Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-25 / 30. szám

Aforizmák a Krokodilból Mert szárnyaink vannak, azért a fejünket még nem kell elveszítenünk. xxx Néha elegendő eldobni az álarcot ahhoz, hogy megta­láljuk a saját arcunkat. XXX A fuldokló még a nullát is mentőövnek tartja. xxx Ha a kutyák megtanulnának beszélni - akkor még jobban harapnának. xxx A bűvös körnek sok éles szöge van. xxx Cselekedeteink sohasem olyan jók, vagy olyan hibá­sak, mint a szándékaink, xxx Lehet, hogy az illető meg­előzte a korát, csakhogy nem a kellő irányba. xxx A bölcs esendő embert lát a tükörben - az ostoba vi­szont egy bölcset. xxx Senkinek sincs annyi hibája, mint annak, aki éppen távol van. xxx A bátorság azt jelenti: tud­juk, mitől kell félnünk, és mitől nem kell félnünk. TÍZ Dolgozatot írnak a gyerkőcök, a foci-vb ideje alatt. Pistikének mondja a tanító néni:-Azt mondtam, írjátok össze a világ tíz leghíresebb emberét. Te miért írtál tizenegyet?- Hát ezért, mert semmiképpen sem akartam kihagyni a csapatból a balszélsőt! OTTHON- Miért nem nevettél azon a vic­cen, amit Kovács mondott?- Mert utálom őt. Majd otthon nevetek! ŐSZINTESÉG- Mondd meg, üli, de őszintén, mit mondtál a férjednek, amikor először mentél a szeretőd laká­sára?- Az igazat mondtam...- Ne hazudjál!- Nem hazudok. Azt mondtam, hogy próbálni megyek... JAVÍTÁS Mr. Brown az irodájában ül, mikor belép hozzá a könyvelő, és megkérdi:- Kérem, a kedves felesége operációs költségeit milyen szám­lára könyveljem el? Brown spekulál egy kicsit, aztán így szól:- írja a javítási számlára. SZÜNIDŐBEN Pétiké, miért nem köszöntél a tanár néninek?- Most, anyuka? Szünidőben? KARKÖTŐ A férj üdülésről tér haza saját kocsiján. Másnap a feleségén új aranykarkötőt pillant meg.- Pompás darab, szívem! Ho­gyan lehetséges, hogy eddig még nem láttam rajtad?- Hogy láthattad volna, szí­vem? Én is csak ma találtam. A kocsid ülésén... KÁVÉHÁZBAN Lihegve lép be egy leány, és megkérdi a pincértől:- Kérem, nem volt itt egy férfi, aki egy kék ruhás nőt várt?- De igen. Várt is egy negyed órát. Aztán elment. Egy zöld ruhás nővel. TAPASZTALATLANSÁG- Nekem egy cseppet sem tet­szett, hogy az a fiú tegnap este csókolgatott téged a kapualjban.- Nekem sem tetszett, anyuka, de hát mit csináljak,- ha ilyen tapasztalatlan szegényke! MUNKAISZONY- Nem értem magát - mondja az új alkalmazottnak a vezető. - Alig egy hónapja van nálunk - és máris kéthavi lemaradása van!- Mondd, apa, miért volt a király meztelen?- Azért, fiacskám, mert a szélhámosok nem létező árut sóztak rá. Legközelebb jobban figyelj, és ne tégy fel ostoba kérdéseket!- De hát miért nem mondták meg neki mindjárt, hogy mez­telen?-Azért nem, mert... hon­nan tudjam, hogy miért?! In­kább menj sétálni! Vasárnap történt. Én meg a kisfiam meséket olvastunk, és megtárgyaltuk a bennük felmerülő problémákat. Hétfőn igazgatónk értekez­letet tartott. Békésen üldögél­tem, hallgattam, jegyezgettem. Egyszer csak leesett a töltőtol­lam. Lehajoltam, hogy felve­gyem a padlóról, hát látom - az igazgató mezítláb van! Nincs rajta cipó, de még zokni sincs a lábán! Meztelen a lába, és mozgatja az ujjait. Nem akar­tam hinni a szememnek. Hu­nyorogtam, pislogtam, aztán még egyszer odanéztem - hát valóban! Mezítláb van! Könyö­kömmel oldalba böktem Niko- lovot.- Nikolov - suttogtam a fü­lébe: - Odanézz, mi van a fő­nök lábán. LORD Az angol lord sajátkezűleg húz­za fel aranyóráját, és a csodálkozó inasnak ezt a magyarázatot adja:- Az orvos testgyakorlást aján­lott! KANÁLIS Egy müncheni polgár büszkén meséli:- München a legbecsületesebb város a világon. Egyszer valaki egy aranyláncot ejtett le az utcai kanális vasárácsára, és másnap még ott volt.- Az aranylánc?- Nem, a kanális. SZÁMTANÓRA- Tíz fiú akar moziba menni, de ötöt nem engednek el a szülei. Hány fiú ment akkor moziba? Mond meg Lacika!- Tíz fiú, tanító néni kérem! Nikolov szótlanul leejtette a ceruzáját, ő is az asztal alá mászott. Néhány pillanat múl­va előbújt, és rám nézett. Arca olyan falfehér volt, mintha egy dinoszauruszt pillantott volna meg az asztal alatt. DIMITAR BEZSANSZKI Minta mesében...- Olasz cipő van a lábán - suttogta. - Az olaszok átlát­szó, könnyű cipőket készíte­nek.., Bizonyára a legutóbbi olaszországi útjáról hozta. Igen, biztosan olasz... Az értekezlet véget ért. Ebéd után az igazgatót elhív­ták valahová, és én meg Niko­lov utána szaladtunk a kijárat­hoz. A földszinten értük utol, amikor éppen Panajot bácsi­val, a kapussal beszélgetett. A főnök biccentett, azután az autójához indult. Télikabátot, kucsmát viselt, a kezében dip­lomatatáskát tartott. És mezít­láb volt! Odakint pedig hó. VICCES- Főúr, ez magának bécsi sze­let? Nevetnem kell!- Ennek szívből örülök. A leg­több vendég ugyanis szitkozódik! IDOMÁR- Hogy lehet egy ilyen gyenge, sovány férfi ennyire kiváló tigris­idomár?- Hát talán azért van így, mert ha a tigris ránéz, elmegy tőle az étvágya... TOLDI Feleltetés.- Ki írta a Toldit, Cicvarek?- Tanjtó bácsi, én nem írtam!- Na megállj, te haszontalan, holnap küldd be az apádat! Másnap jön a papa.- Kérem az ön fia szemtelen. Azt kérdeztem tőle, ki írta a Toldit, erre azt felelte, hogy nem ő írta. Ez hallatlan!- Nézze tanár elvtárs, az én fiam csintalan, rossz gyerek, de hazudni nem szokott. Ha azt mondja, hogy nem ő írta, azt a... izé... Toldit, akkor mérget vehet rá, hogy tényleg nem ő írta! EGYOLDALÚ- Vádlott, tehát maga már több­ször volt büntetve?- Ne legyen ennyire egyoldalú, bíró úr: hiszen többször voltam szabadlábon is! ÜLÓFOGLALKOZÁS- Magának ülőfoglalkozása van, ugyebár?- Ahogy vesszük: zsoké va­gyok! Vagy öt centiméter vastag le­hetett, de mégis hó, a főnök pedig szép lassan ment, és olyan nyomok maradtak utána, akár nyáron a strand homokjá­ban. Megragadtam Nikolov karját.- Nikolov - mondtam: - Ez nem olasz:-Micsoda? - Nikolov úgy tett, mintha egy árva szót sem értene az egészből.- ... cipő, amelyet a főnök visel. Talán Hollandiából hozta.- Hollandia, Németalföld — egykutya! — felelt Nikolov.- Az a lényeg, hogy cipó van rajta!- Igen, valóban - helyesel­tem -, a mi főnökünk Ízlésesen öltözködik... Este odahaza a fiam megint kérdezősködni kezdett.- Apuka, miért nem mondta meg senki már a legelején a királynak, hogy nincs rajta ruha? Ekkor aztán elfogyott a bé- ketúrésem, és olyan nyakle­vest kentem le a kölyöknek, hogy az nyomban elhallgatott és aludni ment. Milyen bosszantóak néha a kiváncsi gyerekek! GELLÉRT GYÖRGY fordítása A hét vicce A skót felesége Hazaér az orvostól.- Az orvos azt mondta, hogy sürgősen levegő­változásra van szükségem! - mondja a férjének. Mire a férj:- Szerencséd van, asszony. Éppen megfordult a szél! BIZTOS Sopánkainé mondja:- A férjem ma hajnalban elment horgászni, de biztos vagyok ben­ne, hogy nem fog semmit.- Miből gondolja?- Hát abból, hogy a halbolt ma leltározás miatt zárva van... PÉLDÁUL- Gyermekek, ki tudna példát mondani arra, hogy milyen is a nehéz munka?'- Példát tudnék, tanító néni. Itt az én apám, aki örökös szenvedés árán keresi meg a pénzét. , - Miért, mi a te papád?- Fogorvos... Kánikulában (Vladimír Pavlík rajz:- Azért kapják ezek a virágok ezt az érdekes fekete árnyalatot, mert rendszeresen a Duna vizéből öntözöm őket... (Julo Polák karikatúrája)

Next

/
Thumbnails
Contents