A művészetben is, s talán éppen e téren elnézőeknek kell lennünk minden iránt, ami az emberek gondolkodását fejleszti és elősegíti.

Azt akarjuk, hogy művészetünk úgy fejlődjön, hogy csiszolja az emberek kulturális ízlését, erősítse a békéhez és a szocializmushoz fűződő viszonyukat. Csehszlovákia Kommunista Pártja, mely társadalmunknak olyan vezető politikai ereje, mely figyel a nép szavára, ismeri

vágyait, mindent megtesz azért, hogy a művészet a népet, szükségleteit szolgálja és elégítse ki. Az emberek a művészt alkotásainak értékén és minőségén át értékelik. A művészileg és eszmeileg kiváló alkotás a legjobb pártpolitika.

A történelemből számos példát idézhetnénk a haladó művészekkel való jó együttműködésre, és hisszük, hogy ez az együttműködés ezentúl, a jövőben is jó, sőt, jobb lesz. Ez mondhatnánk forradalmi hagyaték, korunk parancsa.

Nem titok, hogy művészeink között vannak olyanok is, akik egyéni ambícióikat a társadalmi érdekek fölé helyezik, saját hiúságukat többre értékelik, mint azt az ügyet, melyet szolgálniuk kellene. Olyan hangokat is hallani, hogy át kell értékelni a fejlődést 1968-tól és számos elvről, álláspontról le kell mondanunk, azoktól a művészektől pedig, akik segítettek a válság leküzdésében, meg kell szabadulnunk. A párt senkinek sem veti a szemére, hogy várakozó álláspontra helyezkedett vagy ölbe tett kézzel nézte a dolgokat, de senkiről sem feledkezik meg, aki segített ügyünknek. Senki nem kívánhatja tőlünk, hogy engedményeket tegyünk a politikai kalandoroknak, a bérenceknek, s azoknak, akik elárulták népüket és idegen zsoldért gyaláznak mindent, amit tettünk.

Korunk nagyon elevenen reagál számos haladó mozgásra és cselekedetre. Ezt a mozgást általában rokonszenvvel fogadják és sok követőre talál. Ez természetes jelenség, az emberiség mindig a leghaladóbb utat kereste és lelkesedett az újért, ami valóban sokoldalú életének kibontakoztatásában segítette. Ehhez a progresszív áramlathoz olyanok is hozzácsapódnak, akiknek mindig mindenre kész receptjük van, miközben csakis saját érdekeiket tartják szem előtt, a dolgokat csupán saját szubjektív szempontjaik alapján értékelik. Ha aztán falnak ütköznek, gyorsan megváltoztatják véleményüket, a félrevezetetteket pedig faképnél hagyják. A színház nem helyettesíti a politikát, ez nem válna előnyére, de ennél is kevesebb haszonnal jár, ha a politikában színházat játszanak.

Jelenleg sokat beszélünk az átépítésről, az új gondolkodásmódról. Ez nem jelszó, hanem hosszú távú forradalmi program, mely minden területre, beleértve a kultúrát is, vonatkozik. Az átépítés azzal nem válik valóra, ha csak szép szavakban kinyilvánítjuk, de meg kell mondanunk, milyen feladatok várnak ránk, s főleg azt, hogy ezeket teljesíteni is kell. Az átépítés nem a szocializmustól való eltávolodást jelenti, hanem azt, hogy még bátrabban a szocializmushoz vezető útra lépünk, nem gyöngítjük alapjait, hanem erősítjük őket. Nem kevesebb, hanem több demokráciát, szabadságot, egyéni felelősséget, lelkiismeretes munkát jelent. Nem kevesebb, hanem lényegesen több jó kultúrát. Az átépítés nem azt jelenti, hogy gyöngítjük a szocializmus eszméit, hanem erősítjük őket, nem gyöngítjük a párt vezető szerepét, hanem ^tökéletesítjük és elmélyítjük.

