Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1987-04-17 / 90. szám, péntek

Alkotó légkörben Jegyzetek a Csemadok XIV. országos közgyűléséről V asárnap kora délután két idős ember ballagott előttem a bratislavai Szakszervezetek Házá­nak kijárata felé. Legfrissebb élmé­nyükről, a Csemadok néhány perce véget ért országos közgyűléséről beszélgettek. Az egyikük megje­gyezte:- Én idáig csaknem mindegyik közgyűlésen ott voltam, s azt hi­szem, ez a mostani volt a legjobb. Véleményével egészen biztosan nincs egyedül: nagyon sokan érez­tük úgy, hogy hasznosan töltöttük el ezt a hétvégét, a tanácskozás órái termékeny időnek bizonyultak, mert a jelenlévő tisztségviselők és a kül­döttek felelősségteljesen, sokoldalú­an és reálisan értékelték a Csema­dok kulturális-népművelő munkáját, s ezzel együtt nemzetisegi kultúránk jelenlegi helyzetét. A kellő alaphangot elsősorban a Csemadok KB beszámolója adta meg, amelyet Sidó Zoltán terjesztett elő. Ez a dokumentum tárgyilagosan - az eredményeket méltatva, a gon­dokról, a gyenge pontokról sem megfeledkezve - elemezte a kultu­rális szövetség fél évtizedes tevé­kenységét. A jelenlévők árnyalt és reális képet kaptak arról, hogy ez a nemzetiségi kulturális szövetség mit tett és mit tesz pártunk kulturális politikájának megvalósítása, nagy­szabású ember, és társadalomfor­máló céljaink mielőbbi elérése érde­kében. Nem keveset, sót nagyon sokat, mondhatjuk el a beszámoló­val együtt. Az elmúlt fél évtized szá­mos vonatkozásban a kulturális szö­vetség eddigi történetének egyik legsikeresebb időszaka volt. Megszilárdult a szervezeti élet, jelentős mértékben megnőtt a tag­ság létszáma, több járásban új helyi szervezetek is alakultak. A közmű­velődési munka korszerűbb lett, job­ban igazodott a társadalmi és az egyéni igényekhez, s az amatőr mű­vészeti mozgalomban is figyelemre méltó eredmények születtek. S ami talán a legfontosabb eredmény: a tények és az elért sikerek sok tamáskodót meggyőztek arról, hogy előbbre lépni csak más tömegszer­vezetekkel és kulturális intézmé­nyekkel együttműködve lehet. A ma- gábazárkózás, az elszigeteltség egyértelműen zsákutcába vezet. A beszámoló és számos vitafelszó­laló sok pozitív példával igazolta az együttműködés hasznosságát. Amatőr együtteseink számára meg­tiszteltetést és tapasztalatszerzést jelent, hogy résztvevői lehetnek a szlovák fesztiváloknak is, méghoz­zá kerületi és országos szinten egy­aránt. A nemzetiségi fesztiválokon vendégszereplő szlovák, cseh, vagy ukrán csoportok nemcsak színesítik és színvonalasabbá teszik a műsort, hanem hozzájárulnak a tágabb kö­zösséghez való tartozás tudatának elmélyítéséhez. Kassán (Košice) évek óta nagy sikere van a magyar és ukrán amatőr együttesek közös estjének, a járási dal- és táncünne­pélyeken immár hagyományosan fellépnek szlovák együttesek is. A Galántai (Galanta) járásba a Cse­madok által szervezett író-olvasó találkozókra olyan szlovák toliforga­tókat is meghívnak, akik műfordítá­saikkal és más módon is hozzájárul­nak a szlovákiai magyar irodalom népszerűsítéséhez, egymás kultúrá­jának alaposabb megismeréséhez. Ez a mind inkább kibontakozó együttműködés nem a nemzetiségi közömbösség jele, hanem éppen el­lenkezőleg: a csehszlovák szocialis­ta kultúra, s ezzel együtt a szlovákiai magyar kultúra fejlődését szolgálja, nemzeteink és nemzetiségeink egy­ségét erősíti. Nagy tapsot kapott az a felszólaló, aki arról beszélt, hogy a folklór, a népművészet mennyire egy tőről fakad, s milyen sokfélekép­pen .gazdagítja egymást. Ezért is feladatunk a népművészet szellemi és tárgyi emlékeinek céltudatosabb és tudományos igényű gyűjtése, s az összegyűjtött értékek megőrzé­se - méghozzá a mai kor színvona­lának megfelelően - és közkinccsé tétele. A küldöttek nagy tapssal kö­szöntötték Kugler Jánost, elismerő­en nyugtázták Fábry István és Pintér Ferenc - ők ugyancsak alapító ta­gok - vitafelszólalását. S ok szó esett a kultúra és az anyagi fedezet kapcsolatá­ról. örvendetes, hogy itt sem csupán panaszokat hallottunk, hanem köve­tésre méltó példákat is. A pelsöci (Plešivec) Vörös Csillag Efsz, a bo- dollöi (Budulov) szövetkezet, a so­morjai (Šamorín) Kék Duna Efsz, továbbá a nagymegyeri (Čalovo) és a dióspatonyi (Orechová Potôň) szövetkezet, vagy a dunaszerdahe­lyi (Dunajská Streda) Agrostav nem­zeti vállalat erkölcsi téren és anyagi­lag is támogatja az amatőr együtte­seket, s ezáltal a helyi kultúra fejlő­dését. Jó lenne, ha példájukat más­hol is követnék. Azt azért nem árt tudatosítani, hogy az említett helye­ken élenjáró amatőr együttesek te­vékenykednek, tehát a csoportok rendszeres és színvonalas munká­val igazolták: megérdemlik a - to­vábbi fejlődésük szempontjából szinte nélkülözhetetlen - támoga­tást. Természetesen a két nap során gondokról és különböző nehézsé­gekről is hallottunk bőven. Többen mutattak rá arra, hogy a Népműve­lési Intézetben eszközölt átszerve­zések a mai napig nem hozták meg a várt eredményt: a nemzetiségi együttesek módszertani segítsége, a művészeti vezetők továbbképzése bizony távolról sem mondható még megfelelőnek sem. Néhányan kifo­gásolták, hogy a felnőtt színjátszók, de főleg a gyermekegyüttesek szá­mára kevés magyar színmüvet ad­nak ki. Ez tény, viszont e téren is igaz, hogy aki keres, az talál, még jó színmüvet is. Napjainkban - a nagy- - megyeri Poloska Színház és szá­mos szlovák együttes jó müsorvá- lasztása igazolja - már nem csupán az Irodalmi Ügynökség (LITA) által kiadott darabok közül lehet választa­ni. Vagyis panaszkodás helyett ol­vasni kellene - megfelelő színmüve­ket keresni. Ez a megállapítás ter­mészetesen nem jelenti a kétségkí­A mutató- és a középső uj- r \ ja között tartva emelje aj­kához a cigarettát, azután... Nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna hasonló hasz­nálati utasítást. Persze, nincs is rá szükség. Hiszen rászokni a dohányzásra - szinte magától Az öngyújtó megy. De lemondani a káros szenvedélyről... - vajon hány és hány írás született már erről a té­máról, hányszor mutatott rá az orvostudomány a dohányzás kedvezőtlen élettani hatására, s mi minden, speciális akupunk­túra, csodarágógumi született az ember védelmében, hányán nyi­latkoznak, hogy mennyivel keve­sebb egészségügyi gonddal kell szembenézniük, mióta eldobták azt a fránya cigarettát. És mégis... Olvassák csak az alábbi történetet: A villamosban fiatal édesapa utazik úgy hatéves csemetéjé­vel. Aki - mint minden gyerek, fáradhatatlanul kérdez. Sokat és mindenfélét. Az apa nagy tü­relemmel válaszolgat, az utasok elismerően bólogatnak. Úgy két- három megállóval később ki­szállnak. A villamos a felszállókra várva vesztegel még vagy egy percet. A járdára érve az édes­apa szájába dug egy cigarettát, majd a fiához hajol, s a kezébe nyomja az öngyújtót. Ez az a pillanat, amikora villa­mos balra fordul, és már nem láthatom őket. így már csak ta­lálgathatom a történteket. Vala­hogy így lehetett: - Adj egy kis tüzet, fiam, apádnak! Hogy sike- rült-e már az első (?) próbálko­zásra a gyereknek tüzet csihol­nia, nem tudom. Ha igen, bizo­nyára dicséret járt érte: - Ez már igen, nahát, hogy milyen ügyes ez a gyerek! S ha nem? - No sebaj, majd beletanulsz! Hiszen gyakorlat teszi a mestert! Vagy mégsem? Vajon hány lépés innét az első, a második, a harmadik... cigaretta? Azért én mégis optimista va­gyok. TARICS ADRIENN vül gyengén dolgozó Irodalmi Ügy­nökség mentségét. A közművelődés kapcsán több­ször hallhattunk az iskolák körzete­sítésének árnyoldalairól, s arról is, hogy falvainkban, s kisvárosainkban még inkább, már nem csupán a pe­dagógus jelenti az értelmiséget: él­nek ott más egyetemi diplomások, orvosok, jogászok, műszakiak is. Őket is meg kell nyerni a népművelő munkának. A Csemadok életében, a klubtevékenységben is már ko­pogtat a számítógép, a mikroelekt­ronika. Javasolták, hogy a klubok­ban szervezzék meg a számítás- technika oktatásának alapjait. A Csemadok szepsi (Moldava nad Bodvou) helyi szervezetében már meg is oldották a tagság számítógé­pes nyilvántartását, lehetőség van tehát központi szinten is az ügyinté­zés és más munka korszerűsítésé­re. Mindenképpen fel kell karolni ezeket a javaslatokat is. A beszámoló és valamennyi vitafelszólaló tudatosította: a Csemadok kulturális szervezet és az is marad. Az elért eredmények egyértelműen pártunk lenini nemze­tiségi politikájának céltudatosságát igazolják. Éppen e politika követke­zetes megvalósítása érdekében szóltak nemzetiségi kulturális éle­tünk néhány olyan gondjáról is, amelyeknek a megoldása a párt- és állami szervek feladata. Ilyen vonat­kozásban bírálták többen a Cseh­szlovák Televízió magyar adásának jelenlegi műsorszerkezetét, a könyvellátásban mutatkozó fogya­tékosságokat, s szóltak a nemzeti­ségileg vegyesen lakott területeken való kétnyelvű feliratok szükséges­ségéről, a szlovák-magyar nagy­szótár hiányáról és más kérdések­ről. A résztvevők jóleső érzéssel hallgatták a közgyűlésen részt vevő párt- és állami küldöttség vezetőjé­nek, Július Hanus elvtársnak, az SZSZK kormányelnök-helyettesé- nek magvas gondolatokat tartalma­zó beszédét, amelyben többek kö­zött hangsúlyozta, hogy „a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaságban élő magyar nemzetiség kulturális és társadalmi életének további fejlesz­tését célzó konstruktív erőfeszítése­ik a párt- és az állami szervek teljes megértésére és támogatására ta­lálnak. “ U ' gy vélem, a közgyűlés légkö­réhez a kellemes környezet is hozzájárult. A küldöttek körében nagy sikert aratott a video-újság, örültünk a zökkenőmentes szerve­zésnek. A küldöttek tartalmas prog­ramot, erkölcsi erőt, biztatást és öt­leteket kaptak a további munkához. Van tehát mire támaszkodni, miből meríteni a következő évek során. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének tagsága - miként Sidó Zoltán kiemelte - ,,ha­zánk többi dolgozójával munkálko­dik azonos célért, egyazon elhatáro­zással a CSKP XVII., valamint az SZLKP legutóbbi kongresszusa ha­tározatainak valóra váltásáért." A Csemadok immár több mint kilencvenezres tagsága a költővel együtt mondhatja: ez a mi munkánk, és nem is kevés. SZILVÁSSY JÓZSEF Nem mindennapi élmény Nemzeti művészek tárlata Szlovákia nemzeti művészei im­már hagyományosan közös kiállí­tással köszöntik a Szlovákiai Képző­művészek Szövetségének kong­resszusát. A szövetség közelmúlt­ban tartott ötödik kongresszusának tiszteletére a bratislavai Doszto­jevszkij sori kiállítóteremben meg­nyitott tárlaton az érdeklődők tizen­nyolc művész több mint száz müvét tekinthetik meg május 3-ig. Az idei szemle látogatójának fel­tűnik, hogy egyes művészek, rend­hagyó módon, nem az elmúlt öt év terméséből mutatnak be alkotáso­kat, hanem korábbi időszakokból. Vincent