Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-23 / 18. szám, péntek

Bővülő baráti kapcsolatok Testvérvárosok színházainak együttműködése Testvérvárosok. Úton és légvo­nalban mindössze nyolcvan kilomé­ter közöttük a-távolság. A mind sok­oldalúbb internacionalista együttmű­ködés révén még közelebb került egymáshoz (Kassa (Košice) és Mis­kolc. A szinházkultúrában is gyü­mölcsöző a kapcsolatuk. Erről nyi­latkoztak az illetékesek. Gyarmati Béla, a miskolci Nem­zeti Színház igazgatója:- Színházunk több külföldi társu­lattal tart baráti kapcsolatot. Len­gyelországban a katowiceivel, a Szovjetunióban a vologdaival, Finn­országban a tampereivel, s Cseh­szlovákiában a kassaiakkal. A kato­wiceivel tulajdonképpen most van kialakulóban az együttműködésünk, Vologdába kétévenként járunk és ugyanúgy kétévenként jön az ottani színház hozzánk, a tampereivel pe­dig egyelőre a rendezöcserénél tar­tunk. A külföldiek közül kétségtele­nül a kassai Állami Színházzal a leg­sokoldalúbb és a leggyümölcsözőbb az együttműködésünk. Ha jól tudom, a két közeli város színháztársulatai­nak a felszabadulás utáni első köl­csönös vendégszereplésére 1954- ben került sor. Az elején nem volt rendszeres a látogatás, ám az utób­bi tíz esztendőben ez már folyama­tos és nyugodtan állíthatom, hogy rendkívül sokrétű az együttműkö­dés. Nemcsak nagyszínházi produk­cióval mutatkozunk be egymásnak, illetve a két város színházközönsé­gének, hanem különböző kamara­darabokkal is. Mi legutóbb az elmúlt év decemberében Ján Solovič alko­tásával a Teli zsebbel jártunk Kas­sán. Annak az előadásnak a másik érdekessége az, hogy Milan Bobula, a kassai Állami Színház igazgatója rendezte. Ez év januárjában szlovák barátaink Örkény István Tóték című drámájával mutatkoztak be nálunk. Egyébként azt az előadást a mi Csiszár Imrénk rendezte. A több évtizedes együttmüködés tehát most rendezöcserével is gazdago­dott.- Korábban mi operettekkel és más könnyű darabokkal jártunk Kas­sára, de közben rájöttünk, hogy az ottani közönség az igényes műveket is nagy szeretettel fogadja. A Her- nád-parti városba azért is szívesen járunk, mert ott mindig telt ház fogad és sok jó ismerőssel találkozunk. Számunkra sok tanulsággal szolgál az is, hogy a mai élettel foglalkozó színművek milyen intenzitással szó­lalnak meg másutt, mennyire hango­lódik rá más város és más ország szinházközönsége. Ami nálunk po­én, az Kassán is az, s ezalatt nem elsősorban a nyelvismeretre gondo­lok, hanem a közös gondolkodásra, az azonos életvitelre. Nagyon jól ismerjük és értjük egymást, itt Kö- zép-Európában egyazon dolgokra vagyunk érzékenyek, fogékonyak, s hasonló a humorunk is. Milan Bobula, a kassai Állami Színház igazgatója:- Bulgáriában a Sztará Zagora-i színházzal van kapcsolatunk, az NDK-ban a cottbusival, a Szovjet­unióban pedig az Abház ASZSZK fővárosának, Szuhuminak a színtár­sulatával. A miskolciakkal évente két kölcsönös vendégszereplésre van egyezségünk, s azt maradéktalanul teljesítjük. Azon felül az utóbbi idő­ben már szakembercsere is volt. Csiszár Imre például a Tóték színre- vitelével új rendezési elemekkel gazdagított minket, nekem pedig a Solovič-darab magyarországi ren­dezésekor alkalmam nyílt közelebb­ről is megismerkedni az ottani társu­lattal. Meglepett, hogy Miskolcon sok olyan színész van, aki egyaránt otthon érzi magát a drámában, illet­ve a zenés vígjátékokban.- Mi Miskolcra elsősorban balet­tal és operával járuk, mivel ott ilyen társulatok nincsenek... Olykor azonban drámával is szerepeltünk. Néhány évvel ezelőtt például nagy sikerrel játszottuk Shakespeare III. Richárdját. A mi előadásainkra ott általában sokan kíváncsiak. Nekünk is sokat jelent a magyarországi ven­dégszereplés. Felelősségteljesen készülünk minden ottani bemutatko­zásra, mert jól akarunk szerepelni, szép estét akarunk szerezni a ma­gyar nézőknek is.- Jó lenne, ha egy-egy ottani vendégszerepléskor más városban is felléphetnénk, s ugyanúgy a mis­kolciak is minálunk. Remélem, hogy a jövőben megvalósítható lesz ez is. Gyüre Lajos, a Matesz Thália Színpadának művészeti vezetője:- A Kassa és Miskolc közötti ba­rátsági szerződés alapján mi is egyezséget kötöttünk a miskolci Nemzeti Színházzal. A miskolciaktól elsősorban a rendezésben várunk szakmai segítséget. Továbbá, ha mi valamilyen darabot kiválasztunk, ak­kor miskolci barátaink igyekeznek majd annak a magyar nyelvű szö­vegkönyvét megszerezni, míg mi a szlovák és cseh alkotások fordításá­ban leszünk a segítségükre. A to­vábbiakban szó van még színész- cseréről, s természetesen, kölcsö­nös vendégszereplésről is. Meggyő­ződésem, hogy a két város közötti színházi kapcsolatok is egymás köl­csönös megismerését, internaciona­lista együttműködésünk további el­mélyítését szolgálják. GAZDAG JÓZSEF Kari May népszerűsége A szerző nevének hallatán min­denki azonnal Winnetoura, A med­veölő fiára, A sivatagon keresztül- kasul, Az ezüst tó kincsére, A szki- petárok földjén című kalandregé­nyekre és azok kitalált hőseire, és a többiekre gondol. Ki ne olvasta volna ifjúkorában ezeket a nem túl igényes módon, de cselekmények­ben és izgalmakban gazdag történe­teket? A Drezda melletti Radebeul- ban élt német regényíró (1842-1912) jóformán ki sem moz­dult otthonából, ebből a szász Érc­hegységek között fekvő városká­ból, de dús képzeletével romantikus, egzotikus és sehol sem létező tájak­ra vezette olvasóit. Mégis otthon érezhették magukat akár a sziú indi­ánok, akár a szkipetárok földjén, vagy a sivatagokban. És ha meg­gondoljuk, hogy e kalandregényei nagy részét börtönben írta, még job­ban érzékelhetjük, ha nem is érté­A láttat ás művésze Vasarely-tárlat Prágában Victor Vasarely az egyetemes kortárs képzőművészet egyik leghí­resebb magyar származású képvi­selője. Habár 1930 óta Párizsban él, kapcsolata ma is eleven egykori ha­zájával. Ragaszkodása kifejeződik többek között abban, hogy négy év­vel ezelőtt közel négyszáz alkotását ajándékozta a magyar államnak. Ezekből az alkotásokból - melyek egyébként áprilisban az óbudai Zichy-kastélyban létesített Vasarely Múzeumban kapnak majd állandó helyet - látható most a harmincnyolc műből készült válogatás a Prágai Fővárosi Galéria Óváros téri kiállító- termében. A válogatás igényes, igyekszik átfogó képet nyújtani Vasarely mű­vészetéről. Láthatók a tárlaton pla­kát-, reklám- és textiltervek a har­mincas évekből, szürrealisztikus al­kotások, grafikák a művész fekete­fehér korszakából, egy-egy jellegze­tes alkotás a Bele-Isle és a naissan- ces korszakból, múanyagkollázsok, fémkockák, kinetikus mélykompozí­ciók. Sajnos, a kiállítóterem szűkös méretei miatt nem éppen a legmeg­felelőbb környezet e széles skálán mozgó anyag számára. A két na­gyobb méretű alkotás, a Seyt című gobelin és a Sonora című festmény exponált helyre került ugyan, de a legnagyobb számban képviselt ki­netikus müvek, a vibráló kompozí­ciók túl közel kerültek egymáshoz, így nem tudnak „önálló életet élni“ a néző előtt. Mindenesetre nagy érdeklődés nyilvánul meg a tárlat iránt. Vasarely művészete Prágában sem ismeret­len, jóllehet alaposabb megismeré­sére eddig itt nem volt alkalom, ami persze nem a képzőművészet sze­relmesein múlott. A megnyitón is elhangzott, hogy egy kicsit elkéstünk ezzel a bemutatóval. Vasarely mű­vei valóban elemi szinten tanítanak a látás művészetére. Olyan lehető­ségeket kínálnak a pedagógia szá­mára is, amelyek eddig hazai képző- művészeti oktatásunkban teljesen kelhetjük valósághű mesélőképes­ségét. Könyvei ma is a legolvasottabb ifjúsági regények közé tartoznak szerte a világon. Az NDK-ban példá­ul évek óta sorozatban jelennek meg újra, most éppen a 64. kötetnél tar­tanak. Címe: Das Buschgespenst (A bozótszellem, fordíthatnánk szó szerint, mert megvalljuk, nem tudjuk, megjelent-e magyar kiadásban). Kétrészes tévéfilm készült belőle leg­utóbb (bizonyára hozzánk is eljut), s a Berliner Zeitung hosszú beszá­molója szerint maga az egyik fősze­replő, Rolf Ludwig sem olvasta ko­rábban. Ó a legnevesebb színművé­szek közé tartozik a szocialista Né­metországban, jelenleg nem keve­sebb, mint 13 színdarabban szere­pel. Hogy miért vállalta mégis a játé­kot ebben a filmben? Vallomása szerint ifjúkorában ó is a May-köny- vek lelkes olvasói közé tartozott: főként azonban: ez a krimiszerú tör­ténet alkalmat ad neki 12 szerep alakítására. A történet nem új, sokan megírták már. A szerző börtönéveire is emlé­keztet. May cellájában olvasta, hogy gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek egy ártatlan embert, de az megszö­kött börtönéből, s húsz év múltán gazdagon hazatért (a la Monte Christo), hogy igazságot szolgáltas­son. Végül is az igazság kiderül, a jó győzeledelmeskedik a gonosz felett, mint Kari May nem is tudjuk hány regényében. Mert a romantikus cse­lekményeken kívül ez az író válto­zatlan népszerűségének a titka. V. I. Egy Beethoven-est kettőssége A Coriolan-nyitány (op. 62.) egyi­ke Beethoven tizenegy nyitányának, amelyek közül néhány hangverse­nyen való előadásra készült. A janu­ár 16-án hallott nyitány H. J. von Coliin osztrák drámaíró művének ih­letésére íródott, de drámaisága és hőse sorsának tragikuma mégis Shakespeare művét idézi fel. A Szlovák Filharmónia zenekarának élén Bystrík Režucha sajátosan ér­telmezte ezt a szimfonikus művet. A hangulati ellentétek árnyalása he­lyett a tragikus színeket emelte ki a zenekar erőteljes drámai hangzá­sával. Monumentális, felfokozott fe­szültségű tolmácsolás fültanúi lehet­tünk, amit elsősorban a túlfűtöttség jellemzett. A nagy német klasszikus kompo­nista IV. szimfóniája (B-dúr, op. 60.) szinte egyidőben született a közis­mert „ötödikkel“. Még mielőtt az utóbbit befejezte volna, a IV. szimfó­niát végleges formába öntötte. A ki­lenc alkotásból álló szimfónia-sor egyik legérdekesebb darabját írta meg. Elsősorban a kettősség - a de­rű, a harmónia, valamint a bölcs jövőbe tekintés, a feszült útkeresés - a jellemzője. Režucha vezényleté­vel a zenekar a megszokottnál keve­sebb játékossággal tolmácsolta a művet. Az egyes tételek gondolati­sága ugyan jól elkülönült egymástól, mégis a határozottan kifejezhető kettős hangulati töltés helyett inkább az egysíkúság, az egyértelműség dominált. A IV. tételben azonban a váltakozó humor és a Beethoven- mű második rétegében meglevő ag­gódó nyugtalanság azonos szinten jelent meg. Persze, ehhez a kar­mester és a zenekar pillanatnyi disz­pozíciója is hozzájárult, hiszen úgy tűnt, hogy ezen az estén csak az elemi módon felfokozott hangulatok­ra koncentráltak. Nem lehet véletlen, hogy a szimfónia zárótétele romanti­kus telítettséggel szólt. A hangverseny második felében Gidon Kremer világhírű szovjet he­gedűművész vendégszerepeit. Már a hangverseny előtt általános érdek­lődést keltett, hogy a tájékoztatás szerint a D-dúr hegedűverseny (op. 61.) szerkezetébe illesztette a zeneszerző által a mű zongoravál­tozatához komponált kádenciát. Ezt viszont már Kremer írta át hegedűre. A D-dúr hegedűverseny egyike a szólisták legnehezebb, ugyanak­kor legkedveltebb repertoár-darab­ja. Gidon Kremer kvalitása ezen a koncerten is teljes egészében ér­vényesült. Az első tétel (Allegro ma non troppo) két témája közötti kü­lönbséget a művész az ellenponto­záson túl a már említett kádencia beillesztésével is hangsúlyozta. A szólista játékának dinamikusságát a zenekar elsősorban hangerejével próbálta meg követni. Ez többnyire a kremeri eredetiség rovására ment. Ennek ellenére mind a második tétel (Larghetto) mind a harmadik tétel (Rondo. Allegro) a szólóhegedűé volt. Ha Kremer tolmácsolását jelle­mezzük, akkor meg kell állapítani, hogy virtuozitásán túl ami ebben a Beethoven-hegedúversenyben ta­lán másodlagos igény, a pontosság, a tiszta érzelmesség, a gyengédség és a mű szépségeinek birtoklása a felfigyeltetó. Olyan művészt ismer­hettünk meg személyében, aki ön­maga világát is felmutatja a tolmá­csolt műben. Nemcsak interpretál, hanem megmutatja a zenében ön­maga (és a hallgató) számára felfe­dezett titkokat. Ezúttal ilyen volt a zongoraváltozatból hegedűre „visszaírt“ kádencia. Ebben a gesz­tusban nem az eredetiség az érde­kes. Éppen a zeneszerző szándé­kainak pontosabb megismerése és azoknak a lehető legnagyobb ható­erővel történő tolmácsolása a kielé­gítő a hallgatóság számára. SZÚNYOG JUDIT Távoli tájak — közelről Valahol ott kezdődhetett az egész, hogy „Robert Frank, Henri Cartier-Bresson, William Klein, Bill Brandt képeit csodálta“. Később már csak a fényképezésnek élt. A divatlapokon keresztül eljutott so­ha nem látott tájakra, keletről nyu­gatig. Munkájának töredékekben fel­sorolt állomásai: a Módánál kezdő­dött, folytatódott a Saison a Sybille berlini és a Jardin des Modes párizsi divatlapnál, s most áll befejezés előtt Pekinget bemutató könyve a lipcsei Brockhaus Kiadó számára. Közben megszámlálhatatlan díjat nyert a világ számos országában, megkapta például a New York-i Po­pular Photography két díját még 1954-ben, 1972-tól kezdve idehaza sorjázott az elismerés: egymás után három éven keresztül neki ítélték a Csehszlovákia legszebb könyvéért járó díjat (Ének Moszkváról, Ének Szlovákiáról, Ének a szlovák nem­zeti felkelésről). 1984-ben elnyerte „Az NDK legszebb könyve“ díjat is. Bratislavában február 26-ig cso­dálhatja meg az érdeklődő Karol Kállay fotóművész képeit a Cseh­szlovák-Szovjet Barátság Házának kiállítótermében. Ismeretlen egzotikus, távoli tájak­ra is elkalauzolnak bennünket a szí­nes képek... Megláthatjuk a Kauká­zus sziklás tájait, Grúzia és Ör­ményország csodás vidékeit, a Baj- kált, Szibériát. Könyvek lapjairól és a valóságból is jól ismert képek tekintenek vissza ránk: a moszkvai arany hagymakupolák, virággal bo­rított talapzatú emlékművek, a metró egy-egy néptelen állomása, a Lo­monoszov Egyetem parkja, széles, forgalmas sugárutak, de szemünk elé tárul a Mezsdunarodnaja szálló lámpafényben fürdő uszodája, a Gum áruházi divatbemutató, Szlá- va Zajcev moszkvai divattervező munkájának izgalmas pillanata. El- ragadóak a moszkvai gyermekszín­házban ellesett arcok, sugárzó a bajkáli kisfiú mosolya. Tájak, városok - emberek ezúttal alig. Kivétel az örmény lakoma a he­gyek között. - hó ­NYITOTT KAPUK Látogatóban a Hydrostav szakmunkásképzőjében Victor Vasarely: Zilia kiaknázatlanok. Amit pedig az alkal­mazott művészet területén teremtett Vasarely, abból tanulhattuk volna többek között, hogyan kell szebbé tenni a szürke utcákat, tereket. Eb­ből a szempontból nézve, nem ártott volna fényképeken bemutatni azo­kat a Vasarely tervezte építménye­ket, faldíszeket, reliefeket, melyek szerte a világon megtalálhatók. Amint a megnyitó beszédben is elhangzott, a művész „fő törekvése az, hogy az ember által létrehozott környezet, a lakótelepi építkezések, a művészeti ágak integrálásával harmonikusabbá váljanak, esztétikai örömet szerezzenek“. GÁL JENÓ A Hydrostav nemzeti vállalat far- kastoroki (Bratislava - Vlčie hrdlo) Építőipari Szakmunkásképző Inté­zetében a közelmúltban megren­dezték a nyitott kapuk napját. Lé­nyege: az alapiskolák hetedikes és nyolcadikos tanulói osztályfőnökeik kíséretében meglátogatták intéze­tünket. A mintegy ezerötszáz alapis­kolás tanuló csoportonként, tante­remről tanteremre járva betekintést szerezhetett az iskola életébe. Be­jöttek a magyar nyelv és irodalom szaktantermébe is, ahol éppen az elsős kőműves-ács szakmát tanuló magyar nemzetiségű diákok tartóz­kodtak. Elmondtuk, hogy a magyar nyelven és irodalmon kívül ebben a tanteremben tanítjuk az orosz nyelvet, a polgári nevelést, a törté­nelmet és a harmadikosoknak a gazdaságtant és szervezést. A többi tantárgyat, így a szlovák nyelvet és irodalmat más szaktante­remben oktatják. Az elméleti oktatás bemutatásá­nak végén filmvetítés volt. Ezután a látogatókat autóbusszal a Hydro­stav tanműhelyeibe vitték, ahol a szakoktatók ismertették a szakkép­zést. A tanműhelyek megtekintése után korszerűen berendezett intéze­tünk diákotthonát láthatták az érdek­lődők. A rendezvény során felkereste szakmunkásképzőnket a városi pártbizottság küldöttsége is. A ven­dégeket Jozef Plško igazgató kísér­te; tájékoztatta őket iskolánk oktató­nevelő munkájáról és gondjainkról is. Tanulóink többsége elégséges osztályzattal érkezik az alapiskolá­ból, mivel a követelmények nálunk viszont magasak, ki kell egyenlíte­nünk a tudásszintkülönbséget. Ezek a fiatalok a nyolc év alatt az alapis­kolában semmilyen vetélkedőn nem vettek részt, soha nem szerepeltek. Itt tanulják meg a közéleti tevékeny­séget, osztályértekezlet vagy más gyűlés vezetését, közérdekű mun­kák szervezését. De ami a legfonto­sabb: pozitívan viszonyulnak mind a munkához, mind a tanuláshoz és a feladatok megoldásához. És ez nagy eredmény. A sok vendégtanuló a főváros szlovák tanítási nyelvű alapiskolái­ból érkezett. Kár, hogy sem a Duna utcáról, sem pedig Podunajské Bis- kupicéből nem jöttek az alapiskolá­sok. Utóbb kiderült, nem tudtak róla, a szervezők nem tájékoztatták őket. De ami késik, nem múlik. Talán lesz még alkalom, hogy a mulasztást pótolják. Szakmunkásképzőnk toborzási területe a Nyugat-szlovákiai kerület, tehát a magyarlakta járások is. A nagy érdeklődésre való tekintettel rövidesen valószínűleg megismétlik a rendezvényt. Reméljük, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák igazgatóságai élni fognak a lehető­séggel és a végzős növendékeket elküldik hozzánk tapasztalatszer­zésre. SCHNIERERNÉ WURSTER ILONA ÚJ < 1987

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents