Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1987-04-30 / 100. szám, csütörtök
Reagan-válasz a rakétamegállapodás ellenzőinek fenntartásaira Washingtoni törvényhozók javasolják az atomrobbantások nagymértékű korlátozását (ČSTK) - Ronald Reagan elnök a Fehér Házban hat amerikai újságírót fogadott, s a velük folytatott beszélgetés során elvetette azt a véleményt, hogy a szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai felszámolásáról szóló esetleges szerződés az USA szövetségeseit ,,sebezhetővé" tenné. Kifejtette, ha el is távolítják a közepes hatótávolságú, valamint a harcásza- ti-hadműveleti rakétákat, a Nyugatnak továbbra is több ezer nukleáris töltet áll rendelkezésére a térségben, egyebek között azok, amelyeket a bombázókon helyeztek el. „A megállapodás tehát nem egyenlő Európa denuklearizálásával, ahogy attól néhány nyugat-európai politikus tart“ - mondotta Reagan. Ugyancsak a hasonló aggodalmakra reagálva jelentette ki, hogy az Egyesült Államok nem „elhamarkodottan“ köti meg a szerződést. Az elnök védelmébe vette egykori nemzetbiztonsági tanácsadóját, John Poindextert, aki az Irangate- botrány egyik főszereplője volt. Reagan szerint Poindexter „becsületes férfi“, s lehetséges, hogy azért hallgatott a pénzátutalásokról (a nicaraguai ellenforradalmárok számára), mert „az elnökét akarta védelmezni“. Amikor az újságírók arról kérdezték, hogy az egyes közvéleménykutatások szerint csökken az amerikaiak bizalma a kormány iránt, Reagan egy másik közvéleménykutatás eredményeivel védekezett, amely szerint az emberek kétharmada úgy véli, „vannak idők, amikor az elnöknek hallgatnia kell, s egyes dolgokat nem kell nyilvánosságra hozni“. A jelenlevő újságírók közül azonban senki nem tudott róla, hogy valamely közvéleménykutatás ilyen eredménnyel zárult volna. Míg Mariin Fitzwater fehérházi szóvivő kedden óvatos optimizmusról beszélt az európai rakétákról kötendő megállapodással kapcsolatban, addig Charles Redman, a külügyminisztérium képviselője aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a Szovjetunió szóba hozta a Pershing 1A típusú rövid hatótávolságú eszközöket. Azzal érvelt, hogy ezekkel a rakétákkal, amelyeken 72 amerikai robbanófejet helyez tek el, állítólag az NSZK rendelkezik, ezért eltávolításuk nem jöhet szóba. Redman kijelentette, hogy az eddigi párbeszéd kizárólag a szovjet és az ' amerikai közepes hatótávolságú eszközökről folyt. Ugyancsak fenntartásai voltak a javasolt ellenőrzési rendszerrel kapcsolatban is, amely állítólag nem tenné lehetővé az amerikai fél számára, hogy eljusson minden olyan helyszínre, ahol megsérthetnék a szerződést. Tíz amerikai szenátor - demokraták és republikánusok - törvényjavaslatot terjesztett elő, amely szerint az USA-nak két éven keresztül csupán egy kilotonna erősségű földalatti atomrobbantást lenne szabad végrehajtania, azzal a feltétellel, hogy a Szovjetunió hasonló korlátozást vezet be. Mindkét nagyhatalom évente két, maximálisan 15 kilotonna erősségű robbantást végezhetne, hogy ellenőrizze jelenlegi fegyvereinek megbízhatóságát. A törvényjavaslat szigorú ellenőrzésintézkedésekkel számol, beleértve a helyszíni ellenőrzést is. Mark Hatfield republikánus szenátor sajtó- konferencián jelentette ki: a Szovjetunió 19 hónapon keresztül megtartotta az összes atomrobbantásra elrendelt egyoldalú moratóriumát, s a mostani javaslatuk reális kísérlet arra, hogy a kérdés ismét az előtérbe kerüljön. Edward Kennedy szenátor arra mutatott rá, a Reagan- kormány kétszer