Hlož- nik Goethe Faust­jának, Dante Pok­lának és Isteni színjátékának il­lusztrálása után düreri feladatra vállalkozott. Meg­ihlették a rene­szánsz művész apokaliptikus láto­másai, és elké­szítette az Új apo­kalipszis című cik­lusát, amelyben 20. századi szem­mel szemléli az emberi életet, a létet meghatá­rozó szenvedése­ket, szörnyűsége­ket. Orest Dubay társadalmi témá­kat feldolgozó ismerős ciklusaival van jelen. Linómetszetein sűrű line­áris vonalakkal teremti meg a fekete és a fehér felületek kontrasztját, ezek az elkötelezett témák esetében szigorúan mértaniak, míg a költői tartalmak megformálásakor gyengé- dek, hullámosak. Albín Brunovský legújabb müvének elsősorban a leg­fiatalabbak örülhetnek; Pavol Dob­šinský Szlovák népmesék című könyvét illusztrálta az elmúlt eszten­dőben. A festő Ján Želibský legújabb ké­peivel üdvözölte a képzőművészek kongresszusát. Köznapi témák fog­lalkoztatják (A látogató. Gratuláció, az Ablaknál - 1987), amelyeknek belső érzelmi vetületeit hangsúlyoz­za gazdag színekkel. Minden szín- árnyalatának, vonalának, kontúrjá­nak jelentősége van, meglepő har­móniát és váratlan ellentéteket ér el velük. A további kiállítók a természet piktorai. Július Nemčický képei lát­tán meggyőződhetünk, mennyire következetesen alkalmazza a mü­vén a közel két évtizede kifejlesztett akvarell-keményítós technikát. Jo­zef Fabinita Szepesség tájai ihlették meg, az 1972-74 között készült mű­vein a természet bizarr gazdagsága, a föld és a sziklák titokzatossága elevenedik meg. Jozef Kollár olaj- festményei a környező világ évsza­konkénti metamorfózisait ábrázol­ják. Műveinek érdekes mozzanata, hogy meleg színei egyre szenvedé­lyesebbek az idő múlásával. Jozef Šturdík az egyik legnépszerűbb szlovák festőművész. Ö is a termé­szetből meríti örök témáit, de kortár­saitól megkülönbözteti őt sajátos formanyelve, technikája. Tökélete­sen kihasználja a tempera, a tus és az akvareli kínálta lehetőségeket, valamint az ecsetkezelés különböző módjait. Mindig egy „általános ter­mészetet“ fest, sohasem határozza meg a földrajzi helyet. Šturdíkkal ellentétben, Mária Medvecká, vala­mint Csók István tanítványa, Cse- miczky László egy szűkebb pátria festői. Medveckát Árva tájai és népe vonzza, míg Csemiczky 50-es évek­ben készült képein kizárólag liptói életképeket láthatunk. Ladislav Vychodil személyében a szlovákiai szcenográfia kimagasló személyiségét tiszteljük. A tárlaton az utóbbi időben született legsikere­sebb színpadtervei szerepelnek, amelyeket több tucat tanulmányban rajzolt meg; viszontláthatjuk Janá­ček két darabja (Kát'a Kaoanová, Makropulosz-ügy) színpadterveinek makettjét is. A nem hagyományos Népszerű dallamok (A Kučera együttes új lemeze) Az ötvenes évek világhírű angol kerin- göje, a ,,Vaya con Diós" (magyar címe: ,.Menj isten hírével, kedves...) címadó dalként szerepel a Kučera együttes má­sodik nagylemezén, amely a Supraphon gondozásában látott napvilágot. A több­ször átszervezett együttes három évvel ezelőtt adta ki első nagylemezét ..Nani Tahiti" címmel. A dalok ezen a lemezen is bizonyos mértékben egzotikusnak tekint­hetők. Az első lemezen az indonéz és polinéz szigetvilág és Mexikó dalai voltak túlsúlyban, az új lemezen a számok több­sége brazil, argentin, mexicói és kubai népdal. Ezen a lemezen egyébként két müdalt is hallhatunk, a cimadó „Vaya con Diós“ című Larry Russel-lnez James- Buddy Pepper-szerzeményt, valamint Sebastian de Yradier világszerte ismert „La Paloma" című számát. A második lemez - érdekességként - abban is kü­lönbözik az elsőtől, hogy Václav Kučera játékát nemcsak hawaii gitáron, hanem trombitán is élvezhetjük. A lemez több számának interpretációját éppen Václav Kučera trombitaszólója teszi emlékeze­tessé A lemezen felcsendülő dalok egy része Vladislav Procházka és Leopold Klár hangszerelésében hallható, a többi hang­szerelés az együttes közös munkája. Marta Kučerová, Bohumil Zeman, Josef Landa, Tomáš Procházka, František Priedrich énekli a számokat. Három brazil (köztük a híres „O cangaceiro“), négy mexikói és kubai népdal csendül fel a le­mezen. Csupa ritmus, szebbnél-szebb közép- és dél-amerikai dallamok, különleges hangszerek érdekes hangzása, Václav Kučera virtuóz trombitaszólói - röviden így jellemezhető ez a nagylemez, amely bizonyára nagy érdeklődésre tart számot a lemezkülönlegességek kedvelőinek tá­borában. SÁGI TÓTH TIBOR Látogatók a tárlaton, Ján Kulich alkotása előtt. (ČSTK - felvétel) művészeti ágak képviselői közé tartozik Elena Holéczyová, aki a népművészetből merítő csipkemű- vészetével vívott ki magának elis­merést. Ritkaság számba menő élményt nyújt a szobrászok kiállítása; elvétve adódik alkalom, hogy egy kiállítóte­remben láthassuk a szlovákiai kép­zőművészek meghatározó szemé­lyiségeinek alkotásait. Ignác Bizma- yer kerámiából készült szoborkom­pozíciójával (Liptói lány - 1983) van jelen, továbbra is a szlovák folklór hagyományaiból merítve. Ladislav Snopek ugyanakkor mellőzi a rész­letezést, egy-egy jellegzetes vonást, mozdulatot emel ki, ezt formálja meg aztán részletesen (Lány - 1981, A sebész - 1982). Kevésbé ismert szobrokat állítottak ki Jozef Kostka életművéből. A 60-as évek az útke­resést jelentették a művész számá­ra, amikor a klasszikus és archaikus formák mezsgyéjén vélte meglelni új, egyéni formanyelvét. A Virág II. című müvében mellőzte a szobrá­szatban hagyományos három di­menziós ábrázolásmódot, helyette az egynézőpontú kompozíciót he­lyezte előnybe. Ján Kulich is régebbi alkotásaival szerepel a seregszem­lén. A bratislavai Képzőművészeti Főiskola rektorait megörökítő ciklu­sa felidézi azok emlékét is, akik már nicsenek az élők között (Ján Mud- roch, Rudolf Pribiš - 1979). Portré­szobrai arról is tanúskodnak, hogy Kulich azok közé a kevesek közé tartozik, akik tudatosan helyezik a hangsúlyt a portrékészítésre. Ru­dolf Pribišnek több kisplasztikája szerepel a tárlaton, amelyek képet adnak alkotói sokrétűségéről, felvil­lantják gazdag életművét. Itt látható a Májusi éjszaka (1973) című relief­je, amely a piešťanyi Grand Szálló dísae és egyben munkásságának egyik jellegzetes darabja is. Pribiš, Kulich és Snopek nevét ismételve, nem tagadhatjuk elégedetlenségün­ket, hogy nem adtak helyet az érem- és plakettmüvészet legkiválóbb ha­zai mestereinek bemutatkozásra. Tibor Bártfay Tháliáját (1986) szem­lélve kifogásolhatjuk a mű elhelyezé­sét, ugyanis a fehér falon „elveszik“ a fehér epoxidból készült allegorikus kompozíció. Egyébként a válogatás jól jellemzi Bártfay utóbbi alkotói év­tizedét, amelyben expresszív, dina­mikus (Pegazus - 1987) és klasszi­cista jellegű szobrokat is készített. Ugyanígy készített figurális (A fasiz­mus) - 1978) és nonfiguratív (Fúga Albín Brunovský grafikájáért - 1982) kompozíciókat; és más-más anya­gokat használ műveinek megformá­lásához. Az egy teremben megrendezett közös kiállítás nem készülhetett a teljesség igényével. Töredékes mozaikképet kapunk egy-egy mű­vész életművéből, ennek ellenére nem mindennapi élményben van ré­sze a látogatónak. HUSHEGYI GÁBOR ÚJ SZÚ 6 1987. IV. 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents