Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-05 / 53. szám, csütörtök

Szembenézés próbaúton .Fiatal költők és prózaírók antológiája A csehszlovákiai magyar iro­dalom 1948 februárja utáni folyamatában ez az ötödik, s egyben az első olyan antológia, amelyben költők és prózaírók egyszerre jelent­keznek. Az első négy (Három fiatal költő, 1954; Fiatal szlovákiai magyar költők, 1958; Egyszemű éjszaka, 1970; Megközelítés, 1980) antológia mindegyikét az irodalom jelenidejű fejlődési, illetve generációs állapotá­ból adódó véletlenszerű és alkalmi jellegű „csoportosulásként, társu­lásként“ foghatjuk csak fel. Ezzel szemben a Próbaút költőinek és prózaíróinak jelentkezése eredetileg a markáns vonásai ellenére is ön- képzőköri jellegű nemzedéki irodal­mi csoportosulásban volt érzékelhe­tő. Nyoma sem volt a megszokott irodalomszervezői beavatkozásnak, s bizonyos mértékű megszólítások­kal azt is mondhatnám, öntörvényű nemzedéki csoport jelentkezett iro­dalmunkban. Ez nem elsősorban az életkorukra koncentrálódó megálla­pítás, mert kivétel az irodalmi indulá­sok mindenkori megkésettsége mi­att most is akad. A Próbaút tizenegy szerzője közül a prózaírók vannak kisebbségben. Hogya György két, Krausz Tivadar és Szentandrási Tiborégy-egy vala­mint Talamon Alfonz két novellával van jelen a kötetben. Közülük’ Krausz Tivadar elsősorban költő, amit nemcsak az antológiában közreadott terjedelmes költészeti anyaga bizonyít, hanem a verse­inek pontosan leképezhető formai és gondolati világa is. Ennek ellené­re a Zrínyi úr kilovagol című novellá­ja (Talamon Alfonz két novelláját is idesorolva), a prózai anyag legere­detibb opuszai közé tartozik. Erede­tisége nem valamifajta formai találé­konyságban van, hanem a lényegét tekintve anekdotikus történet stílu­sának és groteszk perspektívájának az ötvözetében. Ezt a novellát akár egy mai Mikszáth is írhatta volna, annyira a történet csattanójára fi­gyelő a megformálása. Persze a megjelenő valóságelemek, a tö­mörségében is árnyalt jellemrajz, a városi táj leírását is átható irónia és a novella antihóse álmának igen­csak mindennapi megvalósulása ki­emelik a tézisszerúségből. Sajnos nem mondható el ugyanaz Hogya György és Szentandrási Tibor no­velláiról. Hogya Malum című opusza a kétkedés, a szabadság autonó­miáját taglaló gondolataiból szüle­tett. Ráadásul mindezeket annyira esszészerű fogalmazásban tálalja, hogy a novella kötőanyaga, amely egyben a történet vázát is képezi, gyengének bizonyul. Megformálásá­ban sikerültebb a Sziszüphosz mo­solya, az írói megformálás ebben az esetben is alatta marad a közölt gondolatnak. A közvetlen élménya­nyag megmenti a tézisszerűségtől, bár a novella gondolatisága itt sem a megformált anyagból adódik, ha­nem a néha még idézetként is be­épített mondatokból. Ebben az értelemben Szentand­rási Tibor Egy pap története című írását sem az írói teljesítmény miatt említem. Ebben is jelen van az egyéni döntések autonómiája, s az ehhez elvezető utak keresése: ,,Elsősorban magával kell tudnia számot vetni. Tisztázni érzéseit, tö­rekvéseit, végiggondolni mindazt, amit akar. Vállalnia önmagát úgy, ahogy van. “ Szentandrási stílusa tö­redezett, s az idézett mondatok bi­zonyítják, hogy a közlés, a gondolat irodalmi megformálása a Hogyáénál sokkal esetlegesebbnek és kezdet­legesebbnek mutatkozik. Krausz Tivadar egyetlen kiváló novellája mellett is kiemelkedik eb­ből a népesnek egyáltalán nem mondható mezőnyből Talamon Al­fonz. A barokkos formájú A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa akár egy modern dél-ameri­kai író műhelyében is születhetett volna. A novella-idő kezelése min­denesetre Garcia Márquez Száz év magányára emlékeztet. Az elbeszé­lő személye, akinek révén szinte évszázados történetet ismerünk meg, úgy van jelen a novellában, hogy akár maga is lehetne ennek a hőse. Talamon képes arra, hogy a lényegében már a novella első felében megismert fabulát úgy emel­je erkölcsi példázattá, hogy az ne süllyedjen üres filozófálgatásba. A dél-amerikai párhuzamokhoz ra- , gaszkodva, egy modern mítosz szü­letésének helyét és idejét is megta­láljuk benne. Bizony fenntartásokkal az alapanyag írói megragadásának a biztonsága jellemző Az utolsó író memoárja című tudományos-fan­tasztikus novellára. A jövőbeni tár­sadalom rajzához használt széles látószögű objektív egyszerre gro­teszken rajzol, s egyszerre mindent átfogó. Egy jövendőbeli regényíró adottságai sejlenek fel ebben az elbeszélésben, bár a nagy konstruk­ció a nyelvi pontosság és arányér­zék romlásához vezetett. A kötet költői közül azokkal kez­deném, akiknek a létükből és a te­hetségükből születő versek bizo­nyos mértékig az intellektuális töltés, a gondolati biztonság, poétikai meg- formáltság hiányát is tükrözik. Első olvasásra mindez meghökkentő is lehet, hiszen sokan hihetnék, hogy ilyen értékek számonkérése kötet­ben először publikáló költőktől túl­zott igényességre vall. Ez nincs így, hiszen éppen a kötetnek a legjobbjai állítják fel azt a mércét, amelyhez mindannyian önmagukat mérik. Csepécz Szilvia intim hangulatú versei (néhány képzavart leszámít­va: megsárgult az utolsó szerelmes ének", ,,Az asztalon hervadó eső­cseppek", stb...) sejtetik a tisztaság­ra való törekvést, ugyanakkor a leg­több vers csupán a hangulati imp­resszió, a gyermekkor iránti nosztal­gia szintjén fogalmazódott. Ravasz József, aki megkésett költőként van jelen ebben a kötetben, a csehszlo­vákiai magyar irodalomból minded­dig hiányzó cigányköltészetet hono­sítja. Persze ez nem jelent enged­ményt, hiszen Ravasz jól láthatóan sikertelenül küzd költészetének anyagával. Hodossy Gyula szám- szerint nyolc versével arctalan líri­kusnak mutatja magát. Tudatosan fogalmaz újra közhelyeket, de eze­ket nem tudja minden tekintetben érvényes költészetté transzponálni. Bár Juhász József csaknem minden versében a költői és a gondolkodás­beli modorossággal hadakozik, két verse (Közép-európai idő, Mai ma­gyar nyelvtan) a kötet legjobb opu­szai közé tartozik. Farnbauer Gábor jelentkezése költészetünkben olyan eredménye­ket hozhat, amelyek egy mindeddig meglévő hiányt pótolhatnak. A ter­mészettudományos gondolkodás egzaktságát a költészetbe átemelni akaró törekvéssel a fizikai relativi­tás-elméletének szabadságához csak a költészet szabadságát méri. Az ész című versében írja:,.Zavaro­dott kis állatka. / Nem érti ketrecét Vannak magyar írók, költők szép számmal a múlt századiak között, akik legfeljebb egy-egy évfordulós emlékezóírás nyomán jutnak eszünkbe - valóban, ez is, ilyen is volt aztán hosszú esztendőkre visszasüllyednek az irodalomtörté­nészek világába, a köztudatban is­mét a feledés homályába merülnek. Pedig egy Bajza József, egy Köl­csey Ferenc, egy Vajda János, egy Reviczky Gyula vagy Komjáthy Jenő élete-életmüve tartósan lehetne ta­nulságok és művészi élmények for­rása számunkra. Persze, és szeren­csére, vannak azért olyanok is, aki­ket - gyorsuló idő ide, gyorsuló idő oda - viszünk tovább magunkkal, magunkban. Mintha ösztöneink fi­gyelmeztetnének szüntelenül: nél­külük szegényebbek, árvábbak len­nénk. Ha a múlt század, és a ma­gyar irodalom, akkor természetesen mindenekelőtt Petőfi, aztán Jókai, Madách. De Arany János is. Aki százhetven évvel ezelőtt született. Igen, ő is velünk van, legalábbis időről időre felbukkan közöttünk - irodalmi esten, előadóművész mű­sorában, versmondó-versenyeken, legnagyobb művének rajzfilmesített változatában, gyermekeink révén, akik iskolai tananyagként tanulják, amiként mi is annak idején, többek között a népi ihletésű és a történelmi tárgyú balladáit, melyek, Arany szá­mos alkotásához hasonlóan, párat­lan hangulatukkal, szerkezetükkel, nyelvezetükkel és nem utolsósorban a korhoz szóló célzatos mondaniva­lójukkal tűnnek ki. Azt ugyan aligha állíthatnánk - különösen mostaná­- alighanem rácson kívüli fogoly." Ez a költői attitűd eredményez nála egy gyémánttisztaságú gondolatisá­got, amelynek megteremtéséhez éppen ezért alig használ hasonlato­kat, képeket, metaforákat. Fogalmi költészet az övé, s ez nem akármi. Szigorúan szerkesztett versei elle­nére sem rokonítható vele Feliinger Károly, ugyanis majdnem valameny- nyi verse egy-egy bővített metafora. Másképpen talán nem is tud fogal­mazni, mint versnyi képekben. Az antológia egyik legterjedelmesebb költői anyagát Hizsnyai Zoltán írta. Költészete leginkább ahhoz a költői vonulathoz hasonlítható, amelyet Tőzsér Árpád költészetének újabb szakaszával (Adalékok a VIII. szín­hez) jellemezhetünk. Hizsnyai szá­mára nincs behatárolt világ, így köl­tészete is sokarcú, akárcsak az a lét, amelynek kivetülései olykor igen­csak fájdalmasak. Mondhatnám azt is, hogy versei javában (A szavakra, Üvöltés, A juhász, A tanító néni, Még egyszer a falakról) a minden­kori magyar költő szólal meg mo­dern létének egyedi meghatározott­ságaival. Zabolátlan, éppen ezért az esetlegesség is megjelenik Krausz Tivadar verseiben. Megpróbálja be­építeni költészetébe mindazt, amit az általa oly pontosan észlelt alan­tasság, alpáriság és magasztosság, fennköltség anakronizmusában meglát. Nem véletlenül keltenek ver­sei olyan hatást, mintha egy szabad­szájú hordószónok vagy vásári kiki­áltó mondaná valamennyit. Ez a ko­médiás-költészet azonban ,,Nyitott könyv", amint egyik versének címe is jelzi, s benne a szöveg:,,mert bele vagyok Írva mert nem vagyok beleír­va / mert nem tudok beletekinteni / csak hallgatásommal tanítani". Éppen ez a hallgatása közöl a lát­szólag szabadszájú versekben is az ellentétek egymás mellé helyezésé­vel a legtöbbet. T izenegy fiatal költő és író lé­pett az irodalomba. Ünnepé­lyességnek helye nincs, mert ez sér­tené a leginkább őket. Mindeneset­re, fontos a jelentkezés időpontja, a befogadó közeg bevallatlanul is észlelhető meglepetése, amivel egyebek között az új csoport egyéni hangjára reagál. Fontos azonban a szemlélet és a gondolatiság: eb­ben a kötetben a társadalmi gondol­kodásnak azt a fajtáját jelzi, amely az egyéniség mindenkori szerepét hangsúlyozza. Ennek során pedig költők és írók dolga a szembenézés, főleg, ha még fiatalok is az illetők. DUSZA ISTVÁN ban, amikor sajnos csappanni lát­szik a szépirodalom iránti érdeklő­dés -, hogy tömeges méretekben gyakori olvasmányunk Arany János, mindenesetre kevés költőről mond­ható el, ami róla: sok-sok műve közül többnek is ismerősen cseng a címe szinte minden magyar szá­mára. És a címek mögött bizonyára sokakban ismerősként jelennek meg maguk a művek. A felejthetetlen Tol­di mellett a Buda halála, Az elveszett alkotmány, A nagyidai cigányok a Bolond Istók, Rozgonyiné, Bor vitéz, Tetemre hívás, Ágnes asz- szony, A fülemüle, Szondi két ap- ródja, V. László, A walesi bárdok, Családi kör, Tengeri-hántás, Vörös Rébék vagy a költő öregkori csodá­latos megújulásáról tanúskodó Ószikék olyan további darabjai, mint A lepke, az Epilógus vagy a Híd- avatás. Időálló értékek mind - egy kiváló szellem és lélek hangjai nemcsak a költő saját fájdalmairól, ritka örö­meiről, hanem elsősorban a népről, népi erényekről, a paraszti életről, hazafias tettekről, kitartásról és ön- feláldozásról, és megannyi áttétel­ben, de nyilvánvaló politikai vagy kimondottan hiterősítő célzattal egy olyan kor valóságáról, melyet egy, régi remények valóra váltásával ke­csegtető forradalom elbukása után a nemzet sorsát évekre, évtizedekre eldöntő események terhelnek, fő­ként az önkényuralmi rendszer be­vezetése, a nyomában fellépő szel­lemi és politikai elnyomás. Arany János összegyűjtött költe­ményeinek és műfordításainak két vaskos kötetét, valamint magyar iro­dalomtörténetét lapozgatva valóban elcsodálkozunk, hogyan volt képes ez a félénk, visszahúzódó, békés nyugalomra áhítozó, rengeteg kicsi­nyes gonddal küzdő költő önkényu­ralmi időkben, hosszú vidéki elszi­geteltségben és vándorlásban, te­mérdek különböző teendői közepette- hiszen volt segédtanító, másod­jegyző, néplap-szerkesztő, nemzet­őr, nevelő, gimnáziumi tanár, majd Pestre költözése után újra lapszer­kesztő, a Kisfaludy Társaság igaz­gatója, az Akadémia titkára - ilyen terjedelmű életművet létrehozni. Kü­lönösképpen ilyen minőségűt, eny- nyire a korához szólót. Petőfivel el­lentétben, ó nem jutott el, alkatánál fogva sem juthatott el a világszabad­ság eszméjéig, a forradalmisága sem hasonlítható nagy kortársáé­hoz, barátjáéhoz, de - szenvedé­seit, lelkének válságait legyőzve- mindvégig jelen volt a legzordabb esztendőkben is, mindvégig legsze­mélyesebb ügyének tekintette a nemzet sorsának jobbra fordítását, felemelkedését. Erről tanúskodnak nemcsak a hősi cselekedeteket megidéző költeményei, hanem azok is, amelyek az egykori remények, álmok, elképzelések szertefoszlásá- ról beszélnek, hol lírai, már-már idilli hangon, hol keményen kérdezve. Az évfordulón mi mással tiszte­leghetnénk szebben Arany emléke előtt, mint azzal, hogy (újra) fella­pozzuk müveit - legyen velünk a költő, legyünk vele. (bodnár) helye á járási mezőgazdasági igaz­gatóság épületében kapott otthont, bizonyára kapacitási, legfőképpen azonban a mezőgazdasági szakem­berek idejét és energiáját kímélő megfontolásból, hiszen a központi járási könyvtár a fent említett épület tószomszédságában van. A könyv­tár támogatása és könyvállományá­nak gyarapítása a járás jól felfogott érdeke, hiszen a Csallóköz „az or­szág éléskamrája“ és igaz ugyan, hogy könyvből nem lehet megtanulni gazdálkodni, de könyv nélkül jól gazdálkodni sem lehet. Ma a szakkönyvtár köteteinek száma több mint háromezerre tehe­tő, s ez a szám minden évben roha­mosan növekszik. Ezt a fejlődési ütemet azonban nem lehet sokáig ugyanilyen mértékben megtartani, ha a bővítés, a számítógépes köl­csönzés és információszerzés lehe­tősége csak távlati terv és ígéret marad. A körülmények ellenére a könyv­tár szolgáltatásai sokrétűek és ma­gas színvonalúak. Körülbelül száz hazai, továbbá magyarországi és szovjetunióbeli folyóiratot lapozgat­hatnak a könyvtárba betérők, de egy speciális vetítőgép segítségével mikrokártyán rögzített nyugati szak-! lapokat is olvashatnak. Az olvasók száma is évről évre növekszik. Kez­detben körülbelül százan jártak ide, az idén ez a szám feltehetően meg­háromszorozódik. Sok energiát kö­vetel a propagációs munka. A könyvtárosnők tavaly 46 féle saját információs anyagot bocsátottak ki. A járás mezőgazdasági szakem­bereit folyamatosan tájékoztatják a könyv- és információállomány gyarapodásáról. Nemcsak a mező-, erdő- és víz­gazdálkodási szakemberek lelhet­nek itt értékes segítségre, hanem a dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola és a nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskola diákjai is, csakúgy, mint a háztáji gazdák, ker- tészkedők, akik „kicsiben“ termel­nek, de azok is, akik „csak“ szeretik a természetet, a földet, a növénye­ket, az állatokat. Az ó szempontjuk­ból is felbecsülhetetlen értékű az a segítség, amelyet a könyvtár a bu­dapesti Mezőgazdasági Könyvkia­dótól és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésétől kap már harmadik éve. Az idén is meg­rendezik a magyar mezőgazdasági könyvek kiállítását, amely ma nyílik a somorjai (Šamorín) városi művelő­dési házban és március 12-ig tekint­hető meg. A kiállítás első napján három szakelőadást is tartanak a magyarországi vendégek: a ser­téstenyésztés genetikai alapjairól dr. Baltay Mihály, a számítógépes al­kalmazásáról a mezőgazdaságban dr. Kaszab László, a biotechnológia jelentőségéről dr. Kralovánszky Pál. Nálunk még szinte híre sincs an­nak, ami más országokban már nem ritkaság, hogy az egyes tankönyvek­hez és szakkönyvekhez videomel- lékletet készítenek, miáltal sajátos információs csomagot nyújtanak át az olvasóknak. Pedig a mezőgazda­sági termelés fokozása, a termékek minőségének javítása nálunk is cél, amelyet csakis gazdagabb termelési kultúrával, kulturált termelőkkel ér­hetünk el. Ez is jelentős feladata közművelődésünknek. HARASZTI ILDIKÓ „Jelennek írunk... és tán a jövőnek“ Arany Jánosra emlékezve Télutó a Bodrogközben (Molnár János felvétele) Kell a jó szakkönyv új szú 6 1987. III. 5. A konyvhonap nemcsak sajátos ünnep, hanem kitűnő alkalom is ar­ra, hogy ne csak a könyvek, az irodalom felbecsülhetetlen értékét, életünkben betöltött fontos szerepét hangsúlyozzuk, hanem szóljunk azokról az intézményekről, amelyek valamiképpen közvetítik, rendelke­zésünkre bocsátják a könyvet és- a könyvtáros szakmában is egyre gyakrabban használt szóval élve- az információt. Egy szakkönyvtárban néztem kö­rül Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), amelyet már nem is könyv­tárként, hanem mezőgazdasági tá­jékoztató központként emlegetnek hivatalosan, hiszen nemcsak szak­könyvek, folyóiratok, hanem külön­féle kutatási anyagok, tanulmány­gyűjtemények, kutatási eredmé­nyekről kiadott információs anyagok beszerzésére és terjesztésére is szakosodott. A mindössze három éve megnyílt, s máris szűkösnek mondható könyv­tárterem a kulturált környezet szép példája. Meggyőződésem, hogy a belépő olvasót fogadó látvány és benyomás nemcsak a korszerűen berendezett új épületnek tudható be, inkább a könyvtár dolgozóinak, Bó- dis Margitnak és Lacza Ilonának köszönhető, akik nemcsak készsé­gükkel, kedvességükkel, segíteni akarásukkal lepik meg a nem min­denütt ilyen fogadtatásban részesü­lő olvasót, hanem a virágtól a zavar­talan légkörig minden részletre kiter­jedő figyelmükkel is. Az agrárismeretek legfőbb gyűjtő-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents