Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-13 / 60. szám, péntek

A svidníki Dukla Múzeum munkájáról A dokumentumok emlékeztetnek Amikor az ember olyan helyre tér vissza, ahol negyed évszázaddal korábban járt, akaratlanul is nehe­zen megmagyarázható nyugtalan­ság keríti hatalmába, valamiféle bi­zonytalanság, izgatottság. Hasonló érzéseim voltak nekem is, amikor nemrégiben Kassáról (Košice) Svid­ník felé utaztam a zsúfolt buszban, amely csigalassúsággal vánszorgott a szerpentineken. Ám alighogy a Duklai Múzeum méltóságteljes épülete előtt találtam magam, elhes­segettem a huszonöt évvel ezelőtti emlékeimet, és a mai valóságot igyekeztem érzékelni. Svidník - Csehszlovákia legkisebb járásá­ban fekszik, s a lakosság számának tekintetében a legkisebb járási szék­hely - modern arculatú város, ezt tapasztalja az ember lépten-nyo- mon. Mi azonban már a múzeumban vagyunk. Az intézmény 27 alklama- zottja kiállítási tárgyak, diorámák se­gítségével, valamint alapos, szaka­vatott magyarázattal igyekszik meg­világítani a látogatóknak népünk hő­siességét, a szovjet katonák részvé­telét a Csehszlovákia felszabadítá­sáért vívott harcokban, s önfeláldo­zását. Ezzel nem kis mértékben já­rulnak hozzá a lakosság, különösen az ifjúság internacionalista és szo­cialista hazafiságra való nevelé­séhez. A Duklai Múzeum dolgozói a svid­Villanymozdony a Szovjetunió számára (új formatervezése a plzeňi Skodával folytatott együttműködés eredménye), új T 615-ös személy- gépkocsi a koprivnicei Tatra meg­rendelésére ... és számos más gép új formatervezése kerül ki a Prágai Iparművészeti Főiskola Gottwaldovi Gép- és Szerszámalakítási Tanszé­ke tanárainak és diákjainak keze alól. Gottwaldovban más szocialista országok - Bulgária, az NDK, a Szovjetunió és Vietnam - valamint Finnország fiatal szakemberei is el­sajátíthatják a formatervezési tudni­valókat. A vietnami végzősök példá­ul rizsbetakarító szerszámokat for- materveztek. Hazánk ipari formatervezésének atyja Zdenék Kővár nemzeti mü­níki járási pártbizottság segítségével gyorsan reagáltak a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusai­nak, valamint a kerületi és járási pártkonferenciáknak a dokumentu­maira: mindennapi munkájukban ve­zérfonalul szolgálnak. Meg kell mon­dani, hogy azok a feladatok, ame­lyeket működésük valamennyi terü­letén célul tűztek ki, figyelemremél­tóak, s erejük és képességeik maxi­mális összpontosítását követelik meg. Továbbra is gyűjteni kell és tudományosan feldolgozni a kárpát- duklai hadművelet és a nemzeti fel­szabadító harcok kelet-szlovákiai dokumentumait Ám ez valóban nem lesz egyszerű, mégpedig a követke­ző oknál fogva: a múzeum több mint húsz éve folytatja tevékenységét, tehát a dokumentumok nagy több­ségét már összegyűjtötte és feldol­gozta, s az eddig ismeretlen tartalé­kokat illetően az idő nyilván megtet­te a magáét. A múzeumnak azon­ban továbbra is a haladó duklai hagyományok megismertetése a fel­adata, az eszmei-politikai és kultu­rális-nevelő célok megvalósítása, s különösen az ifjúság körében nép­szerűsíteni a csehszlovák néphad­sereget, a szovjet hadsereget, a Varsói Szerződést - a világbéke védelmezőjét. Úgy látszik, a kulturális-nevelő munka terén legnagyobbak a lehe­vész. Ö hozta létre a tanszéket. Több száz formatervező nevelésébe kapcsolódott be, s nevéhez