A gazdasági és szociális struktúrákban bekövetkező minőségi átalakulások, egész életünk reális demokratizálása nélkül nem lehet szó alapvető változásokról a szellemi-erkölcsi kapcsolatokban, s nem lehetséges mindannak a maradéktalan felszámolása, amit lelketlenségnek nevezünk.

Az idén ünnepeljük a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját. Ennek sajátossága, egyedülállósága az, hogy a korábbi forradalmakhoz viszonyítva lényege nemcsak a hatalomátvételben rejlett, hanem egy új társadalom, új történelem, új erkölcs, új termelési viszonyok és emberi kapcsolatok megteremtésének a kezdetét jelentette, az emberek forradalmi és állandóan tökéletesedő életének, az új típusú civilizáció és kultúra kiindulópontját, amelynek alapja az ember, a munka iránti tisztelet, s az a tudat, hogy ez az ember a történelem és saját sorsának formálója. Ez sokoldalú tartalommal bíró forradalom volt. Akárcsak maga az élet, szüntelen mozgásban van.

Mindaz, aminek jelenleg a Szovjetunióban szemtanúi vagyunk, impozáns dolog. Ez új forradalmi összefogás a szocialista haza átalakítására, hogy az megfeleljen a jelenlegi élet követelményeinek. Ennek a fejlődésnek megvan a maga logikája. A szocialista rendszer objektiven nem válhatott azonnal tökéletessé. Jól tudjuk, hogy milyen bonyolult történelmi körülmények között jött létre és fejlődött, s az imperializmus mi mindent kipróbált ellene. Hibák és tévedések is bekövetkeztek, szubjektivizmusra és különböző deformációkra is sor került. Nem arról van szó, hogy ezeket igazoljuk, de látni kell, hogy amikor új és a gyakorlatban ki nem próbált úton indulunk el, hibák és hiányosságok is felmerülnek. Erkölcsi kötelességünk, hogy ezeket ne kendőzzük el, hogy ezekből tanuljunk és megpróbáljunk jobban, tisztességesen és becsületesen dolgozni.

A szocializmus menet közben alakul

önök is jól tudják, hogy hányszor kell új színmüvet próbálni és hányszor meg kell változtatni a színpadképet, jóllehet a forgatókönyv meg van írva és a feladatokat szétosztották. A rendező és a karmester sok mindent törölhet, de az Eladott menyasszonyból nem hagyható ki Jeník és Marenka szerepe. A zene és a cselekmény értelmetlenné válna és az Eladott menyasszony megszűnne eladott lenni. A szocializmus menet közben alakul. Sok mindent lehetséges és szükséges kijavítani, de nem szabad eltérni általános elveitől, amelyek a marxizmus -leninizmusban gyökereznek. Ezenfelül minden nemzetnek megvan a maga színpada, maga nyelve és nem ismételgethet, kopírozhat lelketlenül, a jó tapasztalatokat kizárólag alkotó módon alkalmazhatja és továbbfejlesztheti.

Nálunk Csehszlovákiában is sok mindent javíthatunk a mi szocializmusunkon és kell is, hogy javítsunk, azonban mindig tökéletesítésének az irányában, ösztönző forrás volt és ma is az számunkra a Szovjetunió. Ezért követjük olyan figyelemmel és érdeklődéssel szovjet barátaink jelenlegi törekvéseit a társadalom fejlesztésének lényeges meggyorsítására, dinamikájának megújítására és a szocializmus előnyeinek maradéktalan kihasználására.

A Szovjetunióhoz fűződő barátságunk, amely számunkra mindig is szilárd támaszt jelentett, nem konjunkturális indítékokból fakad. Mindig a Szovjetunióval vagyunk, oldalán haladunk az ünnepségeken és a jobb, szebb jövőért folyó harcban is.

Szeretnék még említést tenni Gorbacsov elvtárs közelmúltban lezajlott csehszlovákiai látogatásáról. Gorbacsov elvtárs őszinteségével és nyíltságával beló- pozott az emberek szívébe. Szívélyes fogadtatásban részesült nálunk. A látogatás minden tekintetben sikeres, a népeinket és országainkat összekötő barátság és testvériség seregszemléje volt, dolgozóink részéről a Szovjetunió, az SZKP és személyesen Gorbacsov elvtárs iránt megnyilvánuló rokonszenvének a bizonyítéka. Azonban mennyi különféle spekuláció hangzott el a látogatás kapcsán. Elegendő volt az, hogy a látogatást pár nappal elhalasszák, s a különféle találgatásoknak és koholmányoknak nem volt se vége, se hossza. A burzsoá propaganda még az sem tartja lehetségesnek, hogy a főtitkár esetleg meghűlhet. Spekuláltak a tárgyalások programja és tartalma kapcsán is, s mindezt azzal a nyilvánvaló céllal tették, hogy bebizonyítsák a szovjet vezetésnek a mi politikánkkal szembeni állítólagos elégedetlenségét.

Gorbacsov elvtárs nagyra értékelte a CSKP politikáját és meggyőződött arról, hogy népünk ezt a politikát teljes mértékben támogatja, kész a csehszlovák-szov- jet barátság védelmezésére és szilárdítására.

Külföldi újságírók százai érkeztek Csehszlovákiába. Közülük soknak ugyan nem váltak be a szenzációs előrejelzései, azonban ők más szenzációt kerestek.

A pártvezetésen belüli egység hiányáról írtak arról, hogy ki kit akar kiszánkázni, hogy ki kinek a barátja, vagy ellensége, hogy ki a dogmatikus és ki a haladó beállítottságú. Számukra elég volt az, hogy nem élünk azonos recept szerint, hogy mindegyikünknek megvannak a maga kedvtelései, megvan a maga életmódja. Az viszont elkerülte a figyelmüket, hogy mindegyikünk számára egy és ugyanarról van szó: hogy Csehszlovákiában a szocializmus szilárd, megbízható és vonzó legyen, hogy a mi közös hazánk egységes legyen, s az emberek boldogan éljenek benne, továbbá, hogy a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkat semmi se zavarja meg, végezetül pedig az, hogy nem kell harcot folytatnunk egymás között, hanem mindazok ellen kell ezt tennünk, akik bomlasztani kívánják a pártot, a köztársaságot, a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkat és céljuk a szocialista közösség gyengítése.

Gorbacsov elvtárs látogatása nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. Hozzá-. járult ehhez az a körülmény is, hogy Gorbacsov elvtárs Prágában a nukleáris fegyverek területére vonatkozó új szovjet indítványokat terjesztett elő. A Szovjetuniónak a nukleáris katasztrófa elhárítását, a béke megszilárdítását, az egész nemzetközi helyzet megjavítását célzó, a békeszerető és világszerte a reálisan gondo- kodó emberek részéről rokonszenvvel követett törekvéseit ily módon tovább konkretizálták újabb indíványok formájában,

amelyek mindenekelőtt Európa népei szempontjából létfontosságúak. Ezekből a követelményekből született a közös „európai ház“ gondolata.

Csehszlovákia a Szovjetunió oldalán és a szocialista közösség további országaival egységben fáradhatatlan erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a béke győzedelmeskedjen a háború felett. Földrészünkön atom- és vegyifegyver- mentes övezetek kialakítására törekszik, továbbá olyan gyakorlati lépésekre, amelyek hozzájárulnak az európai országok a bizalomra, a megértésre és a kölcsönösen előnyös együttműködésre épülő kapcsolatok megteremtéséhez, tekintet nélkül az illető országok társadalmi rendszerére.

A szocialista embernek és az egész társadalomnak szüntelenül tanulnia kell azt, hogy becsületesebben dolgozzon és jobban éljen. A mi művészetünknek is az a nagy küldetése, hogy harcot folytasson a munkakultúráért, a munka nélkül szerzett jövedelmek, az élösködés, az ittasság, az erkölcsi és jogi normák megszegése ellen, továbbá azért, hogy helyes viszony alakuljon ki a történelemmel és a szellemi örökséggel kapcsolatban. A nemzet történelme nem csupán büszkeséget és örömet, hanem csalódást és szomorúságot is jelent. A színpadon, a képernyőn meg kell mutatni az igazságot, azéletet, amaga összefüggéseiben és ellentéteiben kell azt ábrázolni. Csakis az ilyen művészeti alkotás lehet közelálló, amely hisz abban, amiben a nép is hisz. Mikor és miért szeretik önöket az emberek? Akkor, amikor igazat szólnak, amikor bemutatják az életet olyannak, amilyen, s amikor önök elénk tárják műveikben a mi saját képmásunkat. A párbeszéd minden korban kizárólag egyetlen nyelven lehetséges: az igazság nyelvén. De ahhoz, hogy ez a kép igaz legyen, a mesternek is jónak keli lennie, hogy a kép, a tükör ne legyen hamis, amely torzít. A korszerű technika lehetővé teszi,hogy az önök alkotásai eljussanak minden családba, s ezek részévé váljanak.

Valódi művészi értékeket közvetíteni

A tévénézők milliói, akik esténként leülnek a képernyő elé, a filmszínházak túlsúlyban fiatal látogatóinak milliói, a színházak nagyszámú közönsége önökkel együtt örül, szomorkodik, átéli az önök által megtestesített sorsokat. És ami fontos, hogy a színpadon megformált sorsok közvetítésével, vagy az éter hullámain, illetve a képernyő révén önökhöz eljutó művek révén értékeljék saját életüket és magatartásukat, hogy a művészettel való találkozásuk során az ú) szocialista társadalom polgáraivá, hazafiaivá és építőivé váljanak. Ha önök nem képesek az embereknek tényleges művészeti értékeket közvetíteni vagy ízlésesen elszórakoztatni őket, akkor teret nyitnak idegen hatások előtt.

A múltból eredő fontos ismeret az, hogy nem gyengíthetjük a párt egységét, összeforrottságát a néppel, s nem engedhetünk meg semmi olyat, ami ezt az egységet és összeforrottságot megbontaná. Különösképpen veszélyesek a nacionalizmus és a sovinizmus megnyilvánulásai, amelyek több formát ölthetnek és gyorsan átöltöznek a megfelelő kosztümökbe.

A mi szocialista társadalmunk jó körülményeket biztosít az önök munkájához, hogy jól összpontosíthassanak rá és a lehető legjobbat adhassák ki magukból a csehszlovák, az európai és az egyetemes kultúra gazdagítása érdekében. Elvárjuk a drámamúvészektől, hogy erejüktől telhetően aktívan hozzájáruljanak pártunk politikája e nagy küldetésének a teljesítéséhez. Támogatjuk azt, hogy a Drámaművészek Szövetsége teremtse meg az alkotó véleménycsere, a széles körű demokrácia, kritika és önkritika feltételeit. Kizárólag egészséges légkörben juthat érvényre az igazság, növekedhetnek fel a tehetségek és jöhetnek létre értékes múvek. A válság utáni évek azt erősítették meg, hogy önök a párt megbízható szövetségesei, hogy támaszkodhatunk önökre, s nincs szükség semmilyen kulturális biztosokra. Pártunk központi bizottsága, szocialista államunk, egész társadalmunk nagyra értékeli az önök munkáját és érdem szerint ezt méltányolja is.

Biztosítani szeretném önöket arról, hogy ebben az elkötelezett és hatásos drámai müvekért, a jobb, szebb és tökéletesebb világért, a szocialista embertípusért folyó küzdelemben pártunkban és x szocialista államunkban teljes megértésre, sokoldalú támogatásra és méltányo- lásra találnak. Kívánok önöknek ehhez sok alkotó erőt, új ötleteket és sikereket, s boldogságot a magánéletben.

(Alcímek: Új Szó)

ÚJ SZÚ

4

1987. V. 20.