Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-24 / 52. szám
ISZÓ 5 ****** ***** ft****-***-* *■** A***»**»*-*-* ******************* ft*************************** emberi történelem célja és értelme mindig a szabad fejlődés, az emberi élet minden megnyilvánulása számára a legtágabb lehetőség biztosítása, valamint a legteljesebb harmónia és valódi integritás volt, s az is marad. Ezt a célt csak a társadalmi fejlődés olyan fokán lehet elérni - állapítja meg Marx ,, ami kor az ember saját sokrétű lényegét sokoldalúan elsajátítja, tehát mint teljes ember“. A történelem törvényszerűségeiből kitűnik, hogy az ember mint társadalmi lény mindig állandó kapcsolat fenntartására törekedett az öt körülvevő világgal. Fokozatosan igyekezett mindent birtokába venni, amit ez a világ nyújtott vagy lehetővé tett számára. Az az elv érvényesült, és érvényesül ma is, hogy minél sokrétűbb a külvilággal való kapcsolata, annál gazdagabb a belső világa és kiterjedtebbek ismeretei. A SZABADSÁG: DÖNTENI TUDÁS A DOLGOK ISMERETÉBEN Engelsnek ez az ismert gondolata a szocializmusban aktuális igazán, amely egyedül képes kialakítani a szabadság és a demokrácia igazi, humánus formáját, az embernek méltóságtudatot ad és lehetőséget a legsokoldalúbb társadalmi érvényesülésre. Ilyen lehetőség a társadalmi és politikai élet, valamint a gazdasági tevékenység területén mindenütt kialakul, s megteremtődnek a feltételek a jelenre való hatáson kívül a jövő tervszerű alakításához is. Lenin egyik alapelvének - úgy kell dolgozni, hogy valóban az egész lakosság megtanulja a vezetést, és elkezdje gyakorolni - értelmében út nyílik minden állampolgár számára az érvényesüléshez. A szocialista társadalomban biztosított szabadság révén az ember szemben találja magát ,,a dolgok ismeretében való döntés“ kérdésével. A társadalom egyre növekvő és egyre sokrétűbb lehetőségeket biztosít számára az önmegvalósításhoz, mégpedig a lehető legnagyobb társadalmi méretekben. Az ember számára a szocializmusban korlátlan lehetőség nyílik egyéni képességének érvényesítésére és fejlesztésére. A szocialista ember a szociális vívmányok nyújtotta biztonság tudatában vesz részt a társadalmi cselekvés célszerű átalakításában. Ezzel párhuzamosan a társadalmon belül minőségileg új kapcsolatok jönnek létre. Az önmegvalósítás folyamata azonban nem egyszerű, és nem egyenes vonalú. Több negatív momentum befolyásolja. Az embernek a munkához való viszonya terén a konstruktív és öntudatos feladat- vállalása jelentős túlsúlyban van, nem ritka azonban a kispolgári-utilitarista magatartás sem. Az olyan jelenségek is negatívan hatnak, amikor egyesek az élet értelmét és az önmegvalósítás egyetlen lehetőségét az anyagi javak felhalmozásában látják. Az anyagiak ilyenkor átveszik az uralmat az ember felett. Ehhez hasonló emberi gyengeségeket sorolhatnánk még. Káros voltukra a CSKP XVII. kongresszusának határozatai és a kongresszuson elhangzott hozzászólások is felhívták a figyelmet. Az emberi kapcsolatoknak a szocializmus idején való alakulása, valamint a szabadság és demokrácia kérdései már jó ideje a nyugati propaganda érdeklődésének homlokterében állnak: igyekszik őket fegyverként felhasználni a szocializmus ellen folytatott ideológiai harcban. A burzsoá filozófia és ideológia a marxizmus keletkezésétől fogva, főként azonban később, a világ első szocialista államának a megalakulása után annak elhitetésére törekedett, hogy a szocializmusban alig van lehetőség valamiféle szabadság elérésére. Ilyen célzatos hamisítások jellemzik a szocialista társadalom mai jelenségeinek a magyarázatát is: társadalmi rendszerünkben az egyén állítólag a „tömegek - az uralkodó osztály - totális hatása" alá kerül, az embernek nincs elég ereje és bátorsága a „tömegjelleg“ gátjainak az áttörésére, a választási, valamint cselekvési lehetőségeit előre meghatározzák, és jól körülhatárolják. A burzsoá propaganda többi állítása is nélkülözi az alapokat: mintha a szabadság a szocializmusban gúzsba volna kötve, a gazdasági problémák szorításában fuldokolna. Az egyén, a kollektíva és a társadalom szabadságát s az emberi értékeket e szerint a logika szerint a termelt értékekkel lehet mérni. Ilyenformán az emberi minőség csupán a termelési folyamatban mutatkozik meg és realizálódhat. Ahogy a szabadságot nem lehet csupán a egyén szférájára redukálni, mint a polgári filozófia tárgyalja, ugyanúgy a termelés szférájára, a gazdasági mutatókra való redukálása is önkényes. Mindkét tendencia szélsőséges, a társadalmi gyakorlatban megvalósíthatatlan, és idegen a marxista-leninista emberfelfogástól, valamint az ember társadalmi voltától. A burzsoá rendszer ideológusai kezdettől fogva, s napjainkban még inkább azt igyekeznek elhitetni, hogy csak ez a társadalmi rendszer szolgálhat keretül a valódi szabadság és demokrácia számára. Érveik közül az egyik az úgynevezett politikai pluralizmusra való hivatkozás. LEHETSÉGES-E A POLITIKAI VÁLASZTÁS? A több politikai párt működése - állítják- egyike azoknak a lehetőségeknek, amelyek elősegítik a legjobb, legelfogadhatóbb alternatíva kiválasztását. A valóságban azonban az ilyen politikai pluralizmus és a róla szóló tézisek szerepe nem más, mint hogy a szabadság és demokrácia illúzióját keltsék: azoknak a törekvéseknek a megnyilvánulásai, amelyek a munkásmozgalom és egyéb haladó társadalmi erők szétforgácsoiásá- ra irányulnak. Ilyen és hasonló törekvések a 60-as évek végén nálunk is felbukkantak. A szocializmus és a marxizmus „humanizmusát“ hirdető elmélet célja a burzsoá politikai rendszer visszaállítása volt. A burzsoá rendszer csak hangoztatja a szabadság különböző megnyilvánulási formáinak - a sajtó-, szólás- és mozgási szabadság s egyéb szabadságjogok- meglétét. A szabadságot és demokráciát célzatosan fiktív formájukban látja. A valóságban azonban nem képes biztosítani a legalapvetőbb: az ember munkához való jogát, s ezáltal a létbiztonságot sem, amellyel a jövőtől való félelem megszűnne. A polgári demokráciában a tettek függetlenednek a szavaktól, a választások előtt tett ígéreteknek ellentmond a választásokat követő politika. És mindez kialakulása óta jellemző a tőkés társadalomra. A szocialista demokrácia a polgári demokráciától eltérően nem csupán hirdeti az ember jogait, hanem valódi érvényesülésüket is lehetővé teszi. Ezáltal biztosítja a személyiség igazi szabadságát is. Ennek a szabadságnak a legszembetűnőbb jegye az embernek a kizsákmányolástól való megszabadulása. Mindenekelőtt ebben rejlik a valódi szociális igazságosság - áll a Szovjetunió Kommunista Pártjának új szerkesztésű programjában. SZABADSÁG, KEZDEMÉNYEZÉS, DÖNTÉS Az embert és a fejlett szocialista társadalomban való érvényesülését illető jogok a legkülönbözőbb formákban realizálódnak, azáltal, hogy az emberek közvetlenül részt vesznek a társadalom és a társadalmi folyamatok irányításában. Kezdeményezésük nem korlátozódik közvetlen környezetükre és személyes jogaik érvényesítésére: jóval nagyobb a társadalmi hatósugara. Az újonnan kialakult viszonyokat rendezni kell, irányításra van szükség. A legjobbak számára kell teret biztosítani. Tehát az emberek között minőségileg új viszonyok alakulnak ki, amelyek az egyént új problémák elé állítják. Az új helyzetben konkrétan kell döntenie, abban a tudatban, hogy döntésének társadalmi és politikai kihatásai lesznek. Nem maradhat közömbös, különféle módon kell részt vennie az igen bonyolult társadalomalakítási folyamatban. Ennek során állandóan változó körülmények között kell kiismernie magát. Az ember egyre nagyobb súlyú társadalmi döntéseket hoz, vagy vesz részt meghozatalukban. A döntésnek ez a súlya és a döntéshozatalhoz szükséges felkészültség igénye jellemző mind a társadalomirányítási, mind a gazdasági szférára. Az optimális döntéshozatalhoz tudományos analízisre van szükség. Életünk állandó változásainak a folyamatos, napról napra történő követése során az embernek készen kell állnia a változásokra való konstruktív reagálásra, fel kell tudnia ismerni az élet igazi értelmét, valamint saját társadalmi szerepét. A mai ember nem él és nem is élhet a társadalom egészétől való elszigeteltségben. A kettő között egyre pozitívabb dialektikus kapcsolatnak és kölcsönös hatásnak kell lennie. Az egyén társadalmi fontossága csupán a szocializmusban lesz egyre nagyobb, az egyéniség csak itt teljesedhet ki. Mivel csupán a szocializmusban alakulhatnak ki új - mind objektív, mind szubjektív - feltételek az ember tökéletesedéséhez, célszerű lesz elemezni az emberi kapcsolatokat, amelyek mindennek a hátterét alkotják. Az emberi kapcsolatokat egyre inkább a szociális homogenitás jellemzi, és egyre humanizáltabbakká válnak. Eközben azonban, mint pártunk XVII. kongresszusa is rámutatott, nem szabad figyelmen kívül hagyni a még fellelhető visszahúzó erőket vagy kételkedni létezésükben. Az ember aktivizálása, bárhol dolgozzék is, eredményes kell, hogy legyen. A társadalmi, politikai, valamint kulturális élet egész területén tapasztalható törekvés - s egyúttal mindenki rendelkezésére álló lehetőség is -, hogy mindenki szélesíthesse látókörét, gyarapíthassa műveltségét, egyre többet tudjon és lásson, a szocialista társadalom fejlődésének jelenlegi fázisában törvényszerű, s az egyén, minden állampolgár szabad fejlődését bizonyítja. Az új társadalmi szerephez jutó ember, az új társadalmi viszonyok, a szabadság, demokrácia és humanizmus megteremtője azoknak az alapelveknek a szellemében cselekszik, amelyeket Marx a Tőke harmadik kötetében ismertetett. Marx egyben hangsúlyozta, hogy a szabadság ebben az összefüggésben azt jelenti: a szocializált ember ésszerűen szabályozza a termelési és társadalmi folyamatokat, s állandóan ellenőrzés alatt tartja őket. A szocialista társadalom - elsőként a történelem folyamán - konkrét formában érvényesíti ezeket a lehetőségeket, és átfogóan értelmezi őket, egymással dialektikus összefüggésben. A mai valóságot és a jövő lehetőségeit ilyen tervszerű, az ember érdekeit, a szabadság és a demokrácia követelményét tiszteletben tartó egységnek kell látnunk. Társadalmunk egész sor olyan lehetőséget nyújt, amelyek napjaink - jelenében és jövőjében egyaránt bizonytalan - kapitalizmusából hiányzik. frantiSek mikulka, az SZLKP KB munkatársa Szabadság, demokrácia és ideológiai harc Ennek a levélnek a megírására Mihail Gorbacsov szovjet vezetőnek az a bejelentése indított, hogy az atomrobbantások moratóriumát ez év végéig meghosz- szabbítják. Ez a döntés ismételten meggyőzött arról, hogy a Szovjetunió őszintén törekszik az atomkatasztrófa megakadályozására és a béke megóvására. Moszkva nem elégszik meg a szavakkal, konkrét tettekkel támasztja alá őket, márpedig ez a legfontosabb, mert a békét nem imádságokkal és nyilatkozatokkal, hanem mindennapos küzdelemmel lehet elérni. Az utóbbi esztendőkben mindig ott vagyok azokon a gyűléseken és tüntetéseken, amelyeket a béke védelméért és a leszerelésért rendeznek Athénban. Ezek egyre harcosabbá válnak, és mind nagyobb tömegek vesznek rajtuk részt. Az idén ez különösképpen így van. Méreteivel lenyűgöző nagygyűlés volt nemrégen az Alkotmány terén. Emberek százezrei gyűltek itt össze, akik Marathóntól, Ellinikótól, Pireusztól, Elefszisztől meneteltek. Nagy érdeklődéssel hallgattuk Romes Csandrának, a Békevilágtanács elnökének üdvözlő szavait arról, hogy a béke görög folyói részei egy olyan „világfolyamnak“, amely szétárad egész földünkön. Augusztusban, Hirosima bombázásának évfordulóján, családommal együtt részt vettem az Akropolisz lábánál rendezett tömeggyúlésen és e minden görög számára szent sziklának emberekkel való jelképes körülzárásában. Döbbenten hallgattuk Hindoo Szugijamát, aki átélte ennek a szörnyű bűntettnek a borzalmait. Ez a nagygyűlés egybeesett az atomkísérletek egyoldalú szovjet moratóriumának első évfordulójával. NATO-beli „szövetségeseink“, az amerikaiak pedig nemcsak folytatják az atomkísérleteket, hanem még fokozzák is a fegyverkezési hajszát. Ha csak egy válaszlépést tettek volna és megszüntették volna a kísérleteket, az emberek megkönnyebbülten fellélegeztek volna. De, ez, sajnos nem következett be. Bennünket, görögöket, nemcsak a saját sorsunk aggaszt, hanem sok évszázados kultúránk sorsa is, amelynek egyik értékes emléke az Akropolisz, hiszen körülötte számos amerikai támaszpont helyezkedik el. Innen szabad szemmel láthatók a radarok és egyéb haditechnikai berendezések, az Egyesült Államok 6. flottája hajóinak körvonalai. Ezek olyan célpontok, amelyek miatt elpusztulhat városunk és országunk. Éppen ezért követeljük, hogy szüntessék meg Görögországban a „haláltámaszpontokat“. A görögök természetüknél fogva optimisták, és ez a nemzeti vonás, amely századokon keresztül alakult ki, segítette hozzá a népet, hogy elviselje a súlyos megpróbáltatásokat és csapásokat. Ám a történelem megtanított bennünket arra, hogy csak optimizmussal semmire sem jutunk. Egy régi közmondás szerint: „Segíts magadon, és az Isten is megsegít." Ezért az egész dolgozó nép felemeli szavát és küzd, hogy megvédje a békét, ezt a legbecsesebb kincsünket, amelyet Arisztophanésztól a mai költőkig a szavak valamennyi mestere megénekelt. Levelemet Jannisz Ritszosznak, legnagyobb költőnknek szavaival akarom befejezni, aki az Akropolisznál rendezett nagygyűlésnek intézett üzenetében ezt mondotta: „Népek, nyújtsunk egymásnak kezet, hogy megóvjuk a földet, amely életet adott nekünk, és amelyen a béke, a kölcsönös megértés, a megbékélés és az általános emberi megértés falaként megteremtettük a művészet örök alkotásait". JORGOSZ PAPADAKISZ Athén, Görögország 5. XII. 24.