elutasította a szenátusnak azt a kérését, hogy folytasson tárgyalásokat Moszkvával a kísérletek teljes betiltásáról. A kor- mánv elutasítja az ilyen javaslatokat, azt állítva, hogy a kísérletek a meglevő fegyverek teszteléséhez és korszerűsítéséhez szükségesek. De közismert az is, hegy az ürfegyver- kezési programmal kapcsolatos újtípusú eszközök kifejlesztéséhez is szükség van rájuk. xxx Washingtonban befejeződött a szovjet és amerikai nyugalmazott tábornokok és tengernagyok konferenciája. Kiadott nyilatkozatukban több olyan intézkedést javasolnak, amelyek megvalósítása csökkentené a nemzetközi feszültséget. A dokumentum felszólít az összes nukleáris eszköz és hordozóik kísérleteinek betiltására, a fejlődő országokba irányuló fegyvereladások korlátozására és a katonai tanácsadók visszahívására ezekből az államokból. Ugyancsak kimondja, hogy az idegen országokból vissza kell hívni a katonai egységeket, együtt kell működni az atomsorompó elveinek érvényesítése során, s be kell tiltani az űrfegyverek fejlesztését és kipróbálását. A szovjet küldöttség vezetője, Mihail Milstejn nyugalmazott vezérőrnagy a maga nemében első ilyen konferencia eredményét értékelve annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az hozzájárul a két nagyhatalom kapcsolatainak javításához, a kölcsönös megértéshez. események margójára ▼ Ami nem megy... ... ne erőltessük - láthatta be végre Francesco Cossiga olasz köz- társasági elnök, amikor szokatlanul sok kormányalakítási próbálkozás után szerdán feloszlatta a parlamentet és június 14-re idő előtti törvényhozási választásokat írt ki. Az előzmények alapján, persze, semmi másra nem lehetett számítani, úgyhogy döntése végeredményben aligha meglepetés bárki számára is. Ám az olasz belpolitikával foglalkozók sosem mehetnek biztosra, s az elmúlt majd’ két hónap jócskán bővelkedett is meglepetésekben, váratlan fordulatokban. Bettino Craxi a kormányfői stafétabot átadása körüli viták nyomán március 3-án nyújtotta be lemondását, s az államfő Giulio Andreottit, a távozó kabinet külügyminiszterét, bízta meg az új kormány megalakításával. Hosszas konzultációk után azonban visszaadta a „labdát“, s az elnök váratlan húzásra szánta el magát: Nilde Jotti asszonyt, a képviselőház kommunista elnökét kérte fel arra, szondázza ki, van-e kivezető út a válságból. Ezután Cossiga az ügyet visszautalta a parlament elé, döntsék el a képviselők: bizalmat adnak-e a Craxi-kormánynak vagy sem. Nem adtak, de még előtte szintén meglepetésszerűen - a kereszténydemokrata miniszterek testületileg lemondtak. Craxi tehát másodszor is lemondott, s már ekkor egyre nyilvánvalóbb volt, hogy elkerülhetetlen a parlament feloszlatása. Az előző ötpárti kormánykoalíció gerincét alkotó kereszténydemokraták és szocialisták hatalmi párharca mellett a két pártot mindinkább megosztotta a népszavazások ügye (az előbbi akarta, az utóbbi nem akarta, hogy referendumot rendezzenek az atomenergia-ipar jövőjéről, illetve a jogi rendszer reformjáról). Cossiga elnök ekkor kísérelt meg először Fanfanihoz, a szenátus elnökéhez gurítani, de ő a passzt visszaadta, úgyhogy „a labda útja“ Scalfaro, az előző belügyminiszter volt. Ekkor már nyilvánosan is felvetődött, hogy esetleg olyan „egyszínű“ kormány jön létre, amely feladata csupán a rendkívüli választások előkészítése. Időközben újabb, az olasz kormányválságok gazdag történetében is eléggé meglepő fordulat állt be. Az Olasz KP kezdeményezte, hogy a parlamenti helyelosztás szerinti baloldal hozzon létre kormányt, amely elméletileg a mandátumoknak több mint a felét birtokolhatná. Ez pedig felérne egy hatalmi alternatívával, ugyanis a kereszténydemokrata párt így ellenzékbe kerülne. De hogy ne legyen olyan „ijesztő“ ez a lehetőség, Alessandro Natta, az OKP főtitkára azt javasolta, a baloldali szövetség csak a jövőre esedékes rendes parlamenti választásokig maradjon hatalmon. Ez az olasz „hagyományokkal“ ellentétes fordulat nem következett be, de az OKP legalább felmérhette, mennyire érett meg erre az idő. Nos, ez a változás még nem aktuális (mindenekelőtt Craxi pártja nem vállalja az együttműködést a kommunistákkal), de a későbbiekben azért még napirendre kerülhet... Visszatérve Scalfaro próbálkozására, az csak időhúzásnak bizonyult. Most már Fanfani jött, s elvégezte azt a munkát, amelyet a volt belügyminiszter is elvégezhetett volna: „egyszínű“, kereszténydemokrata kormánya (néhány pártonkívüli miniszterrel kiegészítve) annak rendje és módja szerint az első parlamenti szavazáson alulmaradt, vagyis lemondásra kényszerült, de az idő előtti választásokig hivatalban marad. Több római politikus szerint azonban ez a „cselezés“, vagyis egy eleve bukásra ítélt kormány megalakítása nem nagyon egyeztethető össze az olasz alkotmány szellemével. Röviden ennyi a fordulatokban bővelkedő válságkrónika. De ami a legrosszabb, a rendkívüli választások aligha változtatnak annyit az erőviszonyokon, hogy stabil kormány jöhessen létre. így valószínű, hogy megint az előző ötpárti kabinet megalakítására tesznek majd kísérleteket Rómában. Akkor pedig mi értelme volt az egésznek? - teheti fel a kérdést az olasz polgár. S hozzátehetjük, nem először. De hát az elmúlt jó negyven év kormányválságain megedződhetett, úgyhogy június 14-én leadja szavazatát és elmegy nyaralni... PAPUCSEK GERGELY A kommunista párt harca a békéért és a társadalmi haladásért----------------------------------SEGÉDANYAG A PÁRTOKTATÁS ÖTÖDIK TÉMÁJÁHOZ----------------------------------A mai világ bonyolult, sokarcú, dinamikus; az egymással ellentétes irányzatok sokasága jellemzi, tele van ellentmondással. ,,A legbonyolultabb alternatívák, félelmek és remények világa - hangzott el az SZKP XXVII. kongresszusán. - Bolygónk eddig sohasem volt kitéve ekkora politikai és fizikai megterhelésnek. Az ember még sosem vett el ennyit a természettől, s mindeddig nem volt ennyire sebezhető olyan erők által, melyet maga hozott létre.“ Az atomfegyverek megsemmisítő ereje és egy konfliktusban való használatuk esetén várható pusztulás olyan objektív helyzetet eredményezett, amelyben a béke megőrzése megfelel minden nemzet, minden állam és minden ember érdekeinek. Nincs olyan racionális politikai vagy osztálycél, amelyet atomháborúval el lehetne érni, vagy amely mentségül szolgálhatna egy ilyen háborúra. Ezért ebben a helyzetben mind az egyes nemzeteknek, mind pedig a politikusoknak kulcsproblémájuk a háborúnak az emberiség életéből való kizárásához vezető utak keresése. A civilizációnak az atomhaláltól való megvédése már ma szükségessé teszi a stabil és tudatosan kormányzott béke - amelyben az ellentmondások és konfliktusok racionális keretben tarthatók, s ezáltal megszűnik az atomháború veszélyével járó konfliktusok lehetősége - felé vezető utak keresését. Csak a konkrét tettekben megtestesülő emberi értelem zárhatja el az értelmetlen fegyverkezéshez és a katasztrófához vezető utat. Új gondolkodásmód a kommunista mozgalomban A kommunisták feladataihoz az emberi civilizáció forradalmi úton történő megváltoz- , tatásán kívül újabb társult az atomkorban, az emberiségnek az önmegsemmisítéstől való megvédése. Ez ma elsőrendű feladat. A békeharcban egyértelműen megnyilvánul az a tény, hogy a kommunisták az egész emberiség érdekeit képviselik, és hogy politikájukban szorosan összefonódnak az osztályérdekek az általános emberiekkel. A mozgalom új atmoszférája főleg a Szovjetunió Kommunista Pártja, s a szocialista közösség többi kommunista és munkáspártja alkotó politikájának eredménye. Aforradalmári tudat specifikus átalakítására és a kommunista mozgalom történelmi feladatának jobb megértésére irányuló törekvés mindenütt jelen van. Az új gondolkodásmód a világban lejátszódó folyamatokban, a mai civilizáció fejlődési irányzatainak következetesebben osztályszempontú szemléletét és a további fejlődést illető döntésekben történő aktív részvételre való eltökéltség növekedését jelenti. A realitások lényegéig való lehatolás növeli a kommunisták harcképességét a régi világgal folytatott küzdelemben, emeli tekintélyüket a forradalmi és demokratikus erők körében, és segít nekik az imperialisták elleni egységfrontba való tömörülésben. Mozgalmunk nagy sikerét jelenti az a tény, hogy ma már gyakorlatilag nincs olyan párt, amely ne volna tudatában annak, hogy a békeharcban s az imperializmus és a reakció elleni küzdelemben a siker elengedhetetlen feltétele az erők egyesítése. A társadalmi haladásért vívott harc az emberiség túléléséért folytatott küzdelem sikerének záloga. A kommunisták elvárják kormányuktól, hogy békepolitikát folytasson, de egyúttal azt vallják: az amerikai imperializmus hálójából való kiszabadulásra irányuló törekvések csak akkor járhatnak sikerrel, ha az illető országban demokratikus társadalmi rendszer alakul ki. A békéért és az imperializmus politikája ellen folytatott harc kérdésében olyan országokban, mint Olaszország, Spanyolország, Franciaország - és sok más - is pozitív irányú fejlődés tapasztalható. Az osztályfrontokon a helyzet egyre kiélezettebb. Ez kedvező feltételeket teremt a kommunista pártok minden háborúellenes erő egységéért vívott harcához, s nézeteikre és harci módszereikre való hatás gyakorlásához. A „csillagháborús“ elképzelések elleni harc újabb pozitív koncepcióbeli eltolódást eredményezett a mozgalomban. A kommunisták erőfeszítéseinek köszönhetően a széles néptömegekben egyre szilárdul az atom katasztrófa elhárításáért és a világ minden népe, valamint állama békés egymás mellett élése elvének érvény- sítéséért folytatandó harc elkerülhetetlenségéről való meggyőződés. Az élet azt mutatja, hogy a tömegek, amelyek mozgásba jönnek, a munkásosztály szövetségeseivé válnak, az alapvető szociális és politikai változásokért harcolnak, és nagyobb figyelemmel kísérik a kommunisták erőfeszítéseit. A másik oldalon a kommunisták tanulnak ezektől a tömegektől, többek között a tekintetben, hogyan végezzék tömegpolitikai és ideológiai munkájukat. Mindez az imperializmus elleni mozgalmat új, magasabb szintre emeli. A fejlődő országokban, ahol a pártok társadalmi bázisának összetételére a nagy különbségek és a nem proletár rétegekhez tartozók magas részaránya jellemző, a kommunisták bonyolult problémák előtt állnak. A harmadik világ kommunista pártjai abból indulnak ki, hogy a legégetőbb gondok enyhítése országukban nem lehetséges minden antiimperia- lista és demokratikus erő - beleértve a kormányt is - egységének az elérése nélkül. Az egységes forradalmi folyamat stratégiáját folytatják, s megalkuvás nélküli küzdelmet vívnak az állami és közintézmények hatékony demokratizálása, valamint a munkásosztály és a többi dolgozó jogainak tiszteletben tartása céljából. A jelenlegi világméretű politikai és ideológiai harcban a kommunisták fokozott intenzitással keresik helyüket, és ezek a törekvések konkrét formákban fejeződnek ki. A marxizmus-leninizmus egyre inkább konkretizálódik egy-egy adott helyzetben, s alapul szolgál a kommunisták azokkal a kérdésekkel kapcsolatos alkotó válaszkereséséhez, amelyek elé napjaink más politikai és ideológiai mozgalmai állítják őket. Ez minden antiimperialis- ta erő imperializmus- és háborúellenes akcióegységének a kialakításához szükséges feltételek megteremtése során tanúsított nagyobb rugalmasságban jelenik meg. A forradalmi tanításunk helyességét és a mai konkrét körülmények közötti használhatóságát illető kételyeket hangoztatok egyre inkább veszítenek befolyásukból. A kommunista pártok a békeharc folyamán tekintettel vannak a tőkés és fejlődő országok munkásosztályának szerkezetében bekövetkezett változásokra is. Soraik magas képesítésű dolgozókkal egészülnek ki, s a munkásosztály összlétszáma és forradalmi ereje egyre növekszik. A kommunista pártok ma egyre nagyobb részt vállalnak az újkonzervativizmus elleni politikai küzdelemből. Ez növeli tekintélyüket a széles tömegek körében, s a szakszervezetek és más munkásszervezetek radikalizáló- dásában is tükröződik. Jelenleg a fő cél ezeknek az erőknek a koordinálása: ez a marxista-leninista pártok nézete. A kommunista pártok tudatában vannak a munkásosztály szerkezetében objektív okok miatt bekövetkezett változások okozta nehézségeknek, s kiküszöbölésükkel egyrészt hatást tudnak gyakorolni a társadalmi bázisra, másrészt pedig meg tudnak birkózni az említett gondokkal. A jelenlegi történelmi időszak specifikumát az újszerű gondolkodás jelenti: ez a gondolÚJSZÚ 4 1987. IV. 30. A moszkvai Pravda a Grúz KP KB üléséről (CSTK) - A Grúz KP KB közelmúltban lezajlott ülésén Dzsumber Patiasvili, a párt KB első titkára felszólalásában elégedetlenségének adott hangot az elvégzett munkával kapcsolatban - írja a Pravda szovjet napilap az ülésről szóló terjedelmes jelentésében. A grúz gazdaság több ágazatában nem tárták fel a stagnálás okait és nem dolgoztak ki konkrét terveket ezek megszüntetésére. Számos pártbizottság és alapszervezet passzívan beletörődött a hiányosságokba, minek következtében a gazdasági mutatók nem felelnek meg a lehetőségeknek. Grúzia szociális és gazdasági fejlődése sokéves elmaradásának felszámolásában ennek ellenére történt bizonyos előrelépés. Az önálló elszámolási rendszer bevezetésével számos üzemben javult a munka és pozitív eredményeket értek el a mezőgazdaságban is. A fékező mechanizmus azonban még mindig túlságosan erős, s a meggyökeresedett egyenlősdire és az élősködésre, valamint a fogyasztói szemléletre támaszkodik. Sokan azzal számolnak, hogy a rossz gazdálkodásból eredő hibákat az állam rovására lehet ellensúlyozni. Az átalakításban lévő igazolhatatlan bizonytalanság és az egyes ágazatok elmaradottsága elsősorban a káderek kiválasztásában, elosztásában és nevelésében történt hibákkal magyarázható. A kádermunkában csak lassan sikerül leküzdeni a szubjektivizmust. A Grúz KP KB ülése javasolta ezeknek a hibáknak mielőbbi eltávolítását. A résztvevők felhívták a figyelmet, hogy szociális, erkölcsi és politikai kérdésről van szó. Ezért a szakemberek képzése jobban kell, hogy kövesse a népgazdaság szükségleteit.
