Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)
1987-01-07 / 5. szám, szerda
Továbbra is magas szinten A CSEH MŰFORDÍTÁS HÉTKÖZNAPI GONDJAIRÓL Néhány nappal ezelőtt a Csehszlovák írószövetség dobŕíši alkotóházában találkoztak a legtehetségesebb fiatal cseh műfordítók. Az évente megrendezett találkozón ezúttal az angol, az orosz, a finn, az olasz és a magyar irodalom egy-egy kiemelkedő műfordítója tartott előadást, illetve vezette az egyes csoportok munkáját. A Cseh Műfordítók Egyesületének tevékenységéről, tapasztalatairól és gondjairól Kamii Marikkal, a szervezet titkárával beszélgettünk. 0 Hogyan jellemezné a CSME eddigi munkáját?- A Cseh Műfordítók Egyesülete 1978-ban jött létre azzal a céllal, hogy támogassa a műfordítók szakmai és politikai felkészültségét, fejlődését. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy egyrészt tagjainknak szemináriumokat, előadásokat, vitákat, ke- rekasztal-beszélgetéseket, továbbá 'a műfordítók munkáiból összeállított irodalmi esteket szervezünk; másrészt pedig anyagilag is támogatjuk ezt az igényes alkotómunkát. Tagjainkat külföldi tanulmányutakra küldjük, különösen nehéz munka esetén ösztöndíjjal is támogatjuk a fordítókat, és lehetővé tesszük számukra, hogy a Cseh Irodalmi Alap alkotóházaiban - tehát a lehető legjobb körülmények között végezzék munkájukat. A kiemelkedő műfordításokat évről évre jutalmazzuk. Emellett gondolunk az idősebb és a fiatalabb műfordítókra. A fiatalok első lépéseit hivatott segíteni a Fiatal és Kezdő Műfordítók Társasága, amely egyesületünk önálló szervezeteként működik. . A cseh fordításirodalom tényleges helyzetéből indultunk ki, amikor egyesületünkben öt alcsoportot alakítottunk ki. Ezek a Szovjetunió népeinek, a többi európai szocialista állam népeinek, az angolszász nyelvek, a román nyelvek, valamint az egyéb államok és nyelvek irodalmával foglalkozó csoportok. Ez így természetesen nem ideális felosztás, a lényeg az, hogy az egyes csoportokban képviselve legyenek a különböző nyelvterületek legtapasztaltabb fordítói, akik aztán a helyzetet ismerve az adott nyelv fordítási nehézségeit, kollégáik és saját tapasztalataikat a vezetés elé terjesztik, és mi ezekből kiindulva igyekszünk a magunk módján hozzájárulni a műfordítók igényeinek kielégítéséhez. Egyelőre ennek a feladatnak - úgy érzem - sikeresen eleget tettünk. • Mindennek ellenére úgy gondolom, a műfordítók anyagi megbecsülése még sok kívánnivalót hagy maga után. Ma csupán fordításból, úgynevezett szabadúszóként megélni, szinte elképzelhetetlen. Pedig, aki igazán tiszteli az írott - ha úgy tetszik a fordított - szót a megmondhatója, mennyi szellemi erőfeszítést igényel egy-egy mű lefordítása...- Sajnos valóban ez a helyzet. Mi ugyan - ahogy már említettem- ösztöndíjakkal igyekszünk támogatni fordítóinkat, de tudjuk, hogy a helyzet így is tarthatatlan és gyors változtatásra van szükség. Foglalkozunk a változtatás gondolatával, de ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy a jövőben minden műfordító főállásban fog fordítani. Erre nincs is szükség, hiszen sokan szeretik civil hivatásukat, műfordítással csak kedvtelésként foglalkoznak. Másrészt a mi szervezetünk nem ad konkrét fordítanivalót - ez a kiadók dolga - ezért mi senkinek sem szavatolhatjuk, hogy csupán fordításból megélhet. De a bajt nem is itt kell keresnünk, hanem az alacsony honoráriumokban. E téren viszont - tudomásom szerint - kedvező változások előtt állunk. • A CSME a varsói kongresszus óta tagja a Műfordítók Nemzetközi Szövetségének, a FIT-nek. Hogyan kapcsolódnak be munkájukba, s milyen tapasztalatokkal gazdagodtak e néhány év alatt? Ma már külföldön is elismerik, hogy a CSME tevékenységével a világ élvonalához tartozik. Szervezetünk nemzetközi megbecsülését jelzi az is, hogy a CSME elnöke - Milan Hrala professzor - és elnökhelyettese - dr. Zlata Kufnerová- a FIT egy-egy szakbizottságának elnöke. Mi a magunk részéről nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést, ugyanis a FIT egyike azon szervezeteknek, amely következetesen távol tartja magát a nyugati országok politikai manipulációitól, a béke és a humánus emberi értékek mellett foglal állást, a műfordítók széles nemzetközi táborának együttműködését szorgalmazza. • A CSME tekintélyét növeli az a tény is, hogy a rendezvényeiket leggyakrabban tudományos intézetekkel karöltve szervezik.- Elnökünk, Milan Hrala profesz- szor egyben a Károly Egyetem Tolmács és Műfordítói Tanszékének vezetője, tehát már ebből kifolyólag is szoros szálak fűznek a katedrához. Ezenkívül leggyakrabban a Csehszlovák Tudományos Akadémia cseh nyelvi, cseh irodalmi és Holnap bemutató a Thália Színpadon Az 1986-87-es évad első bemutatója után a Thália Színpadon ismét egy vígjátékot láthat a közönség. Ezúttal a fiatalon elhunyt cseh író, Jan Otčenášek Kiruccanás a hét közepén című szatirikus játékát mutatják be. A prózaíróként, filmforgatókönyvíróként ismert Otčenášek első és egyben utolsó drámájáról van szó, amelyet majd tíz évvel ezelőtt mutattak be Prágában. Pergő nyelvezete, ízes cseh humora, a helyzetkomikum és a cselekmény-bonyolítás kitűnő drámaírónak mutatja. A darab az emberi kapcsolatoknak mindennapjainkban bekövetkező elhidegü- léséról szól. Mi újat lehet erről mondani? - kérdezheti a néző. Amit Otčenášek hozzáad: az a sajátos látásmód, a kor, s a benne élő ember rajza, annak minden változásával, a sajátos cseh nemzeti kultúra ismérveivel. A bemutató másik érdekessége, hogy míg az évad első darabjában a Thália Színpad tagjainak újabb nemzedéke képviseltette magát, addig a holnapi bemutatón többnyire az együttes tapasztaltabb művészei játszanak majd. Gondolok itt elsősorban Gombos Ilonára, Kövesdi Szabó Máriára, s nem utolsósorban Lengyel Ferenc érdemes művészre. A darabot Pavel Rýmsky, a brnói Mrštík-fivérek Színház tagja rendezte. Annak idején éppen ó volt a mű első rendezője, még az író, Jan Otčenášek életében. így személyében a Thália Színpadon olyan ven- dégrendezó dolgozott, aki a mű avatott ismerője. GYÜRE LAJOS világirodalmi intézeteivel, valamint a Csehszlovák írószövetséggel és a szocialista országok kulturális központjaival működünk együtt és természetesen számunkra nagyon fontos ezen intézmények szakembereinek elméleti felkészültsége. • Személy szerint rendkívül fontosnak tartom, hogy a már befutott műfordítók támogatása mellett gondolnak az utánpótlásra is. Úgy tűnik, hogy a Fiatal és Kezdő Műfordítók Tanácsa valóban az a fórum lehet, amely megkönnyítheti a tehetségek előrejutását, nyilvánosságot adhat az ,,első fordításnak", megtörve ezzel a kiadók makacs elutasító magatartását. ..- Valóban az volt eddig a helyzet, hogy a szerkesztők csak akkor bíztak meg fiatalt műfordítással, ha fel tudtak mutatni egy, már nyomtatásban megjelent munkát. De honnan vegyék, ha szinte mindenhol ez volt a követelmény?! Nos a mi szervezetünk a fiatalok szakmai-elméleti támogatása mellett ezt az ördögi kört igyekszik megtörni, mégpedig úgy, hogy a legsikerültebb munkáknak publikálási lehetőségeket teremtünk. Tehát nem elég egyszerűen tagnak lenni, mindenekelőtt dolgozni kell. Jelenleg mintegy kétszáz, harmincöt éven aluli fiatalt tartunk nyilván. Minden évben műfordítói pályázatot hirdetünk, és a legjobb munkák meg is jelennek a Tvorba irodalmi mellékletében, a Kmenben, vagy a Mladá frontéban, illetőleg elhangzanak a Csehszlovák Rádió irodalmi adásaiban. A fordításokat szakemberek - nagyrészt az adott nyelv legjelentősebb műfordítói - bírálják el. Természetesen a fiatalok a pályázaton kívül is benyújthatnak elbírálásra munkákat, s ha tanulságos műfordításról van szó - akár pozitív, akár negatív értelemben -, fiatalok és tapasztalt szakemberek bevonásával szemináriumon értékeljük, elemezzük a teljesítményt. Végezetül hadd tegyem hozzá, hogy szervezetünk teljesen önkéntes, s így viszonylag könnyű ellenőrizni saját tevékenységünk színvonalát. Ameddig ugyanis a fiatalok gyakran szabadságuk rovására, vidékről is eljárnak rendezvényeinkre, addig nincs ok aggodalomra. De ami még fontosabb: az érdeklődés azt is jelentheti, hogy a cseh fordításirodalomban a jövőben is tartani tudjuk az elődök által oly magasra emelt szintét. GÁL JENŐ Érdekes egyéniség Kismonográfia Jan Lauschmannról A könyv minden bizonnyal a jubileumhoz időzítve jelent meg a prózai könyvesboltok pultjain, az viszont már hosszabb időbe tellett, amíg eljutott Dél-Szlovákia egyikmásik vidéki könyvesboltjába is.1 így jómagam is csak az utóbbi napokban fedeztem fel a komáromi (Komárno) könyvesboltban a művészeti kiadványok között böngészgetve. A nyolcvanötödik születésnapját - jó erőben, egészségben - ünneplő Jan Lauschman- nak, a két világháború közötti időszak cseh fotográfiája egyik jelentős és meghatározó alakjának az Odeon kiadó Umelecká fotografie sorozatában megjelent kismonog- ráfiájáról van szó. A monográfia szerzője pedig az a Daniela Mráz- ková, akinek az utóbbi időben mind gyakrabban találkozhatunk elismerést érdemlő fotótörténeti munkáival. S ha túl is vagyunk már kicsit a jelzett jubileumon, azért megérdemel néhány sort és kis odafigyelést Lauschmann életműve, s maga a monográfia is. Már csak azért is, mert Jan Lauschmann meglehetősen érdekes alakja a cseh fotótörténetnek. Különleges, elsőre tán még ellentmondásosnak is megítélhető kettős szerepe kapcsán is. Mert mindvégig amatőr fotográfus volt, annak ellenére, hogy hivatásszerűen szinte egész életét a fotokémiának szentelte. Persze az amatőr fotográfus megjelölés - a húszas, harmincas évekről lévén szó- éppenséggel rangot jelentő és megtisztelő volt, hisz az amatőr fényképészet engedhette meg magának elsősorban - mivel nem kötötték kommercionális és egzisztenciális konvenciók -, hogy kövesse a művészet, s ezen belül a fotóművészet akkori gyökeres változásait. Pályája, a fényképészettel való kapcsolata az egyik nagybácsitól kapott 9x12-es fényképezőgéppel kezdődött tizenegy éves korában, s tart mind a mai napig. Művészi munkásságának legjelentősebb szakasza pedig a húszas, harmincas évekre, a cseh fotográfiának a minden szempontból „vízválasztó" korszakára esik, hisz egyrészt- mint Mrázková írja - a cseh fényképészet idáig szinte kompakt egységként jutott el, innét kezdődően azonban már elsősorban a külön-külön utakra térő, majd azokat járó egyéniségek határozzák meg fejlődését. Másrészt pedig erre az időszakra datálódik az új, korszerű fotokémiai eljárások kifejlesztése és meghonosítása, aminek többek között éppen Lauschmann válik egyik úttörőjévé, később pedig mind nagyobb tekintélyű szakemberévé. Vegyészti főiskolán szerez mérnöki, majd doktori címet, jelentős pozíciókat tölt be a hazai fotóipari üzemekben, majd hosszú időn át, egészen hetvenöt éves koráig, egyetemi tanárként oktatja a fotókémiát. Ez a tevékenysége viszont ebben az időben meglehetősen visszaszorítja aktív fotográfusi ténykedését, amely aztán az utóbbi évtizedben válik ismét intenzívebbé. így a monográfiában megjelent terjedelmes fotóanyaga is az 1924-től 1939-ig terjedő időszakban került munkáiból sorakoztat fel közel százat. Munkásságára az újszerűség, a spontán, reális látás és ábrázolásmód a jellemző. S nagy előszeretettel használt, lágyan rajzoló objektívekkel készült felvételein a pillanat varázsának a megfogása, bizonyos impresszionitás is felfedezhető. Témái egyszerűek, elsősorban városi motívumok, utcák, terek, házak, a fény és az árnyék játéka, s szinte mindig megtalálható felvételein az ember is. A későbbiekben aztán lágy vonásai, tónusai egyre keményebbek, érdeklődése egyre inkább a részletek ábrázolása felé tolódik. Csak sajnálni tudjuk, hogy nem kapott helyet az anyagban a további évtizedek az előbb már említett okoknál fogva kevésbé intenzív, ám mégiscsak létező és felmutatható munkásságának, s az utóbbi évtizednek az anyaga. Az utóbbi említett hiányérzet ellenére is a jó könyvek közé sorolandó Daniela Mrázková Lausch- mann-monográfiája. Erénye, hogy a szerző nem szorítkozik csupán a fotóművész Lauschmann bemutatására, mert érzi és tudja, hogy ennek a portrénak a megrajzolásához a tudós, a fotokémia fejlődésében, majd annak oktatásában is jelentős szerepet vállaló szakember vonásaira is szükség van. S további erénye a kötetnek, hogy monografikus jellege ellenére sem szorítkozik csupán egyetlen személyiség bemutatására, hanem egészében, összefüggéseiben tárgyalja a korszak cseh fotómüvé- szeté, s abból emeli ki ennek egyik markáns alakját. NÉMETH GYULA Sokféle elvárás Több hazai és külföldi szerkesztőtől hallottam már, hogy csaknem lehetetlen olyan rádiós vagy televíziós szilveszteri műsort készíteni, amely mindenkinek tetszik. A fiatalok többségét manapság tudvalévőén főleg a diszkózene hozza lázba, az idősebb nemzedék közül sokan viszont örökzöld dallamokat hallgatnának szívesen, mások pedig nóták mellett szeretnének szórakozni. Vannak, akik e műsortól főleg harsány, pikáns vicceket várnak, ám akadnak szép számmal hívei a nemesebb veretű humornák, a közéleti szatírának is. Bizony, nem is akármilyen teljesítmény ennyiféle igényt kielégíteni, viszonylag rövid idő alatt. A Csehszlovák Rádió magyar adása is évről évre ennek a sokféle elvárásnak igyekszik eleget tenni, méghozzá a kora délutáni órákban. Ez az időpont minden bizonnyal meghatározza a műsor jellegét is, hiszen a sürgés-forgás, az éjszakai vigadalomra való készülődés óráiban a legtöbb helyen háttér-rádiózásra van lehetőség. A zenével tarkított, esztrád jellegű műsor tehát ilyen szempontból is megfelel a hallgatók igényeinek. Ezek után úgy vélem, a legfőbb ideje, hogy föltegyük a szokásos kérdést: milyen volt a magyar adás mostani szilveszteri műsora? Nem kell a megszokott módon válaszolni, mert szerintem nem a tavalyi összeállítás, hanem ez a mostani volt a jobb. Jakál István, aki a szilveszteri és más vidám műsorok összeállításában is sokéves tapasztalattal rendelkezik, ezúttal szintén változatos programot szerkesztett. Papp SánA Csehszlovák Rádió magyar adásának szilveszteri műsoráról dór zenei szerkesztő ugyancsak színvonalas munkát végzett. A bratislavai Belasí együttes, Kovács József népizenekara és Szűcs Róbert is megérdemelten kapott sok tapsot a felvétel két helyszínén. A humoros részek közül nekem leginkább a közéleti témájú, tehát napjaink jelenségeire reagáló jelenetek tetszettek a leginkább, főleg a Fóliapalota című szatirikus életkép, amely szellemesen pellengé- rezte ki a pénzhajhászó, önkizsákmányoló, a mi tájainkon sem ismeretlen embertípust. Ennél valamivel halványabbra sikerült, de még így is átlagon felüli músorrész volt A rádióriport egy üzemben című jelenet, amely szintén elevenbe vágó gondokról, napjainkat megkeserítő jelenségről szólt. Az ilyen közéleti szatírából kellett volna még több a műsorban. Talán nem tűnik utólagos okoskodásnak, ha leírom, hogy mivel a felvétel egyik helyszíne Gab- číkovo volt, előzetesen lehetett volna például humoros történeteket gyűjteni a vízlépcső munkásai között, s ezekből összeállítani egy mű- sorblokkot. Mindezt elsősorban okulásul említem, hiszen számtalan olyan ötlet kínálkozik, melyek révén a további vidám műsorokban itt és most időszerű hazai, esetenként pedig kimondottan dél-szlovákiai jelenségekre, eseményekre reagálhatna a rádió. Az idei műsorból sem hiányoztak a szokványosnak minősíthető témák, mint például a férfi és a nő kapcsolata, az idős házaspár évő- dése, viccek részeges emberekről és így tovább. Ezek közül az Aranylakodalom után nevettetett meg leginkább. Ha nem is gyakran, de azért időnként zavart a népieskedő, amolyan ,,gőregáboros“ hangvétel, és nem tudom elhallgatni azt sem, hogy az amúgy eléggé elnyújtott Gyuri bá és Józsi című párbeszédben egy-egy rész (Zsófi tűje) már-már a jó ízlést sértette. Nagyobb műgonddal kellene megírni a konferansziék szövegét is, amely ezúttal bizony eléggé színtelen volt, és ezen felül néhány pongyola mondat is bántotta a fülemet. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem tartom szerencsésnek, ha egy-egy színész egy műsor során több jelenetben is szerepel. Nem lehet megoldhatatlan feladat a mostaninál nagyobb létszámú színészgárda szerepeltetése, főleg a szilveszteri műsorban. A Magyar Területi Színház és a Thália Színpad közreműködő színészei egyébként ezúttal is szolid teljesítményt nyújtottak. Az idei műsorban fellépő magyar- országi vendégművészek közül az énekesek - Gaál Gabriella, Madarász Katalin és Komár László - kapták a nagyobb tapsot, Forgács László paródiaszáma nem aratott átütő sikert. Az említetteken kívül Boldoghy Katalin rendező érdeme is, hogy a magyar adás hallgatói kellemesen töltötték szilveszter délutánját, s a két óra eltelte után jó hangulatban folytathatták az óév búcsúztatását. Úgy tetszik, maguk a szerkesztők cáfoltak rá a bevezetőben említett fámára, hiszen talán mégis lehet jó szilveszteri műsort készíteni. SZILVÁSSY JÓZSEF ÚJ sz 6 1987. I. 1 Molnár János felvétele
