Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-15 / 11. szám, csütörtök

VITA A FALUSI ISKOLÁK KÖRZETESÍTÉSÉRŐL Helyes döntés ,, Ladislav Štoll akadémikus néhány évvel ezelőtt a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia egyik szakbizottságának ülésén arról beszélt, hogy az NDK- beli szakemberek és politikusok mennyire bölcsen oldják meg a falusi kisiskolák helyzetét. Nagy becsben tartják ezeket az iskolákat, nem szüntetik meg őket, hanem éppen ellenkezőleg: a túlzsúfolt városi iskolákból, az egészségtelen környezetből is ide hordják a tanulókat. Ez a gyakorlat egészségügyi és nevelési szempontból helyesnek bizonyult. Mi ennek éppen az ellenkezőjét tesszük, mondta az akadémikus, s nem értett egyet azzal a döntéssel, amely a körzetesítést, a kisiskolák megszüntetését szorgalmazta. “ Iskolában (Nagy László felvétele) Arcok, otthonok fénykörében Egy kisiskola mindennapjairól így kezdődik Josef Polák prágai egyetemi tanárnak, a tudományok doktorának cikke, amely még az elmúlt év végén, november 12-én jelent meg a Rudé právoban és a Pravdában. Az ismert szakember írásának további részében hangsú­lyozza, hogy az iskolák körzetesíté­se szerinte szűklátókörű döntés volt, hiszen amit nyerünk a réven, azt többszörösen elveszítjük a vámon: kevesebb pedagógust kell ugyan fi­zetni, ennél viszont összehasonlít­hatatlanul nagyobb kár éri a társa­dalmat főleg azért, mert a túlzsúfolt osztályokban nem kielégítő a fiatal nemzedék szakmai és erkölcsi ne­velése. írásának további részében a szerző rámutat arra, hogy az isko­la nem gyár, vagyis nem érvényes az a tétel, miszerint minél nagyobb a kollektíva, annál jobbak az ered­mények. Sőt, ma már az egész vilá­gon nyilvánvaló, hogy éppen a ki­sebb létszámú csoportokkal lehet jól és eredményesen dolgozni. A falu és a város közötti különb­séget sem azzal kell csökkenteni, hogy a gyermekeket és a felnőtteket beutaztatjuk néhány órára, vagy be­költöztetjük őket. Ennél sokkal ész­szerűbb megoldás az, ha a mostani lakóhelyükön teremtjük meg szá­mukra a korszerű életvitel feltételeit. Fontos érvei között szerepel az is, hogy azokból a falvakból, ahol meg­szűnt az iskola, rendszerint elköltö­zött a pedagógus is, aki pedig min­dig a helyi kulturális élet, a közmű­velődés egyik meghatározó ténye­zője volt. Az írás Szlovákiában is nagy visszhangot váltott ki, amely egyér­telműen azt igazolja, hogy az érin­tettek - a falusi szülők, pedagógu­sok, tisztségviselők, de nemcsak ók - nem nyugodtak bele a jelenlegi helyzetbe, mert a gyakorlat nem oszlatta el, sót megerősítette kéte­lyeiket. A két napilap hétről-hétre közli a hozzászólásokat. Štefán Petrík, kitüntetett pedagó­gus november 26-án megjelent hoz­zászólásában például kertelés nél­kül kimondja, hogy az iskolák körze­tesítése elhamarkodott döntés volt. Tisztségemnél fogva is nagy érdeklő­déssel követem azt az eszmecserét, amely a Miért szüntetik meg a falusi kisiskolákat, címú cikk megjelenése után a bratislavai Pravdában bontakozott ki. Úgy döntöttem, hogy én is hozzászólok ehhez a vitához, tolmácsolva egyúttal a járási nemzeti bizottság álláspontját, amely a Komáromi (Komárno) járásban meghatározta az iskolák körzetesítésé­nek mértékét és ütemét. A járási nemzeti bizottság oktatási osztálya fegyelmezet­ten hajtotta végre a felsőbb - elsősorban oktatási - szervek utasítását, s megszab­ta a fokozatos körzetesítés tervét. Az eltelt tizenöt év alatt járásunkban 42 alap­iskola szűnt meg, huszonegy szlovák, s ugyanennyi magyar tanítási nyelvű. A körzetesítés mértéke a kezdetben, te­hát a hatodik ötéves tervidőszakban volt a legnagyobb. A körzetesítéssel kapcso­latban főleg a szülői értekezleten ismerte­tett leggyakoribb érv az volt, hogy a na­gyobb alapiskolában jobbak az oktató- nevelő munka feltételei, s eleve feltételez­ték, hogy jobb lesz a tanulók tudásszintje is, tehát felkészültebben folytathatják ta­nulmányaikat, s így magasabb képesítést szerezhetnek. Járási nemzeti bizottsá­gunk tanácsa az elmúlt választási idő­szakban felmérte és sokoldalúan elemez­te a körzetesítés eredményeit és körül­ményeit, s az alábbi következtetésekre jutott: a gyermekek egy részének - mivel naponta beutaznak az iskolába - nincs lehetősége arra, hogy tehetségének és érdekódési körének megfelelően kapcso­lódjék be az iskolán kívüli tevékenységbe, ugyanis mindenfajta tevékenységét a me­netrendhez kell igazítania, amely az is­mert okok miatt nincs tekintettel a szakkö­rök időrendjére; fokozatosan és bizonyíthatóan romlott a beutazó gyermekek egészségi állapota, Ezt a véleményt a hozzászólók megalapozott érvekkel igazolják. Többen leírták: az elsősöknek is naponta hat előtt kell fölkelniük, hogy elérjék a fél hét körül induló, amúgy is eléggé zsúfolt járatot. S nem ritka az sem, hogy ezek a gyermekek csak késő délután ér­nek haza. František Jámbor Martin­ból ugyancsak gyakori esetről ír: a szép környezetben levő Turčians- ká Jaseň-i iskolát a hetvenes évek elején tatarozták, korszerűsítették, aztán megszüntették a tanítást. Az itteni gyermekek kétműszakos okta­tásra járnak az egyik közeli faluba, a nagyobbak még távolabbra, Mar­tinba. Tibor Stankovič Trnavából a vitaindító cikk egyik gondolatát hangsúlyozva mutat rá arra, hogy a kisiskola megszüntetésével sze­gényebb lett, sok helyütt teljesen megszűnt a település kulturális éle­te. A falu és a város közötti különb­séget nem úgy kell megszüntetni, hogy elnéptelenítjük a falvakat - írja hozzászólásában. Több hozzászóló mutat rá arra, hogy a körzetesítés nem csökken­tette, hanem növelte a nemzeti bi­zottságok gondjait. A kisvárosokban és a központi falvakban még zsúfol­tabbak lettek az osztályok, még ége­tőbb gond lett a tanteremhiány, a kis falvakban viszont kihasználatlanul állnak az egykori iskolaépületek. Jú­lius Kruták makovi iskolaigazgató többek között azt fájlalja, hogy a kör­zetesítés után még több gyermek veszítette el közvetlen kapcsolatát a természettel, a falusi élettel, s félő, hogy örökre, pedig a kenyeret, a húst, a tejet, vagyis az élelmiszert ma és a jövőben is a falu termeli, már ezért sem helyes a fiatalokat elszoktatni a falusi életformától. Fé­lek, hogy a jövő nemzedékek nem bocsátják meg nekünk ezeket a hi­bás lépéseket - olvashatjuk a cikkben. Sok hozzászóló kimondottan szakmai kérdésekkel foglalkozik. Többen példákkal, személyes élmé­nyekkel igazolják, hogy a kisiskolák­ban is lehet korszerűen és eredmé­nyesen oktatni. Viera Pavlíková több mint negyed évszázados pedagógiai s emiatt növekedett a tanulók egy részé­nek hiányzása, ez pedig károsan befolyá­solta az oktató-nevelő munka színvo­nalát: a körzetesítés meglehetősen érzéket­lenül érintette a nemzetiségi oktatáspoliti­ka elveinek gyakorlati megvalósítását, mi­vel a kisiskolák megszüntetése sok szülőt arra kényszerített, hogy olyan tanítási nyelvű iskolába írassa be gyermekét, amilyen a lakhelyén megmaradt; a falvakban fokozatosan megváltoztak a szociális körülmények, s emiatt bizo­nyos mezőgazdasági ágazatban, különö­sen az állattenyésztésben csökkent a dol­gozók létszáma, amelynek stabilitását a közelmúltban csupán nagy erőfeszíté­sek árán sikerült megteremteni; onnan, ahol megszűnt az iskola, rend­szerint elköltözött a tanító is, s így ezek a települések olyan embert veszítettek el, aki korábban a helyi kulturális élet meg­határozó tényezője volt, s egyúttal fontos tisztségeket töltött be a tömegszerveze­tekben is. A tanító elköltözése után több­nyire csökkent a fiatalokkal való foglalko­zás színvonala, stagnált, vagy teljesen megszűnt a helyi kulturális élet, s ez a tény is közrejátszott abban, hogy a falu­si fiatalság zöme központi falvakba, vagy városba költözött. A körzetesítés további árnyoldalairól eddig már többen szóltak, s véleményük­kel egyet lehet érteni. Felméréseink és tapasztalataink alapján járásunkban foko­zatosan csökkent a körzetesítés üteme (a 7. ötéves tervidőszakban már csupán 4 kisiskola szűnt meg), majd ez a folya­mat teljesen leállt, sót jelenleg megte­remtjük a feltételeket ahhoz, hogy a bajcsi (Bajč) alapiskola újra megnyissa kapuit. Az illetékes járási szervek nem hagyták jóvá 4 kisiskola (2 szlovák és ugyanennyi magyar tanítási nyelvű) körzetesítését. Meggyőződésünk, hogy ezúttal is a nem­volt-e? gyakorlatával igazolja, hogy a kisis­kolák tanulói mennyivel nyugodtab- bak, önállóbbak, s mennyire érződik rajtuk a céltudatos érzelmi nevelés, s az, hogy lényegesen több szabad idejük és mozgáslehetőségük van a városokban élő, vagy az oda beu­tazó társaikhoz képest. Az eddigi vitából kirajzolódik az is, hogy a körzetesítés során a legtöbb feszültség ott keletkezett, ahol a nemzeti bizottságok nem elég kö­rültekintően hozták meg döntései­ket. Ezeken a helyeken a szülök ma is elégedetlenek, mert gyermekeik jelenleg rosszabb körülmények kö­zött tanulnak, mint korábban. Akad­tak természetesen jó példák is. Ilyenről számol be a Pravda hasáb­jain Klór Károly, a Bogyaréti (Bodza- Lúky) Magyar Tanítási Nyelvű Alap­iskola igazgatója. Ez a kisiskola - ma az első négy osztályba össze­sen 28 tanuló jár - a szülők erőfeszí­tésének és a komáromi (Komárno) járási párt- és állami szervek körül­tekintő döntésének eredményekép­pen megmenekült a körzetesítéstől. Az igazgató többek között hangsú­lyozza: a kisiskolák és a falu szem­pontjából egyaránt fontos, hogy a ta­nító helyben lakjon, legyen ideje az iskolán kívüli munkára is. A Pravda december 17-i számá­ban jelent meg Ľudovít Obertíknak, a Szlovák Tervhivatal munkatársá­nak terjedelmes hozzászólása, amelyben megállapítja, hogy jórészt a körzetesítés következtében Szlo­vákiában mintegy ezer iskola szűnt meg s ebben az országrészben je­lenleg nyolcszáz olyan kisiskola van, ahol az oktató-nevelő munka feltéte­lei nem kielégítőek. írásának jelen­tős részében megismétli a körzete­sítéssel kapcsolatos érveket, s azt írja, hogy ott, ahol különösen nagy gondok vannak a beutazással, kollé­giumokat kell építeni. Megemlíti azt, hogy különböző felmérések igazol­ják: a kisiskolák tanulói egy részé­nek a tudásszintje nem megfelelő. Szól arról is, hogy a demográfiai előrejelzések szerint a jövő évtől kezdve másfél évtized alatt mintegy 90 ezer gyermekkel csökken az is­kolaköteles gyermekek száma, s ez leginkább a kisiskolákat érinti majd. Hozzászólásának végén Ľudovít Obertík azt állítja, hogy a közvéle­mény nincs teljes mértékben tisztá­ban az oktatási rendszer korszerűsí­tésével és átépítésével kapcsolatos feladatokkal, s emiatt a körzetesítést nem komplex módon értékeli. A vita az említett napilapok ha­sábjain folytatódik. . zetiségi oktatáspolitika szellemében jár­tunk el. A pedagógusok és a szülők döntésünkkel kapcsolatos pozitív vélemé­nyét híven fejezte ki Klór Károlynak, a Bogyaréti (Bodza-Lúky) Magyar Tanítá­si Nyelvű Alapiskola igazgatójának hoz­zászólása. Jelenleg azonban a Komáromi járás iskolái is nem kis árat fizetnek a járási szervek nagyvonalú döntéseiért. A terv ugyanis megfellebbezhetetlenül szabja meg az osztályok számát, sót a zöld asztal mellől szigorúan meghatározták az egyes osztályok létszámának normáját is: legalább 27 tanulónak kell járnia egy-egy osztályba. A tervek nincsenek tekintettel teljes mértékben a nemzetiségi és népgazda­sági sajátosságokra, s nemcsak a mi járásunk esetében. A tervfegyelem szigo­rú megtartásának egyik következménye az, hogy főleg a városokban túlzsúfoltak a tantermek, s emiatt csökken az oktató­nevelő munka színvonala. Olyan bűvös körbe jutottunk, amelyből látszólag nincs kiút. Mi azt javasoljuk, hogy az oktatásügy jövőjét megszabó döntések, a különböző beruházások során figyelembe kell venni minden lényeges szempontot, s így kell meghatározni az egyes tételek nagysá­gát. Bízom, s bízunk abban, hogy lesznek közgazdászaink, akik a számok, az ada­tok tömkelegén kívül tudatosítani fogják azt is, hogy mekkora veszteséget jelent, ha nem karoljuk föl a fiatal tehetségeket, ha növekszik a beteg gyermekek, s az olyan fiatalok száma, akik nem kapják meg a kellő nevelést és a rendszeres gondoskodást. Hozzászólásomat éppen ezért kérdés­sel fejezem be: vajon mikor érjük ezt meg? SILVIA MAJLINGOVÁ, a Komáromi Járási Nemzeti Bizttság alelnöke Délelőtt tíz óra. A kilenc elsős kerekded betűket rajzol a táblára és a munkafüzetébe. Mögöttük olvas­mányukkal bajlódó másodikosok ül­nek. Az ablak felőli padsorban elöl a harmadikosok, mögöttük a negye­dikesek halk zümmögése sejteti, hogy fegyelmezetten ismerkednek az új tananyaggal. Az egyosztályos kisiskola tanítója a feladatok kiosz­tása után az elsősöknél köt ki. Amíg a többiekkel foglalkozott, bizony fel­került a táblára egy olyan „szó“ is, amelynek betűi csak alkotóelemei a helyes szónak, de nincs értelme, „d, D... dió... diák... adni... ide“. Ez a pontos szöveg, amit a munka- - füzet fölé hajló gyerekfejekbe ma kell bevésni. Az elsősökben talán máris látja a jövendő negyedikeseit Szcsuka József példás tanító, a Ke- csői (Kečovo) Magyar Tanítási Nyel­vű Alapiskola igazgatója. Az alsó tagozatos iskolák azon keveseinek egyikében nevel és oktat, amelyek­nek száma igencsak megfogyatko­zott az utóbbi tíz esztendőben. Az iskola létét huszonhárom esztendeje eredményeivel igazolja.- Annak idejében a kor szokásai­hoz híven magam is bolyongtam az országban. A katonai szolgálat előtt az Ipoly mentén tanítottam, majd visszakerültem szülőföldemre, Gö- mörbe. Kecsóbe 1963-ban érkez­tünk egy motorkerékpáron. Felesé­gemmel lementünk a Domicáig, de a faluba vezető utat nem találtuk meg. Visszafordulva egy öregember mutatta meg az oda vezető erdei utat. A faluba érve igencsak elcso­dálkozott az akkori tanító, melyik irányból érkeztem, hiszen már átad­ták az új országutat. Ez azonban még annyira új volt, hogy maguk a környékbeliek sem mindig gondol­tak rá. Az akkori körülményekhez képest ma már kiváló feltételek kö­zött tanítok. Az emlékezés szinte elveszti idő­dimenzióját, ha a majd negyedszá­zadot egy faluban töltő pedagógus rakosgatja egymás mellé a történé­sek mozaikkockáit. Volt tanítványok hozzák ide bizalommal gyerekeiket, önmaguk növekedését kívánják utó­daiknak is. A kisiskola tanítója előtt nyitott könyv a falu. Arcok, házak, arcvonások, otthonok fénykörében él. Talán már maga sem tudja pon­tosan, lelki gazdagságából mit ho­zott ide és mit kapott az emberektől. Az itt élőkkel sokféle módon össze­fonódott az élete. Gyerekeiket dél­előtt, szüleiket este tanítja. A kicsik előtt a tudás végtelenjébe nyit teret, a nagyoktól önmaguk megismeré­sét, az önbecsülést, múltjuk tisztele­tét és megőrzését kéri számon. Ez a számonkérés azonban kölcsönös, hiszen a tanító munkája az ötszáz lélekszámú faluban a gyerekek tu­dásán mérhető le.- A mostani iskolaév elején meg­tartott pedagógiai értekezleten felol­vasták az összehasonlító írásbeli felmérők eredményeit. Magyar nyelvből, szlovák nyelvből és mate­matikából vizsgálták az ötödikesek tudását. A negyedik osztály év végi osztályzatát viszonyítják az ezekből a tantárgyakból írt írásbelik osztály­zatához. Számomra öröm, hogy kü­lönbség az objektív tudás és az osztályzat között a mi iskolánkból kikerült ötödikesek esetében szinte nem volt. A kívülállók számára ez azt bizonyítja, hogy mind a tanítás­ban, mind az osztályzásban a lehető legnagyobb objektivitásra törek­szem. Természetesen az sem mel­lékes tény, hogy az innen felső tago­zatba lépő gyerekek tanulmányi eredményének átlaga kettes. A kis­iskolák között egyike a legjob­baknak. Szcsuka József szavait az objek­tivitás jellemzi. Az a fajta ember, aki nem a dicsekvéssel, a kérkedéssel próbálja igazolni önmagát, pedig 1977-ben megkapta a Példás Peda­gógus címet. Meggyőződése, hogy a kisiskolák jövőjét maguk a tanítók tartják a kezükben. Ha a tanító nem is mindenható egy-egy faluban, az iskola megléte, az ott folyó munka színvonala, a megteremtett állam- igazgatási feltételekkel együtt befo­lyásolják a fiatal házasok döntését, amikor a lakóhelyük megválasztásá­ról döntenek. Márpedig a fiatal csa­ládok nemcsak ma igénylik a kisis­kolákat, hanem azok jövőjét is az ö gyermekeik számához képest ter­vezi a társadalom. Ambrúzs Gyula második válasz­tási időszakban a helyi nemzeti bi­zottság elnöke. Véleménye nem­csak a falu egyik elöljárójáé, hanem a kétgyermekes apáé is.- Talán meglepő, de nemcsak is­kolája, hanem óvodája is van a falu­nak. Eddig mindenkit fel tudtunk venni, hiszen a huszonegy hely ele­gendő volt. Szerencsére az elmúlt öt évben úgy alakult a születések szá­ma, hogy bizony idén már szelektál­nunk kell. A gyerekgondozási se­gélyt kapó anyukák nagyobb gyere­keivel szemben előnyben részesít­jük a munkába járó szülők gyerekeit. Az évi kilenc-tíz újszülött távlatilag is igazolja kisiskolánk létjogosultságát. A helyben lakó pedagógus mindig egyfajta segítséget jelentett a szü­lőknek, hiszen tőle, mint a családo­kon kívüli embertől jobban tartottak a gyerekek. Ez nemcsak az erkölcsi nevelésben hasznosult, hanem a kulturális munkában is. Ráadásul a pedagógus jelenléte a falu közös­ségi életében, a tömegszervezetek munkájában és a képviselőtestület­ben is nélkülözhetetlen. Számunkra ezért is fontos, hogy a falunak állan­dó tanítója van. Délután kettőig tart a tanítás. A szűk völgy fölé emelt iskolából utak vezetnek a falu alacsonyabb és magasabban fekvő házaihoz. A gye­rekeket kikíséró tanító minden irány­ban ellát, olykor megmosolyogja a vi­dáman csúszkálókat. A hótól fehérló hegyek oldalában alig fél óra múlva már többen is vidáman szánkóznak. A tiszta levegő, a velük törődő fel­nőttek és a tágabb életkörnyezet megóvja mindannyiukat a kétműsza- kos tanítás terheitől és az utazás napi nyűgétől. DUSZA ISTVÁN Túlkapásoktól mentesen ÚJ szú 6 1987. I. 15.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents