Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)
1987-01-30 / 24. szám, péntek
ÚJ szú 5 1987. I. 30. A gazdasági mechanizmus átalakításának kérdései (Folytatás a 4. oldalról) tudatosítjuk, ahhoz, hogy eredményesen dolgozhassunk, és szociális-gazdasági területen elérjük a kívánatos eredményeket, egységesen, egybehan- goltan kell hatnia a három alapvető tényezőnek: a fejlődés tárgyi programjának, a gazdasági mechanizmusnak és az emberi tényezőnek. Követelmény, úgy hangoljuk egybe hatásukat, hogy kölcsönösen kiegészítsék egymást, és így megsokszorozzák hatékonyságukat. A gazdaságfejlődés tárgyi problémáit, így például a strukturális átalakítást, a termelés minőségének javítását, az anyagi források és szükségletek összhangjának megteremtését a tudomány és technika fejlődése alapján nem oldhatjuk meg a megfelelő gazdasági mechanizmus nélkül. De ez fordítva is érvényes. A mechanizmus eredményességének feltétele a tárgyi kérdések idejében való helyes megoldása, valamint az emberi tényező aktivitásának megfelelő módon való irányítása. A tárgyi program alapvető vonásait egészen 2000-ig a XVII. pártkongresszus határozta meg. Jól fel kell mérni, mélyen átgondolni, hogy megvalósításához mire van szükségünk. A kongresszus leszögezte, hogy a nemzeti jövedelmet 15 év folyamán legalább ketharmadaval kell növelni, és hasonló ütemben kell javítanunk a munkatermelékenységet. Közben egyharmadával csök- kentenünk kell a nemzeti jövedelem képzésének enerigaigényességét, és 40-50 százalékkal a vasfémek felhasználását. Csak így teremtjük meg a feltételeket ahhoz, hogy legalább 50 százalékkal növeljük a személyi fogyasztást, másfél millió lakást építsünk illetve korszerűsítsünk, és alapvető fordulatot érjünk el az ökológiai problémák megoldásában. Közben tudatosítanunk kell, hogy ezek nem végcélok. De elérhetjük a kitűzött célokat az irányítás mai rendszerével? így tehát a gazdasági mechanizmus átalakítását azért helyezzük előtérbe, mert a gazdasági mechanizmus mai formáját és hatékonyságát tekintve lemaradt korunk követelményei mögött. Lényegét tekintve olyan mechanizmusról van szó, amellyel az ötvenes években megvalósítottuk a szocialista iparosítást, és a hetvenes évek elején a gazdaság konszolidálását. Ez a mechanizmus már nem felel meg az új stratégiai irányvonalnak és azoknak a céloknak, amelyeket a CSKP XVII. kongresszusa tűzött ki, mivel nem ösztönzi az intenzifikálást és a gyorsítás folyamatát. Az alapelvek lényege és céljai Engedjék meg, hogy most az átalakítás alapelveinek tartalmával foglalkozzam. Mindenekelőtt hangsúlyozmom kell, hogy a gazdasági mechanizmus és általában az egész irányítási rendszer átalakítása a termelőeszközök társadalmi tulajdonából indul ki, amely a szocialista termelési mód megváltoztathatatlan alapja, társadalmunk alapja. Azt akarjuk, hogy a társadalmi tulajdon tovább szilárduljon és fejlődjön. Ez a követelmény természetes és mindennapi. Nekünk azonban többre kell törekednünk. Arra, hogy előnyei nagyobb mértékben nyilvánuljanak meg a társadalmi munkatermelékenység növekedésének ütemében, és így lehetőségünk nyíljon arra, hogy jobban kielégítsük az egész társadalom és egyes tagjainak szükségleteit. Ez az átalakítás értelme. Ezzel párhuzamosan el akarjuk érni, hogy az eddiginél magasabb színvonalra emeljük az embereknek, mint szuverén tulajdonosoknak és felelős gazdálkodóknak a kollektív tudatát és magatartását. A szocialista tulajdon ilyen értelmezéséből és feladatából az követkzetik, hogy sokoldalúan érvényesítenünk