Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-23 / 68. szám, hétfő

ÚJ szú 5 * 1987. III. 23. Milyen a kedvenc tanár? Pedagógus és tanuló együttműködéséről A műemlékvédelem és műern- lékmentés céljából hozták létre 1951-ben a lengyel Állami Mű­emlékvédelmi Vállalatot. Lengyel- ország ekkor még háborús sebeit gyógyította, de a műemlékek restau­rálását ugyanolyan fontos feladat­nak tekintették, mint a közlekedés megindítását, a gyárak, lakások, is­kolák újjáépítését.- A vállalat gyorsan fejlődött és egyre több tapasztalatra tett szert gó műhelyt, stílbútor-gyárat és szí­nes fémplasztikai részleget működ­tetünk. Ugyanolyan precizitással vé­gezzük el egy barokk óra restaurálá­sát, mint egy kastély teljes újjáépíté­sét. Konzerválunk bútort, textíliát, műtárgyat, kő- és faszobrot, szőt­test, gobelint és szőnyeget, restau­rálunk oltárokat, boltíveket, kolosto­rokat.- Harminchat éves fennállása alatt a vállalat munkatársai 16 ezer építészeti műemléket restauráltak és 80 ezer műtárgyat konzerváltak. Évente mintegy 480 műemléken dolgozunk. E több mint három és fél évtized alatt munkánk egyre ismer­tebb lett külföldön, s idővel lengyel konzerválási iskola néven került be a köztudatba. Tevékenységünk alapja és lényege a komplexitás.- Hazai sikereink nyomán meg­nőtt a külföld érdeklődése tevékeny­ségünk iránt. Tizenhatodik eszten­deje dolgozunk külföldi megrende­lésre. Az első felkérést egy évvel az olimpia előtt kaptuk München várostól. Ma több mint tíz országban munkálkodunk. A Szovjetunió terü­letén Rigában, Tallinnban és Vilnius­ban restaurálunk épületeket. Kap­tunk megbízásokat Csehszlová­kiából, Algériából, Egyiptomból, Ma­gyarországról és Spanyolországból. Több tudományos csoportunk dol­gozik Vietnamban, Kambodzsában. Ez utóbbiban már megtettük az elő­készületeket a világhírű Angkor-Vat templom felújítására. Jugoszláviá­ban a macedóniai Prilepben, az NDK-ban Stralsundban és Quedlin- burgban folytatják munkatársaink régi házak restaurálását. (B) jegyzi, mint a rádióban hallott vagy újdonságokban olvasott híreket az európai csataterekről. A Nobel-dijas író kaliforniai ottho­nában éli át az eseményeket, öröm­mel regisztrálja 1944-ben szinte napról-napra a szövetségesek há­borús sikereit. Amikor München bombázásáról értesül, s azt olvassa, hogy a náci pártközpont, a hírhedt „Barna Ház“ is megsemmisült, megjegyzi: Nem tudom visszatartani magamban az elégtétel érzését“. Többször hangsúlyozza, hogy naplójában kénytelen egyre részle­tesebben foglalkozni a háború vég- kimenetelével, de hát ez most a leg­fontosabb az emberiség és az ő egyéni életében is. Mindennek következtében 1945. május 7-én, közvetlenül a náci kapituláció előtt azt írja, hogy eljött tehát a nap, amire 1933. március 15-e, naplója kezdete óta olyannyira várt. A naplójegyzetek 1946. április el­sejével záródnak. Thomas Mann, mint tudjuk, csak 1949-ben tért visz- sza az Egyesült Államokból Német­országba, hogy Majna-Frankfurtban és Weinmarban részt vegyen a Goethe-ünnepségeken. Németor­szágot még többször meglátogatta, elfogadta szülővárosa, Lübeck dísz­polgárságát, de véglegesen Svájc­ban telepedett le, a Zürich melletti Kilchbergben, és ott élt 1955-ben bekövetkezett haláláig. (NDL) Phenjanban, a