fűződik a gép- és szerszámalakítási szak megalapítása a közép- és főiskolai oktatásban. Szobrai ugyancsak is­mertek. A tanszék több mint 80 csehszlo­vák vállalattal tart fenn kapcsolatot, s egykori diákjai révén számos kül­földi termelővel is együttműködik. A cipőipari és szerszámgépek, vala­mint egyéb berendezések formater­vezése mellett mással is foglalkoz­nak. Már korábban elkészítették a rokkantak számára a guruló fotelt, s most a vakoknak villamosírógép, a siketeknek pedig fényre kapcsolt hangjelzők javaslatán dolgoznak. (č-f) tőségek. A szikrákból pionírok lesz­nek, a pionírokból SZISZ-tagok. Ez a körforgás állandó, ezért állandó-- nak kell lennie az ifjúság körében végzett munkának is. A múzeum azonban a felnőtt lakossággal is törődik. A kulturális-nevelő részleg dolgozói vándorkiállítást szerveztek, amellyel az iskolákon kívül az üze­meket és az egységes földműves­szövetkezeteket is látogatják. A kiál­lítást a szlovák nemzeti felkelés, valamint a kárpát-duklai hadművelet jelentőségét méltató előadásokkal egészítik ki. Az ilyen kiállítás és a hozzá kapcsolódó avatott előadás az alapiskolákban, a gimnáziumok­ban, a szakközépiskolákban pótol­hatatlan segédeszköz a történelem, a polgári nevelés oktatói számára, de mindenekelőtt nagy segítség a diákoknak. Mint arról Anna Vanko- vá, a Duklai Múzeum kulturális-ne­velő osztályának vezetője elmondot­ta, a diákokat leginkább a harcokat megörökítő fényképek érdeklik, va­lamint a háromdimenziós kiállítási tárgyak, amelyek kézzel foghatóan emlékeztetnek a hősiességre, de a háború borzalmaira is. A Duklai Múzeum munkájában sajátos helyet foglal el a tokajíki Múzeum, s annak is a Fasiszta gaz­tettek Kelet-Szlovákiában címet vi­selő kiállítása. A múzeum ebben a kis faluban, amelyet a fasiszták 1944. november 19-én felgyújtottak, és a férfilakosságát meggyilkolták, markánsan dokumentálja a nácik gaztetteit. A kiállítást és a kísérő előadást 15 perces audiovizuális műsor egészíti ki, amely azonban már szocialista hazánk építő mun­káját mutatja be. Látogatásunkkor éppen ötödik osztályos gyerekek hallgatták figyelmesen az előadást. A felnőtt számára igazi élményt je­lentett a gyerekek figyelme, érdeklő­dő tekintete. A Duklai Múzeum dol­gozóira - akik a dukla-hágói kil^jtp- torony, valamint a tokajíki múzeum tevékenységét is irányítják - a nyol­cadik ötéves tervidőszakban sok munka vár. De szilárdan hiszik, hogy nincs olyan akadály, amit a jó ügy érdekében le ne küzdenének. Ez az ügy pedig az internacionalista neve­lés segítése, az ifjúságot szüntele­nül emlékeztetni a háború borzalma­ira, beléjük oltani a hazájuk, a szoci­alizmus, a Szovjetunió, s a többi szocialista ország iránti szeretetét. ĽUDOVÍT SZABÓ Ipari formatervezés Jó hírnevű tanszék KOMMENTÁLJUK Előtérben az emberről való gondoskodás Az egységes földműves-szövetkezetek zárszámadó közgyűlé­sein egyre többet beszélnek a párt szociális politikájának meg­valósításáról. A gazdasági elemzések mellett előtérbe kerülnék a szociális kérdések. A beszámolók és a felszólalások tükörké­pet adnak arról, hogy a tagok hogyan érzik magukat a nagy közösségekben, milyen segítséget nyújt nekik a szövetkezet, ha bajba kerülnek. Milyen mértékben foglalkozik a szociális bizott­ság azzal a kérdéssel, hogy a fiatal házasok például minél harmonikusabb családi életet élhessenek. Számos példát hoz­hatnánk fel arra, hogy a gyerekeket nevelő anyákat nem osztják be éjszakai műszakra. Lehetőleg olyan munkahelyet biztosítanak számukra, hogy elég idejük legyen foglalkozni a családdal. Messzemenően gondoskodnak a rokkantakról és a nyugdíjasok­ról is. Nem véletlenül kerülnek előtérbe az idei közgyűléseken ezek a kérdések. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisz­tériumának szervezési-politikai intézkedései előtérbe helyezik a szövetkezeteken belüli élet továbbfejlesztését és javítását. Javasolják, hogy a beszámolókban szerepeljenek azok az embe­rek is, akik létrehozták az értékeket, és arról is szó essék, hogy a szövetkezet tagjai milyen szociális körülmények között élnek. Megteremtettek-e a vezetők minden feltételt ahhoz, hogy a dol­gozók az egyes műszakokban minél nagyobb teljesítményt nyújtsanak. A közgyűléseken elhangzott felszólalásokból arra következ­tethetünk, hogy a szociális juttatások jelentősen kiegészítik a kereseteket. A rászorulók érzik, hogy a közösség megbecsült tagjai, mert törődnek mindennapi gondjaikkal, bajaikkal. A sok­oldalú segítség közül megemlíthetjük a lakásépítésben elért eredményeket és a nyugdíjasokról való gondoskodást. A vág­sellyei (Šaľa) Barátság Efsz például 38 lakást épített tagjai számára. A 8. ötéves tervidőszakban évente további hat lakást adnak át. * Szlovákiában az egységes földműves-szövetkezetek évente 18 millió koronával járulnak hozzá az alacsony nyugdíjak kiegé­szítéséhez. A Sókszelöcei (Selice) Efsz zárszámadó közgyűlésén megkapó volt Lelkes Mihálynak, a nyugdíjasklub elnökének a felszólalása, aki elmondta, hogy nagyon szép teremben gon­doskodnak a résztvevők szórakoztatásáról is. A rendezvényeken a nyugdíjas asszonyok még ínyencségeket is készítenek. Ha valaki megbetegszik, a klub vezetősége közül valaki megláto­gatja és segítséget nyújt neki. Azt mondhatjuk tehát, hogy az egységes földmüves-szövetke- zetek tagjainak élet- és munkakörülményei fokozatosan javul­nak. Azonban sok még a tennivaló. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Szlovákiai Központi Bizottsága alaposan foglal­kozott a szövetkezetek szociális alapjának felhasználásával. Az elemzések azt mutatják, hogy az efsz-ek többsége főleg üdülési célokra használja fel ezt az alapot. Ezen a helyzeten változtatni akarnak. El akarják érni, hogy a mezőgazdasági vállalatok nagyobb összegeket fordíthassanak az építkezők segítségére. Főleg a fiatalok teremthessenek minél hamarább megfelelő otthont. Előtérbe kerül a nyugdíjasok életkörülményeinek javí­tása is. Tešedíkovóban már átadtak egy korszerű nyugdíjasott­hont. Az efsz és a helyi nemzeti bizottság közös létesítménye. A zárszámadó közgyűlések tehát a szociális kérdésekkel is sokat foglalkoznak és hozzájárulnak a gazdasági mechanizmus átalakításának alapelveivel összefüggő feladatok megvalósítá­sához. Abból kell kiindulni, hogy a szocialista gazdaság intenzi- fikálása és a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeinek hatékony gyakorlati alkalmazása csak akkor lehetséges, ha ezt kezdeményező, politikailag öntudatos emberek végzik. BALLA JÓZSEF A prágai Julius Fučík Művelődési és Pihenőparkban május végén a volt Brüsszel étteremben az épület rekonstrukciója után Fontána néven új ifjúsági klub nyílik. Az építési munkákban a Stavocentrál és az Új Otthon lakásszövetkezet dolgozói­nak irányításával SZISZ-tagok is részt vesznek. A képen az új ifjúsági klub látható. (Michal Doležal felvétele - ČTK) Brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás Lehetne több is ORVOSI TANÁCSADÓ A rosszindulatú daganatok Szlovákiában több mint 4000 kollektíva kapcsolódik be a brigádrendszerű mun­kaszervezésbe és javadalmazásba. Leg­nagyobb részük - 76 százalékuk - a ter­melésben tevékenykedik. Ezeken a mun­kahelyeken növekszik a dolgozók irányí­tásban való részvétele, megerősítik a gazdálkodás önelszámolás elveit és korszerű módszerekkel irányítják a dolgo- zókoll6Ktívákat. Több kollektíva nagyobb munkaterme­lékenységgel dolgozik, mint munkáltató szervezetük, kisebb anyagráfordítással éri el eredményeit, s ennek arányában növekszik a tagok keresete. Ilyen ered­ményeket értek el például a Martini Ne­hézgépipari Müvekben, a Považská Bystrica-i Vág Menti Gépgyárban, a Brati­slavai Georgi Dimitrov Vegyi Művekben és más vállalatoknál. Az egyes kollektívák nagyobb teljesítménye hozzájárul a válla­lat termelési-gazdasági mutatóinak ered­ményesebb teljesítéséhez is. így van ez a trnavai Figaróban és Tatrachemában, a Banská Bystrica-i Slovenkában, a brati­slavai Termostavban és Palmában, a kassai (Košice) Fruconában, a slavo- šovcei papírgyárban és másutt. Az olyan munkahelyeken, ahol brigád­rendszerű munkaszervezésben és java­dalmazásban dolgoznak, egyenleteseb­ben teljesítik a tervet még akkor is, ha a termelés bonyolult technológián alapul és veszélyeztetett körülmények között fo­lyik. Ilyen esetekben a dolgozókról való átfogó gondoskodás is jobb. Ám az szin­tén előfordult, amikor különbség mutatko­zott az önelszámolási mutatók és a kol­lektíva keresetének elosztását tartalmazó tervteljesítési kimutatások között. A szer­vezetek kevésbé használják ki a konzul­tációs központokat, s az is szükséges lenne, ha a brigádforma még jobban elter­jedne a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó gazdaságokban. Ezen a munka- szakaszon ugyanis csak 277 kollektíva kapcsolódott be ebbe a mozgalomba (č-f) A huszadik században jelentősen megnövekedett az emberek életko­ra. Ezzel a ténnyel szorosan össze­függ a rosszindulatú (köznyelven rá­kos) daganatok gyakoribb előfordu­lása is. Az Egészségügyi Világszer­vezet statisztikai táblázataiban a leggyakoribb halálokok között, a szív és érrendszeri megbetegedé­sek (szívizominfarktus, agyvérzés, embólia) után a rákos daganatok a második helyen szerepelnek. An­nak ellenére, hogy a rákkutatásnak világszerte nagy figyelmet szentel­nek, az elért eredmények sajnos mégsem teljesen kielégítőek. A rosszindulatú daganatok keletke­zésének okai a mai napig nincsenek tisztázva. Létezik ugyan több elmé­let: a karcinogén anyagok (rákkel­tő) hatása, öröklődés, ultraibolya­sugárzás, hormonális hatások, az egyes szervek krónikus ingerlése stb., melyek közül azonban egy sem fogadható el teljes egészében. A rákos daganatoknak gyakorisá­guk, rossz prognózisuk miatt fontos egészségügyi, szociális és pszichi­kai következményei vannak. Ma­napság minden ötödik ember halálát valamilyen rosszindulatú daganat okozza. Egyes kutatók állítása sze­rint az évszázad végére várható, hogy minden harmadik emberben kifejlődik rákos daganat. Ezen szá­madatok és tények alapján érthető, hogy az onkológia (a daganatokkal foglalkozó tudomány) együtt a szív­ós érrendszeri megbetegedések problémájával a mai orvostudomány legfontosabb területét képezi. Az onkológiai gondoskodás célja a rosszindulatú daganatok keletke­zésének korai felismerése és a már kifejlődött daganatok gyógyítása. Ennek érdekében volt kidolgozva az onkológiai program is, melynek alapelvei egyaránt vonatkoznak a körzeti, üzemi, rendelőintézetek­ben, kórházakban, klinikákon dolgo­zó orvosokra. A rákos daganatok felismerése, gyógyítása tehát min­den orvosnak feladata, de nagyon sok múlik azon az orvoson, akihez a beteg panaszaival először fordul. Következésképpen az üzemi és kör­zeti orvosok felelőssége vitathatat­lan. A korai helyes diagnózis megál­lapítása, vagy ellenkezőleg a fölös­leges késedelem attól is függ, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkez­nek az onkológia problémakörében. A körzeti orvosok feladata az onko­lógiai programban a rosszindulatú daganatok kifejlődése előtti állapo­tok korai felismerése, a már kialakult daganatok kórismézése valamint a már előzőleg gyógyított daganatok kiújulásának felismerése. Feladatuk továbbá ezeket a betegeket szakor­vosi kivizsgálásra küldeni, gyógyíta­ni, bebiztosítani rehabilitációjukat és rendszeresen ellenőrizni egészségi állapotukat. A rákos burjánzás gyógyítása mindig problematikus, és teljes mér­tékben csak akkor lehetséges, ha a daganatot idejekorán sikerül felis­merni. Ez azt jelenti, hogy a helyes diagnózist a daganat • növekedésé­nek abban az idejében- kell megha­tározni, amikor még operáció útján teljes mértékben eltávolíthátó és a testben még nem fordulnak elő áttételek. A korai felismeréshez nagyban hozzásegíthet maga a be­teg is, ha bizonyos tünetek megjele­nésekor (véres széklet, vizelet, kö­pet, hosszantartó köhögés, bizony­talan, hosszan tartó fájás a hasüreg­ben, deréktájon stb.) azonnal orvos­hoz fordul. Ezen tünetek előfordulá­sa nem feltétlenül jelenti azt, hogy rákról van szó, de mindig gondolni kell erre a lehetőségre is. A nőknél a leggyakrabban a belső nemi szervekben fordulnak elő rosszindulatú daganatok, melyek az összes rákos daganatok 40 százalé­kát képezik. A női emlő daganatai szintén nagyon gyakoriak. A do­hányzó nők számának növekedésé­vel egyenes arányban növekedik a tüdő rákos daganatainak előfordu­lása is. A férfiaknál a tüdőrák a leg­gyakoribb rosszindulatú megbete­gedés. A dohányzás káros hatása tehát egyértelmű, mivel a betegek 90 százaléka erős dohányos. A rosszindulatú daganatok gyó­gyítása elsősorban sebészeti eljárá­sokkal történik. Céljuk a daganat teljes vagy részleges eltávolítása a hozzátartozó nyirokcsomókkal együtt. Amennyiben sikerül a rákos szövetet teljes egészében eltávolíta­ni és a szervezetben még nem kép­ződtek áttételek, úgy nagy remény van a gyógyulásra. A műtéten kívül a daganatok gyógyításánál még kü­lönböző sejtosztódást gátló és hor­monális gyógyszereket is alkalmaz­nak, valamint felhasználják a radio­aktív anyagok és sugárzások ron­csoló hatását. ' A rosszindulatú daganatok elter­jedése korunk egyik nagy problémá­ja. Valószínű, hogy gyakoriságuk tovább fog növekedni. Fontos ezért az ésszerű életmód betartása és a rákos daganat legkisebb gyanújá­nál is minél hamarabb orvoshoz for­dulni. Dr. Ján Kasl ÚJ SZÚ 4 1987. III. 1:

Next

/
Thumbnails
Contents