Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1987-04-03 / 78. szám, péntek

ÚJ szú 3 1987. IV. 3. Thatcher: Rendkívül hasznos véleménycserét folytattunk (ČSTK) - Szovjetunióbeli látoga­tásáról hazatérőben Margaret Tha­tcher brit kormányfő a repülőgép fedélzetén nyilatkozott az újságírók­nak. Nyilatkozatában kiemelte láto­gatása jelentőségét és kijelentette: eddig még egyetlen külföldi politi­kussal sem folytatott olyan rendkívül értékes véleménycserét, mint Mihail Gorbacsovval. Egyben rámutatott arra, hogy mély ellentétek vannak Nagy-Britannia és a Szovjetunió hozzáállásában több kérdés első­sorban, a fegyverzetellenőrzés vo­natkozásában. A Szovjetunió jelenlegi fejlődésé­ről azt mondta, véleménye szerint a lakosság támogatja a szovjet ve­zetés politikáját. A szovjet társada­lom a reformok megvalósítása során olyan Szakaszhoz érkezett, melyet sokkal nagyobb nyíltság és alapvető változások jellemeznek a gazdaság­irányítás módszereiben és más te­rületeken egyaránt - mondotta a brit miniszterelnök-asszony. Washingtoni tervek Harminc hónap alatt kilenc „nagy“ űrfegyverkísérlet (ČSTK) - Az Egyesült Államok a kővetkező két és fél éves időszakban kilenc „nagy kísérletet“ hajt végre ürfegyverekkel - közölte a szenátus egyik albizottságában Richard Godwin hadügyminiszter-helyettes. Azt állította, hogy mindezek a kísérletek megfelelnek a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról 1972-ben kötött szovjet-amerikai ABM-szer- ződés ún. „szűk értelmezésének“. James Exon, a bizottság elnöke azonban rámutatott: a Reagan-kor- mányzat zavarossá teszi a hadásza­ti védelmi kezdeményezés és az ABM közti összefüggéseket. A kor­mány ugyanis kijelentette, hogy az ABM-szerződés „tág értelmezése" jogi szempontból helytálló. A Fehér Ház és a Pentagon ezzel a manőve­rezéssel nyilván a talajt készíti elő annak a szerződésnek a felmondá­sára, amelyben az SDI-program megvalósításának akadályát látja. A hadászati védelmi kezdemé­nyezés hívei azt szorgalmazzák, hogy az USA minél előbb kezdje meg az egyes elemek elhelyezését a világűrben. Amint azt James Ab- rahamson tábornok, az SDI igazga­tója a szenátusi albizottságban kije­lentette, a mintegy 3 ezer, műholda­kon elhelyezett rakétaelhárító fegy­vert magában foglaló teljes rendszer 50 milliárd dollárba fog kerülni. A terv bírálói szerint azonban a költ­ségek elérik az 1 billió dollárt. Az amerikai haditengerészet újabb kísérletet hajtott végre egy Toma­hawk típusú manőverező robotrepü­lőgéppel. A rakétát egy felszíni hajóról lőtték ki a kaliforniai partok közelé­ben és az a sivatagban, mintegy 800 kilométerre csapódott be. Günter Mittag bonni tárgyalásai (ČSTK) - Helmut Kohl nyugat­német kancellár Bonnban szerdán fogadta Günter Mittagot, az NSZEP KB Politikai Bizottsága tag­ját, a KB titkárát, az NDK Államtaná­csának elnökhelyettesét. A találko­zón véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi problémákról és áttekintették a két német állam közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Mittag hangsúlyozta, jelenleg kü­lönösen fontos, hogy az NDK és az NSZK egyaránt síkraszálljon az Eu­rópában levő közepes hatótávolsá­gú rakéták felszámolásáért. Emlé­keztetett arra a korábbi berlini javas­latra, hogy kezdődjenek tárgyalások egy közép-európai atommentes övezet létrehozásáról. A magas rangú NDK-beli politikus rövid látogatása alkalmával ugyan­csak szerdán találkozott Franz-Jo- sef Strauss bajor miniszterelnökkel és Otto Wolff von Amerongennal, a Német Ipari és Kereskedelmi Ka­mara elnökével. Az indiai külügyminiszter Varsóban (ČSTK) - Narajan Datt Tivari, az Indiai Köztársaság külügyminisztere