KNDK fővárosá­ban számos új kulturális létesítmény épül az idén. A tervek szerint a XIII. Világifjúsági Találkozóra a fővárost átszelő Tedong-folyó egyik szigetén elkészül a legújabb mozi, a Nemzet­közi Filmszínház. Az érdekes meg­oldású filmpalota 40 ezer négyzet- méternyi területet foglal el. A köz­ponti moziterem kétezer személyes, az öt kamaraterem mindegyikében 500-600 néző számára van hely. Elkészülte után nem hiányzik majd a Nemzetközi Filmszínházból a vi­deó-helyiség és a szinkrontolmá­csok terme. Posta, telex- és sajtó- központ is rendelkezésre fog állni. A várótermekben, előtermekben le­hetőség lesz kiállítások szervezésé­re is. Tekintettel arra, hogy a palotá­ban filmfesztiválokat is rendezni ki­H a a tanítási óra alatt óvatosan kinyitjuk az ajtót, és bepillan­tunk az osztályterembe, olykor a kö­vetkező kép tárul elénk: a tanár a tábla felé fordulva az új anyagot magyarázza. Néhány tanuló buzgón másolja a füzetébe a feladatot. A szélső padsorban ülő fiúk kíván­csian bámészkodnak ki az ablakon. A „hátsópadosok“ szenvedélyesen „torpedóznak“ .. . A teremben ülő diákok közel egyharmada csak for­málisan van jelen, nem figyel. S eb­ben a tanár a hibás. Mert amikor újra megszólal a csengő, és kezdődik a következő óra, ugyanazok a gye­rekek izgatottan lesik a tanár minden egyes szavát, minden mozdulatát. Egy másik tanárét ... Napjaink szovjet iskolájában szá­mos olyan egyéniség van, akinek a nevéhez az új pedagógia, a tanár és a diák újszerű alkotó együttműkö­dése fűződik. Módszereikkel egyet­érthetünk vagy vitatkozhatunk, elfo­gadhatjuk vagy elutasíthatjuk. Mind­egyikük a maga útját járja, egy vala­mi azonban közös bennük: vala­mennyien kedvenc tanárok. Néhá- nyukról szeretnék beszélni. A megelőző tanítás A tanár legnagyobb gondja a gyenge tanuló. Rengeteg a ve- sződség velük: tanítás után külön­órákat kell tartani számukra, ame­lyeknek gyakran alig van valami haszna. Hiszen a gyenge tanulónak kevés egy-két foglalkozás, az órák után rendszeresen ott maradni vi­szont nekik is, a tanárnak is fárasz­tó. Mi hát a megoldás? Szofja Liszenkova moszkvai taní­tónő, miután több évig tanított az alsóbb osztályokban, arra a követ­keztetésre jutott, hogy sok tanulónak egyszerűen nem elég az anyag el­sajátítására szánt idő. Az egyiknek például két óra kell ahhoz, hogy megtanuljon valamilyen bonyolult matematikai műveletet, a másiknak viszont öt vagy tíz. S az ember nem alakíthatja át a lassú észjárású kis­diák természetét, (lehet, hogy alap­jában nem is tehetségtelen), s a ta­nulmányi időt sem nyújthatja a vég­telenségig. Liszenkova megtalálta a megol­dást. Leggyengébb tanulói is ponto­san addigra sajátítják el a tananyag legbonyolultabb részeit, amikorra azt a tanterv előírja. A tanárok többnyire ekképp okos­kodnak: ha az osztályban lemarad néhány gyerek, segíteni kell őket, hogy utolérhessék a többieket. Li­szenkova egészen más utat válasz­tott: azt kell elérni a lemaradozókkal, hogy előre ismerkedjenek a tan­anyaggal. Éppen ezért velük jobb ko­rábban „útra kelni“. Van például a harmadik osztály­ban egy nehéz téma: a többjegyű számok osztása egyjegyűekkel. Áz első órán a tanulók meghallgatják a magyarázatot, a másodikon pedig már négy és ötjegyű számokkal vé­geznek műveleteket. Néhányan ter­mészetesen megakadnak, lemarad­nak, elveszítik önbizalmukat és ér­deklődésüket a téma iránt. Liszenkova a „megelőző taní­tást“ alkalmazza, azaz, már a má­sodik osztályban, az utolsó negyed­évben hozzákezd a többjegyű szá­mok osztásának tanításához. Aprán­ként, minden matematikaórán né­hány percet szentel a kérdésnek. S a „gyenge“ tanulók fokozatosan felkészülnek a téma befogadására, mire az ténylegesen sorra kerül. vánnak, kényelmes vitatermet alakí­tanak ki a zsűri részére. A vetítőter­meket a legkorszerűbb felszerelés­sel látják el; alkalmasak lesznek há­romdimenziós filmek vetítésére és a sztereó-berendezéseket sem nél­külözik. Ugyancsak a fővárosban egyidő- ben épül két színház is. A Kelet- Phenjani Nagy Színház kétezer néző befogadására lesz alkalmas. Szín­padtechnikai berendezéseit auto­matizálják, világítástechnikája a leg­korszerűbb lesz az ottani színházak között. A Tedong partján létesülő Ifjúsági Színház nagyterme ugyan­csak kétezer személyes lesz. Ebben a színházban azonban kamarate­rem és konferenciaterem is rendel­kezésre áll majd. /irrMA^ A „nehéz felfogásúak“ észrevétle­nül megkapták a maguk öt-tiz pót­foglalkozását (ráadásul az órákon), s a többiekkel együtt érnek célba. Ugyanígy tartja Liszenkova az olva­sás és a nyelvtanórákat is. A ,,nyitott“ gondolat módszere Amikor például szöget beverni vagy vasalni tanítjuk a gyermeket, azt mondjuk neki: „Csináld úgy. ahogy én!" A gondolkodásra azon­ban nem lehet így megtanítani; a gondolkodás rejtett folyamat, s csupán az eredménye látható. Ezért nógatja a tanár időtlen idők óta a diákot: ,.Gondolkodj! Gondolkodj csak!“ De hát hogyan kell gondol­kodni? A donyecki pedagógus, Viktor Satalov módszerét a „nyitott“ gon­dolat módszerének nevezhetnénk: „Gondolkodj úgy, ahogy én!“ Ne ugyanazt, hanem ugyanúgy: minden figyelmedet a logikára, az összefüg­gésekre és a dolgok kapcsolatára összpontosítsd, a tényeket - a gon­dolat támaszait -, a számokat, grafi­konokat, rövid kulcsmondatokat pe­dig egy külön kis füzetben (a Satalov által összeállított „támaszjegyzetek­ben“) megtalálod. Nem tűzhetünk egyszerre két fel­adatot a diák elé: megérteni is, meg­jegyezni is. Mert a tanuló, véli Sata­lov, attól való félelmében, hogy vala­mit elszalaszt, nem törődik azzal, hogy értse is a dolgokat. Satalov óráin semmit sem kell megjegyezni, csupán az összefüg­géseket megérteni, követni a gondo­latot egyik támasztól a másikig. Ott­hon azután a tanuló, ahogy felidézi az órát, feleleveníti magában tanára gondolatmenetét, megismétli gon­dolatait, amelyek azonban nem le­zártak, hanem mozgásban vannak, nem a végeredményt ismétli meg, hanem a folyamatot. Közben pedig megjegyzi a tényeket is, minthogy mindvégig ezekkel dolgozik. Ily mó­don aztán a diák, nap mint nap végigkövetve tanára gondolatait, fo­kozatosan megbarátkozik velük, és megtanul gondolkodni. Számos kö­vetője van Satalovnak, az ország sok iskolájában tanítják az ő mód­szere szerint a matematikát, a fizi­kát, a történelmet, a földrajzot, a ké­miát. Az irodalomórának irodalminak kell lennie Fontos, hogy a gyerekek szeres­sék a könyvet, fontos, hogy meg tudják különböztetni a jó művet a kö­zepestől, fontos, hogy... Évtizedek óta hallani az iskolák falai között ezeket a már könyökünkön kijövő igazságokat. Persze, hogy fontos, de miképp érhető el, amikor itt ez az ellentmon­dás, amely mindig feloldhatatlannak tűnt: a műelemzés szükséges, s ugyanakkor az elemzés megöli a művet? A diákok, miközben a tan­könyv és a tanár által rájuk kénysze- rített terv és séma szerint dolgozzák fel az irodalmi műveket, gyakorta elveszítik érdeklődésüket az olvasás iránt. Nem véletlen, hogy a legke­vésbé kedvelt irodalmi művek, nem ritkán egész életre szólóan, éppen azok, amelyeket „átvettek“ az isko­lában. Már második évszázada han­goztatják ezt, s minden eredmény nélkül... Jevgenyij lljin leningrádi iroda­lomtanárnak sajátos felfogása van erről a kérdésről. Meggyőződése, hogy az irodalomórának irodalminak kell lennie, s azt javasolja, hogy ugyanazokkal a módszerekkel kell felépíteni az órát, amelyekkel a mű­alkotás is építkezik. Ehhez elegen­dő, véli lljin, elsajátítani néhány írói fogást: a tanulók figyelmét valamely kérdésre, vonásra, részletre össz­pontosítani. Éppen a művészi rész­let az, amellyel megragadhatjuk a tanuló figyelmét, gondolkodásra késztethetjük, s ily módon a részle­tektől fokozatosan eljuthat a mű egé­szének megérté­séhez. Semmi sem veszi el annyira az olvasási ked­vet, mint a kötele­ző olvasmány, ll­jin nem olvastatja el diákjaival a könyvet, ha az nem ragadta meg őket. Eközben azonban igyek­szik úgy felépíteni az irodalmi mű elemzését, hogy senki se maradjon közömbös, hogy mindenkinek fel­tétlenül kedve tá­madjon elolvasni azt, amit először elutasított. Ennek érdekében lljin mindig konkrét élethelyzetekből indul ki, amelyek a tanulókhoz közel állnak, és érthe­tők számukra, mintegy láthatatlan hidat emel a könyv és az élet között. S eléri azt, hogy a diák eleven em­berekre ismer rá az irodalmi hősök­ben, megérti és értékeli jellemüket és cselekedeteiket, együtt érez ve­lük. Kiderül tehát, hogy nem is olyan szörnyű a műelemzés, csupán nem szabad megölnie a művet. Ennek érdekében azonban magának is iro­dalminak kell lennie. A költészet a fizika szolgálatában A tanárnő, amikor az első órát tartotta az új osztályban, kiábrándul­va fedezte föl, hogy a gyerekeket egyáltalán nem érdekli tantárgya, a fizika. Minden erőfeszítése hiába­való volt. Melanija Catyinyan ekkor úgy döntött, hogy kerülőutat választ: tudakozódni kezdett, mi érdekli ta­nítványait. Kiderült, hogy az örmény nyelv (Catyinyan az egyik jereváni iskolában tanít) és az irodalom, majdnem az egész osztály tagja az iskolai színjátszó körnek. Ez adta a tanítónőnek az ötletet, hogy írjon egy darabot, amelyben könnyed, já­tékos formában igyekszik megma­gyarázni a mechanikának azt a „makacs“ részét, amit épp akkori­ban vett át az osztály. De veszik-e majd a gyerekek a lapot? Csupán azt kockáztatta, hogy kárba veszett fáradság lesz az egész. H amarosan elkészült az „Uta­zás Fizikavárosba“ című da­rab. A tanárnő hasznát vette, hogy valamikor maga is műkedvelő szín­játszó volt, s emelett zeneiskolába járt. A gyerekek eleinte kétkedve fogadták ötletét. De fokozatosan be­lelendültek a munkába. Végül pedig annyira magával ragadta őket az előadás, hogy menet közben kezd­ték átírni, új cselekménysorokkal, új szereplőkkel bővíteni. Mindehhez persze alapos jártasságra kellett szert tenniük a fizika e bonyolult ágában. Később egy másik darabot mutat­tak be, az „Arkhimédész koszorú- já“-t, amely „A légköri nyomás és Arkhimédész törvénye“ című tan­anyag alapján készült, majd egy har­madikat. .. Eljutva az érettségihez, az osztály tizennyolc tanulója közül nyolc szi­lárdan eltökélte, hogy az egyetem fizika szakára jelentkezik. (A Pravda és a Junoszty alapján) Lengyel sikerek a műemlékvédelemben a felmérhetetlen értékű műemlékek mentésében - mondja Tadeusz Po­lak mérnök, a vállalat igazgatója. - Jelenleg 9000 alkalmazottat fog­lalkoztatunk, s az itt dolgozó szak­emberek 52 konzervátori szakmát képviselnek. Specialistáink között vannak kézművesek, építészek, iparművészek, restaurátorok, régé­szek, művészettörténészek, kivitele­ző szakmunkások, néprajzosok. Szakosított tervezőirodáink száma meghaladja a tizet, több kuta­tólaboratóriummal is rendelke­zünk, saját kerámiaüzemet, kőfara­Eljött az a nap... Thomas Mann naplója 1944-1946 között A majna-frankfurti S. Fischer Ver­lag sorozatban jelenteti meg a nagy német író naplójegyzeteit önkéntes száműzetésének éveiből. E feljegy­zésekben, amelyeket Thomas Mann talán nem is a nyilvánosságnak szánt, most az egyik legérdekesebb időszak vallomásai kerültek nyilvá­nosságra. A fasizmus végső össze­omlásának, és az újrakezdés első időszakának eseményeit olvashat­juk e kiadásban úgy, ahogyan azt századunk legnagyobb német pró­zaírója Amerikából látta. A naplóban magánéletének min­dennapi eseményeit éppen úgy fel­Bolygókartográfia A bolygókartográfia napjaink új tudományága, melyet a Föld kincse­inek kutatása során hasznosítanak. A szocialista országok részére a fel­vételeket NDK gyártmányú multi- spektrális — többszínképes—kamerá­val készítik. A szovjet ürhajótestbe beépített MKF-6 és MKF-6-M típu­sú különleges kamerák a jénai Zeiss Művek termékei. Immár *iz éve mű­ködnek kifogástalanul, és fontos in­formációk tömegét továbbítják a föl­di megfigyelöállomások részére. A Zeiss-kamerák olyan térkép­anyagot rögzítenek, amely egyes te­rületek geológiai értékelésénél igen nagy haszonnal jár, hiszen így költ­séges fúrásokat, szondázásokat le­het gazdaságosan végrehajtani, il­letve megtakarítani! A különleges kamerák a földterület olyan finom fizikai-kémiai sajátosságait is kimu­tatják, melyet a hagyományos foto- grafálás „nem vesz észre“. A multispektrális fotózás azon alapszik, hogy a Föld felszínéről visszaverődött fény színképi össze­állításában a legkisebb különbségek is láthatóvá válnak. AZ MKF-6 ka­mera például ugyanarról a területről hat képet készít egyidejűleg, hat különböző szűk spektrumban. A ka­merák különleges filmet használnak. De az is előfordul, hogy később több képet szűrők segítségével beszi- neznek. így keletkeznek az álszín­képek, mert a szűrők olyan parányi különbségeket is kiemelnek, ame­lyek egy szokványos fotón meg sem jelennek. A bolygókartográfia új utakat és lehetőségeket teremt a geológiában és a környezetvédelemben. (P) A XIII. Világifjúsági Találkozóra készülve Pablo Picasso: Olvasó leány (A nemrég megnyílt párizsi Picasso Múzeum anya­gából)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents