Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1987-02-27 / 48. szám, péntek

A párt nem tér le a választott útról

ÚJ SZÚ

5

4

1987. II. 27.

(Folytatás a 4. oldalról)

annak beláthatatlan következményei lesznek az egész társadalom és minden egyes szovjet állampolgár számára.

Helyes utat választottunk. A szocializmustól nem távolodunk, hanem az átalakítással fejlesztjük a szocialista rendszer potenciálját. Nem távolodunk a demokráciától, hanem fejlesztjük azt a dolgozók érdekében.

A demokrácia jelentősége

Mondják meg, talán minderről le kell mondanunk? Mondjunk le az átalakításról csak azok kedvéért, akiknek az átalakítás az útjában áll, s akiket az átalakítás újszerű gondolkodásra, cselekvésre és életre kényszerít? Ez már nem politika lenne, hanem valaki érdekeinek és ambícióinak a kiszolgálása. Ezt azonban az SZKP KB és a kormány nem engedheti meg. Erről akarom itt biztosítani önöket, kongresszusukat, s önök által országunk dolgozóit. Meggyőződésem, ugyanígy vélekednek a szakszervezeti kongresszus küldöttei és minden szovjet állampolgár. Erre számítunk is. Ismétlem, következetesen és kitartóan el kell mélyítenünk a szocialista demokráciát. A szovjet népnek hatalmas társadalmi és politikai tapasztalatai vannak. Országunkban hatalmas intellektuális potenciál halmozódott föl. A ma aktívan dolgozó és a felelősséget magukra vállaló nemzedékek már a szocializmusban születtek és nőttek fel.

A szocializmus a dolgozók rendszere. Mindaz, ami a szocialista államban történik, a nép ügye. Ezért van szükségünk nyílt politikára és ezért vagyunk a nyílt politika mellett. Ennek nem szabad kampánnyá válnia, ez kötelező szabály. A kritikáért és az önkritikáért széliünk síkra, amelyeknek az élet normájává kell válniuk. Csak egyetlen kritérium létezik: a kritikának és a nyílt politikának az igazságon kell alapulnia. A demokrácia olyan határozott és hatékony formáira, mint a nyílt politika, a kritika és az önkritika, szükségünk van a társadalom életének minden szféráját érintő radikális változások megvalósításához. Ez garantálja, hogy nem ismétlődnek meg a múlt/ hibái és az átalakítás visszafordíthatatlan lesz.

A demokratizálás bővítésével kapcsolatban egyesek feltehetnék a kérdést, vajon nem okozunk-e a társadalomban káoszt, nem gyengítjük-e az irányítást és nem csökkentjük-e a fegyelemmel, a renddel és a felelősséggel szemben támasztott követelményeket. Ez rendkívül fontos kérdés és mindannyiunknak tisztán kell látnunk ebben a dologban. Megmondom egyenesen, hogy az, aki kétségbe vonja a további demokratizálás célszerűségét, nyilván egy komoly hiányosságtól szenved, amelynek fokozott politikai jelentősége és értelme van - nem hisz népünkben. Népünk a demokráciát - szerinte - arra használná ki, hogy a társadalomban káoszt okozzon, megbontsa a fegyelmet és a rendszer szilárdságát. Úgy vélem, ezzel nem érthetünk egyet.

A demokrácia és a rend nem áll ellentétben. Ellenkezőleg a demokrácia rend magasabb szinten, s nem a szolgalelkúségen és az utasítások vak teljesítésén, hanem azon alapul, hogy a társadalom tagjai teljes jogúan és kezdeményezően vesznek részt minden társadalmi ügyben.

A demokrácia nem áll ellentétben a fegyelemmel sem. Ellenkezőleg, a demokrácia a dolgozó emberek öntudatos fegyelme és szervezettsége, amely alapja a valódi gazdatudat, a kollektivizmus és minden állampolgár érdekeinek és erőfeszítéseinek azonossága.

A demokrácia nem áll ellentétben a felelősséggel, nem jelent ellenőrizhetetlenséget vagy azt, hogy mindent szabad. Ellenkezőleg, a demokrácia a társadalom önkontrollja, amely az állampolgári fejlettségbe vetett bizalmon és azon alapul, hogy a szovjet emberek megértik közös kötelességeiket, a demokrácia, a jogok és a kötelességek egysége.

A demokrácia elmélyítése természetesen nem könnyű. És biztosak lehetünk abban, hogy nem minden megy azonnal simán, hanem a kisebb akadályokat le kéll majd küzde- nünk.

Társadalmunk azonban fejlett és pártunk erős. A szocialista rendszer a népi támogatás rendkívül erős bázisán áll és erejét épp életünk demokratizálásából meríti. Minél több lesz a demokrácia, annál gyorsabban fogunk haladni az átalakítás és a szocialista megújulás útján, annál nagyobb lesz a rend és a fegyelem.

Ma tehát a kérdés így hangzik - vagy a demokratizálás, vagy a társadalmi közönyösség és konzervativizmus. Harmadik lehetőség nincs.

Nemrég már szóltam arról, hogy a demokráciára nem azért van szükségünk, hogy valaki előtt szépen nézzünk ki, vagy csak hogy demokráciára játsszunk. A demokráciára azért van szükségünk, hogy életünkben sok mindent megváltoztassunk és hogy teret adjunk az emberek alkotó munkájának, az új gondolatoknak és kezdeményezéseknek.

Elvtársak! Az átalakítás nagy távlatokat nyit előttünk, és új feladatokat állít elénk.

Milyenek ezzel összefüggésben a szak- szervezetek elsőrendű feladatai? Amennyire tudom, épp ez a kérdés foglal el központi helyet az önök vitájában, Sztyepan Aleksze- jevics Salajev beszámolójában.

A szakszervezetek szerepe a társadalomban

Engedjék meg, hogy kifejtsek néhány gon-' dolatot.

Ezek a feladatok és teljesítésük módjai két kölcsönösen összefonódó síkon helyezkednek el. Az egyik a szakszervezetek helyzete a társadalomban mint egészben, alkotmányos jogaik és kötelességeik, kölcsönös kapcsolataik a párttal, az állammal és annak szerveivel - a minisztériumokkal és a központi hivatalokkal - és más társadalmi szervezetekkel. A másik a szakszervezetek tevékenysége közvetlenül a dolgozó kollektívákban, mindennapi és sokoldalú kapcsolataik a tömegekkel, a konkrét élő emberekkel.

Azok a feltételek, amelyek között országunk él, s azok a feladatok, amelyeket teljesítünk, arra kényszerítenek bennünket, hogy ismét alaposan átgondoljuk a szakszervezetek szerepét is a társadalmi életben.

Az átalakítás során a szakszervezetek új szerepét mindenekelőtt abban látjuk, hogy mintegy ellensúlyozniuk kell a gazdaságban a technokrata irányzatokat, amelyek az utóbbi években viszonylag elterjedtek, és törekedniük kell a jóváhagyott gazdasági döntések nagyobb szociális irányzatára. Ez azt jelenti, hogy a szakszervezeteknek nemcsak jóvá kell hagyniuk a tervek szociális részét, hanem szükség esetén elő kell terjeszteniük saját alternatív javaslataikat.

Sót mi több, a szakszervezeteknek országos méretekben aktívan kell gondoskodniuk arról, hogy ne alakuljon ki ellentmondás a termelési feladatok teljesítése és a szociális szféra fejlesztése között. Mint ismeretes, ez nálunk megtörtént, ennek mindmáig kárát látjuk és most hatalmas erőfeszítéseket kell tennünk a helyzet javítására.

Elvtársak, aktívan be kell kapcsolódni ebbe a munkába, és ha felmerülnek olyan problémák, melyeket törvényhozói úton kell megoldani, ez az út sem lezárt. A szakszervezeteknek az ilyen irányú javaslatai a párt és az állam vezetése részéről mindig nagy figyelmet, érdeklődést és teljes támogatást váltanak ki. Megmondom nyíltan: érdekünk, hogy a szakszervezetek aktívabban dolgozzanak. Ha bírálatom egyes szakszervezeti tisztségviselőknek az elevenébe vág - s bizonyára emlékeznek rá, hogy kubányi látogatásom során rámutattam, néhány szakszervezeti vezető behódol a gazdasági vezetőknek -, úgy vélem, hogy megértették ennek a bíráló megjegyzésnek az értelmét: saját szilárd véleményüket kell kialakítani és szilárdan kell védelmezni a dolgozók érdekeit.

Vitathatatlanul sok hasznosat és értékeset adhat nekünk a testvéri szocialista országok szakszervezeti és a nemzetközi szakszervezeti szervezetek munkája tapasztalatainak tanulmányozása is.

A legfontosabbak a célok, melyeknek ezt a munkát alárendeljük, annak végső eredménye, hasznossága az emberek és a társadalom számára. Az önök kongresszusának a kor követelményeinek megfelelően ki kell dolgoznia a szakszervezetek tevékenysége átalakításának átfogó programját. Alapjaitól növelni kell a szakszervezetek harciasságát, meg kell szüntetni a formalizmust, a rohammunkát, az aktatologatást és az óvatoskodást.

A szakszervezetek tevékenységi területét maga az emberek élete képezi, minden örömmel és gonddal együtt. Ez azt jelenti, hogy az emberek munkáját, egészségét, mindennapi életét és pihenését érintő kérdések megoldásánál a szakszervezeteknek aktívan, offenzív módon kell fellépniük.

Példaként vegyük az egyik legégetőbb problémát - a lakáskérdést. Ismeretes, hogy a párt rendkívül fontos szociális feladatot tűzött ki - a legközelebbi három ötéves tervidőszak alatt gyakorlatilag minden család számára önálló lakást vagy családi házat kell biztosítani. Minden szinten fokozzuk erőfeszítéseinket - állami szinten és a dolgozókollektívák szintjén egyaránt. 1986-ban 5,2 millió négyzetméternyi lakóterülettel többet építettünk, mint az előző évben. Ez a növekmény nem jelenti a határt. Ifjúsági lakáskomplexumok jönnek létre és bővül az önerős lakásépítés. Az állam kedvezményeket ad azoknak a dolgozóknak, akik úgy döntöttek, hogy saját erőből építenek maguknak házat.

Mint tudják, tavaly nyáron ellátogattam a Távol-Keletre és saját szememmel láttam, mennyire kiéleződött ott a lakáshelyzet. Ugyanolyan sürgető a lakáskérdés országunk más területein is. Erről ismét meggyőződtem a Baltikumban tett utam során.

Nem is annyira az eszközök, mint inkább az építőipari szervezetek kapacitásának hiányáról, a lakásépítéshez szükséges alapanyagok forrásainak biztosításáról van szó.

Ezen a téren sokat kell tenniük a helyi szerveknek. Több köztársaságban, területen, városban és járásban már történtek ilyen lépések.

A lakáskérdés megoldása össznépi feladat és, ahogy mondani szokás, „neki kell veselkedni“. Minden dolgozókollektívának ugyanolyan aktívan kellene eljárnia, mint a gorkiji és minszki autógyáriaknak, a voszkreszensz- ki vegyészeknek és a kujbisevi kohászoknak. A szakszervezeteknek a gazdasági szervekkel közösen kell fejleszteniük ezt a népi kezdeményezést az egész országban. Hatalmas tartalék ez, és az emberek megértik, hogy az egész országnak együttesen kell törekednie e feladat mielőbbi teljesítésére.

Mivel a konkrét ember áll a szakszervezetek figyelmének középpontjában, kitartóbban kell gondoskodniuk erről a legértékesebb tőkéről - az emberek egészségéről, a hatékony orvosi ellátásról, a munkavédelemről és a biztonsági technikáról.

Nem lehet enyhíteni az iszákosság elleni harcot sem. Ez a harc számos pozitív változást eredményezett főleg az emberek egészsége és társadalmunk rendje tekintetében. Ezen a téren még sok probléma van. Egyelőre nálunk évről évre „lelkiismeretesen“ feljegyzik az ideiglenes munkaképtelenség okozta munkaidő-veszteségeket. Csak az iparban több mint tízszeresét képezik a hiányzások, a termelés leállása és a vezetés engedélyezte hiányzás okozta veszteségeknek. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan fontos döntéseket készítettünk elő. A szak- szervezeteknek ugyancsak hozzá kell járulniuk e jelentős állami ügyhöz. Határozatok egész komplexumát dolgoztuk ki az egészségügy minőségének javítására.

A versenymozgalom feladatai

És még egy dologról. Sokat beszéltünk már a szocialista versenyben megnyilvánuló formalizmusról, de a változások alig érzékelhetőek.

Emellett ma a versenyre mindenekelőtt azért van szükségünk, hogy fejlesszük az alkotó munkát, a kezdeményezést, a versenyszellemet, a tehetséget, a szervezőkészséget és a haladó tapasztalatok elsajátítását.

Valóban ideje lenne megtenni azt, amiről már évek óta beszélünk, a szocialista verseny rendszerét át kell irányítani a minőségi mutatókra, a forrásokkal való takarékoskodásra és a szállítási szerződések szigorú teljesítésére. Ezen a három pilléren kell állnia a szocialista versenymozgalomnak. Éppen ez az a terület, ahol a szakszervezeteknek vitathatatlanul vezető szerep jut. Ne várjanak külön utasításokra és oldják meg ezeket a kérdéseket, megoldásukat elsősorban önöktől várják.

Egyenesen kimondom, a szakszervezetek már megszokták, hogy hiányzik a valódi versenyszellem, hozzászoktak a formalitásokhoz, a verseny túl sok formájához, amelyek annyira bonyolultak, hogy a normális ember már nem ismeri ki magát bennük. Néha már úgy tűnik, hogy a szakszervezetek segítségével a verseny terén már beindult valamilyen „papírmotor“, amely képes működni, tekintet nélkül arra, versenyez-e valaki vagy sem.

Vissza kell vezetni a versenyt a szilárd talajra, a műhelyekbe, brigádokba és a reális, sürgető feladatok teljesítésére kell összpontosítani, a dolgozók ügyévé kell tenni, akiknek érdekük a legjobb tapasztalatok átvétele, saját munkájuk és önmaguk tökéletesítése.

Röviden, elvtársak, a kelleténél is több gondunk van. A társadalom következetes demokratizálása során a szakszervezetek szerepe állandóan növekedni fog, növekedni fog felelősségük a gazdasági és szociális politika megvalósításáért, bonyolultabbak és sokrétűbbek lesznek nevelési feladataik

A szakszervezeteknek a jelenlegi feltételek közti szerepéről a következőket szeretném elmondani. Az átalakítás sorsáról nem az irodákban döntenek, hanem a dolgozókollektívák határozzák meg azt gyakorlati tetteikkel. A dolgozókollektíva az átalakítás központi sejtje és végül minden attól függ, milyen benne a hangulat, milyen mértékben bontakozik ki új módon a munka.

Lényegében ez az embernek a kollektívában és ezzel együtt az egész társadalomban elfoglalt reális pozíciójának a problémája.

Hogyan szervezik meg az ember munkáját, mennyire produktív és hogyan jutalmazzák, milyen mértékben függenek össze kölcsönösen a munka eredményei és az ember szükségletei kielégítésének foka, hogyan alakulnak a munkatársak, a partnerek, a vezető dolgozók és beosztottjaik közti kapcsolatok minden szinten?

Ezen a téren az összefüggés egyszerű és világos: amilyen a munka lesz a dolgozókollektívákban, úgy fog boldogulni az egész társadalom is. Ha önök képesek lesznek megszervezni a nagy produktivitású munkát, elérik a termékek magas minőségét, akkor magasabb szintre jut országunk egész gazdasága. Ha a kollektívákban rend és szervezettség fog uralkodni, akkor ez lesz az uralkodó mindenütt a társadalomban. Ha valamenynyien megtanuljuk, hogyan kell a normális emberi kapcsolatokat létrehozni a kollektívában, és egészségesebbé tesszük az erkölcsilélektani légkört, akkor ugyanúgy egészséges lesz országunkban az egész társadalmi atmoszféra.

A párt központi bizottsága nagy jelentőséget tulajdonít az állami vállalatról (egyesülésről) szóló törvénynek, melynek javaslatát össznépi vitára bocsátottuk.

A törvényjavaslatban lényegében meg van fogalmazva a gazdasági irányítás új ideológiája. Nem gondolom, hogy ez már kész igazság, befejezett dokumentum. Ha így tekintenénk rá, nem kellene össznépi vitára bocsátanunk. Úgy vélem, ez a dokumentum jó alap ahhoz, hogy alapos áttanulmányozás és valamennyi vélemény és megjegyzés figyelmes elemzése után - jó törvény szülessen az állami vállalatról. Feladata, hogy alapjában megváltoztassa a gazdálkodás feltételeit és módszereit a gazdaság alapelemében, törvény formájában rögzítse a tervszerű gazdálkodás összekapcsolását a teljes önelszámolással, továbbá a vállalatok tevékenységében az önállóság és a felelősség összekapcsolását, törvényesítse az önkomrányzat új formáit.

Említést teszek az olyan elvi jelentőségű intézkedésekről is, mint az első húsz ágazatközi tudományos-műszaki komplexum kiépítése, a termelőágazatokban a bérek emelése új elveinek bevezetése, 1500 vezető vállalat átállítása a termékek állami átvételére, több termelókollektívában a két-három műszakos termelés bevezetése, a termelés és a szolgáltatások terén a szövetkezeti formák széles körű fejlesztése és a kollektív és családi szállítási szerződések bővítése. Ezt a felsorolást folytathatnám.

önök láthatják, hogy a változások széles körben és feltartóztathatatlanul valósulnak meg. Ennek ellenére az új módon való munka csak most indul be.

Ha a dolgozókollektíva termelő tevékenységéről beszélünk, akkor itt a legfontosabb változásokat nyilvánvalóan a gazdasági mechanizmus megkezdett átalakítása, az önelszámolásra való áttérés, az önfinanszírozásra, a rentabilitásra és az önkormányzatra való átállás fogja meghatározni.

Ezek az intézkedések azonban csak akkor fognak megfelelő módon hatni, ha minden dolgozókollektíva nem úgy fogja fogadni őket, mint valamit, amit felülről szorgalmaznak, hanem mint saját, közeli, létfontosságú ügyüket.

Józan ésszel mérjük fel, kinek van szüksége az önelszámolásra, kinek van ez hasznára? Azoknak, akik tisztességesen dolgoznak. Szüksége van rá országunknak, és minden dolgozó családnak, minden dolgozó embernek.

Kinek a számára veszélyes az önelszámolási rendszer? A szájhős számára, mivel azonnal leleplezi képességei hiányát. A hanyag és rosszul dolgozó számára, mivel lerombolja az alapjait élősködő jólétének, melyet a társadalom rovására ér el, s amelyért drágán fizet minden becsületes dolgozó.

Mindannyiunknak új módon kell hozzááll- nunk a dolgozókollektívának a szovjet társadalmi és gazdasági életben, minden ember életében betöltött szerepe értelmezéséhez.

Ki tudná jobban megfelelően tudatosítani minden ember társadalmi arculatát, meghatározni a szociális igazságosság mértékét, mint a dolgozókollektíva, de nem általánosan és átfogóan, hanem konkrétan, mondhatnám név szerint?

Kit tudja a legjobban, hol merültek ki a lehetőségek és hol rejtőznek még nem is jelentéktelen tartalékok?

Ki és hol tette meg lelkiismeretesen, amit lehetett és hol vált a hanyag munka normává?

És végül, hol valósíthatja meg az ember mint valódi gazda jogait és kötelességeit, ha nem saját kollektívájában, saját munkahelyén?

Úgy vélem, az utóbbi időszak tapasztalatai teljesen egyértelműen megmutatták, hogy az aktív életformától való eltérésért drágán kell fizetnie nemcsak a társadalomnak mint egésznek, hanem minden egyénnek is. Nyíltan kimondom, nem változtatjuk meg ezt a helyzetet mindaddig, amíg minden ember nem fogja érezni ennek személyes szükségességét, nem fog érezni személyes felelősséget, amíg nem fogja magát gazdának érezni.

Különösen szeretném hangsúlyozni, elvtársak, a következő körülményt. A jelenlegi önelszámolási helyzetben a dolgozókollektívák és a szakszervezetek erős partnereivé válnak az államnak a szociális programok megvalósításában.

Úgy vélem, hogy a szakszervezetek össz- szövetségi központi tanácsa és a köztársasági szakszervezeti tanácsok ma jobban kihasználhatnák a törvényhozói kezdeményezés jogát a dolgozók érdekében és szükség esetén energikusabban szállhatnának szembe a gazdasági szerveknek a dolgozókkollek- tívák kiváltságaiba való beavatkozásra irányuló próbálkozásaival.

(Folytatás a 6. oldalon)