Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-21 / 16. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1987. január 21. XL. évfolyam 16. szám Ára 50 fillér Ülést tartott az SZLKP KB Elnöksége Lenin Prágában 1917. december 18-án, öt évvel Lenin prágai tartózkodása után, - az OSZDMP VI. összoroszországi konferenciáján vett részt -, a Právo liduban Emanuel Škatulának tárcája jelent meg. ,,Este 6 óra lehetett, amikor néhányan összejöttünk abban a kis vendéglő­ben, amelybe a népház kertjébe vezető útról lehetett bejutni. Ott tartózkodott Lenin is. Erőteljes férfi volt, egyszerű barna öltönyt, a fején tányérsapkát viselt... Ültek a kis helyiségben, majd átmentek az étterembe. Itt két hosszú sorban voltak az asztalok. A pincérek lehúzták a rolókat, és behajtották a spalettákat a Hyberni utcára néző ablakokon. Este nyolc óra körül már minden küldött az asztalnál ült és vacsorázott. Röviddel ezután megkezdőd­tek a hivatalos pohárköszöntök és beszédek. Lenin is szólásra emelkedett, köszönetét mondott a vendéglátásért." Emanuel Škatula visszaemlékezése szerint Lenin akkor németül beszélt. Szavait Antonín Némec fordította. A küldöttek utána visszatértek emigrációjukba vagy a cári Oroszországba. Akkor kapta Václav Vacek, a Právo lidu esti kiadásának akkori szerkesztője, a későbbi kommunista képviselő és Prága polgármestere azt a feladatot, hogy menetjegyet szerezzen Lenin számára. Lenin előbb Lipcsébe és Berlinbe utazott. Németországban Kari Kautsky- val, a Nemzetközi Szocialista Iroda tagjával, és részt akart venni az orosz duma képviselőivel Lipcsében tervezett találkozón. A lipcsei találkozót azonban elárulták. Lenin akkor rövid időre visszatért Prágába. Itt néhány küldöttel együtt a Nemzeti Színházba készült Csajkovszkij Jevgenyij Anyegin című operájá­nak megtekintésére. Ha így volt, akkor erre legkorábban 1912. február 7-én kerülhetett sor, mert február 1-jén még Lipcsében majd Berlinben tartózko­dott. A február 3-i előadást, amikor ugyanez az opera szerepelt műsoron, nem érhette el. Németországi tartózkodását elég részletesen dokumentálják a lipcsei munkásmozgalmi múzeumban őrzött anyagok és egyes publikációk is. Lipcse az 1912. évi konferencia előkészületei során fontos szerepet játszott. Onnan érkeztek a küldöttek, köztük Lenin. A Hybern utcai Népház és a Leipziger Volkszeitung kiadóvállalata között telefonösszeköttetés is volt. Prágából Lenin a ,,nyugati expresszel“ Plzeňen, Cheben, Nürnbergen és Stuttgarton keresztül Párizsba utazott. Tizenhét évvel később, 1929. február 1-én Václav Vacek is visszaemléke­zett a küldöttek prágai búcsúztatására. A Rudé právo esti kiadásában ezt írta: ,,1912. január 30.-án történt. Nem vehettem részt az esten, ugyanis a szerkesztőségben dolgoztam szorgosan az esti kiadáson... A szomszédos helyiségből énekszó hallatszott át. Az éneklés kilenc órakor kezdődött, és tizenegy vagy tizenkét óráig tartott. Két vagy három teljes órán át énekeltek. Melankolikus dalok voltak ezek, amelyek érzékeltették az orosz népnek a cári uralom alatti szenvedését és nyomorát, de egyben harcos dalok is, amelyek kifejezték azt az eltökéltséget, hogy megdöntik a cári és a tőkés rendszert." MIRKO IMRICH (ČSTK) - Az SZLKP KB Elnöksége Bratislavában tartott tegnapi ülésén értékelte a feltaláló- és az újitómozgalom területén a 7. ötéves tervidőszakban Szlovákiában elért eredményeket, e mozgalom fej­lesztésének a 8. ötéves tervidőszakra kitűzött céljait és azokat a feladatokat, amelyek a szlovákiai szak- szervezetekre e célok elérése terén hárulnak. Megállapította, hogy a találmányok, az újítási ja­vaslatok és az ipari minták kidolgozásának és érvé­nyesítésének 7. ötéves tervidőszakra jóváhagyott programjában kitűzött feladatok teljesítésének és túlteljesítésének köszönhetően a tervezettnél na­gyobb társadalmi hasznot értek el, s ehhez a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom is jelentős mérték­ben hozzájárult. A feltaláló- és az újítómozgalom sikerein kívül fogyatékosságok is vannak, amelyek gyengítik e mozgalom befolyását a népgazdaság fejlődésére. A gyakorlatban mindenekelőtt kevés figyelmet fordí­tanak e folyamat irányításának minőségi szempont­jaira. A jelenlegi szükségleteknek a gazdasági és a szakszervezeti szervek irányító és szervező mun­kájának színvonala sem felel meg. Nem értek el lényeges fordulatot a jóváhagyott megoldások fel- használásában és a népgazdaság további szerveze­teinél történő széles körű alkalmazásában. Továbbra is jelentős tartalékok vannak a feltalálók és az újítók számára kedvező feltételek megteremtésében és a velük végzett munkában. (Folytatás a 2. oldalon) Koszorúzási ünnepség Bratislavában Kilencven évvel ezelőtt született Karol Šmidke (ČSTK) - Karol .Šmidke, a cseh­szlovákiai kommunista mozgalom jelentős személyisége születésének 90. évfordulója alkalmából tegnap Bratislavában a róla elnevezett parkban koszorúzási ünnepséget tartottak. Az Elesett forradalmárok induló­jának kíséretében az SZLKP KB, a Szlovák Nemzeti Front KB, a Szlo­vák Nemzeti Tanács és a szlovák kormány közös koszorúját elhelyez­ték: Jozef Lenárt, a CSKP KB El­nökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák mi­niszterelnök, Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbi­zottság vezető titkára, Viliam Šal- govič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ivan Goňko, Ľudovít Pez- lár és Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, Daniel Futej, a Szlovák Nemzeti Front KB alelnö­ke és más személyiségek. \ Ugyancsak megkoszorúzta Karol Šmidke emlékművét a bratislavai városi pártbizottságnak, a Szlovák Nemzeti Front városi bizottságának, a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bi­zottságnak, valamint a bratislavai városkerületek párt- és állami szer­veinek küldöttsége. Időszerű kérdésekről (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a prágai Cernín-palotában fogadta Viktor Lomakint, a Szovjetunió csehszlo­vákiai nagykövetét és Viktor Cser- kaszovot, a szovjet nagykövetség tanácsosát. Szívélyes és elvtársi légkörben a két ország együttműkö­dése további bővítésének lehetősé­geit és a jelenlegi nemzetközi hely­zet időszerű problémáit tekintették át. Bratislavában a Technika Házában január 19-én az NDK-beli Robotron kombinát képviselői új számítás- technikai eszközöket mutattak be. A vállalat termékeinek 80 százaléka kivitelre kerül, a legtöbb a szocialista országokba. Csehszlovákia a kom­binát második legnagyobb partne­re. (Štefan Petráé felvétele'- ČSTK) Teljes felelősséggel és igényességgel Új szerviz építését tervezik Šafárikovóban • Az elmélet és a gyakorlat ellentmondásai a szakmunkásképzésben • Kis falvak nagy gondja a lakosságelvándorlás A Közép-szlovákiai kerületben is javában folynak már a pártszerveze­tek évzáró taggyűlései. Az iskolák, közhivatalok, egészségügyi és szo­ciális intézmények, valamint a falusi alapszervezetek évzáró tanácsko­zásai után az elmúlt hét végén már néhány termelőüzemben, így a ša- fárikovói Kovohron autójavító üzem­ben is megtartották évzárójukat a kommunisták. A 44 főt foglalkoztató szervizben a szervezettség megközelíti a 30 százalékot. Ennek megfelelő a szakmunkások képviselete is. Amint az előterjesztett beszámoló­ból kitűnt, a termelési részleg dolgo­zói hagyományaikhoz hűen az el­múlt évben is jó eredményeket könyvelhettek el. A tervezett 7 335 000 korona helyett 7 675 000 koronás bevételt értek el, s ez első­sorban a szerelők, szakmunkások érdeme, akik óránként 56 korona helyett közel 60 koronát produkál­tak. Nem utolsó szempont egy szol­gáltatóüzem értékelésében az el­végzett munka mennyisége mellett a minőség sem. Nos, ilyen szem­pontból sem kell restelkedniük a ša- fárikovoi szerviz dolgozóinak, jó hí­rükön az elmúlt év során sem esett csorba. Pedig nem dolgoztak irigy­lésre méltó körülmények között. A műhelycsarnokok elavultak, s a műszaki felszereltség sem min­den tekintetben felel meg a kor kö- (Folytatás a 2. oldalon) A libanoni-szír csúcstalálkozó időpontját nem tűzték ki Összefüggés a frankfurti letartóztatás és a bejrúti emberrablás között (ČSTK) - Amin Gemajel libanoni elnök tanácsadóinak további da­maszkuszi tárgyalásai hétfőn néhány pozitív eredményt hoztak, de az érintkezések folytatását az Iszlám Konferencia Szervezete január 26- án Kuvaitban kezdődő csúcsszintű ülését követő időszakra halasztották el. Tehát a korábbi derűlátás ellené­KGST vb-ülés Moszkvában A komplex program megvalósításáról (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődött a KGST végrehajtó bizottságának 122. ülése, amelyen áttekintik a KGST-tagországok 2000-ig szóló tudományos-műszaki fejlesztése komplex programjának megvalósításával összefüggő idő­szerű kérdéseket. A tanácskozáson a tagországok KGST-képviselői vesznek részt, és megfigyelőként jelen van Jugoszlávia delegációja is. A csehszlovák küldöttséget Rudolf Rohlíček, a szövetségi kormány el­ső alelnöke Csehszlovákia állandó KGST-képviselője vezeti. A végrehajtó bizottság többek kö­zött megvitatja a komplex program teljesítését figyelemmel kísérő tájé­koztatási rendszerre vonatkozó ja­vaslatot. Ez lehetővé teszi a tagor­szágok gazdasági és tudományos­műszaki együttműködésének rend­szeres ellenőrzését. A tanácskozá­son áttekintik a szocialista gazdasá­gi integráció egyéb fontos feladatait is. re sem sikerült megállapodni Liba­non és Szíria elnökei találkozójának időpontjában. E találkozótól mindkét fél jelentős haladást vár a libanoni válság megoldása és a kölcsönös kapcsolatok rendezése során. Az NSZK kormányának nézete szerint Rudolf Cordes nyugat-berli- ni állampolgár vasárnapi elrablása Nyugat-Bejrútban összefügg az NSZK-ban bebörtönzött Mohamed Ali Hamadi libanoni állampolgár ügyével. Ezt tegnap közölte Bonn­ban Friedhelm Ost, a szövetségi kormány szóvivője. Rudolf Cordes, a Höchst AG nyugatnémet vegyipari konszern bejrúti fiókjának főnöke. Vasárnap este a repülőtérről a liba­noni főváros nyugati szektorába me­net ismeretlen fegyveresek elhur­colták. Mohamed Ali Hamadit egy héttel ezelőtt Frankfurtban tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy tavalyelőtt részt vett a TWA légitársaság repü­lőgépének elrablásában. Hatvanhárom évvel ezelőtt halt meg Vlagyimir lljics Lenin

Next

/
Thumbnails
Contents