tegnap hivatalos látogatásra Len­gyelországba érkezett. A lengyel sajtó kifejezte meggyőződését, hogy a látogatás jelentős szakaszává vá­lik a lengyel-indiai kapcsolatoknak, amelyeket a kölcsönös megértés és a legfontosabb nemzetközi problé­mákban a nézetazonosság jellemzi. Új feladatok a Komszomol előtt M oszkvában április közepén kezdődik a Komszomol XX. kongresszusa. Ennek az eseménynek az előkészítése során a fiatalok élénk, elkötelezett vitát folytatnak az ifjúsági szervezet helyéről és feladatairól az ország mindennapi életében. A Komszomol mélyen a múltba nyúló hagyományai ma új formákat öltenek. A szovjet társadalom fejlődése az ifjúsági szervezet elé is új feladatokat állít - ahogy változik a fiatalok érdeklődése és kedvtelései, ugyanúgy meg kell változniuk a Komszomol munkája formáinak és módsze­reinek is. A kongresszus előtti vitából kitűnik, hogy az ifjúsági szervezet egyelőre még nem mindig képes a munkáját hozzáigazítani az új igényekhez és a fiatal emberek élete gyakran olyan úton halad, amelyről az ifjúsági gyűléseken hozott határozatok nem is tesznek említést. Moszkvában és más szovjet városokban ún. nem formális ifjúsági csoportok létesülnek, amelyek szabad idejükben mindenekelőtt modern zenével foglalkoznak, de gyakorta - bár ösztönösen is - igen nyomatékosan törekednek a műemlékek védelmére, a környezet tisztaságára, igyekeznek terjeszteni az elektronika újdonságait, amatőr képzőművészettel vagy szín­játszással foglalkoznak. Felkarolni és fejleszteni az ifjúság érdeklődését az önmegvalósítás iránt a változó társadalmi feltételek közepette - ez a Kom- szomol-szervezetek egyik fő feladata. A Komszomol vezetősége közvetlenül akar dolgozni a fiatalokkal, nemcsak a tisztségviselők aktívájával. Nem akar a tilalmak útján haladni, hanem előítéletek nélkül igyekszik felmérni a fiatalok érdeklődésének új területeit, bővíteni akarja azokat és érdemben elbírálni, mi az, ami hasznos és mi lehet a nemkívánatos jelenségek esetleges forrása. Már nem kevés tapasztalat áll rendelkezésre. Moszkvában már két éve működik az ún. rocklaboratórium, amely a műkedvelő zenekarok tucatjait tömöríti. Alakulnak a modern zene kedvelőinek további klubjai is, amatőr színjátszó együttesek, valamint a régi építészet megóvóinak klubjai, csopor­tokba szerveződnek a népszerű popegyüttesek fiatal hívei. A gyakorlat azt mutatja, hogy éppen ez az út vezet az olyan kedvtelések pozitív fejlesztésé­hez, melyekre eddig sokan bizalmatlansággal tekintettek. A kongresszus előtti vita súlypontja a formalizmus, a fellengősség és a túlszervezettség, vagyis az olyan jelenségek elleni harcra tolódott át, amelyek miatt a Komszomol-szervezetek munkája sok helyen elszakadt a fiatal emberek valós életétől. A Komszomol ma kulcsfontosságú feladatá­nak tekinti, hogy a fiatalokat önállóságra késztesse. Éppen ez biztosítja ugyanis azoknak a lehetőségeknek a maradéktalan kihasználását, amelye­ket a szovjet ifjúság számára a társadalmi élet valamennyi szférájának átalakítása biztosít. (č) Rakétatalálat ért egy tadzsik települést Afgán ellenforradalmárok akciója Craxi csak a jövő héten jelenik meg a parlamentben (ČSTK) - Tegnap közölte a moszkvai Pravda, hogy afgán ban­diták március 8-án este rakétatáma­dást hajtottak végre Pjandzs tadzsik járási székhely ellen, amely a szov­jet-afgán határ közelében fekszik. A támadás következtében egy sze­mély életét vesztette, további kettő megsebesült. Az egyik sebesült gyermek. Delhi aggodalmak (ČSTK) - India ismét aggodalmát fe­jezte ki az Egyesült Államoknál azzal kapcsolatban, hogy az USA korszerű íegyvereket szállít Pakisztánnak. Delhi­ben Pratat Szingh honvédelmi miniszter a parlament ülésén közölte, India mindent megtesz országa védelmi képességének biztosításáért. Az ülésen egyébként éles bírálatok érték az Egyesült Államokat amiatt, hogy a pakisztáni atomfegyver létezéséről szó­ló hírek ellenére az USA a legkorszerűbb íegyvereket szállítja Iszlamabadnak. A lap szerint a terrortámadást a banditák egy 250-fős különleges csoportja hajtotta végre, amelyet Gulbuddin Hekmatjarnak, a Hezbe Iszlami nevű szervezet vezetőjének utasítására hoztak létre. Az ellen for­radalmárok Pjandzs városát a szov­jet határtól kb. 7 km-re levő területről lőtték. A terrorista akciót nyomban ellentámadás követte, amelyben az afgán hadsereg egységei, az Afga­nisztánban állomásozó szovjet kon­tingens és helyi afgán lakosok vettek részt. A terület polgári lakosságának evakuálása után körülvették a ban­diták támaszpontjait, majd megsem­misítették azokat. A banditák támadását a Pravda úgy értékeli, mint a nemzetközi ter­rorizmus akcióját, amelynek nyíltan politikai jellege volt. A lap az esettel összefüggésben idézi Fred Ikle amerikai hadügyminiszter-helyettes „látnoki“ nyilatkozatát, melyet a kö­zelmúltban adott a Washington Post című napilapnak, Kijelentette, hogy a banditák „megsérthetik a Szovjet­unió sebezhető déli határát“. A tegnapi afgán lapok első olda­laikon számoltak be arról, hogy or­szágszerte több nagygyűlés volt, melyek résztvevői a durva erőszak példátlan megnyilvánulásaként ítél­ték el a legutóbbi pakisztáni provo­kációt. Mint ismeretes, pakisztáni vadászgépek lelőttek egy afgán sze­mélyszállító repülőgépet, melynek fedélzetén a legénységen kívül 40 utas volt. (ČSTK) - Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök szerdán elutasította Bettino Craxi kormá­nyának március 3-án benyújtott le­mondását és felszólította a minisz­terelnököt: az ügy megvitatása cél­jából jelenjen meg a parlamentben. A képviselőház és a szenátus most megvitatja, hogy a Craxi-kabi- net lemondásához vezető okok olyan komolyak-e, hogy kizárják más megoldás lehetőségét. Ellenke­ző esetben a parlament mindkét há­zában bizalmi szavazást tartanak. Ha a parlament bizalmat szavaz a Craxi-kormánynak, az a jelenle­gi kormányválság megoldását és az eddigi ötpárti koalíció folytatá­sát jelentené. Bettino Craxi tegnap közölte, csak a jövő héten jelenik meg a parlamentben, miután vé­get ér az Olasz Szocialista Párt Riminiben folyó kongresszusa. Az Olasz Köztársaság történeté­ben összesen hatszor fordult elő, hogy az államfő a parlamenthez utalta vissza a kormányválság meg­oldásának kérdését. Négy esetben a leköszönni készülő kabinet ismét bizalmat kapott. Legutóbb szintén a Craxi-kormány volt az, amely 1985 őszén ilyen módon maradt hivatal­ban az Achille Lauro luxusgőzös elrablását követően kirobbant kor­mányválság után. Heves diktatúraellenes tüntetések Santiagóban (ČSTK) - A chilei főváros szé­kesegyháza közelében II. János Pál pápa látogatása alkalmával szerdán újabb hatalmas diktatúraellenes tün­tetést rendeztek. A rendőrség gumi­botokkal és könnygázgránátokkal zavarta szét a tömeget. Geraszimov sajtóértekezlete időszerű kérdésekről (ČSTK) - A Szovjetunió pozitívan értékeli Margaret Thatcher brit miniszterelnök hivatalos látogatásának eredményeit. A brit kormányfő útja lehetővé tette a nyílt véleménycserét és új szintre emelte a szovjet-brit kapcsolatokat. Ezt jelentette ki tegnapi moszkvai sajtóértekezletén Gennagyij Geraszimov, a Szovjetunió külügy­minisztériuma tájékoztatási osztályának vezetője. A látogatás azonban egyúttal megmu­tatta, hogy a brit vezetés kitart a régi gondolkodásmód mellett; e szerint a fegy­verek hasznosak és az atomfegyverek nagymértékben előnyösek. Ez a koncep­ció ellenkezik a Szovjetunió álláspontjá­val, de másokéval is, hangsúlyozta. Az atomfegyverekkel szembeni fenn­tartásait kifejezte Reagan elnök is, aki az atomarzenálokat olyan rossznak nevezte, amitől meg kell szabadítani a világot, emlékeztetett rá Gennagyij Geraszimov A Kremlben adott vacsorán Margaret Thatcher kijelentette, hogy a világ atom­fegyverek nélkül egyre kevésbé lesz sta­bil. Ugyanakkor azonban támogatta az ún. stratégiai védelmi kezdeményezést, amelynek Ronald Reagan szavai szerint kulcsfontosságú szerepet kell betöltenie az atomfegyvermentes világhoz vezető úton. Reagan elftök céljának hirdeti meg az atommentes világot, amely Margaret Thatcher szerint veszélyes. A brit mi­niszterelnök állásfoglalása tehát nél­külözi a logikát, állapította meg Genna­gyij Geraszimov. Az a tény, hogy Londonban fennma­rad a régi gondolkodásmód, megnehe­zíti a kelet-nyugati párbeszédet, vala­mint a nemzetközi biztonság problé­máinak konstruktív megítélését is. En­nek ellenére azonban a szovjet-brit meg­beszéléseken közös elemeket találtak, igy a közepes hatótávolságú rakéták problémáját, a vegyi fegyverek felszámo­lását, a helsinki folyamathoz való viszo­nyulást és egyes regionális konfliktusok megközelítését illetően. Nagy-Britannia azonban nagyobb szerepet játszhatna a háború és a béke kulcsproblémáinak megoldása során, jelentette ki Genna­gyij Geraszimov. Bejelentette, hogy a Szovjetunió Leg-' felsőbb Tanácsának Elnöksége tegnap politikai menedéket adott W. Roberts- nek, az Egyesült Államok polgárának, aki az amerikai hadsereg NSZK-ban levő egységeiben szolgált és menyasszonyá­nak, P. Neumann nyugatnémet állampol­gárnak. Mindketten indokolt aggodalmuk­nak adtak kifejezést, hogy a Nyugaton ül­döztetés áldozataivá válhatnak haladó nézeteik miatt Gennagyij Geraszimov cáfolta Izrael egyesült államokbeli nagykövetének azt a kijelentését, hogy a Szovjetunió és Izrael részéről küldöttségek kölcsönös lá­togatására kerül sor. Rámutatott, hogy csupán szovjet konzuláris dolgozók egy csoportjának izraeli útjáról van szó, akik ott szovjet állampolgárok izraeli tartózko­dásával kapcsolatos problémákkal foglal­koznak majd és megtárgyalják a szovjet vagyon státusát. Geraszimov emlékeztetett arra, hogy Helsinkiben tavaly sor került a két ország képviselőinek találkozójára, amelyen az izraeli fél tárgyalásokat kért a ,,kölcsönös­ség“ alapján és a legkülönbözőbb feltéte­leket támasztotta. A helsinki tárgyalások után további érintkezésekre került sor, amelyeken a Szovjetunió nem változtatta meg álláspontját. A Szovjetunió nem szándékszik konzuláris dolgozóinak iz­raeli útját egybekapcsolni egy izraeli kül­döttség szovjetunióbeli útjával. Nyilván­való, hogy egyesek e másodrendű kérdé­seket arra akarják kihasználni, hogy két­ségbevonják a Szovjetunió közel-keleti politikáját. A Szovjetunió álláspontja a Kö­zel-Kelet problémáiról és Izraelhez fűző­dő viszonyáról ismert és azon semmi sem változik. Gennagyij Geraszimov rámutatott, hogy a Szovjetunióba látogatott zsidó nemzetiségű amerikai kereskedők egy csoportja, amelynek tagja volt Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus el­nöke. A szovjet fél meghallgatta a küldött­ség tagjainak a zsidó nemzetiségű szov­jet állampolgárokat érintő kérelmét. A Szovjetunió a humanitárius kérdéseket az érvényes törvényekkel összhangban oldja meg, állapította meg Gennagyij Ge­raszimov. Az állampolgárok kivándorlási kérelmét kedvezően oldják meg, ha nem veszélyeztetik az állam biztonságát. A szovjet képviselő kommentálta Paul Nitze szerdai nyilatkozatát arról, hogy a Szovjetunió a SALT-I tárgyalásokon állítólag nem értett egyet a kozmikus védelmi fegyverek fejlesztésének és ki­próbálásának tilalmával. Ez a nyilatkozat elferdíti a szovjet álláspont lényegét. A „kémmánia“ megnyilvánulásának minösitette az USA külügyminisztériumá­nak azt a döntését, hogy visszahívják Moszkvából a tengerészgyalogság 28 tagját, akik az amerikai nagykövetség védelmét biztosítják. Visszahívásuk oka az volt, hogy „nem jelentették be szovjet nőkhöz fűződő kapcsolataikat“. Ha az amerikai katonák Moszkvában szovjet „kémnők“ részéről veszélynek vannak ki­téve, akkor az amerikai logika szerint a Szovjetunióból vissza kellene hívni az összes amerikai diplomatát is, jegyezte meg Gennagyij Geraszimov. Pinochet tábornok a pápa védel­me ürügyén 7500 fővel erősítette meg a santiagói biztonsági alakulato­kat. A rendőrök és a katonák valójá­ban azonban a tüntetések elnyomá­sában vesznek részt. Santiago lakosai a katolikus egy­házfő szerdai megérkezésekor „Le a diktatúrával!“, „Szabadságot, kenyeret és igazságosságot Chi­lének!“, „Pápa, vidd el Pinochetet Chiléből!“, kiáltásokkal fogadták. Hírügynökségek Santiagóból kel­tezett jelentéseikben beszámolnak arról, hogy Chilében nagy visszhan­got váltott ki a pápának az a nyilat­kozata, miszerint az országban dik­tátorrezsim uralkodik, melynek előbb vagy utóbb meg kell buknia. A pápa ezt úton Dél-Amerikába a re­pülőgépen nyilatkozta az újságírók­nak. II. János Pál tegnap tartotta meg első hivatalos megbeszélését Pinochet elnökkel. A Manuel Rodriguez Hazafias Front chilei ellenzéki szervezet egyik képviselője a mexikói fővárosban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a chilei rezsim titkos tervet dolgozott ki az ellenállási mozgalom felszámolására és a diktátorrend­szer fenntartására. A front megsze­rezte a terv másolatát. A dokumen­tum a tiltakozó mozgalom további aktivizálódása esetére határozza meg a teendőket. Többek között azzal számol, hogy a fegyveres tes­tületeket először megfélemlítésre, majd fegyveres megtorlásokra vetik be. A terv beismeri, hogy a tiltakozó mozgalom egyre növekszik. Az átalakítás az igazságszolgáltatást is érinti (ČSTK) - Borisz Kravcov, a Szovjetunió igazságügy-miniszte­re a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, az utóbbi időben javult a Szovjetunió­ban a bűnügyek kivizsgálásának és a polgári perek megoldásának minő­sége. A bíróságok aktívabb szerepet játszanak a jogellenes cselekedetek megelőzésében, megszilárdult kap­csolatuk a közvéleménnyel. Nem lehet azonban szemet huny­ni a szocialista törvényesség meg­sértéseinek esetei felett, főleg, ha az állampolgárok törvénytelen elítélé­séről van szó egyes bíróságok ha­nyagságának következményeként a miniszter rámutatott, hogy az idei választási kampány részét kell, hogy képeze az igazságszolgáltató szer­vek munkájának átépítése, a bírósá­gok tevékenysége hiányosságainak felszámolása, a káderekkel szem­beni igényesség növelése. Izraeli fegyverek Pretoriának (ČSTK) - Izrael fegyvereket szál­lít a dél-afrikai fajüldöző rezsimnek, s ezen felül Pretoriába küldi instruk­torait és katonai tanácsadóit. Ezt ismerte be a Haarec című izraeli lap. Az izraeli személyiségek hosszú időn át megkísérelték titkolni a Dél­afrikai Köztársasággal folytatott együttmüködés bővülését. Ez az együttműködés azonban már olyan méreteket öltött, hogy nem lehet tovább leplezni. Izrael a pretoriai rezsimnek hadihajókat, repülőgépeket, tüzérségi és rakéta- technikát szállít. A két állam között katonai területen eszközölt kereske­delmi ügyletek méretét 200-300 mil­lió dollárra becsülik.

Next

/
Thumbnails
Contents