Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1987-02-12 / 35. szám, csütörtök

Vagyak es lehetosegek EGY JÁRÁSI INTÉZET MUNKATÁRSAI A PÁLYAVÁLASZTÁSRÓL A Losonci (Lučenec) járás hu­szonegy nyolcosztályos alapiskolá­jának többszáz tanulóját érintő fon­tos döntések jórészt már megszület­tek, s ezekben a szülőkön, a peda­gógusokon és az iskolák pályavá­lasztási felelősein kívül részt vettek a járás pedagógiai és pszichológiai tanácsadó intézetének munkatársai is. Sülé Nórától az intézmény mun­kájáról érdeklődtünk.- A pályaválasztás tulajdonkép­pen hosszan tartó folyamat, mely a kivételektől eltekintve az alapisko­lák nyolcadik, osztályában csúcso­sodik ki. A mi tevékenységünk ma­gába foglalja a pszichológiai és pe­dagógiai tanácsadáson kívül a kap­csolattartást a munkaerő-gazdálko­dási szakemberekkel és az iskolák­kal. Ez utóbbiakban rendszeres láto­gatásokat teszünk, s a tanulókkal egyéni és csoportos beszélgetése­ket folytatunk. A gyermekek révén a szülőkkel sok esetben már a hato­dik és hetedik osztályban kapcsolat­ba kerülünk, így elképzeléseik meg­ismerése mellett mód nyílik a nép- gazdasági érdekek és a továbbtanu­lási lehetőségek ismertetésére is. A járási nemzeti bizottság szociális és munkaügyi osztályán kívül szoro­san együttműködünk a katonai isko­lák parancsnokságával, s a kiemelt népgazdasági ágazatok munkaerő­gazdálkodási szakembereivel. Részben ennek a jó együttműkö­désnek köszönhető, hogy járásunk­ban már évek óta nincs komoly gond až iskolák végzős növendékeinek elhelyezésével, s hogy általában tel­jesíteni tudjuk a központilag terve­zett keretszámokat és kielégítjük a fontos ágazatok szükségleteit.- Felméréseik alapján vajon mit ígér az idei esztendő?- Szinte biztosra vehető, hogy a néphadsereg és a bányászat igé­nyeit az idén is kielégítjük. A közép­iskolába jelentkezők arányszáma is megfelel a szükségleteknek, egyes ágazatokon belül azonban már aránytalan a megoszlás. Túlsá­gosan sok a jelentkező például a mezőgazdasági szakközépisko­lákba, s csaknem kétszeres a túlje­lentkezés az elektrotechnikai és er­dészeti szakközépiskolába is. Ezzel szemben a gépipari szakközépisko­lák mintha elvesztették volna koráb­bi népszerűségüket. A zvoleni szak- középiskolában például 24 helyünk van, ám eddig csak kilencen készül­nek ide, s hasonló a helyzet a brez- nói gépipariban is. Kevés a jelentke­ző a füleki (Fiľakovo) gimnázium magyar osztályába is, s a létszám valószínűleg csak a felvételi vizsgák után telik meg ázokból a tanulókból, akik helyszűke miatt nem jutnak majd be valamelyik szakközépisko­lába s átirányítják őket ide. Nem kis meglepetésünkre járásunkból mind­össze ketten jelentkeznek a kassai (Košice) magyar tanítási nyelvű gépipari szakközépiskolába; ennek okát abban látjuk, hogy az utóbbi években Losoncon és Füleken nyílt szakmunkásképzőkben is lehetőség van az érettségi bizonyítvány meg­szerzésére. A munkásfoglalkozások vonatko­zásában is nagyok az aránytalansá­gok a vágyak és a lehetőségek kö­zött. A lányoknál továbbra is a fod­rászszakma a divatos, s többszörös a túljelentkezés a nőiruha-készítő, a bolti eladó és a pincér-szakács szakmákban is. Ugyanakkor szövő­nő és fonónő nagyon kevés van a járásban. A helyzeten enyhített valamit, hogy az elmúlt évben Lo­soncon nyílt egy magyar tanítási nyelvű osztály, s reméljük, hogy az idén is lesznek majd, akik ide jelent­keznek. A fiúknál újabban a húsfeldolgozó szakma lett felkapott, s több mint nyolcvanan jelentkeznek négy autó­szerelői helyre is. Kevesen érdek­lődnek viszont az építőipari szak­mák iránt, pedig kőművesek, ácsok, bádogosok kerestetnek. Nem telt még meg néhány fémmegmunkáló szakma keretszáma sem. Reméljük, hogy a következő napokban még egyesek meggondolják magukat, s azokba a középiskolákba és szak­munkásképzőkbe jelentkeznek, amelyekben reális esélyük van a fel­vételre. Hallgatja beszélgetésünket Ágos­ton Judit pszichológus is, akitől arra kérek választ: milyen szerepe van a tanulók pályairányításában, felké­szítésében az általa képviselt tudo­mányágnak?- A gyerekek szellemi fejlődését egészségügyi szakemberekkel és pedagógusokkal együttműködve már hatéves koruktól, sőt sok eset­ben óvodáskoruktól figyelemmel kí­sérjük. Az iskolakezdést tehát csak a fizikailag és szellemileg érett gyer­mekeknek javasoljuk. A fejletlenség hátterében természetesen nem min­den esetben kell komoly lelki zavar­nak lennie.Vannak ugyanis későn érő típusok - nevezzük őket játékos gyerekeknek -, az ő megfigyelésük, vizsgálatuk után a szülőknek egy­két éves halasztást tanácsolunk. Sajnos, az esetek többségében a család ellenállásába ütközünk. Ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy a játékos gyerekek éretlenül iskolába kerülve gyengébb előme- netelűek lesznek, s néhány év alatt olyan hátrányba kerülnek^, hogy azt később képtelenek behozni. Utólag ezt több szülő elismeri, bánja is, hogy nem hallgatott ránk, de már késő. A komolyabb esetek közé tar­toznak azok, akiknek halló- és látó­képességük, idegzetük is gyenge. Az ő helyük kisegítő iskolában len­ne, ahol gyógypedagógiai felügyelet és megfelelő tanrend mellett kezd­hetnék a tanulást. Sajnos, még na­gyon kevés az ilyen osztályunk, így a fogyatékos gyermekek zöme a többiekkel kénytelen tanulni. Ez nemcsak nekik rossz, hanem zava­rólag hat társaikra is. A csökkent képességű gyerme­kek képtelenek elsajátítani az alap­iskola tananyagát, közülük sokan éveket kénytelenek ismételni, s csak nagy jóindulattal végeznek el né­hány osztályt. A fogyatékos gyerme­kek számára nehéz szakmatanulási lehetőségeket teremteni. Újabban ezzel próbálkozunk a járásban. A fi­úknak a mezőgazdaság kínál lehe­tőséget, míg a lányokkal az üzemi konyhák kisegítő személyzetének munkaerőgondjain enyhíthetnénk. Járásunkban mindenki számára le­hetővé szeretnénk tenni a megfelelő érvényesülést. HACSI ATTILA Kétszer mérj . . . Csak elvétve tudatosítjuk, hogy egész életünk döntésekből áll. Hol erről, hol arról határozunk. Minden döntés jelentős, ám vannak közöttük életbevágóan fontosak is. Ilyen például a párválasztás. De nem jelentéktelenebb a pályaválasztás sem. Ez utóbbi az alapiskola nyolcadik osztá­lyosai körében mostanában a legidősze­rűbb. A döntésen a jó tanulók gondolkodnak a legtöbbet, ők ugyanis két lehetőség közül választhatnak. Vagy gimnáziumba mennek, vagy szakközépiskolába. Nos, az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy igen sokan latolgatják így későbbi érvényesülési esélyeiket, s közülük a többség a szakközépiskola mellett dönt. A gimnázium iránt gyérebb az érdeklő­dés, pedig köztudott, hogy ennek a poli­technikai középiskolának az a feladata, hogy felkészítse a fiatalokat az egyetem­re, a főiskolára. Ugyanakkor a fakultatív képzés révén a gyakorlatban is haszno­sítható. jó alapképzést nyújt. Sok szülőnek fenntartásai vannak a gimnáziummal szemben. Azzal érvel­nek, hogy a főiskolára be nem jutó gimna­zisták „elveszettek" az életben. Az üze­mekben és vállalatoknál állítólag sok az olyan vezető, aki az állást kereső gimna­zistákat nem kedveli. A pedagógusok kö­zött is akad, aki egyetért azzal, hogy a műszaki főiskola gépészmérnöki karára a gépipari szakközépiskola diákjai jelent­kezzenek, a bányamérnöki karra a bá­nyaipari szakközépiskola növendékei és így tovább. Ezeknek az előítéleteknek a hatására sok kitűnő, ügyes tanuló a gimnázium helyett valamelyik szakközépiskolát vá­lasztja. így érthető, hogy az érdeklődés központjában a gépipari és elektrotechni­kai szakközépiskolák állnak. A bumeráng azonban visszaüt, igaz, csak négy év után, amikor újabb döntés következik. A szakközépiskolások közül sokan jelent­keznek főiskolára. Bár, többségük a mű­szaki főiskola mellett dönt, ám köztudott, hogy ezeknek a felsőoktatási intézmé­nyeknek a tanterve a gimnáziumi tana­nyagra épül. Ez főleg a matematikára vonatkozik. Úgy tűnik, a szülőknek az az érve, hogy így egy csapással két legyet ütnek - azaz a szakközépiskolát végző gyerme­küknek kenyér lesz a kezében és még a főiskolával is próbálkozhat -, nem helyt­álló. Nem, mert ez a megoldás gyakran nehezíti, akadályozza a tehetséges gyer­mekek kibontakozását, illetve érvényesü­lését. Érdemes tehát és ajánlatos alapo­san meggondolni, hogy melyik utat vá­lasszuk! • LADISLAV GOREJ, a Kassai (Košice) Pedagógiai- -Pszichológiai Tanácsadó Intézet igazgatója Egyszerűség, szépség, álom Mikuláš Galanda életmű-kiállítása A bratislavai kiállítási dramaturgia jóvoltából egyidóben tekinthetjük meg a két világháború közötti szlo­vákiai szobrászművészetet bemuta­tó gyűjteményes kiállítást és a mo­dern szlovákiai festészet egyik meg­alapítójának, Mikuláš Galandáuak, (1895-1938) az életmű-kiállítását. Mikuláš Galanda munkásságát, a művész halála utáni évtizedekben, értetlenség fogadta, emellett koz- mopolitizmussal vádolták, lebecsül­ték stílustörekvéseit. Ez elsősorban a kor tendenciózus művészetszem- léletéból követke­zett, amely a szlo­vákiai művészet realisztikus ha­gyományait hang­súlyozta. Galanda pedig a modern festők közé tarto­zott, aki a külön­böző izmusokból sajátos szintézist teremtett; így ter­mészetesen át­lépte a kijelölt „határokat“. Az 1963-as bratisla­vai életmű-kiállí- tás fordulópontot jelentett munkás­ságának értékelé­sében és helyé­nek meghatáro­zásában. Mindezt Karol Vaculík ku­tatási eredményei tették lehetővé, akinek értékelése a mai napig mérv­adó, és meghatá­rozója az újabb ki­állításoknak. gai évekf Picasso és a kubizmus tanulmányozása, Párizs hatása, va­lamint „az új művészet új formát szül“ elv határozták meg munkás­ságát. Tanúskodnak erről a Magán­levelek, amelyeket 1930-32 között közösen szerkesztett Ľudovít Fullá- val. Európa legújabb művészeti tö­rekvéseiről adtak bennük hírt, tájé­koztatták a szlovák küzönséget a francia modernizmusról, a BAU- HAUS-ról, vitáztak az absztraktról, a modern művészetről. A tárlat híven tükrözi a legkorsze­Mikuláš Galanda: Család Egy-egy élet­mű értékelése szüntelenül változik, igazodik a kor szelleméhez, ízléséhez. A Bratisla­vai Fővárosi Galéria - a Szlovák Nemzeti Galériával és a náchodi Járási Galériával közösen - huszon­négy év után ismét Galanda-kiállí- tást rendezett. A tárlat, amely több hazai képtár és magángyüjtó hozzá­járulásával jött létre, újabb mérföld­követ jelent a művészi hagyaték utó­életében. A müvek nagyjából idő­rendi sorrendben követik egymást, de mellőzve a didaktikus korszako­lás módszerét. így az 1929-ig terje­dő első időszak képein nemcsak neokubista törekvésekkel találko­zunk, egy-egy téma feldolgozása (nők, szerelmesek) érett stílusról és formanyelvről tanúskodik. Ebben az időszakban azonban főként a szo­ciális téma dominál (Kocsmában, Al­koholista). Edvard Munch hatása a művek melankolikus hangulatá­ban, a fekete-fehér színfelületek és vonalak játékában nyilvánul meg. Galanda legértékesebb alkotói időszaka életének utolsó nyolc éve, amikor Ľudovít Futtával együtt a mo­dernizmus mellett száll síkra. A prá­A — idei tél alaposan próbára tett bennün- riZ két: szidjuk is eleget. Én most a szeb­bik arculatáról írnék. Arról, hogy hideget, sok havat hozott, lehetett, s lehet mozogni, szánkóz­ni, síelni. S lehetne még többet is, ha gyermeke­ink több helyen tudnának például korcsolyázni. Igen, a műjégpályákon lehet, csakhogy ebből a dél-szlovákiai városokban még kevés van. Más korcsolyapályából pedig még kevesebb, holott évtizeddel ezelőtt volt belőlük, s nem is kevés. Mesélik, hogy hajdan a munkás testnevelő egyesületek télen korcsolyapálya készítéséből és üzemeltetéséből szereztek némi pénzt. A pedel­lus sem restelt jeget készíteni, ebből származott ugyanis megérdemelt fizetéskiegészítése. Manapság a sportegyesületek állami támoga­tást kapnak, kis pénz nem nagyon érdekli őket, az iskolai alkalmazottak pedig különböző előírá­sokra és más okokra beszélik ki magukat. A dél­szlovákiai gyermekek ezén * a télen is jórészt csupán a befagyott folyókon, tavakon tudtak korcsolyázni. Máshol, veszélytelenebb helyen alig. A helyi állami szervek, az iskolák és a sport­egyesületek képviselői közül ugyanis sokan meg­elégedtek azzal, hogy megint csak beszéltek a rendszeres mozgás fontosságáról és a tömeg­sport jelentőségéről... A minap a rádióban nyilatkozott egy drámaíró, akinek színművét nemrég mutatták be. Új darab­jával kapcsolatban többek között elmondta, hogy egyfajta próbának is szánta: milyen a hazai magyar közönség reagálása, hogyan viszonyul a nem hagyományos módon megírt színműhöz. Hosszasan lehetne vitatkozni egyes kitételei­vel, például arról, hogy ha az író itt és most fontos dologról akar vallani, gondoljon-e a néző értelmi szintjére. Vajon Csehovban, Brechtben, vagy Noteszlapok akárki másban egyáltalán fölmerült-e ilyen kér­dés? Minderről talán érdemes is lenne meditálni más alkalommal. Most e rövid jegyzetben csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy érzésem szerint a szerző lenézte, tehát megsértette a szlovákiai magyar nézőt. Aki tévét is néz, színházakba is jár, s minden bizonnyal nem először találkozik úgynevezett modern, vagy an­nak szánt darabbal. Persze hogy akadnak közöt­tük olyanok, akik az operettet kedvelik, a könnyű műfajra esküsznek, s nem nézik meg az olyan darabokat, amelyeket nem a hagyományos szín­házi poétika szerint írtak. De a többség - bármi­lyen színműről és előadásról van szó - azért tudja, vagy legalábbis érzi: mi a művészet és mi a szemfényvesztés... Taps a ravatalozóban. Ezt a meghökkentő címet olvashattuk a minap az egyik szlovákiai népművelő szaklapban. Kelet-Szlovákiában a polgári ügyek testűletei nem mindennapi,,mű­fajban“ mérték össze tudásukat. Azon verseng­tek, hogy ki tud színvonalasabban - temetni. Tudom, sok helyütt valóban gondot okoz a polgá­ri szertartások színvonala, s helyes, ha az illeté­kes tisztségviselők és a népművelők keresik a jobbítás lehetőségeit, újszerű eszközökkel is. Csak hát egyvalamiről azért sohasem szabad megfeledkezni, még a manapság divatos vetél­kedők szervezésénél sem. A jóízlésről... Reggelente olyan autóbusszal utazom, amely tele van tizenéves iskolásokkal. Naponta hallom, miről beszélgetnek, s nekem is feltűnt az, amiről a szakemberek az utóbbi időben aggódva írnak: fiataljaink nem kis részének mennyire szegényes a szókincse, mennyire szárazan, fésületlenül fe­jezik ki magukat. Diákhumornak, találó szóké­peknek, nyelvünket gazdagító kifejezéseknek szinte semmi nyoma, néhány elkoptatott jelző, sok izé, még több trágár kifejezés révén próbál­nak meg szót érteni. LSár lenne legyinteni, a tempós életvitelre és l\ más objektív okokra hivatkozva. Nekünk, szülőknek, felnőtteknek először is magunkba kel­lene már néznünk. Mi vajon milyen példát muta­tunk nekik otthon, az utcán, a munkahelyen? Tőlünk vajon milyen beszédet, milyen gondolko­dásmódot tanulnak? SZILVÁSSY JÓZSEF rűbb formanyelv keresését, egymás mellett láthatjuk a rózsaszín kor­szak, a világháború előtti analitikus kubista kísérletek eredményeit, va­lamint a szintézis eredményeképpen született műveket. A lírai hangulat fokozatosan megszűnik, a piros, a rózsaszín és a fehér helyébe hideg színek lépnek, egyszerűsödik a for­ma (Rózsaszín madonna, Szegény család, Kolduló énekesek). Egybe­vethetjük a rajzaiban és litográfiái­ban megmutatkozó művészi kész­ségeket a festészetben alkalmazott egyéni stílussal. Az 1933-1936 közötti években újfent eluralkodnak a szentimentális érzelmek, előtérbe kerül a realiz­mus, a szociális és a nemzeti tema­tika (Bohóc, Világtalan, Kitelepültek, Dudás). A számos női akt, valamint az anyáról, a családról szóló képek szintén alkalmat adnak arra, hogy összehasonlítsuk művészi fejlődé­sének egyes szakaszait. (Tükör előtt, Fürdés után, Ébredés). A művészt, egész pályáján, a színfelület és a vonal harmóniája foglalkoztatta. Életének utolsó két esztendejében már nem árnyalja a színeket, rikító, tiszta színekkel dolgozik; a forma tömör és egysze­rű, az alakot néhány kontúrral jelzi, a lényegtelent elhanyagolja. Képei­ről eltűnik az érzelem, a vonalak és a színfelületek játéka válik lénye­gessé. Leggyakoribb témái ez idő tájt a nő, a menyasszony, anya és gyermeke. Aztán a korai halál véget vetett az útkeresésnek, Mikuláš Galanda en­nek ellenére termékeny művészi életet élt. A kiállítótermekben ott so­rakoznak egymás mellett a DAV ál­tala illusztrált számai, Novomeský és más írók könyveinek illusztrációi, ex librisek, újévi képeslapok, a Ma­gánlevelek számai, fényképek, leve­lek. Pedagógiai tevékenységét szer­ződések, évkönyvek és más doku­mentumok idézik. Mikuláš Galanda jelentős hatást gyakorolt a szlovákiai képzőművé­szet fejlődésére, például a szobrá­szatra, Vojtech Ihriský és Ladislav Majerský merítettek modernista tö­rekvéseiből. Művészete nem avult el. Bár lázadó, nonkomformista volt, mégsem vált divatossá a nézők kö­rében. Nem véletlen, hogy manap­ság is újabb és újabb mozzanatokat, értékeket fedezünk fel ebben az életműben. HUSHEGYI GÁBOR ÚJSZf 6 1987. II. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents