Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-24 / 69. szám, kedd

VILÁG PROLETA SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD . 1987. március 24. XL. évfolyam 69. szám Ára 50 fillér A tisztelet légkörét Pártunk központi bizottságának a múlt hét folyamán megtartott ülésén Gustáv Husák elvtárs zárszavában többek között idézte Mihail Gorbacsov elvtárs gondolatát, mely szerint több szocializ­musra és több demokráciára van szükség. Minél többször elbeszél­getünk az emberekkel, s minél nagyobb mértékben vesznek részt a döntéshozatalban, annál jobban támogatják céljaink elérését. „Az emberek döntő többsége odaadó ügyünk iránt, őszintén kívánják a haladást, készek ehhez hozzájárulni minden erejükkel. Az emberekhez nyiltan, bizalommal kell viszonyulnunk. Egész politikai munkánkban, a tömegtájékoztató eszközök tevékenységében meg kell teremteni a munkások, a földművesek, az értelmiségiek és általában minden dolgozó becsületes és lelkiismeretes munkája iránti tisztelet légkörét“ - mondotta Husák elvtárs. Megszívlelendők ezek a gondolatok, különösen most, amikor figyelmünk előterében a gazdasági mechanizus átalakításának elő­készítése áll, úgy, ahogy arról a CSKP XVII. kongresszusa döntött. Az államosítás óta - hangsúlyozta Husák elvtárs - ez lesz a legna­gyobb beavatkozás gazdaságunk irányítási rendszerébe. Talán azt is mondhatnánk: nagy fába vágtuk a fejszénket. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a pártkongresszus határozatainak teljesítéséért minden erőnket mozgósítottuk és kez- deményezöen reagáltunk az SZKP KB januári ülésén hozott határo­zatokra, és a jövőt körvonalazó következtetésekre. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az SZKP KB januári ülése pártunkban és az egész hazai közvéleményben nagy visszhangot váltott ki. Pártszervezete­ink évzáró taggyűlésein is találkozhattunk ezekkel a pozitív töltésű visszacsengésekkel. „Senki sem kényszerítette ránk a testvéror­szág pártjának határozatát - mondotta Husák elvtárs a CSKP KB 5. ülésén elhangzott megnyitó beszédében - de mi mindenből, ami segítségünkre lehet a XVII. kongresszus határozatainak teljesítésé­ben - levonjuk a tanulságot.“ Pártunk büszke arra, hogy mindig is tanult a testvérpártok, főképpen a Szovjetunió kommunistáinak tapasztalataiból. Pártunk XVII. kongresszusának határozatai tág teret nyújtanak a tapasztala­tok átvételéhez. Testvérpártunk központi bizottsága januári ülésé­nek szellemében nekünk is keresnünk kell a további lehetőségeket, hogy az eddigieknél is hatékonyabbá tegyük munkánkat, meggyor­sítsuk a haladás ütemét, tökéletesítsük gazdasági-irányitási rend­szerünket. Nincs azonban a világon olyan irányítási rendszer, amely csak úgy önmagától, automatikusan érvényesülne. Minden változtatást hozzáértő, politikailag képzett, szakmailag felkészült emberek való­sítanak meg, a dolgozók millióinak megértésére, segitökészségére támaszkodva. Ezért - akárcsak a múltban is - manapság is a káder­kérdés első számú feladat. Tudjuk, egyes vezetők készek arra, hogy új szellemben, új feltételek között dolgozzanak, mások viszont képtelenek erre. Az ilyeneknek elöbb-utóbb félre kell állniuk. Ilyen szempontból vizsgálva a dolgokat, senki számára nem lehet kétsé­ges, hogy nagy súlyt helyezünk a káderek, és a kádertartalékok kiválasztására, illetve megválogatására és felkészítésük folyama­tára. Ezt a kérdést már pártunk XVII. kongresszusa sokoldalúan elemezte és fontosságának megfelelő alapossággal megvitatta. Azóta egy esztendő telt el. Idézzünk csak fel néhány mondatot, gondolatot a kongresszusi beszámolóból: A szocialista építés folyamán pártunk mindig is nagy figyelmet szentelt a káderpolitiká­nak. Sok tehetséges, a szocializmus ügye iránt odaadó embert nevelt. Újfent bebizonyosodott, hogy a feladatok sikeres teljesítése a káderek kezében van, azoknak az embereknek a kezében, akikre jellemző a politikai érettség a szakmai felkészültség, az áldozatválla­lás. Csak az a vezető végezheti jól feladatát, aki képes odafigyelni az igényekre, aki tud önállóan cseißkedni, dönteni teljes felelősségtu­dattal, aki igényes önmagával és másokkal szemben, aki elvhű és tapintatos kapcsolatot tud kiépíteni az emberekkel. A felsoroltak összességét szoktuk nevezni lenini munkastílusnak. A CSKP KB 5. ülése a kádermunkával kapcsolatos kérdéseket a XVII. kongresszuson elfogadott határozatok szellemében tárgyalta és a követelményeknek megfelelően fejlesztette tovább. A központi bizottsági ülés határozata leszögezi, hogy vezető helyekre lehetőleg olyan emberek kerüljenek, akiknek van vonzalmuk az új iránt, akik új módon és következetesen tudják megoldani a feladatokat, újakkal helyettesítik az elavult módszereket, érvényesíteni tudják a gyakor­latban a legújabb tudományos-műszaki eredményeket. A központi bizottság 5. ülésének határozatában a többi között a következőket olvashatjuk: „Bátrabban kell kiemelni a rátermett és tehetséges kádereket, a tapasztalt dolgozók érettségét párosítani kell a fiatalok kezdeményezésével és energiájával... A tudományos-műszaki fej­lesztés területén a káderek kiválasztásakor teljes mértékben alkal­mazni kell a pályázatok meghirdetésének a módját, értékelésükre pedig az atesztációkat és a korlátozott időtartamra kötött szerződé­sek nyújtotta lehetőségeket. Az emberek munkájának a megítélése­kor alapvető politikai szempont továbbra is a gyakorlati hozzájáru­lás népgazdaságunk eredményes fejlesztéséhez, intenzifikálásához, a termelőmunka hatékonyabbá tételéhez, általában a munka tiszte­lete légkörének megteremtéséhez.“ SZARKA ISTVÁN Kiállítás a prágai Klement Gottwald Múzeumban A mosti sztrájk 55. évfordulójára emlékezve (ČSTK) - Az 1932. évi mosti sztrájk és a jelenkor címmel teg­nap a prágai Klement Gottwald Mú­zeumban kiállítás nyílt az észak­csehországi bányászok nagy sztrájkjának 55. évfordulója alkal­mából. A megnyitón részt vett Zde­nék Horení, a CSKP KB Titkárságá­nak tagja, a Rudé právo főszerkesz­tője, Zdenék Snítil akadémikus, a CSKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének igazgatója, az észak­csehországi kerületi pártbizottság küldöttsége, valamint több más poli­tikai és közéleti személyiség. Meg­nyitóbeszédet Zdenék Sníti! akadé­mikus mondott. A kiállítás 280 fénykép, több tucat dokumentum és más anyagok, köz- (Folytatás a 2. oldalon) A fényforrások fejlesztésére manapság az egész világon nagy súlyt helyeznek. A legfontosabb szempont az anyag- és az energiatakarékosság. A holešovicei Tesla vállalat tavaly bekapcsolódott az úgyne­vezett nátriumprogramba. Hamarosan megkezdik a SHLP jelű 110 wattos nátri­umgőzlámpa gyártását, és áttér a 38 milliméter átmérőjű fénycsövek gyártásá­ról a 26 milliméteresekére. A képen: Zdenka Stupková a fotométerben nátri­umlámpát cserél. (Ján Oravec felvétele - ČTK) A Szövetségi Gyűlés Elnökségének tanácskozása Napirenden a főváros fejlesztésének kérdései (ČSTK) - Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével ülést tartott tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés elnöksége. Jelentést vitatott meg a Nemzeti Front választási prog­ramjainak és a főváros fejlesztési tervének teljesítéséről, ehhez František Štafa, Prága főpolgármestere fűzött magyarázatot. A jelentés egyebek között megál­lapította, hogy számos pozitív válto­zás ellenére nem sikerült felszámol­ni több negatív jelenséget, főleg a környezetvédelemben. A szolgál­tatások fejlesztése és javítása terén továbbra is problémák észlelhetők. Nem érte el a kellő színvonalat a vá­rosi tömegközlekedés a metró kivé­telével, és csak késve adták át az új egészségügyi kapacitásokat. Ezen­kívül nem szüntetnék meg a műszaki és a járulékos beruházások problé­máit, bár a helyzet javulóban van. Ennek ellenére a főváros választási programjának teljesítését illetően a kedvező eredmények dominálnak, amelyek megfelelő alapot teremte­nek ahhoz, hogy a következő évekre még igényesebb feladatokat tűzhes­senek ki Prága 1990-ig terjedő fej­lesztési terve alapján. A CSKP XVII. kongresszusának és a legutóbbi vá­rosi pártkonferenciának a lebontott Regionális leszerelési fórum Pekingben (ČSTK) - A kínai fővárosban teg­nap Kampány az egyetemes lesze­relésért elnevezéssel ötnapos regio­nális konferencia kezdődött, amelyet az ENSZ rendezett. A jelentős akci­óban az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének képviselőin kívül részt vesz­nek ismert személyiségek, politiku­sok és tudósok Ázsiából és a Csen­des-óceán térségéből, de Európából és Amerikából is. Akasi Jaszusi, az ENSZ főtitká­rának helyettese bevezető beszédé­ben hangsúlyozta: az ENSZ kitartó­an törekszik a békére és a leszere­lésre. Kijelentette: nukleáris korunk­ban minden embernek joga és köte­lessége a világon hozzájárulni az emberiség túlélésére irányuló közös erőfeszítésekhez. (Folytatás a 2. oldalon) A Nemzetek Kamarájának ülése Ján Janik elvtársat választották a kamara új elnökévé (ČSTK) - Megtartották tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának 2. önálló ülését. A tegnapi tanácskozáson részt vettek: Peter Colotka, Alois Indra és Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Mikuláš Beňo és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkárai, a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, valamint a Nemzeti Front szerveinek, politikai pártjainak és társadalmi szervezeteinek képviselői. Bevezetőben Václav Štáfek, a Nemzetek Kamarájának alelnöke bejelentette, hogy a tanácskozás napirendjén szerepel a Nemzetek Kamarája elnökének és a Szövetsé­gi Gyűlés Elnöksége tagjának meg­választása, mert Dalibor Hanes képviselő lemondott ezekről a tiszt­ségeiről. A lemondásról tájékoztat­ták a különböző politikai pártok kép­viselőinek klubjait és a pártonkívüli képviselők csoportját. A kamara utá­na választási bizottságot választott. Jindrich Poledník képviselő ja­vaslatot terjesztett elő, hogy a Nem­zetek Kamarájának elnöke Ján Ja­nik képviselő legyen. A Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagjává An­ton Blažej képviselőt javasolta. Ezután lezajlott a titkos szavazás: 62 csehországi és 66 szlovákiai határozatai a legfontosabb jelenlegi feladatokra orientálják a figyelmet. E feladatok igényessége szüksé­gessé teszi a még meglevő fogyaté­kosságok gyorsabb felszámolását és a választási programok mozgósí­tó és egybehangoló szerepének tel­jes mértékű felhasználását - szöge­zi le a jelentés. Prága problémáival februárban és márciusban sokat foglalkoztak a Szövetségi Gyűlés kamaráinak tervezési és költségvetési, iparügyi, közlekedési és kereskedelmi, szoci­álpolitikai, valamint kulturális és ne- (Folytatás a 2. oldalon) Ma kezdődik a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülése Bohusiav Chňoupek megérkezett Moszkvába (ČSTK) - Bohusiav Chňoupek külügyminiszter tegnap Moszkvába utazott, hogy részt vegyen a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizott­ságának soros ülésén. A Ruzynéi repülőtéren Zdenék Černik külügyminiszter-helyettes és a Külügyminisztérium több más munkatársa búcsúztatta. Jelen volt Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete is. A Seremetyevói repülőtéren Bo­husiav Chňoupek fogadtatására megjelent Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminiszte­re és a szovjet külügyminisztérium más képviselői. Jelen volt Zdenék Černý, hazánk szovjetunióbeli nagykövetségének követségi taná­csosa. j Ugyancsak tegnap érkeztek meg a szovjet fővárosba a Varsói Szer­ződés többi tagállamának külügymi­niszterei: Petr Mladenov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Bol­gár Népköztársaság, Várkonyi Pé­ter, az MSZMP KB tagja, a Magyar Népköztársaság, Oskar Fisqher, az NSZEP KB tagja, az NDK, Marian Orzechowski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Nép- köztársaság, és loan Totu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságá­nak póttagja, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere. Újabb megbeszélések Bécsben (ČSTK) - Az európai biztonsági és együttműködési utótalálkozó ke­retében tegnap Bécsben további megbeszélésre került sor az egész Európát érintő leszerelésről terve­zett konferencia céljairól. A megbe­széléseken a Varsói Szerződés hét, és a NATO 16 országának képviselői vesznek részt. Milan Kadnár nagy­követ, csehszlovák küldöttségveze­tő kifejtette a VSZ országainak állás- foglalását az európai hagyományos fegyverzetről tervezett konferenciá­val összefüggésben. Főként arra mutatott rá, hogy a hagyományos leszerelés megköveteli az atom­fegyverek korlátozását is. képviselő az urnába dobta szavazó­lapját. Rövid szünet után Juraj Turošík, a választási bizottság elnöke beje­lentette, hogy Ján Janíkot egyhan­gúlag megválasztották a Nemzetek Kamarájának elnökévé, Anton Bla­žej képviselőt pedig a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagjává. Václav Štáfek köszönetét mon­dott Dalibor Hanesnak azért, hogy a Nemzetek Kamarájának elnöke­ként több mint három megbízatási időszakon át aktívan részt vett a Szövetségi Gyűlés minden szer­vének munkájában. Ezután Ján Janik vette át a szót. Őszinte köszönetét mondott a Nem­zetek Kamarájának elnökévé történt megválasztása során iránta kifejtett bizalomért. Kijelentette: minden ere­jével, tapasztalatával és képességé­vel azon jelenlegi bonyolult és igé­nyes feladatok teljesítését fogja szolgálni, amelyek a szociális és a gazdasági fejlesztés meggyorsítá­sának stratégiájából erednek. A továbbiakban kiemelte: teljes mértékben tudatosítjuk, hogy az át- (Folytatás a 2. oldalon) A tervezési együttműködésről (ČSTK) - Rövid munkalátogatás­ra tegnap Moszkvába érkezett Svä­topluk Potáč, a CSSZSZK kormá­nyának alelnöke, az Állami Tervbi­zottság elnöke. A Szovjetunióban tárgyalásokat folytat a csehszlovák -szovjet tervezési együttműkö­désről. A vendéget a Seremetyevói repü­lőtéren Nyikolaj Talizin, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első alelnöke, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke és más hivatalos személyiségek üdvözölték.

Next

/
Thumbnails
Contents