és hatékonyan alkalmaznunk kell a szocialista gazdaság és általában a szocialista társadalom irányításának állandóan érvényes alapelveit, mint a tervszerűséget, a szociális igazságot, a demokratikus centralizmust, a szocialista állam valamennyi funkciójának és a marxista-leninista párt vezető szerepének következetes érvényesítését. Ezeknek az alapelveknek az érvényesítését egységesen, kölcsönös összefüggésükben kell értelmezni és így érvényesíteni az új gazdasági mechanizmus valamennyi területén a tervet, az elszámolást és a szervezési struktúrákat. És ami különösen fontos: ennek vonatkoznia kell az irányítás valamennyi szintjére, a központi szervektől kezdve egészen a legkisebb dolgozókollektívákig. Ezért helyezünk hangsúlyt a központi irányítás munkájának javítására, hatékonyságának fokozására, miközben lényegesen növeljük a gazdálkodó szervezetek önállóságát. Meg kell érteni, hogy nem akarjuk megerősíteni az egyik területet a másik gyengítése árán. Nincsen ennek semmi köze az adminisztratív centralizációhoz és a liberális decentralizációhoz, amint azt egyesek leegyszerűsítve értelmezik. Mibei rejlik a lényeg? Arról van szó, hogy az egységes szocialista gazdaság mindkét területének teljesítenie kell funkcióit, nem szabad kölcsönösen megsérteni jogkörüket, nem szabad másra hárítani felelősségüket, de ugyanakkor egységes célokat kell szem előtt tartaniuk. Nincs szó másról, mint arról, hogy szigorúan figyelembe kell venni a központ és a gazdálkodó szervezetek objektiven eltérő helyzetét és funkcióját. Ezzel összefüggésben sokkal tökéletesebben kell meghatározni jogkörüket, felelősségüket és kölcsönös kapcsolatukat. Hogyan kell értelmezni azt a követelményt, hogy növelni akarjuk a központi irányítás hatékonyságát, mit jelent ez? Mindenekelőtt alapvető változást kell eszközölnünk a központi szervek munkájának tartalmában és döntéshozatalában. A legfontosabb a közép- és hosszú távú stratégia kidolgozása, a gazdaság egyensúlyának és arányosságának megteremtése a belkereskedelemben, a beruházások területén, a külgazdasági kapcsolatokban és az anyagi-műszaki ellátásban. Továbbá a népgazdasági szempontból legfontosabb innovációs és szerkezeti változások valamint műveletek irányításában, figyelembe véve a nemzetközi munkamegosztásban való részvételt, szüntelenül fejlesztve a gazdasági mechanizmust. Mindennek az a fő értelme, hogy egyre jobb anyagi feltételeket teremtsünk a CSKP szociális programjának megvalósításához. Meg kell mondanunk, hogy napjainkban éppen ezeknek a feladatoknak a teljesítése jelenti a központi szervek tevékenységében a leggyengébb pontot. El kell érnünk, hogy a szocialista állam helyesen határozza meg az irányokat, az erőket és eszközöket oda összpontosítsa, ahol eldől a fejlődés dinamikája és hatékonysága. A központ tevékenységének másik területe a gazdaság menetének irányítása az ötéves tervek alapján, miközben a figyelmet a gazdaság egyensúlyának és arányosságának rendszeres felújítására kell fordítanunk. Amikor azt mondjuk, hogy a népgazdasági központ tevékenységének fontos része a gazdaság menetének irányítása, akkor nem a napjainkban érvényes gyakorlatra gondolunk. Ma az irányítást nagy mértékben a reszort-szellem jellemzi, amely akadályozza a gazdaság hatékony és egybehangolt irányítását. Eddig minden tárca csak a saját problémáit oldja meg, amelyekről rendszerint úgy vélekedik, hogy azok a legfontosabbak. Ugyanakkor a gazdaság irányítása helyett nem kompetensen beavatkoznak a szervezetek jogkörébe. A dolgok úgy alakultak, hogy a minisztériumok döntenek az üzemegységekről és a műhelyekről, a pótalkatrészek szállításáról. így aztán anélkül, hogy alaposan ismernék a termelési egységek feltételeit, a központ mérlegel, eloszt és újraoszt, nem egy esetben a rosszul gazdálkodókat előnybe részesítve, és megkárosítva azokat, akik eredményesen dolgoznak. Sajnos, az irányításnak ez a módja, sok embernek megfelel. Fontosaknak érzik magukat. Tekintélyük nem egy esetben a teljesen szubjektív, sokszor elvtelen döntéseken alapszik. Azt is meg kell mondanunk, hogy ez a gyakorlat sok alacsonyabb szervnek is megfelel, mivel ezáltal lerázza saját felelősségét. A mai irányítás legnagyobb gyengéje, hogy a központi szervek gyakran csak regisztrálják a problémákat, megkésve reagálnak, és csak a következményeket, nem pedig az okokat oldják meg. Ami a központi szervek tevékenységének tartalmát illeti, a harmadik terület a szervezetek hatékony gazdálkodása és szocialista vállalkozása szabályainak és feltételeinek meghatározása. Széles kérdéskörről van szó. A legfontosabb kérdés az állami tervnek a vállalatokra való lebontása tartalmának és módszerének megváltoztatása. A mutatók mai bonyolult lebontása helyett a terv fő szabályozójává kell tennünk a távlati, elvben egységes gazdasági kritériumokat, főleg a források képzésének és kihasználásának normáit. Az állami terv feladatainak a vállalatokra való lebontása eddigi módját a részletes rendeletek, módszertani utasítások és rendelkezések aránytalanul nagy száma kíséri, amelyek szétaprózzák az általánosan érvényes normákat, és ráadásul korlátozzák az alacsonyabb szintű gazdasági irányítószervek felelősségét. A részletes mutatók alapján történő irányítás megszüntetése és az irányítás gazdasági módszereire való áttérés jelentősen korlátozza a központ nem kívánatos operatív tevékenységét. Munkájának ez az értelmezése megköveteli, hogy már ma elgondolkozzunk azon, hogyan módosíthatnánk a legcélszerűbben a központi szervek szervezeti struktúráját, kölcsönös kapcsolatát, hatáskörét úgy, hogy az teljes mértékben megfeleljen az irányítási rendszer átalakítása követelményeinek. Alapvető követelménynek és a gazdasági mechanizmus átalakítása szempontjából döntőnek tartjuk a tervezési rendszer megváltoztatását és az állami terv új értelmezését. Ezeknek konkretizálniuk és komplexen biztosítaniuk kell a társadalom gazdasági-szociális fejlesztésének stratégiai céljait. Erre kell irányítani a gazdaság dinamikus, kiegyensúlyozott, arányos fejlesztését. Magába kell foglalnia és kölcsönösen össze kell kapcsolnia a tudományos- műszaki fejlesztés, a népgazdasági innováció feladatait, a külföldi és hazai piacon végbemenő változásokat, a fejlődés ágazati és területi szükségleteit, beleértve a környezetvédelem követelményeit is. Valamennyi területen egységes kritérium a lehető legmagasabb szintű hatékonyság. Csakis a társadalmi munka megtakarítása szabadíthat fel forrásokat ahhoz, hogy megfelelő összetételben és magas színvonalon növekedjen a termékek, a munka és szolgáltatások mennyisége. Ezért rendkívüli jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy az állami terv egybehangolja az újratermelési folyamat naturális, mennyiségi és értékbeli szempontjait. Ez azt jelenti tehát, hogy a tervnek érintenie kell a termelés és fogyasztás alapvető szerkezeti változásait, az árak alakulását, valamint a szervezetek, a lakosság és az állam vásárló erejét képező pénzeszközök mennyiségét. Ennek megfelelően keresnünk kell termelésünk és tudományos-műszaki fejlődésünk optimális irányait, figyelembe véve azt, mit tudunk hatékonyan termelni és exportálni és fordítva mit tudunk előnyösebben behozni. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni szeretnénk, hogy a naturális és mennyiségi mutatók száma korlátozott lesz. Szigorú szabályok határozzák meg lebontásukat az egyes gazdálkodó szervezetekre. Ezért az egységes népgazdasági tervnek magába kell foglalnia az áralakulás tervének, a valuta- és hitelterv, a pénzügyi és költségvetési politika döntő mutatóit. ' Valaki ellenvetheti: vajon ma nem tervezzük ezeket? Hiszen az állami terven kívül van valuta- és hiteltervünk, állami költségvetésünk és az árak alakulására vonatkozó tervünk. A probléma azonban abban rejlik, hogy ezek a tervek nincsenek megfelelően összehangolva és csak passzívan alkalmazkodnak az állami terv mutatóihoz és arányaihoz. Ezt meg kell változtatnunk. Arról van szó, hogy az irányítás, hatékonyság és ösztönzés gazdasági szabályozói ne viszonyuljanak passzívan a tervhez, hanem aktívan hassanak a terv készítésére és megvalósítására. Nincs szó tehát a piaci gazdasági szabályozók terven kívüli ösztönös hatásáról, hanem a terv keretén belüli kihasználásukról. Ez jelenti az alapvető változást. El kell érnünk, hogy az állami terv sokkal hatékonyabban használja ki a gazdasági szabályozók objektív funkcióit, sokkal tökéletesebben irányítsa ezeket a szabályozókat úgy, hogy azok aktívan befolyásolják a párt gazdaságpolitikája céljainak elérését. A gazdasági mechanizmus átalakításának egyik jellemzője az a követelmény, hogy növelnünk kell a központi irányítás és tervezés hatékonyságát. Ez azt feltételezi, hogy újonnan meghatározzuk az Állami Tervbizottság tevékenységének tartalmát. Feladatainak és munkája tartalmának új értelmezése jelentősen befolyásolja a többi központi szerv munkáját, főleg az állami terv kidolgozásában és megvalósításában való aktív részvételük szempontjából. Nagyobb önállósággal és felelősséggel Elvtársak, a gazdasági mechanizmus átalakításának fő tartalma a vállalatok önállóságának, jogkörének és felelősségének növelése, önállóságukat nagy mértékben és sokoldalúan fokozni akarjuk. A vállalatoknak a társadalmi szükségletek figyelembe vételével dönteniük kell majd olyan kérdésekben, mint a termékszerkezet meghatározása, az ellátás, az értékesítés és a szállítás módjának kiválasztása, önállóan kell majd dönteniük arról, hogyan használják fel saját forrásaikat a tudományos-műszaki fejlesztésre, beruházásokra, a bérekre, a dolgozók szociális ellátására, dönteniük kell az eszközök közös felhasználásáról, valamint szervezeti felépítésükről. A gazdasági mechanizmus átalakításának koncepciója azzal is számol, hogy a termelő vállalatok külkereskedelmi tevékenységet folytathatnak majd, közvetlen kapcsolatokat köthetnek a külföldi partnerekkel és közös vállalatokat létesíthetnek. Ez különösen fontos a szocialista országokkal kapcsolatban, és azzal a követelménnyel összefüggésben, hogy gyorsabban kell megvalósítani a KGST-orszá- gok tudományos-műszaki fejlesztése komplex programjából eredő feladatokat. Valamennyien jól ismerjük, milyen a helyzet ma a központ és a gazdálkodó szervezetek jogkörével és felelősségével kapcsolatban! Ezen a téren bizonyos asszimetria, az összhang hiánya tapasztalható, és ezt a továbbiakban nem tűrhetjük meg. A gazdasági mechanizmus átalakításának alapelvei azt mutatják, hogy a mai helyzetet gyökeresen meg akarjuk változtatni. A gazdálkodó szervezeteknek az átalakítás során feltételezett gazdasági jogköre és felelőssége nem hasonlítható össze a mai állapottal. Abból indulunk ki, hogy a tervezett reform megfelelő jogokat és felelősséget ad a vállalatoknak, ami megteremti a feltételeket a szocialista vállalkozáshoz. Ez alatt a szocialista tulajdonon alapuló, alkotó gazdasági tevékenységet értjük, amely figyelembe véve a társadalmi szükségleteket, az adott gazdálkodó szervezet belső indítékaiból indul ki, és nincs fentröl kapott utasítással a vállalatra rákényszerítve. Ezektől a jogoktól elválaszthatatlanok a lényegesen nagyobb kötelességek, a felelősség az eszközök hatékony felhasználásáért, a társadalmi szükségletek kielégítéséért, a hosszú távú fejlődésért, a vállalati kollektíva szociális szükségleteinek kielégítéséért. Mindezt az igényes kötelező társadalmi normák, szabályok és feltételek keretében kell elérni. A gazdasági mechanizmus átalakításának alapelvei azt feltételezik, hogy a gazdasági szervezetek teljes mértékben áttértek az önálló elszámolásra, és ennek keretében érvényesítik az önálló finanszírozás alapelvét. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodó szervezet teljes mértékben felelős az állami terv közvetlen feladatainak teljesítéséért, az állami költségvetésbe való befizetésekért, a hatékony gazdálkodásért és azért, hogy saját szükségleteit saját forrásaiból tudja fedezni. Konkrétan arról van szó, hogy aki fejleszteni akar, vagy külföldön vásárolni, emelni akarja a béreket, annak meg kell teremtenie ehhez a feltételeket. Az ilyen feltételek között nem érvényesíthető a szüntelen kéregetés, az állami költségvetéssel szemben támasztott követelések gyakorlata. Mindenkinek vállalnia kell döntéseinek kedvező és kedvezőtlen következményeit, de ugyanakkor a külgazdasági feltételek megváltozásával kapcsolatos kockázatot is. A szervezetek nagyobb felelősségének elválaszthatatlan részét kell képeznie annak, hogy gyorsan kell reagálniuk a tudományos-műszaki fejlesztésre, a külföldi és hazai megrendelők megváltozott követeléseire és a külgazdasági feltételek alakulására. A vállalatok jogosan szorgalmazzák az anyagi ösztönzés hosszú távon érvényes normatíváinak bevezetését. Tudatosítani kell ugyanakkor azt is, hogy az érem másik oldalát éppen az árak, az árfolyamváltozások és egyes más gazdasági szabályozók rugalmassága jelenti, amelyekkel a szervezeteknek oly módon kell számot vetniük, hogy nem lesz lehetőségük pótlólagos társadalmi forrásokat kérni. Mindezt be kell vezetni, hogy közösen tudatosítsuk, az elvek megvalósítása nem jelenti csak a jogkörök elosztását, a kölcsönös vállonveregetést, a fogyatékosságok elnézését, hanem ellenkezőleg: azt, hogy a gazdálkodó szervezeteknek nagyon szigorú feltételek között kell dolgozniuk. Azzal a céllal kapcsolatban, hogy lényegesen növelni kell önállóságukat még egy érzékeny kérdés felmerül - hogyan lehet a legracionálisabban megszervezni a termelési-műszaki, tudományos-kutatási, ellátási és kereskedelmi bázisunkat? Ezen a téren eddig minden reform a szervezési egységek egyoldalú centralizálására és koncentrálására korlátozódott. A gazdálkodó egységek struktúrájában hiányoznak a középnagyságú és a kis szervezetek, amelyek sokkal rugalmasabban reagálhatnának a gyorsan változó szükségletekre. Ezt a kérdést nagyon gondosan kell felülbírálni. Nyilván meg kell szüntetni a gazdálkodó szervezetek és társulásaik eddigi uniformizálását, nem szabad abszolutizált módon érvényesíteni az ún. ágazati tisztaságot, önállósítani azokat az egységeket, amelyek a racionális szervezés szempontjából nem tartoznak össze, nagyobb mértékben kell alkalmazni a vállalatok felépítésében a kombinát-formát és a területi alapelveket, rugalmasabb és sokrétűbb típusokat kell választani, ami lehetővé teszi, hogy a külföldi vállalkozások különböző formáit alkalmazzák, beleértve a közös vállalatok kialakítását. A vállalatoknak jogukban áll, hogy tudományos-kutatási, tervező, kereskedelmi, ellátási és más munkahelyeket létesítsenek. A gazdálkodó szervezetek lényegesen nagyobb önállóságára való áttérés, a központi irányítás és a vállalatok közti kapcsolatok módosítása, valamint a hatáskörök megváltoztatása megköveteli, hogy rövid időn belül kidolgozzuk a szocialista vállalkozásról szóló törvényjavaslatot. Ennek során figyelembe kell vennünk nemcsak a hazai tapasztalatokat, hanem a testvéri országok, főleg a Szovjetunió tapasztalatait is, természetesen tekintetbe véve gazdaságunk sajátságos vonásait. A gazdasági mechanizmus átalakításának további fontos jellemvonása, hogy az eddigi, túlnyomórészt adminisztratív irányítás helyett olyan irányítást kell bevezetni, amelyben minden szinten túlsúlyban lesznek a gazdasági módszerek és szabályozók. Amennyiben népgazdasági viszonylatban a nemze i jövedelem kategóriája fejezi ki összességében a társadalmi munka eredményeit, akkor a vállalatok eredményeit is ennek megfelelő módon kell kifejeznünk, vagyis olyan kategóriák segítségé-' vei, mint a tiszta termelési érték és a tiszta jövede-l lem. Ez vonatkozik a gazdasági tervek kimunkálására és megvalósítására, a társadalmi hozzájárulás értékelésére, valamint a javadalmazásra is. A hatékonyság kritériumából vezetjük le az alapvető normatívákat, így például az állami költségvetésbe való befizetéseket. Mi a célunk ezek bevezetésével? Mindnyájan tudjuk, hogy már hosszabb ideje olyan légkör megteremtésére törekszünk, amelyben mindenki átérzi a tudományos-műszaki fejlesztés eredményei érvényesítésének szükségét. Évek óta próbálkozunk ezzel, de sajnos nagyobb siker nélkül. Az állami terv részének tekintett normatívák érvényesítésével olyan feltételeket akarunk teremteni, hogy a vállalatok saját érdekükből kiindulva a lehető legnagyobb hatékonyság elérésére törekedjenek. így tehát maximálisan ki kell használniuk a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeit, a nemzetközi munkamegosztás előnyeit, meg kell gyorsítaniuk az innovációt, tökéletesíteniük kell a termékek műszaki-gazdasági színvonalát, minőségüket, és rugalmasabbá kell tenni a szállításokat. Azért hajtjuk végre ezt a reformot, hogy olyan gazdasági feltételeket teremtsünk, amelyek közepette a vállalatok gazdasági teljesítményének összehasonlítása a világszínvonallal jelzi majd, ki ér el átlagon felüli eredményeket, és ki marad le e paraméterek mögött. Az ilyen feltételek közepette érvényesül a tudományos-műszaki haladás meggyorsítására, az új ismereteknek a termelésben való alkalmazására vonatkozó céltudatos munka. Ezáltal egyértelműen a gazdasági szféra figyelmének középpontjába állítjuk a tudományos-műszaki haladást, amely a hatékony fejlődés fő mozgatórúgójává válik. A normatívák meghatározzák a gazdasági eredmények társadalom és vállalat közti elosztásának alapvető és kötelező arányait. Ugyanakkor a szervezeteken belül meghatározzák a saját források felhasználását a bérekre, beruházásúkra, a vállalati kollektíva kulturális és szociális szükségleteire., A stabilitás érdekében az egyes alapokat - főleg a fejlesztési, bér-, deviza-, szociális, kulturális és (Folytatás a 6. oldalon)
